Kinek szabad a szabadkereskedelem?

2015.03.01. 08:24 - vancat

Kezd igazán hányingerkeltővé válni az a fajta ravasz, de azért kis odafigyeléssel rendre leleplezhető kettős beszéd, amit a Fidesz-kormány a mindennapos politikai kommunikációban is előszeretettel alkalmaz.

Környezetvédőként az még kevésbé zavart, hogy Orbán Viktor először hazazavarta a ruszkikat, majd lehazaárulózta a Putyinnal kokettáló Gyurcsányt, legyilkosozta az 56-os forradalmat vérbefojtó szovjet és magyar erőket, majd ezt követően állami díszsírhelyen temettette el a pufajkás gyilkos Horn Gyulát, eladta az ország energiapolitikáját Putyinnak. Közben egykori ügynökökkel, MSZMP-s vezetőkkel, besúgókkal veszi körbe magát, majd évértékelő beszédében azzal riogat, hogy visszajönnek az urizáló szocialista milliárdosok. Mindeközben Orbán jobbkeze és rosszabbik énje, Lázár János a szintén egykori MSZMP-s karhatalmista gazember Zoltai Gusztávot alkalmazza főtanácsadónak.

Hangsúlyozom, környezetvédőként mindez nem annyira zavar, bár családom kitelepített, kivégzett, gulágra hurcolt, megnyomorított és évtizedekre félreállított tagjai nevében azért bizonyosan kikérném magamnak ezt a szégyenteljes viselkedést egy magát antikommunistának és nemzeti valló kormánytól - ha tehetném.

Az viszont már nemcsak zavar, de kifejezetten aggaszt is, ahogyan Orbánék a sokat, de jelentőségéhez és veszélyéhez képest mégis túl keveset vitatott Amerikai-Európai Szabadkereskedelmi Egyezmény ügyében kommunikálnak.

Van ugye egyszer a vidéki nép egyszerű gyermeke, Fazekas Sándor, az ízes tájszólással, az egyszerű nép nyelvén hozzánk szóló agrárminiszter, aki megvédi a magyar földet, a magyar termékeket, a génmanipulálatlan magyar termékeket, a hazai hagyományokat - és a pálinkafőzést.

Aztán van a Rogán Antal. Aki saját bevallása szerint ugyan, egy nem urizáló parasztgyerek, de mi, egyszerű pesti és vidéki halandók, így a képernyőkön keresztül inkább egy rosszarcú belvárosi milliárdosnak látjuk. Rogán ezügyben is a határozott radikális erő, aki szerint: "a szabadkereskedelmi egyezmény ugyanolyan következményekkel járna hazánk számára, mint az egykori IMF-megállapodás."

Végül, de legelső sorban van itt egy Szíjjártó Péter nevű külgazdasági és külügyminiszter, akit hiába dilettánsoznak, szemüvegeskripliznek, minden bizonnyal megvan a magához való esze. Egyrészt csak összehozott egy olyan luxusházat, amely többe került, mint talán az egész élete során összesen hivatalosan keresett bruttó pénzösszeg. A szabadkereskedelmi egyezmény ügyében pedig nemrégiben azt találta mondani, hogy "komoly előnyöket hozhat a magyar gazdaságnak az USA-EU közötti megállapodás."

Szóval kedves, környezetvédelem iránt elkötelezett olvasóim, jobb ha felkészülünk a legrosszabbra. Vagy ahogy Orbán Viktor zárta minap az évértékelőjét:

Ébresztő, Magyarország, ébresztő, magyarok!

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr207229985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2015.03.01. 10:33:50

A Fidesz a kettős beszéd után kitalálta a háromas beszédet - és sajnos egyelőre működik....

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.03.01. 19:57:37

A fideszes az egy olyan disznófajta, amelyik minden moslékot megeszik.
Feltéve ha a gazdi adja.

Hát ilyen nép ez a fideszes.

dr kíváncsivagyok 2015.03.01. 20:30:42

Ez is a pávatánc része...

conchita 2015.03.01. 20:40:02

Majd jön batyu a geciputtony és megmagyarázza.

nagyfeszültség 2015.03.01. 20:46:22

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:

Az, hogy Orbántól benyelték a szavazói a gyilkos Horn seggének kinyalását, Lázárnak meg a genegszetr Zoltai kitömését havi apanázzsal, tényleg egy abszurd varázslat.
Szóval tartok tőle, hogy igazad van -:)

Alick 2015.03.01. 20:53:56

A Fidesz és az MSZP (utódpártjaival együtt) ugyanannak a sárkánynak a törzsben összenőtt két feje.

