Egy dízel adja fel a leckét a hibrideknek?

2011.04.14. 07:22 - vancat

Papíron megérkezett, valójában - egyelőre - csak bemutatkozott az éppen nemrégiben debütált Ford Focus Econetic változata. Még ha leszámítjuk a gyárak szokásos marketingfüllentéseit - nevezzük most diszkréten így a fogyasztók autóiparban teljesen megszokott átverését - akkor is imponáló értékek jellemzik az új világautót. A kompakt kategóriában a nagyobb méretű és kényelmesebb modellek között számon tartott Focus esetében 100 g/km körüli kibocsátás és az öt liter alatti fogyasztás mindenképpen igen figyelemre méltó adat. (A gyár szerint e két érték egészen pontosan 3,5 liter és 95 g/km, és nem vagyok biztos benne, hogy takarékos, környezettudatos vezetéssel ezt ne lehetne nagyjából tartani...)

A Ford mérnökei állítólag új kialakítású, változó geometriájú turbófeltöltővel, kisebb súrlódású dugattyúgyűrűkkel és a terheléshez igazodó teljesítményű olajszivattyúkkal, nitrogénoxidkibocsátás-csökkentő és dízelkoromrészecske-szűrő alkalmazásával, hatsebességes, ökóra hangolt áttételezésú manuális váltóval, start-stop rendszerrel, lamellás, nyitódó-záródó aktív hűtőmaszkkal és számos más, világújdonságot ugyan nem jelentő, de ebben a kategóriában, így együtt azért ritkán jelen lévő technikai megoldásokkal érték el ezt a valóban kellemesen hangzó fogyasztást és kibocsátást.

Azt persze, hogy valóban népszerű lesz-e az econetic - ökoFocus, majd az ára dönti el. És az idő fogja eldönteni, hogy ez a rengeteg, újabb és újabb technikai kütyü nem rontja-e hosszabb távon a megbízhatóságot, nem drágítja-e a szervizelést. Annyi viszont már most bizonyos, hogy ezek a kibocsátási értékek valóban elég erőteljesen megkérdőjelezik a hibrid létjogosultságát - különösen ebben a kategóriában. Ugyanis az egyetlen valódi előny, ami az elektromos-benzines rendszer felé billetheti a döntést, az a néhány kilométer, amit - legalábbis az úgynevezett fullhibrid rendszerű autók - kizárólag villanymotorral is képesek megtenni.

A kérdés az, hogy vannak-e még - sunyiban már régen készen álló - technológiai tartalékok a hibrid megoldásokban? Például soha nem értettem, hogy az egyébként kitűnő - és éppen a Ford Focus Econetic kategóriájában versenyző - Toyota Auris hibridet és Lexus változatát, a CT 200-at miért szerelik egy jócskán eltúlzott 1.8-as motorral (amivel egyébként már villanymotor nélkül is bőven elmennének). Miért nem használják ki az elektromos rásegítést, és teszik mondjuk a Toyota ezres vagy ezerhármas benzinmotorját ezekhez az autókhoz, hogy az alulmotorizációval elérhető fogyasztáscsökkentést - és erőhiányt - a villanyhajtással kompenzálják.

Kérdések, amelyekre a mérnökök és a marketignesek nyilván egyaránt tudják a válaszokat, csak az előbbiek nem beszélhetnek, az utóbbiak pedig úgyis hazudnak (ez a munkájuk). Annyi viszont bizonyos: az új Ford Focus Econetic mindenképpen egyike lesz az idei év autóipari kiváló "zöldségeinek". Feltéve, ha nemcsak bemutatják, de elérhetővé is válik. A Ford ugyanis az utóbbi időben hajlamos arra, hogy sok szépet és jót mutasson (új Ranger, B-Max, új Kuga), majd jól ne dobja piacra azokat, csak ha már hosszan és alaposan felizgatta a világ mégújabbra mindig nyitott konzumidióta vásárlóközönségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr762824892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2011.04.14. 08:25:09

Szerintem egy ilyen, vagy ennek a sedan változata is bőven elég lenne az államtitkároknak Skoda SuperB helyett.
Ha tényleg ilyen takarékos, taxinak is ideális lenne.
ja és én is elfogadnám.....

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.04.14. 09:18:12

"Miért nem használják ki az elektromos rásegítést, és teszik mondjuk a Toyota ezres vagy ezerhármas benzinmotorját ezekhez az autókhoz, hogy az alulmotorizációval elérhető fogyasztáscsökkentést - és erőhiányt - a villanyhajtással kompenzálják."

Baromi egyszerű: mert a villanyhajtásnak egyedül a városban van segítő szerepe, városon kívül elfogy a kraft, és akkor az ezres motor konkrétan megdöglik, és többet fog enni mint az 1,8as.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.04.14. 09:53:37

@Hooshee: Sajnos pontosan így van. A Priusban ezért is váltotta az 1.5-ös motort az 1.8-as.

magyar bucó 2011.04.14. 09:57:50

@Hooshee: Nemcsak városban, hanem gyorsításkor általában jól jön a villanymotor. Egyébként meg aki hibridet vesz, ne járjon mindig padlógázzal. Egyenletes 90 ill. 130 tartható az 1,3-as motorral és szétpörgetni sem kell.

citrix 2011.04.14. 09:58:04

@Hooshee: Így igaz,a Toyota mérnökei nem kommunikációs szakon szerezték a diplomát hanem autót,kiváló autót terveznek.Nem downsizing a cél,hanem takarékos és csendes motor,ami ha kell megy is nem csak üveghangon szenved.Ezt egy 1.8-as Atkinson ciklusú benzinessel érik el,keveset eszik és igen csendes.Utaztam a Priusban,kiváló autó.Toyota.

gondok 2011.04.14. 10:20:05

nekem az egyáltalán nem szuper-eco 7 személyes Toyota Corolla Verso-m is 5l körül fogyaszt városban és hegyen-völgyön keresztül használva heti 1000 km-rel.

