Zöldnek álcázott gengszterprivilégiumok a villanyautózásban

2015.11.23. 11:52 - vancat

noemisszio_foto.jpgJedlik Ányos Klaszter, környezetbarát autós zöld rendszám, ingyenparkolás, ingyenáram és buszsávhasználat. Néhány eleme, javaslata és szereplője azoknak a hazai terveknek, amelyek - elméletileg - arra hivatottak, hogy terjesszék, népszerűsítsék, könnyítsék és ösztönözzék a zöld, elektromos, zéró emissziós közlekedést.

Örülhetnénk, hiszen végre itthon is megmozdult valami és talán felismerték a döntéshozók is, hogy végre tenni kell a környezetvédelemért.

Ha viszont kicsit közelebbről és alaposabban is megvizsgáljuk e tervek részleteit - valamint kedvezményezettjeit - akkor inkább egy a felső tízezernek és a politikai osztálynak szóló gengszterprivilégium-rendszer sejlik fel az elvileg zöld közlekedést terjeszteni, népszerűsíteni hivatott elképzelések mögött.

Zöld javaslat lenne, hogy - a mentőkön, a rendőrökön és a tűzoltókon kívül - bármifajta autók közlekedhessenek a buszsávban?

Lófaszt. Sokkal inkább bűnözők, milliárdosok és politikusok régi vágya - amely úgy tűnik, most zöld intézkedésnek álcázva teljesülhet.

Zöld javaslat lenne az, hogy ingyen vételezzenek olyanok áramot, akik 10-20-30 milliós villanyautókkal közlekednek? És egyáltalán: zöld intézkedés számolatlanul ingyen adni valamit, amit csak súlyos környezetszennyezés árán lehet előállítani?

Nagy szart. Körülbelül olyan érzéketlen köcsögség, mint amikor rezsicsökkentés címén egy szegény ember havi áramszámlája ezerrel, a rózsadombi milliárdosoké pedig havi százezerrel csökken.

Kiknek lesz ingyen parkoló, ingyen áramot használó, buszsávban menőző villanyautója?

Nyilvánvalóan politikusoknak, kőgazdagoknak - akik végre újabb privilégiumokat zsebelhetnek be a keményen dolgozó kisemberekkel szemben.

Ja, és ha mindez nem elég, egy suttyomban készülő hazai javaslat szerint a tölthető elektromos-belsőégésű (plug-in hibrid) járműveket is be akarják vonni e privilegizált zöld járműveknek kitalált körbe.

Nem is csoda: Porsche Cayenne, Mercedes S osztály, BMW i8, Audi Q7 és társai kaphatóak - vagy lesznek kaphatóak a közeljövőben - ilyen rendszerekkel.

Amelyekről ráadásul - a jelenlegi dízelbotrány csalásainál sokkal ordenárébb módon - olyanokat hazudnak gyártóik, hogy 1,5 vagy 2,3 liter benzint/gázolajat fogyasztanak száz kilométeren.

Arról már nem is beszélve, hogy például az egész Jedlik Ányos elektromosautó-klaszter lényegében a Paks 2 és az atomenergiát erőltető magyar állami maffia seggevége. Így - nem véletlenül - programjaikban és kommunikációjukban szó sem esik nap- és szélenergiáról, valamint ezzel hajtható - nem a buszok sávját elvevő - villanyautókról.

 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr968101846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közlekedhet-e a buszsávban az elektromos autó? 2018.07.23. 14:16:02

Buszsávban az elektromos autó – a hatályos jogszabályok szerint – nem közlekedhet, ezt már az elején szeretném ezt leszögezni. Az elektromos autók egyre népszerűbbek, elég sok látható az utakon, és szerencsére számos kedvezmény vehető igény…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.23. 14:14:05

szerintem baromság azon lovagolni, hogy a magyar elektromos autókat majd atom és nem szél/nap energia fogja mozgatni

már eleve baromság, hogy akik kitalálták a "zöldet" az atomot egyből "gennysárgának" és elátkozott szentségtelen energiának definiálták

holott, a kiinduló cél a fosszilis energiahordozók visszaszorítása lett volna, a CO2 kibocsájtás elminiálása, amit az atomenergia hatékonyabban is valósít meg mint az agyonistenített szél/nap

a probléma másik fele valós, a buszsávhasználat egy értelmetlen privilégium, semmi szinergiája nincs az elektromos autózással

az elektromos jármű egyik előnye például pont az hogy dugóban állva nulla az energiafogyasztása (nem számolva a fűtést/hűtést persze)

a buszsávhasználatot kombinálva a plugin hibrid kavarással pontosan az a gazdagok által használt privilégium lesz belőle, amit írtál

ehelyett sokkal fontosabb lett volna a dugódíj mentesség (nemtudom ez megvan-e), az éles szétválasztás hogy csak az elektromos autó amiben semmilyen belsőégésű motor nincs, még egy damilos fűnyírógép sem,
a plugin hibrid meg szimplán egy benzines/dízel autó jó drágán, akkukkal bonyolítva, mert energiát továbbra is a benzinből vesz

ezen kívül fontos lett volna az áfa elengedése, de főleg az olcsóbb járművek esetében

még fontosabb lett volna, az egyedi átépítések most érvényes, szigorú, drága és gyakorlatilag ellehetetlenítő mivoltának a megszüntetése

ez utóbbi nemhogy pénzbe kerülne, de pénzt spórol meg, mivel felesleges hivatalokat szüntet meg

a magyar kisember számára már a Nissan Leaf sem az elérhető kategória, viszont benzinesek egyedi átépítésével, mopedautókkal, L7E kategóriájú import gépekkel, vagy import használt járművekkel dinamikusan bővíthető lenne az elektromos autó állomány

az is jó lenne, ha az ilyen elektromos kisautó rétegigényekre szakosodva létrejöhetnének kis összeszerelő műhelyek, manufaktúrák ahol a piac méretéhez és elvárásaira szakosodva készülnének járművek, helyben

a kormány persze inkább a nagy autógyártók lobbiját védi

nagyfeszültség 2015.11.23. 19:35:58

@padisah:
Ha megnézed, hogy az utóbbi időben kik propagálják nagy pofával a villanyautózást, könnyen rájössz kinek-kiknek szól az új szabályozás.

zsírvezér 2015.11.24. 01:50:50

Eddig azt hittem a vilàg minden tàjàn ez mekkora jópofasàg, de igazad van 100%-ban. Annak adnak aki lófaszt se érdemel a közösből hiszen -tisztelet a törpe kisebbségnek- azt màr kilopta onnan, vagy mert nem szorul rà.

Altaïr 2015.11.24. 05:53:31

@zsírvezér: És szerinted aki rászorul, annak honnan van az "ingyen pénz"?

zsírvezér 2015.11.24. 06:20:19

@Altaïr: Na most, nem értem a kérdést. Arról beszéltem , hogy a blog nyomán eszméltem , hogy amit eddig az e-jármûvek kedvezményeinek hittem az -mo.-n különösen- mennyire álszent. Az "ingyen pénz" az arra ràszorulóknak egy közös alapból történő újraelosztàsa tàrsadalmi egyetértés alapjàn közzel-hellyel igazsàgosan. Ahogy a blogírója ràmutat az àllam ne osztogasson ebből a közös alapból, mert ahogy gondolom sérül az igazsàgossàg, és csökken az újraoaztható erőforràs. És hogy ismételjem magam: olyanoknak juttat akik se nem szirulnak rà , se nem szolgàltak rà. Nyílvàn az önmérséklet, lehetőséghez mért közteherviselés elvét nehéz megérteni a tizmillió adócsaló orszàgàban.

midnight coder 2015.11.24. 06:51:44

A post ostoba. Ahogy persze a legtöbb zöldet eleve nem az eszéért szereti az ember, de ez itt még a szokásosnál is sokkal hülyébb.

