Tömegközlekedés-terápia közszolgáknak

2011.04.13. 08:29 - vancat

Felejtsük el, hogy a Fidesz-kormány beiktatása után határozottan megígérte: a következő időszakban nem költenek közpénzt az államigazgatásban új autók beszerezésére; most pedig valahogy mégis elköltenek hétmilliárdot rá... És tegyük félre, hogy - versenyeztetés nélkül - ismét kizárólag a Porsche Hungária nevű fura képződmény jár jól a bizniszen...

Szóval, mindezeket figyelmen kívül hagyva, olyan túl sok kifogás nem emelhető a most bejelentett kormányzati-államigazgatási Skodák beszerzése ellen. Egyébként meg visszagondolva a választások utáni kamu ígéretre - hogy tudnillik nem vásárolnak új állami autókat - józan ésszel bárki már akkor beláthatta volna, hogy ez kivitelezhetetlen. A régi autók ugyanis előbb-utóbb elhasználódnak, azt pedig nem ígérte az új kormányzat, hogy az államigazgatásban dolgozó vezetők ezentúl tömegközlekedni fognak - ebből adódóan logikusan következett, hogy hamarosan úgyis megszegik jól hangzó ígéretüket.

Ha most igazat mondtak, akkor alapfelszereltséghez közeli Skoda Superbek lesznek az új hivatali autók, amelyek azért már elmozdulást jelentenek a közpénzügyileg és ökológiailag korrektebb megoldáshoz. Viszont nem kellene elvetni a tömegközlekedés ötletét sem. Na jó, nem kell megijedni, nem állandóra. Csak úgy kalandként, tapasztalatszerzésként, népközévegyülésként havi néhány alkalommal.

Konkrétan arra gondolok, hogy miért ne lehetne kötelezően tömegközlekedő napokat beiktatni az államigazgatásban - akár miniszteri szintig? Olyan nyugodtabb munkanapokon, amikor nem kell sokat szaladgálni, bármilyen nagykutya felülhetne egy-egy metróra, Intercityre, Rail-jetre, Combinóra, hogy csak a legelegánsabb tömegközlekedési eszközöket említsem. Csökkentenék az új szolgálati Skodák futásteljesítményét - és beleszagolhatnának a magyar valóság valamelyik kis szeletébe. Ráadásul, ha egy ismert és elismert ember tömegközlekedik, az mintaértékű lehet mások számára is. Higgyék el, érdekes és tanulságos móka lenne: poilitikusoknak és választóiknak egyaránt.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr332822216

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Olajáresés – Olcsó benzin vagy háború? 2011.04.13. 10:16:58

A nyersolaj árának hamarosan bekövetkező esésére figyelmezteti a befektetőket a világ egyik legjelentősebb árupiaci elemzője. A Goldman Sachs azt ajánlja az ügyfeleinek, hogy a lehető leghamarabb zárják le az olajpiacon meglévő vételi opcióikat, mielőt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyszuszra 2011.04.13. 08:59:31

Én a volt politikusoknak is kötelezővé tenném, azoknak akik miatt lezüllött pl. a BKV vagy a MÁV. Mondjuk ha a decemberi nyugdíjuk helyett havi bérletet kapnának, csak úgy próbaképpen...

Moderakedvenc 2011.04.13. 09:32:37

Ugyan. Politikusok járnak elég sokat BKV-járatokkal és aztán rendre hivatkoznak is erre. Hogy ugyebár ők tudják, mi van, járnak-kelnek tömegközlekedéssel, hiszen miért ne tennék. Én magam is láttam már nem egy és nem két politikust utazni járatokon. Csakhogy kifigyeltem, hogy az egyáltalán nem tömött 2-es villamoson, a nem csúcsidőben menő metrón, az elegáns és kisszámú közönség által nem leharcolt budai szép buszokon utazni sokkal jobban szeretnek. Megértem, én is, ha tehetném, csak ezeken a járatokon utaznék. Amire a posztoló gondol, az inkább az átlagos, tömött járatokon való bezsúfolás lenne, ennek már lenne értelme :)

gatto nero 2011.04.13. 09:44:35

Jó ötlet, a szomorú csak az, hogy máshol ez így természetes. Normálisabb országokban a metrózás, villamosozás államtitkárok, felsővezetők esetében sem terápia, hanem normális emberi tevékenység.