Magnat 2011.04.14. 10:29:50

Sztem az egész hibrid technológia egy hype ... ahogy már más is mondta, csakis ott van előnye, ahol fékezéskor és motorfékes lassításkor a keletkező energiát vissza lehet táplálni a akksikba... hosszú távon, amikor nincs miből tölteni, az egész hóbelevanc csak egy nyűg, többletsúly. Arról nem is beszélve, h az akkugyártás bonyolultsága, környezetszennyezése és maga a hibrid technológia összetettsége miatt még az sem tisztázott, h a gyártást is beleszámítva tényleg kisebb-e egy hibrid autó ökológiai lábnyoma egy hagyományosénál...
Ha eljönne az akkumlátorok terén az évek óta ígért technológiai robbanás (kisebb súly és méret mellett nagyobb kapacitás és sokkal gyorsabb töltés), akkor el lehetne kezdeni a tisztán elektromos üzemű autók érdemi fejlesztését és gyártását, ennek szvsz sokkal több értelme lenne. Más tészta, h azt senki sem számolja bele, h az elektromos áram előállítása sem éppen környezetkímélő és valszeg a mostani hálózat sem bírná el, h este 6 óra után a pórnép töltőre tegye a családi 4kerekűt...

magyar bucó 2011.04.14. 10:38:11

@Magnat: A hibridnek annyi értelme lenne, hogy alulmotorizált autó is elég lenne, mert gyorsításkor rásegít valamint a dugóban araszoláshoz nem kell hosszú ideig alapjáraton járatni a motort. (A start-stop erre nem elég, mert nem bírja az akár egy óráig tartó folyamatos indítózást.) Persze, a vevői igények miatt a hibridbe mégis akkora motort tesznek, hogy tartósan tudjon 180 felett haladni. Ennyit a környezettudatosságról...

victor vacendak 2011.04.14. 10:55:28

@magyar bucó: Nem a tartós haladási sebesség a kis hibridek rákfenéje (nem beszélve az előállítás megkérdőjelezhető környezetbarátságát), hanem a gyorsulás. Annyira lomha a Prius meg az Insight, hogy gyakorlatilag csak akkor lehet előzni velük országúton, ha 1 km-es belátható üres útszakasz van. Életveszély. És ez az összes über-szuper kisfogyasztású dízel teknő baja is egyben. Kösz szépen az 5 litert, de inkább nyomom a CO2-t egy olyan autóból, amivel biztonságosan lehet közlekedni.
A nagy hibridek (Lexus, Ford, Toyota Camry stb) meg csupán a kedvező adófeltételek kínálta kiskapu okán keletkeztek, értelmük semmi.

Tíz:59 2011.04.14. 10:57:19

1. az autókat legalább 50 éves használatra kéne tervezni.
2. az auto kipufogó gázait visszakéne süríteni 100%-ig egy tartályba,amit aztán a megüresedett kitermelő helyeken visszasajtolnának a föld alá.
3.nincs kifogás,nincs nyafogás,meg kell csinálni és kész!

Platon 2011.04.14. 10:59:46

Ez szép és jó, csak az a probléma hogy a dízelek kibocsájtási adatai csak addig igazak, amíg a tesztciklusban járatják őket amit a vezérlőelektronika felismer.

Ahogy a való életben kezdesz el velük járni, ontják magukból a dzsuvát.Olyan szinten környezetszennyezőek mint kevés más dolog. Ehhez képest erős pofátlanság mint környezetbarát autót reklámozni őket.

És igen, a modern dízelek is.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 11:07:53

@Platon: Nekem az a gyanúm, hogy a kényszer olajozású, feltöltéses, közvetlen befecskendezéses kétütemű fogja az áttörést hozni, csak a mai rögzült dogmatikák miatt nem lehet kétüteműt eladni.

victor vacendak 2011.04.14. 11:10:29

@Platon: így van. De amíg csak a CO2 az elismert közellenség, és a jogi szabályozáson, besorolásokon sokan meggazdagodnak, nincs mit tenni. Én több dízelt használtam már (igaz, mind minimum 2,000 ccm-es volt) de 7 liter alá sosem tudtam vinni az átlagot (az X5 3.0d meg úgy aranyosan, 11 körül evett). Pedig nem nyomtam ki a szemét, általában spórolósan megyek. Most benzines turbóm van, ami zöldhullámban szintén tud 5 litert fogyasztani városban...:-)

Platon 2011.04.14. 11:14:18

@newtehen:

Szerintem az elektromos autó a jövő, a hibrid pedig nem önmagában jó, mert úgy nem jó, viszont piacot teremt az elektromos hajtásláncnak, ezáltal sok pénz megy a részelemek fejlesztésére, és utat nyit a teljesen elektromos meghajtásnak.

Platon 2011.04.14. 11:15:48

@victor vacendak:

A bizottság legutóbbi adóügyi javaslata azt hiszem végre kivégzi európában is a dízel személyautókat. Nem véletlen hogy máshol a világon nem nagyon lehet ilyet eladni.

A benzin se túl környezetbarát, de még mindig sokkal jobb mint a dizel.

Magnat 2011.04.14. 11:17:54

@magyar bucó: Ha csak a gyorsításra kell, akkor fejlesszenek kerset, pont arra találták ki :-)

victor vacendak 2011.04.14. 11:18:39

@Platon: a 17%-os adóemelésre gondolsz?

Mondjuk a világ elmaradott országaiban csak dízelt találni, mert ugye az ilyen motorba gyakorlatilag bármilyen szemetet önthetsz, és afrika közepén kicsi is az esély, hogy 98-as oktánszámú benzint találj...

magyar bucó 2011.04.14. 11:23:04

@Tíz:59: Látszik, hogy nagyon nem értesz hozzá.

Te járnál egy 50 éve korszerű autóval? Tudod, milyen fogyasztási, kibocsátási értékeik voltak? A töréstesztről nem is beszélve...
A kipufogógázt meg nem lehet VISSZAsajtolni a föld alá, mert jórészt a levegőből származik és mintegy 80%-ban nitrogénből áll.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 11:28:50

@magyar bucó: Nem, ő az 50 éves autót már selejtezésre javasolta. De mondjuk egy 40 évessel még járnék. Lássuk csak. Az egy kerek lámpás lada. mondjuk 1300. Fogyasztás: 8l. Pont mint egy mai átlag autónak!
Igaz nincs benne klíma, meg ezaz, de városban eljárni még nagyon jó!

Platon 2011.04.14. 11:32:49

@victor vacendak:

A dízel személyautók 40%-át európában adják el. Persze van máshol is de messze nálunk a legmagasabb az aránya. Ami elég nagy baj tekintve a kipufogójukból ömlő mérgek végtelen listáját.

Platon 2011.04.14. 11:34:05

@newtehen:

Azért én a katalizátort is jelentős különbségnek érzem.

Platon 2011.04.14. 11:35:56

@newtehen:

Viszont abban igazad van hogy 40 éve az átlag autó teljesítménye kb. fele volt a maiénak, és mégis vígan lehetett velük közlekedni. Itt probléma van. Mondom ezt úgy hogy az én autómban is egy nagyobb ménes toporog.

gatto nero 2011.04.14. 11:40:58

Én inkább hiszek a Ford új ezres kis motorjában,
mint a zöld dízelben.
Állítólag az majd a B-Maxban debütál.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 11:43:11

@Platon: Oké, azért ne várd el egy 40 éves autónál az akkor még nem ismert technológia meglétét. Minden esetre egy katalizátort utólag beszerelni kevesebb környezet károsító hatással jár, mint legyártani egy új autót.
De ha még nem is raksz bele katalizátort, akkor is megkockáztatom, hogy kevesebbet károsítana 20 év alatt, mint amennyivel egy új, katalizátoros autó legyártása illetve ennek a leselejtezett roncsnak a lebontása terhelné a környezetet.