1. A buszsávot jelenleg legjobb tudomásom szerint a következők használhatják a buszokon, trolikon, rendőrökön és mentőkön kívül:
- taxisok
- motorosok, segédmotoros kerékpárok
- egyes helyeken kerékpárok
Az, hogy emellett pár tíz vagy pár száz elektromos jármű is használja, az sokat nem oszt vagy szoroz.

2. Energiafelhasználás: az elektromos autó mindenképpen lényegesen kevesebb kibocsájtással rendelkezik mint a hagyományos robbanómotor. Még ha hőerőműben is termelik meg az áramot, ez utóbbi hatékonysága sokkal-sokkal jobb, mint az úgy 20-30% körüli hatékonyságú robbanómotoroké. Azaz még ha fosszilis tüzelőanyagot is hasznának az áram előállítására, akkor is csak kb. 20% CO2 keletkezik a robbanómotorhoz képest. Az egyéb problémákról, Pl. zajszennyezés nem is szólva. Az energiánál maradva, az elektromos autó segíthet megoldani a megújuló energiákat jelenleg használhatatlanná tévő problémát: az áram tárolását, azaz a megújulók időszakos jellegét. Ráadásul az áramot lehet termelni atommal is, ami a zöldek hazudozásával ellentétben viszonylag tiszta energiaforrás, mivel a radioaktív hulladék viszonylag kis mennyiségben keletkezik és jól tárolható - ellentétben a CO2-vel.

Ezzel szemben az elektromos autóval szemben számos érv szól:
1. Ár. Ez bizony addig kurva magas lesz, amíg sokan nem kezdik el használni. Olyan ez, mint minden technológia: a fejlesztések árát az early bird-ök fizetik meg. Ha nincs senki aki ezt megteszi, akkor 100 év múlva is velünk lesznek az ipari forradalom hajnalából itt ragadt, rákkeltő vegyületeket pöfögő benzinmotorok.
2. Rövid hatótávolság, töltőhálózat hiánya.

Ezért aztán bizony a dolog terjedését támogatni kell. Csak hát itt lép be a kis magyar dögöljön meg a szomszéd tehene is hozzáállás, illetve a zöldek vörösnáci ideológiákhoz való vonzódása.

midnight coder 2015.11.24. 06:55:39

@zsírvezér: Igazából az újraelosztás eleve igazságtalan. Annak adod a pénzt, aki nem dolgozott meg érte. Ez az igazságosság talán az ipari kor hajnalán amikor a benzinmotorok még korszerűek voltak, igaz volt. Akkor valóban sok munkás állította elő verejtékes munkával a termékeket - bár a sok munkás a tőkés nélkül már akkor is max. legelni tudott volna. De ma, amikor a termékek nagy részét vagy gépek állítják elő, vagy a Föld túlsó felén élő kínaiak, errefelé efféle társadalmi "igazságosságról" beszélni vicc.

Az más kérdés, hogy erre az újraelosztásra szükség van, akkor is, ha nem igazságos, de a közösség érdekét kell figyelembe venni elsősorban. A közösség érdeke pedig az elektromos járművek terjedése a robbanómotorok rovására.

Kuntakintekitekinte 2015.11.24. 07:32:14

@midnight coder:

Nem igazán értetted meg orbánisztánban a poszt lényegét.

A buszsávot valóban használhatják az általad felsoroltak, csak szokás szerint elfelejtetted a valóságot, mely szerint a mentőt, akire gondolkodás nélkül minden értelmes ember azt mondaná, hogy menjen a buszsávban, a buszsáv használatának megtiltásakor zsigerből kitiltották ebből a gyorsabb haladási lehetőségből, és még büntették is őket.

Kicsit figyelmesebben foglalkozz a nagyvilág és a hazai élet híreivel. Mint látható már azt is elfelejtetted, hogy a hazai zsírnarancsos kommer a mentőautót arra tartotta, hogy kikerülje vele a dugót, de a muszkáktól is jöttek már olyan hírek, hogy a mentőt a milliomosok utaztatására használják. A narancsos zsírkomcsi mindenhol egyforma, a lopott pénzen előjogokat akar magának, és mindig vannak vezéri áhítattal átitatott agyú buta emberek akik ezt némi odavetett baksis ellenében lehetővé teszik. Itt is éppen ezt készítik elő.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.24. 07:35:14

@midnight coder: Te csak kódolgassá éjjel és ijjen műszaki kérdésekbe ne ugass bele, me hüjje vagy hozzá!
Az Otto motor 6ásfoka 25-30 százalék. (ja és +olgya a fűtést télen az autóban)
A szénerőmű hatásfoka 30-35 százalék körül van. Aztán jön a vezetés vesztesége, majd a töltés (tudod diffúziós potenciál) kisütés (diffúziós potenciál ismét) majd a villanymotor 6ásfoka. Szóval mire a végire jucc *intem a villanyautó emissziója több mint az Otto motorosé.

Kuntakintekitekinte 2015.11.24. 07:39:45

@midnight coder:

2. Az energiaszállítás veszteségeit kihagytad a buliból. Nem az erőműben kapcsolódnak a delejre, hanem az otthoni drót végén.

Nem beszélve az elektromos és a robbanómotorhoz felhasznált anyagok előállításáról. Rezet nem egyszerű kinyerni a földből, kalkuláld át a képletedet beleszámolva a rézbányászat ugrásszerű növekedésének szennyezéseivel.
Akkumulátor? Jelenleg az energiatárolás elég szarul megoldott, az akár 2-3 évente cserélendő akkupakk előállítása sem a zöldbarát technológiák közé tartozik.
A hidrogénes autót se nagyon hozd fel, ott meg az ivóvízkészlet ugrik ha mindenki vízautóval akar járni.

Ez a kérdés kicsit bonyolultabb a robbanómotor hatásfokánál. A kerámiamotor hatékonyabb volt, mégis tojnak rá, leálltak a fejlesztésével.

midnight coder 2015.11.24. 07:52:56

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Olvass picit utána:
Benzinmotor: 21-33%
Diesel: 29-42%, de cserébe erősen rákkeltő kipufogógázt produkál.
Hőerőmű: 60-90%, igaz ez utóbbihoz hulladékhőt Pl. távfűtésre kell használni.

midnight coder 2015.11.24. 08:02:23

@Kuntakintekitekinte: 2. Ez igaz, bár ez attól is függ hogy hogy van megoldva a dolog. Pl. ha a naperőmű a házad tetején csücsül akkor már kisebb az ilyen jellegű veszteség.

A rezet valóban bányászni kell, viszont gyakorlatilag 100%-osan újra van hasznosítva. Itt inkább a lítium a szűk keresztmetszet, de akksit sokféleképp lehet gyártani, ha egyszer nem a fizikai korlátjukat kb. elért robbanómotorok további fejlesztésébe ölik a pénzt.

Hidrogénautó ügyben viszont nagy hülyeséget mondtál. Egyrészt, mert az elégetett hidrogénből víz lesz, másrészt a felhasznált mennyiség a Föld vízkészletéhez képest csak egy csepp a tengerben.

Ahogy amúgy a személyautók ilyen jellegű démonizálása is csak a zöldek hülyesége. Valójában a CO2 kibocsájtásnak csak egy része a közlekedés, ebből is csak egy viszonylag kis szelet a közúti, és ebből is csak egy rész a személyautó. Ha minden ember kerékpárra pattanna az autó helyett, azzal is csak a CO2 kibocsájtás kb. 30%-a lenne megoldva. A maradék 70% továbbra is pöfögne kifelé.

