Kültelki prémiumtermék

2010.12.09. 06:50 - vancat

A magát korábban Horn Gyulával, Vágó Istvánnal, Batiz Andrással és más, azóta lejárt szavatosságú figurákkal reklámozó - éppen most önállósult - Saab autógyár magyar képviselete nemrégiben olyasmire ragadtatta magát, amelyre az ember még ebben a normatíve notórius hazudozásra, megtévesztésre, elhallgatásra épülő és építő autómarketinges mezőnyben is felkapja a fejét. Mint köztudott, piacra dobták új 95-ös modelljüket, amely a nemzetközi szaksajtó döntő többségének súlyosan lesújtó véleményei szerint úgy szar, ahogy van. De nem ez a baj, ez a Saabon kívül más márkák új modelljeivel is gyakran előfordul... A döbbenet az, hogy miközben köztudott: ezt az autót még gyakorlatilag teljes egészében a cég korábbi tulajdonosa, a GM - vagy fogalmazzunk egyszerűbben: az Opel - fejlesztette, gyakorlatilag nincs másról szó, mint egy kicsit átdizájnolt, átmatricázott Opel Insigniáról, elég érdekes dolgokat mesélnek róla.

Egyébként már önmagában az a tény, hogy egy Opelt Saabnak neveznek, kimeríti a fogyasztók megtévesztése erkölcsi - és talán jogi? - kategóriáját. De amikor azzal jönnek, hogy ez az autó az önállósult Saab első teljesen új és saját fejlesztése, "ami egy új korszak kezdetét jelzi – magasabb szintre emelhetjük a márka exkluzivitását, prémium mivoltát", akkor tényleg felvetődik a kérdés: hol van ilyenkor Kathy Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság erős embere?

Hiszen azért ne felejtsük el: alsó hangon is tízmillió forint feletti összegért akarják az emberekre sózni ezeket az autókat. Az újra svéd gyártó magyar weboldalán még azt tartják fontosnak megemlíteni, hogy "mostantól a Saab autói még inkább saabosak lesznek. Ügyfeleink tehát felkészülhetnek egy minden képzeletet felülmúló vezetési élményre. Az új korszak nyitányának első kézzel fogható bizonyítéka már meg is érkezett – az új Saab 9-5 Sedan formájában."

Ilyen átverésre azért kevesen vetemednek: még a Peugeot-Citroen - amely autóit és elektromos hajtásait egyre nagyobb arányban a Mitsubishivel, benzinmotorjait pedig a BMW-vel fejleszteti -, nos, még ők is úgy szoktak fogalmazni, hogy az új fejlesztés "közös" munka eredménye.

Persze, értem én, büdössé vált a Saabnak az Opel, és szabadulni szeretne a "népautós" hagyománytól, amely egy ilyen valóban nagymúltú prémiumgyártó esetében érthető törekvés is. Csakhogy egyelőre - szégyenszemre - minőségre még magával az Opellel se nagyon veszi fel a versenyt a Saab. (Nyilván azt például nem szívesen reklámoznák, hogy a magyar kormányzati flottában még meglévő tizenegynéhány korábbi SAAB 95-ös javítását maga az importőr szakszervize sem vállalta be, ugyanis 200 ezer kilométer után gyakorlatilag folyamatosan üzemképtelenek.)

Még az előző évszázadban, szóval valamikor a 1990-es évek közepén volt a SAAB-nak egy nagyon szellemes reklámja, amely így szólt: "Volt idő, amikor a vikingek tartották rettegésben a germánokat. Ez az idő most visszatért." Évekig ez volt az egyik kedvenc reklámom. Kár, hogy ez sem volt igaz, hiszen legfeljebb úgy parafrazeálhatnánk, hogy volt idő, amikor megbízhatatlan autók tartották rettegésben a vásárlókat és ezt az időt most - többek között - a Saab visszahozta.

Miért érdekes mindez a noemisszión? Elsősorban azért, mert rávilágít arra, hogy körülbelül hány százalékát lehet elhinni annak, amit egy autógyár állt a termékéről - és sajnos valószínűleg pont ugyanez a helyzet mindarról, amit a kibocsátásról, újrahasznosításról, zöld gyártósorokról, megújuló energiafelhasználásról és környezetkímélő újautó-szállításról próbálnak elhitetni velünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr52503610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2010.12.09. 09:11:38

Öcsém egy egyszemélyes vetélkedőn is csak második lennél! Ülj be egy négyakrikás "skodába" és élvezd hogy nem értesz az autókhoz.

mohaa 2010.12.09. 09:42:32

Te tényleg nagyon hülye vagy az autókhoz.
Ezért kár volt koptatni a billentyűzetet.
Egyrészt már az előző 9-5 is gyakorlatilag egy Vectra volt.
Másrészt nem hiszem, hogy annyira el tudták volna baszni azt az Insigniát, amiről épphogy himnuszokat zengtek a bemutatója után.
Az újrahasznosítást pedig jogszabály követeli meg, amit rendszeresen ellenőriznek is barátom. Nyugodtan el lehet menni egy autógyárba és szétnézni, vannak vezetett csoportok is sok helyen.
Persze hülyeségeket írogatni egy ilyen zugblogba biztos egyszerűbb...

kultúrpesszimista 2010.12.09. 09:47:05

Miről beszél ez a szerencsétlen vancat?! SAAB és megbízhatatlanság? Mikor volt SAAB-od akár csak egy hétig a segged alatt?! Szánalmas, tudálékos magyar vagy bazmeg.

Globetrotter2014 2010.12.09. 09:54:18

@mohaa: ez az előző 95 egy Vectra a legótvarabb baromság. Persze a tré 98 Vectrára a Saab csinál egy másfélszer akkora jó NCAP törésbiztonságú alapvetően eltérő felszereltségű autót. Öcsém, az X3ast 2010 ig árultág nevetséges egyzónás légkondival 20 milkáért mert nem tudták ráfejleszteni ez E46 platformájára. Érdekes módon a 2002es Vectra 3 rendelkezett eléggé hasonló paraméterekkel, mint a 95 (méret tudás), csak akkor a hülye agymosott német újságíróknak le kellett volna írni, hogy a Saab fejlesztette ki 5 évvel korábban. Ennyire igaz az amit inden "szakújságíró" leír. Persze pár német nemzeti öntudattól meg a jó kis suskától vezérelve leírta, a sok rketén bárány meg menetel utána.

