Megdöbbentő, hihetetlen, váratlan, különös - és rendkívül örömteli hírek érkeznek a Magyar Szocialista Párt háza tájáról. Kádár János pártjának utódpártja, amelynek elnökei között voltak olyan pártállami bűnözők, mint Horn Gyula és Nyers Rezső, olyan szánalmas bohócok, mint Mesterházy Attila és olyan szemkilövető, gyakorló elmebetegek, mint Gyurcsány Ferenc, most valami elképesztően jó és rendes dologra készül.

Mint azt az Index.hu megírta, a józan és helyes politikai gondolatokra mostanában tendenciósan nyitott fővárosi szocialisták arra készülnek, hogy a párt vezető testületeivel elfogadtassák: a jövőben a párt döntéshozói semmilyen módon ne (bűn)pártolják, segítsék vagy helyeseljék új magyarországi atomerőmű építését - viszont annál inkább követeljék és tegyék programjuk részévé a megújuló energiaforrások széleskörű népszerűsítését.

Kedves olvasóim, ha ez megtörténik, úgy vélem, a Magyar Szocialista Párt - 25 évvel a rendszerváltás után - átáll a magyar zöld progresszió oldalára. Ha az LMP-t leszámítjuk, ilyet komolyan vehető parlamenti támogatottsággal rendelkező magyarországi párt még nem tett.

Az ötlet - ha jól értesültem - Kunhalmi Ágnestől származik, akinek ezúton is virtuális kézcsókomat küldöm.

Egyúttal felhívnám a figyelmét, hogy bármilyen szimpatikus határozatokat is hoz majd e sokat hibázott párt akármelyik vezető testülete, az atommentes világ nagyszerű gondolatának valódi beágyazása az MSZP programjába és napi politikájába nem fog könnyen menni.

Az MSZP körül ugyanis - a régóta tartó ellenzéki státusztól függetlenül - ma is ott legyeskednek azok a veszedelmes gazdasági bűnözők, akik együtt vadászgatva, piázgatva, üzletelgetve a kormányzópárt hasonló figuráival, ezer szállal és százmilliókkal, milliárdokkal kötődnek az atomenrgiával és más nagyszabású, energetikával kapcsolatos álllami nagyberuházásokhoz. Ők, vagy inkább ezek mindent el fognak követni annak érdekében, hogy meghiúsuljon az MSZP zöld fordulata.

Szóval, kedves Kunhalmi Ágnes, legjobban talán akkor tenné, ha tizenkilencre lapot húzva, a zöld fordulat kikényszerítésével együtt, vagy ha úgy tetszik, egy füst alatt, megpróbálná marginalizálni a szocialista párt fideszesekkel, kdnp-sekkel,egykori besúgó főpapokkal és állami cégvezetőkkel együtt vadászgató sötét, retrográd figuráit is.

Való igaz, ha ezt megteszi, bizonyosan szerez magának több tucat, vagy akár többszáz esküdt ellenséget szocialista párttársai, sőt talán még parlamenti frakciójának soraiból is.

Viszont viszonylag gyorsan, toboroz pártjának fél és egymillió közötti számú rendes, tisztességes környezet-, természet- és állatvédő magyar szimpatizánst.

Megszületett az idei Év autója díj zsűrijének idei döntése.

A Volkswagen Passat lett az Év autója, míg a második helyezett a Citroen C-Cactus nevű modellje.

Meggyőződésem szerint mélységesen igazságtalan, méltánytalan és stílustalan döntés született. Olyan döntés, amely vélhetően megfosztott egy legendás európai márkát a méltó búcsútól.

A kínai kézbe került és lényegében teljességgel identitását vesztett, a fellendülő gazdasági környezetben is csökkenő eladásokat produkáló Citroen számára ugyanis igazán stílszerű és méltó végjáték lehetett volna, ha a jelenleg egyetlen igazán vonzó - és tényleg nagyszerű - modelljük megkaphatta volna az Év autója díjat.

A C Cactus igazi kakukktojás az egykor francia márka jelenlegi kínálatában. Olyan, mintha a múltból érkezett volna: a Citroen felismerhetetlenül sematikus, jellegtelen kínálatában egy igazi, hamisítatlan Citroen.

Olyan, amilyen régen szinte minden Citroen volt: praktikus, de egyedi, takarékos, de különleges vezetési és utazási élményt nyújtó sármos, inyenc jármű. Amely egyúttal árértékarányos, de egyéniségével kimagaslik kategóriájának mezőnyéből.

