Mikrohibrid = hazugság

2011.01.10. 11:18 - vancat

Néhány évvel ezelőtt, amikor bejelentette a Smart, hogy elkészítette a Fortwo mikrohibrid változatát, még fel sem vetődött bennem, hogy esetleg csúnyán át akarnak baszni és "mikrohibrid" néven nincs is szó semmiféle hibrid rendszerről, csak egy tudatosan megtévesztő elnevezésről, amely a dízelmotort és a hozzá tartozó start-stop rendszert takarja. Később persze utánanéztem és konstatáltam, hogy ezek bizony kajakra hazudnak. Egyszerűen a semmit nevezték el mikrohibridnek, gondolom, arra gondolván, hogy a "hibrid" szó talán jól cseng majd a környezettudatos vásárlók fülében, és úgyis elenyészően kevesen lesznek, akik - nemcsak környezettudatos, de tudatos vásárlóként - konkrétan rá is kérdeznek, hogy tulajdonképpen mi itt a "mikro" és mi a "hibrid".

A többség megelégszik azzal, hogy ő bizony mikrohibridet vett, úgyhogy környezettudatos, trendi vásárló. Annakidején elkönyveltem mindezt annak, hogy a Mercedes környezetvédelmi ügyekben úgy is állandóan lódít, így aztán nyilván a Smart mikrohibridjével egyszerűen csak rutinból hazudtak ismét.

Azt viszont már nem gondoltam, hogy ez a rossz és átlátszó átejtés ragályossá válik, és most pont az általam - különösen dicső múltja okán - sokra tartott Citroen vetemedik ugyanerre. Új C4 = pozitív energia - olvasható ez a jó sok pénzen vásárolt bődületes baromság a hirdetésükben. Majd azzal folytatódik, hogy aszongya: " Új Citroen C4 = 0g CO2 kibocsájtás a pirosnál az eHDI mikrohibrid technológiának köszönhetően."

Szóval, továbbfejlesztették a Smartnál alkalmazott őrültséget, és megfejelték azzal a talán viccesnek szánt, de egyszerűen csak rangon aluli és ócska megtévesztéssel, hogy az óriásplakátokon az van csupán kiemelve: 0 gramm CO2 kibocsájtás, majd pici betűkkel hozzátéve: "a piros lámpánál" - ahol ugye leállítja a motort a start-stop rendszer, ami legalább létezik.

Klasszikus megtévesztés, érzelmekre és figyelmetlenségre, felületességre ható átverés. Körülbelül olyan színvonal, mint a kilencvenes évek pesti kuplerájaiban, ahol ki volt írva ugyan, hogy entry free - de végül mindig kiderült, hogy nagy ára van annak a free-nek.... Ráadásul a legszomorúbb az, hogy az új Citroen C4 esetében az utóbbi idők egyik legszánalmasabb reklámjával egy olyan autót hirdetnek, amely sokak egyöntetű és hitelt érdemlő véleménye szerint egyébként kifejezetten jó és elég környezetbarát.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr662573677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atron 2011.01.10. 11:59:31

erre a félrevezető szövegre nekem annyi idő alatt sikerült felfigyelnem hogy telefonálás közben ment a reklám a tévében.

Én is jót röhögtem a wtf tekintet után.

z003 2011.01.10. 12:03:11

Akkor nekem intelligens manuál mikrohibridem van.
Megállok a lámpánál és forgalomfüggően leállítom.

nagyfeszültség 2011.01.10. 12:03:15

ÉN SE NAGYON ÉRTEM, MIÉRT HAZUDNAK MÉR AKKOR IS, HA NEM LENNE MUSZÁJ....

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.01.10. 12:10:46

Lehet, hogy megtévesztő, de a termék életciklusra vetített káros anyag kibocsátása (onnantól hogy kiássuk az ércet, az újrahasznosításig) nem biztos, hogy annyival rosszabb, mint a hibrideknek. Egy start-stop rendszerrel felszerelt pici dízel nem hiszem, hogy városban többet fogyaszt mint egy hibrid, és egy erősebb indítómotor meg egy picit nagyobb akksi elég hozzá. A hibridhez meg egy sokkal nagyobb akksi kell, ami ugye önmagában nem egy túl környezetbarát dolog, országúton pedig csak holt teher. Egy start-stop rendszer plusz tömege közel sem ekkora.
Persze maga a reklám, illetve a márkanév megtévesztő, ez nem túl etikus, de amit reklámoz az szerintem egyáltalán nem rossz ötlet.

nagyfeszültség 2011.01.10. 12:16:39

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: szerintem is tök jó a rendszer, de az elnevezés egyértelműen megtévesztő és hazug.

Vu, de ja vu 2011.01.10. 12:18:30

Ennyit arról, hogy mi történhet, ha egy az innovációiról és rendhagyó megoldásairól ismert gyártó áldozatául esik a globalizált autógyártásnak:-(((

Az igazi Citroenek a DS-sel kezdődtek és az XM-mel haltak ki:-(

Amúgy meg elismerem azt a kommentelőt, aki környezettudatosságként azt találta megfogalmazni:
~"A legkörnyezetbarátabb megoldás, ha veszel egy takarékos autót, amit azután legalább 15-20 évig használsz"

Sajnos környezettudatosság révén hajlamosan vagyunk egy komplex rendszer EGYES elemeit vizsgálni és ha az jobb mint az előd, félresöpörve a technológia egyéb folyamatait, EZT kiáltjuk ki környezetbarátnak:-(

Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg környezetbarát-e ötévente bezúzni az autókat, kohókat és autógyárakat üzemeltetni, infrastruktúrát fejlesztgetni, mint valamit 20 évre megcsinálni és azután a következő 20 évre koncentrálni, hogy akkor mit dobunk piacra...

Az biztos, hogy ÉN a mai autókat már nem sorolnám a "tartós fogyasztási cikk" kategóriába... valóságos háttéripar kell még ahhoz is, hogy azt az öt évet hibamentesen megfussa, a "tartós fogyasztási cikket" az ember hazaviszi és a tervezett élettartamon belül csak bekapcsolja és nézi/használja/fúr-farag vele... anélkül hogy rendszeres átvizsgálásra (leszámítva a kopóalkatrész-cserét) hordaná!

