Volkswagen: csalásból jeles, és ezt most már le se tagadhatják

2015.09.20. 11:18 - vancat

Akár komoly elégtételt is érezhetnénk itt a Noemisszió blognál most, amikor kiderült: a Volkswagen autógyár semmibe véve az emberek egészségét, az üzleti és ökológiai korrektség minimális, alapvető elvárásait, gátlástalanul csalt, hazudott, trükközött.

A hír immáron bejárta a világ és magyar sajtót is.

Az ügy lényege, hogy olyan titkos szoftvert telepített dízelüzemű autóiba, amelyekkel nemcsak kijátszhatók a károsanyag-kibocsátási előírások, de például nitrogén-oxidok esetében negyvenszer magasabb a gázolajos Volkswagenek (Passatok, Jetták, Beattle-k, Audi A3-asok) emissziója, ami nyugodtan nevezhető nem csak csalásnak, de tudatos és lelkiismeretlen mérgezésnek, gyilkosságnak is.

Azért is érezhetnénk elégtételt e megdöbbentő hír hallatán, mert blogunk - talán egyedüliként a hazai médiában - az elmúlt években többször rámutatott arra az üzleti, erkölcsi gátlástalanságra, amellyel a Volkswagen márka Magyarországon is nyomul: azokra a kormányzati, önkormányzati autóbeszerzésekre, amelyeken a Porsche Hungária lehet, hogy formailag törvényesen, de szégyenteljes, gátlástalan módon söpört le, lehetetlenített el mindenfajta konkurenciát, alternatívát, tisztességes, transzparens versenyt.

Nem öröm, sőt szomorúság, hogy arról is talán egyedüliként számoltunk be: a Volkswagen csoport magyar érdekeltségei:

1. Hamis zöld ígéretekkel és pénzzel egyrészt környezetvédő szervezetet vettek maguknak, akik bár nevükben a levegő védelmét szolgálják, most nyilván hallgatnak, mint szar a fűben szponzoruk súlyos ökológiai disznóságai miatt.

2. Egészen elképesztő machinációkkal érik el, hogy drágább, szennyezőbb autóik nyerjenek lényegében az összes állami, önkormányzati közbeszerzésen.

3. Magyarországon példátlan módon, a rendőrség és az ügyészség közreműködésével szabályosan levadásztak és börtönbe juttattak egy köztiszteletben álló magyar természetvédőt (Zsák Ferenc), aki meg akarta akadályozni, hogy a győri Audi gyár Natura 2000-es terület bővítse tevékenységét.

4. Tesztautókkal, hírdetésekkel és egyéb juttatásokkal gyakorlatilag kézivezérlik az egész magyar médiát, amely fegyelmezetten és gyáván hallgat űzelmeikről.

Szóval meggyőződésünk szerint a Volkswagen mostani Egyesült Államokbeli botránya messze csak a jéghegy csúcsa: ennél a megdöbbentő csalásnál még sokkal nagyobb disznóságok is napvilágot láthatnak Európában ennél a különösen agresszív üzletpolitikát - és politikát - folytató globális cégcsoportnál.

Viszont.

A Volswagen csoporttal kapcsolatos súlyos és permanens ellenérzéseink ellenére, azért e dízelbotrány kapcsán egy fontos és szomorú tényt érdemes leszögezni: számos egymástól független szakértő, kutatás és gyakorlati mérés bizonyította, hogy a dízeljárművek normál hétköznapi használat közepette képtelenek teljesíteni a nemrégiben életbe lépett euro 6-os károsanyag-kibocsátási normákat. Ráadásul nem csak az abban foglaltakat lépik túl húsz, harminc, negyvenszeresen, de például a városokban leggyilkosabb korom- és szállóporszennyezés vonatkozásában felmérhetetlen és ma még számszerűsíthetetlen egészségi károkat okoznak.

Nem csak az Egyesült Államokban, de Európában és Magyarországon is.

Nem csak a Volkswagennél és az Audinál, de - kisebb, nagyobb mértékben sajnos lényegében az összes nagy globális gyártó esetében.

(Nem véletlen, hogy Párizsban, Londonban és az észak-olaszországi nagyvárosokban a következő években radikális dízelellenes intézkedésekkel, tiltásokkal akarják elejét venni az autóipar dízelmotorokkal elkövetett szabályos nagyvárosi motorizációs holokausztjának.)

Mit tehetünk?

1. Dühönghetünk a Volkswagen-csoport különös, speciális aljasságán, erkölcstelenségén és általában az autógyártók ökológiai lelketlenségén.

2. Saját lehetőségeinken belül bojkottáljuk a Volkswagen-csoport termékeit, szolgáltatásait, és a jövőben, ha autót vásárolunk, lehetőség szerint elkerüljük a dízelüzeműeket.

Ha e kettőt sokan megtennénk:

1. Csődbe menne a Volkswagen és vele sírba szállna egy igazán gátlástalan, pusztító, ökológiailag érzéketlen ipari kultúra.

2. Szabályzók, tiltások nélkül egycsapásra lebeszélnénk a gyártókat a gyilkos dízeljárművek további (ránk) erőltetésétől.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr907802634

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: VW TSI motor láncfeszítése a másik csalás? 2015.09.22. 11:15:41

A vád igaz, a vw főnöke elismerte. Nem tagadja a csalás vádját a VW vezetősége. Bocsánatot kértek. Mármint egy leleplezett csalásuk miatt, a szennyezőanyag kibocsátás manipulálása miatt, de mi van a többivel?   A VW-nek volt és van ezen kívül több...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.09.20. 20:52:55

Ismét egy források és hivatkozások nélküli, valótlanságokkal teli post.
Ez meglehetős butaság a postertől, mert lejáratja magát a környezetvédelmet ezzel (is).

isapur 2015.09.20. 21:32:50

@Éhes ló: én láttam benne hivatkozásokat, a félkövér betűsek azok.
hogy mennyit érnek, azt nem tudom.

berlingo 2015.09.20. 21:32:54

Ez egy jó post! A Wolksvagen pedig ocsmány megbízhatatlan szemetet gyárt, amit az ostoba európai ember meg is vesz.

Gyulimali 2015.09.20. 21:44:45

Akartam írni egy bővebb hozzászólást, de ezen a blogon igazából ez teljesen felesleges.

Mr. Waszabi 2015.09.20. 21:47:33

Nem indokolt személyautóknál a dízel üzem - leszámítva a kisebb fogyasztásban érdekelt vásárlókat. Ugyanakkor a koromkibocsátás káros az emberi szervezetre.
Az USA-ban épp ezért nem is nagyon forszírozták a dízelüzemű személyautók elterjedését már évtizedekkel ezelőtt. Volt pár próbálkozás, de nem igazán jött be.
A munkagép persze más tészta - ott szükséges a dízelüzem magasabb hatásfoka. Fel kell hagyni a dízel üzemű személyautókkal, ennyi.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.09.20. 22:04:23

Nem véletlen, hogy a világon sehol sem terjedtek el a dízelmotoros személyautók. Nem értem miért erőltetik mégis a dízeleket Európában.
A Wolksvagen konszernnek nem probléma néhány tízezer tüdőrákos ember Európában.

Krisz11 2015.09.20. 22:19:18

Ez a nyugat európa is olyan mint a balkán. Meg amúgy tényleg nagyon elhallgatják a hírekben.

"Saját lehetőségeinken belül bojkottáljuk a Volkswagen-csoport termékeit"

Ok, jövőre se veszek Audit. Vagy kocsin kívül mit árulnak még?

fda 2015.09.20. 23:34:05

@Éhes ló: Inkább ez a hozzászólás volt butaság tőled. Lehet, hogy nem olvastad a cikket?

@Krisz11: Igen, az ilyen cégek efféle ocsmányságai ellen leginkább annyit tudsz tenni, hogy nem veszed meg a termékét. Ez éppen elég büntetés neki. Persze van a mi kis szegény országunkban is párszázezer ember, aki gondolkodás nélkül elszaladgál az akármennyi füstöt okádó akármilyen nagy autóval, ha van rá pénze, vagy valaki más fizeti neki és van a kocsin feltekerhető ablak - hiszen akkor ő ezt úgy se érzi. Tovább meg minek gondolkodni.

nagyfeszültség 2015.09.21. 05:49:47

@bölcsészmérnök:

A Volswagennek sem a tüdőrák, sem a korrupció, sem a Natura 2000 nem probléma. A világ egyik legszemétládább multija.

nagyfeszültség 2015.09.21. 05:59:05

@Krisz11:
Skodát, Seat-ot, Ducati-t stb.

nagyfeszültség 2015.09.21. 05:59:59

@bölcsészmérnök:

Buszoknál, városi teherautóknál CNG, hibrid vagy elektromos hajtás.

Stevedoki 2015.09.21. 07:10:47

Ezt a bloggert ki pénzeli?

Acmee 2015.09.21. 07:16:13

Azért szépen, csendben tegyük hozzá, hogy az Euro szabályozás is vastagon benne vannak a dologban. Miért? Az én 16 éves, 2,5l-es benzines autóm annyit eszik, mint egy mai 2l-es agyonfojtott, Euro-x szabványt teljesítő autó. Mert egyszerűen nem a hatásfok növelésére (=kevesebb, esetleg tisztábban elégetett üzemanyag), hanem a kipufogó végén mérhető kibocsátás csökkentésében határozta meg az irányt. Itt viszont a gyártóknak sem volt más lehetőségük, mint ebbe az irányba menni, különben soha nem kap engedélyt a termékük. Tévedés ne essék, a katalizátorban, koromcsapdában, itt-ott megfogott szennyezés ideiglenesen marad csak az autóban (lásd koromcsapda regenerációs ciklus, ergo kiviszed magaddal a városból, de ugyanúgy a környezetbe jut).
Ergo a szabályozásnak minimum arányszámokat kellene tartalmazni (tüzelőanyag fogyasztás/kibocsátás), de ennél biztos létezik hatékonyabb szabályozás is.

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.21. 07:48:11

Az ADAC-nek mar korabban voltak olyan cikkei, amikben ramutattak, hogy kozuti forgalomban szinte az osszes gyarto magasabb karosanyag kibocsatast er el, mint probapadon. Szinte hihetetlennek tartom, hogy ennyi ideig es ennyi ertekesitett auto utan csak most jottek ra, hogy van valami a szoftverben, ami miatt probapadon mas ertek jon ki,mint normal uzemben... Eddig se vettem VW termeket, ez utan sem fogok, mert nincs ra penzem.

UZoltan · http://hasznaltauto-menedzsment.blog.hu/ 2015.09.21. 07:54:26

Teljesen egyetértek a poszt tartalmával, sőt...
Szomorú, hogy itthon még mindig VW "az autó", pedig egyáltalán nem szolgál rá se megbízhatóságával, se üzemeltetési költségeivel,a "minőségérzet" minőség helyetti hozzáállásával pláne. Viszont szép nagy számban érkeznek hozzánk 10+ éves levetett dízel passatok,golfok. Már régóta "bögyömben" van az, hogy érzésre-tehát adatokkal nem tudom alátámasztani - de Bpen a levegőminőség szerintem sokkal rosszabb mint 10 évvel ezelőtt.

Russel Coutts 2015.09.21. 08:00:12

Ez nem VW specifikus dolog, minden márka ezt csinálja. Pl a Daimler minden járműve meg tudja különböztetni, hogy fékpadon, vagy rendes úton hajtják-e. Ennek megfelelően alakítja a motorvezérlést.
Más márkák esetén meg csak akkor nyit a motorvezérlés "mindent", amikor az autó összes kerekén ugyanazt a sebességet, terhelést méri.

Az inkorrektségről meg annyit, hogy ezt a VW vezér maga vallotta be szombaton egy ami meghallgatáson, egy elrendelt tömeges visszahívási kampány során, önként. A többiek még most is hallgatnak.

És egyébként érdemes a VW csoport csődjéért drukkolni... De ugye akkor az is egyértelmű, hogy első hullámban nagyon durván megzuhan Budapest a Porsche Hungária és a Porsche Bank, nagyon megzuhan Budaörs a Porsche Spare Parts, és csődbe megy Győr az Audi gyár adóbefizetései nélkül. Ugyanígy brutális államháztartási hiány alakul ki (a) az elbocsátott több, mint 10000 ember segélyei (b) a nem fizetett adók és járulékok elmaradása miatt. 10000 ember hirtelen munkanélkülivé válása 10000 család anyagi megélhetésének veszélyeztetését jelenti.
Aztán második körben jönnek a beszállítók, szolgáltatók, akik a fent említett cégekből élnek. Ezek a cégek is drasztikusan leépítenek, ha egyáltalán túlélnek. Ez még jelent másik 3000 embert, legalább.
Ráadásul ez a 13000 ember általában a jobban kereső, magasabban fizetett kategóriából esik ki.
Ez van, amikor egy ország gazdasága teljes mértékben ráalapozik 4 autógyár állandó termelésére...

Mészáros Laci 2015.09.21. 08:50:45

A Zsák Ferences utalásnál jártam, amikor hirtelen hango hápogást hallottam. Becsuktam az ablakot, de még mindig hallatszik. Most körülnézek a szobában, ágy alatt, szekrény mögött, aztán visszajövök.

lyken 2015.09.21. 09:03:51

"bojkottáljuk a Volkswagen-csoport termékeit"
Mert eddig csak ő "bukott le" ezzel a kiegészítővel. Tehát akkor őket bojkottáljuk. Zseniális.
Egy noemisszió ökoblog lehetne jó dolog is. Akkor is, ha egy olyan fazon írja akinek nincs jogsija. De ez az általánosítgatás, meg a részletekből komplett következtetés levonása egy vicc.

"ami nyugodtan nevezhető nem csak csalásnak, de tudatos és lelkiismeretlen mérgezésnek, gyilkosságnak is."
Te használsz tömegközelekedést, fűtést, áramot? Számítógépet, internetet? Mit gondolsz mivel megy a busz? Hát a metró meg a számítógép? Mégse láttam még itt olyan posztot, hogy a gyilkos blogger kőolajszármazékok segítségével ír kőolajszármazékoktól csepegő öko pubilkációkat. Ez talán a leghiábavalóbb pazarlása a naftának, akkor már inkább telibe kell taposni a gázpedált és élvezkedni egy sort a Hungaroring pályanapon.

Mészáros Laci 2015.09.21. 09:14:23

@lyken:

na pl erről van szó - hogy a kb azonos műszaki jellemzőjű autók közül miért csak a VW lépné túl 40-szeresen az emissziós normákat az összes többi meg nem.

Pöff 2015.09.21. 09:16:30

Valamikor imádtam..de már csak fosvágen lett

egy két golfot vagy passátot megnézek, de magamnak nem venném meg

és motorikusan a 90 évek vége és a 200évek elejé óta egy kalap gané

2015.09.21. 09:17:04

Ugyan mennyivel lehet jobb egy Peugeot, Fiat, BMW, Mercedes, Opel vagy Ford dízel motor káros anyag kibocsátása, mint a VW-é?

Ahogy @Acmee írja az Euro szabályozásról:

"egyszerűen nem a hatásfok növelésére (=kevesebb, esetleg tisztábban elégetett üzemanyag), hanem a kipufogó végén mérhető kibocsátás csökkentésében határozta meg az irányt."

Szóval ez is megérne egy misét. Arról nem beszélve, hogy tisztán érezhető, hogy a nagy autógyártók mennyire az olajlobbi befolyása alatt állnak. Már régen elektromos meg hibrid autókkal kellene közlekednünk, de akkor ki pöfögtetné el a mérhetetlenül sok olajat, amit kitermelnek? Arról nem beszélve, hogy Amerikában (ahol azért a benzines autók felülreprezentáltsága vitathatatlan) még mindig fele annyiba kerül az üzemanyag, mint az öreg kontinensen.

Tévedés ne essék, nem védeni akarom a VW-t, de ezt a hírt csupán a konkurenciaharc egyik állomásának tartom. Majd egy pár hónap múlva kiderül, hogy a többiek milyen eszközökkel csaltak, vagy próbálták kikerülni a szabályozást. A VW jelenleg a világ legnagyobb autógyártója, nem régen jelent meg a cikk, hogy lekőrözték a Toyotát. Szóval ellenérdek van bőven, de egy biztos: mi állunk a bizonyos szerkezet azon végén, ahol csak szívni lehet - minden szempontból (környezetvédelem, autó és alkatrész árak, szervizdíjak, értékcsökkenés, biztosítások és nem sorolom tovább).

igazi hős 2015.09.21. 09:45:19

@nagyfeszültség: Azt tegyük hozzá, hogy a VW sem lehetne az, ami ha nem állna mögötte teljes súlyával a nagy német állam. Emlékezzünk rá, hogy egyedül a VW miatt módosítottak versenypiaci törvényt és a valós, energiatartalmon alapuló jövedéki adó is mindig a németek (azaz a VW csoport lobbiján) bukott el, mert ha a gázolajon nem 10%-kal kevesebb, hanem 10%-kal több adó lenne, mint a benzinen, akkor egyből nem érné meg dízel személyautók 2/3-át fenntartani. A VW (és a BMW és persze a Mercedes) meg rengeteg pénzt ölt a dízelekbe, azt nem szabad veszni hagyni.