Vegha 2011.04.13. 09:48:45

támogatom. 1 hónapja csak bringán meg autóban ültem. Fura érzés volt ezután lemenni csak a Blaha aluljáróba : )

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.04.13. 09:59:27

Ez valóban kellene, de tényleg úgy, hogy városon belül kötelezővé tenném a tömegközlekedést mindazoknak, akik felelősek azért. Most nem tudom, kik azok, de régebben demszkynek, hagyónak, ikvainak és még jó néhány másik arcnak. Most Tarlósnak és ha jól tudom, a György István (vagy hogy hívják) is benne van a buliban. A többieknek heti 1 napot legalább.
Sőt, ki is kellene terjeszteni minden másra, gondolok itt pl. a vállalkozókat érintő törvényekre, jogszabályokra. Vagyis aki ilyet alkot, annak 2-3 hónapig tesztelnie is kellene magán az előírásokat, adminisztrációt, költségeket, stb. Üdv egy jobb világban. Milyen kár, hogy sosem fog megvalósulni...

qwertzu 2011.04.13. 10:04:31

Na ez már nekem is eszembe jutott. Budapesten szerintem meredek minőségemelkedéssel járna, ha minden fővárosi és kerületi képviselőnek és (al)polgármesternek kötelező lenne tömegközlekedéssel utaznia. Ha kocsival akarnak utazni, akkor saját pénzből taxizzanak. Aki kocsival közlekedik, annak mondjuk ugrana a fél fizetése.

citrix 2011.04.13. 10:14:53

Nagyon rájuk férne ez a terápia.Fogalmuk sincs van-e élet az A6-os Audin kívül,milyen módon és mennyiért utazik a pórnép nap mint nap.Részemről a megszorítások első lépése lenne a "szolgálati" autók bevonása,járjanak szépen saját autóval vagy tömegközlekedéssel saját pénzből.Úgy,mint mindenki más,azok akiknek adójából dőzsölnek.Ismerjék meg a várakozást,a gyanúsan húgyszagú üléseket,a csövesek élménydús közelségét,a zsebtolvajok trükkjeit.Rájuk férne,hiszen ők forradalmároknak hiszik magukat,a forradalmárok pedig járjanak szépen a nép közé,a nemzethez akikért oly lángolva dobog a szívük.Egyem a szívüket,hagyják a dagadt Audit másra,mutassanak példát a fülkeforradalmárok.Itt az idő,ébresztő!

nagyfeszültség 2011.04.13. 10:18:52

Miért nincsen legalább egy jó fej politikus, aki önként
vállalja mindezt?
Ha mégis van, írjon...

nyekk 2011.04.13. 10:31:21

Én a politikusok túlnyomó részét rabszállító autóban utaztatnám.
Tágas, több száz lóerős...Mi kell még?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.04.13. 10:39:22

"Tömegközlekedés-terápia közszolgáknak"

Ez a cím így nem helyes. Pl. az okmányirodai ügyintéző is közszolga (de bárki mást is említhetnék, aki a közigazgatásban dolgozik), és hidd el, ő elég sokat tömeg közlekedik, azt se tudja mi az, h Skoda Superb.

Tower13 2011.04.13. 11:10:20

Istenem... Csak egyszer ne mosódna össze a közszolga meg a politikus és államtitkári szféra (az is politikus, csak álcázva), mert azt jó ha tudjuk, hogy az átlagközszolga nem igen járhat mással, hacsak a családdal valahogy nem vett autót.. Mondjuk ahol nagy drága kocsi van, ott érdeklődnék, hogy miből. Lehet persze örökség, lottónyeremény, de azért ha a sok felesleges vezetőt leszámoljuk akkor kérdésessé váloik miből lehet nagy autót venni. (aki nem csinált stikliket, annak lassan, kölcsönel, nem drága és nem csúcs autó jut csupán.)
Bár azért kiváncsi lennék, mi lenne ha a minisztereink, polgármestereink és a képviselőknek kéne tömegközlekedéssel menniük fél évig mindenhova.. (üres buszok, a; a testőrség lezavar mindenki mást, b; mi sem akarunk velük érintkezni)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.04.13. 11:10:42

A híreknek jó lenne nem csak a címét elolvasni. A 7 milliárdos beszerzés az közbeszerzés lesz alsó, alsó-közepes és közepes kategóriájú autókra. Ezen bármely kereskedő elindulhat, amely legalább 200 millió forintos bevétellel és évente 10 új autó eladással bír. A Skodákat a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozó kontingesbe vásárolják jellemzően Audik helyére. Ezek Superb-ek és Octaviák lesznek. Ha azt nézzük jó áron hiszen átlagosan 6 millió forintba kerülnek és csak a miniszteri autó lehet bőrös.

Moderakedvenc 2011.04.13. 11:10:54

@klarky: Igen, ezt már nem is akartam megemlíteni, a közszolgák nagy részének soha nem jut autó és egyéb ilyen luxus... jó lenne pontosítani, mert sokan ebben az országban azt hiszik, hogy közszolgának lenni minden esetben főnyeremény. De nem, csak a jó helyre született, csókos elftársak részére. Most pl a narancssárga elftársak részére leginkább...

ROZ 2011.04.13. 11:22:23

Két megjegyzés:

1. Az új autók a felsővezetőknek lesznek, ugyebár? Na mármost, egy minisztériumi, főhivalati felsővezető nem keres annyit, hogy futná neki saját kocsira?
Miért van az, hogy Magyarországon természetesnek veszi mindenki, hogy egy állami főembernek jár a kocsi a munkába járáshoz is - de mondjuk egy főorvosnak, vagy egyetemi professzornak nem?

