Zajos siker, csendes többség

2014.07.14. 11:00 - vancat

Ahogy minden évben, idén is nagy sikerrel zárult a Balaton Sound fesztivál. Nyílván megint nézőcsúcs, bizonyosan idén is problémamentes szervezés, garantált pozitív sajtóvisszahangok.

A Balaton Soundról és a többi nagy magyar zenei fesztiválról mindezek egyébként minden évben elmondhatóak.

És gyakran még igazak is.

A résztvevő százezrek mindig nagyon jól érzik magukat, míg a környékbeli polgármesterek is évről évre elmondják ilyenkor aktuális jól begyakorolt szövegüket, amely nagyjából a következőképpen hangzik:

"Nagyon jó hatással van a településre, növeli a bevételeket, okoz ugyan problémákat, vannak panaszok, zajjal, szeméttel, környezetterheléssel jár, de azok is ki tudják adni a nyaralójukat, akik a keletnémet turisták eltűnése óta sohasem."

Ez is érthető: a polgármesterek egy része maga is kedveli e fesztiválokat, másik részük nem szereti, de azért elhéderezik a VIP-ben, harmadik részüknek tényleg meggyőződése, hogy ezeknek a zenés rendezvényeknek több a haszna, mint a kára, a negyedik részük egyszerűen le van fizetve és azt mondja, amit mondania kell, ahhoz, hogy ne legyen balhé - sem a lakossággal, sem a fesztivállal.

Beleszoktunk, hozzáaklimatizálódtunk, hogy Magyarország szinte minden élhető, szép és különleges szegletét rövidebb-hosszabb időre totálisan kizsigerelik a sikeres, hangos, dugókkal, szmoggal, profittal, élményekkel, kalandokkal, szeméthegyekkel, másnapossággal kísért nyári fesztiválok.

Megszoktuk, beletörődtünk, örülünk, hogy fesztiválipari termelőközpont lettünk, folyamatos fesztiválturizmussal. Olyan Magyarországot építettünk, ahol bárhol lehet rendezni egy fesztivált, amelyre legalább tízezer ember kíváncsi.

Világszerte népszerű, sikeres a magyarországi fesztiválipar - amely egyre jobban teljesít.

Előbb-utóbb Zamárdiban, a hazai fesztiválok ékkövének tartott Balaton Sound helyszínén talán nyílni is fog valamelyik vidékre költőző nagy minisztériumnak fesztiválügyi államtitkársága. Amely azt hivatott szimbolizálni, hogy végre megszűnt a fesztiválipar Budapestközpontúsága.

Politikusaink is, abszolúte pártállástól függetlenül, rutinosan, simulékonyan alapkították ki fenntartható fesztviálpolitikájukat. ha nyilatkoznak elmondják az előnyeit, a hátrányait, miközben a VIP-ekben, ahová szerzett és elvehetetlen belépési joguk van - ingyen - eldumcsiznak, ellobbizgatnak, elpiázgatnak, elcsajozgatnak, eldrogozgatnak - és persze ugyanezt teszik szintén VIP-jegyekkel vitézkedő gyermekeik.

A kialakult helyzetnek fesztiválózók százezrei örülnek, miközben a döntéshozók meg örülnek a bevételnek, a kis szaros VIP privilégiumaiknak - és persze annak, hogy mindeddig megúszták a környezet védelmét, a nyugalmat, a csendet átmenetileg elvesztő csendes többség haragját.

Azokét, akik nem tudnak aludni, akiknek összehányják az utcáját, megijesztik a háziállataikat, egész nap a dugók szmogját szívják.

Csendes, nyugalmától, tiszta környezethez való jogától megfosztott többség áll szemben a szórakozás alkotmányos jogával élő hangos vidám és elégedett tömeggel.

És így lesz ez még sokáig. Egészen pontosan addig, amíg nem jön egy olyan tökös polgármester, aki a hangos rivaldafényben bulizó százezrek helyett a csendes, de dühös milliók mellé áll, és egyszer - precedensértékkel - betilt egyet a természetet, a környezetet, az állatokat és az embereket is kizsigerelő nagy bulik közül.

Képzeljük csak el, micsoda botrány keletkezne, ha Bús Balázs óbudai, vagy Tarlós István budapesti polgármester a zaj, a környezetterhelés okán mondjuk nem engedélyezné a Szigetet? Vagy egyszerűen csak arra hivatkoznának, hogy Párizsban sem lehet a Cité, vagy a Szent Lajos szigeten soktízezer embernek, köztük többezer drogos, részeg vadbaromnak egy héten keresztül őrjöngenie.