Ha az elmúlt évek sajnálatos tendenciája tovább folytatódik, hamarosan még az is megkérdőjeleződik: van-e még értelme a jövőben a Citroen márkanevet használni, vagy esetleg az egyszerűség kedvéért, globálisan is áttérnek majd a Don Feng megszólításra.

A legnagyobb baj az, hogy a sok pocsék, rossz, közepes, vagy éppen csak unalmas Citroen modell után ez a valóban zseniális C Cactus sem elég kelendő. Sajnos, lehet, hogy mára sikerült kiölni, vagy csak feledtetni az egykor mágikus Citroen név vonzását a vásárlókból. Akik talán már nem is igazán kérnek a cég termékeiből.

Csodás feltámadások persze léteznek: ne felejtsük, hogy nem is olyan régen a Ford és a Fiat is volt csődközelben.

A félelmem csak az, hogy a Citroen jól láthatóan marketingben, termékfejlesztésben, üzeneteiben, árpolitikájában is szisztematikusan és ellentmondást nem tűrően rohan a vesztébe.

Stílus, környezettudatosság, egyediség, praktikum, vonzó árak?

A C Cactuson kívül régóta egyetlen modellje sincsen az egykori francia, ma kínai gyártónak, amelyre a felsorolt tulajdonságok közül legalább kettő-három illene.

Ráadásul ezért önmagában még csak a kínai tulajdon sem okolható. Mert például a Volvo is kínai - és reneszánszát éli.

Annyi mindenesetre bizonyos: a C15 Traxion, a DS, a Pallas, a Kacsa, a Mehari és a zseniális furgonettek történelmi sorába mindenképpen beleillik a mostani Év autója díjról méltatlanul lemaradt C Cactus.

Csak remélhetjük, hogy nem e nagyszerű sor végén - az utolsó modell lesz.

Kezd igazán hányingerkeltővé válni az a fajta ravasz, de azért kis odafigyeléssel rendre leleplezhető kettős beszéd, amit a Fidesz-kormány a mindennapos politikai kommunikációban is előszeretettel alkalmaz.

Környezetvédőként az még kevésbé zavart, hogy Orbán Viktor először hazazavarta a ruszkikat, majd lehazaárulózta a Putyinnal kokettáló Gyurcsányt, legyilkosozta az 56-os forradalmat vérbefojtó szovjet és magyar erőket, majd ezt követően állami díszsírhelyen temettette el a pufajkás gyilkos Horn Gyulát, eladta az ország energiapolitikáját Putyinnak. Közben egykori ügynökökkel, MSZMP-s vezetőkkel, besúgókkal veszi körbe magát, majd évértékelő beszédében azzal riogat, hogy visszajönnek az urizáló szocialista milliárdosok. Mindeközben Orbán jobbkeze és rosszabbik énje, Lázár János a szintén egykori MSZMP-s karhatalmista gazember Zoltai Gusztávot alkalmazza főtanácsadónak.

Hangsúlyozom, környezetvédőként mindez nem annyira zavar, bár családom kitelepített, kivégzett, gulágra hurcolt, megnyomorított és évtizedekre félreállított tagjai nevében azért bizonyosan kikérném magamnak ezt a szégyenteljes viselkedést egy magát antikommunistának és nemzeti valló kormánytól - ha tehetném.

Az viszont már nemcsak zavar, de kifejezetten aggaszt is, ahogyan Orbánék a sokat, de jelentőségéhez és veszélyéhez képest mégis túl keveset vitatott Amerikai-Európai Szabadkereskedelmi Egyezmény ügyében kommunikálnak.

Van ugye egyszer a vidéki nép egyszerű gyermeke, Fazekas Sándor, az ízes tájszólással, az egyszerű nép nyelvén hozzánk szóló agrárminiszter, aki megvédi a magyar földet, a magyar termékeket, a génmanipulálatlan magyar termékeket, a hazai hagyományokat - és a pálinkafőzést.

Aztán van a Rogán Antal. Aki saját bevallása szerint ugyan, egy nem urizáló parasztgyerek, de mi, egyszerű pesti és vidéki halandók, így a képernyőkön keresztül inkább egy rosszarcú belvárosi milliárdosnak látjuk. Rogán ezügyben is a határozott radikális erő, aki szerint: "a szabadkereskedelmi egyezmény ugyanolyan következményekkel járna hazánk számára, mint az egykori IMF-megállapodás."