Russel Coutts 2015.09.21. 09:48:23

@...elmúlik...:
"Ugyan mennyivel lehet jobb egy Peugeot, Fiat, BMW, Mercedes, Opel vagy Ford dízel motor káros anyag kibocsátása, mint a VW-é?"

Semmivel... Jelen esetben a dieselekröl beszélünk, amelyek esetén minden mai gyártó a 4szelepes, közös nyomócsöves technológiát használja, nincsennek nagy, alapvetö különbségek. És mivel a technológiába bele van kódolva a károsanyag kibocsátás (magas befecs nyomás beállítása), így lényegében minden gyártó motorja közel ugyanazt a károsanyag kibocsátást produkálja. (A kibocsátás szempontjából a gyártók konstrukciói közötti 4-7% eltérés igazából lényegtelen.)
Másik oldalról pedig ott a katalizátor: az is gyakorlatilag 3 nagy csoportra osztható, amiböl az olaszok gázolajos önkiégetös verziója hamarosan kiesik, mert nem tudja vele teljesíteni a motor a normákat (+ drága a karbantartása, problémas a technológia hosszú távon). A másik nagy csoport a Satacen alapú kat, ami szintén a végét járja. Tehát itt is egy egységes(hez közeli) technológia marad fenn.

Szóval mindenkire rábízom a végkövetkeztetés levonását: van-e még más autógyártó, akinek a mérési eredményei több nézöpontból is nézhetöek?

Russel Coutts 2015.09.21. 09:53:45

@igazi hős: elárulom, hogy nem a személyautók miatt van alacsonyabb adó a dieselen, és nem is a gyártók miatt. Épp a szállítmányozás miatt van ez. A magasabb adó magasabb szállítási költségeket jelentene, amely az élet minden területén árnövekedést jelentene. Ezt semelyik kormányzat nem fogja felvállalni.
A benzin adójának logikája kicsit más, ott elég könnyen lehet indokolni a magasabb adót, mivel a vásárlók nagy százaléka egyben végfelhasználó is. (Mindezt úgy mondom, hogy a logikával személy szerint nem értek egyet.)

A német állam meg nem a VW mögött áll, hanem úgy összességében az autógyártók mögött. Az autóipar Németországban az összlakosság (nem csak az állampolgárok!) közel 10%-ának a fö megélhetését biztosítja.

Ferenc Valenta 2015.09.21. 09:54:13

A modern elektronikus motorvezerlesek normalis mukodeset lathatjuk. Amikor nincs terheles, a kibocsatasra optimalizal. A standard ciklusban pedig 2 percig all az auto, minden gyorsitas iszonyu finom, az egesz ciklus teljesen elter a hetkoznapitol, nem csoda hogy a fogyasztas is sokkal alacsonyabb es a kibocsatas is jobb. A fogyasztasbol is balhe volt az USA-ban, mert azt hittek hogy a NEDC ciklusban mert fogyasztast fogja tudni az utcan is, ez most ugyanannak a folytatasa. Majd idovel megtanuljak, hogy az auto a mosogeppel ellentetben nem mindig ugyanannyit fogyaszt, hanem attol fugg hogy kinek milyen nehez a laba, fuggetlenul attol hogy dizel vagy benzin.
Aki fel a dizeltol, nezze meg ezt:
www.origo.hu/auto/20131202-ezerszer-mergezobbek-a-turbos-benzinmotorok.html
www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/cseberbol-vederbe-az-uj-tipusu-benzinmotorok-meg-a-dizelmotoroknal-is

igazi hős 2015.09.21. 09:55:11

@Acmee: "Azért szépen, csendben tegyük hozzá, hogy az Euro szabályozás is vastagon benne vannak a dologban." Nekem úgy tűnik, egymás alá adják a lovat a szabályozók és az autógyárak. Emlékszel, hogy amikor az EU normákat kidolgozták, Piech még rá is tett lapáttal és beígérte a 3 literes fogyasztású autót? (Aztán meg is csinálták és szép csendben elsüllyesztették, mert rohadtul ráfizetéses volt a Lupo 3L.)
Melyik politikus állna ellen a csábításnak, hogy papíron ő győzte le a globális felmelegedést azzal, hogy hozott egy szabályozást a CO2 kibocsátásra?

2015.09.21. 10:11:11

@Russel Coutts:

Nos erre gondoltam. Köszönöm.

Medgar 2015.09.21. 10:59:36

@Ferenc Valenta: Nincs igazad. Az autógyártók mind, tehát nem csak a vw mind a mérési ciklusra optimalizálják a vezérlő szoftver. Nem különösebben nehéz felismerni, hogy mikor van az adott autó a mérőpadon (felnyitott géptető, álló első v. hátsó kerekek.....) illetve a ciklusban meghatározott terhelés és fordulatszám változásokat. Innentől kezdve a vezérlő egység a megfelelő programot futtatja és csodák-csodája hozza az értékeket. Az egyszerű paraszt meg csodálkozik, hogy jóval többet fogyaszt a kocsi mint a katalógus adat.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.21. 11:18:23

@berlingo:

A VW-nek volt és van ezen kívül több szemét húzása is. A TSI motorok vezérlése jó sokáig vezérműlánc alapon zajlott és gyártási hiba volt benne. Sok kocsitulajdonos hiába jelentkezett a garanciális időn belül, hogy zörög a lánc és valami nincs rendben, ál magyarázatokkal lerázták. Aztán amikor a gyártási hibából eredő gond túlment a garanciaidőn, rögtön javasoltak egy 400-500 eFt-os teljes vezérműegység cserét, mert a VW módosított és most már csak ez a jó és csak egyben lehet kicserélni 4-5 alkatrészt. (Nem veszek többet semmilyen kocsit sem a VW csoportól)

Shadowbull 2015.09.21. 11:28:38

Istenem, ezt a tokeletesen buta es tudatlan hisztit.

Ezt valaki tenyleg komolyan leirta, vagy csak poenkodott?

nagyfeszültség 2015.09.21. 11:30:22

@Stevedoki: reméljük sokan, màshol úgyis hallgatnak a Porsche hungària ès a Volkswagen mocskàról.

Shadowbull 2015.09.21. 11:31:27

@Medgar: Valojaban nem csinaljak ezt, mert a ciklusfelismeres tilos.

Szamtalan tesztben sikerult mar hozni a gyari fogyasztasi ertekeket, csak a sok hulye (a blogiro is) azt sem tudja mi az a meresi ciklus.

Ha a VW motorvezerlojeben tenyleg benne van a ciklusfelismeres, akkor az csunya dolog, de igazabol nem szamit sokat.

Azt meg nem kene elfelejteni a T. cikkironak, hogy a VW-Konszern Magyarorszag legnagyobb befektetoje, kozvetlenul 10.000, kozvetve meg legalabb 15-20e ember kenyerkeresetet biztositja.

Nyilvan jo lenne ha kimenne az orszagbol es ez a sok ember mind munkanelkuli lenne, hiszen otthon hallgathatna a madarcsicsergest.

nagyfeszültség 2015.09.21. 11:33:01

@Russel Coutts: Bàrcsak csődbe mennnènek, a Porsche Hungària vezetői meg vègre börtönbe.

Shadowbull 2015.09.21. 11:33:11

@...elmúlik...: " Arról nem beszélve, hogy tisztán érezhető, hogy a nagy autógyártók mennyire az olajlobbi befolyása alatt állnak. Már régen elektromos meg hibrid autókkal kellene közlekednünk, de akkor ki pöfögtetné el a mérhetetlenül sok olajat, amit kitermelnek"

Sotetseg.

Ferenc Valenta 2015.09.21. 11:34:29

Medgar: minden mai auto elektronikus motorvezerlese minden korulmenyek kozott megprobalja optimalizalni a motor uzemet. A problema maga a NEDC ciklus. A fogyasztas es a kibocsatas is minimalis ha a normal kozuti kozlekedes terhelesenek tizeden mered, vagy allo helyzetben, amikor a start/stop siman kikapcsol, tehat a nulla fogyasztas es emisszio jol lehuzza az atlagot.
Ezek a csalasok 10+ eve voltak divatosak, ma mar senki sem probalkozik ilyesmivel. Ha megis, az gaz, majd meglatjuk. Szerintem csak siman el akartak kaszalni oket, elore felteteleztek hogy csalnak, es a meresek eredmenyeben megtalalni veltek a bizonyitekot, pedig annak teljesen mas oka van.

Berlingo: nem gyartasi hiba, hanem iszonyu preciz szelepvezerles kell egy FSI benzinmotornak. A lanc minimalis nyulasa, ami meg nagyon messze van a csorgestol, mar ugy eltolja a vezerlest, hogy az szamottevoen befolyasolja a kibocsatast. Az elektronika erzekeli es letilt, mert a torvenyek szerint igy nem hasznalhato az auto. Van hogy <50000km mar keri az uj lancot, csere, 6000km megint keri, amig az egyik uj lanc meg nem tetszik neki. Szivas, nem csak VW-t erinti.

Shadowbull 2015.09.21. 11:40:42

" kiderült: a Volkswagen autógyár semmibe véve az emberek egészségét, az üzleti és ökológiai korrektség minimális, alapvető elvárásait, gátlástalanul csalt, hazudott, trükközött."

ja igen, maradjunk a tenyeknel: az EPA vadolja ezzel a VW-t. A VW nem ismert el meg semmit, pusztan annyit mondott hogy kivizsgaljak az ugyet. Nem csodalkoznek ha kiderulne hogy nem is igaz az egesz.

Gera 2015.09.21. 11:41:17

Zsák Ferenc egy tetű, csak mondom. A köztisztelettől kurva messze van es teljesen jogos volt, amit az Audi csinált vele. A hülyéje egyszerűen elmérte a farkát és azt hitte, ugyanolyan simán megzsarolhat egy százmilliárd eurós céget, mint a korábbi kicsiket. Rohadt jót röhögtem, mikor kegyetlenül megszívta.

Ami a témát illeti: Remélem ezzel borul a bili és a VW magával rántja a többieket is, mert nyilván pontosan tudják, hogy a többi gyártó miket művel e téren. Aztán ez így együtt remélhetőleg bedönti ezt a hülyeséget, hogy a teljesíthetetlen környezetvédelmi szabványokkal egyre bonyolultabb és megbízhatatlanabb motorok gyártására (meg hazudozásra) kényszerítik a gyártókat, mert ez senkinek nem jó.

Shadowbull 2015.09.21. 11:41:17

@...elmúlik...: Bizony az. Kabe fingod sincs sem az autoiparrol, sem a hibrid- es villanyautokrol.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.21. 11:50:38

@Ferenc Valenta:

A legtöbb VW TSI motornál nem a láncnyúlás a fő probléma. A mi kocsinknál 150. 000 km körül kellett teljes motorvezérlést cserélni. Tehát TSI, azaz benzines kocsi és nem diesel. Az hogy már 30.000-nél 1 évesen is jeleztük, meg aztán további kétszer a lánccsörgést és kértük a javítását garanciaidőn belül, már utólag mellékes. Most néhány hónapja kifizettük a 480 eFt-os számlát, ami lehetett volna 600 eFt is, mert rá akartak beszélni a szervizben a bütykös tengelyek és a láncegység bemart fedelének a cseréjére is.

Kikértem és elhoztam a kicserélt alkatrészeket és ezek az észrevételeim:

A tervezési-konstrukciós hiba fő forrása az alul méretezett láncfeszítő dugattyúfal, ami idővel oválissá tud nyúlnyi és a láncfeszítő dugattyú be tud benne feszülni.

Második forrás, hogy a láncfeszítők könnyen törő műanyag elemek, amelyeknek le is törnek darabjai.

Harmadik hibaforrás, hogy a lánc túl nagy hosszon lóg szabadon, ami a döccenők, terhelésváltásoknál ütésszerű "csapásokat" közvetít a láncfeszítőkre és a láncfeszítő dugattyúra is.

A lánc a mi kocsinkban többsoros és kellően erősnek látszik.

Egyedül a vezérműtengely szögállító szerkenytyűt nem szedtem még szét, így arról nem tudok nyilatkozni érdemben, de azt is ki kellett cserélni. cirka 110 eFt/ darabja.

lyken 2015.09.21. 11:50:46

@...elmúlik...: "Már régen elektromos meg hibrid autókkal kellene közlekednünk, de akkor ki pöfögtetné el a mérhetetlenül sok olajat, amit kitermelnek?"
Tudnál mutatni olyan elektromos hajtáshoz való energiatárolót, amivel megyek mondjuk 800km-t úgy, hogy közben mehet a fűtés/légkondi/hifi fullon és nem kell aggódnom, hogy autópályán taposom 140-el? A 24 éves családi Passat egy 80 literes tankkal 1450km-t megy el. Ok, tudom, hogy szar a VW, de mit csináljak, ha erről a kocsinak nem szóltak, úgyhogy negyed százada teszi a dolgát, kicsivel 5 literes fogyasztás felett.

"Arról nem beszélve, hogy Amerikában (ahol azért a benzines autók felülreprezentáltsága vitathatatlan) még mindig fele annyiba kerül az üzemanyag, mint az öreg kontinensen."
Emiatt a politikusoknál nyújtsd be a számlát. Amcsiknál nincs fix jövedékiadó per liter. Meg 27% ÁFA sincs. Nálunk a politikus sok adót vet ki, mert abból lophat sokat.

2015.09.21. 11:50:50

@Shadowbull: Most látom csak, hogy egy igazi autóipari szagértővel állok szemben. Valóban, revideálom az álláspontom, tudod mit: igazad van.

(Azt hogy a stílusod alapján egy öntelt pöcs vagy, csak mellékesen jegyzem meg.)

Medgar 2015.09.21. 11:51:28

@Ferenc Valenta: "Ezek a csalasok 10+ eve voltak divatosak, ma mar senki sem probalkozik ilyesmivel. "

A VW most bukott. Egyszerű logikai úton eljuthatunk a végkövetkeztetésig:

1, A mai gyártók jó közelítéssel egy technológiai színvonalon állnak
2, A világpiacon jelentős a globalizáció és együttműködés
3, A VW csoportról kiderült, hogy csalt.

A fenti három tény ismeretében kijelenthető, hogy az autógyártók többsége kénytelen csalni, mivel a csalás elhagyása hátrányba hozná őket versenytársaikkal szemben.

2015.09.21. 11:55:48

@lyken: Nem, valóban nem tudnék mutatni, de úgy érzem, ennek nem kellene így lennie. Valóban, az általad felsorolt paramétereket nem hozza egy elektromos autó ma, de amennyiben a környezetszennyezés kérdését nézem, csak nem kérdés, hogy melyik az előnyösebb? Vagy igen?
A második résszel egyetértek, de nem az okokat, hanem a végeredményt néztem.

Shadowbull 2015.09.21. 11:56:03

@...elmúlik...: Valoban az vagyok, viszont en tudom mirol beszelek, ellentetben veled, aki leragadt az elmebeteg konteok szintjen. Gondolom kivulrol fujod az olajlobbi altal megolt feltalalok nevsorat, akik mind megalkottak a vizzel mukodo autot.

Shadowbull 2015.09.21. 11:56:43

@Medgar: "A VW most bukott. "

Dehogy. Az EPA azt allitja hogy bukott. Ez a meccs meg marhara nincs lefutva.

Wrex 2015.09.21. 12:03:02

@Shadowbull: De bizony hogy le van futva:

"Volkswagen (VOWG_p.DE) told U.S. dealers to halt sales of some 2015 diesel cars after regulators found software it designed for the affected vehicles gave false emissions data, the company said Sunday, announcing it had launched an investigation.
In a statement published by the carmaker on Sunday, Chief Executive Officer Martin Winterkorn said, "I personally am deeply sorry that we have broken the trust of our customers."

www.reuters.com/article/2015/09/20/us-usa-volkswagen-ceo-idUSKCN0RK0IK20150920

Medgar 2015.09.21. 12:04:36

@Shadowbull: Melyik meccset nézed?

Volkswagen Halts U.S. Sales of Certain Diesel Cars
www.wsj.com/articles/volkswagen-ceo-apologizes-after-epa-accusations-1442754877

Volkswagen Chief Executive Martin Winterkorn: "I personally am deeply sorry that we have broken the trust of our customers and the public,”

Lefordítsam neked?

gizmo26666 2015.09.21. 12:06:19

A BKV buszok károsanyag kibocsátása senki szemét nem szúrja?

Wrex 2015.09.21. 12:06:51

@Acmee: "Tévedés ne essék, a katalizátorban, koromcsapdában, itt-ott megfogott szennyezés ideiglenesen marad csak az autóban"
De igen, esett. Ugyanis katalizátor =/= részecskeszűrő. A részecskeszűrő ("koromcsapda") valóban "megfogja", de a katalizátor ÁTALAKÍTJA. Nagyon nem ugyanaz.