Pálesz 2011.04.14. 11:48:09

Az én Alfa 156 SW 1.9 JTD-m se hybrid, és mégis kihozom 6-6,2 közé az átlagfogyasztást (fele város, konkrétan Bp, kis távok, fele vidék). Van egy ismerősöm, soksebességes automata hyperszupertakarékos Focusával, teljesen nyugodtan közlekedve 8-9 liter között fogyaszt.

Ennyit a hybridségről, meg a kis motorokról.

Tíz:59 2011.04.14. 11:59:46

@magyar bucó:Azt gondolom a fejekben elterjed az az idióta felfogás, bizonyos körök 3-5-10 évesen kocsit kell cserélni újra.Oké megteheted,cseréld is ha akarod,de ez mind gazdasági érdek,nem pedig környezetvédelmi,egy autót miért nem lehet mondjuk 50 éves időtára tervezni?A házadat miért?Nagyapám háború előtt pár évvel vett karórája miért működik még mindig?A mai technikai fejlettség mellett,elindult a világ a gagyi irányába!! Profit mindenképpen!!!

gatto nero 2011.04.14. 12:04:54

@Tíz:59:

A szlogen: "ha meguntad el vele, így jutunk csak felfele"
Borzasztó. Ez az igazi környezetszennyezés, a tárgyak cserélgetése.

Tíz:59 2011.04.14. 12:06:19

A fenti bordó szarkupac is példája annak ,hogy még egy bőrt lehúznak rólad.Te meg majd büszkén meséled,milyen keveset eszik az autód. Én meg büszkén mesélem,hogy a tescoba biciglivel is ellehet menni,és nem kell igénybe venni egy másfél tonna fém,üveg és műanyag halmazt ahhoz hogy 2km-távolságot megtegyél.

fogash 2011.04.14. 12:09:53

Na látom megint kitört a tomboló hozzá nem értés... Csak most a kommentekben, nem a bloggernél.

@Platon: Villanyautó, mi? És az aksikat töltő áramot hol termeled meg, okoska? Hova teszel töltőállomást, ami vandálbiztosan, névre számlázhatóan, nem ellophatóan CSAK a te autódat tölti az utcán?

17% adóemelés. Marha jó. És a haszonjárművekbe tankolt gázolaj adója? Alapvetően k.vára mindegy, hogy az üzemanyag a drága, vagy az adója, de szerinted olcsóbb lesz BÁRMI is, ha bevernek egyet a gázolaj adójának?

Dízel mérgek: a klasszikus mérgeket (CO2, NOx, korom) már rég letudta az autóipar, egy mai korszerű dízelmotor rendes karbantartással (!!!) simán mentes ezektől. A gondot azok a nano-szennyezők okozzák, amiket semmilyen szabvány nem mér, nem elemez, nem ad rá határértéket. Ahogy Benz papa autójánál sem volt érdekes, hogy mennyi a CO-értéke, úgy vagyunk ma ezekkel az anyagokkal. Viszont amíg egy karburátoros Lada (40 éves technika) számára előírt értékek CO<3% és HC<1000ppm, addig egy Euro2-es (20 éves technika!) autó kb. a CO<0,01% és HC<10ppm szintem mozog, vagyis kevesebb, mint a századrészét bocsátja ki a Lada mocskának.

Na most akkor vajon érdemes 40-50 évig használni egy autót? Szerinted hogyan kellene méretezni, hogy kibírjon EGYMILLIÓ kilométert (50év, évi 20ekm) az egész?

Vesd össze a dízel és a benzines változat fogyasztás-adatait azonos típusnál. Ha a dízel rendre 30%-kal kevesebbet eszik (mert jellemzően így van), akkor vajon melyik a szennyezőbb?

A katalógus-adatot durván nem teljesítő autók meg tipikusan a downsizing-termékek: a kis hengerűrtartalmú benzines turbók. Ezeknél remekül elmuzsikál a gyenge motor az ECE ciklusban (0-->50kmh 25 sec alatt!!!), de amint a forgalom valós ritmusát akarod tartani, neadjisten felkérni a papíron meglévő lovacskákat, azonnal úgy fog enni, mint az azonos teljesítményű (full-sized) szívómotor.

A hibrid zsákutca. Egy 90 lovas Golf-III TDi is eljárt 5-6 literrel, csak kerregett. Ma egy TDCi Mondeo, egy Pug508HDi, egy BMW 520d (187LE!!!) is eljár ennyivel. Ez a Focus csak akkor valami, ha életszerűen használva (Papp Tibinél a Totalcar teszten) is 3,x kezdetű fogyasztásokat produkál. Addig marketing-rizsa, semmi több.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 12:13:25

@fogash: Azt kéne megérteni, hogy az 50 évig használt autóval kiváltod 5-10 autó legyártását és megsemmisítését.

Platon 2011.04.14. 12:17:28

@fogash:

:D Egy fanatikus :D Stílusod ott van :D

Hol termelem meg? Pakson természetesen. Töltőállomáson, vagy a garázsban, esetleg akku csere állomáson, vagy üzemanyagcella használatával, vagy valami egészen más módon. Lehet válogatni, majd a piac kitermeli a megfelelő megoldást.

Dízel mérgek: Letudta persze. A tesztpadon. Zsír új éppen átadott autót lemérve is ömlik belőle a méreg, ha nem a tesztciklusban járatod. Talán hanyagoljuk a marketing bullshit terjesztését.

40-50, év egymillió kilométer stb. Öcsisajt. Láttál te már teherautót? Pedig azt ütik vágják ám. Hány kilométer is az átlagos futásteljesítményük? 5-10% többletköltséggel el lehet érni az 1.000.000 km re méretezett tartósságot (garancia). Üzletileg nem éri meg, mert akkor kevesebb új autót lehet eladni.

magyar bucó 2011.04.14. 12:25:08

@newtehen: A Lada talán újkorában beérte 8 literrel, de 40 évesen biztosan nem. A kibocsátási értékekről nem is beszélve.

magyar bucó 2011.04.14. 12:30:51

@Tíz:59: A házépítésnek több ezer éves technológiája van, az autónak meg nem. Az autógyártás mintegy százéves múltjának a fele az említett 50 év. Azalatt nagyon sokat fejlődött a technika, minden szempontból rendkívül elavultak az akkori konstrukciók. És a következő 50 évben is hasonló ütemű fejlődés várható.
Az 50 éves élettartamhoz többek között rozsdamentes anyagokat kellene használni, ami (a szükséges ritka és drága ötvözőanyagok miatt) jelentős többletet jelentene árban és környezetterhelésben is.

magyar bucó 2011.04.14. 12:32:09

@newtehen: Nem megsemmisítés, hanem újrahasznosítás. Egyre értékesebb a fémhulladék.

magyar bucó 2011.04.14. 12:33:06

@Platon: "Zsír új éppen átadott autót lemérve is ömlik belőle a méreg, ha nem a tesztciklusban járatod."