Olyan botrány lenne, hogy kis híján mindketten belebuknának abba a sajtóhadjáratba, amit ezután kapnának. A választásokat viszont - vélhetően nagy fölénnyel - megnyernék. Mert bár a holland füves, az olasz kokainos és a német mattrészeg-vadbarom fiatalok nem szimpatizálnának velük, ősszel, az önkormányzati választások idején ők már egész máshol szívnának.

Viszont az emlegetett csendes, magyar többség, mondjuk Óbuda és Budapest lakosságának nagy többsége, bizonyosan értékelne egy ilyen bölcs és bátor történelmi döntést.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr76506977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sith Lord 2014.07.14. 19:58:04

Tisztelt vancat!

Te egy fasz vagy.

Üdvözlettel:
Drogos Részeg Vadbarom

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.07.14. 20:07:22

365 naponként 4 nap még nem a világ vége!

nagyfeszültség 2014.07.14. 20:11:36

Az iménti hozzászólók bizonyosan nem a vancat által emlegetett "csendes többségből" valók. A csendes többség most is csendesen hallgat - bár gondolom mélységesen egyetért a szerzővel.

nagyfeszültség 2014.07.14. 20:15:04

Ja és Gerendai meg számolja a milliárdjait, amit korrupt politikusok segítségével, drogos birkákon keresett össze....

Frau Janka 2014.07.14. 20:17:02

nem is tudtam, h zamárdiban milliók élnek

@nagyfeszültség: 2014.07.14. 20:11:36

rosszul gondolod

nagyfeszültség 2014.07.14. 20:20:23

@Frau Janka:

Zamárdiban, Sopronban, Budapesten elég sokan élnek, akiknek rohadtul elegük van ennek a disznófejű nagyúrnak a fesztiváljaiból és főleg azok mellékhatásaiból.

oszt jónapot 2014.07.14. 20:22:32

@nagyfeszültség: ez még mindig max pár ezer vs. pár százezer bulizó. meg gondolom azért a pénz nem jön rosszul.

Frau Janka 2014.07.14. 20:24:49

@nagyfeszültség: ezekből két városban éltem több évet, az egyikben most is. senkinek nincs elege ezekből a fesztekből, mindenki várja a kezdést.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2014.07.14. 20:56:36

Az óbudai önkormányzat soha nem kérdezte meg a lakókat, szeretnének-e egy hétig nem aludni nyáron. Legalábbis engem nem kérdezett meg még senki, mint helyi lakost :)

Amikor még nem Óbudán laktam és kijártam fotózni, én sem értettem meg a helyieket, miért rinyálnak állandóan, ki lehet bírni egy hetet, használjanak füldugót és amúgyis.. de amióta itt lakom, azóta az az egy hét maga a rémálom. Tényleg hangos, pedig nagyon sokat dolgoznak azon, hogy kevesebb legyen a zajszennyezés, de esélytelen.

A mélyek ellen hiába van hangszigetelt ablakom, nem tudok egész éjjel klíma mellett aludni, muszáj kinyitni az ablakot. Az első napokban nem alszunk szinte semmit, amíg meg nem szokjuk.

nagyfeszültség 2014.07.14. 21:19:18

@gergo: csatlakozom. Nálam ugyanez a helyzet.

tisztapista 2014.07.14. 22:21:53

Jó cikk, rámutat a problémára, ami szerintem nem a zaj - tényleg ki lehet bírni évente néhány napot. (Télen meg sírás megy, hogy hónapokig nincs élet délután 3 után)

A probléma az, hogy a buli kevés hasznát nem az kapja, aki a zajtól szenved.

