Miért pont a benzin ne legyen drága?

2011.01.24. 07:09 - vancat

Újabb kitűnő ötlettel álltak elő a közúti fuvarozó szervezetek. Úgy vélik, az éppen nemrégiben kiharcolt - és közgazdaságilag egyébként tökéletesen értelmezhetetlen - úgynevezett "kereskedelmi gázolajár" (amelynek nyomán 6 forint 50 fillért visszaigényelhetnek tankolásuk költségeiből) immáron szart sem ér. Most - úgy érzik - "legalább tízszázalékos" árkedvezmény kellene a kamionosoknak, "annak már lenne értelme."

A maguk módján egyébként teljesen igazuk van. Sőt, legjobb lenne, ha húsz százalék gázolajár-kedvezményt kapnának. Csak ők, csak most. Nem a mentősök, a tűzoltók, a természetőrök, a rendőrség, a tanyagondnokok, az állatmentők. Csak a közúti fuvarozók.

Ezzel együtt engem nem az újabb követelésük gondolkodtatott el. Még csak nem is az a mögötte meghúzódó gátlástalan pofátlanság, amivel immáron sokadszorra, már megint, a közúti fuvarozók, ezek a nem ritkán milliárdos profitot realizáló, a környezet irtózatos pusztításáért szinte egyáltalán fizető vállalkozások "szakmai szervezetei" nyomulnak protekcionista mutyikönnyítésekért, piacgazdaságban teljesen értelmezhetetlen protekciókért, kivételezésekért. Hanem az jutott eszembe, hogy miközben posztindusztriális társadalomról, az információrobbanás koráról, zöld forradalomról beszélünk, mi a fenéért próbáljuk még mindig görcsösen a benzinárból kiindulva lemérni jó- vagy rosszlétünket?

A magyarázatot persze tudom: "azért, mert a benzin ára begyűrűzik minden más termék árába, ezért aztán annak alakulása fontos nemzetgazdasági kérdés." De én az igazi okra lennék kíváncsi. A közgazdaságtannak ugyanis tökéletesen kidolgozott tudományos technikái vannak arra, hogy - ha akarnánk - szétválasszuk a benzin árát a többi termékétől. Egyszerűen csak a preferenciákon kellene változtatni. Például nem azt mondanánk, hogy sokak számára az autózás alapvető létfeltétel, hanem például azt, hogy az elérhető árú és jó színvonalú mobilitás állampolgári jog.

A befizetett adókat pedig nem benzinár-kedvezményre, hanem ezek biztosítására fordítanák. Micsoda különbség! Az első esetben a benzin ára valóban kulcskérdés, a másodikban egyéni szocprobléma. Szóval miért éppen a benzin-gázolaj árát kellene kordában tartani egy szociálisan érzékeny kormánynak? Miért nem, teszem azt, minden polgára számára öt négyzetméternyi napelemet ingyen biztosítani ahhoz, hogy kis villanyfogyasztású autóját, pedelecét (igy nevezik mostanában az elektromos biciklit) vagy villanyrobogóját a legszükségesebb utakra feltölthesse ingyen árammal? Vagy miért nem az internethasználat, a  napi fél kiló kenyér, a mobiltelefónia vagy éppen napi 100 köbméter tiszta levegő az, ami alanyi/állampolgári jogon vagy jutányos áron járna.

Amely(ek)nek árára a kormányoknak oda kell figyelni, mert ha elérhetetlenné válik megszerzésük túl sokak számára, az alapvető emberi jogokat sért. Utópisztikusnak hangzik? Bevallom, egyelőre számomra is... Ennek ellenére bízom abban, hogy előbb-utóbb - csak a XVIII. századi géprombolók oktalan barbárságával egy lapon -, a történelemkönyvekben olvashatunk majd az egykor volt olyanokról, akik kedvezményt követeltek maguknak a benzinárból, ezzel megpróbálván konzerválni a végül mégis megbukott, a természetet kis híján elpusztító, fosszilis tüzelőanyagokra épülő gazdaságot és társadalmat.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr212608940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.01.24. 08:17:05