2015.09.21. 12:08:00

@Shadowbull:

Ok, akkor ezt megbeszéltük. És csupán arra utaltam, hogy (mindenféle összeesküvés-elmélet gyártás, vagy ezek emlegetése nélkül) az elektromos autók fejlesztése nem itt tartana az olajlobbi áldásos tevékenysége nélkül. Persze lehet, hogy rosszul látom a kérdést - mivel valóban nem ebben a szakmában dolgozom - de ettől még nem érzem azt, hogy a sötét oldalt képviselném a kérdésben. De biztató, hogy vannak, akik világosan látnak mindent a témában.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.21. 12:12:44

@lyken:

Igen, igazad van, mert mi is imádtuk addig a kocsinkat, ameddig nem kaptunk egy 480 ezres javítási számlát. Előtte meg félévvel egy 175 ezreset. A 175 ezresnél a klíma-kompresszor szabadonfutó egységet is magába foglaló szíjtárcsája esett szét, de csak kompletten cserélték. Ok. ez még előfordulhat, elmegy.

Viszont amikor láttam a motorvezérlés láncszíjkamrájában lévő dolgokat, na akkor elegem lett a VW-ből. Picit kellett volna csak a láncfeszítő oldalfalát erősebbre tervezni és a láncfeszítő elemeket, meg aluból és bronzból és nem műanyagból és a kocsi ezen része szinte örök élet.

Tervezett elavulás, tervezett költségek, tervezett alkatrész vásárlás, tervezett bevétel. Tehát előre jól kitervelt átbaszás, ami eszembe jutottak. Ja és ezt felettébb rühellem. Gondolom nem csak én.

A testvéremnek Lexus RX 400H-ja van és hajlok a japán kocsik felé. Nézegetem a Subarukat is.

Acmee 2015.09.21. 12:13:11

@Wrex: Igen, egy pár szennyezőanyagot vízzé és CO2-vé. És a korom (amit ugye a benzines is termel, jóval kisebb mennyiségben), stb. még véletlenül sem rakódik le a rohadt nagy felülettel rendelkező rendszerben...
Végülis soha nem hallottam még eltömődött katalizátorról, ami utána "pajszerovics" szervizt kapott.

Wrex 2015.09.21. 12:16:02

@Shadowbull: Minek a végét?

""We have admitted to it to the regulator. It is true. We are actively cooperating with the regulator," a Volkswagen spokesman said on Sunday."

Azaz konkrétan beismerték. Pont. A vizsgálat legfeljebb arról szólhat, hogy melyik alvezér fogja elvinni a balhét.

Medgar 2015.09.21. 12:16:08

@...elmúlik...: Butaság amit írsz. Ugyanis az elektromos autók fejlesztése gyak. befejeződött, egy területet kivéve: az energia tárolását. Az akkukat pedig nem csak a gépjármű ipar használná, így az olajlobbi sem elég erős a gátláshoz. A logikádat követve Musk már háromszor lenne elásva a nevadai sivatagban.

Az akku fejlesztés kb. 30 éve az áttörés előtt áll, folyamatosan azt hallgatom, hogy még 1-2 de legfeljebb 5 év és jönnek a gyorsan tölthető gigantikus kapacitású aksik. Pedig az elektronikai gyártók szenté avatnák aki ezt teljesíteni tudná...

Shadowbull 2015.09.21. 12:17:23

@...elmúlik...: Az olajlobbinak kabe nulla befolyasa van az autoiparra.

Az autoipar egy dolgot akar: nyereseget termelni. Minden gazdasagi vallalkozasnak ez a celja. Ha lehetne ertelmes modon hasznalhato villanyautot gyartani amivel nyereseget is lehet elerni az autoipar villanyautot gyartana. De nem lehet. Hibridekkel sem nagyon.

Az agyonhájpolt Tesla meg soha nem termelt nyereseget, es az istenkent tisztelt vezetoje szerint meg legalabb 2020-ig nem is fog. Ha egy normal autogyar igy mukodne mar regen bezartak volna es a helyet behintettek volna soval.

Medgar 2015.09.21. 12:17:59

@Wrex: Shadowbull köddé vált....

2015.09.21. 12:18:11

@Medgar: Rendben. Köszönöm.

Shadowbull 2015.09.21. 12:18:14

@Wrex: Mondom, vard ki a veget.

nagyfeszültség 2015.09.21. 12:26:10

@Gyulimali: lègyszi írd meg, annyira kívàncsiak vagyunk. tudjuk, ez a blog nem mèltó a te nagysàgodhoz, de gyakorolj kegyet ès írjàl. lègysz, lègyszi.

nagyfeszültség 2015.09.21. 12:27:57

@gizmo26666: dehogynem, àt kène àllítani mindet CNGre.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.21. 12:43:33

"A csalással kapcsolatban a cég vezérigazgatója, Martin Winterkorn kijelentette: Én személyesen mélyen sajnálom, hogy visszaéltünk a vásárlóink bizalmával."

Wrex 2015.09.21. 12:44:26

@Shadowbull: Mégis minek a végét?!? A "we have admitted it" nem elég? Mi kell még, szűzlányok vérével aláírt ólompecsétes kutyabőr hogy "igen, elkúrtuk"?

Azt meg pont letojom hogy kit kiáltanak ki bűnbaknak. A lényeg hogy a többi gyártót is ellenőrizzék le hogy csinálnak-e hasonló disznóságot, és akiről kiderül azt úgy büntessék meg hogy jó időre elmenjen a kedvük tőle!

Shadowbull 2015.09.21. 12:50:23

@Wrex: Nem, ez nem eleg. Le fogjak folytatni az eljarast, es ott konnyen kiderulhet hogy megsem igy van.

Az emisszios szabalyok ertelmezese elegge nehezkes, es sok a bizonytalansag. A jogaszok jol el fognak errol vitatkozni.

Hacsak balfax modon a VW tenyleg olyan ciklusfelismerest futtatott amit konnyu kiszurni. Akkor viszont jogosan fognak fizetni.

Wrex 2015.09.21. 12:55:36

@Acmee: Tecciktudni mennyi az az "egy pár szennyezőanyag"? És hozzá képest mennyi az a korom ami lerakódik rajta? Láthatóan nem, különben nem írnál ilyen marhaságot. Ha már lerakódást keresel, nézd meg a kipufogórendszert végig, ugyanúgy tele van, tehát ilyen alapon az egész kipufogórendszert le kéne venni. És akkor az EGR-t még nem is említettem. Tényleg, tudod mi az?

A "pajszerovics" megoldás meg az olyan suttyó parasztokra vonatkozik, akiket rohadtul nem érdekel az autója, ugyanis egy szabályozott katalizátor esetén igen-igen messze van az eltömődéstől az a katalizátor, amelyiknél már szól az elektronika hogy nem okés.

Wrex 2015.09.21. 12:59:58

@Shadowbull: Melyik részét nem érted a "we have admitted it"-nek?

Acmee 2015.09.21. 13:18:59

@Wrex: Bocs fejből nem sorolom fel, de nem tart 5 percig kigoogle-zni. A kipufogó kevésbé jó példa, mivel egyrészt az autózással szinte egykorú alkatrész, másrészt semmi köze a környezetvédelemhez (nem ilyen céllal létezik), harmadrészt az össz felülete hogyan is aránylik a katalizátorban lévő kerámia felületéhez? Az EGR pedig kipufogógáz visszavezető szelep, amely megintcsak igen kevés cuccot tud magában tartani, még igen komoly eltömődés esetén is (na ezért tényleg reklamál a vezérlő, bár láttam már vákuumvezérelt becsület-EGR-t is (ha becsületes vagy nem húzod le a vákuumcsövét)).

Azért halkan megjegyezném, hogy 2 veterán autót raktam össze pucér kasztniról, plusz kettő épp most készül, tehát autótechnikából azért rendelkezem némi háttérinfóval.

Szabályozott katalizátor -> lambda szondás keverékképzés korrekció -> motor és katalizátor között elhelyezett szonda nem tudom mit fog látni a katalizátor állapotáról, de biztos kikövetkeztet valamit.
Avagy Te a sokadik generációs rendszerekre gondolsz, ahol már két lambdával dolgoznak, esetleg -- nagyon beteg esetben még -- nyomáskülönbség érzékeléssel is megtoldva?

Na azt tényleg nem lehet megvakítani...

A magyar valóságot azért ajánlanám a figyelmedbe, még az én 1999-es autómon is megtehetném, hogy kivágom a csába a katalizátort, pedig Motronic és OBDII korszak, éppen a buszrendszer előtt. Az én autóm pedig nagyjából illeszkedik az átlagba, tévedés ne essék, a nagy többség akkor fog súlyos tízezreket rákölteni az autóra, ha az nem megy tovább/végleg megszűnik a félrenézős műszaki. Nyilván suttyóság, de legtöbbször a pajszert fogó kezet nem a suttyóság, hanem a pénzhiány vezérli. Van egy rossz hírem: Ahogy haladunk az időben, egyre jobban ez lesz, tekintve az autók "túlbonyolítását" és modul rendszerű kialakítását (csak egyben tudsz alkatrész csoportokat cserélni).

Gyulimali 2015.09.21. 13:23:28

@Russel Coutts:
De ne álljunk itt meg!
Ha mindgyik autógyár csal, akkor minddel csődbe, de azonnal!
És így, hipp-hopp, meg is oldódik a kötnyezetvédelem gondja.
Ja, nem ,akkor kell valami újabb mumust keresni, hogy ezek az úgynevezett "sötétzöldek" továbbra is harcolhassanak valamiért, akarom mondani ellen.
Szerintem pl. az áramot is be kellene teljesen szüntetni.
És akkor szépen le lehet kapcsolni az összes szén- meg lignit-, meg tehénszar üzemű erőművet, és akkor ott ülnénk a virágillatos levegőben a belváros közepén.
Ooooolyan szupi lenne.*
*: Ez iróni akart lenni, mielőtt valami funkcionális analfabéta elkezdene személyeskedvi.

kewcheg 2015.09.21. 13:27:31

Lehet hogy nincs összefüggés, de talán nem véletlenül mondott búcsút Oszamu Suzuki szan a VW-nek. Előállt az a példátlan eset, hogy két- egy nagy meg egy kicsi- autóipari konszern összebútorozott, majd amikor a kicsi belelátott a nagy belső dolgaiba "eltérő iparági kultúrára" hivatkozva hanyatt-homlok menekült. Nem a nagy, hanem a kicsi....

Ferenc Valenta 2015.09.21. 13:29:01

Huh, ez kemeny, lehet h tenyleg megcsinaltak? Idiotak...

Zed is not dead yet 2015.09.21. 13:39:04

@Shadowbull: Te tényleg nem érted a lényeget, ugye? Kurvára nem számít hogy ilyen ciklus vagy olyan ciklus, a lényeg az hogy sokszorosan annyi szar jön ki ezekből a motorokból mint azt ők maguk állították és ez megszorozva az eladott darabszámokkal brutális mértékű különbség az általuk eddig állított környezetterheléshez képest. Talán hogy jobban értsd, járj kerékpárral és menjen el melletted sokszor ilyen "modern" dízel és tüdőzd le jó mélyen a levegőt (meg ami ilyenkor benne van) és érezd, amit mindenki érez ilyenkor. Aztán kezdd el nyalni a seggüket, ha még mindig jónak látod.

Egyébként kurvára nem a FosWgruppe egyedi akciója ez, aki manapság autóforgalom közelében gyalog, vagy kerékpárral közlekedik, ugyanazt a dögletes bűzt és fullasztó légszomjat érzi minden alkalommal, mikor egy "modern" dízel elmegy mellette. Alkalomadtán meg még hozzájön ehhez a régi dízeleknél "bevált" koromförgeteg is (hogy erre a dizelbuzik milyen mentő szövegeket szoktak előböfögni, hogy pl. "épp regenerálja a szűrőt", meg ilyenek, azt pont leszarom).

Szóval simán be kell azonnal tiltani az összes kurva dízelt, újra kell szabályozni ezt az egész "EURO-izé" normarendszert, hogy ne a mérésnek motorizáljanak, hanem a józan észnek és gyártsanak megint olyan 1.6-2.0 literes benzinmotorokat, amik képesek egy átlagos személyautót max. 7-8 liter körüli fogyasztással is korrektül mozgatni átlagos, mindennapi körülmények között és ennyi. Minden más magyarázkodás meg képmutató "némettechnika"-zás fölösleges.

Arcade Macho 2015.09.21. 13:43:51

a hatterhez hozzatartozik a kovetkezok:
1., Europa tolta agyatlanul a dizelt, mint a CO2 csokkentes egyeduli megtestesitojet, idokozben meg kiderult, hogy nem jo lora tett, lasd: 2012es WHO szerint a dizel kipufogofust egy kategoriaba esik az azbeszttel
2., USAban a mostani dizel euro6 -nak megfelelo emisszios norma lepett eletbe 2009 utan, mivel onaluk a dizellobbi az sehol sincsen igy nem tudta atverni azt a felfoghatalan surmosagot amit nalunk, azaz hogy nagyobb lehet a dizelkenek a NOX kibocsatasa mint a benyanak, igen ezeket az autokat meszeltek most el!
3., nyugat-europai nagyvarosokban eszleltek mar a problemat lasd: lost decade: wattsupwiththat.com/2014/05/29/oops-dieselification-of-london-due-to-co2-regulations-have-increased-actual-air-pollution/

4., EXTRA!!! Tarlos Pityu meg kussol
semmi olyan hogy kiderult valami sutyeraksag a dizelrol, es akkor legalabb a belvarosban elinditani egy dizelmentesitesi akciot a mostani dugodijjal, ahhh nem, minden jo, minden csodas, a dizelek csak gyilkoljak le az embereket, apucika nap mint nap jarjon be a dizel csaladi egyteruvel mert olyan trendy meg franko...

Arcade Macho 2015.09.21. 13:50:24

@igazi hős: "(azaz a VW csoport lobbiján) bukott el, mert ha a gázolajon nem 10%-kal kevesebb, hanem 10%-kal több adó lenne, mint a benzinen, akkor egyből nem érné meg dízel személyautók 2/3-át fenntartani."

11 lesz az a 10!!!
en.wikipedia.org/wiki/Diesel_fuel
"However, due to the higher density, diesel offers a higher volumetric energy density at 35.86 MJ/L (128,700 BTU/US gal) vs. 32.18 MJ/L (115,500 BTU/US gal) for gasoline, some 11% higher, which should be considered when comparing the fuel efficiency by volume."

de azert koszi az infot!!!
azt sejtettem hogy valamelyik nagy retek lobbi tette ezt, csak nem voltam benne biztos eppen melyik, hiszen a pözsó is aktivan gyilkolassza le az embereket Parizsban

Russel Coutts 2015.09.21. 13:55:22

@Gyulimali: Megértem én a zöldeket is, nekik is igazuk van. De amíg a személygépjármüvek a teljes károsanyag kibocsátásnak csak a nagyon kis százalékát teszik ki, addig nem igazán értem, hogy miért azokkal szívóznak a legjobban.
Talán mert azon keresztül lehet a legtöbb emberrel kib@szni?
Vagy mert azok gyártanak/árulnak olyan dolgokat, amiket a sötétzöldek nem tudnak megvenni? ès akkor már dögöljön meg a szomszéd tehene is, mert csak...

Russel Coutts 2015.09.21. 13:59:25

@kewcheg: Nyugi. Nincs 0sszefüggés. A Suzuki már égen más gyártási partner felé kacsintgat, és amúgy is fél a piaci felvásárlástól.

Egyébként meg két önálló autógyár összeállására is több példa van. Csak a példa kedvéért az Alfa Romeo és a Nissan közös próbálkozása, a Fiat-GM Powertrain, a Ford-VW házasság a régi Sharannál, és akkor a régen a BMW által az Opelnek szállított diesel motorokról, meg a PuG-al való közös motorgyártásról ne is beszéljünk.

Arcade Macho 2015.09.21. 14:00:27

@Russel Coutts: "Semmivel... Jelen esetben a dieselekröl beszélünk, amelyek esetén minden mai gyártó a 4szelepes, közös nyomócsöves technológiát használja, nincsennek nagy, alapvetö különbségek."

a mazda sem?
elmeletileg a mostani euro6ot NOX ugyileg le tudjak zavarni hugyos rendszer nelkul

Arcade Macho 2015.09.21. 14:08:55

mondjuk USAban amikor atmennek az egyik partrol a masikra arra tokeletesek lennenek ezek a jarmuvek hiszen egy autopalyan megis kit zavarna a picit tobb szennyezes?

viszont az hogy varosba beengedik ezeket a szutyok retek dizeleket az nagyon aljadek huzas, fokent Tarlosnak a taxirendelete verte ki nalam a biztositekot, hogy szinte kotelezo a dizel, hiszen minden aktataskas utasnak kotelezo hogy akar 3 borond is beferjen hatra a csomagtartoba!

amugy smittpalika is egy nagy suttyo, es en meg nem csak itt lazadosozk a dizel ellen!!!
lasd: y-gen.blog.hu/2015/06/01/schmitt_parkolas/full_commentlist/1#c27215586

Shadowbull 2015.09.21. 14:13:41

@Zed is not dead yet: Szerintem meg te nem erted.