2. Itt, Svédországban összesen 11 állami autó van.

jet set 2011.04.13. 11:33:47

A szolgálati autókat mind megszüntetném.

Ručínský 2011.04.13. 11:36:57

Az ok - a rádióban hangzott el - az volt, hogy elhasználódtak a
6-7 éves autók. Azonban, ha figyelembe vesszük a korábban
regnálókat, akik többek között megvádolva lettek luxus limuzinok vételével, akkor azok az autók hol vannak, mert általában nem várnak 6 évet arra, hogy olcsón "kivásárolják" maguknak a bennfentesek.
Amúgy meg, ha meghúzzuk az övet akkor mindenki tegye azt. El lehet gurulni ennyi idős autókkal is, bőrös nélkül. Ha gáz van, ha nincs akkor meg miért mondják?

Tower13 2011.04.13. 11:38:09

@ROZ: Egyetemi tanárok nagyrészénél is láttam szép nagy autót. Ez mondjuk nem menti, hogy minden állami felsővezetőnek szolgálati kocsija, benzintérítése van.
Hogy jár-e nekik.. Hát az első 5 nek. Ha reprezentálni kell külföl felé. Egyébként remélem van lábuk, egészségük a járáshoz, tömegközlekedéshez. Ha valamelyiknek nincs, (lehetne ilyen) annak járhat.

Tower13 2011.04.13. 11:41:37

@klarky: Skoda superb egy drága kocsi. Aminekem, ha nem nyerek a lottón (nem lottózom :S) nem igen lesz. Igaz én nem vennék olyat. Elég nekem az olcsóbb kocsi is.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.04.13. 11:52:57

@Tower13: Láthattál szép autót egyetemi tanárnál, csak azt a fizetéséből vette.

Tower13 2011.04.13. 12:02:57

@bm613: Igen. Igen? Nos a válasz nem és igen. Mert egyiknek tudom, hogy az egyetem állta a kocsiját. Viszont az nem zavart. Bár, ha a rektornak álta volna, aki MTA tag is, azt jobban értettem volna, de azért ezt is értettem.
És mint mondtam, az, hogy nekik van, nem menti a szolgálati kocsit. Ne kötözködj, mert én is tudok, de felesleges.

Sok hasznos info egy helyen! · http://www.zseni.info 2011.04.13. 12:28:36

1 hónapja mentem el az mszp székház előtt hát aztán ott voltak luxus autók..... szemetek!

Kis ember 2011.04.13. 13:02:20

Szegények alig győznék törölgetni a nyálat a pofájukról.
Legalábbis ha a többi hozzám hasonlón múlna.

rosiegirl 2011.04.13. 13:32:27

Én támogatom az ötletet, vegyük el tőlük a drága autókat, mert szerintem egy autónak annyi a dolga hogy guruljon, nem pedig az hogy drága audi legyen. A politikusok amúgy sem a templom egere kategóriát bővítik, szóval biztos futja nekik legalább egy autóra. Az pedig nem érdekelne ha ennek ellenére saját zsebből audikat vennének. Hát vegyenek. De ne az én adómból pakoljanak a kis hátsójuk alá felesleges luxus kocsikat. Akinek meg nem tetszik hogy zsebből kell autót venni az vegyen bérletet oszt jó napot.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.04.13. 13:32:56

Nem BKV-znak...
mert félnek...
a saját választóiktól félnek...

Eugéne Tribulet 2011.04.13. 13:37:38

Én is szívesen látnám, ha Pesti Imi a külvárosi házából BKV járatokkal, esetleg vonattal bumlizna be a Belvárosba és nem az adófizetők pénzéből finanszírozott, vadonatúj, alapfelszereltségűnek nem igazán mondható Superbjével.

akakukk 2011.04.13. 14:00:18

Kezdem ott hogy a "ceges auto" egyszeru adocsalas. Meg kene szuntetni ugy ahogy van. Angolszasz orszagokban nincs is, illetve van, csak ugyanugy adozik, jarulekozik mintha keszpenzben adtak volna oda az arat. Vagy pedig, ceges auto az a furgon, amivel a villanyszerelo kimegy oszlopot ellenorizni a sivatagba. Szoval megszuntetnem a ceges auto elszamolhatosagat. Vedett szemely utazhat allami kocsin, azt kesz.

Adani 2011.04.13. 15:29:50

Felesleges tömegközlekedésre kényszeríteni, ha van autója használja. De a benzinpénzt én megvonnám, más is tudja tankolni a saját pénzéből a kocsiját a fizetéséből neki is menni fog. Költségtérítés csak akkor jár ha tömegközlekedéssel megy és leadja a jegyet, amit vásárolt. Ha akar mehet kocsival ha ki is fizeti. De ne járjon hivatali autó, ha van sajátja azzal mehet.