Globetrotter2014 2010.12.09. 09:57:31

Egyébbként maga az új Saab szerintem kifejezetten jól sikerült, kívülről szép és arányos (mondjuk manapság ez a ligában eélvárás, kevés kivltel van), és a belsejénél sem réeztem azt amit prá újságíró elírt. Kifejezetten jó érzés, én kicsit növelném a belső konfigáulhatóságát, betéteket és akár a föld alól is de előkerítenék egy 4 henger feletti dízelt (akár az Alfa 2,4esét még most is nagyon versnekyépes, pedig évek óta nem nyúltak hozzá...)

9289283d 2010.12.09. 10:08:39

Svéd autókat osztani... na ehhez kell az ész, idióta!

kultúrpesszimista 2010.12.09. 10:13:26

@ZF2:

"kívülről szép és arányos (mondjuk manapság ez a ligában eélvárás, kevés kivltel van)"

Ezzel azért vitatkoznék, épp az a kivétel, ha valami szép és arányos, tökmindegy melyik szegmensben. Talán az Alfákat, Lanciákat lehetne említeni. A BMW-k nem szépek alapvetően, az Audikat se a szépségükért szeretik (ami azt illeti, elegánsan semmitmondó, jellegtelen autók), a Mercedesek patinája sem egységes, sőt (kivétel: a régi CLS, de az más szegmens). Az új Volvokról meg rosszat vagy semmit, a többi meg érdektelen.

MacPhisto 2010.12.09. 10:13:48

Szerintem már az is szép teljesítmény, hogy ilyen kevés ésszel tud blogot írni. Ne bántsátok, az élet már megtorolta rajta amit kell.

sztahanov istvan · http://www.boltban.blog.hu 2010.12.09. 10:16:44

Te biciklibelsőben éltél eddig? Aki kicsit is követi az autóipar történéseit, az a cikkeden hökken meg nem a Saabon....

Globetrotter2014 2010.12.09. 10:22:59

Hatásvadász ostoba és hazug poszt, de ez igaz az egész blogra. Hogy kaphat egy ilyen kretén főoldalt? Ráadásul többször is...

gorillka 2010.12.09. 10:26:40

érdeklődéssel figyelném a vitát - ha lenne -, címlapon van a blog, hamarosan ébredeznek a német-auto-fanok és beindulhat a "vita".
Családunkban a 3. Saab-ot használjuk és most tervezzük a következő megvásárlását, de ennyi támadást én még autómárka miatt nem kaptam.
Valamiért nagyon ellenszenves a merci és wv csoport használóinak.
Nő lévén, nincs érvem, amivel megvédhetném a márkát (nem értek hozzá, csak szeretem), tehát várom a vitát, hogy tanulhassak...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 10:27:06

Látszik, hogy azon kívül, hogy pár cikkből kiolvastál néhány szót, amit aztán nem voltál képes értelmezni, fogalmad sincs se a Saabról, se az autóiparról.
Kár is rád több szót vesztegetni.
Az, hogy címlapra kerültél, alighanem az Index szokásos provokációs stratégiája, mai szerint mindig kitesznek pár nagyon ócska posztot isl, mert ez jogos felháborodást kelt és ez is forgalmat generál.
Ez a poszt egyértelműen a szar kategória, tények nélküli, ócska közhelyek, félrevezetés...

kultúrpesszimista 2010.12.09. 10:32:28

@gorillka:

"Nő lévén, nincs érvem, amivel megvédhetném a márkát (nem értek hozzá, csak szeretem), tehát várom a vitát, hogy tanulhassak... "

Mondanék párat, vita nélkül is, amelyek nagyjából a Volvokra is igazak :)

- prémium minőség, nem elcsépelt logo mögött
- nincs olyan rossz felhangja a renoméjának (legalábbis Mo-n), mint a német triónak (a vásárlói kört értve itt)
- a német konkurenciához képest egyedibb, színesebb, élvezetesebb autók, bár ez szubjektív. Mindenesetre azok vesznek Saab-ot, Volvot, akik individuálisabb emberek...

Hurri Kán 2010.12.09. 10:35:22

@gorillka:
Bevallom: én is alapvetően (ha napi használatú autóról van szó!) német autó párti vagyok, de a Saab nekem semmilyen szinten ettől nem ellenszenves.

Az a sok baromság annál inkább amit itt a cikk szerzője összehordott.

nagyfeszültség 2010.12.09. 10:39:29

Tényleg vicces időszak volt, akikor a sok büdös kommunista tolvaj mind céges SAAB-al járt és az importőr úgy
érezte, ez majd jó reklám lesz nekik...

gatto nero 2010.12.09. 10:41:54

Hiába gyalázkodtok, szerinte tényszerűen minden igaz, amit ide van írva, csak lehet, hogy ez sokaknak fáj mert többet várnának ettől az egyébként tényleg nagymultú
svéd gyártótól.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.12.09. 10:43:57

Márpedig vannak a SAABnál megbízhatósági problémák, például a rendszeresen elszálló gyújtáspanel (legalábbis pár évvel ezelőttig). Idézek: "Az igazi Saabos nem is indul el hosszabb külföldi útra tartalék DI-panel nélkül. :)"

A régi 9-3-as pedig tényleg egy átöltöztetett Vectra.

sztahanov istvan · http://www.boltban.blog.hu 2010.12.09. 10:45:29

Ennyi erővel az Aston Martin csak egy drága Ford, a Bugatti Veyron meg egy túlárazott Audi. Napi demagógnak is gyenge!

Globetrotter2014 2010.12.09. 10:46:25

@gatto nero: nem fassság az teljes poszt. Végig próbáltam eddig szinte mindegyik akár távolról is vetélytársat, leaglább szalonos üléspróbával, de egy jó részét vezettem is (egyiket meg is vettem). Abszolút nincs ok kritkára ennél a kocsinál. A röhejes az amikor még a nyilávnvalóan az OPel által Saabtól átévett dolgokat is opelozzák. Kicsit nézz uátna mindkét modellnek (95 I és II, ill Vectra B/C ill insigna). Ez a poszt kb a semmihez sem konyító semmriekellők szintjén van akik őgy akarnak bevágódni hogy hihetőnek hangzó hülyeségeket mantráznak. Egyébbként Vágó nem volt rossz reklámarc amig nem kezdett el kampányolni. Ezzel nem kicsit qrta el sajét magának is a dolgokat legalább középtávon...