Az egyes piacokon egyes tipusok ugy kapnak tipusengedelyt, ha teljesitik a torvenyi eloirasokat, adott esetben a torvenyileg szabalyozott menetciklusban kell elerni az emisszios hatarertekeket.

Egy adott gyarto nem allit mast, minthogy az adott ciklusban elerte a hatarerteket, slussz.

A VW-t most azzal vadoljak, hogy nem megengedett szoftveres manipulacioval a jarmuvek felismerik a meresi ciklust es csak ott tartjak be a hatarerteket, utcai kozlekedesben meg nem.

Az hogy az utcaki kozlekedesben nem teljesul a hatarertek, senkit sem lep meg, ez igy mukodik, mindegy egyes belsoegesu motorral szerelt gepjarmunel is ez a helyzet. Akar tobb tizszeres elteres is normalis, mert ez a torvenyileg rogzitett ciklus kovetkezmenye.

Meresi ciklust felismerni tilos. Tobbet kibocsatani normal kozlekedesben nem tilos, amennyiben a jarmu nem a ciklusban definialt korulmenyek kozott halad.

Arcade Macho 2015.09.21. 14:21:14

@Shadowbull: "Az hogy az utcaki kozlekedesben nem teljesul a hatarertek, senkit sem lep meg, ez igy mukodik, mindegy egyes belsoegesu motorral szerelt gepjarmunel is ez a helyzet."

hulyeseget allitasz ketszeresen is!!!
1., 25 eves barmilyen auto(katalizator elotti idobol) siman hozza az akkori hatarerteket... persze ne a magyar radugjuk majd az arra tartott autot es atpofozzuk a vizsgan mentalitasra gondolj...
2., raadasul ne kodositsel minden belsoegesuvel, hiszen uj benzinesre is lemertek ezt es megse azok terdepeltek le...

Shadowbull 2015.09.21. 14:23:47

@Arcade Macho: fingod sincs arrol amirol vitatkozol.

wwolf 2015.09.21. 14:25:20

Helyesírási szótárt láttál már? Legközelebb nyisd is ki. A habzó szájú fröcsögésed és a rágalmazás törvényi kategóriáját kimerítô, bizonyíték vagy forrás nélküli hagymázas elmefuttatásod még szórakoztató is lehetne... ha ismernéd a külonbséget a rövid meg a hosszú magánhangzók között. Ebben a formában csak idegesítô és még az olvasóiddal szemben is tiszteletlen szenny.

Russel Coutts 2015.09.21. 14:25:50

@Arcade Macho: A Mazda 2008-ban cserélte le a diesel motorjait az R2 MZR-CD motorcsaládra. Ez egy Denso HP3 alapú, szintén közös nyomócsöves motorcsalád. Befecs nyomása 2000 bar...
A Skyactiv-D is ugyanez, csak 2 turbóval szerelve.

Szerintem mindkettö AdBlue katalizátorral és oxidációs DPF-el együtt éri csak el az Euro-5-öt.

Wrex 2015.09.21. 14:48:08

@Acmee: Van olyan hogy EGR szelep, de az csak egy része a rendszernek. Az ugyanis az Exhaust Gas Recirculation rövidítése, és többnyire tartalmaz egy hűtőt is. Egyrészt a hatásfok javítására, másrészt a műanyag szívócső nem biztos hogy bírja a többszáz fokos kipufogógázt. És mivel a visszavezetés a különféle szűrők (katalizátor, stb.) előtt van, a hengerből kijövő retyót közvetlenül megkapja, ami jól ki is csapódik a hűtőjében. És az a szépsége hogy minél hatékonyabb eredetileg az a hűtő (sok kicsi csatorna, nagy fajlagos hőleadó felület, kis súly), annál gyorsabban tömődik el. De van amikor már a szelepen kirakódik, én legalábbis láttam már olyat amiből kiskanállal kellett kikaparni a nagyját.

Punxsutawney Mormota 2015.09.21. 14:54:14

Hazudnak a fogyasztásról. Hazudnak a gyorsulásról. És hazudnak a fékútról. Miért pont a károsanyag-kibocsájtásról ne hazudnának?

És ez most nem VW-konszernre vonatkozik, hanem kompletten az autóiparra.

Arcade Macho 2015.09.21. 15:07:16

@Punxsutawney Mormota: belsoseg.blog.hu/2014/03/01/igy_pusztul_a_nemet_acel/full_commentlist/1#c21808369
Tökösmákos 2014.03.01. 20:34:41

ADAC is csalt...

en amugy a "Csillapítottan visszacsapódó szemüvegtartó!" -ra kerestem, hiszen abban nem csalt a VW, tessek prezentaltam hogy nem mindenben csaltak, tessek akkor venni fócvágent!!!

Arcade Macho 2015.09.21. 15:09:01

@Shadowbull: persze persze...

allitasz valamit azt cafolom tetelesen, erre nem latod be hogy hulyeseget mondtal, akkor minek allitasz barmit is?

meseljel mar a 25 eves szivodizel miota haladja meg 10szeresen a kibocsatasi hatererteket valos korulmenyek kozott hajtva?

Punxsutawney Mormota 2015.09.21. 15:12:44

@Arcade Macho: Miért, szerinted a szépségversenyek helyezései hogy kelnek el? :)

Éhes ló 2015.09.21. 15:43:29

@fda: a cikket olvastam, mindhárom utánközlésben, de adatokat nem láttam benne, sem azt a megoldást, amiről megy a blabla.

Hogy egy magadfajta műszaki antitalentum is megértse nincs róla információ, hogy:
1. Mitől "tudja" a motorvezérlés, hogy mérőszonda van a kipufogóban? Hol a kis kapcsoló, szenzor?
2. Hol a független vizsgálók jelentése, a WV reakciója erre?

Az pedig a járműmérnököknek nem hír 30 éve már, hogy a környezetvédelmi szigorításokat követni kívánó MINDEN motorgyártó a vizsgálati ciklusra/módszerre optimalizálja évek óta a motorbeépítéséket és vezérléseket.
Ismétlem: minden járműgyártó ilyen eljárást követ 30 éve.

Éhes ló 2015.09.21. 15:44:38

@nagyfeszültség: a válaszom neked is szól emitt fent.

Gyulimali 2015.09.21. 15:46:16

@nagyfeszültség:
Sajnos a legtöbb dolgot már többen leírták, szóval azzal nem fglalkozom.
(legfőléppen azzal nem, hogy szerintem is csak MINDENKI)
Én inkább most szmolgatnék egy kicsit.
Azügyben, hogy mi lenne, ha egy tündér a kívánásgom szerint egy pillanat alatt MINDEN egyes benzines autót elektromosra cserélne.
Először:
Ugye azt is leírta már valaki, hogy a csúnya, gonosz és tömeggyilkos autógyártók nem azért árulnak főként belsőégésű motorkat, mert csúnyák, gonoszok és tömeggyilkosok, hanem mert a technika jelenlegi állása mellett egy elektromos autónak ~200km hatótávolsághoz annyi akkumulátorra van szüksége, ami egy hasonló AKÁRMILYEN motoros változathoz kb. 50% felárat jelent.
Ezen kívül a jelenlegi akkuk nehezek is.
Az az energiamennyiség, amivel el lehet autózni 500km-t, az elfér olyan 40literes benzintankban (gázolajból, mondjuk <30l).
Ezel szemben a Tesla legújabb, 90 kWh-s csomagja ~370kg-os és 300 mérföldes (ˇ480km) hatótávolságot érhet el ("akár", ugye)
Tehát, egy modern akkumulátorral felszerelt elektromos autónak csak az akkumulátora 300 kg-mal nehezebb, mint egy átlagos üzemenyagtartály.
A Tesla pedig, ugye 71 000 - 106 000 USD körüli áron kapható, ami szerényen csaj 2,5-3x osa az elektromos Golf alapárának, illetve 1,5x öse egy i3-asnak, amelyek mindketten a 200km hatótávolságot csak alulról nyalják.
És, akkor most jöjjön az, amin az elektromos autózással kapcsolatos vitiatkozások során a legtöbben elegánsak átlépnek.
Hogyan szeretnénk mondjuk Magyarországon 2millió elektromos autót energiával ellátni.
1., A becsült energia igény:
2012-ben Magyarországon 1,2Mrd liter benzint adtak el. Induljunk ki ebből.
Egy liter benzin energiatartalma nagyjából 33MJ
Ez kompatibilis mértékegységben 10kWh literenként.
Tehát ennyi elektromos áramra van szükség ahhoz, hogy kiváltsunk 1 liter benzint.
Ezt összeadva az eladott mennyiséggel 11TWh jön ki egy évre.
Lehetne ezt osztani 1/3-dal, mivel a benzinmotorok hatásfoka 30% környékén van, de mivel a pótlásra szánt villamos energiát is főként olaj/gázturbinás erőműből, meg széntüzelésűekből nyerjük, így sok értelme nincs.
Az atomnál lenne, de az a "sötétzöldek" másik mumusa. így most ezt, csakis az ő kedvükért ki is hagyom.
Alszántabb mazocjisták a következő értékeket nyugodtan visszaoszthatják 3-mal, hogy megkapják a szükséges atomerőmű teljesítményt.
1.a,. Kiegészítés a becsült igényhez:
Mivel Magyarország a fillér*szás fellegvára, és azon túl hogy egy autót rendesen karbantartani nem sokan szeretnek (mert drága) az éves fogyasztást erősen visszafogja a magas benzinár is. Most képzeljük el, hogy mennyivel autózna többet MINDENKI, ha egy km üzemanyagköltség nem 50-100 HUF lenne, hanem csak 20.
De ettől is eltekintek.
2., Az energia előállítása:
Egy év 8766 óra.
Azaz, hogy az éves mennyiséget biztosítani lehessen, kb 1,2GW FOLYAMATOS üzemű erőműre lenne szükség, amelyik az év 365 napján 24 órában üzemel.
Csak összehasonlítás végett, Paks jelenleg 1850 MW (1,85GW) teljesítmény leadására képes, amellyel az egész ország energiaellátásának 40%-áról gondoskodik.
A maradék 60% (illetve a csúcsterhelések idején) különféle fosszilis erőművekből jön.
(Akit érdekel részletesebben, az itt: villany.uw.hu elolvashat sok érdekességet.)
Vegyük itt észre, hogy csak a BENZIN üzemű autózás teljes kiváltásához még 1 db (atomból ugye 1/3 a szozó) mostani paksi blokkra lenne szükség, esetleg 2/3 Dunamenti erőműre)
3,: Az energia eljuttatása az autókba:
Az általános elgondolásokkal szemben a mai elektromos autokban nem az Akkumuátor "szar és alkalmatlan" a gyorstöltésre hanem az országos villamosenergia rendszer egésze.
Egy Teslában 70-90 kWh-s akkumulátorok vannak.
90%-os töltési hatásfokkal számolva egy töltés összesen 99kWh villamos energiát igényel.
Ez 230V-os hálózat esetén 430A áramerősséget igényel. 400V-os 3 fázisú rendszer esetén ugyanez 247A
Ezzel lehetséges lenne 1 óra alatt otthon is feltölteni egy Teslát.
Ezzel szemben általában ez elektromos betáplálások 16A-esek szoktak lenni lakások esetén és 25-32A-esek nagyobb házak esetén.
Ahogy tudom, ekkora betáplálásra vannak kiépítve a szolgáltató részéről az ingatlanhoz vezető vezetékek.
Ebből egy gyors alapvető matematikai művelettel kiszámítható, hogy 230V/32A esetén egy TESLA 90kWh-s akkumulátorát leghamarabb 13 óra alatt lehet megoldani.
EKKOR SEMI MÁS nem lehet otthon bekapcsolva.
(Azaz se mikrózni, se hajat szárítani nem lehet)
Egy bizonyos határig kérhető ennek a bővítése, de ezért egyrészt fizetni kell Amperenként egy egyszeri összeget, ami a párezer HUF-os régióban van, illetve ha jól tudom, ennek plusz havi díja is van.
Egy 99KW-os betáp azonban NEM fogyasztói kategória.
Most akkor gondoljunk bele, hogy mekkora beruházási igény kell a megvalósításhoz a kb 2 millió, a mostaninál 1.5x-3x drágább autók megvásárlása mellett:
- egy db plusz atomreaktor blokk
VAGY
- 1.2GW-os egyéb erőmű
ÉS
- a komplett villamosenergia ellátó rendszer alapos bővítése.
ÉS
- A háztartások felé történő bővítés.

Gyűrött Papír 2015.09.21. 15:51:55

@Éhes ló: "1. Mitől "tudja" a motorvezérlés, hogy mérőszonda van a kipufogóban? Hol a kis kapcsoló, szenzor?"

Szerintem van egy rakat szenzor, ami csak haladás közben mutat értékeket. Első/hátsó kerék fordulat (ugye ha nem is forog a hátsó kerék :) ) változó terhelés a tengelyeken, van-e menetszél, beömlő levegő nyomása stb.
A torque alkalmazással is egy rakat szenzol figyelhető, amiről nem is tudsz, hogy van.

Gyűrött Papír 2015.09.21. 15:57:05

Talán az egyik égéstér adásban beszélte a TC csapata, hogy az nagyon szép, amikor a politikusok és a döntéshozók megmondják, hogy mennyi legyen a kibocsájtás, a mérnökök meg találják ki. De ez csak részben működhet tervgazdaságként.
A másik pedig, hogy az égés hatékonyságának növelésével eljutottak oda a motorgyártók, hogy olyan részecskék keletkeznek, amiket mechanikai szűrők nem tudnak kezelni, illet a sejtfalakon is akadály nélkül átjuthatnak.
Fix me, aki tudja.

Gyulimali 2015.09.21. 15:59:03

Nekem egy 21 éves 1,3-as Swiftem van.Vehetnék Új autót is, de nem fogok.
Így, nyáron vegyes üzemben el lehet vele járni 5l/100km körül.
Télen, hosszabb autópályázáskor felszalad akár 7-8l-ig is attól üggően, hogy mennyire sietek.
Én nem sajnálok költeni a karbantartásra, így mindig üzemkész.
Ma, ha akarnék venni egy "Új", "gazdaságos" és "modern" autót az "elavult szar"-om helyett, akkor eléggé szkeptikus vagyok abban, hogy tudnék venni bármit is, ami 6-10 liter alatt fogyasztana. Plusz simán ki kell adnom 5+millió forintot, hogy megvegyem, és szinte biztos vagyok benne, hogy legkésőbb 10 éves korában el KELL adni, mert a mostani agyonautomatizált, kill-switch-el ellátott izék addigra SOKKAL többe kerülnek majd fenntartani, mint egy újat venni, és annak az amortizációján bukni.
Ráadásul az autóipar elment egy olyan irányba azzal, hogy igyekszik kiszolgálni a teljesen fogalmatlan autóvezetőket is, akiknek TILOS lenne autóba ülni, mert genetikailag alkalmatlanok az autóvezetésre.
Amivel alapvetően nem lenne baj, ha ezzel az olyanokat, akiknek viszont van érzékük hozzá nem kényszerítenék újabb és újabb kompromisszumokra.
A legidegesítőbb ezek közül az egyre több bimbamoló (és kikapcsolhatatlanul bimbamoló) szarság.

Arcade Macho 2015.09.21. 16:07:22

@Gyulimali: azt vegyuk figyelembe, hogy eleg lenne agglomereknek egy 160 km hatotavu a varosba ingazashoz, ugyanis arra kivalo!!!
meg meg egy nagy dizel is a hetvegere, amikor eppen kellene

ezt a mentalitast el kellene erni, hiszen nem mindenki adna ki Nissan Leafert 8 milkat
hogy lehetne ezt a legegyszerubben elerni?
hat a DUGODIJJAL
ja eppen most derult ki hogy semmit sem er ilyen tekintetben, szoval en elnezest kernek Tarlos neveben...

nagyfeszültség 2015.09.21. 16:07:37

@Gyulimali: a legökobb autó az, amit sokàig hasznàlnak.