Amúgy nekem egy EURO I-II-es öreg benzinesen van, megyek vele ~ havi 500 km-t... tényleg ÉN vágom agyon az ózont???

manmachine · http://nagykrisztian.com 2011.01.10. 12:19:01

A "LED TV" után már nem csodálkozom semmilyen elnevezéssel való átverésen. És ezeket óriáscéget csinálják, nemzetközi szinten.

gatto nero 2011.01.10. 12:20:33

@nagyfeszültség: azért hazudnak folyamatosan mert megszokták. Nem is annyira az autógyártók, mint a reklámügynökségeik, amelyek tudják, hogy akármekkora hazugsággal, átveréssel reklámoznak egy autót, nincsen negatív visszajelzés.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.01.10. 12:25:34

A reklám önmagában simán perelhető, hiszen a start-stop rendszer csak bizonyos körülmények teljesülése esetén kapcsolja le a motort (megfelelő akku töltöttség, meleg motor ...stb) tehát biztosan lesz olyan piros lámpa, ahol nem fog leállni a motor.

magyar bucó 2011.01.10. 12:29:21

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: A motor leállítása és újraindítása szennyez annyit, mint egy perc stabil üzemállapotú működés.

z003 2011.01.10. 12:29:21

Hamarosan véget ér a móka és újra megéri tartós autókat készíteni.
Egy idő után már nemigen lehet továbbfejlődni biztonság, és emisszió ügyében.
Hamarosan eljön majd az idő amikor az autók fő szennyezőforrása az elkopó gumi, és a felkavart por lesz.

Vu, de ja vu 2011.01.10. 13:20:30

@dömötör: Bucónak részben igaza van, láttam ilyesmi tanulmányt (csak nem érdekelt még akkor) hogy ha bizonyos időt meghalad a várakozás ideje, csak akkor gazdaságosabb leállítani a motort (fél perc, 1 perc?)...

Tegyük hozzá, hogy alaphelyzetben egy gép alapjáraton minimális üzemanyagot fogyaszt, tehát miközben áll, a haladó sávban a sárgára fék helyett padlógázt nyomó autósok el is viszik a CO-kvótájuk többszörösét - aránytalan marhaság (nem beszélve hogy 20 mp állás után az indítózás-hűtőventillátor-klíma páros a rövid állásidő után kissé von el energiát a visszatöltés-visszahűtés idejére, szerintem egy ilyen piros lámpás megtakarítás százalékban úgy lehet többszámjegyű, hogy a nulla után rögtön tizedesvessző kerül...

Önjáró Talajgyalu 2011.01.10. 13:26:02

Véleményem szerint, ha a 27 éves Skodámmal padlógázon közlekedem, a piros lámpánál bőgetem, akkor kb. további 20 év alatt károsítom a környezetet annyira, globális léptékben, mint mondjuk másfél Prius legyártása...

Más kérdés, hogy nem közlekedem padlógázzal, senem bőgetem pirosnál. Mondjuk én csak a vasúti átjárók előtt szoktam leállítani, ha piros vande akkor mindenki, akinek van egy kis sütnivalója, úgyis megteszi.

Tavasztól őszig meg úgyis robogózok a városban.

dömötör 2011.01.10. 13:36:54

@Az átok visszaszáll!!!:

Szerintem nincs igaza. Egy jó állapotú meleg motor egy-két fordulaton belül beindul. Az indítómotor addig tekeri, amíg el nem éri az indítási fordulatszámot (legyen mondjuk 200rpm), és csak akkor kap üzemanyagot/szikrát, ha már szinte biztosra vehető, hogy a motor beindul.
Ennél fogva egy újraindítás mondjuk néhány motorfordulatnyi energiába kerül, beleértve azt az energiát is, amit az aksiba kell utána visszatölteni.

OftF 2011.01.10. 13:46:57

Régebben én is bizonyos voltam benne, hogy jobb a régit nyúzni addig, amíg megy, mert egy új autó előállítása biztos jobban terheli a környezetet.
Másrészről meg az új autók megvásárlásával lehetővé tesszük, hogy a gyartók újabb és hatékonyabb környezetkímélő technológiákat fejleszthessenek. Ez hosszú távon kisebb összterhelést jelent majd a környezetre. Persze kérdéses, hogy kibír-e ennyit a természet.
A reális alternatíva tehát nem a régi minél további nyúzása, mert az hosszú távon rosszabb, hanem a kerékpár, vagy a gyaloglás :) Mondom én, egy két hónapos kocsiból :)

Vu, de ja vu 2011.01.10. 13:52:12

@dömötör: Nem tudok vitába szállni, sosem néztem hogy mennyi a fajlagos fogyasztása a gépemnek (g/óra) alapjáraton illetve menet közben vagy beindítás után.

Miután a perfekt szakmai tudás hiányzik belőlem, így csak arra hagyatkozhatom, amit másoktól (ún. hozzáértők) olvastam... de van emellett józan paraszti (mérnöki) logika is, így szerinted megéri, szerintem nem... itt a vita vége:-(

De szerintem abban egyetértünk, hogy egy olyan városban autózni, ahol a zöldhullám nem működik, a nagy takarékoskodás eredménye az évente-kétévente cserélt akku a minimum, márpedig én hozzá vagyok szokva, hogy a leggagyibb tsz-akkum is elmegy öt évet, persze a 30 éves tankönyvek alapján gondozva, töltögetve-kisütve, d.vízzel töltögetve...

Ehhez képest egy bp-i piros lámpánál elpöfögött fél liter benzin töredéke annak, amit alkatrész-mosásra elhasználok rotakapa-fűnyírójavítás közben... mondom: vihar a biliben!

MaCS_70 2011.01.10. 13:53:52

@magyar bucó:

Halihó!

Ez legfeljebb akkor lehet igaz, ha a hagyományos autóban magad állítod le - indítod újra a motort.
A korszerű start/stop rendszerek elég okosak (pl. figyelik a forgattyústengely helyzetét) és a második munkaütemre már életre is kel a motor.
Ha figyelembe vesszük, hogy egy üzemmeleg 1,4-1,8-as otto-motor kb. 0,7 litert fogyaszt alapjáraton óránként, ki lehet számolni, hogy kinek mennyi megtakarítást jelent a start/stop.
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy egy bedugult belvárosi területen mennyi károsanyag-kibocsátástól mentesülnénk, ha minden autó motorja leállna az ácsorgás idejére.

Üdv: MaCS

MaCS_70 2011.01.10. 14:02:09

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

Halihó!

Két dolgot hagysz számításon kívül:

1. A dízelek termikus hatásfoka ugyan jobb, de az egészségre káros emissziójuk (a tudomány jelenlegi állása szerint, lásd: P10-es részecskék) azonos fogyasztás mellett is jóval nagyobb, mint az ottóké.
Én vezettem Priust városban, tényleg öt liter alatt volt a fogyasztása. Egy hasonló méretű dízeles autó szerintem többet fogysztana és sokkal károsabb anyagokat pufog ki.