Globetrotter2014 2010.12.09. 10:50:34

@kultúrpesszimista: veled dizánról nem vitatlkozom, mert tudom hogy nem jutunk közös nevezőre. A mostani 5ös. A6os arányos és harmónikus, az elődökkel volt gond. Lanciótól én szépet és arányosa még nem sokat láttam.. Alfa meg pont a sajtál lehetőségeit qrta el a kancsal 166ossal. Mindenki valami szépet várt a 156 után erre kijöttek azzal az űrlénnyel. Nem is fogyott hiába az szép belső.

kultúrpesszimista 2010.12.09. 10:52:27

@gatto nero:

Volt SAAB-od volt? Őszintén! És ha igen, mennyi ideig?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 10:54:53

@Szárnyati Gézа:

A "rendszeres" elszállás mondjuk 50e km-t jelenhtet.
A Trionic5 rendszerben használt piros DI panel még macerásabb volt, de a Trionic7 rendszerben használt fekete gyújtáspanellel kevesebb a gond, az "elszállás" előtt részben észrevehetők az erre utaló jelek, részben a fedélzeti komputer kiírja a hibát.
Tény, hogy nem jó dolog, ha mondjuk egy európai körút során megy tönkre. Ezért a legtöbb szerviz szokott kölcsönadni panelt, ha valaki kéri, Amúgy négy csavar kicsvarásával bárki kicserélheti.
Az említett DI panel a 2009-ig gyártott 9-5-ösök benzines turbómotorjaiban még megtalálható volt, de a 9-3-asok már 2003 óta más rendszerrel készülnek, az új 9-5 pedig szintén teljesen más.
Amúgy mondj egy kocsit, aminek nincs valami tipushibája.

A régi 9-3-nak annyi köze volt a Vectrához, mint bármely autónak a platformtestvéréhez. Az alaplemez és a futómű egy része meg pár alkatrész volt azonos, amúgy teljesen más.
Próbálj ki egy akkori Vectrát meg egy Saabot és egyértelmá lesz.
Persze katalógusbúvároknak és netről összevadászott információkból észt osztókkal kár vitatkozni.

Hurri Kán 2010.12.09. 10:58:40

@ZF2:
www.philseed.com/images/lancia-fulvia-coupe-fsv.jpg

www.sportscars.tv/cars45/lancia_coupe_small.jpg

www.seriouswheels.com/pics-jkl/Lancia-Aurelia-Coupe-sa-lr.jpg

Tudom, ízlések és pofonok de ezekre nem mondanám hogy nem voltak szépek :)

És ott a Stratos, na azt speciel tényleg nem a szépségéért szeretjük, hanem egész másért.

kultúrpesszimista 2010.12.09. 11:01:03

@ZF2:

Én úgy vagyok vele, hogy egy autó szépsége önértékén legyen szép és időtlenül legyen az, ne a saját korábbi/aktuális modelljeihez képest csak. Elismerem, az A5 tényleg szép, nemcsak a többi Audihoz képest is. Az A6 "szebb", mint az előző, de az árához képest továbbra is jellegtelen, steril szépség. Főleg ha egy olasz autót teszünk mellé, ahol a részletek is kifinomultak... A harmónia és az arányosság alapvető. Szükséges, de nem elégséges feltételei a szépségnek. De még akár egy Peugeot 607-est is szebbnek tartom. Lancia? Thesis. Kappa. Thema. Én szépnek tartom őket, de mindenképp egyedibbek a konkurenciához képest. Az Alfa meg tulajdonképp soha nem csinált úgy öklendetesen ronda vagy unalmas autót, ahogy képesek erre a japánok, németek, náluk legfeljebb egymáshoz lehetne viszonyítani a modelleket (pl. az első generációs 166-os egy csoda, a ráncfelvarrott már visszalépés, de még mindig szép... Bár számomra ha Alfa és szedán, akkor csakis 164-es.)

Globetrotter2014 2010.12.09. 11:04:42

@gyvy: ok, megfogtál. De hol fogsz ilyet szerezni? éN inkább új/újszerű autókban gondolkodom. Ha egy márka épp fejlődik, azt díjazom, és igyekszem ellenhatni ha azt érzem hogy az úsjágírók/média ezt a fejlődést inkább megakadáoylzni akarja, főleg nem fair eszközökkel. Ha viszont egy márka érezhetően sunnyog (pl Alfa 2008 óta), akkor ugyanígy fellázadok, és nem vagyok hajandó beállni az elborult márkafanek közé, csak mert a kedvenc márkámról van szó. Azért is utálom a Mito/Giulietta estén a feléten rajongükat ("csak mert olasz"), mitn ahogy az agymosott opeleseket is a Saab esetén. 2004 kürül a Saab93 az egyik kedvencem volt, kevés jobb volt nála a piacon (eltekintve a gyér 2.2es dízeleket), és vezettem Vetrca C-t semmi köze a 2 autónak egymáshoz (még futóműben sem!).

Buzzword 2010.12.09. 11:05:37

A Saab nem önállósult, hanem megvette a holland Spyker.

Miért érdekes mindez a kommentemben? Elsősorban azért, mert rávilágít arra, hogy körülbelül hány százalékát lehet elhinni annak, amit egy zöld blogger állít az autógyárakról - és sajnos valószínűleg pont ugyanez a helyzet mindarról, amit a kibocsátásról, újrahasznosításról, zöld gyártósorokról, megújuló energiafelhasználásról és környezetkímélő újautó-szállításról próbál elhitetni velünk.

Látod, nem csak te tudsz non sequitur-t írni.