Jogos, nekem a gázárral vannak hasonló gondolataim. Elég furcsa (és egyben a legegyszerűbb, legkényelmesebb megoldás), hogy a gázfogyasztást támogatja az állam. Jó, tisztábban ég mint a fa, vagy a fűtőolaj, de drága, és majdhogynem tisztán import termék. Ráadásul egy olyan országtól vesszük, aki néha akaratának nyomatékosítására használja. Tudom, hogy sok családnak jobb ez, mint egy homlokzatszigetelési, napelem, napkollektor, vagy pelletkazán vásárlási támogatás, mert nincs pénzük az önrészre sem, de akkor is ki kéne találni valamit.

Tájfájter 2011.01.24. 11:23:45

Értem mit szeretne a cikk mondani, hogy legyen áthelyezve a súly a benzin támogatásról a zöldebb megoldások felé, azt is értem, hogy megint elvakultan ostorozza a fuvarozók óriási lobbiját, csak azt nem értem, hogyha rájön saját magától a probléma forrására, akkor miért halad tovább ezen az úton.

Az egy dolog, hogy a benzinár-gázolajár növekedése begyűrűzik mindenhová, hiszen a banánt is és a napelemet is el kell szállítani A-ból B-be, (legalábbis Magyarországon nem nagyon jellemző, hogy mindkettő a hátsó kiskertben megteremjen és saját magának leszüretelje mindenki), viszont ott a másik dolog, hogy kis hazánkban az üzemeanyagár nagy része adó. És az állam, mint olyan ebből az adóból sok olyan dolgot finanszíroz, ami nem a közlekedést segíti, hanem az egyéb költségvetési elszúrásait tudja finanszírozni.

Így a durván megnövelt üzemanyagár inkább visszafogja a vállakozásokat, a gazdaságot, mintsem, hogy segítené, és leginkább gondolom ebben kérnének segítséget a fuvarozók.

Lehet, hogyha olcsóbb lenne nekik a nafta akkor sem fuvaroznának többet, hiszen adott igényeket elégítenek ki, tehát ergo az olcsóbb üzemanyag nem a több környezetszennyezést jelentené, hanem azt az extraprofittot, amiből hamarabb le tudnák cserélni a kiöregedett járműparkot, fejleszteni tudnák a kommunikációs hálózatukat, javíthatnák a szolgáltatásaikat.

Akinek az autó és a gázolaj-benzin arra kell, hogy furikázzon, vagy közösségi közlekedés helyett az audijában menjen dolgozni, meg a sarokra kenyérért, az fizessen, akinek a munkájához kell mert a gazdaságot élénkíti azkaphasson kedvezményt. Igaz, ezt teljesen különválasztani nem lehet, lesznek kiskapuk, kibuvók és úgyis minden résztvevő csak kurva-mocskos környezetszennyező lesz :-)

ave 2011.01.24. 11:48:43

Lasd Waberer... Menjen a picsaba olcsobb uzemanyagert.

csokiájsz 2011.01.24. 12:10:19

bár nem kell félteni a fuvarozókat sem, de inkább buta ez a poszt.

kettes alá

eMJe 2011.01.24. 12:17:47

@csokiájsz: és ráadásul még díjat / díjakat is nyert. persze az nem számít, mit milyen áron ért el. ez is minősíti a hazai logisztikai szolgáltatókat, egyesületeket.

nitro1 2011.01.24. 12:26:59

Ez a poszt most komoly? Vagy csak vicc? Teljes mértékben egyetértek Tájfájterrel. Vagy ha tudsz olcsóbb és hatékonyabb közlekedést, ami nem benzint használ és mindenhová el lehet vele jutni, hát rajta. Sajnos még nem találták fel a teleportálást ipari nagyságrendben, de már nagyon jó lenne.

Hurri Kán 2011.01.24. 12:45:15

Szarva közt a tőgyit...