2. Egy korszerű hibrid (pl. Prius, de nem Honda) országúton is van olyan gazdaságos, mint egy dízel, hiába cipeli az akkupakkot úgy, hogy mezei benzines üzemben megy. Ennek az oka pedig az, hogy megengedheti magának azt a luxust, hogy egy nagyon szűk tartományban működő, vérszegény motor (Prius: Atkinson-ciklus) hajtja, ami konstans tempónál nagyon gazdaságosan üzemel. Dinamika ugyan nincs benne, de arra meg ott a villanymotor. Így a különböző üzemmódoknál az azokra optimális hajtást használja.

Üdv: MaCS

Vu, de ja vu 2011.01.10. 14:12:27

@OftF: Próbáld elképzelni a folyamatot, onnantól kezdve, hogy az autó építéséhez használatos anyagokat kitermelik, előállítják:

Van ugye vasérc, baxuzit, réz meg franc tudja mennyi bánya, amelyek többek között az autóiparba dolgoznak - villamos energiával és ilyen-olyan hajtású erőgépekkel, egyik sem mondható csekély energia-igényűnek.

Vannak a fémkohók, amelyek előállítják a gyártáshoz szükséges alapanyagokat, netán részlegesen meg is munkálják... ez sem igen megy gyertyalángon.

A nyersanyagokból egy autógyár vagy a beszállítója elkészíti az alkatrészeket és összeszereli, talán ez tűnik a legolcsóbb fázisnak, ráadásul a végeredménye már a kész autó... tegyük fel nagy vonalakban hogy ennyi...

Aztán amikor leveted az autót, átadod egy feldolgozó üzemnek, ahol veszélyes hulladékként kezelik, ártalmatlanítják, aprítják, szelektálják... ember és energiaigényes meló, de állítólag jobban megéri ebből az alapanyagból indítani a gyártást, mint az ércbányászatból...

Ám a kohó nagy része megint nem kihagyható és kezdődik elölről a móka...

Ezek után az a kérdés, hogy melyik környezetszennyezőbb: 20 év alatt négyszer megcsinálni ezt a körforgást, vagy olyan gyártástechnológiát bevezetni, amelyben az utólagos innovációs berendezések helyét is kiképezik, így 10-15-20 éves autóknál még gond nélkül lehet utólag számos kényelmi-biztonsági funkciót beépíteni (saját példa: motoros ablakok, tempomat, infocenter, ülésfűtés, fényszóró-magasságállítás, légzsák-rendszerek, stb) anélkül, hogy a motorelektronikához hozzá kellene nyúlni.

Nyilván manapság ezek nem működnek egy olyan világban, ahol a tápkábel egyben adatbusz is, de egy 17 éves autón még megoldhatóak...

Én inkább errefelé terelném a gyártókat: az újításokat lehessen akár 10 év múlva is a tömeggyártású autókba utólag installálni, anélkül hogy új hitel, új autó kelljen hozzá.

Persze a globalizált gazdaság egy ilyennek nemigen örül: az ő céljuk a fogyasztás felpörgetése, ha az embernek lenne ideje-energiája ezzel foglalkozni, vajon mennyi 2-3 éves reklám miatt tudná a gyártót perelni hogy a "forradalmian új" megoldásaik már a reklám idején is léteztek, csak hát a fejlesztési fázisokat hasznos dolog rásózni a lúzer felhasználókra, különben a tényleg tartós fogyasztási eszközök esetén vagy túl magas árral, vagy csőddel kellene számolni..:-(

Pl: egy ABS-ESR-rel felszerelt autóba mennyiből tartana ESP-t fabrikáni???

Egy ABS nélkül gépbe új, fogazott féltengely és meglévő jeladó-tartószerkezet révén mi kellene ahhoz, hogy ABS-ASR-ESP legyen az autóban??? Némi szoftver-módosítás és a hardver-elemek beépítésének lehetősége...

Rosszul látom???

Hurri Kán 2011.01.10. 14:19:48

@MaCS_70:
HA jó a kocsid motorja, akkor ha simán indítod, ugyanúgy beindul, mintha a Start-stop elektronika indítaná.

Amúgy az egész hibrid-technológia kb. egy nettó átverés, szóval jó reggelt a szerzőnek is. Persze semmihez sem ért amiről itt irkál, miért pont ehhez értene.

MaCS_70 2011.01.10. 14:27:54

@gyvy:

Halihó!

Szerintem nem.
Van a családban két nem régi, keveset futott, modern otto-motorral szerelt autó. (Kdoda Fabia 1,4, Honda Civic 1,8). Mindkettő (meleg motornál is) felpögögve indul. A start/spot rendszernél nincs felpögrés, gyakorlatilag alapjáraton maradva indulnak.

A hibrid technika pedig szerintem messze nem átverés. Egyrész, mert jóval kevesebb üzemanyaggal és emisszióval járó járműveket eredményez, márpedig már az is komoly eredmény, ha a városok környezetterhelését csökkentjük.
Másrészt azért, mert ez is egy útja a fejlődésnek. Vélhetően nem ez lesz az üdvözítő megoldás, de az ilyen ötletek nélkül nem lenne fejlődés. Lehet, hogy elbukik (bár szerintem már most is sikeresnek számít), de a belőle szerzett tapasztalatok előbbre viszik a világot.

Üdv: MaCS

lepeny 2011.01.10. 14:29:32

@gyvy: Beindul, de hosszú távon nem fogja sokáig bírni.
Normál indításnál az akksiból veszel fel nem kevés áramot, míg a start-stop rendszernél egy speciális kondenzátorról jön az áram (ez kevésbé terheli az akkukat).

Hurri Kán 2011.01.10. 14:31:00

@MaCS_70:

Egy normális állapotban lévő motor nem indul felpörögve, max. ha hideg magasabb az alapjárati fordulatszám.

Sztem meg a hibrid-technika, ha annyira jó lenne (üzletileg!) akkor már sokkal nagyobb mértékben elterjedt volna, sokkal több gyártónak lenne ilyen típusa, főleg olyan, amit nagy számban adnak el. BMW 7-es, Lexus, Mercedes S-klasse ebből a szempontból gyak. irreleváns...

Vu, de ja vu 2011.01.10. 14:35:50

@MaCS_70:

"A korszerű start/stop rendszerek elég okosak (pl. figyelik a forgattyús-tengely helyzetét) és a második munkaütemre már életre is kel a motor."