Gyulimali 2015.09.21. 16:15:26

@Éhes ló:
"1. Mitől "tudja" a motorvezérlés, hogy mérőszonda van a kipufogóban? Hol a kis kapcsoló, szenzor?"
Az attól függ, ha fogyasztási ciklust mérnak az autón, akko annak egy szabvány szerint kell lezajlani, hogy az eremény hiteles legyen.
Ezek közül a fontosabbak:
- Az autó fékpadon áll
- A motortér nyitva van, (hogy jobb legyen a szellőzés egy külső ventilátorral helyettesítik a menetszelet)
- A kormány egyenesen áll, senki nem nyúl hozzá
- Lefuttatják a NEDC-t az autón és megmérik a fogyasztást
- Azt nem tudom, hogy az OBD csatlakoztatva van-e, de szerintem igen.
Ebből is látszik, hogy számtalan pont van, amiből az autó simán kikövetkeztetei, hogy éppen NEDC vizsgálaton áll-e vagy Gerhard Plattner vezeti.
- Szerinted miért van motortér nyitás érzékelő az autókban?
- A fékpadon csak a hajtott kerekek forognak, DE a nem hajtottakon is ott van pl. az ABS szenozra.
- A szervokormányok is továbbítják a kormányszöget a CAN buszon.
- A NEDC szigorú gázpedál állás jelformával működik
- Az ODB-n keresztül mindenféle szervizszolgáltatásokon keresztül érhető el a motorvezérlő.
Ha valaki a valós adatokhoz akar hozzájutni, akkor egy olyan eredményt kell ezzel összehasonlítania, amit KÖZVETENÜL mér meg az autón. Tehát NEM használ semmilyen adatot, amit a kocsi maga mér.
Ekkor viszont már a mérés sem lesz szabványos.Tehát elfogadhatatlan lesz alapnak egy autónkénti többezer EUR-os bírság kiszabására.
Tehát, a kérdésedre a helyes válasz, ha CSAK egy szonda van a kipufogóban, akkor sehonnan, de a fentebb felsoroltak bizonyos együttállásából más tudhatja.
Viszont egy ilyen méréssel SEMMIT nem tudsz meg bizonyítani pedig még annyit sem lehet vele.

Arcade Macho 2015.09.21. 16:19:29

@Gyűrött Papír: "Szerintem van egy rakat szenzor, ami csak haladás közben mutat értékeket. "

koztudomasu hogy nagy hosegben a klima hasznalatanal is valamit hunczutkodik a motorvezerles, amikor tudatosan visszavesz a teljesitmenybol, na es azt is szenzorokkal eri el, kulon magikus kapcsolo nelkul!!!

de "Ehes lo" -nak szintiszta bizonyitek kell
az neki nem eleg hogy a foschvágen vezer letorten bocsanatert esedezett...
meg az se hogy az USAban leallitottak ezeknek az autoknak a forgalmazasat hogy nehogy azokkal is tovabb szopogassak a zsilettpenget

Gyulimali 2015.09.21. 16:34:22

@Arcade Macho:
Az alapvető használati módszer ez lenne valóban, de pl. a Magyar kormány hozzáálása illetve a magyarországi, igencsak nyomott kereseti viszonyok nem sok embernek teszik lehetővé, hogy fentartsanak akár csak 1 db i3-ast/eGolf-ot/LEAF-et, meg utazgatni egy Család számára is használható méretű autót.
Erről pont azért is nem írtam, mert Magyarországon erősen csak rétegigény (akarom mondani lehetőség)
Minden ilyen dugódíjjal csak annyit értek el, hogy elhanyagolható számban valódi elektromos autót veszenk az emberek, nagyrészben pedig elindul a trükközés, és nem csak Magyarországon, hanem MINDENHOL.
Ehhez pedig az autógyártók örömmel asszisztának az ilyen nevetséges autókkal, mint a Mercedes 500e, meg a Lexus 600h, meg a hasonló, csak papíron hibrid luxusautók. Ezek nagyrésze meg sem tud csak elektromos hajtással mozdulni.
Persze ez is érthető egy "elnök-vezérigazgató úr" mondjuk Londonban nem fog metrora szállni, nem fog biciklizni, és nem fog egy nyomorult kis szaros Priusban nyomorogni.

Gyulimali 2015.09.21. 16:36:02

@nagyfeszültség:
...a legökobb autó az, amit sokàig hasznàlnak...
Kár, hogy ez egyre inkább lehetetlen.
Már ma is az eldobható tucatautók korát éljük, és hidd el, ez van még lentebb is.

Arcade Macho 2015.09.21. 16:44:50

@Gyulimali: napi agglomeracios ingazgatas, az ~ 50 km, ott naponta dizelkevel (20 HUF / km) napi 1000 HUF a bejutas, plusz a szerviz
ezt meg kell dragitani celzottan, amit most Taplos csinal hogy 5000 / 250 = 20 HUF, az bagatell!!!
en napi ingazos dizelre kivagnek naponta 1000 HUF -ot legalabb, azt mar erezni lehetne, es lehetne valami optimalisabban gondolkodni

ja nem, sporoljanak csak az X3 meg az Audi SUVosok a budapestiek tudejen, mert ez olyan trendy meg kúl...

fda 2015.09.21. 16:55:30

@Éhes ló:

"Mitől "tudja" a motorvezérlés, hogy mérőszonda van a kipufogóban? Hol a kis kapcsoló, szenzor?"
Többféleképpen lehet ilyet csinálni, volt is pár bepróbálkozás:
Hogy honnan tudja?
- Nyitva van a motorháztető.
- Áll egy helyben az autó, és te nyomod a gázt.
- Külső számítógép van rádugva az autóra.
Ezek segítségével sajnos elég könnyű megoldani, hogy a mérésnél nagyon tisztának látszódjon a 2-3 literes hatalmas dög.

Aztán figyeld csak meg, milyen színű füstöt okád ugyanez a kocsi, amikor nagy gázzal megelőz. A dologhoz tartozik az is amit felvetettél, hogy a mérési ciklusra "optimalizálnak" a gyártók. Te optimalizálásnak hívod, más ordas csalásnak, amikor megveszel egy gépet és azt ígérik, 5.8 litert fog fogyasztani, te meg mégy vele egy kört, és nálad inkább 8-10-et fogyaszt, és ha belegebedsz sem tudod a fogyasztását 7 alá leszorítani.Ezt úgy hívják csalás, megtévesztés, a magyar, európai ember tipikusan lenyeli az ilyet, az amerikaiak egyre kényesebbek erre is, és perlik a gyártót, ha átverte őket.

>2. Hol a független vizsgálók jelentése, a WV reakciója erre?
Nem tudom, nem is kerestem, de a reakció valószínűleg 2 hét hallgatás, aztán lehet tovább nyomni a környezetbarát autókról, ahol euroakárhányas normák szerint gyártanak 2 tonnás terepjárókat bevallottan városi célra, meg persze szintén a környezetvédelem nevében úgy van az egész egyre jobban kitalálva, hogy 10 évnél azért ne menjen sokkal tovább, inkább vegyél egy újat.

Zed is not dead yet 2015.09.21. 17:01:19

@Shadowbull: Még mindig nem ugyanarról beszélünk.

Te azt hajtod, hogy márpedig ezt csinálni, ami most kibukott tulajdonképpen nem csalás és nincs itt semmi gonoszság.

Én meg azt mondom, hogy _leszarom_orbitális_ívben_ hogy csalnak-e mérőciklusilag és hogy erre manapság lehet-e hivatalos papírt kapni, vagy sem. Számomra az a lényeg, hogy - ahogyan az egy korábbi hozzászólásban szerepel - a WHO is azt mondta, hogy a dízelautók kipufogógáza egészségügyi hatásában a 2000+-os évek azbeszt-szennyezése. Amit lefordítanék számodra: közvetlen, visszafordíthatatlan, és rendkívül súlyos, tartós egészségügyi károkozás, magas mortalitási mutatókkal (évek múlva majd). Mindez szorozva az eladott példányszámmal és azzal, hogy európában különösen az az újabbkori néphagyomány, hogy akkor végy dízelt, ha _különösen_sokat_mész_vele ... tehát épp ebből a dízel rákkeltetőből kapunk egyszerűen számszerűsithető módon is a legtöbb "outputot". Olyan ez mint a háború utáni 1-2 évtized USA-ja a DDT-vel, hogy kis túlzással mindenre azt vetették be, mert nagyon hatékony volt, aztán sajnos elég sokkal később kiderült, hogy a leghatékonyabban épp saját magunkat mérgezzük meg vele, sok-sok generációra elhúzódó módon.

Most ugyanez van a dizellel, hogy a fillérbaszók, meg a "nyútonméter"-fetisiszták istenítik és a sok hangoskodás jó magasra felrepítette ezt a "dizellufit", aztán úgy tűnik valaki előveszi lassan a gombostűt is végre.

nagyfeszültség 2015.09.21. 17:03:19

@Zed is not dead yet: ideje lenne kidurrantani vègre a dízel lufit.

Arcade Macho 2015.09.21. 17:20:14

@Zed is not dead yet: "Most ugyanez van a dizellel, hogy a fillérbaszók, meg a "nyútonméter"-fetisiszták istenítik és a sok hangoskodás jó magasra felrepítette ezt a "dizellufit", aztán úgy tűnik valaki előveszi lassan a gombostűt is végre."

www.fuel-prices-europe.info
benne van a dizellobbi is kemenyen!!!
ha futoertekre vennenk az uzemanyagot, akkor a dizelnek kellene 11% -al dragabbnak lennie literenkent azaz 111% -nak, ennek ellenere a dizel:
Ausztria: 92%
Dzsörmáni: 85%
Francia: 86%

Zed is not dead yet 2015.09.21. 17:45:37

Ez az egész nettó politika, a fogalom hagyományos, eredeti értelmezése szerint. Egyszóval érdekérvényesítés, ügyesen becsomagolva, hogy bizonyos hívószavak, amiket az emberek szeretnek benyalni pont jókor hangozzanak el. Pedig a dizelre is csak az van, ami sok más dologra is igaz, hogy _nincs_ingyen_ebéd. Ha úgy tűnik, hogy van, akkor nem vettél minden tényezőt figyelembe. Nem tudom, hogy azok, akik itt (is) hozsannáznak a dizelnek belegondoltak-e valaha is, hogy (ha saját magukkal nem is, de) a gyerekeikkel mi lesz? A gyerekeik környezetével mi lesz? És akkor a gyerekeik gyerekeivel mi lesz? Nyilván van sok kis részlet-információ, amit kényelmesebb nem együtt kezelni, mert akkor sajnos oda van a szép álom az ingyenebédről. Nyilván akiknek nem (rövidtávú anyagi) érdeke, az nem is fogja önként ezeket összekapcsolni és hangoztatni, így ezekből nehezen válik olyan "hívó szó" (negatív értelemben), mint amilyenekre a támogató oldalon rengeteg példa van a dizel-vonalon (pl. "nyomatékos", "takarékos", "gazdaságos", "tiszta" (bazzeg)). Sőt, továbbmegyek, olyan ez mint a dohányzás. Ott már a dobozra is ráírják, ha nem is épp ezekkel a szavakkal, de erősen ezzel a tartalommal, hogy "ettől meghalsz, bazdmeg!!". És? És nem számít, mert mind azt hiszi, hogy nem ő fog ettől megdögleni, hanem majd a szomszéd, vagy bárki más. Szóval hit dolgában sose keressen az ember logikát, de az ember tényleg ennyire hülye, hogy észérvekre nem hallgat.

Itt, a magyar autós újságírásban is elég komoly kitettség van a támogatói oldalon, és nagyon remélem, hogy legalább inkább buták ezek az emberek, mint cinikusak, de pl. a "Totálkár" csudálatos "autós újságírói" nagyjából mind befeküdtek már a dizelgőzhenger alá és kórusban zengik hogy "ez a tuti, ezt vedd".

Még nagyapám azt mondta, hogy "a dízel, az traktor, punktum!" és milyen igaza volt. Most meg szépen becsomagolják, zaj- és rezgéscsillapítják, le"hugyozzák", tesznek elé és mögé okos technikákat, hogy az ember ne nagyon vegye észre azt a szart amit kiböfög és ... voilá: máris a vágy bűvös tárgya lett ebből is.

Sajnos ezen a kretén euro-akárhányas norma mentén már oda értünk el, hogy a benzinmotorok égéstermékeit is át kell struktúrálni ahhoz hogy a normának megfeleljen. Nem lesz belőle kevesebb, sokkal mérgezőbb is lesz, de az a pár adat amit a norma mér, a mérés időtartama alatt frankón fog mutatni a statisztikákban. Hogy a fizika valahogy sánta, amikor ugyanaz a köbcenti ugyanannyi munkához több benzint eszik meg, mint a régebbi motorokban, tehát nem keletkezhet kevesebb égéstermék a több anyag elégetéséből? Ez nem érdekes, gyorsan lapozzunk odébb és kamuzzunk valami varázslatosat. Igy aztán vannak csudálatosan szuper turbós moped-size benzines motorok böszme nagy autókban (is) és illik illedelmesen bólogatni, amikor az elemi fizikát kerékbe törik a promo anyagokban. Szar világ.

Éhes ló 2015.09.21. 17:57:17

@Medgar: semmi nem derült ki egy vádon kívül.
Az pedig nem sok.

Éhes ló 2015.09.21. 18:02:30

@Wrex: azt se tudni ebből a nyilatkozatból, hogy melyik motortípussal van gond, nem, hogy arról, mi a gond velük.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.21. 18:26:18

@Éhes ló:

A vád igaz, a vw főnöke elismerte.

Nem tagadja a csalás vádját a VW vezetősége
Bocsánatot kértek
www.vezess.hu/hirek/volkswagen-bocsanatkeres-winterkorn/63909/

Éhes ló 2015.09.21. 18:36:59

@Gyűrött Papír: ok, megértettem, "tudja". Ezek szerint motor engedélyezéshez szükséges ciklust tudja.
Hol, milyen szabványban van előírva, hogy a nem szabvány cikluson kívül mit kell "tudnia"?
Van biztosan ilyen szabvány, hatósági előírás is.
Ezt nem mérik?
Szerintem mérték, amikor engedélyezték a forgalmazását.
Annál kell reklamálni aki a vizsgálatokat végezte, ha rosszul végezte.
Vagy annál, aki rossz előírásokat alkotott.
A járműgyártó azon a pályán fut, amit kijelölnek neki és ezt ellenőrzött körülmények között teszi.

Nem melleselg még mindig nem tudjuk melyik motortípusok azok, ahol ilyen "csalás" működött.
A Vw vezér szövegében nem mindegyik dízelmotorra vonatkozott a forgalmazás szüneteltetése.

Arcade Macho 2015.09.21. 18:52:43

@Éhes ló: "Nem melleselg még mindig nem tudjuk melyik motortípusok azok, ahol ilyen "csalás" működött."

ha csak feleannyit gugliznal, nem egetned magad...

www.wsj.com/articles/volkswagen-ceo-apologizes-after-epa-accusations-1442754877
"About 482,000 Volkswagen diesel-powered cars were affected.

The EPA probe could force Volkswagen and its Audi unit to recall thousands of vehicles that contain the company’s “clean diesel” engines. The four-cylinder 2.0-liter turbo direct injection, or TDI, engine is commonly found in Volkswagen’s Passat, Jetta, Golf, Beetle and in Audi’s A3 luxury compact model."

leforditanam hatha az angol nehezedre esne...
tehat azt tudjak hogy 482e auto erintett
na meg leirjak hogy pontosan melyik motornal surmantottak, ezeket milyen autokba epitettek be

"A Volkswagen spokesman on Sunday said the auto maker halted the sale of all 2015 and 2016 models containing the four-cylinder 2.0 liter TDI engine. The EPA investigation affects cars sold since 2008. The company hasn’t issued a recall, the spokesman said."

itt sem ismerik be hogy surmantottak, de leallitottak az eladast, tudod mint a nyunyugi anno leallitotta atmenetileg valaminek az eladasat (ajanlanek egy baratot, kerdezd csak nyugodtan a guglit: "Suzuki suspended sales of its Celerio in UK, Republic of Ireland, Australia and New Zealand after a repeated brake failure while tested by British magazines Autocar and WhatCar. ")

"“I personally am deeply sorry that we have broken the trust of our customers and the public,” Mr. Winterkorn said in a statement issued by the company on Sunday"

tatatatammmm itt meg eppen bocsanatot ker valamiert

azota amugy leszedtek a "clean diesel" feliratot is a hirdetesekrol:
jalopnik.com/why-did-volkswagen-delete-all-of-its-diesel-ads-from-yo-1731691453
"But for all the praise and publicity the ads generated, Volkswagen USA seems to be trying to now scrub them from the Internet. A quick check of Volkswagen USA’s YouTube page shows a record of the ads being there, but now all that’s returned is a big “Deleted Video” sign."

te csak mondogasd tobbszor hogy semmi bizonyitek sincsen...

Éhes ló 2015.09.21. 18:53:36

@Arcade Macho: amit a post és a kommentekben idézett cikkek írnak nem szól arról, hogy:
- a kocsi (motor) ne lenne homogenizálva (engedélyezve),
- a vizsgáló hatóság/szervezet mit és hogyan vizsgált, visszavonta-e a tanúsítványát a kocsinak (motornak),
- melyik motor esetében észleltek ilyen programbeavatkozást,
- ez szabványba/törvénybe ütközik, vagy csak a szokásos autógyári simliskedés, amiből az üza. fogyasztáson és más menettulajdonságok tömkelegén túl minden gyártó nyakig szaros.

Amíg erről nincs infó, addig felelseges ezt habosítani.
Szóval nyugi, türelem infót terem.