Asidotus 2011.01.24. 12:47:11

@Tájfájter:
na, ez a komment az, ami miatt megérte a posztot kinyomni. Gratula!

zisz 2011.01.24. 12:52:50

Minden szállítási feladat teherautóval kezdődik és végződik,
még ha vízi vagy vasúti szállítási módról van is szó.
A benzin nem, csak a gázolaj játszik szerepet ebben a kérdésben. (Ha valaki a benzint okolja mindjárt tudhatjuk mennyire "szakértő" a témában. Benzines teherautót nem is találnánk a fuvarozók körében, mert ellen érdekeltek a törvények miatt, lásd Áfa visszaigénylés.) Ha a helyzet változatlan marad a szabályozók terén, akkor csak a dízel adta lehetőség kihasználása marad mint árcsökkentő tényező a +5 fok feletti hőmérsékleti viszonyok mellett. A dolog a gyakorlatban működik csak törvényileg nem elfogadott. De lehet hogy az élet az országot is rákényszeríti.

melonbaron 2011.01.24. 12:53:30

kedves blogíró, már megbocsáss, de kibaszott hülye vagy:D kezdjük ott, hogy a benzin meg a gázolaj nem ugyanaz, és a közúti fuvarozók valószínűleg nem a benzin árából akarnak kedvezményt kapni, mivelhogy az ő cuccaik jellemzően gázolajjal üzemelnek, de mindegy...:D szóval már itt látszik, hogy mennyire nagyon képben vagy a témát illetően, komolyan nem tudom, honnan vetted a bátorságot, hogy erről írj. továbbá még azt a tényt is ajánlanám szíves figyelmedbe, hogy az eu területén belül a közúti fuvarozás semmilyen támogatást sem kaphat. erre a gázolajár-kedvezményre pedig a következők miatt volna szükség azon túl, hogy a magas árak miatt amúgyis indokolt volna az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentése. mint talán sejted, a fuvarozók nem hobbiautósok, hanem nekik az a munkájuk, hogy a gépjárművükkel elmenjenek egyik helyről a másikra. ezt a tevékenységet pénzért végzik. ki kell ábrándítsalak, nem a milliárdos nyereségek a jellemzőek, főleg mostanság, a válság idején még annak is örülni kell, ha van egyáltalán mit fuvarozni. a fuvardíjak jellemzően év elején kerülnek kialakításra, év közben pedig az ügyfelekkel/munkáltatókkal nem olyan egyszerű magasabb tarifákban megegyezni, vagyis hogyha drasztikusan emelkednek az üzemanyagárak, az szívás, ugyanis elég nehéz a fuvardíjak árával kompenzálni. a zöldekkel meg több okból is tele van a faszom, az én szememben az nem környezetvédő, aki nem nevezi meg az igazi problémát, jelesül, hogy kibaszott sokan élünk ezen a bolygón. mint bizonyára tudod, az elmúlt 10 évben 900 millióval emelkedett a föld népessége. a magam részéről én nem azt az utat járnám, hogy legyünk pl 15 milliárdan, és együnk mind szart, autóval meg ne menjünk sehova... inkább éljünk itt csak 3 milliárdan, de tényleg magas életszínvonal mellett. szerintem ez utóbbi gondolatnak még a környezetvédelemhez is több köze van, mint a szójapárizsinak meg a trolibusznak...

melonbaron 2011.01.24. 12:57:07

@zisz: jaja, az áfa visszaigénylés miatt nincs benzines teherautó, nem pedig azért, mert a dízelmotor karakterisztikája sokkal alkalmasabb ilyesmi feladatokra....:D

Bambano 2011.01.24. 13:17:59

ismét egy ostoba sötétzöld cikk. javaslom, ne menj többet boltba, ne vegyél semmit, ne legyen nálad otthon semmi technológiai vívmány.

kb. a közgazdaság tökéletesen kidolgozott tudományos technikájáig tudtam valamiféle komolysággal olvasni, utána kiröhögtem az egészet.