Még valami: lehet hogy az én autóm nem túl okos, de ha a vezérmű-pozíciószenzor, a felső-holtponti jeladó és mégvalami szenzor nem szinkronban adja a jelet, az életben be nem indul a gép.

Ehhez ennél a típusnál legalább egyszer úgy forgatja át a főtengelyt az indítómotor, hogy sem gyújtás, sem befecskendezés nincs - ergo nem ritkán két teljes fordulat után indul be az autó - vagy benémul teljesen, mint ahogy volt már rá példa CPM-szenzorhiba esetén. Ugyanis leállítás után nem tudja, hogy ki és hogyan mozgatta sebességben az autót, ezért indítózás közben igyekszik nem összeverni a motort egy átugrasztott vezérműszíj esetén... pl...

A pöcc-röff a 2T Wartburg volt, de állítólag eljárt fölötte az idő:-(((

Pedig szinte mindent tudott, amit egy a KRESZ-et betartó Bugatti Veyron tud:-D

Na jó, a füst az oké... de az hogy van, hogy most olyan kétütemű motorok készülnek, amik nem keverék-olajozásúak, és emissziós értékük hasonló, mint a négyüzeműeké??? Zárt-olajozási rendszer??? Újdonság??? Tudtommal akkor sem volt az, amikor a kétüteműek halálos ítéletét világszinten kimondták:-(

Vu, de ja vu 2011.01.10. 14:41:43

Hibrid- technológia:

Ha valaki látta a "Ki ölte meg az elektromos autót" c. filmet (jutubon, torrenteken magyarul is elérhető), akkor látszik, hogy a hibrid egy az olajlobbi által támogatott kategória.

Én hiszek az összeesküvés-elméletekben, az hogy valamelyik gyártó túl sikeres elektromos autót készít, egy feltaláló pedig túl innovatív akkumulátor fejleszt (ami 10 perc alatt tölthető, élettartama túlmegy az autóén és kapacitása meghaladja az eddig ismert akku-technológiáét), aztán egyik egy sivatagi fémdarálóban végzi, a találmány szabadalma pedig egy lobbi zsebében temetődik el...

Hát vessenek a mókusok elé, de szerintem "valami bűzlik Dániában"... a Golf-áramlat hozhatja:-D

Hurri Kán 2011.01.10. 14:42:23

@lepeny:
JA, és amikor a start-stop elektronika, vagy a motor valamelyik része 3-4 évesen széthullik és javítani kell, az alig a többsörösébe fog kerülni a megspórolt üzemanyagnak. Teljesen jó ez így...

fogash 2011.01.10. 14:59:18

@MaCS_70: "Egy korszerű hibrid (pl. Prius, de nem Honda) országúton is van olyan gazdaságos, mint egy dízel, hiába cipeli az akkupakkot úgy, hogy mezei benzines üzemben megy. "

Aha... És mennyit bír a Priusban az akkucsomag? 5 évet? Hetet? És utána? Egy mezei autó 5 éves korában újkori értékének kb 40%át éri, 7 évesen egyharmadát (se). A Priusban az akkuk ára a kocsi teljes árának majd felét teszi ki. Vagyis hét évesen INGYEN se fog senkinek kelleni a használt Priusod, mert amennyiért aksit kapsz bele, az több, mint egy vadiújhoz való önrész...

Ennél már csak az a szebb, hogy hogyan ártalmatlanítasz egy 400 kilós, savas-nehézfémes veszélyes hulladékot? Az 5l/100km üzemanyag füstje mellett. MErt ugye egy dízel octavia is ennyit eszik, de azt ötévesen el tudod adni és nem marad utána fél tonna különösen veszélyes hulladék.

Ja, a BBC Top Gear csinált egy tesztet: elindultak a Priussal körbe a tesztpályán, az akkori M3-as BMW-vel (4.0 V8, 400paci) meg követték. A BMW evett kevesebbet...

www.youtube.com/watch?v=dKTOyiKLARk

a hibrid egy fos.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2011.01.10. 15:05:13

@Az átok visszaszáll!!!: Hát mondjuk az a futurisztikus megoldás még környezettudatosabb, ha nem használsz autót. Vagy csak nagyon ritkán. És h amár ritkán, akkor nem használsz sajátot, hanem egy car poolt (ami nálunk persze nincs, de pl. Zürichben van).

De a kommentekből meg a cikkből azért jól látszik, hogy igazából feltehetőleg az összes ilyen szétreklámozott "környezetvédő" megoldás (nem csak a mikro hibrid), parasztvakítás. A fogyasztó megnyugtatása. Pedig ezek elég egyszerűen mérhető és becsülhető dolgok. Csak aki gyártja, az nem környezetvédő, hanem eladható autót akar.

Vu, de ja vu 2011.01.10. 15:15:58

@fogash: Egy szót se értettem az egészből, így mivel szakmai ismeretek nem zavarnak az ítélet-alkotásban, abszolút elfogulatlanul mondhatom, hogy a 4 literes 400 lovas M3 KIZÁRT hogy kevesebbet egyen bármilyen más takarékos autónál:-)

Én csak egy sokéves 200+ lovas benzinest hajtok, a minimum átlaga 7.8 liter volt légkondival, 80 km/ó sebességgel...

Az utolsó dolog lenne, hogy egy Prius mellett jót szóljak, de ismereteim szerint ez annak egy maximum-közeli fogyasztása, én meg a 150 km-en összehozott 7.8-at 10 kilométerem felverem 10 fölé:-(((

Ettől a hibrid még nekem technológiai zsákutca marad, inkább járok gyümölcspárlattal (gyk: pálinkával), mint kínai féltartós-elemes autóval (tudom, az autójapán, de a második szett akku már kínai lesz:-xDxDxD)

Uzi 2011.01.10. 15:17:40

A Smart mhd nagyon idegesítő tud lenni, gurulsz a piros lámpa felé enyhén fékezbe, 20 km/h alatt leáll a motor. Ha felengeded a féket, mert rájöttél még gurunál egy kicsit az előtted álló autóig, beindítja újra. Parkolásnál dettó, raknád hátramenetbe, de addigra leáll a motor. Szerencsére ki lehetett kapcsolni.

Hurri Kán 2011.01.10. 15:22:04

@Uzi:
A Smart úgy ahogy van idegesítő...

MaCS_70 2011.01.10. 15:22:21

@Az átok visszaszáll!!!:

Halihó!