Mészáros Laci 2015.11.24. 08:06:52

@padisah:

lehet privilégiumokat adni a villanyautóknak (bár a buszsáv használatát én sem tartom jó ötletnek, sőt, kifejezetten antiszociálisnak látom).

de mi lesz, amikor már elég sok lesz a villanyautó? egyrészt, hirtelen extra költségek jelentkeznek. pár évig a villamosenergiarendszer kapacitásfölöslege elviszi a villanyautókat, de mondjuk 15 év múlva ez már nem lesz igaz, a mostani rendszer kapacitásának kb négyszeresére lesz szükség (és nem csak erőművekre hanem a TELJES hálózatra, távvezetekekkel, transzformátorokkal, középfeszültségű elosztó hállózattal), paks2-nél nagyobb tételről van szó. a regadó-kedvezmény és a dugódíj-elengedés nemigen fogja finanszírozni.

bár meglepne, ha politikusaink kicsit távlatokban gondolkodnának, a horizont inkább szűkül.

Mészáros Laci 2015.11.24. 08:10:01

@midnight coder:

Én nem a lítiumért aggódom, hanem a neodímiumért, meg azért a szennyezésért, amit a neodímim bányászata okoz.

www.mnn.com/earth-matters/translating-uncle-sam/stories/what-are-rare-earth-metals

Kuntakintekitekinte 2015.11.24. 08:23:55

@midnight coder:

A hidrogénautó említésének nem értetted meg a lényegét. Nem a technológia fontos, hanem az, hogy az ívóvízkészlet használódik. Az, hogy ebből kétezer kilométerrel arrébb eső lesz, és mondjuk feltölti a tengert, az megint csak azt jelzi, hogy nem gondoltad végig a folyamatot.

Ne bonyolítsd, mindegyik szar, felesleges azon rugózni, hogy az egyik 98%, a másik csak 97.
Vagy 56% és 55%. Nem az idevetett számok nagyságán van a hangsúly.

mojszipupi 2015.11.24. 08:26:36

Ha a buszsáv is a "zöld" S osztályos merciké meg a "hibrid" dízel kályha Q7 Audiké lesz onnantól kezdve elszabadul a pokol Budapest útjain, ez egészen biztos, teljesen jogosan

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.24. 08:30:36

@Mészáros Laci: ahhoz hogy az erőművek kapacitása szűk keresztmetszet legyen, azért nagyon sok elektromos autónak kell az utakra kerülnie, bár ez lenne a probléma

egyébként a meglévő erőműparknak is alacsony a kihasználtsága, azokat a csúcs terhelésre kell méretezni, ha erősen ingadozó a fogyasztás szintje, akkor automatikusan kicsi lesz az erőművek load faktora, és ez drágít

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.24. 08:34:07

@Kuntakintekitekinte: ne haragudj, de ez hülyeség, a hidrogénes autó nem elhasználja az ivóvizet, hanem lényegében előállítja. Akár meg is ihatod pont azt a liter vizet amit kipössent a pirosnál állva.

A probléma az, hogy a hidrogénes autóba a hidrogén földgázból fog odakerülni, a "melléktermék" CO2-t persze nem az ótó bocsájtja ki, hanem a hidrogén üzem vagy a "benzinkút".

Ja és persze az ilyen autó nagyon drága, és cserébe még az üzemanyaga is drága. Az elektromosnál az autó drágaságát legalább ellensúlyozza az alacsony fenntartási költség.

Mészáros Laci 2015.11.24. 08:36:16

@padisah:

Én egyszerűen csak kiszámoltam, hogy a mostani motorizációt jó hatásfokú villanymotoros járművekre felváltva a jelenlegi villamoserőművi, távvezetéki és elosztó hálózati négyszeresére lesz szükség. Nyilván nem jövőre, de (most kicsit elrugaszkodva a realitásoktól, és nem számolva a civilizáció összeomlásával) ötven év múlva már igen. Ami azt jelenti, hogy ötévenként 15-20 százalék kapacitásbővítésre lesz szükség.

A meglevő erőműveink kihasználtsága kb 1.5-szörös, ez persze hülyeségnek hangzik, valójában arról van szó, hogy a teljes felhasználásunk harmadát importból fedezzük, ami már most is erős kiszolgáltatottság.

Mészáros Laci 2015.11.24. 08:38:24

@padisah:

plusz egy: ha a hidrogénes autó nem viszi magával az oxigént, hanem a levegőből szívja be, akkor mesmeg előkerül a dízelbotrányban ismertté vált NOx emisszió kérdése.

azon túlmenően, hogy a hidrogént nehéz tankolni és nehéz az autóban tárolni.

Mészáros Laci 2015.11.24. 08:39:43

@mojszipupi:

1. nincs annyi maffiózó, hogy káoszt okozzanak, inkább csak durván antiszociális.

2. most is belekóstolnak a buszsávba sokan, akik fontosabbnak érzik magukat. nincs retorzió.

Punxsutawney Mormota 2015.11.24. 08:57:24

@Kuntakintekitekinte: Akkor égessünk fel mindent, és menjünk vssza a barlangba lakni? Imádom a hozzád hasonló zöld elméket, akiknek minden szar, bár saját maguk sem tudják megmondani, hogy mi lenne a jó.

mojszipupi 2015.11.24. 09:09:21

@Mészáros Laci: Nem is a káosz okozás miatt, csak megint adunk a felsőbbrendűségnek egy mankót a többség kárára. Veszélyes játék és még nagyobb indulatokat szül majd az utakon

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:12:04

@Punxsutawney Mormota:

Hát kb az lesz, csak nem önként.
Az életben maradó pár százalék...
visszamegy például a barlangba.
Igyekezzünk, hogy benne legyünk.

asola 2015.11.24. 09:28:01

@Mészáros Laci: Ennek a 4x-es elosztó hálózat bővítésnek nem sok köze látszik a valósághoz. A téma alapos ismerete nélkül nem hiszem, hogy érdemes lenne számolgatni. A legfontosabb faktor, amit vszeg nem veszel számításba, hogy az autók döntő része éjszaka, a jelenleg kihasználatlan kapacitásból fog töltődni a szolgáltatók által már most is meglévő éjszakai tarifával vagy külön erre bevezetett tarifákkal. Senki nem fog nappali tarifából tankolni mert drága már most is és vszeg még drágább lesz később az éjszakaihoz képest. Az általad írt 4x-es szám talán kijönne úgy, hogy mindenki napközben, csúcsidőben gyorstöltőket használ, de ez nyilván nem így lesz, pusztán gazdasági okok miatt.

Ezen a téren már jónéhányan végeztek kutatásokat és teljesen egyértelmű, hogy egyrészt nagy részarányig egyáltalán nem érinti a hálózatot az elektromos autók terjedése, másrészt pedig a szolgáltatóknak ez az üzlet bőven megéri még akkor is ha esetlegesen hálózatbővítéseket kell itt-ott kivitelezniük. Az én házamban pl a hőszivattyús fűtés miatt az egész éves elektromos autózás kb 30%-os fogyasztás növekedést okozna 1 autóra (mellesleg ezt 100%-ban napelemből fogunk fedezni, mivel nagyon-nagyon megéri).

Egy erre vonatkozó kutatás híranyaga:
- cleantechnica.com/2014/02/03/grid-capacity-electric-vehicles-actually-problem-studies-find/

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:36:25

@asola:

Nem ma esett le a tojáshély a seggemről :-)

1. Jelenleg az éjszakai minimum a nappali csúcs kb fele.

2. Az éjszakai minimum idején (jelenleg) főleg Paks termel, nappal belehúznak a szén- és gázerőművek is, amelyek azért drágábban dolgoznak, főleg, ha a gázturbinásokat is be kell gerjeszteni. Tehát a jelenleg éjjel ki nem használt erőművi kapacitásaink főleg az átlagnál drágábban termelők közül kerülnek ki.

3. Ha valóban ezekre akarjuk építeni a villanyautók töltését, akkor a termelt energiamennyiségben nyertünk kb 25%-ot. De én várhatóan négyszeres felhasználásról beszéltem, nem egynegyeddel nagyobbról.

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:36:57

@asola:

basszameeeeeeeeeeeeeeeeeeeg

tojáshéj.

ezer évenként egyszer csinálok ilyent.