Erre valami forrást légyszíves, mert nem hiszem el.

magyar bucó 2011.04.14. 12:34:40

@Platon: "40-50, év egymillió kilométer stb. Öcsisajt. Láttál te már teherautót? "

Láttál te már 40-50 éves teherautót? Éppúgy elavult és szétrohadt, mint a személyautó kortársai.

Tíz:59 2011.04.14. 12:38:53

@newtehen: meg a kapcsolt tevékenységek által keletkező szennyezést
pl leégetik a rézről a műanyagot ,stb,stb,

@fogash: Hogy ne lehetne már tartós autót készíteni,az arabok beletoltak a mercikbe régen 5-600ezer km-t és lehet keveset mondtam.
Az a gond hogy a mérnökök azon fáradoznak,minél inkább leszorítság a méretezési határokat.(profit ,profit és profit)
Volt régen a családban egy szivattyú, 15 évig birta, amit helyette vettek az már csak 5-ig, a mai szarok meg jó ha elmennek 3 évig.Mennyi garancia van az autokra? 5 év, mert ennyire tervezik őket,aztán elgurul az még 10-15 évet,de addig az új gazdák szinte ráköltenek még egy autó árát.
Nézd meg a mai villany motorokat,meg a régieket,teljesítmény ugyan annyi,súlyra 40%minusz,tartósság 500% minusz.

Platon 2011.04.14. 12:45:47

@magyar bucó:

Ez így igaz, csak amíg egy személyautó 20-30 ezret fut egy évben addig egy teherautó ennek az öt tízszeresét.

Bambano 2011.04.14. 12:48:44

Amikor az ember arra készül, hogy ökörségeket írjon, akkor előveszi előtte a guglit, beírja a megfelelő keresőszavakat, és megtalálja a totalcar tesztjét, cikkeit erről az autóról. Igen, cikkeket, mivel ez nem újdonság, legfeljebb az idei modell az.

És akkor meglátja a cikkben, hogy ez az autó annyi gázolajat zabál a valóságban, mint a 12 éves benzines astrám hasonlóan pedálkímélő üzemmódban, és gyorsan félrelöki a klavit, hogy ne írjon ismét marhaságokat, hanem leül a sarokba és megvárja, míg elmúlik.

Mert abban legyél teljesen biztos, hogyha két autó literre ugyanannyit fogyaszt, akkor a dízel *sokkal* környezetszennyezőbb, mint a benzines.

gondok 2011.04.14. 12:49:14

@fogash: Az elektromos autónak két előnye lenne:
1. a sokkal nagyobb - elvi - hatásfok
2. a fékezésnél visszanyerhető energia

fogash 2011.04.14. 12:49:52

@newtehen:
én sem mondom, hogy 3 évente új kell. De egy olyan világban, ahol a garancia-időszak letelte után megkezdődik a karbantartás elhanyagolása és/vagy a sufnituning, ott szerinted milyen karbantartottságú lesz a járműállomány, ha az átlagéletkor 10-ről 25 évre emelkedik? Egy karbantartatlan autó meg vajon mit/mennyit szennyez?

@Platon:
Paks az ország energiaellátásának 40%-át adja. Én nem vagyok atomellenes, sőt. Számolgassunk: A prius aksija 168 cella x 6,5Ah = 1092 Ah kapacitású. Ezzel tán 50 kilométert battyog el tisztán elektromos üzemben. Az 500km hatótávhoz ezek szerint tízszer ennyi aksi kellene. És akkor még mindig csak gyógyegér 50-es tempóban mehetnénk. 4 tonna aksival a fedélzeten. Juhé!

Ha van Mo-on 300.000db személyautó, amit fel akarunk tölteni, és mindegyiknek kell a 3x25A töltő, az mekkora villamos energiaigényt jelent? Hány újabb Paks kellene ehhez?

Akku csereállomás? Egy út menti benzinkúton van mondjuk 8 töltőfej, 10 percenként egy-egy tankolással. Az egy óra alatt 48db aksi, 8 óra alatt (feltéve hogy 8 óra alatt kisüthető és készre tölthető a leadott cucc) 384db aksit jelent. 400 aksi szorozva 3x25A az 3x 10.000A betápot jelent. Tudod te mennyit jelent ez? És ez még csak EGY töltő/cserélőállomás, ami feltételezi, hogy minden autóban azonos/csereszabatos aksi van. Oké, hogy egy sörösüveg betétdíjas, de szerinted egy 400kilós lítiumaksira nem repülne rá a kisebbség, nem kezdene minden "élelmes" ember mutyizni az aksikkal? Persze, "majd a piac kitermeli", a mit is?

Hagyjuk a bullshit-et, hol a link, ahol dízelautók valós mérési /szennyezési adatait olvashatjuk? És ne a felhúzott, megcsippelt szarokról beszéljünk, hanem a gyári állapotúakról. Milyen "mérgek" "ömlenek" ?

A teherautót ÖCSISAJT nem ütik/vágják... Elindítják, aztán 8 órán keresztül üzemel kb 1500-as fordulaton, üzemmeleg állapotban, egyenletes terhelésen. Nincs hidegindítás, nincs terhelésváltás, nincs magas fordulatszám, vagyis az üzemvitelében semmi olyan nincs, ami a fokozott elhasználódást okozza. Az egymillió kilométer meg összejön 3-5 év alatt, így nincs kitéve 40-50 télnek, sónak, hónak, fagynak... Arról nem beszélve, hogy egy kamion 14-16t önsúllyal visz 24-25t hasznos terhet, azaz önsúlyának másfélszeresét cipeli. Egy 1600-1800 kilós személyautó 500 kilót bír cipelni. Saját súlyának egyharmadát... Újabb segédberendezésekkel (pl. centrifugás olajregenerátor), erősebbre/tartósabbra méretezéssel ez az arány csak tovább romlik. A fogyasztó meg úgyis kibassza a kukába (és itt jön a lényeg!):

a környezetbarát = tartós és javítható cikkek gyártása az új cikkek termelési igényét csökkenti. Ha nincs kereslet a termelt javakra, akkor nem kell annyi termelés, de csökken a GDP és drasztikusan csökken a munkában állók száma is. Képzelj el egy világot, ahol mindenből csak harmadennyit termelnek (kivéve élelmiszer), Hová teszed a sok munkanélkülit? Miből fognak élni?

NA ERRE nincs válasza senkinek, ezért pörgetik a "fogyassz-növekedj-végy újat" mantrát...

magyar bucó 2011.04.14. 12:50:09

@Platon: Itt nem km-ről, hanem 50 éves használatról volt szó.

magyar bucó 2011.04.14. 12:51:40

@Tíz:59: Nem a futásteljesítménytől, hanem az eltelt évektől rohad szét és avul el az autó.

fogash 2011.04.14. 12:53:13

@gondok: lásd a hátrányait az előző hosszú felszólamlásomban...

magyar bucó 2011.04.14. 12:56:38

@Bambano: És ez a "rendkívül megemelkedett" kibocsátás még mindig több nagyságrenddel kisebb, mint amit egy öreg Lada alapjáraton tud.