Kicsit offtopic, de talán érdekes.
Előrebocsátom, hogy nem tudom, hogy mi az igazság, úgyhogy szigorúan csak színes adalékként írom:

Van egy barátom, az a fajta, akiben feltétel nélkül megbízom, több mint harminc éves ismerettség után nincs okom kételkedni a szavában. Ő történetesen komoly szakértője a nemzetközi olajbiznisznek, elismert szaktekintély, az a munkája, hogy ismeri az olajüzletet.

Állítása szerint a nemzetközi olajlobbival ennek ellenére még nem találkozott. Vannak olajkitermelő országok, vannak cégek, vannak szervezetek, de egységes olajlobbi szerinte nincs. A nagy cégek viszont horribilis összegeket ölnek az alternatív energiforrások fejlesztésébe. Merthogy ez jelenti az ő hosszú távú jövőjüket is.

Üdv: MaCS

Hurri Kán 2011.01.10. 15:26:22

@MaCS_70:
Mert kapsz valamit, horror áron, árával fordított arányban álló használhatósággal.
De legalább trendi...

Vu, de ja vu 2011.01.10. 15:26:52

@huvosvadasz: A "futurisztikus megoldások" közül kiemelném valamelyik napi hírt, hogy egyik európai nagyvárosból száműznék a SUV-okat:-D

A nemi jelleg fitogtatásán és/vagy a pénztárca csillogtatásán kívül tényleg nem sok értelme van egy 3-3.5 tonnás dögnek a belvárosban csak azért, hogy megmutassuk: befér ez a rokiparkolóba is:-)))

Annyi adó van már abban a k.va üzemanyagban: felejtsük el a zöldkártyát, Co-kibocsátás katalógus adatai: építsék be a benzinbe, akárcsak a kötelezőt, teljesítményadót: aki sokat megy, sokat fizet. Aki keveset, az meg nem...

Nyilván nem jó, mert igazságosabb, mint a mostani... ráadásul csomó cég elesik az extraprofittól:-(((

Hurri Kán 2011.01.10. 15:30:11

@MaCS_70:
Ezt senki nem vitatja, hogy léteznek ilyen kutatások. Abban is biztos vagyok, hogy akár holnap elő tudnának valamit húzni a fiókból, ha kéne. De még nem kell. Majd ha az üzleti érdekek azt diktálják, akkor. Mert illúziója senkinek ne legyen. Ezeket a cégeket nem a környezetvédelem motiválja. Hanem a profit.

MaCS_70 2011.01.10. 15:37:35

@fogash:

Örülök, hogy ilyen nagy szakértője vagy a kérdésnek, legalábbis nagyobb szakéertő, int mondjuk a Toyota mérnökei.

A Toyota szerint a Prius akkujai az autót annak teljes élettartama alatt kiszolgálják, amit alátámaszt, hogy a legelső Priusok is vígan futnak az eredeti akkupkkokkal.
Ez egy akkuulátorokkal foglalkozó ismerősöm szerint egyébként teljesen reális.

Maga az akkumulátortechnilógia nem kérdésesen környezetszennyező, ami rossz. Ha viszont mondjuk a Margit körúton laknál, mit szeretnél jobban: ha Priusok járnának alacsony kibocsátással és valahol a lakott területektől távol gyártanák az akkukat szigorú környezettechnológiai előírások betartásával, vagy füstöljön csak szépen mindenki sokkal többet a Te és a gyerekeid tüdejébe?

Általános használatra meg egyszerűen hülyeség, hogy sokat fogyaszt a Prius. A Top Gearben ugye a maximális sebességén hajtották a Priust -- ahol nem csoda, hogy egy erős autó gazdaságosabb. Megnézném, hogy 120-nál hogyan végződött volna a verseny.
(Egyébként ha már hivatkozol valamire, ne szelektálj! Mit is mondanak a videó végén?)

Üdv: MaCS

Uzi 2011.01.10. 15:39:09

@gyvy: Azért ne nézzük le, néha kifejezetten vicces és városban tényleg nem fogyaszt sokat, megvan a helye. Olaszoknál szűk belvárosokban nem véletlenül van sok belőle

MaCS_70 2011.01.10. 15:41:10

@gyvy:

Tehát nem a Smart az idegesítő, hanem az ára.
Na, az szerintem is az.

De maga a kocsi (főleg a 2007 előtti) szerintem nagyon jó koncepció. Az átlagos 1,2 ember elvitelére elég a 2,5 méter és a 600 kg.

Üdv: MaCS

MaCS_70 2011.01.10. 15:43:16

@gyvy:

A jelenlegi legjobb akkumulátor- és napelem-technológia éppen ezeknek a kutatásoknak a gyümölcse.
Ha pedig ott lenne valami jobb a fiókban, elővennék. Irdatlan pénzeket keresnének vele.

Üdv: MaCS

Hurri Kán 2011.01.10. 15:49:18

@MaCS_70:
Dehogy vennék. Amíg van egy bevált technológia amit el lehet adni, és termel elegendő profitot, addig miért húznának elő egy másikat?

Vu, de ja vu 2011.01.10. 15:51:44

@MaCS_70: Nos, "olajlobbit" még én sem láttam, mint ahogy yetit, "világméretű khm. izraelita összeesküvőt" vagy olyan pénzügyi gurut sem, aki a világ tőzsdéit képes megmozgatni:-)

Nagy hirtelen rákeresve csak egy magyar feliratok rész akadt horogra:

www.youtube.com/watch?v=1aVwcPYyzLc

...de ott van az egész is, sőt ha kell, itthon ez is meg még egy egész rakat anyag van arról, hogy miért mindig a sz.rt nyomják a valódi környezetbarát megoldások helyett.

Tudod - anno elvégeztem egy energetikai kurzust és ha favorit nem is lettem, pár dolgot azért a '90-es évek elején a bukó nomenklatúra bevallott:

- akkor sem volt (és azóta sincs tudomásom) alaperőmű tervezéséről, építéséről, ami akár a meglévő erőműveket, akár a hamarosan lejáró engedéllyel bíró paksi áramot felváltja... döntésről sem tudok, hogy milyen energiahordozót akarnak felhasználni, Orbán utolsó látogatása után ugyanis megingott az Emfesz, a MOL "elajándékozta" az orosz olajrészvényeit, a Lukoil pedig befejezte az üza.nagykert... ha se gáz, se szén nincs - mert nincs - akkor vajon az eladott mecseki uránbányából kitől és hogyan tudnánk fűtőelemet venni, hozzátéve hogy ez nem egy félórás döntés, egy atomerőművet a környező országok bármelyiket vagy az ügynökség megvétózhat, márpedig kizárólag exportra hagyatkozni - miközben kifelé ugatjuk magunkat az EU-ból...