Mert itt kérem jól jár:
- a polgármester, mert lefizetik. Tuti, csak te nem tudsz róla
- a szállásadó, mert kiadja a szállását
- a boltos, aki megnövekedett eladást produkál.
- oszt itt vége is a sornak, és ez kb. néhány 100 ember

A többi rosszul jár:
- akinek összehányják az utcáját,
- vagy eltapossák a kertjét,
- vagy nem tud aludni

Na ők kapnak egy nagy semmit, vagy jövőre lesz egy új szökőkút, vagy inkubátorház, amit a polgi haverja épít fel, és rajtuk kívül megint nincs haszna belőle senkinek.

vittore 2014.07.14. 22:28:28

Régen hánytak már fel a netre ekkora demagóg szemetet mint ez a cikk.

nagyfeszültség 2014.07.14. 22:53:27

@tisztapista:
Vagyis: a hangos, gátlástalan kisebbség terrorja, a csendes többséggel szemben. Gerendai meg milliárdos lett ebből.
A polgármesterek meg ingyen kokainoznak és kurváznak.
Szerintem legjobban ezek a parazita politikusbűnözők várják ezeket a fesztiválokat.

tisztapista 2014.07.14. 22:58:17

@nagyfeszültség: egyetértek

Egyébként amikor nem a VIP-ben kokóznak, akkor pedig eltűnnek egy hétre a fesztivál alatt egy csendes helyen lazítani, mert megtehetik.

nagyfeszültség 2014.07.14. 23:05:24

@tisztapista:
Valóban, egyik részük az év során összelopott pénzen nyaralgat a fesztiválok alatt, a másik részük ingyen drogozik Gerendai világhírű fesztiváljain. Ráadásul igazi nagykoalícióban. Sound, Sziget, Volt VIP-ben nincsenek pártpreferenciák. Mindenki egyformán korrupt szarházi és ráadásul tökéletesen fedezik egymást.
Fesztiválbűnözők.

bridget jones 2014.07.14. 23:10:13

@vittore:

Nem demagóg, csak hát a kendőzetlen igazság néha fájdalmas....meg el vagyunk szokva tőle.
Az egész - VIP jegyekkel lefizetett - magyar sajtó ennek a rusnya, rosszkülsejű, igénytelen zsíroshajú Gerendai Károlynak a dicshimnuszát zengi és nem vagyunk hozzászokva a fesztiválokkal kapcsolatos józan szemléletű cikkekhez.

Asidotus 2014.07.14. 23:40:21

És akkor mi legyen?
Semmi?

dukeekud 2014.07.15. 00:25:05

Egyetertek. Az hogy par ezer reszeg, drogos taplo, onkivuleti allapotban orjongjon valahol, milliardos vallalkozok extra profitja erdekeben, az annyira nem kozerdek, hogy meg egy hetig sem kene turni, engedni.
Ne csinaljunk ugy, mintha a drogozas, pialas az valami potolhatatlan hungarikum lenne.
Es ha egyaltalan engedni kene ilyen elmebetegseget, az a minimum elvarasnak kene lenni, hogy semmilyen zaj nem hallatszodhat a fesztivalrol.

oszt jónapot 2014.07.15. 08:40:45

@dukeekud: " extra profit"
még egy kommunista.

nagyfeszültség 2014.07.15. 08:46:00

@oszt jónapot:

Ha jól emlékszem Gerendai Károly volt az, aki egy büdös maoistától - Demszky Gábortól - kapta ingyen hitbizományba a szigetet, aztán mint szerzett - és elvehetetlen - jogot meg is tartotta.

nagyfeszültség 2014.07.15. 09:08:57

@oszt jónapot:
csak a kommunistákról jutott eszembe. Ugyanis a kommunisták éppen azok, akik olyan helyzetben voltak a rendszerváltás után, ami lehetővé tee például egy Sziget fesztivált, amit - helyesen írja a szerző - sehol máshol Európában nem lehetne egy nagyváros közepén megrendezni. Csak egy ilyen korrupt kommunisták által irányított városban, amilyen Budapest Demszky alatt volt - és amilyen részben még ma is.

oszt jónapot 2014.07.15. 09:17:33

@nagyfeszültség: Szerencsére Tarlós már betiltotta. Ja, nem. Egyébként én az "extraprofitról" beszéltem, amit utoljára Marx emlegetett, meg mos a fideszesek. De ezt még senki nem mondta meg, hány % a tisztességes profit és hol kezdődik az "extra".
(Jó, tudom, hogy az az extraprofit, amit nem a fidesz lop el.)

kócsag 2014.07.15. 22:45:35

Zamárdit nem ismerem, de Óbudát igen. A környéket megviseli a Sziget, de ezt csak az tudja, aki ott él (pl.: Kaszáson). A helyieknek ebből nincs haszna, csak kára. Ehhez tényleg ott kell lenni és megélni, hogy minden elbarmolódik. Nem értem, hogy például nekem miért is kellene elviselnem, hogy egy időre élhetetlen mocsokká változik a lakókörnyezetem.


süti beállítások módosítása