A Niro lezárhatja végre a dízelkorszakot

2016.03.06. 20:03 - vancat

kia_niro.jpgA Volkswagen-csoport nemzetközi csalásai nyomán kirobbant dízelbotrány óta számos vita és jövendölés elhangzott az öngyulladós gázolajos - és súlyosan rákkeltő - motorok jövőjéről. De ezeket hallgatva, olvasva mindinkább az az érzésem: sokkal lényegesebb az, hogy a nagy autógyártók mit tesznek, mint az, mit mondanak a dízelek jövőjéről.

Az ugyanis elég beszédes, hogy a Volkswagen dízelgate-je után - néhány durva, de sokatmondó elszólástól eltekintve - az iparág nagy szereplői inkább igyekeztek falazni a csaló német konszernnek, minthogy támadták volna őket. Nyilván egyrészt azért, mert - vélhetően - egyetlen dízelgyártó sem örülne, ha kiderülne: mindenkinél elég jelentős a különbség a valódi és a katalógusokba hazudott fogyasztás között.

Másrészt azért, mert egyetlen gyártó sem akar túl erős dízelellenes hangulatot generálni addig, amíg még van dízel erőforrás a kínálatukban.

A világ autógyártóinak rákkeltő nagykoalíciója tehát inkább a dízelgate elhallgatásának, eltussolásának marketingstratégiáját alkalmazta az őszinte szembenézés és egy zöldebb jövő felvázolása helyett. A helyzet ennek ellenére azért nem ennyire reménytelen: mindeközben ugyanis a környezetvédelem iránt elkötelezettebb - és ehhez megfelelő technológiai háttérrel is rendelkező - gyártók azért szépen csendben, de határozottan, soha ki nem mondva a célt, de megkezdték a világ autóiparának dízeletlenítését.

Talán ma még meglepőnek hangzik, de úgy tűnik, hogy a rákkeltő és súlyosan, irreális pusztító dízelhajtást nem más, mint a Kia fogja végérvényesen eltüntetni a Föld színéről. A most zárult Genfi Autószalonon (is) bemutatkozott Niro nevű igen tetszetős, dizájnos külsejű, praktikus, ráadásul a legdinamikusabban bővülő SUV szegmensbe érkező modelljük hajtáslánca a posztdízel korszak méltó nyitánya lehet világszerte.

1,6-os négyhengeres, Atkinson-ciklusú, kifejezetten a benzin-villany hajtásláncra tervezett világmotor, amihez a világ ötödik legnagyobb autógyártója, a Hyundai-Kia csoport saját padlólemezt is alkotott. A Niro decens, de trendi világautó, amely stílusában kerüli a feltűnést. A Kia új kategórianevet is kitalált számára: Hybrid Utility Vehicle, amelynek széndioxid-kibocsátása 89 g/km lesz.

Nyilván a Niro hibrid hajtáslác előbb-utóbb számos más modell alapjait is képezi, majd. Sőt, kisvártatva plug in hybrid, vagyis konnektorról tölthető verzió is készül belőle - amely két literes száz kilométerenkénti átlagfogyasztást ígér.

A KIA, amelyet minősége, dizájnja miatt egyre többen neveznek Korea BMW-jének, egyébként az utóbbi időben elég ígéretes zöld projektekben vett részt. Akit részletesebben érdekel mindez, érdemes rákeresnie a San Juan Capistranói Ecology Center és az autógyártó együttműködésére.

Itt, San Juan Capistranóban a Kia támogatásával zöld szempontból igen kemény dolgok zajlanak: közösségi kertek, tisztességes, etikus állattartás, vegán életmód, esővízgyűjtés, megújuló, nap- és szélenergia hasznosítás - és más, egyre inkább polgárjogot nyert ökológiai eretnekségek.

A bejegyzés trackback címe:

http://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr648449650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.