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:42:11

@asola:

"mellesleg ezt 100%-ban napelemből fogunk fedezni, mivel nagyon-nagyon megér"

akkor számolgassunk, hány négyzetméter napelemre lesz szükséged egy átlagos decemberi napon, amikor a bruttó napsugárzás négyzetméterenként a nyár közepinek átlagosan a tizede? és a dolgok természetes rosszindulatából adódóan az a tizedrész is épp akkor vetül a napelemekre, amikor épp elmentél otthonról.

szóval azt gondolom, hogy a túlzóan optmista jóslatokat érdemes kicsit mérnöki szemlélettel korrigálni. aztán ha valaki véletlenül felfedezi a jó hatásfokú, olcsó, kisméretű, nagy kapacitású, hosszú élettartamú és környezetkímélő akkumulátorokat, amivel a nyáron termelt napenergiát el tudom spejzolni a gyakran taknyos borús október-február időszakra, kellemes meglepetés.

Arcade Macho 2015.11.24. 09:45:41

erdekes kerdeseket feszeget a poszter
viszont azt latni kell hogy a budapesti levegot nem szabadna rontani, az meg hogy egy tisztan elektromos autot a gazdag tudja megengedni igy oket hozzak helyzetbe azzal semmi problemat nem latok

a problemat ott latom hogy a baromallat Tarlos a szemet dizeleket kotelezove tette a taxiknak, es a foschvagen botrany utan is hagyja hadd szennyezzek a budapestieket

azt is komoly problemanak latom hogy miert nincsen mar Budapest es kornyeken 20 km -re betiltva mindennemu szilard futesi modozat

azt sem ertem hogy a teli nyulos nyalkas idoben miert nem kepesek kimondani hogy a levegot nem kellene mindenkinek szennyeznie, azaz eleve a dizel szemelygepjarmuvek akkor jelentos felarral kellene hogy menjenek, ~ 50 HUF / km, ugyanigy a regi euro2es benyasok is

aki Budapesten ilyen idoszakban (amikor eleve nem frissul a levego) terhelni akarja a kornyezetet az ne lekoszlott fosadekkal jarjon hanem normalis euro4es benyassal legalabb

Arcade Macho 2015.11.24. 09:47:50

@Mészáros Laci: "aztán ha valaki véletlenül felfedezi a jó hatásfokú, olcsó, kisméretű, nagy kapacitású, hosszú élettartamú és környezetkímélő akkumulátorokat, amivel a nyáron termelt napenergiát el tudom spejzolni a gyakran taknyos borús október-február időszakra, kellemes meglepetés."

azert az elvi hatar az a benzin energiatartalma kb. ugye?

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.24. 09:47:59

@Mészáros Laci: amennyire én tudom az üzemanyagcella, amit autóba tesznek alacsony hőmérsékletű (70-80C), nedves környezetben dolgozik, és nem termel semmilyen NOx vegyületet

vannak magas hőmérsékletű üzemanyag cellák is, azok termelhetnek, de őket legfeljebb kogenerációs erőművekbe szánják (arra meg kissé drága)

Punxsutawney Mormota 2015.11.24. 09:50:12

@Arcade Macho: Tényleg nem akarok beleugatni a kérdésbe, de a buszok, a forgalombanarányos számukat messze meghaladóan szennyezik a környezetet. Ezt nem én találtam ki, valamelyik BKV-s posztban olvastam minimum egy éve.

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:51:27

@Arcade Macho:

Talán nem "elvi", de elég jó benchmark, legalábbis ebben a listában (a hidrogént leszámolva) az élmezőnyben van:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Égéshő

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:53:07

@padisah:

Jah, hidrogénes belsőégésű motorok jártak a fejemben, nem olvastam visszafelé eléggé.

Mészáros Laci 2015.11.24. 09:54:47

@Punxsutawney Mormota:

darabszámra talán igen (egy csuklós ikarusz csúcsidőben kb 55 litert fogyaszt 100 km-en), de az is látszik, hogy utaskilométerre kevésbé szennyeznek, mint az autók.

nem tudom, hogy állnak a fogyasztással a hibrid buszok, amelyek megállóból villanymotorral indulnak.

konrada 2015.11.24. 09:59:19

A buszsáv használat hülyeség tényleg. A hibridek besorolása zöldnek szintén.
...de az, hogy ingyen parkolhasson, már nem, hiszen ezt eddig is megoldotta a sok mozgássérült luxusautós, meg úgy sem lesz annyi ingyenáramot adó konektor, hogy mind ott parkoljon.

...mert tényleg jó volna az, ha több elektromos autó lenne.
...még úgy is, hogy azt a füstöt, mit más autó a belvárosban pöfög ki pofamagasságban, esetlegesen erőművi kéményen megy ki 100 m magasságban, valahol a pusztában...(De az persze jobb volna, ha emisszómentes erőművekben - akár atomban - termelnék.)

Arcade Macho 2015.11.24. 10:14:40

@Punxsutawney Mormota: ezek amiket leirtam ugyse lehetnenek egyik pillanatrol a masikra vegrehajthatoak
ezek olyan 5 ev mulva kezdenenek javitani a levego minosegen, na most a BKV buszok 5 ev alatt elegge sokat kepesek fejlodni pl. gazuzemure atallithatnak jo sokat beloluk

amugy meg ki lehet szamolni azt is hogy mennyi NOXot tol egy busz es egy VW passzat, en megtettem es az Euro V -os busznal nalam 4-6 szemelyre jott ki ugyanakkora kibocsatas

nagyfeszültség 2015.11.24. 10:39:14

Úgy látom, abban szinte teljes az egyetértés, hogy buszsávba engedni a villanyautókat és hibrideket szimpla gengszterség.

pityókaborsommelier 2015.11.24. 11:16:49

el kell fogadni, hogy ezt az egész elektromos autó dolgot valahol el kell kezdeni, hisz szükség van egy kritikus tömegre ahhoz, hogy a technológia elég olcsó legyen, hogy elterjedhessen. Ezt a gazdagfavorizálást és egyfajta "collateral damage"-nek tartom.

Másrászt nálam akkor ásta el magát ez a zöldrendszámos mese, amikor az eddigi legelérhetőbb megoldást, a Toyota hibrideket (Prius, Auris....) kizárták belőle.

konrada 2015.11.24. 11:56:01

@pityókabor sommelier:
...csak hát hol a határ? Prius még ok, de a Q8 már nem? (Aminél a villanymotor csak arra van, hogy legyorsuljon szinte mindenkit egy bálnával a +lóerőknek köszönhetően.)
...mert hogy lehet a Prius is döglött akkupakkos - amit fillérekért lehet venni nyugatról (és vennék is itt meg, ha azzal zöldrendszámos jogok járnának), de a Q8-as is maga takarékosság bajnoka.;))

...szóval maradjon a zöldrendszámos csak a villany, ne már az olyan konnektorba sem dugható csodák, mint a Prius.(Ami egyébként tényleg jó, de így csak álmegoldás, zsákutca.)

pityókaborsommelier 2015.11.24. 12:43:47

@konrada: Az NFM rendelet szerint zöld rendszámot az a jármű kaphat, amelyik:
- tisztán elektromos hajtású gépkocsi (5E környezetvédelmi osztály)
- külső töltésű (plug-in) hibrid gépkocsi, legalább 25 kilométeres elektromos hatótávval (5P)
- növelt hatótávú plug-in hibrid gépkocsi, legalább 50 kilométeres hatótávval (5N)
- nulla emissziós gépkocsi (5Z)

Ezeket a határokat valahogy úgy állapították meg, hogy pl a VW, és Audi 200 LE-s konnektoros hibridje kaphat, de a való életben takarékosabb Toyota hibrid nem (a Prius plug-in hibrid a 25 km-es határon van, sok függ majd a hatóságoktól).