Globetrotter2014 2010.12.09. 11:11:22

@kultúrpesszimista: ronda alfa: 166 (pedgi csak a lámpa igazán necces), Brera (elcseszett arányok, Da Silva hányszor rúgott bele azóta szebbnél szebbromatervekkel, az egyik E-tron pont a Brera helyretétele, kár hogy az Audnál), Guilietta (áááh, nem részletezem). Jellegtelen: 33, Arna (ok ez nem ér). És van amikor semmi különösből egész szépet hoztak össze, egyszerűen arányérzékkel (75, 155, 164,). És vanna kátmenetek, pl 159 (gyönyörű orr egy arányos kasztnin), 146 (arányos forma egy kicsit felhúzott farral).

Hurri Kán 2010.12.09. 11:11:34

@ZF2:
Számomra az Alfa pl. megszűnt létezni kb..a 2000-es évek elejétől. Brera/ GTS stb. amit próbálnak sportos autóként /GT-ként pozicionálni. Az elejében egy dögnehéz, keresztbe rakott dízelmotorral...

Pedig egy csónak Spidert/ 80-as években gyártott GTV-t, de még egy 75-öst is bármikor bevállalnék játszóautónak!

Amúgy ez a platform-stratégia amióta elterjedt, folyamatosan megy a vita, lásd itt is Saab kontra Vectra hogy ugyan az a technika más bódéval, stb.

Némi alapja van, én inkább azt mondanám, hogy nyilván egy 9-3 Saab designra sokkal szebb egy Vectránál, viszont ha a praktikum a fontos, ebben egy kombi Vectra verhetetlen.

Globetrotter2014 2010.12.09. 11:12:44

@Buzzword: az pont az önállósodás. Szewrintem te nem érted a dolgot...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 11:17:18

@gyvy: Nem designról van csupán szó.
Más érzet. Más viselkedés.
Praktikum? Egy 1999-es 3 ajtós Saab 9-3 coupéba belefért a lapraszerelt franciaágy + teljes hétvégi nagybevásárlás, máskor fűnyíró, vagy talicska. A 16-s felniken szerelt kerekek gond nélkül bepakolhatók a csomagtartóba, mikor cserélni megyek télire.

Globetrotter2014 2010.12.09. 11:17:28

@gyvy: viszont szeritem terád amőgysem szmíthatott volna az Alfa mint újató veveő.

Én szoktam nézegetni játszóautót, de még nem szántam á magam, viszont reálisan csak MX3 jöhetne szóba, nem vagyok szerelő és nincsneenk is ilyen haverjaim...

Nem a paltformstratégiával van a bajom, hanem azzal hogy anémet újságírók kisajátítják egyik márkának, és méginkább hogy a sok magyar birka meg beveszi és sorban bégeti utánuk.

A Vectra C belül lényegsen nagyobbnak érződik mint a 93
de soikkal elnyagoltabb a dizájnja. De ez kb olyan mintha leskodáznánk az Audi A4est...

Buzzword 2010.12.09. 11:17:32

@ZF2: Remélem ez irónia volt :D

A posztolónak egyébként javaslom, riadóztassa a gonosz kapitalista környezetszennyező milliárdosokat, hogy árulkodjanak a fogyasztóvédelemnél, a Rolls-Royce Ghost ugyanis 7-es BMW alkatrészeket is tartalmaz. Skandallum!
Új Saab-ról véleményt nem mondok, mert nem vezettem, nem is ültem még benne. A posztoló uraságnak is tanácsolnám, hogy először próbálja ki, utána véleményezze.

kultúrpesszimista 2010.12.09. 11:19:07

@ZF2:

Nem értünk egyet, de nem baj. Aki nem látja meg pl. a 33-as egyszerűségében a nagyszerűséget (a szögletesben, nem az első szériában!) vagy a Brera szépségét, azzal nem vitatkoznék Alfákról.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.12.09. 11:26:16

Olvastam itt már hülyeségeket, de ez a poszt azt hiszem az Internesönel Námbör Van!

Te nagyon ostoba vagy az autókhoz, az biztos, ami önmagában még nem baj, a baj az, h ennek hangot is adsz!

De egy jó van a dologban, hogy kitesznek címlapra, így kapod jobbról-balról. Remélem legközelebb nem írsz hülyeséget, vagy legalább utána nézel a dolgoknak.

(Amúgy az Insignia hosszú idők óta a legjobb Opel, ezt mindenki elismeri, minőségi ugrás a korább modellekhez képest. Ezt csak úgy adaléknak, még ha igaz is lenne amit írsz a rokonságról...)

Hurri Kán 2010.12.09. 11:26:34

@Daily Shark:

Én tudom, hogy más érzés a két autó, meg más a kiválasztás szempontja ha egy-két embernek kell autó, vagy mondjuk egy kétgyerekes családnak.

Nem tagadom, én (ha napi használatú autóról van szó) kimondottan kombi-párti vagyok, de ezzel együtt sem kérdőjelezem meg más karosszériaformák létjogosultságát.

@ZF2:
Újautó-vevőként nem csak az Alfa, de senki sem.

Egész egyszerűen nem vagyok hajlandó tolerálni az első 2-3 évi horrorisztikus értékvesztést ami márkától függetlenül mindenhol megvan.

Valahol röhejesnek tarom, hogy egy normálisabban felszerelt Ford Focus 1.6 benzines picit jobban felszerelve közel van a 6 millióhoz, 3 éves kora körül pedig megveszed 2,5 millió környékén, és nem széthajtott-széttaposott állapotban. És még lehetne folytatni a sort.

Globetrotter2014 2010.12.09. 11:30:58

@kultúrpesszimista: A brera tanulmény nem volt rossz de a szérai brerát elszártk a rövidítéssel. Nem véletlen, hogy a gugli ki sem hoz rendes oldalnézeti képet csak 3/4est.
az talán érezteti, hogy mi a bajom a "kombikupéval": www.a5.hu/kepgaleria/1630/1630_brera_03_n2.jpg
Melléje da Silva Megmutatta hogy ezt hogy kellett volna:
Etron Detroit:www.caranddriver.com/news/car/10q1/audi_e-tron_detroit_concept-auto_shows/gallery/audi_e-tron_detroit_concept_photo_27

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 11:31:47

@ZF2: Ez is, mint minden, több oldalról nézhető.
Egyrészt valóban kikerültek a GM alól, melynél egy iszonyú bonyolult "parancstovábbítási lánc" végén voltak, aminek a másik oldalán inkább könyvelők, mint autókhoz értő elkötelezettek rángatták a drótokat, minden változáshoz, fejlesztéshez ezen a bürokratikus láncon kellett átküzdeniük magukat. Arról nem is szólva, hogy Detroitban egyszerűen nem értették az európai autós értékeket és kívánalmakat.