Szóval először keress rá a "solar cell" kifejezésre, látod hogy rengeteg magyar cég foglalkozik mono- és polikristályos szilicium napelem-rendszerek forgalmazásával, kiépítésével, 10-20év gari, sokmillió, éppenhogy megtérülő beruházás.

Azután keress rá a "nanosolar" kifejezésre... döbbenetes, hogy a világ nem harapott még rá erre, ahol a "bemondás!!!" alapján, szemben az előzővel, 1000 Ft/Wó helyett 10 dollárcent (de lehet hogy 1 $???) - az előállítási költség...

Számolj utána: vidéki családi házam van, 25 kW elég a legnagyobb hidegben is a kifűtéséhez, 3x16 A-s visszatáplálós rendszerben fűtés nélkül minden évben az áramszolgáltató fizetne NEKEM, mindezt ~10 mFt-ért... de a nanoszolárral??? Csak nincs róla hír!!!

Van helyette 1-1,5-2 mFt-ért napkollektor, amiból max. langyos-melegvizet veszel ki, leginkább azt is akkor, amikor épp nincs rá szükséged, ellenben nem tudod eltárolni. És a napelem-termelte áramot???

Bizony... eltárolod a szolgáltató hálózatában a fölösleget és nyáron hűtesz, átmeneti időszakban fűtesz, bojlert melegítesz vele... csakhogy nem fogsz: NEM ELÉRHETŐ!!!

MaCS_70 2011.01.10. 15:54:14

@gyvy:

Mert verseny van. Bármit a fiókban tartani roppan veszélyes. Bárki holnap megalkothatja, feltalálhatja ugyanazt.
Nem azért költenek vgyonokat a fejlesztésre, hogy a fiókban tartsák az eredményét, hanem hogy eladják.
A mai méregdrága, alig használható villanyautókat is árulják. Mert ez kell az életben maradáshoz. Ma még nem rentábilis, de 10 év múlva ebből fognak élni.

Üdv: MaCS

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2011.01.10. 15:54:59

@Az átok visszaszáll!!!: A zöldkártyát ne is mondd... pár napja mesélte a társagának egy ismerős lány, hogy levizsgáztatta a kocsiját, és hát persze a zöldkari nem lett volna meg, ha nem tolnak be egy "donort". Mondtam neki, hogy büszke lehet magára, amire persze az volt a válasz, hogy tudja, hogy nem szép dolog. Nem csak nem szép, hanem hülyeség és önzőség is, de sokra megyünk vele, nyilván nem ő az egyetlen.

Hurri Kán 2011.01.10. 16:01:25

@MaCS_70:
Nem az életben maradáshoz kell, egyelőre reklám.
Azért sem hiszek benne, mert akkor annyi idő alatt ki kéne a szervízhálózatot is építeni, ill. a nagyvárosokban (ahová alapvetően szánják az elektroautókat) meg kell teremteni a tömeges töltés infrastruktúráját, plusz hozzáfejleszteni az elektromos hálózatot.
És ezekről még csak teória szintjén sem hallani semmit (se műszaki, se költségvonzat tekintetében), márpedig ezek sem kis beruházások és nem 1 -2 év alatt valósíthatóak meg.
Szóval nem olyan egyszerű ez.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.01.10. 16:13:57

"Klasszikus megtévesztés, érzelmekre és figyelmetlenségre, felületességre ható átverés."
Ennyi, hozzáfűzni nem nagyon lehet - baromira semmi hibrid nincs benne.

Még azok sem igazán nevezhetők hibridnek, amik vllanyos kiegészítő hajtásúak, adóelkerülés céljából.

Vu, de ja vu 2011.01.10. 16:23:50

@MaCS_70: "Mert verseny van. Bármit a fiókban tartani roppan veszélyes. Bárki holnap megalkothatja, feltalálhatja ugyanazt."

Teheti: a levédett technológia "biztos helyen" van, itt max. Kína elég nagy hatalom arra hogy bekavarjon, de ha megteszi, szerintem ez elég nagy falat a III. vh-hoz...

Az említett akkumulátor technológiát sem úgy adták el, hogy "no, ezzel vagyont keresünk"...

Lehet hogy vagyont keresnek, de addig amíg az olaj bírja, addig az alternatív energiahordozók szabadalmai egy kézben "pihennek", bárki találja fel, ha megvan beperelik, ha nincs meg, megveszik... aztán ha végképp nincs olaj, egyszercsak lesz alternatív energia JÓPÉNZÉ'!!!

Úgyhogy: nagy durranásra ne számíts: az energia-lobbi (amiről tudjuk hogy NINCS), rajta képes tartani a kezét az innovációs sztrádán és ha valaki renitens vagy feltaláló, így vagy úgy, de alkut kötnek vele:-(((

Oda mégy, ahova terelnek: ha a hibridhez, akkor azt veszel... Nem számít, hogy mennyi a hidrogén előállítási ára!

Ha meg etanol lesz a trendi, eldobod a 745 Ci kabriód és megveszed azt a gépet, aminek minden elfogyasztott liter etanoljához másfél liter gázolaj kellett:-D

Tudod: azt a gépet még mindig nem találták fel, ami 100 % fölötti hatásfokot ér el és ebből a szempontból a termőföld, a traktorok, a vegyszerek mind olyan tényezők, amelyek a hatásfok számításánál a veszteségbe számítandók:-(((

MaCS_70 2011.01.10. 16:41:03

@gyvy:

@Az átok visszaszáll!!!:

Igen, ez kétségtelenül igaz, de amit a jog véd (szabadalom), az eleve nyilvános.

A technológia bevezetése, az infrastruktúr kiépítése nyilván hosszú és drága folyamat, de nincs is rá szükség.
Ha valaki kitalál valami átütőt, még ha nincs is lehetőség az azonnali felhasználásra, fontos a levédetése (ami eleve nyilvánosságra hozatalt jelent), és nem utolsó sorban a terjesztése, hogy nekünk ilyen technológiánk van, ami építjük a tiszta, boldog jövőt!

Üdv: MaCS

Hurri Kán 2011.01.10. 16:43:43

@MaCS_70:
"A technológia bevezetése, az infrastruktúr kiépítése nyilván hosszú és drága folyamat, de nincs is rá szükség."

Szerintem itt valamit félreértettél. Te megvennél egy olyan drága tartós fogyasztási cikket aminek nincs szervíze, alkatrészutánpótlása és nem biztosította napi használatának a működése?