Mondjuk legalább a kamuhibrideket (miket te is említesz) kizárták, ez jó.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.24. 15:35:15

@midnight coder: Kisöcsi! Te sem tanultad a carnot ciklust, mi?
Az a magas 6tásfok a gőzturbinás erőműveké, amelyek kibocsájtása alacsony, de drágák. Alapvetően szénerőművek aggyák az áramot, ahol nem tucc 400 fok fölé menni, mert a szuperkritikus vízgőz relatív permittivitása magas és szétbakja az acélt. A 400 fokból megszámojjá már Carnot 6ásfokot. Ha nem értesz a kémiáho, + a termodinamikáho, ne vauvau bele!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.24. 15:35:52

bocs gázturbinás... földgázzal menő, nem gőzturbinás...

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.24. 16:08:53

@pityókabor sommelier: ebből az 5P-t és az 5N-t ki kéne rakni, az 5Z-t meg csak annak a járműnek megadni aminek tényleg nincs kibocsájtása,
tehát Mészáros úrnak mégis igazsága vagyon, egy hidrogénnel hajtott belső égésű már nem emisszió mentes, és a hatóságok simán beleveszik

igazából az egész felosztás hamis, a nulla emisszió nem állhat kizáró vagy kapcsolatban az elektromossal, ezeknek hierarchikus logikai kapcsolata van

vagyis az elektromos halmazát tartalmazza a nulla emissziós,
de van olyan jármű ami nem elektromos de nulla emissziós (például a kerékpár vagy a lovaskocsi)

a kedvezményeket meg nem az elektromosnak, hanem a nulla emissziónak kéne megadni, mert az a lényeg, és ebben nyilvánvalóan nem férhet bele semmilyen hibrid variáns

azoknak esetleg lehet külön kedvezményrendszert kitalálni, de szerintem eleve érdemesebb a kedvezményt nem egyedi bürokratikus döntésekhez kötni, hanem pl. az alacsony fogyasztása legyen a kedvezmény - az így megspórolt jövedéki adó

Ha a hibrid mégse takarékos, akkor meg nem is zöld, tehát értelmetlen támogatni. Ez tulajdonképpen pont a luxus/sport/kisteherautó suv kategóriára lesz jellemző.

pityókaborsommelier 2015.11.24. 16:57:23

@padisah: Hosszú távon valóban az a kívánatos, hogy egyrészt nulla legyen a helyi emisszió, másrészt a jármű mozgatásához használt energiahordozó is valamilyen "zöld" úton (kivéve pl. kukoricaetanol) legyen előállítva. De addig is érdemes ezzel-azzal támogatni az átmeneti technológia elterjedését, hisz az is jobb, mint a hagyományos.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.24. 17:08:18

@pityókabor sommelier: a hibrid technológia nem változtat érdemben az energia forrásán, pont ez a bajom vele

Ha egy fosszilis járművet lecserélnünk akkus elektromosra, akkor annyit elértünk, hogy a fosszilis mentességet delegáltuk az erőműbe. Tehát az erőmű továbbra is szennyezhet, lehet hogy még többet is mint az eredeti jármű, de ez nem lényeges. A lényeges, hogy a jármű már nem szennyez, és a probléma valahol máshol megoldható, az áram megtermelhető kibocsájtás nélkül is.

A hibrid viszont ezt a lépést nem teszi meg, nem cseréli le a primer energiát másra, még közvetve sem. Annyi erénye van, és ez nem tagadható el, hogy takarékosabb. Tehát ugyanazt az utazási célt kevesebb üzemanyag elégetésével oldja meg.

De ha innen nézzük a dolgot, akkor egy kisebb tömegű, kisebb motorral szerelt tisztán belsőégésű is jó megoldás, és az sokkal olcsóbb, egyszerűbb, és kevesebb helyet foglal parkoláskor is.

Arcade Macho 2015.11.24. 17:28:24

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kombinált_ciklus

"Ez a két hőmérséklet a kizárólag gőzzel működő erőmű hatásfokát 35-42%-ra korlátozza."
"Gyakorlatilag, ha az erőmű csak elektromos energiát szolgáltat, 59% érhető el, hőszolgáltató erőmű esetén pedig, ahol az elektromos energia mellett az erőmű ipari gőzt vagy fűtési melegvizet is kiad, az összhatásfok elérheti a 85%-ot is."

tehat vagy 59 az a szam vagy 85!!
most hatasfokrol volt szo es nem arrol hogy balfütyi modra a leheto legrosszabbat erjek el

Arcade Macho 2015.11.24. 17:30:53

@padisah: "De ha innen nézzük a dolgot, akkor egy kisebb tömegű, kisebb motorral szerelt tisztán belsőégésű is jó megoldás, és az sokkal olcsóbb, egyszerűbb, és kevesebb helyet foglal parkoláskor is."

hat persze

a budapestieknek a tiszta levegoje meg nem fontos
az a kepletben egyaltalan nem jelenik meg

de mondok jobbat, 25 eves szivo dizel elment 5 liter alatt, engedelyezzek azt megint, tegyek kotelezove Budapesten

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.24. 17:43:15

@Arcade Macho: kiesik a képletből amiről beszélsz

hibridet hasonlítunk össze elektromossal és tisztán belsőégésűvel

a hibriden is, meg a belsőégésűn is lehet katalizátor, részecskeszűrő, attkinson ciklus meg minden egyéb ami a kibocsátást csökkenti, egy paraméterben térnek el: a fogyasztásban

egyébként persze lehetne olyan soros hibrid technológiákat erőltetni, ahol a belsőégésű egy optimalizált munkaponton kerreg folyamatosan, ezzel a fajlagos per KWh kibocsájtás is csökkenthető lenne, de nem ilyenek vannak a piacon

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.24. 17:55:26

@Arcade Macho: Ajaj! Te se olvastad el amit idéztél. A kombinált ciklus egy gázturbinás erőmű és egy gőzturbinás kombinációja. GÁZERŐMŰ. Ami sokkal drágább a szénerőműnél. Az hogy az erőműved meg hőt is ad, azt nem számíthatod be, mert a nem fűtési idényben azzal nem mész semmire. Ja akkor meg én is beleszámolom az Otto motornál hogy azzal fűtöm is az autót télen és sokkal jobb lesz a hatásfokom.
Tanuljátok már meg a termodinamikát - na meg olvasni is - ha ilyen poszton nekiálltok okoskodni!

Arcade Macho 2015.11.24. 22:01:17

@padisah: "a hibriden is, meg a belsőégésűn is lehet katalizátor, részecskeszűrő, attkinson ciklus meg minden egyéb ami a kibocsátást csökkenti, egy paraméterben térnek el: a fogyasztásban"

lasd a mostani dizelbotrany
van DPF meg hugyos katalizator megis kb a 20 eves technologianak megfelelot tolja a levegobe

Arcade Macho 2015.11.24. 22:09:02

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: elolvastam, azt irta hogy 59% ha melegviz nelkul nezzuk
te meg 35 % -rol hadovaltal

dragabb mint a faek kazan, viszont a belsoegesu motorhoz kepest egysegre vetitve konnyen lehet hogy olcsobb...

Arcade Macho 2015.11.25. 00:36:12

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: "Az hogy az erőműved meg hőt is ad, azt nem számíthatod be, mert a nem fűtési idényben azzal nem mész semmire."

nem ohajtom eroltetni, de a futesi szezonon kivul mar a PV elegge jol helytall, es ha a kiepitett kapacitas megvan akkor eleg csak a statisztikat nezni, azaz hogy a taknyos nyalkas napokon tenyleg draga a gazos futes, de abbol meg altalaban nincsen sok nyaron

meg azert sokat dob a tetelen az is hogy a gazturbinas aramot azt altalaban dragabban lehet eladni, lasd a fenti wiki oldalon: "Kiegészítő tüzelés nélkül a kombinált erőmű összhatásfoka jobb, azonban a kiegészítő tüzelés lehetővé teszi, hogy az erőmű gyorsabban reagáljon a villamos terhelés ingadozásaira."

es akkor elerkeztunk a lenyeghez!!!
az elektromos auto meg az atomeromu ejszakai aramat veszi fel, na annak mi is a hatasfoka?

pityókaborsommelier 2015.11.25. 09:34:38

@padisah: Pont ezért kell az előremutató megoldások elterjedését éf fejlődését ösztönzni. Nem szabad leragadni annál, amit most tud a hibrid, vagy elektromos, vagy hidrogénes meghajtás, és milyen a mostani áramtermelési struktúránk. Ha nem teszünk semmit, akkor nem történik semmi.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.25. 09:55:34

@Arcade Macho: Azért a dízelbotrány ellenére javultak a kibocsátási értékek, és be is tarthatták volna őket, ha leveszik a teljesítményt. Csak ez a célcsoportnak eleve fontosabb volt mint a kibocsátás, üzletileg nem érte volna meg. Különben én arra számítok, hogy minden gyártó csalt ezzel, nem csak a WV és nem csak a dízel hanem a benzin is, meg a cng is.

