Újabb kitűnő ötlettel álltak elő a közúti fuvarozó szervezetek. Úgy vélik, az éppen nemrégiben kiharcolt - és közgazdaságilag egyébként tökéletesen értelmezhetetlen - úgynevezett "kereskedelmi gázolajár" (amelynek nyomán 6 forint 50 fillért visszaigényelhetnek tankolásuk költségeiből) immáron szart sem ér. Most - úgy érzik - "legalább tízszázalékos" árkedvezmény kellene a kamionosoknak, "annak már lenne értelme."
A maguk módján egyébként teljesen igazuk van. Sőt, legjobb lenne, ha húsz százalék gázolajár-kedvezményt kapnának. Csak ők, csak most. Nem a mentősök, a tűzoltók, a természetőrök, a rendőrség, a tanyagondnokok, az állatmentők. Csak a közúti fuvarozók.
Ezzel együtt engem nem az újabb követelésük gondolkodtatott el. Még csak nem is az a mögötte meghúzódó gátlástalan pofátlanság, amivel immáron sokadszorra, már megint, a közúti fuvarozók, ezek a nem ritkán milliárdos profitot realizáló, a környezet irtózatos pusztításáért szinte egyáltalán fizető vállalkozások "szakmai szervezetei" nyomulnak protekcionista mutyikönnyítésekért, piacgazdaságban teljesen értelmezhetetlen protekciókért, kivételezésekért. Hanem az jutott eszembe, hogy miközben posztindusztriális társadalomról, az információrobbanás koráról, zöld forradalomról beszélünk, mi a fenéért próbáljuk még mindig görcsösen a benzinárból kiindulva lemérni jó- vagy rosszlétünket?
A magyarázatot persze tudom: "azért, mert a benzin ára begyűrűzik minden más termék árába, ezért aztán annak alakulása fontos nemzetgazdasági kérdés." De én az igazi okra lennék kíváncsi. A közgazdaságtannak ugyanis tökéletesen kidolgozott tudományos technikái vannak arra, hogy - ha akarnánk - szétválasszuk a benzin árát a többi termékétől. Egyszerűen csak a preferenciákon kellene változtatni. Például nem azt mondanánk, hogy sokak számára az autózás alapvető létfeltétel, hanem például azt, hogy az elérhető árú és jó színvonalú mobilitás állampolgári jog.
A befizetett adókat pedig nem benzinár-kedvezményre, hanem ezek biztosítására fordítanák. Micsoda különbség! Az első esetben a benzin ára valóban kulcskérdés, a másodikban egyéni szocprobléma. Szóval miért éppen a benzin-gázolaj árát kellene kordában tartani egy szociálisan érzékeny kormánynak? Miért nem, teszem azt, minden polgára számára öt négyzetméternyi napelemet ingyen biztosítani ahhoz, hogy kis villanyfogyasztású autóját, pedelecét (igy nevezik mostanában az elektromos biciklit) vagy villanyrobogóját a legszükségesebb utakra feltölthesse ingyen árammal? Vagy miért nem az internethasználat, a napi fél kiló kenyér, a mobiltelefónia vagy éppen napi 100 köbméter tiszta levegő az, ami alanyi/állampolgári jogon vagy jutányos áron járna.
Amely(ek)nek árára a kormányoknak oda kell figyelni, mert ha elérhetetlenné válik megszerzésük túl sokak számára, az alapvető emberi jogokat sért. Utópisztikusnak hangzik? Bevallom, egyelőre számomra is... Ennek ellenére bízom abban, hogy előbb-utóbb - csak a XVIII. századi géprombolók oktalan barbárságával egy lapon -, a történelemkönyvekben olvashatunk majd az egykor volt olyanokról, akik kedvezményt követeltek maguknak a benzinárból, ezzel megpróbálván konzerválni a végül mégis megbukott, a természetet kis híján elpusztító, fosszilis tüzelőanyagokra épülő gazdaságot és társadalmat.