Végül, de legelső sorban van itt egy Szíjjártó Péter nevű külgazdasági és külügyminiszter, akit hiába dilettánsoznak, szemüvegeskripliznek, minden bizonnyal megvan a magához való esze. Egyrészt csak összehozott egy olyan luxusházat, amely többe került, mint talán az egész élete során összesen hivatalosan keresett bruttó pénzösszeg. A szabadkereskedelmi egyezmény ügyében pedig nemrégiben azt találta mondani, hogy "komoly előnyöket hozhat a magyar gazdaságnak az USA-EU közötti megállapodás."

Szóval kedves, környezetvédelem iránt elkötelezett olvasóim, jobb ha felkészülünk a legrosszabbra. Vagy ahogy Orbán Viktor zárta minap az évértékelőjét:

Ébresztő, Magyarország, ébresztő, magyarok!

A robbanásszerű műszaki fejlődés egyre népszerűbbé és kifizetőbbé teszi világszerte a megújuló energiatermeléshez szükséges berendezéseket. A napelemekkel, napkollektorokkal, szélkerekekkel, sőt nem ritkán ezek rendkívül ötletes kombinációval igyekeznek a leleményes és környezettudatos tervezők - köztük szép számmal magyarok is - mindenki számára elérhetővé, hatékonnyá és kifizetődővé tenni e berendezéseket.

Ennek nyomán egyre több magánember, család, kis- és középvállalkozás, de multicégek is szép számmal választják a megújuló energiaforrások különböző mixeit. Kinek ne lenne vonzó egy olyan jövőkép, amelyben szinte környezetterhelés nélkül, a nagy energiaellátó rendszerektől függetlenül, szabadon és önállóan jut egy család, vállalkozás, közintézmény a számára szükséges energiához.

Igen, szinte mindenkinek vonzó egy ilyen típusú, zöld, független és autonóm energiahálózat.

De vannak azért kivételek.

Ilyen kivételek például azok az autoriter politikai vezetők, akiknek a szemében vélhetően szabályos rémálom egy ilyen,energetikailag központosítatlan, felügyelhetetlen, szabályozhatatlan jövőkép. Ahol nem lehet többé az energia árával a társadalom tagjai felett atyáskodni, fegyelmezni, jófejkedni és szavazatokat szerezni.

Az ilyen típusú, finoman szólva autoriter, világosabban beszélve diktatórikus hajlamú politikai-gazdasági vezetők ezért aztán tűzzel-vassal-gazdasági szabályzókkal, adókkal és persze hazug, de hangzatos propagandával igyekeznek idejében elejét venni ennek a fajta megújuló energiákra épülő "társadalmi szabadosságnak".

Az ilyen típusú politikai-gazdasági hatalmasságok ezért aztán előszeretettel propagálják, erőltetik az atomenergiát, amely a fosszilis energia korszaka után is biztosítja a központosított energiát és "ellenőrzött" energiaellátást tesz lehetővé - igaz, minden eddiginél súlyos társadalmi, ökológiai költségek és áldozatok árán.

Igen, kedves olvasóim, jól sejtik: ilyen autoriter figuráknak tartom az 1956-os magyar forradalom vérbefojtóinak jogutódjaként Magyarországon pöffeszkedő Vlagyimir Putyint és az őt lelkesen vendégül látó Orbán Viktort is. És a legkevésbé sem tartom véletlennek mindkettejük szinte szerelmes vonzódását az atomenergiához, amelynek használatát demokráciákban lassan, de biztosan leépítik, míg a diktatúrák és autoriter rendszerek egyre fokozódó vonzalommal fordulnak a hasadóanyagokhoz.

Igazán stílszerűen, a Fiat egykori gyárépületeinek tőszomszédságában, a torinói Lignottóban sorakoztak fel a nemzetközi média képviselői előtt a Doblo új személy és áruszállító modelljei. Talán kevesen emlékeznek arra, hogy a Fiat Doblo éppen 15 évvel ezelőtt, az ezredfordulón született, és az elmúlt másfél évtizedben múlhatatlan érdemei voltak az olasz autógyártó életben maradásában. Mert bár egy új autó születésénél nem feltétlenül elegáns az elmúlás esélyeit latolgatni, azt éppen blogunknak adott exkluzív interjújában ismerte el a Fiat egyik vezetője, hogy bizony egy időben sokaknak, túl sokaknak állt érdekében a világ legalacsonyabb károsanyag-kibocsátású modellpalettával rendelkező gyártójának kinyírása.

Mára azonban határozottan gyengülni látszik a Fiat-ellenes nagykoalíció, hiszen a negatív jóslatok rendre nem váltak be.