Bambano 2011.01.24. 13:23:45

@Tájfájter: én egyszer láttam egy pesti buszban a fogyasztásmérő műszert és elkezdtem számolgatni, hogy mi merre mennyi.

Az jött ki, hogy a közösségi közlekedés semmilyen paraméterben nem jobb lényegesen, mint az autózás. Innen kezdve összesen egy érvet tudok felhozni mellette, a többi inkább ellene szól.

A posztról még annyit, hogy a mezőgazdasági termelő cégek is kapnak adójóváírást a gázolaj jövedéki adójából. Akkor most azt a kombájnost is ostorozni kellene, aki learatja a búzát? És ha a kenyér készítésének folyamatában az első részt támogatják, akkor a többit miért nem?

Dubito 2011.01.24. 13:26:11

Teljesen egyetértek a poszttal. Minden ilyen szubvenció csak elodázza a piaci szereplők szükséges alkalmazkodását. a megváltozott körülményekhez. Hiszen lesz még a benzin ára 400, majd 500, majd 1000Ft, egészen, amíg teljesen elfogy. Aki állami csöcsön akarja kihúzni, ahelyett, hogy már ma elkezdene alkalmazkodni, az előbb-utóbb csak jobban alulmarad a globális versenyben.

bájgúnár 2011.01.24. 13:27:07

Kivót az a marha aki átnézte és jóváhagyta ezt a blogot?
Ménem írtad le a végkövetkeztetést.Legkárosabb a földnek az ember!

Tájfájter 2011.01.24. 13:32:31

@Bambano:

Én azért a közösségi közlekedést nem írnám le ennyire.

Eltekintve azoktól a szociológiai tanulmányoknak beillő dolgoktól, hogy mindenki szidja mert tömegnyomor van rajta, büdösek rajta a csövesek és különben is mindenki bliccel,-miért én fizessek hozzáállástól, vannak előnyei:

Területfoglalás: Amíg a buszon utaznak 40-60-100-an akkora területen mint 3-4 személyautó, addig szemálykocsival 16-20 embert tudsz elvinni. 40-60-100 ember szállításához szükséges autó lényegesen több helyet igényel a forgalomban, amit úgy hívunk, hogy dugó.

Fogyasztás: a régi buszok fogyasztása mutathat neked olyan számookat, amitől elszörnyedsz, de ha utasokra fajlagosan levetíted, akkor is még a busz jön ki jobban szerintem.

Emisszió: Ugyanaz, fajlagosan jobbn jön ki egy busz, mint 10-20 autó.

A busz éppen olyan mint a kamion a fuvarozásban, szükséges rossz. Valaminek rá kell hordania a tömeget a metróra, villamosra, mint a kamionnak a vasútra.

gatto nero 2011.01.24. 13:44:14

Nekem szimpatikus ez a poztban vázolt utópia! Kár, hogy utópia....

LiberAll 2011.01.24. 13:47:54

Kedves Posz-toló, igazad van, ne támogassuk a magyar fuvarosokat, menjenek tönkre a picsába, kerüljön ki az utcára több ezer ember, tűnjön el sok cég adóbefizetése, mert megszűnnek vagy elmenekülnek, az országból, aztán jöjjön a kedves román kamionos (akivel nincs semmi bajom emberileg) s ne itt tankoljon, ne itt fizessen adót, csak használja a "kiváló minőségű" útjainkat, javítva ezzel annak állapotát ;) Teljesen igazad van.

Szóval mielőtt okoskodni kezdenél egy olyan témában, amit csak látásból ismersz, gondolkozzál el a kakaód és a teherkocsival szállított laptopod mellet, hogy miért kell is a fuvarosnak az üzemanyagár támogatás. gondolom annak nem túlzottan örülnél, ha nem lenne a boltban reggel tej kenyér, vagy macska kaja, esetleg alom ?