Vu, de ja vu 2011.01.10. 16:44:24

@huvosvadasz: A zöldkártyás dolog is szemfényvesztés: a hölgy ismerősöd gondolom valami hétköznapi autóval állt oda...

Én voltam egy vizsgaállomáson, ahol kora reggel bejelentkezés közben kezdődött a vizsga: amit láttam... az első autót betolták CO-mérésre, behúzták a kéziféket, de visszagurult a csarnokból:-)

Elmentem, de azzal a tudattal, hogy a kézifék nekem is asszimetrikusan fog, ráadásul kissé lyukas a kipu... átment... "segítség" nélkül...

Legutoljára ugyanoda vittem, ahhogy 50 eFt-ra vettem le: lyukas kipu (igaz), törött-javított elemek miatt kettőnél több szín (igaz), 4-ből 3 lengéscsilla hibás!!!

A kipufogót elismerem, ismerősökről van szó, DIREKT szóltam hogy nem tudom hogy hol fúj, ki, de ott a paszta, kenjék le: b.sztak.

Színeltérés: nem tudom mi köze a közúti biztonsághoz, azon kívül hogy nagyon jól azonosítható az autó, eleve ebből a színből lehet max. 10 az országban, ebből az enyém az egyetlen négyszínű... Adtam hasonló árnyalatú sprét: ahol kell, fújják le sarastul bogarastul, a nagynyomású majd lehozza... NEM TETTÉK.

Lengéscsilla: egy hónappal azelőtt voltam országos márkaszervizben, erről mérőlapom van: a minimum 20%, nekem a legrosszabb is 40 % volt...

Utólag, közvetítőn ment a vizsga, neki mutattam előtte is, utána is mindent... Ha nekik kell pasztázni a kipu-t, ha 1 oerc alatt ők fújják át a 3 elemet (1 m2), akkor is megkapták volna a lóvét... de NEM TETTEK SEMMIT, HANEM HAZUDTAK!!!

Amíg ez megy, addig én a biztonságra törekszem: leszarom hogy hány színű az autó, vacsi új kipu vagy rajta, az újraméretett gátlók 60 % fölött teljesítettek egy másik cég padján, de van új extrém-téligumi, fékbetét, féktárcsa, ablakmosó, stb-stb... Ha mellettem rá villant a yard, majd gyalogol 150 métert, mert annyival távolabb tud megállni...

Szóval ez a vizsgarendszer is egy kalap sz.r, nem csak azért mert kijátszható, hanem mert aki becsületesen próbál játszani, azon veri le a hasznát:-(((

Vu, de ja vu 2011.01.10. 16:56:13

@MaCS_70: Nem akarlak agitálni, sem ekézni: nézz meg pár olyan filmet, amit mondjuk csak P2P-n lehet elérni... mer ilyen is van...

A "jog" meg "szabadalom" nagyon tág fogalmak...

Tudod nagyon jól, hogy a szabadalom-védettség általában adott országra szól, tehát ha világméretű védettséget akarnak, a Föld összes országában le kell védetni.

Egyszer már megkaptam a magamét - félig jogosan - amikor felemeltem a szavam az ellen, hogy a helikopter feltalálójaként Sikorszky-t ünnepeljék.

Pedig Asboth Oszkár annyira volt a megoldástól, mint mi az elalvástól: a forgótengely alsó alátámasztásának (rotor dőlésszög - megváltoztatásával irányítható lett volna a gép...

Asboth erre talán sosem jött volna rá, módja sem volt rá, gyk. éhen halt... Ellenben egy orosz bevándorló, bizonyos Igor Sikorszky erre rájött, így Asboth maradt tehetségtelen lúzer (ha jól tudom, akkor a kamov-alkalmazta ellenirányú iker-rotoros technológia bukottjaként), míg Sikorszky ma a világ egyik legjobb helikoptereinek gyártója...

Nincs mit tenni: cest lí Zsizny - ahogy a művelt orosz mondaná...

MaCS_70 2011.01.10. 17:28:36

@gyvy:

Halihó!

Nem értettem félre semmit.

Arra gondoltam, hogy nem az számít, hogy egy forradalmi újdonság eladható legyen. A cégeknek bőven elég az, ha megmutatják, hogy milyen techik van a kezükben, amire egy még polgári áron meg nem vásárolható és infrastruktúra hiányában nem is igazán hsználható termék is éppen megfelelő lehet. Kvázi egy szalonba vihető, árcédulázható, működő prototípus.

Üdv: MaCS

Hurri Kán 2011.01.10. 17:32:22

@MaCS_70:
Amíg üzleti érdekük nem fűződik hozzá, egyetlen ilyen típussal sem fognak a nyilvánosság elé állni.

MaCS_70 2011.01.10. 17:34:32

@Az átok visszaszáll!!!:

Halihó!

A szabadalmi jogról van némi fogalmam, a munkám határterülete, ismernem kell.
Tény, hogy "világszabadalom" nincs, de nemzetközi védettség azért létezik.

Asbothról (repülésbuziként) úgy tudom, hogy koncepcionálisan rossz úton járt, inkább (ön)managernek volt jó, mint repülőmérnöknek. (Bár szívesen lennék én olyan mérnök, mint ő.)

Üdv: MaCS

Vu, de ja vu 2011.01.10. 17:42:40

@MaCS_70: Hmmm.... De hiszen ezek vitték előre a világot-:)

Szintén csak "buzijaként a repülésnek" azzal dorongoltak le, hogy Asboth gépe irányíthatatlan volt...

Ugye tudjuk, hogy a mai mono- és iker-rotoros gépek miként irányíthatóak: ha ez volt minden "hibája" Asbothnak, akkor szerint a "koncepcionálisan rossz út" enyhén túlzó kifejezés...

De talán beesik valaki, aki tisztázza a képet:-)

Ha valakinek a '80-as évekről megvan a "Repülés története" c. francia sorozat, ne tartogassa magában... Ha gyerekkori emlékeim nem csalnak, abban a bevezető képsorban volt valami hasonló 'lengedező' szerkezet mint az Asbothé, márpedig az a használhatótól mindössze egyetlen lépésnyire volt:-(

gatto nero 2011.01.10. 18:41:19

Mikro hibrid - makro hazugság....

MaCS_70 2011.01.10. 19:34:25

@Az átok visszaszáll!!!:

OffTopic!!!

Halihó!

Hidd el, én is szeretném, ha Asbóth valóban a forgószárnyas repülés úttörője lenne, de az alábbi cikkek ébresztettek bennem komoly kételyeket:

oreganeniked.hu/news/3453/ki_is_talalta_fel_a_helikoptert
www.budapestipiac.hu/index2.php?page=tv_hir&uid=20100114123404

Komolyan örülnék a cáfolatnak!