1. Sergio Marchione, a Fiat vezére, aki egy időben jó eséllyel pályázhatott a világ legtöbbet szidott topmenedzsere címre, nem tette tönkre a Fiatot, nem vitte el a gyártást Olaszországból, és nem lopta szét a céget - pedig mindezeket a lehető leghatározottabban állították róla.

2. Megdőltek a Fiat "legendás megbízhatatlanságáról" szóló állítások is. Az olasz gyártó modelljei rendre a jobbak és/vagy a legjobbak között szerepelnek a megbízhatósági statisztikákban - miközben a világ nagy megbízhatósági legendái kényszerülnek brutális és egyben banális visszahívásokra.

Fiat 500, 500L, 500X, Panda Fiorino és Doblo.

Olyan modellpaletta, amelyből egy környezettudatos ember is bátran válogathat, munkához, családnak, városba, elővárosba vagy hosszabb utazásokhoz. Ráadásul a Fiat a világ egyik vezető CNG (Compressed Natural Gas) üzemű autógyártója, amely a szakértők többsége szerint minden szempontot egybevetve jelenleg a legkevésbé környezetterhelő autózást teszi lehetővé.

Az új, most bemutatott Fiat Doblo és Doblo Panorama is elérhető 1.4-es, Euro6-os CNG változatban.

(Mivel a megújuló energiatermelés alapját képező napelemekhez hasonlóan a CNG is fokozottan környezettudatos technológia, a magyar kormány sem tétlenkedett: talán éppen az új CNG hajtású Doblók első példányainak legyártásának pillanatában, 2015 január elsejétől, sunyiban, nulláról, köbméterenként 28 forintra növelte e tiszta gáz jövedéki adóját, talán csak hogy jelezze: ahol felüti a fejét bármifajta zöld technológia, ott a "nemzeti kormány" gyorsan és határozottan azt el is tapossa.)

CNG hajtású FIAT Doblók tehát nem lesznek gyakori szereplői a hazai közlekedésnek, de az új Doblo EcoJet és TJet verziói mind a benzin, mind pedig a dízel üzemeltetésű kisáruszállítók között jó eséllyel pályázhatnak a legkisebb károsanyag-kibocsátással a legtöbb árut a legmesszebbre elszállító járművek megtisztelő címére.

Az új Doblo egyébként esztétikai és műszaki megújulásával egy időben világfurgonná is avanzsált: Észak-Amerikában ProMaster City néven, a Fiat 500 után, az olasz gyártó második modelljeként akar - és vélhetően fog is - hódítani.

Aki Doblót vesz, emócióira hallgatva hoz józan döntést.

Talán ez az, ami réges-régen megvolt, sokáig hiányzott, de most visszatért a Fiat-modellekbe: a lélek, a stílus, a sárm, amely racionalitással, takarékossággal és környezettudatossággal párosul.

Szerencsére ilyen az új Doblo: sármos világfurgon, környezettudatos európaiaknak.

Mostanában szabályosan elárasztják a hazai médiát a magyar autóimportőrök kereskedelmi győzelmi jelentései. Sőt, nyilvánosság előtt zajló polémiák is kialakultak arról: valójában melyik autómárka és típus pontosan miben első, melyik kategóriában és miért piacvezető - esetleg annak ellenére is, hogy nem annak látszik.

Kié a legnagyobb darabszámban eladott személygépjármű, haszongépjármű, márka, típus, kategória stb.

Én mindenesetre ezúton is gratulálok a Fordnak, amiért számos fontos kategóriában egyértelmű piacvezető, a Fiatnak a Ducatóval elért nagyszerű sikereihez, és korántsem utolsósorban az ár-érték arány bajnok Dacia szárnyaló eladásaihoz. Különös tekintettel a Dokker és a Duster, két nehéz kategóriában elért fergeteges és nem múló népszerűségéhez.

Gratulálok, mert a hazai autópiacon a vásárlók körében sikeresnek lenni egyáltalán nem könnyű. Jó termékek, jó árak, jó kereskedői és szervizhálózat, jó reklámok és sok más egyéb, csak hosszú évek, évtizedek alatt felépíthető rendszerek egyidejű hibátlan működése szükséges hozzá.

(A kínai kézbe került Peugeot és Citroen tartós hazai és nemzetközi mélyrepülése is bizonyítja, hogy még az egykor stabil sikermárkák is képesek meg-megbukni, hogy ha a siker említett feltételei közül akár csak egy-kettő is hiányzik.)

Van viszont ezeknek a hazai autópiaci sikerjelentéseknek egy olyan része, amely minden jóérzésű adófizető embert méltán irritál.