Mindenesetre azt akartam mondani hogy a hibrid/nem hibrid kibocsátása között a különbség csak a kisebb fogyasztásból adódik.

Sesquatch Hegyi 2015.11.25. 10:23:13

@Kuntakintekitekinte:
"A hidrogénes autót se nagyon hozd fel, ott meg az ivóvízkészlet ugrik ha mindenki vízautóval akar járni."

itt hagytam abba.

media.giphy.com/media/GwSWbBDaZyAUw/giphy.gif

Sesquatch Hegyi 2015.11.25. 10:39:47

@padisah:

"A hibrid viszont ezt a lépést nem teszi meg, nem cseréli le a primer energiát másra, még közvetve sem. Annyi erénye van, és ez nem tagadható el, hogy takarékosabb. Tehát ugyanazt az utazási célt kevesebb üzemanyag elégetésével oldja meg. "

A Jedlik Ányos terv csak a plug-in hybridekre vonatkozna, mint ahogyan az a blogból is kitűnik.

Plug-in annyit tesz, hogy rá lehet dugni az elektromos hálózatra. Még ha csak 30-50 km is a kapacitása az akkunak, az átlagos autósnak ez is pont elég lesz a hétköznapokban (fővárosi átlag 53 km/nap, országos: 43 mk/nap forrás: www.origo.hu/auto/20140811-bosch-atlag-16-ezer-kilometert-autozunk-egy-ev-alatt.html. )

Sesquatch Hegyi 2015.11.25. 10:48:43

@padisah: "ebből az 5P-t és az 5N-t ki kéne rakni, az 5Z-t meg csak annak a járműnek megadni aminek tényleg nincs kibocsájtása,
tehát Mészáros úrnak mégis igazsága vagyon, egy hidrogénnel hajtott belső égésű már nem emisszió mentes, és a hatóságok simán beleveszik"

Nem biztos, hogy első körben ez lenne a legjobb megoldás. Talán 10 év múlva. Magyarországon átlagosan 43 km-t mennek naponta autóval. egy 25 km feletti távolságú (tisztán elektromos hajtással) plug-in hybrid ennek nagy részét fedezi, úgy hogy nem szennyez közvetlenül (most ne menjünk bele az erőmű szennyezésébe pls).

A rendelet lazít a feltételeken, cserébe hatásosabb lesz, hiszen nagyobb piacot érint.

A fenti feltételek meg nincsenek kőbe vésve. Simán el tudom képzelni (ahogy az más országokban, pl Norvégiában már megtörtént),hogy ahogy nő a hibrid és tisztán elektromos autók részesedése a piacon, úgy csökkennek majd a kedvezmények.
(lásd még belga, német kedvezmények csökkentése a lakossági napelem piacon)

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2015.11.25. 11:05:24

@Sesquatch Hegyi: egyrészt semmi biztosíték nincs arra, hogy a plugin hibrid villamos hajtását fogja a tulaj használni, ezek nem úgy működnek hogy a városon belül elektronika letiltja a belsőégésűt, és csak a városon kívül engedi beindítani

ha pedig a belsőégésűt használja, ugyanúgy szennyez mint az 1.0 Suzuki, ezért értelmetlen bármilyen kedvezményt adni rá

az a kedvezménye, hogy a kisebb fogyasztás miatt kevesebb jövedéki adót fizet, és ez a normális

ezeket az extrákat csak a tényleg nullaemissziós járművek kapják meg, egyébkén tényleg a blogszerzőnek lesz igaza, és ebből gyártják a jogi kiskaput

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.25. 14:43:36

@Arcade Macho: Jaj, jaj! ?ég mindig nem érted. Kombinált ciklusú. GÁZERŐMŰ!!! Vagyis sokkal drágább mint a szénerőmű. A gázturbinás erőműveket ezért nem használják alaperőműnek. Az alaperőművek szén, atom, víz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.25. 14:45:25

@Arcade Macho: Jaj, jaj, jaj! Egyre mélyebbre ásod magad. A CO2 kibocsátást vetettük össze, tehát az atomot itt természetesen nem kell vizsgálni. Nyalván az egészen más. Mellesleg a zatom is csak 30 százalék.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.25. 14:48:46

@Arcade Macho: Na ennek fussá neki! Mondom nem értesz a termodinamikához, + a villamos iparhoz. Én mind2ben eléggé járatos vaok.

muszakiak.hu/tudastar/energia/1012-korszeru-szeneromuvek-helyzete

"A napjainkban üzemelő erőművek jelentős része – néhány kivételtől eltekintve – sajnos alacsony hatásfokon (32-35%) üzemelő szubkritikus erőmű, melyek 220 bar nyomás illetve 540 °C hőmérséklet alatti gőzparaméterekkel üzemelnek. Ezeket az erőműveket az 1960-as évektől kezdve építették és tervezett élettartamuk átlagosan 45 év. Ahogy látható tehát, a jelenlegi erőművek lassan élettartamuk végéhez közelednek. Pótlásuk a mai kor színvonalának megfelelően szuperkritikus (átlagosan 240 bar, 560 °C), illetve főként ultraszuperkritikus (átlagosan 300 bar, 600 °C) paraméterekkel rendelkező erőművekkel lenne kívánatos. Utóbbiakkal, barnaszén tüzelőanyaggal 42-43%-os, feketeszén esetén pedig akár 45-46%-os hatásfok is elérhető."

Arcade Macho 2015.11.25. 15:55:59

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: tenyleg, van az atomeromunek hatasfoka???
miket mondasz... es teeeeeeeeeenyleg 30 %

wow ember te aztan tucc valamit, szerintem add be az ujitasodat es gazdag leszel

amugy meg ajanlanam kedves baratomat a guglit:
www.brighthubengineering.com/power-plants/72369-compare-the-efficiency-of-different-power-plants/
"Since the energy release rate in nuclear fission is extremely high, the energy transferred to steam is a very small percentage - only around 0.7 %. This makes the overall plant efficiency only around 0.27 %. But one does not consider the fuel efficiency in nuclear power plants; fuel avaliabity and radiation losses take center stage"

de azert ne bankodjal hogy igy beleszaladtal egy parasztlengősbe :)))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.26. 05:38:08

@Arcade Macho: Te hülyegyerek! Te olvasni se tucc?

" The efficiencies of these plants range from 35 % to 38 %. Super critical power plants operating at 220 bar and 600/600 °C can achieve efficiencies of 42 %. Ultra super critical pressure power plants at 300 bar and 600/600 °C can achieve efficiencies in the range of 45% to 48 % efficiency."