A Spyker alatt annyival jobb, hogy egy igazi autóbuzi a főnök, aki sokkal szabadabb teret enged nekik és nem csupán egy kívülálló üzletember. Az új designerük, Jason Castriota (a 9-5-öst még Simon Padian tervezte jórészt) pedig olyan autókat tervezett már, mint a Ferrari, Maserati, stb. és vezető designer volt a Pininfarina és Bertone stúdiókban.
De ugyanakkor a pénzügyi helyzet elég szűkös.
Kaptak egy EU fejlesztési hitelt, amit vissza kell fizetniük, tehát nyereségessé kell tenni a céget mielőbb. Ha nem megy, akkor ez a felvásárlás csak haladék volt.
Az új 9-5 belterében a legtöbbet kritizált túl sok fekete műanyag a műszerfalon eredetileg nem olyan lett volna, de sajnos nem tudtak olyan beszállítót találni, aki megfelelő áron tudta volna előállítani az eredetileg tervezett amolyan akrilosan áttetsző, kicsit karbonos keresztszál texturás, nagyon pofás anyagot. Szóval persze vannak költségkorlátok, bármennyire is nem kötik már a GM-es keretek.
Ugyanakkor épp a korlátozott fejlesztési büdzsé miatt nem tudnak saját platformot csinálni, mindenképpen mástól kell majd venni, ahogy teljesen új motorok fejlesztésére sincs pénz, hanem majd valakivel együttműködve, vagy valakitől megvéve.
Arról szóltak a hírek, hogy az új kis Saab a Mini platformján megy majd, és a BMW-től vesznek dieselmotort hozzá.

blueye 2010.12.09. 11:37:09

Kár volt ezért a cikkért gép elé ülnöd. Fölösleges.

"ugyanis 200 ezer kilométer után gyakorlatilag folyamatosan üzemképtelenek." - hehe, ez erősen sofőr függő, bármelyik "céges", állami" autóparkban szereplő autót írhatnád, igaz a cégeseket legkésőbb 150.000 km-nél lecserélik. Pont a Saab közösség hajt jellemzően nagy futásteljesítményű kocsikat, amik bőven 200.000 km fölött is napi használatban megbízhatóak.

Amúgy hogy került ebbe a blogba a cikked? Indokod rá 0, hozzáértésed szintén 0. Ha már erről írtál megnézhetted volna hogy a SAAB mennyire környezetkímélő technika és hogy ezzel mikor kezdtek foglalkozni...

Globetrotter2014 2010.12.09. 11:39:38

@Daily Shark: agyis függetlenedtek tulajdonosban, esetleg műszakilag, de mindenképpen irányításban...

Peter Blau 2010.12.09. 11:53:46

Azért én örülök, hogy a SAAB nem halt meg. Még akkor is ha mástól veszeget össze ezt - azt. Minden kimúló autógyárért kár, mert minél kevesebb autómárka van annál egysíkúbbá válik az egész autóipar.

gorillka 2010.12.09. 12:35:52

@Daily Shark: elolvastam, megnéztem, nagyon tetszik :-), különösen a beltér
Szerintetek miért van az, amit a világításról írt? Nem egyféle xenon van?
3 éves a Saabom és a benne lévő világítás magasan veri a férjem német autójának világítását

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 12:44:43

@gorillka: Megrendelhető többféle világítási rendszerrel.
Ez az adaptív cucc olyan, hogy a sebességtől, lakott területtől vagy országúttól függően képes maga állítani a fénykéve hosszát, formáját, intenzítását.
Itt egy részletes leírás angolul:
www.saabsunited.com/2010/04/saab-9-5-preliminary-information-bi-xenon-smartbeam-headlamps.html

kultúrpesszimista 2010.12.09. 12:57:40

@blueye:

Hagyjuk is a fenébe, nem érdemel több szót ez a kibic majom.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 13:40:18

Hát, eccerü a cikk és butuska is...

A Saab meg húzhatja a belét még pár évig, kár lesz, érte, de az egyénisége halvány már nagyon régen...Senki sem említette, hogy a drága Saab 9000 90 százalékban Fiat Croma volt, mikor honnan kukáztak valamit...Aztán jött a Vectra-9.3, de ezen az áron megmaradt egy alternatíva a németek mellé. Bármit mondanak a Saabosok, a 9.5 megbízhatósága nem a legjobb, kukkantsatok népítéletet, ADACot, használtként nem ajánlott vétel, értékvesztése nem véletlenül brutális. Semmiben nem jobb a német triónál, néhány dologban viszont rosszabb. 2020ra már csak egy skandináv márka lesz, és az nem a Saab lesz szvsz, de hát ez így lássuk be, kevés.

Globetrotter2014 2010.12.09. 13:47:50

@Bathory: ezt a semmiben sem jobb a németeknél dumát imerjük az autobildből. Az a lényege hogy semmit sem vesznek figyelembe amiben a külföldi jobb, vagy egyszeűen hazudnak róla. Vséd Vs BMW? Hát persze hogy a német lesz biztonséágosabb. NCAP 5* Vs 3+1*? Gerincvédős háttámla Vs nuku? Zágson, a németben több darab lágzsák van! :) Na így jobb a német, hülye aki megeszi...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 14:21:36

@Bathory:
Na, megint valaki, akinek itt-ott felcsipegetett valami infót.
A Fiat Croma, a Lancia Thema, az Alfa164 és a Saab 9000 valóban közös platformon voltak, de próbálj ki egy 9000-est meg olasztokat, elég nagy különbség van, motorikusan, felszereltségben, beltérben, vezetési érzetben.
Ami az alkatrészeket illeti, igaz, hogy az ajtó a Croma és a 9000 közt elvileg cserélhető, csak éppen a Saabban van oldalmerevítéses ütközésvédelem, a Fiatban meg nincs.
És még lehetne sorolni.
De te csak oszd az észt a félműveltségeddel.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 14:53:53