Üdv: MaCS

Levi XY 2011.01.10. 19:36:06

nem csak az itt leírtakról szól a mikro hibrid, de az emberek mennek a hülyék után.
www.citroen.hu/a-citroen-vilaga/kornyezetvedelem/mikrohibrid-technologia/#/a-citroen-vilaga/kornyezetvedelem/mikrohibrid-technologia/
itt megtaláljátok hogy részben táplál energiát az akkumlátorokba vissza. csak éppen nem vagytok képesek a dolgoknak utána nézni.

gatto nero 2011.01.10. 19:54:14

@Liffancs: Kedves vagy, hogy így kollektíven ilyen rossz a véleményed mindenkiről - kivéve a Citroen sajtóanyagát. Az, hogy visszatáplálnak energiát, csak annyit jelet, hogy enélkül az akkumlátor nem bírná működtetni a start-stop rendszert, vagyis a motor állandó leállítását, újra indítását. Szóval mindez csak arra bizonyíték, hogy a dízelautók nem csak jobban szennyezik a környezetet és több áram kell a motor megmozdításához.. Ezt a technikai problémát orvosolták úgy, ahogy majd elnevezték mikro hibridnek, jól átbaszva az embereket, akikben ez valami villanyrásegítéses zöld motortechnológiát vízionál. Javaslom, ne csak utánna, de mögé is nézz a dolgoknak.

Levi XY 2011.01.10. 20:11:08

Azért van köze a hibridhez hiszen nem a motor generátorja termeli az áramot menet közben, hanem a fékezési energiát használja fel áram termelésre, csak nem olyan nagy mennyiségben teszi mint egy hagyományos hibrid, ezért is az a neve, hogy mikro hibrid. De ez nincs leírva itt, vajon miért nem írta le aki elkészítette a posztot, nem írta le a teljes igazságot.

Vu, de ja vu 2011.01.10. 20:15:11

@MaCS_70: Hát... ezt nem csak cáfolni, kommentálni is igen nehéz...

Ahova egyszer betette a mocskos csülkét, onnan tisztán semmi nem jön ki:-(

Azért valami szemet szúrt: négy ember kötelekkel tartotta egyensúlyban...

Ezek szerint elemelkedett, de két alapvető gond volt:

- a lapátok eltérő felhajtóereje és forgatónyomatéka
- a súlypont fix volta

Ne mondja senki, hogy egy hagyományos bolygóművel (a két tengely fordulatszám-változtatására) plusz egy tengely-eltolással egy nap alatt nem lehetne stabillá tenni...

Oké: Asboth bedőlt a politikának... no de mi van az elődökkel??? Ők sem látták tovább???

Merev lapátszögű helikopterek ma is vannak, elég jól műrepülhetőek...

Vu, de ja vu 2011.01.10. 20:44:26

...mocskos csülkét a POLITIKA...

bocsi:-(

OftF 2011.01.11. 12:58:11

@Az átok visszaszáll!!!:

Azt nem értem, ezt miért nekem írtad, nem a gyártói viselkedésről írtam, hanem a fogyasztóiról, de bilibe lóg a kezed, ha azt hiszed, hogy tudod terelni a gyártókat.. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a fogyasztó mit tehet a jelenleg adott helyzetben.

Vu, de ja vu 2011.01.12. 06:58:20

A fogyasztó azt teheti, hogy tájékozódik, aztán amikor megpróbálják hangzatos körítéssel a nyakába sózni a semmi, akkor beint egy 'egyezményeset'... és nem veszi meg.

Amíg lesz aki beszopja a maszlagot, addig érdemes lesz kereskedni is vele...

A gyártót természetesen EGYEDÜL nem tudja senki terelni, hacsak nem valami autós újságíró, mondjuk olyan amelyiknek szava is van és eszköze is egy összehasonlításhoz, pl. 5th Gear, aztán majd az ÉLET mondja meg, hogy melyik megoldás mennyit hoz vagy visz...

Az talán felnyitja azok szemét is, akik amúgy bármit hajlandóak elhinni, ha elég hangzatos a neve és/vagy kedvenc celebjük állítja ezt - jó pénzért, akár saját meggyőződése ellenére is:-(((

kvp 2011.02.20. 23:51:43

Ha valaki valodi hibridet vesz, az akar meg is erheti. Ilyen peldaul az uj benzin elektromos hajtaslancu chevrolet volt. Egyreszt toltheto konnektorrol is, tehat kb. 30 kilometeres tavolsagon belul akar a motor bekapcsolasat is meg lehet uszni. Masreszt ez valodi hibrid, tehat ha be is kapcsol a motor azt csak aksi toltesre teszi, mert folyamatosan a villanymotor hajtja a jarmuvet. Igy a motor mindig az idealis fordulatszamon jar es azt is csak addig amig feltolti az aksit. Innentol varosban haladva biztosan valodi 0 lesz a szendioxid kibocsatas, mert a motor vegig allni fog. Ha valaki 1 km/h-val cammog vegig, akkor is allva marad a motor. A start-stop rendszerek varosi dugoban araszolasra nem jok, mert nem lehet veluk kikapcsolt motorral lassan haladni. A draga aksik problemajat pedig az uj kondenzator technika tudja megoldani. Ezek majdnem olyan jol taroljak az energiat mint az aksik, csak sokkal gyorsabban tolthetoek es nem mennek tonre evtizedek alatt sem, raadasul a legtobb eloallitasahoz csak hagyomanyos, nagy tomegben elerheto es olcso femek kellenek (rez, vas, aluminium).

ps: Hibrid hajtaslancra rakhato akar egy stirling generator is, az meg barmilyen egheto anyaggal vagy egyeb hoforrassal elmegy.

tz1 2011.03.28. 17:42:45

Ez a cikk egy kis csúsztatáson alapszik, mivel a eBoostert (gyak. kondi gondolom) elfelejti megemlíteni, ami a generátor fordított "ütemét" használja további fogyasztáscsökkenés eléréséhez.
Az hogy mire használja a lassításnál használt energiát a z energiamegmaradás t. miatt tökmindegy. Itt sztem gyorsításhoz, ami ugye fogy. csökkenést eredményez.

Ez nem csak egy start stop rendszer!

Mondjuk így is parasztvakításnak, tűnik, de akkor is.
Ezek után mennyire lehet megbízni a cikkíró által leírtakban?

tz1 2011.03.28. 17:44:54

A reklám tényleg megtévesztő egyébként, azzal egyetértek.