Én ezt írtam eredetileg.
"A szénerőmű hatásfoka 30-35 százalék körül van. "

Mire te elkezdesz okoskodni, idekeverted a kombinált ciklusú gázerőműveket, meg az atomerőműveket. Aztán most előhúzol egy olyan cikket ami alig tér el az általam saccból, a magyar erőművek hatásfokának ismeretéből írt számtól.
Hülye vagy hozzá kispofám, ráadásul az a típus aki nem képes ezt elismerni. A szuper kritikus erőművekkel van probléma műszakilag, a hőcserélőket gyakran kell felújítani.
Olvasd el ezt a cikket te fasz! Ennyit a hatásfokokról.
cornerstonemag.net/setting-the-benchmark-the-worlds-most-efficient-coal-fired-power-plants/

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.26. 05:42:53

@Arcade Macho: Különben úgy látszik angolul sem tudsz, mert nem értetted meg az egész idézetet, aminek csak egy részét másoltad. :-))

"Nuclear

The efficiency of nuclear plants is little different. On the steam turbine side they use the Rankine thermodynamic cycle with steam temperatures at saturated conditions. This gives a lower thermal cycle efficiency than the high temperature coal fired power plants. Thermal cycle efficiencies are in the range of 38 %. Since the energy release rate in nuclear fission is extremely high, the energy transferred to steam is a very small percentage - only around 0.7 %. This makes the overall plant efficiency only around 0.27 %. But one does not consider the fuel efficiency in nuclear power plants; fuel avaliabity and radiation losses take center stage"

:-))

Arcade Macho 2015.11.26. 09:40:15

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: TE irtad nem en...
"Mellesleg a zatom is csak 30 százalék."

en cafolom sima guglival
mit is bizonyit ez?
hogy egy nagypofaju segg vagy semmi egyeb!!!

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.26. 15:12:26

@Arcade Macho: Faszfejke! A paksi atomerőmű hatásfoka változik. 30 és 34 százalék között mozog, a külső hűtés (dunavíz) függvényében, mivel nem helleres. A nyomottvizes reaktorok hőmérsékletét nem lehet tovább növelni (vagyis a hatásfokot sem, tudod, Carnot), mert a primer körben alkalmazott cirkónium 400 fok felett a szuperkritikus vízzel reakcióba lép. Nagy a víz relatív permittivitása ezen a hőmérsékleten.
Gyakorlatilag oxidálószerként viselkedik. No meg a reaktortartály korróziója is gond. A magashőmérsékletű szuperkritikus vízzel menő reaktorok ezért nem is terjedtek el. A gázhűtésesek negativ kritikussági tényezője pedig túl alacsony. Faszfejke! Atomerőművekkel, energetikával és nukleáris kémiával foglalkozom. Velem akarsz vitázni, ebben? Én olyan emberekkel dolgozom együtt kutatásokon, aki NAÜ ellenőrök. Kicsit többet tudok az atomerőművekről mint te.

Na mit cáfolsz te guglival?

www.google.hu/search?q=paksi+hat%C3%A1sfok&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=qBBXVtAsor7KA-LzkLgH
Seggecske! Végez el előbb egy egyetemet mondjuk gépészkaron, vagy atomerőmű szakon a BME-n és utána gyere vissza okoskodni!

gázóra ellenőr 2015.11.27. 07:49:12

@Arcade Macho: guglihuszár! Még olvasni sem tudsz rendesen, angolul meg nem értesz úgy látszik. Szánalmas hogy műszaki ismeretek nélkül, guglira hivatkozva vitatkozol olyannal, aki láthatóan műszakilag sokkal képzettebb nálad ezen a téren. A szénerőművek, amelyek a villamosenergia döntő részét adják és a CO2 kibocsátásért felelnek, alig harminc százalék feletti hatásfokot produkálnak a mai ipari színvonalon. A gázerőműveket drágaságuk miatt hiába is kevered ide.
Vannak próbálkozások hogy a munkaközeg hőmérsékletét feljebb vigyék, de az olcsón iparilag alkalmazható anyagok, víz és vas kémiai tulajdonságai ennek gátat szabnak. Már az égéstér hőmérsékletét sem viheted fel túl magasra, mert az acélok 800 fokon lágyulnak és nem bírják ki a gőznyomást. Speciális acélok kellenek 600-700 fokon hogy ne szedje szét a hőcserélőket a 600 fokos víz. Mondjam tovább, guglihuszár?

Pásztor Miklós 2015.11.27. 14:10:31

@gázóra ellenőr: @Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Szó se róla, rendesen leoltottátok a csávót, de megérdemelte. Okoskodik itt, mindenféle tárgyi tudás nélkül.

lukszkajvoker 2015.12.03. 13:05:27

"Zöld javaslat lenne, hogy - a mentőkön, a rendőrökön és a tűzoltókon kívül - bármifajta autók közlekedhessenek a buszsávban?

Lófaszt. Sokkal inkább bűnözők, milliárdosok és politikusok régi vágya - amely úgy tűnik, most zöld intézkedésnek álcázva teljesülhet."

EZ BAROMSAG ! Ha van hely miert ne kozlekedhetnenek a busz savban az elektromos autok ?
Raadasul pont az elektromos auto, inkabb a szegenyeknek jon jol, mert otodebe kerul az uzemanyag.

nagyfeszültség 2015.12.03. 19:08:10

@lukszkajvoker:
A szegény emberek gyalogolnak, bicikliznek, tömegközlekednek....

Arcade Macho 2015.12.04. 23:20:32

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: @gázóra ellenőr: @Pásztor Miklós:

na ez a sok SEGG probalja meg ertelmezni ezt:
"Since the energy release rate in nuclear fission is extremely high, the energy transferred to steam is a very small percentage - only around 0.7 %."

tudjatok van ez igy hogyha valaki kitatott szajjal szalad a faszerdoben akkor beakad valami a torkara...

jo jo tudom hogy ez egy BEUGRATO kerdes es valojaban a kazanszexualis hulyegyerekeket leszarom magasrol, de ha mar valakinak a torkara akadt a f.sz akkor tegye mar meg hogy a nagy igyekezeteben nem melytorkozza le!!!

dukeekud 2015.12.05. 17:37:23

@nagyfeszültség: "A szegény emberek gyalogolnak, bicikliznek, tömegközlekednek.... "

Lehet hogy jelenleg így van, de pont az a lényeg, hogy az elektromos autot, már a szegények is megengedhetnék maguknak. Csak hát az emberek igénytelenek, nem érdekli őket, sem a környezet, sem a pénztárcájuk.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.06. 06:19:42

@Arcade Macho: Jajaj, gyerek! Eleve hibás ami ott van. Nem tudsz angolul? Tényleg? Az atomerőművekben keletkező hő 0.7 SZÁZALÉKA fordítódik gőz képzésre? :-))
Te barom! Elírták! 38 százalékos a hőerőgépek hatásfoka, de a hasadásból keletkező hőnek csak 70 százalékát tudják gőz fejlesztésére fordítani. 38*0.7=26.6 De ezek átlagos értékek, amiket jelentősen leront hogy még egy csomó forralóvizes reaktor működik.
Mondom még a saját magad által idézett dolgot sem érted. Elképesztő mennyire hülye vagy.

Arcade Macho 2015.12.08. 00:31:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: gondolom a szakmaban melozol
kerdezz ra egy okosabb embernel hogy miert is szopattak ilyen konnyen be
aztan majd ne kerjel bocsanatot tolem...

nincsen kedvem tobbet raguglizni es ertelmezni atomenergetikai dolgokat, anno zegyetemen sztorizgattak, erre emlekeztem, na meg arra is hogy a mellekszakiranyon sirankoztak hogy miert is nem tanul a mai villamosmernok kazangepeszetet, hat jo fej tanar volt na, csak ott egy kicsit csodalkoztam rajta...
a bode diagramra is emlekszem... arra hogy sztorizgattak

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.08. 07:09:02

@Arcade Macho: Miről beszélsz? Itt te szoptál, mert egy rendes angol mondatban nem veszed észre a számszaki hibát. A szénerőművek hatásfokánál kezdtük, amire te okoskodtál a guglival és kiderült fingod nincs az egészről. Na meséljél! Mennyi is a szén és atomerőművek hatásfoka végül is?
Ha meg nincs kedved értelmezni, nincs kedved ráguglizni, akkor ezzel bevalottad hogy fingod sincs róla és olyannal kezdesz vitázni, aki ezzel napi szinten foglalkozik. Úgyhogy nem is kérdés, itt te szoptál.