Éhes ló 2015.09.21. 19:06:54

@fda: nos ezért fontos a türelem és a pontos tájékoztatás, mert az ördög mindig a részletekben rejlik.
A vizsgálati módszer/szabvány, a vizsgáló/tanúsító szervezet, a vizsgálati eredmények és a tanúsítás alapján engedélyező hatóság mind mind lehet hibás - a gyártó pedig azokat a kiskapukat használhatja (jogszerűen) melyeket a szabványok/előírások/vizsgálati módszerek lehetővé tesznek.
Ezzel nem sért törvényt, szabványt, max. nem etikus.
De ezt a tőke/tőkések leszarják.

Éhes ló 2015.09.21. 19:09:01

@nagyfeszültség: csak bele ne törjön a bicskád.
De előbb a 40 éves Ikarusokat basztasd.
Sok sikert.

Éhes ló 2015.09.21. 19:10:16

@vilagnezet.blog.hu: ott a válaszom a hozzászólásod felett.

Éhes ló 2015.09.21. 19:12:30

@Arcade Macho: felénk ez nem bizonyíték semmire.
Bíróságokon sem.
Különösen nem egy autógyártó ellen.
De ha gondolod perelj ellenük.
Jót nevetek majd.

Éhes ló 2015.09.21. 19:14:35

@Arcade Macho: még valami: ez a psoter dolga lett volna, nem a sameszoké és kommentelőké.
Már ha ír valamiről, mert, hogy nem én fikáztam a VW-t, hanem a poster.
Még mindig nem tudjuk mi a gond ezekkel, milyen szabályt/szabványt /törvényt sértettek, mit nyilatkozott az engedélyező hatóság és mit a vizsgáló szervezet ami engedélyezte és vizsgálta.

Szóval nyugi.

Gyűrött Papír 2015.09.21. 19:18:31

@Éhes ló:
Ha ismert a mérési környezet, akkor arra lehet optimalizálni.

Most csak egy gyors keresésre futotta:
"– A szabványos NEDC-s (New European Driving Cycle - új európai vezetési ciklus) mérést évtizedekkel ezelőtt arra fejlesztették ki, hogy az autók károsanyag-kibocsátását szabályozzák, és az erre épülő Euro-szabványokkal vitathatatlanul szép eredményeket értek el. Ez a módszer ugyanakkor tökéletesen alkalmatlan a reális körülmények közötti szén-dioxid-kibocsátás, vagyis a fogyasztás meghatározására.
– A mérésbe több kiskapu van kódolva: gyakorlatilag félmeleg motorral indul (20-30°C), lagymatag gyorsításokkal megy végig, fékezni alig kell, és még az is megengedett, hogy 1,5%-os lejtőn guruljon az autó. A motor üzemi tartományának kevésbé jellemző, igen kis részét fedi le a mérési ciklus."

totalcar.hu/magazin/technika/2015/01/09/fogyasztasmeres_nedc-ciklus_szerint/

Éhes ló 2015.09.21. 19:21:13

@Arcade Macho: jobban utánaolvasva: a motoroknak (termékeknek) van saját típusszáma, mert a "4 hengeres turbódízel 2008 óta gyártva, 2015-2016(???) évi típusokba szerelve" nem meghatározás semmire.
Egy ilyen öreg motornak van minimum 4-5 változata szimplán célpiacok (eltérő követelmények), alkatrészváltozások (eltérő gyártóhely) miatt és akkor a motorvezérlésről (szoftverváltozat) nem is szóltam.

Gyulimali 2015.09.21. 19:21:51

@Éhes ló:
..Ezzel nem sért törvényt, szabványt, max. nem etikus...
Ja, mert az autógyártóktól a fizika alapján lehetetlen értékeket elvárni az maga a korrektség :-D
Valahol olvastam, hogy dízelmotorral a mai tudásunk szerint az EURO 6-os normát nem lehet teljesíteni.

Éhes ló 2015.09.21. 19:22:58

@Gyűrött Papír: a mérési módszert nem vitattam, ezt írja elő a szabvány, jó vagy rossz, míg nincs más eszerint vizsgálnak, engedélyeznek.

De nincs hír arról, hogy ezt nem elégítené ki a motor.

Éhes ló 2015.09.21. 19:26:13

@Gyulimali: nincs vitánk, az egész EURO1-2-3-4-5-6 őrület nonszensz, tiszta komcsi voluntarizmus, ami tönkrevágta a motorok megbízhatóságát és méreg drágává teszi a motorokat, elkapkodottá a motorfejlesztést.
Nem csak a VW kínlódik, hanem mindenki szenved tőle, ráadásul csak szarpasszírozás, mert a teljes hatásfokra kellene koncentrálni, nem arra mit pöfög ki - arra elég az EURO 2 bőven.

Gyulimali 2015.09.21. 19:35:13

@Éhes ló:
persze, hogy nincs, azért tettem oda a szmájlit !
Már várom a Galláék-féle, "az semmi, mi gyufában laktunk" jellegű EUROx szabályozást.
Mondjuk lehetne elvárni, hogy 100km-enként 1gr aranyat termeljen az autó...

Arcade Macho 2015.09.21. 20:48:51

@Éhes ló: "Egy ilyen öreg motornak van minimum 4-5 változata szimplán célpiacok (eltérő követelmények), alkatrészváltozások (eltérő gyártóhely) miatt és akkor a motorvezérlésről (szoftverváltozat) nem is szóltam."

ha nem ertened akkor szivsesn elmagyarazom...
ehhez a konstrukciohoz valodi korulmenyek kozott merve az amcsi NOX kovetelmenyek(USAban 2009ben valtottak le a korabbi emisszios kovetelmenyeket) eleresehez KELLENE az AdBlue

o itt jobban es szakszerubben osszefoglalta:
Russel Coutts 2015.09.21. 09:48:23

Arcade Macho 2015.09.21. 21:10:21

@Éhes ló: "Még mindig nem tudjuk mi a gond ezekkel, milyen szabályt/szabványt /törvényt sértettek,"

jaja fincsi az erveles ugyebar az artatlansag velelme...
tutti kijar jogi szemelyeknek is, persze meg allitolagosan sertett csak torvenyt :)))

de a gugli csodakra kepes amugy...
www3.epa.gov/otaq/cert/documents/vw-nov-caa-09-18-15.pdf

nezd csak meg azt a sok sok § jelet!!!
meg a szot is hogy violated

vagy ezt olvas el... felelmetes ez a gugli!!!
www.theguardian.com/business/2015/sep/18/epa-california-investigate-volkswagen-clean-air-violations
"VW must recall all the cars, remove the defeat device and improve the cars’ NOx emissions"
"When confronted with the EPA and Carb’s evidence, VW admitted that its cars were fitted with the “defeat device”."

ja nem, nem derult meg ki semmi...
nem is esett 20% -ot ma a VW a tozsden

xvb 2015.09.21. 21:15:44

@nagyfeszültség:

"Bàrcsak csődbe mennnènek, a Porsche Hungària vezetői meg vègre börtönbe."

Ezt személyesen is elmondanád nekik, ugye?

nagyfeszültség 2015.09.21. 21:28:47

@xvb:
Nagyon szívesen, sőt a Volkswagen vezetőinek korrupciós büntetőperében is - ha lenne ilyen - szívesen tanuskodnék.
Igazán kártékony gazemberek.

UZoltan · http://hasznaltauto-menedzsment.blog.hu/ 2015.09.21. 21:35:50

@vilagnezet.blog.hu:
Elképesztő, de nem csodálkozom. Volt aki 5 év után tudott nyerni a PHval szemben, perre keleltt mennie az igazáért. Én két itthoni japán képviseletnél melóztam, itt meg akkor is autót cseréltünk az ügyfélnek amikor egyáltalán nem kellett volna,de megtettük nehogy botrányt csináljon az ügyfél. A japóknál minden szirszarra visszahívás volt, a méltányossági azt jelentette, hogy ingyen orvosoltunk problémákat még garanciaidőn túl is(pedig sokszor azt se kellett volna).. A VWt,a PH-t nem zavarja semmi, mert gondolom a teljes magyar médiapiacra befolyása van,úgyhogy csak a bíróság az egyetlen út. Volt a városban valaki aki egy új VW Passattal járt és az volt rajta a felirat, hogy "Ennek a kocsinak a garanciális javítását a PH megtagadta. Ne vegyél VWt."

lyken 2015.09.21. 21:45:52

@vilagnezet.blog.hu: "Viszont amikor láttam a motorvezérlés láncszíjkamrájában lévő dolgokat, na akkor elegem lett a VW-ből. Picit kellett volna csak a láncfeszítő oldalfalát erősebbre tervezni és a láncfeszítő elemeket, meg aluból és bronzból és nem műanyagból és a kocsi ezen része szinte örök élet."
Jah, modern VW... A VW szerelőm mondta, hogy NE vegyek. Elmondta, hogy melyik típusból válogassak Skodák közül, melyik motorral, ha már márkánál akarok maradni. Igazából nem a márkánál akartam maradni, csak iszonyat jó a szerelő és VW csoportra van specializálva. Szerelőmnek mikor mondtam, hogy TSI-t vennék, végigmutogatta a TSI-ket amik az udvaron álltak. Végére olyan érzésem lett, hogy 4 éves TSI-nél minden perc ajándék.

xvb 2015.09.21. 22:22:54

@nagyfeszültség: Hajrá, a lehetőség adott, menj el egy sajtótájékoztatójukra és mondd ki ezeket a sorokat! Csak vedd is fel videóra, mert szívesen megnézném, de itt szerintem sokan mások is.

Arcade Macho 2015.09.21. 23:26:42

erdekessegek vannak itt is:
www.nbcnews.com/business/business-news/diesel-recall-likely-only-start-vws-problems-n430896
"Diesels had all but vanished from the U.S. market starting in the early 1990s, regaining momentum only recently, and primarily through European brands such as Volkswagen, Audi and Daimler AG's Mercedes-Benz.

"We heard of the EPA's accusations against VW from the press. The issue described by the press does not apply to Mercedes-Benz Cars," Daimler said in an statement e-mailed to reports. It noted it was not aware of any investigation involving its own products."

tehat van meg a merdzso...

amugy meg gaz kis hazanknak hiszen a gyori audi gyar az pont hogy motorokat gyartott

Arcade Macho 2015.09.21. 23:29:20

@Arcade Macho: elnezest... szoval ugy van a merdzso ott, hogy nem keves dizel jarmuvel van jelen

Russel Coutts 2015.09.22. 11:50:39

@lyken: " A VW szerelőm mondta, hogy NE vegyek. Elmondta, hogy melyik típusból válogassak Skodák közül,"

A szerelödet nem zavarja, hogy gyak. a VW és a Skoda technikailag tök ugyanaz, tök ugyanazokkal a motorokkal?

Medgar 2015.09.22. 12:03:50

@vilagnezet.blog.hu:

“We at Volkswagen will do everything that must be done in order to re-establish the trust that so many people have placed in us,” VW CEO Martin Winterkorn said on Saturday.

www.autonews.com/article/20150922/OEM11/150929975/volkswagen-owners-want-payback-over-pollution-control-cheating

Éhes ló 2015.09.22. 13:23:44

@Arcade Macho: az EPA levél a post megírásakor nem volt nyilvános, a poster sem hivatkozott rá.
Nem MINDEN VW dízelre vonatkozik, hanem a típusszámokkal azonosítottakra.
A levél rögzíti, hogy a motorok rendelkeztek a forgalmazáshoz szükséges vizsgálatokkal, engedélyekkel, ezt más forrás is megerősítette.
A törvénysértés vádjai olyan pontokra hivatkoznak, melyek alapján bármely belsőégésű motorgyártót kínpadra lehet húzni.

A tözsde pedig az összes madoff nyomán bedőlt szart (bankot, papírt, részvényt, állampapírt, hitelbesorolót és még magát madoffot is) kaserolta a bedőlés előtti utolsó pillanatig, ezért nem mértékadó
semmiféle műszaki és gazdasági ténykérdést illetően.

Ez csupán egy szimpla kereskedelmi háborús akció, a hibrid hadviselés egy újabb fejezete, a németek és Európa ellen, nagyjából olyan aljasság, mint merkelmama és a többi európai vezető lehallgatása, vagy az arab tavasz és jól jelzi mire számíthatunk a TTIP elfogadását követően az ilyen "korrekt" kereskedelmi partnerektól, ahol az USA állami hatóságok sora által kiadott vizsgálati és engedélyezési papírok szart sem érnek, ha épp úgy dönt valaki, valamely telefon végén.

Arcade Macho 2015.09.22. 15:09:43

@Éhes ló: en a samesz lemondok, ha a poszter ezeket a hozzaszolasaimat nem olvasta el!!!

noemisszio.blog.hu/2015/05/12/a_villanyautok_eselyei_1_resz/full_commentlist/1#c27043484
noemisszio.blog.hu/2014/12/03/sznobok_helyett_zoldeknek/full_commentlist/1#c25349617

akkor ennyit az idobelisegrol :)

nem mellesleg anno mertek az X5ost is az nem akadt fenn... masoljam be az angol cikkbol a reszletet?

Arcade Macho 2015.09.22. 15:19:54

@Wrex: "Azaz konkrétan beismerték. Pont. A vizsgálat legfeljebb arról szólhat, hogy melyik alvezér fogja elvinni a balhét."

pontosabban "megzsarolas" utan bevallottak!!!

"Indeed, it was only after the EPA and the California Air Resources Bureau threatened to withhold certification for the company’s 2016 vehicles that Volkswagen admitted it had designed and installed these “defeat devices” on its cars."

fda 2015.09.22. 15:55:16

@Russel Coutts: Említs már néhány, a két kocsihoz azonos alkatrészt!
Egyébként ha ugyanaz, akkor meg ki az a hülye, aki megfizeti a másfélszeres pénzt egy VW-ért...

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.09.22. 18:48:03

A szennyezőanyag kibocsátás manipulálásába a vezérigazgató már belebukott, pénteki hatállyal felfüggesztették, és a részvények már -36%-on állnak.

Arcade Macho 2015.09.22. 18:56:14

@fda: en a guglimester valaszolok neked...
hvg.hu/cegauto/20150527_Skoda_Superb_teszt
"Amikor a Skoda közvetlenül az ezredforduló után bemutatta az első Superbet, kissé meglepte a piacot, hiszen a Volkswagen Passat megnyújtott padlólemezére épülő középkategóriás limuzin racionális alternatívaként jelent meg a Passat/Mondeo vonalon"

padlolemez eleg?
ha nem akkor a gyori audi motor kornyeken keressel

Russel Coutts 2015.09.22. 19:16:44

@fda: Alig néhány egyező dolog van bennük...
Csak az, hogy mindkét márka az MQB plattformra dolgozik, mindkettő ugyanazokat a motorokat használja (amit általában ugyanott is gyártanak, ugyanazokból az alkatrészekből), mindkettőben ugyanazokat az elektronikai eszközöket találod az extrák mögött, és mindkettőnek ugyanaz a beszállító készíti, ugyanazokban a gyárakban a belső kárpitozás nagy részét is. Még a kapcsolók is ugyanazok, kinézetre is.

A két márka pozicionálásában van a fő különbség:
- a Skoda legolcsóbb alapmotorja általában nem elérhető VW-ben.
- a VW csúcs motorja nem elérhető a Skoda-nál.
- a Skodának létezik abszolút fapados verziója, amíg a VW alapkivitele ehhez képest agyonextrázott.
- a VW-t főképp csomagokkal tudod extrázni, a Skoda esetén akár egyesével is válogathatsz az extrák között

És a Skoda legnagyobb marketing trükkje, hogy egy komolyabb motorral szerelt, egyedileg magasan felextrázott Skoda végára sokszor magasabb, mint az ugyanolyan extrákkal (csak csomagokban) felszerelt, ugyanolyan motorokkal szerelt VW.

De mondok még egyet... A Seat is ugyanarra a technikára épül, mint a Skoda, a VW, vagy az alsóbb szegmensben lévő Audik...

De ha nem hiszed, akkor nézd meg ezeket:
www.heise.de/autos/artikel/Das-unterscheidet-VW-Up-Skoda-Citigo-und-Seat-Mii-1359176.html

www.faz.net/aktuell/technik-motor/auto-verkehr/vw-polo-seat-ibiza-und-koda-fabia-die-drei-aus-der-sparklasse-1980409.html

www.autobild.de/artikel/leon-st-octavia-combi-golf-variant-vergleich-4509317.html

www.autobild.de/artikel/vw-gegen-skoda-vergleich-1562189.html

És hogy még egy érdekeset hagy mondjak: ugyanarra a kormányvázra épül a Golf7, az Audi R8 és a Lamborghini Aventador kormánya is, csak a külső megjelenése (design) más.

Russel Coutts 2015.09.22. 19:48:29

@vilagnezet.blog.hu: ez a hír egyelőre még csak a Tagesspiegel által lehozott, belsős információkra hivatkozó pletyka, amit aztán a Handelsblatt is lehozott. Pontosabban a pletyka eredetileg úgy szólt, hogy a tulajdonosok felszólítják, hogy pénteki határnappal lépjen vissza, és a helyére Matthias Müllert (jelenlegi Porsche vezér) jelölik. Mellesleg ezt a pletykát szintén kvázi tényként egyszer lehozták 5 hónapja, a Piech botránykor is.