@Daily Shark: Hát a 9000 3x annyi volt mint a Croma (ugyanugy nézett ki), tök jó hogy volt egy vascsö az oldalában. Én nem mondom, hogy gagyi a Saab, az olaszokat is szeretem, de főleg mert exkluzív, különleges. Sosem volt, sosem lesz egy merci v. bömös amiböl szép 30 évesek mászkálnak, a feleannyi idös Saabok rég elporladtak. Melyikőtök gondolja azt, hogy egy ilyen-olyan összevásárolt darabokból álló autó közelébe jöhet egy házon belül elsőtől utolsó csavarig kifejlesztettnek? Nézz már szét egy 9.5ösben, látszik a pénzhiány, az egy középkategóriás színvonal, ami nem szégyen. Egyébként olyan ronda bőrt, mint ami a 3-4 éves Volvókban van, nemigen látni a német prémiumoknál.....evvan

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 15:03:46

@Bathory: Amit a 9000-ről mondasz, max. az első szériájára igaz, de mondjuk egy 1996-os Aero azért nem igazán keverhető össze bármelyik olasz platformtestvérével.

Ha jártál volna Saab találkozón, láthatnád, hogy vannak azért elég idős darabok, egyáltalán nem elporladva.

Azért megnézném, melyik az az autó, amiben az utolsó csavarig házon belül fejlesztettek mindent, merthogy az általad említettek nem azok, arra fogadni mernék.

A BMW/Mercedes/Audi fejlesztette a hifit? A navigációt? Nincs bennük egy darab Bosch/Siemens/ Valeo/Hella elektromos alkatrész sem? A felniket mind az ő üzemeikben készítik? És még lehetne sorolni...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 15:07:24

@Daily Shark: Saab összeszerelési minősége nemcsak a 3 nagy német, hanem a VW színvonalát sem éri el, eddigi tapasztalataim szerint. Használtként a Saab értékénél legfeljebb az Alfa esik jobban. Igaz ezt az új Saabot nem láttam csak képen, formára bejön, ahogy az eddigi Saabok közül is több. Messze van a VW-től, Auditól is, pedig az a munkásosztály Mercedese, mint az köztudott.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.12.09. 15:12:22

" Saab összeszerelési minősége nemcsak a 3 nagy német, hanem a VW színvonalát sem éri el"

Na, ez is szép sommás állítás, de vajon milyen hiteles tapasztalat áll mögötte?

"Igaz ezt az új Saabot nem láttam csak képen,"

Ja, kérem, ez mindent megmagyaráz. Láttál róla pár képet, beleolvastál pár cikkbe, és mindentudóként fikázod.
Ülj bele, próbáld ki, aztán beszélj.

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 15:29:43

@Daily Shark: Nem akarlak én lebeszélni, ha tetszik vegyed. Vannak ismerőseim, akik pl. Citroent, Peugeot-ot használnak. Annak ellenére, hogy soha a közelébe nem mennék ezeknek a márkáknak, azért még jó haverok vagyunk. Még a 90es években volt egy ütőkártyájuk a skandinávoknak, a biztonság, de ma ezt már mindenki hozza. Turbós benzinesek? Ma egy Twingóban is ott van. 12-13 misiért pedig már autót is lehet venni.

Tény hogy nem láttam az új Saabot, de ugye a qrvanehéz Insigniánál az exrái miatt még nehezebb, ergo kelletlen lesz és fogyasztani fog mint állat. Ettől még lehet egy szuper limuzin, és valszeg az is, csak nem éri meg az árát. Szigorúan szerintem, mindenki mást akar egy autótól. És még1cer: nagyon szép lett. Ahogy sok szép olasz is van, de nekem nem kell.

Globetrotter2014 2010.12.09. 15:34:09

@Bathory: eddigi tapasztalataid, vagy amit összeolvastál az autobildben? Én speciel eddgi az Alfámon vesztettem a legkevesebbet (egy új egy használt volt). Konkrétan, az újonnnan vett autón kisebb volt az értékvesztés, mint a haver 320djén, mivel az értékvesztést rendszerint úgy számolják hogy az összehaonlításokban jól jöjjön ki, nem a valós árak alapján. Csakhogy a 30 ezrer ajrós alapár valójában inkább 36-40 az opciók miatt, aztán néznek hogy a semmit sem kapnak vissza 3 évesen. A hazsnált alfák fizetőképes kereselte pedig lényegsen magasabb mint az újaké, ami kifejezetten jót tesz az értéktartásnak...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 15:47:30

@ZF2: Hát arra nemigen lehet mit mondani, hogy neked igazad van, a statisztika pedig csal, ugye?

Teljesen nyilvánvaló, hogy a nem német luxuskategória - Saab, Volvo, Alfa, Lancia, Rover, + amcsi luxusautók óriási bukták új kocsiként véve, és nem csak a magyar piacon, ami elég torz a parányi kereslet miatt. Komoly kocsit nem is vesznek sokat idehaza.

Globetrotter2014 2010.12.09. 15:55:49

@Bathory: báthory: nem tudom hogy értessem meg veled. A németek elsődleges célja hogy behülyétsék a kommersze vevőt. Az elolvas két három összehaonslítást, majd elmegy a döntöshöz esetlek még kér árat 2 helyől és megveszi. Én kipróbáltam kb minent ami szóba jött, legyen az német. svéd vagy japán. A mostani bálnánál ()v70) megvolt az ötös, az A5-A6, XF, IS, meg jópár kompaktabb prémium SUV. Ezeket órákra elvittem aztán részletes árajánlatot kértem, osztottam szoroztam. Nagyon szép dolgokat lehet megkapni a BMWtől de amit fadosan ad az nagyon xar. A volvonak az alapülése szinte minden konkurens alapülését lenyomja, cserébe a sportülése elég gyenge. A mercire ez uyganúgy igaz, és ott méginkább kivéreztet az apró kényelmi dolgokért. Ezeket a statisztika neked nem hozza be, ahogy az időszakos akciókat sem. Alapár 30e, használt árak meg mondjuk 15e EUR. Rétékvesztés egyenlő 50% 3 lvesen. Azhogy a 15 ért lárult 3 lveseket inkébb 45ért vették, azt valahogy nem szivesen említik meg. Ezek személyes tapasztalataim voltak, saját vagy elsőkézből...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 16:16:45