LiberAll 2011.01.24. 13:52:17

@Dubito: Figyi mutassál már nekem, egy ma a piacon elérhető olyan elektromos kis-árú szállítót, ( 1 pal, 500 kg rakománnyal) aki egy feltöltéssel teljesíti a Budapest- Bécs-Budapest etapot 130 km/h sebességgel, s nem kerül pár milliárdba

Ha bruttó 5 millió körül mutatsz jövőre veszek egyet a cégbe,.

Bambano 2011.01.24. 13:55:36

@Dubito: úgy érted, hogy a kb. 110 forint nagykereskedelmi árú gázolajra rárakódott mintegy 250 forintnyi adó az nem idézte elő a piaci alkalmazkodást? Úgy érted, hogy ilyen pénzügyi keretek között 6 forint szubvenció az majd felborogatja a piacot meg a cégek alkalmazkodó képességét? Kiröhögjelek?

@Tájfájter: Területfoglalás: külön sávot tartanak fenn a buszoknak, ahol 6-8-10 percenként jön egy busz. 6 perc alatt minimum 120 autó elmegy egy sávon, amibe ha csak egy ember ül, akkor is több utast visz, mint a busz. A busznak egy előnye van a kocsihoz képest: leszálltál és elmegy, a kocsiból meg kiszállsz és parkoló kell neki. Ez az egyetlen kézzel fogható előnye a busznak.

Fogyasztás: nem régi buszt néztem, egy viszonylag korszerűt. 160-180 l/100km fogyasztással indult el és gyorsított, 60 liter körüli fogyasztással haladt, amikor nem változtatta a sebességét. Ezt egy 4-5 liter/100km átlagfogyasztású kisebb autó überelni tudja utaskilométerre vetítve.

Emisszió: azok a buszok, amik Pesten mennek, nem környezetbarátak. A debreceni metánbuszok már inkább... A normális dízel autó a buszokhoz képest (és itt erősen hangsúlyozom, hogy azokhoz a buszokhoz képest) kevesebb fajlagos szennyezést bocsátanak ki, tehát az autó kevésbé környezetszennyező a pesti buszokhoz képest.

Úgyhogy a parkolási kérdésben jobb a tömegközlekedés, a többiben szerintem rosszabb.

Tájfájter 2011.01.24. 14:15:37

@Bambano:

Nem akarok nagyon vitatkozni, de:

1. nem mindenhol van buszsáv és valszeg pont azért lett kialakítva, hogy legalább a busz ne duguljon be ;-)

2. a parkolás jogos, mondjuk ez is inkább Budapest és városközpontokra igaz.

3. a busz ráhordó szerepét nem taglaltad, rendszerszinten van létjogosultsága, ellenkező esetbena metró és villamos sem lenne annyira kihasználva...

Bambano 2011.01.24. 14:33:37

@Tájfájter: minek ráhordó busz, amikor az autó végponttól-végpontig megy?

dukeekud 2011.01.24. 14:46:59

Tenyleg nem kene tamogatni egy ilyen kornyezetszennyezo ipart. Persze az alam sem jo kedvebol csinalja, hanem a fuvarozók zsarolasi potenciallja miatt. A mento, vagy a rendor nem tud kulfoldon tankolni, a teherautoknak ez nem problema. Azert kaptak a kedvezmenyt, hogy cserebe magyarorszagon tankoljanak.
Ezzel nincs mit csinalni, hacsak torvennyel megnem tiltjak a kulfoldi tankolast.

Tájfájter 2011.01.24. 14:48:22

@Bambano:
Ha használni akarod a metrót, villamost, HÉV-et, akkor oa el is kell jutnod valahogy. Ahhoz, hogy lefedd egész Budapestet és mindenhonnan elérhető legyen a közösségi közlekedés egy eleme legalább, kell a busz, mert nem lehet mindenhova metrót és villamost vezetni :-)

Dubito 2011.01.24. 14:55:44

@Bambano: "Úgy érted, hogy ilyen pénzügyi keretek között 6 forint szubvenció az majd felborogatja a piacot meg a cégek alkalmazkodó képességét? Kiröhögjelek?"