Bambano 2011.04.14. 12:58:40

@fogash: az, hogy a dízel koszos, elismert tény. ha nem lenne koszos, nem kellene bele pl. a kék lötyi, ami katalizálja a korom égését. de neked is a gugli meg a totalcar a barátod, megmondja 2 másodperc alatt.

Bambano 2011.04.14. 13:01:23

@magyar bucó: de azt is kellene látni, hogy a különböző szennyezőanyagok károsító hatása nagyon nem egyforma. Ha egy lada 500x annyi co2-t tol ki magából, mint egy kisdízel, azzal töredék károsítást tesz, mint egy common-rail dízel mikroszkopikus koromkibocsátása. A ladából nem jön korom, a dízelből jön. A nagykormot megszűri az orrnyálkahártya, a co2 belélegzésére évmilliók óta fel vagyunk készülve, az ráadásul ki is jön belőled, de a mikroszkopikus korommal nem tud mit kezdeni a szervezet. Az beül a tüdőhólyagocskákba és megfulladsz tőle.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 13:03:15

@fogash: Elvileg erre való volna a "műszaki vizsga".
Ha esetleg nem csak a forgalmit kéne elküldeni benne a húszassal, akkor lenne karbantartás is.

magyar bucó 2011.04.14. 13:05:42

@Bambano:
"500x annyi co2-t tol ki magából"

Látszik, hogy mennyire nem értesz hozzá.
A benzin/gázolaj széntartalma alakul CO2-vé, azaz ennek a kibocsátása egyenesen arányos a fogyasztással. Ebben a paraméterben nincsenek nagyságrendi különbségek, nem lehet csodát tenni, az anyagmegmaradás törvénye más csak ilyen. Csökkenthetőek az egyéb szennyezők, pl. CO, NOx, CH, korom...

Platon 2011.04.14. 13:06:54

@magyar bucó:

Egy teherautó, ami annyit fut mint egy személyautó az még évtizedek múlva is teherautó. Egyszerűen masszívabbra van megépítve.

magyar bucó 2011.04.14. 13:08:52

@Platon: Nem, az évtizedek múlva roncs. Nézz szét az utakon, hány 50 éves teherautót látsz? Nem a használattól, az évektől rohad és avul.

Bambano 2011.04.14. 13:09:05

@magyar bucó: magyaróra? irói eszközök? túlzás? ilyenek megvoltak?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 13:10:26

Mondjuk aki itt a lada vs korszerű autók kipufogó gáz szintjét taglalja, azoktól kérdezem:

-Láttatok már BKV buszt elstartolni a megállóból?
-Láttatok már avarégetést?
-Láttátok már mennyi a látótávolság vidéken, amikor egy hidegebb este minden 2. házban begyújtanak egy kis műanyaggal vagy gumival?
-Láttatok már "kábelégetést"?

Lehet, hogy a lada 3mg-al több Nox-et bocsájt ki, de próbáljuk már a lényeget megfogni, gyerekek.

magyar bucó 2011.04.14. 13:11:06

@Bambano: Észnél vagy? Ez egy technikai blog, itt az itt az ötszázszoros nem öt százalékot jelent.

w a s d 2011.04.14. 13:14:44

@newtehen: Aha, csak a Fabiának a nyomatéka nagyobb, mint az ezerötösnek volt.

Emellett a mai átlag Fabia- kategóriás autó elvan városban 7 literrel, ami a Ladának max. országúton elég. Nagyobb a mai kisautókban a hely az utasoknak. Könnyebb a kezelésük. Nyújt a kasznijuk némi biztonságot legalább a városi tempónál.

Platon 2011.04.14. 13:14:53

@fogash:

Paks blokkjai régiek, és alacsony kapacitásúak. Paks jelen teljesítménye 80% növelhető 1 db. modern ABWR blokkal.
Két blokk esetén ami tervben van, paks teljesítménye a jelenlegi 260% ra növelhető. És van ott még hely további 4 blokknak.

Talán csak elég lehet nem?

Elektromos autó. Teljes nyugalommal folytasd csak az árnyékbokszolást, ugyanis ha feltűnt volna én egy szóval nem állítottam, hogy az elektromos autó MA piacértett volna. Azt mondtam hogy a hibridek piaca lehetőséget ad olyan technológiák kifejlesztése melyek elvezetnek a piacképes elektromos autóhoz. Ennek okán a LiPo akkukra vonatkozó okfejtésed bár szellemes, de irreleváns, és csak a szalmabáb típusú retorikai hiba állatorvosi lova.

Teherautót nem ütik vágják. Hát... Az mindenesetre látszik hogy az autóiparhoz nem nagyon értesz, a haszongépjárművekhez pedig még annyira sem.

Ami a GDP-re vonatkozó okfejtésedet illeti abba most itt nem mennék bele, mert semmi köze a témához, elég legyen annyi, hogy a globalizáció miatt azoknak a munkahelyeknek a nagy része amúgy is a fejlődő világban van, és egyre inkább oda fog kerülni.

magyar bucó 2011.04.14. 13:15:00

@Tíz:59:
"pl leégetik a rézről a műanyagot ,stb,stb,"

A cigányok égetik le a szigetelést a lopott kábeltől, a gyári újrahasznosítási technológia egészen más.

Bambano 2011.04.14. 13:15:18

@magyar bucó: igen, ez egy technikai blog, sem a szövegértés, sem a nyelv magasabb szintű ismerete nem követelmény. De azért ne utáld ki azt, aki ismeri. Mivel matematikusi diplomám van, nyugodtan hidd el, a százalék fogalmával tisztában vagyok.

Ja, és ugorj le a témáról, foglalkozz azzal, hogy fogalmad nincs arról, a kipufogó gáz melyik része mennyire káros.

@newtehen: láttam szóló buszban pillanatnyi fogyasztásmérő által kijelzett értékeket... egyenletes haladáskor 60-70 liter/100km között volt, induláskor 160 és fölötte... ilyenkor felmerül bennem, hogy még fajlagos fogyasztást tekintve sem biztos, hogy a busz fogyaszt kevesebbet a személyautóhoz képest.

victor vacendak 2011.04.14. 13:17:07

A CO2 nem az ember védelmében csökken, hanem a nagyon divatos lobbi, a Föld védelmében. Persze, hogy évente a városokban kieregetett dízel füst hány tüdőrákos, asztmás és egyéb megbetegedésért felelős (például a nemdohányzók esetében) az már nem érdekli globálisan aggódó politikusokat.
Amíg nem lesz valódi zéró emisszió, addig a kis benzines turbók nyújtják a legjobb menet+fogyasztási teljesítményt.

magyar bucó 2011.04.14. 13:17:43

@Bambano: "matematikusi diplomám van"

Akkor már tudom, miért nem értesz a technikához.