Ami tény: ma Winterkorn kiadott egy videonyilatkozatot, ahol arról beszél, hogy ő és a csapata fognak megküzdeni ezzel a botránnyal. Nem lép vissza.

Ezek alapján - ha tényleg felszólítják pénteken - a tulajdonosok fognak szavazni Winterkorn visszahívásáról.

fda 2015.09.22. 20:23:52

@Arcade Macho: "padlolemez eleg?"

Tucatnyi másik példát lehetne mondani, amikor egy padlólemezt másik modellben is felhasználnak. Ehhez nem google kell, hanem némi tájékozottság a témában.
Onnan indultunk, hogy valaki azt javasolta, hogy nem érdemes VW-t venni, hanem inkább skodát. Most üzened neki, hogy hülyeséget mondott?

Arcade Macho 2015.09.22. 21:54:00

@fda: "valaki azt javasolta, hogy nem érdemes VW-t venni, hanem inkább skodát. Most üzened neki, hogy hülyeséget mondott?"

egyertelmu hogy hulyeseget mondott
ha engem kerdezel, en egyiket sem vennem :)))

Éhes ló 2015.09.22. 21:55:35

@Arcade Macho: másold, mert érdekes lehet.
Sajnos a friss hírekből sem derült ki, hogy ki (melyik "független" tanúsító végezte el a homologizációs vizsgálatokat és ki engedélyezte a forgalmazást, mitől nem ért ma szart sem az a papír, amit ők - nem olcsón - kiadtak a VW-nek.

Az se derült ki, hogy mi volt a csalás módja, technikai részletek sem ismertek, ráadásul a per vége még odébb van, mert per lesz, az tuti.

Ahol pedig OJ SImpson ártatlan lehet és a kiadott tanúsítványok tucatjait lehet egy ilyen váddal lenullázni 7 év után, úgy, hogy még mindig nem tudhatjuk ki volt tanúsítóként, vizsgálóként vak és süket, mikor vizsgált és engedélyezett, nos ott bármi megtörténhet.

Éhes ló 2015.09.22. 22:02:10

@Medgar: tudom, hogy a poster írása és az első kommentek után két nappal már többet tudhatnál, ha végig elolvasnád és meg is értenéd amit odaírtak, de neked ismét nem sikerült.
Ezt sajnálom, mert érdekes részletek felett siklottál el, úgy mint:

"„A Volkswagen intenzíven dolgozik azokon a műszaki változtatásokon, amelyek megszüntethetik az eltéréseket a fékpadi mérések és a közúti használatkor produkált károsanyag-kibocsátás között.”

Ez nem azt jelenti amit az USA kereskedelmi háborús rambói állítanak, hanem azt, amit minden járművel foglalkozó ember tudhat: a mérési ciklusra optimalizált motorok, járművek a valóságban nem aszerint működnek, amint a fékpadokon a laborokban, ezért nem is aszerint pufognak ki égéstermékeket.

"Elképzelhető, hogy más piacokon, ahol kevésbé szigorúak az emissziós szabványok, elegendő lesz lecserélni a motor vezérlőprogramját, amivel ugyan romlik a károsanyag-kibocsátás, de ugyanaz az érték adódik majd menet közben, mint a méréseken, és belül marad az érvényes határértékeken.

Az Európai Unióban kapható, Euro 6-os dízelmotorokkal felszerelt autóival kapcsolatban azt állítja a VW csoport, hogy ezek minden tekintetben megfelelnek az érvényes előírásoknak."

Ez is fontos információkat tartalmazhat a hozzáértők számára, de ennek megfejtését meghagyom neked, önképzés keretében végrehajthatód, javadra válik.

Arcade Macho 2015.09.22. 22:24:33

@Russel Coutts: szerintem lenyegtelen hogy a kiskancso mit csinal, lemond vagy bevagjak boribe

ami a lenyeg lenne az az hogy van a PIAC
na most itt vannak az eladok es vannak a vevok, a vevok bizonyos preferanciak alapjan hozzak meg a dontest es a klasszik modellben ha ROSSZUL dontottek akkor szopnak egy orbitalisat
a kerdesem az lenne, hogy ugyan mar, most akkor a nagy TDI fóóócvágen fetisiszta retkek akik eddig legyilkoltak a budapesti polgarokat az hogy fog szopni ezzel???
engem tenyleg ez erdekelne, mert most ugy nez ki hogy az artatlan lakossag sziv vele, es akkor aki rosszul dontott az mindenki boldog meg heppi

ja es Taploska mikor szol le a takszis kollegaknak hogy lehet abbahagyni az elgazositast es aki retek TDIvel csapatta az akkor adja le az autot?

Arcade Macho 2015.09.22. 22:36:28

@Éhes ló: jo latom egy kicsit elorebb jarok na mindegy elokapom a cikket :)

www.greencarreports.com/news/1100125_vw-diesel-emissions-recall-what-you-need-to-know-in-10-questions/page-2
"The U.S. EPA and CARB opened a joint investigation into the cars in May 2014, but it was not publicized.

Last December, VW recalled nearly half a million cars for a software patch to fix the problem--but CARB found it didn't enable the cars to meet the regulations. Matters came to a head on July 8, when CARB informed the EPA and VW of its findings."

page3:
"This month, the EPA refused to certify VW's 2016 TDI models for sale, based on its real-world testing of the vehicle's emissions--which exceeded the legal limits, even though its lab tests didn't.

That's when Volkswagen admitted that it had installed the "defeat" software. The EPA went public within a few weeks."

tehat a foschvagen az be lett fenyitve hogy toredelmesen vallja akkor be ha szeretne az amcsi piacon maradni az uj dizelevel, es ok akkor bevallottak
igaz a korabbi fel millios visszahivas soran akar javithattak is volna az auton hogy ne 40szeres NOX legyen hanem legalabb az europai erteket elerjek igy ne csak egy 3szoros szorzoval nezzenek szembe es ok ezt nem tettek meg

Medgar 2015.09.22. 23:02:51

@Éhes ló: A VW szándékosan csalt. Ezt lehetett tudni az első cikk megjelenésekor, ugyanis senki nem mer megalapozott bizonyítékok nélkül ilyet állítani, az USA-ban pedig főleg.

"Ez nem azt jelenti amit az USA kereskedelmi háborús rambói állítanak, hanem azt, amit minden járművel foglalkozó ember tudhat: a mérési ciklusra optimalizált motorok, járművek a valóságban nem aszerint működnek, amint a fékpadokon a laborokban, ezért nem is aszerint pufognak ki égéstermékeket."

30-40 szeres eltérés volt, ez szimplán nyereségvágyból elkövetett csalás.

Russel Coutts 2015.09.23. 07:20:08

@Arcade Macho: komoly tétekben merek fogadni, hogy az USA-n kívüli piacok 2-3 hónappal a sztori lezárása után vissza fognak térni a jelenlegi szintre. A használt autó piacot meg sehogy sem fogja érinteni a dolog. Az amcsi piacnak kell 1 év.
A piacok ugyanígy elfelejtették a GM-nek a kigyulladó gyújtáskapcsolókat, és a Toyotának a "beragadó" elektronikus gázpedálokat, amik pedig konkrétan életveszélyesek voltak.
És azért annyira ne rugaszkodjunk el a valóságtól: ez az amcsi mérési szabvány, amit ezek az autók 30-40* túlléptek, pont azért lettek így megfogalmazva (a nagy amerikai gyártók nyomására), hogy a lehető legtávolabb tartsák a nem európai gyártókat, az ő eladásaikra különösen veszélyes diesel motorjaikkal együtt. De ez a 30-40* a határértéket átlépő kibocsátás még mindig elfogadható szinten van a világ többi táján, így az EU-ban is. (Arról nem is beszélve, hogy a downsizing turbó benzines motorok által kibocsátott anyagok sokkal károsabbak, veszélyesebbek.)

Russel Coutts 2015.09.23. 07:21:51

@Russel Coutts:
"a lehető legtávolabb tartsák a nem európai " - helyesen: a nem amerikai gyártókat

Éhes ló 2015.09.23. 08:22:36

@Medgar: nos mint azt nehezen érted meg, minden motor és járműgyártó "csal" a magadfajta egyszerű mesügék értékítélete szerint, hiszen a tervezőprogramokkal, üzemeltetési trükkökkel, beállításokkal a gyári laborokban addig gyűrik a motorbeállításokat és a járműbeállításokat, amíg az ELŐÍRT ciklusra nem optimalizálják és a határértékeket el nem érik.

A VW ezt írta le eddig, idézted a cikket én idéztem a szöveget.
Az pedig már a magyartanárod hibája, ha nem érted meg, MINDENKI ezt teszi mióta a voluntarista méregzöldek diktálják a motorfejlesztési követelményeket a mérnökök helyett.

Ha ezt nem vagy képes megérteni, akkor foglalkozzon veled a fejlesztőpedagógusod, mert én már eluntam.

Flavius Mundus Puncius 2015.09.23. 08:43:32

@Éhes ló: Akkor fasz vagy, hogy a holdról is látszol.

A VW szándékosan rakott be egy programrész a vezérlésbe ami a pl. kormányszög és terhelés változás alapján felismerte ha a tesztciklust mérik és átállította a motor karakterisztikáját, de a normál forgalomban viszont visszaállt a normál üzem ilyenkor 30-40 szeres kibocsátást mértek.

Ez simán csalás.

Ha visszanézed én is azt írtam, hogy valószínűleg minden gyártó él ilyen vagy hasonló trükkökkel, de nem csak az USÁ-ban hanem mindenhol.

Gyulimali 2015.09.23. 12:48:48

@Russel Coutts:
De mondok még egyet... A Seat is ugyanarra a technikára épül, mint a Skoda, a VW, vagy az alsóbb szegmensben lévő Audik...

Olyannyira, hogy a Seat Exeo pl. az eggyel előbbi generációs Audi A4, csak a lemezek formáján változtatnak egy kicsit.
(Az Audi most a B9-nél jár, így az Exeo a B8-at fogja használni)

Gyulimali 2015.09.23. 13:01:40

@Flavius Mundus Puncius:
Rossz hírem van. Azt tudtad, hogy pl MINDEGYIK motorvezérlő figyelmen kívűl hagyja a lambda szonda jelét a gázpedál 70%-nál nagyobb állása esetén?
Tehát, BÁRMELYIK belsőégésű motoros autóval "ki lehet iktatni" így a katalizátort. Az mondjuk egy másik téma, hogy ez nem annyira tesz jót a katalizátorral.
(Ha tehát a maximális fordulatszám 5000, akkor 3500 felett NEM a lambda szonda jele az alapjel, hanem a teljesítménymaximalizálás.)
Az meg, hogy a gyártóknak olyan fogyasztási értékeket kelljenközölni, amit a kocsi MINDIG betart, egy nonszensz. Nehogymár Ólomlábú Részerpistike is belszámítson az átlagba.
Ennek ellenére a jelenlegi NEDC úgy ahogy van egy xar.
És arról, hogy ezt mennyire veszik komolyan a gyártók is: olvastam az új Ford Turneo kézikönyvét. Aban az szerepel, hogy a NEDC ciklus egy laboratóriumi mérés és semmi köze nincs a valós körülmények között mérhető fogyasztási adatokhoz.

Russel Coutts 2015.09.23. 14:02:43

@Gyulimali: Ez már csak múlt idö, mert az Exeo már nincs gyártásban :)
De igen, anno a teljes gyártósort átvitték a Seat-ba, és ott folytatták tovább. Nem volt minden extra az Audiból elérhetö, és csak az alapmotorok különbözö teljesítmény-variánsaival lehetett rendelni.
Ezt a stratégiát azért elég sok gyártó elköveti, amikor egy viszonylag nagyobb, korábban jól fogyó modellböl egy olcsó tömegautót szeretne csinálni. (A modell már hozta az elvárt eredményeket, de a kereslet még megvolna rá, pláne, ha kicsit olcsóbban lehetne adni. -> palettaszükítés, 2-3 felszereltségi szint) Lásd szintén: Opel Astra Classic.

Russel Coutts 2015.09.23. 14:08:57

@Gyulimali: Ez így egy kicsit félreérthetö megfoglamazás. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy a motorvezérlés padlógáz esetén figyelmen kívül hagyja több kontrollszonda mérési eredményeit, és a maximális teljesítményre optimalizált üzemanyagellátást alkalmazza. Ez igazából független a fordulatszámtól. Akkor is így tesz, ha 1200-as fordulatnál keményen lepadlózod, és akkor is figyeli a szondákat, ha konstans gázpedálállásnál, 4000-es fordulattal utazol.
Legalábbis elvileg.

NEDC: ez igaz, de valami akkor is kell, hogy valahogy össze tudd hasonlítani a különbözö autókat. Ehhez egy minden autóra érvényes, egységes és változatlan mérési környezet kell. Az valóban igaz, hogy helyesebb lenne ezt nem "fogyasztási adatok"-ként aztán kommunikálni, mert ez erösen megtévesztö lehet.

Éhes ló 2015.09.23. 16:09:37

@Flavius Mundus Puncius: elsőre is nem szóltam hozzád. Se itt, se máshol.
Másodjára az apád volt a fasz, amiért anyádnak nem a szájába gecizett, mert megkímélte volna a világot egy olyan génhulladéktól, aki a vele addig szóba se elegyedőt kocsmai barom módján bírja csak megszólítani.
Harmadjára, itt habosítjátok a fost ötödik napja olyan dolgokkal kapcsolatban, amiről halvány lila kunsztotok sincs.

Nem azért mert alulképzettek vagytok és fogalmatok sincs nem csak a járműiparról, belsőégésű motorokról, környezetvédelmi követelményekről, hanem mert arról sincs fingotok, hogy ezeket kik, mivel, miként vizsgálják és tanúsítják, hogyan, hány lépcsőben engedélyezik, hanem azért is, mert itt okádtok olyasmikről, amikről még az európai hatóságoknak is kevés információja van azon túl, hogy a voluntarista módon, komisszárok által parancsuralmi rendszerben gyártókra kényszerített eu5 és 6 előírások gyakorlatilag még súlyos kompromisszumokkal is alig betarthatók, sőt a tények alapján sokkal inkább betarthatatlanok a technika jelen állásában a gyártók többségének.

A mérésekről:
Átfogó vizsgálatot végzett a Nemzetközi Tiszta Közlekedés Tanácsa (IPCC) európai és amerikai mérésekkel (közúton, nem próbapadi ciklusokban). 6 gyártó 15 eltérő Euro 6-os dízel modelljét vizsgáltak meg tavaly, szintén eltérő katalizátor technológiák elemzésével. Egyetlen egy hozta közülük a kötelező szintet és még kettő felelt meg a korábbi elvárásnak, a másik tucat még annak sem.!!!!!

A vizsgálati eredmények azt mutatják nem csak az átlagos NOx kibocsátás az érvényben lévő (próbapadi) zöld határérték vonal akár 20 szorosa is lehet, hanem azt is, hogy a típusbizonyítványban szereplő (próbapadi) CO2, azaz fogyasztási értékhez képest mintegy 15-90 százalék közötti többletet mértek az egyes modelleknél.
A valóság egyre gyorsuló eltérést mutat a próbapadi (gyártói, homologizációs, szabványos) vizsgálati eredmények és a napi használatból adódó tényleges futás során mérhető értékek között.

A probléma nem VW centrikus, minden dízelmotorgyártó küzd vele, de az usa - annak ellenére, hogy érvényes és a saját hatóságai által kiállított vizsgálati jegyzőkönyvek tucatjait és saját engedélyezési hatóságainak kiadott bizonyítvényait/engedélyeit semmibe véve, ezek feje felett átlépve, mocskos sajtóhadjárattal, a világ és az eu legnagyobb gyártóját támadta meg. A többiről sunyin kussol.
Egyedüliként a VW-t, holott a feltárt probléma messze nem egyedi.

Ha elolvastad, megértetted akkor jobb lenne ha a BKV-nál zörgetnél és ha még viszket a valagad, akkor a hazai műszaki vizsgáztatást csesztetnéd, hiszen haszonjárműveink jelentős része és a BKV járműparkjának nem kisebb hányada az eu1 követelményeit sem teljesítik.
Évtizedek óta.
Ezért a hazai méregzöldek a VW seggét - bármely trükkjük ellenére - nyugodtan kinyalhatják és jobb lenne ha a saját házatok táján sepregetnének a VW háza tája helyett.
Az usa durva kereskedelmi háborúja, saját hatóságainak alkalmatlansága és idiótizmusa mindenek előtt az ő dolguk és az ügyvédeiké, mérnökeiké.
Ezt viszont nyugodtan leszögezhetjük, minden hibájuk ellenére, hogy eddig is csillagászatilag jobban tették a dolgukat, mint arról ti valaha is álmodhattatok.
Most is jobban teszik.