Ha kevés ahhoz, akkor minek izmozni rajta. Ha meg sok, akkor azért nem szabad.

Az alkalmazkodás mikro szinten azt is jelentheti, hogy sok fuvarozó (elsősorban a gyengébbek) tönkremennek. Ennek nem örülünk, senki, és minden szimpátiám a blogon megjelenő fuvarozóknak, akiket egzisztenciájukban érint ez a dolog.

Makro szinten azonban a gazdaság szerkezetének változása jelentheti az alkalmazkodást. Drágábbak lesznek a nagyobb szállítási összetevőjű termékek, arányaiban olcsóbbak a többiek. Konkrét példával megdrágul a Spanyolországból idefuvarozott paradicsom, jobban megéri helyi árut venni.

A rendszerváltás után, amikor elzáródtak az olcsó szovjet energia csapjai, néhány év alatt átalakult, részben megszűnt a korábbi energiapazarló és környezetszennyező nehézipar. Akkor az érintett vaskohászoknak vagy bányászoknak ez egy nagyon fájdalmas csapás volt, de az országnak hosszútávon egy hasznos és szükséges átalakulás.

dukeekud 2011.01.24. 14:59:40

LiberAll:@Dubito: Figyi mutassál már nekem, egy ma a piacon elérhető olyan elektromos kis-árú szállítót, ( 1 pal, 500 kg rakománnyal) aki egy feltöltéssel teljesíti a Budapest- Bécs-Budapest etapot 130 km/h sebességgel, s nem kerül pár milliárdba
Ha bruttó 5 millió körül mutatsz jövőre veszek egyet a cégbe:

Elmesz egy szervizbe, es ennyiert atalakitjak az autodat, tesznek bele annyi akkumlatort, hogy elmegy ekkora tavolsagra. Es utana negyed annyiert kornyezetbarat modon szallithatsz.

Bambano 2011.01.24. 15:18:14

@Tájfájter: de nem akarom. erről beszélek.

@Dubito: az eredeti hozzászólásod azt sugallja, hogy van itt egy tisztán piaci viszonyok között működő szolgáltatás, amibe most először bele akarnak nyúlni nem szabadpiaci eszközökkel. Önmagában az a tény, hogy szabadpiacba nem jó belepiszkálni szubvenciókkal, közgazdaságilag helyes. A hozzászólásodban az a tévedés,. hogy itt régen nem szabadpiaci, szub és egyéb vencióktól mentes piacról beszélünk, hanem egy túladóztatott, össze-vissza kavart, agyonszabályzott, piacra alig emlékeztető valamiről van szó.
Márpedig egy ilyen helyzetben 2.5%-nak megfelelő szubvenciót komoly hatásúnak feltételezni tévedés.

melonbaron 2011.01.24. 15:40:45

@Tájfájter: és ne feledkezzünk meg az országnak arról az amúgy nem kis részéről se, ahol se metró, se villamos nincs... azért ott nem olyan nagy baj, ha legalább busz közlekedik.

Tájfájter 2011.01.24. 15:56:59

@Dubito:

Ott van a tévedés, hogy a Spanyolországi paradicsomot hozó kamion valszeg nem itthon fog tankolni, hanem a határ túloldalán ahol olcsóbb.

Ezt a könnyítést kizárólag belföldi fuvarozásra érzem hatásosnak.

Ebből a szempontból meg még károsabb így, hogy az agyonadóztatott üzemanyag sokszorosan sújtja a fuvarozókat, ezzel áttételesen a gazdaságot.

nagyfeszültség 2011.01.24. 18:46:53

Arra lennék kiváncsi, hogy ez a sunyiképű, szélhámos komcsi váberer mitől fekszik olyan jól a fidesz kormánynál, hogy most már egyre gyakrabban az történik, amit éppen kitalál?

nitro1 2011.02.01. 10:51:57

Bocs, benzint írtam, de igazából gázolajat értettem, a többi stimmel.


süti beállítások módosítása