Pásztor Miklós 2015.12.08. 13:26:30

@Arcade Macho: Tényleg! Akkor leírnád ide mennyi az atomerőművek és a szénerőművek hatásfoka? Vagy csak még mindig mellé fogsz beszélni, úgy hogy közben mi jót röhögünk rajtad. :-))
Mennyi Paks hatásfoka? Meg tudod keresni a guglin?
Na mi lesz guglihuszár? (copyright gázóra ellenőr)

Pásztor Miklós 2015.12.09. 06:18:40

@Arcade Macho: Csak nem sikerül összegugliznod Paks hatásfokát? Most hova lettél? Eltévedtél a faszerdőben nyitott szájjal?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.10. 13:38:38

@Arcade Macho: Most már nagyon türelmetlenek vagyunk, ó mester!
Taníts minket, mesélj az atomerőművek hatásfokáról!
Kezdd egy kis angol tanulással, aztán jöhet Paks is!

fifibá55 2015.12.11. 12:30:34

"Savanyú a szőlő" típusú poszt. Az ingyen parkolás jó lesz, mert legalább nem veszik el ál-töltő autósok a helyet azoktól, akiknek tényleg rá kell kapcsolódniuk a töltőre. Ez a rendelet hamarosan hatályba lép, ellentétben a buszsáv használatának engedélyezésével, amiről még előterjesztés sincs, tehát most éppúgy büntetendő, mint a belső égésű fa..fejeknél.

Arcade Macho 2015.12.13. 11:37:42

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: mivel ennyire ra vagy cuppanva a temara es latvanyosan a kazannal valo szexualis viszonyod MINDENT felulir, igy belatom hogy hiba volt egy ilyen beszuluklt agyuval nekiallni vitazni

de rendesen utananezek, csak ezt ugye a csopp kis agyaddal felfogtad ugye?
"Arcade Macho 2015.11.25. 15:55:59
@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: tenyleg, van az atomeromunek hatasfoka???
miket mondasz... es teeeeeeeeeenyleg 30 %"

tehat ezt ertelmezted te kis hulye?
semmi olyan kiegeszito tetelt nem mondtal -mert annyira felall a kazan szo hallatara neked- hogy esetleg felfogd hogy a termikus hatasfok elott is letezhet mas esemeny az atomreaktorban, tudod ha kicsit is intelligens lennel, akkor kepes lettel volna letisztazni ezt

lehet amugy hogy tevedek es most bizonyitani meg nem ohajtanam, mert tenyleg nincsen kedvem ennek most utananezni

Arcade Macho 2015.12.13. 11:42:04

@Pásztor Miklós: a jo edes kurva anyadat baszd meg te tajtgeci

ki a bubanat szolt hozzad ilyen taplo modon mint te tetted velem?
menjel el ahhoz a maisk idiotahoz es szopd csak le, engem meg hanyagoljal ha ertelmesen nem vagy kepes ervelni vagy beszelni

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.17. 13:40:09

@Arcade Macho: Látom olvasni se tudsz. Ezért ideírom neked még egyszer.

Az atomerőművekben keletkező hő 0.7 SZÁZALÉKA fordítódik gőz képzésre? :-))
Te barom! Elírták! 38 százalékos a hőerőgépek hatásfoka, de a hasadásból keletkező hőnek csak 70 százalékát tudják gőz fejlesztésére fordítani. 38*0.7=26.6

Te idézted te barom és nem vetted észre az elírást!

Persze ezt elfelejtetted idézni amit utána írtál

"amugy meg ajanlanam kedves baratomat a guglit:
www.brighthubengineering.com/power-plants/72369-compare-the-efficiency-of-different-power-plants/
"Since the energy release rate in nuclear fission is extremely high, the energy transferred to steam is a very small percentage - only around 0.7 %. This makes the overall plant efficiency only around 0.27 %. But one does not consider the fuel efficiency in nuclear power plants; fuel avaliabity and radiation losses take center stage""

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.17. 13:48:31

@Arcade Macho: Különben én írtam hogy 30 százalék Paks hatásfoka. Ez a teljes hatásfok. A gőzturbinák hatásfoka ugyanis 35 százalék körül van. A primer kör hővesztesége meg nem annyi. Ugyanis ki sem jönne az összhatásfok azzal a számmal. A gőzturbinák elvi hatásfok maximuma a paksi esetben csupán 38 százalék lenne, tehát a 0,7-es gőzfejlesztési hatásfok a primer körben 30 százalékos összhatásfokra nem adna lehetőséget.
Egyébként ha szerinted is 30 százalék az atomreaktorok hatásfoka, akkor minek ugattál?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.17. 13:51:43

@Arcade Macho: Ezt próbáltuk értelmezni:

"na ez a sok SEGG probalja meg ertelmezni ezt:
"Since the energy release rate in nuclear fission is extremely high, the energy transferred to steam is a very small percentage - only around 0.7 %."
tudjatok van ez igy hogyha valaki kitatott szajjal szalad a faszerdoben akkor beakad valami a torkara..."

És ebből kiderült hogy segghülye vagy hozzá. Mert nem veszed észre az elírást, fogalmad sincs hogy még ha elimináljuk az elírást, akkor sem stimmel a szám.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.17. 13:52:48

@Arcade Macho: "ki a bubanat szolt hozzad ilyen taplo modon mint te tetted velem?"

Mikinek is írtad a fentit, úgy hogy ne ugassál, megérdemelted!

Pásztor Miklós 2015.12.18. 16:34:08

@Arcade Macho: A büdös kurva anyád te paraszt! Te kezdtél faszerdőzni, te büdös bunkó!
Először is beszóltál az úrfinak a szénerőművek hatásfokáról. Többen szóltunk neked, hogy azok a szerinted 50 feletti hatásfokok a kombinált ciklus esetén a gázturbinás erőművekre vonatkoznak, a szénerőművek esetén pedig csak műszakilag nehezen megvalósítható kevés számú van, anyagtechnikai okok miatt. Az iparban, gazdaságosan 30 százalék körüli a hatásfokuk.
Aztán okoskodtál szintén úrfinak az atomerőművekről, aki - te hülyegyerek - ezzel foglalkozik. Aztán kiderül hogy tényleg 30 százalék a hatásfok, amennyit írt. Ha szerinted is annyi akkor minek pofáztál bel? Utána idézel egy cikket, ami marhaság. Elírás van benne eleve, megf sem értetted, ráadásul ha 70 százalékos lenne az első kör átalakítási hatásfoka, akkor a 377 és 125 fok között működő Paks hatásfoka ki sem jöhetne 30-32 százalékra az ebből a hőmérséklet különbségből adód Carnot hatásfok szerint.
Szóval, te köcsög, fogd be az ostoba pofádat! Szerezz a színező könyvecskét és szorgalmasan satírozz színes ceruzákkal, az való neked, nem a blogokon valóirkálás!

gázóra ellenőr 2015.12.19. 07:34:58

@Arcade Macho: qrva anyádat, te komplexusos kis gennycsimbók! Egy hangot nem értesz az egészből, csak próbálsz itt okoskodni.

fantázia dús nick 2015.12.20. 08:44:23

@gázóra ellenőr: @Pásztor Miklós: @Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Mit idegeskedtek ezen a hülye @Arcade Macho: -n? Egy tipikus ismeretek nélküli, a témában alul iskolázott frusztrált hülye szegény aki a Carnotról azt hiszi hogy az autómentest jelent. Erre fecsérlitek az időtöket? Vagy csak jól esik újra és újra belerúgni?

fantázia dús nick 2015.12.20. 08:48:54

@Arcade Macho: Neked egyébként miért jó hogy újra és újra szénné égeted magad? Ez valami perverzió nálad? Nem kellene orvoshoz fordulnod?