Platon 2011.04.14. 13:20:00

@magyar bucó:

Talán vess egy pillantást a kilométerórájára. Amelyik annyit fut mint egy személyautó (ilyen nagyon kevés van) az 20-30 évesen is még autó.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 13:21:10

@F/: Mármint úgy érted ezek a katalógusadatok.

A biztonságról:
(nem, nem fogom kigúglizni, akit érdekel keresse meg)
Talán a toyota terepjáróját húzták le nagyon egy ncap törésteszten, mig valami minit vagy mi a fisfost nagyon dicsértek. Erre az említett autógy ezt megelégelve vett egy széria minifisfost, és a saját próbapadján összeengedte a lehúzott terepjárót a minifisfossal. Aztán a nagyjából sértetlen terepjárót és a felismerhetetlen miniisfost elküldték az ncapnak.

fogash 2011.04.14. 13:24:36

@Platon: mert te mihez értesz? Azon kívül, hogy engem lehülyézel, tételesen nem cáfolsz sehol.

Kérdéseim, amire konkrét választ várok:

1.) hogyan oldod meg óránként 50db elektromos autó akkucseréjét és a cserélt akkuk töltését?

2.) Szerinted ez mekkora elektromos energiaigénnyel jár? Akár LiPo, akár más, valamilyen árammal fel kell tölteni!

3.) Sorold fel egy autó elhasználódásában a legnagyobb szerepet játszó (legkárosítóbb) tényezőket, üzemállapotokat.

4.) Sorold fel a dízelmotorokból "ömlő mérgeket", mennyiségi meghatározással.

victor vacendak 2011.04.14. 13:40:16

@fogash: A dízel részecskékről a Totalcar..hu-n votl több cikk is, ahol német mérnököket - akik a teljesen haszontalan részecskeszűrőről beszéltek, révén nincs olyan létező technológia, ami ebben a mérettartományban szűrne bármit) - és szintén német orvosokat idéztek, akik a modern dízel VS régi dízel káros hatásait kutatják évek óta. Szerintük a láthatatlan apró részecskék 4x annyi fehérvérsejtet ölnek, mint a nagy, de kisebb felületű koromrészecskék. A neten millió study foglalkozik - többnyire angol nyelven - a dízel gázok és részecskék rövid és hosszútávú hatásaival. Ha ügyes vagy perceke alatt találsz tízet is...

Platon 2011.04.14. 13:49:50

@fogash:

No ugye jól emlékszem hogy te voltál az aki "tomboló hozzá nem értésről" hadoválva azzal nyitottál, hogy lehülyéztél mindenkit. Ha ehhez képest kiderül, hogy nálad vannak komoly problémák az meglehetőst kínos.

1-2, Nem kell megoldanom, nem állítottam ilyet, én sok más lehetőség között soroltam fel, azzal hogy majd a piac kitermeli a piac érett megoldást. Meglehetősen fantáziátlanul alkalmazod az árnyékbokszolásnak nevezett retorikai hibát.

3, Magadtól nem tudod? Én tartsak neked kiselőadást a futott kilométer függő alatt jelentkező környezeti hatások, valamint az elöregedés, és anyagfáradás hatásairól? Akkor mit keresel itt?

4, :D Ha picit is értenél hozzá, akkor tudnád, hogy motor típus, méret, üzemanyag, és pillanatnyi üzemállapot függő a kibocsájtás volumene, nem pedig egy egy konstans szám vagy arány. A mérgező anyagok listája olyan hosszú ( a poron, kormon kezdve a metanolon, és a klóron, acetaldehiden át egészen a dioxinokig, hogy nem igazán fér ide ki, de kis kereséssel megtalálod, a gugli a te barátod.

Ps.

Ajánlom figyelmedbe Buffon akadémiai székfoglalója során elhangzott híres szavait.

w a s d 2011.04.14. 13:50:59

@newtehen:
Nem. Nem a katalógus adatok. A saját szememmel látom, mennyit fogyaszt egy kb. 5-6 éve ráncfelvarrt, 8-9 éve bevezetett kisautó (télen, csak városban nálam 7,5- öt evett, a saját, kb. az 1200- es Ladával egy lapon említhető, de a régi szabvány szerint annál kevesebbet fogyasztó öreg autóm 9-10- et minimum).

A "biztonságról" résznek meg akkor lenne igazán értelme, ha csak nagy Toyotákkal lehetne ütközni az utakon. Mert egy új Swiftben nagyobb az esély a túlélésre egy másik új Swift ellen, mint egy Ladában az új Swift ellen, annak ellenére, hogy a nagy Toyota mindkettőt összenyomja.

www.adac.de/infotestrat/tests/crash-test/alt_gegen_neu/default.aspx?tabid=tab1

Platon 2011.04.14. 13:52:22

@newtehen:

Igen erre emlékszem, az a történet az inkompatibilitásról szólt, a magasabb autó nem a megerősített helyeken találja el a kisebbet. Ez a szempont sajnos kevéssé jelenik meg a töréstesztekben, csak ugye kérdés hogy milyen módszertan szerint lehetne ezt vizsgálni.

Imho, a töréstesztek csak kategórián belül vethetőek össze, nagy autó, kis autó viszonylatban már pl. nem.

hulyeinformatikus 2011.04.14. 13:57:05

Persze, 5L-t fogyaszt az autód városban, ez meg 3.5-et vegyesben.
Nagyanyámnak meg kerekei voltak.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 13:58:14

@F/: "mint egy Ladában az új Swift ellen"
Erre azért ne fogadj nagyobb összegben....

hulyeinformatikus 2011.04.14. 14:00:10

@victor vacendak: " mert ugye az ilyen motorba gyakorlatilag bármilyen szemetet önthetsz"

Csak egy kicsit drága mulatság lesz.
Konkrétan a modern dízelek talán még érzékenyebbek az üzemanyag tisztaságára, mint a benzinesek.

fogash 2011.04.14. 14:01:39

@victor vacendak: 12.09-kor írtam ezt:
"Dízel mérgek: a klasszikus mérgeket (CO2, NOx, korom) már rég letudta az autóipar, egy mai korszerű dízelmotor rendes karbantartással (!!!) simán mentes ezektől. A gondot azok a nano-szennyezők okozzák, amiket semmilyen szabvány nem mér, nem elemez, nem ad rá határértéket. Ahogy Benz papa autójánál sem volt érdekes, hogy mennyi a CO-értéke, úgy vagyunk ma ezekkel az anyagokkal."

Akkor most folytatom a szájbarágást, mert ezek szerint nem voltam egyértelmű: a fenti icipici de annál csúnyább anyagok megléte miatt nem száműzni kell a dízelt (ahogy at Otto-motor sem ment a kukába, amikor rájöttek hogy CO, CO2, HC jön belőle), hanem adni egy kis átfutást, amíg ezekre is kiterjedő szabályozás jön, illetve ezeket is elkezdik szűrni.