Veletek szemben, akik itt prosztó módon vernyákoltok olyasmikről, amiről halvény lila fingotok nincs, miközben a BKV ezeréves széthajtott szemete és a nem kevésbé koros IFA-k, levetett, beteg haszonjárművek tízezreivel a pofátokba ontják a kormot és NOx-et.

Még mielőtt a beteg agyatokban a VW iránti elfogultság vádja megfordulna független tanúsító világcégnél dolgozó vizsgálómérnök vagyok, aki képes a valóság és a labormérések közötti különbségtételre és ismeri a tanúsítás és engedélyezés folyamatait. Nem a VW-t védem, hanem a nevetséges vagdalkozás kapcsán háborodtam fel, amit itt sokan művelnek.

Arcade Macho 2015.09.23. 18:00:46

@Éhes ló: par aproszag... tudod hogy ne dicsoisd mar magad annyira ha abszolute TRIVIALIS dolgokban ORBITALIS hulyesegeket mondasz

"és a BKV járműparkjának nem kisebb hányada az eu1 követelményeit sem teljesítik."
1., az romai szammal van, lasd: Euro I
2., az a szammal kiirt egyes en.wikipedia.org/wiki/European_emission_standards#Emission_standards_for_trucks_and_buses
Euro I -- 1992
mig hu.wikipedia.org/wiki/Ikarus_280
"280.40A A BKV Rt. számára (1997) Rába D10 UTSLL 160 (Euro II.)"
3., ezeket a regi Ikarus buszokat mar masszivan kicsinaltak a Vitezy idoben, az meg tatatattatam 2010 volt, na most utana buszokat csak Euro V -oseket szabadott uzembe helyezni, AMI tatatatatam csodat fogsz latni, figyeljel am!!!!!!!!!
NOx == 2 g / km
ugyebar a most lebukott foschvágennel is az volt a gond hogy pont ezt az erteket hozta!!!

remelem latod hogy a gugli es a wiki idejeben nem eleg nagy pofaval eloadni a hulyeseget hanem lehetoleg vedhetoen kell megcsinalni, kb mint a VW tette eddig...

Éhes ló 2015.09.23. 19:18:00

@Arcade Macho: haha, látom vidéki vagy és nem látod a bkv buszait menetben. :)

Éhes ló 2015.09.23. 19:27:28

@Arcade Macho: no olvasgasd, hányan borulnak még meg, ha a VW a bíróság előtt kinyitja a mérési jegyzőkönyveit a konkurenciáról:
www.portfolio.hu/vallalatok/autoipar/kiborult_az_autoipar_bilije_drukkoljon_mindenki_hogy_ne_legyen_tele.1.219968.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Alku lesz ebből, ha nem is olcsó.

Éhes ló 2015.09.23. 20:58:51

totalcar.hu/magazin/velemeny/2015/09/23/vw-botrany_mindenki_hazudik/

".....A vicc az, hogy nem egyetlen gyártó autóit vizsgálták, és nem most kezdték a méricskélést. Magam is hivatkoztam már az ICCT tanulmányaira, többször, több helyen megállapították, hogy mennyire eltávolodtak a valóságban mérhető értékek a hivatalos adatoktól. Mindig legalább öt, de inkább tíz-tizenöt különböző autót vizsgálnak egyszerre, és minden esetben kiderül, hogy egyik sem teljesíti az ígéretet. Most, ki tudja miért, pont a Volkswagent vették elő, és végigvitték az ügyet, feljelentéssel, botránykiáltással. Lehet, hogy csak most gyűlt össze a megfelelő mennyiségű adat, ami már elegendő a bizonyításhoz, akár bíróság előtt is. De ha minden autót megvizsgálnának, nyakamat rá, hogy a legtöbb gyártónál találnának disznóságokat. ...."

Arcade Macho 2015.09.24. 09:27:20

@Arcade Macho: "Euro V -oseket szabadott uzembe helyezni, AMI tatatatatam csodat fogsz latni, figyeljel am!!!!!!!!!
NOx == 2 g / km"

megkovetnem magam
tul gyorsan akartam ezt a csimotat szopatni igy beneztem ezt!!!

en.wikipedia.org/wiki/European_emission_standards#Emission_standards_for_trucks_and_buses
EU Emission Standards for HD Diesel Engines, g/kWh

Euro V NOX 2.0 g/kWh

utana lehet nezni ki lehet szamolni, egy busz az 200 kW - 250 kW -os, ha mar 4 - 8 -an ulnek a buszon akkor utasra nezve mar hozzak a foschvágen 2.0 g/km NOX kibocsatasat

Arcade Macho 2015.09.24. 09:30:14

@Éhes ló: "haha, látom vidéki vagy és nem látod a bkv buszait menetben. :)"

kisfiam
a hetes buszcsaladnal a regi jo Ikarussal en 3 eve voltam utoljara

az hogy kulvarosban parszor elmegy egypar leszakadt csotrogany az egy dolog, nem arrol beszelunk, hanem a BELVAROSROL
mar az 5os busz is ami atmegy a varoson az is Euro VI -os

ha meg udvariasan kijavitanak akkor meg koszond meg...

Arcade Macho 2015.09.24. 09:50:03

@Éhes ló: "no olvasgasd, hányan borulnak még meg, ha a VW a bíróság előtt kinyitja a mérési jegyzőkönyveit a konkurenciáról:"

figyuzzal ez amit irsz hogy olvasgassak ez tokre felesleges volt am!!!
en ezt mar jo regen tudtam...

szabadataxi.blog.hu/2015/06/15/miert_nem_veszek_reszt_16-an_a_taxistuntetesen/full_commentlist/1#c27328380
"de a dizelfoscho okadek az mehet, raadasul BELVAROSBA dugoban araszolni, na ehhez tenyleg sok esz nem kellett"

egyenlito.blog.hu/2015/05/04/ez_tortenik_ha_erovel_veri_le_taxislobbi_a_konkurenciat/full_commentlist/1#c26942190
"szemet g..i dizelnek mi koze az Sargakhoz?
szeritnem elegge sok!!!
Taploskad kiadta az ukazt hogy passzat nagysagu autok kellenek, mert az a minimum, azt meg dizellel kepzelik a retek taxisok abszolvealni

ja es nekem mi kozom van hozza? tudod en ITT LAKOM, az a kozom van hozza, hogy gyakorlatilag kiadja az egyik vezeto az ukazt hogy gyilkoljak le a bennszulotteket a kocsog sargak, ez a gondom..."

Medgar 2015.09.24. 10:00:33

Valószínűleg a VW-nél lógott ki a lóláb. Az a 30-40 szeres túllépes kb Euro1 vagy max Euro2 szennyezést jelent, ami azért durva.

gigabursch 2015.09.24. 10:41:30

@Shadowbull:
Tesztben lehet, de hogy a valóságban én még nem hallottam olyan emberről, aki látott már olyat, aki...

Szóval, de őszintén:
Találkoztál már olyan végfelhasználóval, aki a katalógusadattal bárminemű egyezőséget talált fogyasztásilag?
Elég beszédes a TC cikkei, ahol egyébként épp a fauvé főmérnöke által mondott ex-catedra kijelentése, mely szerint a pl. Mazda SkyActve motorja működésképtelen(!) ilyen sűrítési arányok mellett, vagy épp a TC fogyasztási vizsgálataik milyen eredményeket hoztak.

Szóval van pár gyártó, aki megközelíti, de a java olyan messze van valós fogyasztásban, mint Makó lovag Jeruzsálemtől.

Ez pedig egyértelmű piaci manipuláció.
Az meg, hogy hivatkoznak egy tettenérhető idióta fogyasztási ciklusra, sajnos a nagy tömegeknél nem csapódik le egyből, csak jóval később...

Úgyhogy védd csak nyugodtan a védhetetlent. Fölösleges.

Az autógyártás és ebben a németországi erősen jeleskedik nem más mint egy gerinctelen kurvahalmaz (vö. a hány kiló egy Opel, mitől prémium a prémium, ami valójában csak luxuskurva, stb...)

gigabursch 2015.09.24. 10:51:26

@Wrex:
Egyiket se érti.
sose értette...
Olvad el ezt:
belsoseg.blog.hu/2013/09/16/akar_el_is_egethetnem_a_penzt

Őt és a jóbarátját, főleg a vége felé...

Gyulimali 2015.09.24. 13:18:21

Azért a VW-t cseszegetik, mert róluk derült ki, hogy a motorvezérlő SW-e, a tiltások ellenére is, de figyelte az üzemállapotokat, és ha NEDC mérést érzékelt, akkor átváltott "környezetbarát" üzemmódra.
A többi autóról - EDDIG - ilyen még nem derült ki.
Az egészben az a szép, hogy pont az USA pampog, akiknél elég csak egy 7 literes motorú benzin/gázolajtemetőre azt állítani, hogy (kis)teherautó (vagy mi a tököm az a kategória ott), és máris nem vonatkoznak rá az efféle elvárások.
Azt ugye nekem senki ne akarja bemagyarázni, hogy egy 5,7 literes small blokk-os Cadillac Escalade jellegű autó bármennyire is a közelébe tud menni egy NEDC mérés alatt a határértkeknek.
Aki pedig elhiszi, hogy egy 1,5-2 tonnás autót el lehet mozgatni normális sebességgel, 4 literes városi fogyasztással, az meg is érdemil.

Arcade Macho 2015.09.24. 15:03:13

bocsika, az Euro VI az most jo csak oktoberben...
de a NOX -a az otode lesz mint a megelozonek
a vicc ay egesyben ay hogz egy foschvágen TDI melle raka tenzleg ugyanannyi NOXot fog kitolni

busz vs auto

Tarloska meg semmit nem mondott
Cserpalkovics a mesterrohadek aki Fehervarrol tudna jonni vasuttal is az is most KUSSOL
szolgalati foscvagen passzatja van: www.blikk.hu/blikk_aktualis/meguszta-a-karambolt-a-kepviselo-2043397

Arcade Macho 2015.09.24. 15:08:54

www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_4457_2015/

osszesen 2 db új személygépjármű az alábbiak szerint:
1 db új Volkswagen Passat Highline BMT 2.0 TDI DSG 4 ajtós típusú személygépjármű vagy azzal egyenértékű személygépjármű a

Éhes ló 2015.09.24. 20:11:30

@Arcade Macho: nincs taplóskám, nem is írtam taplósról és a taxikról.
Azt írtam, hogy a VW ellen szimplán kereskedelmi háborús támadást indított az usa.
Azt is leírtam miért gondolom ezt.
Azt is leírtam, hogy nem a VW egyedüli aki képtelen az eszement előírásokat a próbatermen kívül betartani.
Azt is leírtam, hogy mások is bukni fognak.
Végül azt is leírtam, hogy fingotok nincs az egész mérési, tanúsítási, engedélyezési rendről sem itt, sem az usa-ban és arról is írtam, miként fosta ezt telibe az usa a saját vizsgáló, tanúsító, engedélyező hatóságait, amikor ezt az aljas kampányt elindította.

De az orcád ettől még lehet nagy, a kommentzóna elbírja.

totalcar.hu/magazin/hirek/2015/09/24/a_bmw-t_is_belekeverik_a_dizel-botranyba/

inforadio.hu/hir/kulfold/megbukott-a-bmw-is-760361

Arcade Macho 2015.09.25. 13:27:17

@Éhes ló: azert a dedikalt csalo eszkoz(a.k.a defeat device) es a teszteles kozben hasznalt tükörradiál kozott nem csak en hanem (POZOR POZOR!!!) az USA hatosaga es a birosaga is lat nemi kulonbseget...

meg a foschvágened NOx reduktora es a tobbiek hugyos megoldasa kozott is talan talan lehet valami kulonseget felfedezni...

de legyen csak nagy az arcod, elbirja a blogmotor

Éhes ló 2015.09.27. 08:19:12

@Arcade Macho: semmiféle csaló eszközről nem írt senki, mert maga az usa anyag se írja le a "csalás" technikai hátterét és a VW se nyilatkozott erről.
Az általad említett trükköket MINDEN gyártó alkalmazza kivétel nélkül.
Nincs VW-m, japófan vagyok, az általad tréfásnak szánt elnevezésed pedig csak a butaságodat bizonyítja.
Nincs különbség:
inforadio.hu/hir/gazdasag/nem-tudom-megkovezni-ezert-az-autogyartokat-szakerto-a-meresekrol-760392

De ha képes lettél volna a BMW cikket elolvasni, megérthetted volna már napokkal ezelőtt..

A ctrlC és ctrlV pedig ovis technika, ami szintén a vitaképtelenségedet mutatja.

Arcade Macho 2015.09.28. 18:09:56

@Éhes ló: te tenyleg hatalmas vagy
egy az autogyarak csecsen fuggo FIZETETT szagértő ömlengését hozod fel ellenpeldanak?

na de tanuljal ervelesbol...
www.bloomberg.com/news/articles/2015-09-19/volkswagen-emissions-cheating-found-by-curious-clean-air-group
"So began a series of events that resulted in Volkswagen AG admitting that it built “defeat device” software into a half-million of its diesel cars from 2009 to 2015 that automatically cheated on U.S. air-pollution tests."

Volkswagen AG = VW
admit = beismer
defeat device = csalo eszkoz
cheat = csal

Éhes ló 2015.09.28. 19:36:19

@Arcade Macho: azt azért nem akarod eladni itt, hogy egy tözsdei spekulánsokat infoval ellátó cég böfögése bármit is jelent, amikor a botrány kirobbantása óta nincs válaszod sem neked, sem másnak arra, hogy:
- nem a VW egyedüli aki képtelen az eszement előírásokat a próbatermen kívül betartani.
- miért fosta ezt telibe az usa a saját vizsgáló, tanúsító, engedélyező hatóságait, amikor ezt az aljas kampányt elindította.

De az orcád ettől még lehet nagy, a kommentzóna elbírja.

Arcade Macho 2015.09.28. 23:19:04

@Éhes ló: latom sportot uzol a ki a nagyobb hulye a blogszferaban kerdeskorben :)))

de ha mar angolul nem tudsz akkor nesze:
index.hu/gazdasag/2015/09/28/tobb_mint_ketmillio_audi_erintett_a_dizelbotrany/
"A VW a múlt héten elismerte, hogy világszerte mintegy 11 millió kocsija közlekedik, amelybe be van építve a csaló szoftver."

Éhes ló 2015.09.30. 18:47:06

@Arcade Macho: itt osztod a nemlétező éceszedet hetek óta.
Ennek ellenére fogalmad nincs:
- hol, mikor és milyen szabályt / szabványt sértett meg a VW és a többi autógyártó,
- ki/kik vizsgálték ezeket és milyen eredményekkel, hogy engedélyezték a forgalmazásukat a világ minden sarkában,
- ki engedélyezte a forgalmazásukat a világ minden sarkában és milyen törvényi vagy szabványelőírásra hivatkozva verik itt a hisztit veled együtt.

Eközben kiderült, hogy MINDEN autógyártó más kibocsátást produkál szabványcikluson/próbatermen kívül.
De te csak okoskodsz itt megállás nélkül visszaböfögve a médiaszarvihar bármilyen érdemi infó nélküli állításait.

A "csaló szoftwer" telepítése, működtetése milyen szabványt, hatósági előírást, jogszabályt sért/sértett és mennyiben felelősek a qrmányok, független vizsgálók, hogy basztak észrevenni 7 éven át?
Mi van azokkal, akik "csaló szoftwer" nélkül képtelenek normális határértékek betartására, az törvényes, mi alapján?

No húzz a vérbe a hülyeségeiddel!

Arcade Macho 2015.09.30. 21:44:03

@Éhes ló: "A "csaló szoftwer" telepítése, működtetése milyen szabványt, hatósági előírást, jogszabályt sért/sértett és mennyiben felelősek a qrmányok, független vizsgálók, hogy basztak észrevenni 7 éven át?"

USAban ez torvenysertes (gugli: defeat device)
raadasul még böri is jar erte

korabban johiszemuleg bemasolgattam neked a megfelelo kerdeseidre a valaszt most csak azt tudom mondani hogy olvassad el azokat a bemasolt cikkeket rendesen mielott beszaladsz a f.szerdobe tátott szájjal

Éhes ló 2015.10.01. 19:38:17

@Arcade Macho: zerintem nem másoltál be semmit, a hadjáratot kirobbantó usa hatóság vádjain kívül.
A "device" pedig elég széles fogalomkört fed le, de bíró és műszaki szagértő legyen a talpán, aki ebbe a szoftwert is beleérti

Ezért - ha vannak - várnám a válaszokat a kérdéseim kapcsán:
- hol, mikor és milyen szabályt / szabványt sértett meg a VW és a többi autógyártó,
- ki/kik vizsgálték ezeket és milyen eredményekkel, hogy engedélyezték a forgalmazásukat a világ minden sarkában,
- ki engedélyezte a forgalmazásukat a világ minden sarkában és milyen törvényi vagy szabványelőírásra hivatkozva verik itt a hisztit veled együtt.


süti beállítások módosítása