@ZF2: Hát ezt a néphülyítést reklámnak hívják, de tény hogy ezeknek a gyártóknak- a németeknek- még a válság alatt is nőtt az üzletük, a VW-nek ilyen jól sosem ment, az összes többi gyártó meg csak dögledezik. Lehet kitalálni dolgokat, hogy ez mitől van, a megoldás az, hogy jobb ár/érték arányt adnak bárki másnál. A magyar piac nem túl mérvadó, csak No-ban egy hét alatt adnak el annyit, mint itt egy év alatt. Mivel itthon luxuscikk a 10M+ kocsi, nem hiszem hogy a vevőkörnek számít +/- 2-3 milla, ha jó autót vehet. Tény, hogy a németeknél fapados az alapár, elég puritán a gondolkodás is. Van aki autót vesz, van aki egy marék extrát. Ha ez fontos, vegyél Citroent, senki nem ad olcsón annyi extrát (nomeg extra izgalmakat).

Globetrotter2014 2010.12.09. 16:21:07

@Bathory: a VWnek azért ment jól ,mert 2009re a kínai termelést felfuttatták a hazai piacot meg életben tartotta a roncsprémium. Most viszont a többi piac számol be bővülésről, és a német zuhant nagyot. Jobb árérték aráány a németeknél? Te szedsz valamit? Itthon luxuscikk, de oda is figyelnek. A magyar piacon kb agyanannyi Volvo fogy mint BMW. Nézz utána a számoknak, mielőtt haraütésszerűen beírsz....

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 17:03:17

@ZF2: A magyar piacon annyi megy el prémium kocsiból, mint egy német kisvárosban. Az összeurópai 2009es listán - a 4. negyedévin - most ezt találtam, az első Volvo az Xc60-as, a 83., olyan kocsik közt a sorban, mint a 7es Bömös meg az S klasse. 100as toplistán nincs több Volvo, se Saab. Persze tudom, hogy a fanok épp a ritkaságot szeretik ezekben az autókban. Csakhogy fenn kell tartani az importőri+ szervizhálózatot sokkal kevesebb kocsira bontva, már csak ezért sem lehet hozni a minőséget hasonló áron. Ugyanezen a listán az E klasse 16., 6szoros darabszámmal mint az Xc60, csakhogy medzsóék összes autója ott van a 100ban!

Globetrotter2014 2010.12.09. 17:17:58

Bathory: megint leirom, hogy a németekkel a hazai piacon elég nehéz bármit kezdeni, német ember akkor is megvezsik a hazait, ha az abszolút a zsebük ellen szól. Ahogy írtam, annyi volvt vesznek nálunk mint BMW-t szóval egoztikumról azért nem lehet beszélni. A németeknél más a helyzet, de az egy elég spéci piaic. Ha megnézed, a belga, holland angol vagy francia eladásokat, ott azért a volvo jelen lesz rendesen, volt ahol még a németek elé is került. Szóval közel 400e autó túlmutat az egzotikumon.

Globetrotter2014 2010.12.09. 17:23:44

A másik dolog, hogy még visszhangzik a fülemben a sok japánrajongó sápitozása, hogy a világ legnagyobb, legmegbízhatóbb márkájaként hamarosan a toyotáé a világuralom. Már alig emlékezünk rá, de az egész Porsche általi felvásárlás azért indult mertféltek, hogy a Toyota ellenséges felvásárlással megveszi a VW-t. Aztán jött a sok toyo botrány, megroggyant a legnagyobb külföldi piaca, és hirtelen a VW a kynai és német elaádsokkal a válság közepén beelőzött mindenkit. De nincs arra semmi garancia , hogy ez így is marad. A kínai eladások uyagnúgy vissza fognak esni az állami támogatások elhalásával, mint mint a németek 2010ben. Az amerikai pedig vissza fog jönni. Lesznek még érdekes pilanatok, a németek többsége most elég stabil lábakon áll, de ugyanezt gondoltuk a toyotáról alig 3 éve...

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 17:27:17

@ZF2: Hát igaz, minden relatív, de a fenti példa európai stat, nem német. A skoda 90-ben a semmiből jóval túl van az 1000.000 évi eladott autón. Persze ezt is a németek húzzák fel, de az Eu piaca=gondolom egyetértesz hogy ez a világ legigényesebb piaca ilyen. Attól a kombikat meg Suvokat még veszik az amcsik, bármilyet csak európai legyen.

Globetrotter2014 2010.12.09. 17:36:43

@Bathory: azért azt vegyük észre, hogy az USA piac önmagában eltartja a japán elitmárkákat és az eruópai márkák "rétegmodelljeit". Ha megnézed, hogy összesen mi fogy európában, men mondanék ilyesmit hogy "igényes". Vagy szerinted a VW Polo igényeseb mint a Toyota Camry? A német meg az angol esetleg, ott mindig ott van a top10 ben több prémiumodell is. De a német prémiumgyártók modelljeinek esetén az erpai elaádsok jelentős része csak a hazai piacról bejön. Azaz több 3as bömö fogy németországban mint a tejes EU piacon. Ez pedig nagy fegyverelőny...

Ama Ginger 2010.12.09. 17:45:53

Nagyon vicces, hogy a VW jó ár/érték arány lenne. Rohadt drága és very kommersz átlag. A megbízhatósági listáknak sem hírhedt éllovasa. Persze, kinek mi az érték...

Balt 2010.12.09. 18:11:50

Szögezzük le mindjárt az elején: a Horn-Vágó-Batiz aligha húzónevek egy márkaimidzs-építésben... (Bár talán az még lehetne is, hogy Horn Gyufa tajt részegen lepattintott egy pótos IFÁ-t az M3 leállósávjából és megúszta egy koronával.)

Na de a lényeg, ami a műszaki tartalmat illeti:

Igen, tény, hogy - az amúgy igen jól sikerült - Opel Insignia _platformja_ (en.wikipedia.org/wiki/GM_Epsilon_platform) volt a kiindulási alap még a GM érában. Ez akár előny is lehet, a már GM-független SAAB-nak is.