MACSKANŐ 2015.03.01. 21:07:23

Úgy tűnik, a szabadkereskedelmi egyezmény támogatásával egyszerre adjuk el magunkat amerikának és Paks 2-vel Ororszországnak. Aggasztó kilátások....

jjoey 2015.03.01. 21:23:38

Horn valtozott, kiengedte a keletnemeteket, lebontottvasfuggonyt. A nemzet fottbalistaja azellenkezojet teszi, kadari rendzsert epit, diktaturat. Te ennek tapsolsz.
szabadker meg jo, hja, versenyezni kell az meg melo, szar ugy. Ne bekemenetelj, hanem legy hatekony, tanulj nyelvet, ezen faradozz.

2015.03.02. 01:47:26

Az egyezménnyel csak az a baj, hogy senki nem beszél róla... csak kósza szóbeszéd nagy ritkán...

nagyfeszültség 2015.03.02. 05:14:25

@randomgenerator:
Nem véletlenül nem beszélnek róla....

felcsutisuttyo 2015.03.02. 07:31:56

ÉBRED A NÉP, KÖZEL A LESZÁMOLÁS....NEM SIMA KORMÁNY VÁLTÁS LESZ, HANEM KEMÉNY LESZÁMOLÁS EZÉRT FÉL, RETTEG A FIDESZ BANDITÁK TOLVAJOK 99 SZÁZALÉKA
(OLYAN CEASESCUS LESZ...DE TÖBBEN..LISTA SZERINT)

Alick 2015.03.02. 08:18:21

@jjoey: elsősorban nem a pár százalékos vámtételek kölcsönös lebontása okoz ellenérzéseket, hanem a tengerentúli (jogi) idiotizmus importálása, no meg a multik érdekeinek erőszakos nyomulása miatt aggódnak és az egészet körülvevő sunyi titkolózás miatt érzik úgy sokan, hogy a XXI. sz. Molotov-Ribbentrop paktuma van készülőben...

különvélemény2 2015.03.02. 08:31:06

Már ezt a blogot is megvették a gyíkemberek? :D

Sexual Harassment Panda 2015.03.02. 10:01:07

@MACSKANŐ: honnan gondolod hogy
Tàmogatjuk?Mèg nincs kormànyzati àllàspont.

nagyfeszültség 2015.03.02. 10:19:36

@Sexual Harassment Panda: szerintem már van, csak még azt hazudják, hogy nincs. Macskanő jól sejti: ezek is eladták kilóra az országot...

különvélemény2 2015.03.02. 10:23:11

@nagyfeszültség:
Az index szokta használni, a "háttérhatalomra" amiben a zsidó/illumináti/szabadkőműves/akármilyen titkos hatalomban hívők hisznek. ;)

nagyfeszültség 2015.03.02. 12:38:39

@Alick: nálad pontosabban magam sem tudtam volna összefoglalni a kialakulóban lévő helyzetet -:)

Anyád a baráthal 2015.03.02. 13:41:04

Általában utálom a sötétzöldeket, de a Szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban minden tiltakozónak örülök.

Aki olyat képes mondani, hogy:
"komoly előnyöket hozhat a magyar gazdaságnak az USA-EU közötti megállapodás."
az egy agyatlan vakegér.

Minden eddigi példa nagyon jól mutatja, hogy ez csak a multiknak és alapvetően csak az USA-nak előnyös. Mo.-gal szemben pl. biztosan.

Ma Baker 2015.03.02. 16:51:40

A kedves cikkírónak sem jó semmi. Gondolom a jobbikot élből elutasítja a zsidó felmenők okán, de egy volt főrabbi mint tanácsos sem tetszik neki. Az sem jó ha valamit elutasítanak, az sem ha nem. Mivel a szabadkereskedelmi egyezményből az USA és az EU titkolózása miatt az ég világon semmit nem lehet tudni, ezért jóhogy nem lehet semmit egyértelműen kijelenteni róla. Ráadásul még a feltételes módot sem ismeri a kedves szerző. "komoly előnyöket hozHAT" mondta Szíjjártó és egyből indul a rikácsolás. De az is lehet, hogy nem hoz....

Ma Baker 2015.03.02. 16:52:56

@felcsutisuttyo: "NEM SIMA KORMÁNY VÁLTÁS LESZ, HANEM KEMÉNY LESZÁMOLÁS"
Még szerencse, hogy a másik fél végletes gyalázása, fenyegetése és megalázása csak a toleráns balliberális oldal sajátja.

Alick 2015.03.02. 17:02:44

@Ma Baker: " az USA és az EU titkolózása miatt az ég világon semmit nem lehet tudni"

Még egyszer...
trade.ec.europa.eu/doclib/press/index.cfm?id=1230

nagyfeszültség 2015.03.02. 17:24:52

@Ma Baker: baker, te honnan a faszból veszed, hogy a szerző zsidó? Merhogy éppen egy gerinctelen munkásőr zsidór ír, akinek a zsebébe rengeteg közpénzt tesz egy többkétes ügyben is érintett hódmezővásárhelyi zsidó -:)


süti beállítások módosítása