Ez nem 2 év alatt lesz meg, de valszeg még mindig hamarabb, mint a gyorsan tölthető és nagy kapacitású aksi, meg a tömegesen elterjedt villanyautókat kiszolgálni képes elektromos infrastruktúra.

Összefoglaljam? Hiszem, hogy NEM a villanyautó a (közel)jövő megoldása, illetve a dízelben még mindig van akkora - gyorsan realizálható - fejlesztési potenciál, amivel még az én életemben számottevő változást lehet elérni.

Biztos lesz majd egyszer villanyautó-világ, de a nemzeteken átívelő közös szabványú infrastruktúra (töltőhálózat, stb) kiépülése szerintem inkább évszázadokban, mint években, vagy akár évtizedekben mérhető... Gondolj arra, hogy a "kettőhúsz" szabványosítása még mindig nem világméretű, illetve hányféle konnektor/dugalj forog a világban. A telefontöltő szabványosításához kellett húsz év mobiltelefónia. A tarifák/roamingdíjak még mindig nem egységesek. Szerinted egy autótöltőből mikorra lesz világszabvány? Mikor tudsz majd külföldön normálisan tankolni a villanyautódba ottani áram-roaming partner nélkül?

2011.04.14. 14:07:27

dízel, hibrid, környezetvédelem. melyik a kakukktojás?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.14. 14:15:44

@Tű: A környezetvédelem. Mert az után pont van, a többi után meg vessző.

2011.04.14. 14:22:41

@newtehen: a válasz jó, az indoklás nem.

fogash 2011.04.14. 14:24:28

@Platon: mintha most sem válaszoltál volna egy kérdésre sem... A "gugli a barátod" nem válasz!

1-2: lehet az én retorikámat kritizálni, meg a piacra hivatkozni, de csak azért, mert "piaci igény" van/lenne rá, még nem találták fel sem a kereskedelmi méretű aranycsinálást, sem a kenyér és halszaporítást, sem a vízzel működő autót, sem a világbékét. HA viszont van pár - jelenlegi ismereteink szerint objektív - akadály, aminek megoldására vázlatos elképzelésed sincs, akkor engem ne fikázz, jó? Csak egy példa: Tegyük fel, hogy feltalálják a gyorsan tölthető, nagy kapacitású, kicsi és könnyű aksit. Tegyük fel, hogy már el is terjedt az országban/világban. Tegyük fel, hogy olyan kicsi, mint egy mobiltelefon, így este felviheted a konyhába tölteni. A töltéshez akkor is olyan nagy áram kellene, mint ma a nagy, nehéz és lassú aksikhoz. Sok autó x sok aksi x gyors töltés = sok-sok áram. Honnét veszed? Hogyan kezeled? Tudom, majd a piac bevezeti minden lakásba a 20kV vezetéket, a villanykutakra meg a 400kV-ot, sőt közben szintén a piac feltalálja a hidegfúziót is, hogy legyen áram. Vagy inkább a zöldek a tehénfinggal hajtott napelemes szélkerékből csinálják az áramot, nem?

3.) magamtól tudom, és már le is írtam, veled ellentétben:
- hidegindítás, elégtelen kenésű állapot
- hidegüzem (ideálistól eltérő hézagokkal üzemelés, hőfeszültségek)
- (gyakran) változó terhelés
- nagy fordulatszámok (tudod, dugattyú középsebesség).
- helytelen kezelés/üzemeltetés/karbantartás

Ezen állapotok egyike sem jellemző egy - szerinted "ütött-vágott" - haszonjármű motorra, ellentétben egy vegyes használatú, úrvezető által hajtott személyautóra. EZÉRT futnak el a kamionok könnyedén a millió km fölé.

Viszont az 50 év azért nem fog menni, mert a kamion a millió kilométerét 3-5 év alatt gyűri be, így nincs kitéve 50 sós/fagyos télnek. , nem éri a műanyagait 50 év napsugárzása, stb. Szóval az ötven évre szóló, egymillió kilométeres személyautó NEM realitás.

4.) a te fajtádra mondják, hogy elméleti szobatudós... Persze, van ötmilliárd paraméter, de egy kritériumrendszert és annak betartását valamilyen szempontok alapján kiválasztott jellemzőknek egy tipikus élethelyzetet modellező vizsgálaton történő ellenőrzését lehet és kell megvalósítani.

Ez volt kezdetben a CO-mérés, később a "négygázos" (CO, CO2, HC, O2) elemzés, dízelnél a szabadgyorsításos mérés (korom, NOX, CO2). Lehet és kell is ennél továbblépni, de ha te "ömlő mérgekről" hadoválsz, az ugyanolyan megalapozott, mint a mobiltelefon által okozott agyrák.

Akkor mi is a rövid/középtávú megoldás? W123/200D merci egy mostani koromszűrővel? Gyenge is lesz, sokat is fog enni, de legalább nem jön ki belőle a csúnya mikroizé?

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy a kőolaj szakaszos lepárlásánál keletkezik benzin IS meg gázolaj IS. Valahová azt is el kell tenni, nem kihagyható...

fogash 2011.04.14. 14:25:32

@Tű: a környezetvédelem, mert az nem létezik. Csak tetszőlegesen kiragadott szempontokra optimalizált megoldások.

victor vacendak 2011.04.14. 15:06:33

@fogash: sajnos a koromszűrés hatákonyan még jó sokáig nem megoldható. Kb. 10 évet mondott az Opel mérnöke, addigra talán lesz olyan szűrő, ami ebben améretartományban is megbízható. Addig viszont, száműzni kell a dízelt, mert a városlakók rákmegbetegedéseihez elég sok köze van a szmognak, amit szinte kizárólag a dízelpor okoz.

victor vacendak 2011.04.14. 15:12:15

@fogash: a "mostani koromszűrő" csak a nagy kormot szedi ki, amitől eltűnik a feketeség. A halálos részecskéket nem. Fújhatod...vagy inkább szívhatod. Cáfolnom kell azt a kirohanásodat:

"ömlő mérgekről" hadoválsz, az ugyanolyan megalapozott, mint a mobiltelefon által okozott agyrák."

Nem megalapozatlan, hisz fentebb írtam: a német Max Planck Társaság berlini Fritz Haber Intézete + a római Neurobiológiai és Molekuláris Gyógyszertani Intézet kutatásai nyomán kiderült, hogy az Euro 4-es emissziós normáknak megfelelő dízelmotorokból származó kipufogógázok sokkal több fehérvérsejtet ölnek meg, mint a korábbiaké.

Congrats 2011.04.14. 15:18:10

Jól látom, hogy egy úgymond környezetvédelmi blogon dízelautót dicsérnek?
Ha a tisztelt fogalmazó bármit is értene a témához, akkor jól tudná, hogy a mostani dízelautók az emberiség egyik leghalálosabb ellenségei.
Kívánom neki, hogy sok ilyen szar rohangáljon a környezetében és tüdőzze le jó mélyen a fincsi nanorészecskéket, amiken a tengernyi rákkeltő szarság megtapad.
Személy szerint azonnal betiltanám az ilyen autók gyártását.