Igen, tény, hogy a SAAB az GM érában vált igazi prémium márkává, annak minden ellentmondásával, mert ez - érzésem szerint - messze nem volt igaz a '60-'70-es években, tán még a '80-as évek elején sem.

Az is tény, hogy a SAAB számos autóipari nóvumot hozott és tökéletesített az idők során (biztonsági öv, ülésfűtés és -szellőzés, kisnyomású turbó, DI-panel stb.), amiből nem keveset profitált a GM (és mások).

Az viszont messze nem igaz, hogy a nemzetközi (és hazai) szaksajtó "súlyosan lesújtó" véleménnyel lenne a 9-5-össel. (Sic!, mert a SAAB őstörténetében létezett 95-ös, ezért a "hatványkitevős megkülönböztetés.) Ellenkezőleg: számomra is meglepően kedvező az autó fogadtatása!

Remélem sikerült tárgyilagos (ellen)véleményt megfogalmaznom, noha nem titkolom, nekem is 9-5-ösöm van. ("OG"...)

Balt 2010.12.09. 18:20:07

@Szárnyati Gézа:
autotechnika.hu/uploads/files/archiv/2004/02/18-20.pdf

A felvezetőből:

"Intelligens gyújtás - gyújtástechnika

Mindmáig a gyújtórendszerek "királyának" tekinthetjük a Saab autók kazettás direktgyújtását. A megtisztelő címet komplex tudása, mondhatjuk, intelligenciája miatt érdemelte ki. Úttörő volt, melynek ma már követői is akadnak, és ezek tábora lassan, de biztosan nő."

Szó se róla, Opelben ilyen nincs. :) Ennyit az "egy átöltöztetett Vectra" sztereotípiáról. Van viszont SAAB-okban Opel (GM-Isuzu) V6-os dízel, ami ritka problémás motor: azt mondják, gyakorlatilag 150 ezrenként tuti motorcsere a blokkba becsúszó perselyek miatt...

Balt 2010.12.09. 18:22:15

@ZF2: "Egyébbként Vágó nem volt rossz reklámarc amig nem kezdett el kampányolni. Ezzel nem kicsit qrta el sajét magának is a dolgokat legalább középtávon..."

Én pl. nem is tudtam, hogy átVágó SAAB-ozik. :) Reklámarc: Karácsony meg Presser. :)

Lucky Larry Silverstein 2010.12.09. 18:26:32

@ZF2: Igényes piac alatt azt értem, hogy ami jó európának, azt el lehet adni amerikában, esetleg japánban, de fordított eseetben-módosítás nélkül ez tuti bukó.

Hurri Kán 2010.12.09. 18:31:45

@Bathory:
Ezt sem jelenteném így ki, volt pár típus amit átcímkéztek az ottani piacra és totális bukás volt odaát, itt Európában pedig üzleti siker (Opel Omega = Cadillac Catera).

Egész egyszerűen más piac, mások a vevői igények, a márkapreferenciák.

Balt 2010.12.09. 18:38:52

@kultúrpesszimista: "Bár számomra ha Alfa és szedán, akkor csakis 164-es.)"

Na, ez pl. sokkal "azonosabb" autó a Fiat Cromával, Lancia Themával és persze a SAAB 9000-sel, mint a Vecrta és a 9-5 viszonya... Kivételesen még a 9000-es gyújtáskapcsolója is elkerült a váltó mellől, pedig ennél kevesebb SAAB-os hagyomány van. :) (Ami persze egy SAAB-ban biztonsági okokból van ott: egyrészt a váltózár-kormányzár nem mindegy se baleset- se vagyonvédelmi szempontból, másrészt a térdsérülések elkerülése végett.)

Balt 2010.12.09. 19:00:08

@blueye: "Pont a Saab közösség hajt jellemzően nagy futásteljesítményű kocsikat, amik bőven 200.000 km fölött is napi használatban megbízhatóak."

180000 (azaz a vezérműlánc esedékes cseréje) után gyakorlatilag újnak számít. :)

Ja, a SAAB a bioetanol európai úttörője - amit persze lehet mindenféle félreértelmezett "zöldségekkel" kritizálni, de nem hinném, hogy a svédeknél sokkal környezettudatosabb népség élne Európában (vagy a Földön)...

Balt 2010.12.09. 19:02:40

@Bathory: "Senki sem említette, hogy a drága Saab 9000 90 százalékban Fiat Croma volt, mikor honnan kukáztak valamit..."

Ezt egészem pontosan úgy hívták, hogy europlatform. (Közös fejlesztés volt a FIAT-csoporttal.)

Balt 2010.12.09. 19:03:37

@Bathory: "2020ra már csak egy skandináv márka lesz, és az nem a Saab lesz szvsz, de hát ez így lássuk be, kevés."

Kár, mert a Volvo már kínai. :)

Balt 2010.12.09. 19:06:53

@Bathory: "Sosem volt, sosem lesz egy merci v. bömös amiböl szép 30 évesek mászkálnak, a feleannyi idös Saabok rég elporladtak."

Még itthon is szép számmal mászkálnak 30 éves SAAB-ok, hát még Skandináviában!

Balt 2010.12.09. 19:19:06

@Bathory: "Messze van a VW-től, Auditól is, pedig az a munkásosztály Mercedese, mint az köztudott."

Na most, a tizenéves bálna merciket már ingyen sem viszik a népek, akkora pénztemető.

Balt 2010.12.09. 19:24:35

@Bathory: "Komoly kocsit nem is vesznek sokat idehaza."

De legalább lopnak... :) (Mert a német triumvirátus fényévekkel vezet ebben a kategóriában. Is.)

nagyfeszültség 2010.12.09. 20:00:52

Vicces volt olvasni, hogy milyen feszültséget kelt SAAB-os körökben a fájdalmas igazság. Pedig attól még, hogy egy SAAB Opel, megbízhatatlan és irreálisan drága, még lehet szeretni, de ezeket a tényeket tagadni felesleges...

Balt 2010.12.09. 20:14:15

@Balt: Íme a délnémet márkák rajongótábora. :)))


süti beállítások módosítása