Én utálom az amerikaiakat (is), de ott legalább erre van annyi ész, hogy az ilyen szarokat nem engedik a forgalomba.

Persze mit lehetne várni egy olyan blogon, ahol a fő téma pl. a bioüzemanyagok fikázása...

fogash 2011.04.14. 15:28:18

@victor vacendak: megint nem figyelsz. Azt írtam: "W123/200D merci koromszűrővel". A W123 a 70es évek végének terméke, és mint ilyen, hagyományos soros adagolóval rendelkezik, mechanikus (rugós előfeszítésű) porlasztókkal, feltöltés nélkül. Egy ilyen kb. 200-250bar befecskendezési nyomással jár, egy lépcsőben, egy lyukú fúvókán beporlasztva. Ebből csak az a jó nagy szemű, látható korom jön, amit egy mai koromszűrő röhögve kiszűr. Mivel ennek a kipufogógázában nincsen a 2000baros mikroporlasztásból eredő méretű nanokorom, elvileg ez lenne a tiszta dízelautó.

csak mint mondottam, a 200D lenne 72LE/200Nm (nem 187LE/400Nm, mint a mostani BMW 520d), és enne 8-9 liter gázolajat (nem 6-ot, mint a bömös). szerinted megvenné valaki?

Tíz:59 2011.04.14. 18:51:58

@magyar bucó: Miért is nem lehetne a kipufogó gázokat egy az egyből sűríteni is? Főleg miért nem lehet mondjuk vissza sajtolni az üres földkéregbéli tárolókba?
Segíts! Számoljuk ki hogy 1liter benzin után mennyi kipufogó gáz keletkezik.

Platon 2011.04.14. 19:28:34

@fogash:

Figyu, nehéz ám úgy társalogni hogy te folyamatosan az árnyékbokszolást erőlteted, és olyasmikkel vitatkozol amiket én nem mondtam, és diadalmasan leteríted a szalmabábot.

A hibridek, mint már írtam, nem jó megoldások, viszont lehetővé teszik az elektromos hajtáslánc fejlesztését. Ebből tetszik vagy sem előbb utóbb piac érett elektromos autó lesz, hogy ezt üzemanyagcella, cserélhető akkumulátor, vagy ad abszurdum napelem :) (na jó ez csak vicc) táplálja, azt majd a piac eldönti. Az elektromos autók pedig nem úgy fognak jönni, hogy hopp varázspálca és hirtelen minden autó elektromos, hanem fokozatosan, amit nyilván az elektromos fogyasztás növekedése követ, amit meg a termelés növelése. Erre számos lehetőség van.

A kamionok azért futnak el millio kilométert, mert arra tervezik őket. pont.

A megoldás pedig a dízel gépjárművek száműzése a közutakról.

Platon 2011.04.14. 19:29:06

@fogash:

Figyu, nehéz ám úgy társalogni hogy te folyamatosan az árnyékbokszolást erőlteted, és olyasmikkel vitatkozol amiket én nem mondtam, és diadalmasan leteríted a szalmabábot.

A hibridek, mint már írtam, nem jó megoldások, viszont lehetővé teszik az elektromos hajtáslánc fejlesztését. Ebből tetszik vagy sem előbb utóbb piac érett elektromos autó lesz, hogy ezt üzemanyagcella, cserélhető akkumulátor, vagy ad abszurdum napelem :) (na jó ez csak vicc) táplálja, azt majd a piac eldönti. Az elektromos autók pedig nem úgy fognak jönni, hogy hopp varázspálca és hirtelen minden autó elektromos, hanem fokozatosan, amit nyilván az elektromos fogyasztás növekedése követ, amit meg a termelés növelése. Erre számos lehetőség van.

A kamionok azért futnak el millio kilométert, mert arra tervezik őket. pont.

A megoldás pedig a dízel gépjárművek száműzése a közutakról.

magyar bucó 2011.04.14. 19:34:09

@Tíz:59: Azért nem tudjuk VISSZAsajtolni a föld alá, mert nem volt ott.

Egyébként 1 liter benzin elégetésekor kb. 10 m3 (20 °C, 1 atm) kipufogógáz keletkezik.

Tíz:59 2011.04.14. 23:27:57

@magyar bucó: Ehh akkor vagy hülye vagyok,vagy az iskolában tanitanak baromságokat.
A kőolaj ami a benzin alapja,honnan van? A Marsról?

fogash 2011.04.15. 11:02:13

@magyar bucó: 1 liter benzinhez 13m3 levegő (lambda = 1 arány) kell, nem 10.

@Tíz:59: a kőolaj lent van, de a CO2 gáz sose volt lent. Ezt hogyan kötnéd meg a kipufogógázból (ami mellesleg alig pár század százaléknyi CO2-t tartalmaz )?

@Platon: árnyékbokszol az öreganyád, az...
Írtál egy hülyeséget ("száműzzük a dízelt!") meg pár lázálmot, ("a hibrid/villanyautó a megoldás"), de ha felteszek két egészen alapvető gyakorlatias kérdést (hogyan és milyen energiaforrásból töltjük ezeket?) , egyből elkezdesz terelni.
Akárcsak a kamionnál, amit mellesleg te kevertél bele a történetbe, mint (egyébként tök hibás) példát az 50év/1mio km-t futó járműre.

Döglött hal vagy te öcsém, nem vitapartner... :(

magyar bucó 2011.04.16. 12:52:21

Én kipufogógázt írtam, nem légszükségletet. Odaírtam a nyomást és a hőmérsékletet is, azon körülmények között a víz folyadék. Azzal együtt, lehet, hogy nem 10, hanem 11 m3. És akkor mi van?

magyar bucó 2011.04.16. 12:53:41

@Tíz:59: Nem, nem az iskolában tanulnak hülyeségeket, csak téged nem tanítottak meg gondolkozni. A kipufogógáz döntő hányada a levegőből van.

magyar bucó 2011.04.16. 12:55:59

@fogash:
"Ezt hogyan kötnéd meg a kipufogógázból (ami mellesleg alig pár század százaléknyi CO2-t tartalmaz"

Nem, a kipufogógáz ~15% CO2-t tartalmaz. Amivel összetéveszted, az a levegő.

fogash 2011.04.19. 13:37:57

@magyar bucó: jogos, CO tizedszázalékokban, CO2 15tf% körül.

Platon 2011.04.19. 14:02:28

@fogash:

Attól hogy a légből kapott ostobaságokat személyeskedéssel fűszerezed még nem lesz igazad. Sőt.

Minden általad felvetett szempont meg lett vitatva és legtöbbről kiderült hogy ostobaság. Szépen vissza lehet olvasni. Attól hogy a kényelmetlen részeket elengeded a füled mellett attól még ott vannak azok.