Konkrétan azok a fergeteges kereskedelmi sikerekről szóló, skodás, opeles sajtóközlemények, amelyekben az e márkákat forgalmazó vállalatok azt ecsetelik hosszasan, hogy termékeik milyen sikeresek és népszerűek a hazai vásárlók körében.

Nos, a helyzet esetükben - legalábbis Magyarországon - nem így áll.

A helyzet esetükben úgy áll, hogy a Skoda és az Opel - egyébként abszolúte nem rossz - gépjárművei csak és kizárólag azért szerepelnek az eladási listák élén, mert ma hazánkban a befizetett adóinkból keletkező közpénzek igen nagy részét Skodák, Opelek, Volkswagenek, Audik beszerzésére költi az állam és annak szervei, intézményei.

Ráadásul ezen márkák modelljeinek beszerzése során már régóta pontosan kimutatható az a fajta jól szervezett bűnös rendszer, amely a verseny látszatát fenntartva a gyakorlatban teljességgel kizárja más márkák esélyét az állami, önkormányzati beszerzéseknél.

Sokak szerint szabályos, közpénzeket herdáló bűnszervezet működik ma Magyarországon, amelynek kizárólagos célja, hogy biztosítsa: csak és kizárólag a Porsche Hungária márkái (Volkswagen, Skoda, Audi), valamint az Opel termékei nyerhessenek a közbeszerzéseken.

Vagyis amikor a Skoda Octavia és SuperB nagyszerű piaci sikereiről cikkeznek, akkor valójában nem magánemberek, kis- és középvállalkozások (KKV) szimpátiájáról és szabadpiacon hozott vásárlói döntéseiről van szó, hanem a magyar állam súlyosan erkölcstelen közbeszerzési - és közpénzherdálási - gyakorlatáról.

A probléma ugyanis korántsem csak azzal van, hogy kizárólag Skodákat, Volkwageneket, Opeleket vásárolnak közpénzből Magyarországon. A Skodák, Volkswagenek és Opelek ugyanis - néhány kivételtől eltekintve - nagyszerű autók. A probléma azzal van, hogy amikor a Passat és a SuperB nincsen versenyben a Mondeóval, a Skoda Yeti a Dusterral, a Caddy a Transit Connecttel és a Transporter a Transittal, nos, akkor bizonyosan közpénzpazarlás zajlik. Ahol nincsen valódi verseny és transzparens közbeszerzés, ott általában irreálisan magasak az árak és korrupció, pazarlás zajlik.

Ezért tartom mérhetetlenül pofátlannak és gátlástalannak azt, hogy az évek óta rendre lenyúlt gépjármű-közbeszerzések haszonélvezőinek még van bőr a képükön ahhoz, hogy a vásárlók kedvenceiként reklámozzák azokat az autókat, amelyeket befizetett adóinkból, a nyilvánosság és a konkurensek teljes kizárásával, erőfölényével visszaélve izomból vásárol meg a mi pénzünkön, magának és kegyeltjeinek a magyar állam.

Távol álljon tőlem, hogy kéretlenül és akaratlanul tanácsokkal lássam el Orbán Viktor - magát szerényen csak "demokratikus oldalnak" tekintő és nevező - hazai balliberális ellenzékét. Annyit azonban megjegyeznék, hogy jó nagy pancserságot követtek el, amikor Merkel látogatása előtt, "diktatúrat", "demokratikus deficitet" és egyéb többnyire jogos, de kézzelfoghatatlan vádakat ordibáltak Orbánékra - jó hangosan, hátha az elhallatszik a német kancellárasszonyig.

Persze nem hallatszott el, pontosabban, ha el is hallatszott, előrelátható volt, hogy egy többszöri kétharmados választói felhatalmazást kapott magyar kormányt a demokráciát érintő alapvető kérdòsekben nem fog nyiltan és egyértelműen kritizálni az európai politika egyik legrutinosabb és legbefolyásosabb szereplője.

Ha a Merkel és Orbán között árkot ásni szándékozóknak lett volna eszük, taktikai érzékük és persze erkölcsi alapjuk, nos, akkor egészen más témákat tettek volna tüntetéseiken közbeszéddé, Helmut Kohl egykor német kancellár környezetvédelmi miniszterének Magyarországra érkezése előtt.

Igen, kedves olvasóim, talán önök is sejtik: konkrétan arra gondolok, hogy az egyetlen releváns, egyértelmű és európai fül számára is világosan érthető kritika az lett volna, ha elmondják: az Orbán Viktor vezette magyar kormányzat mára hazánkban lényegében felszámolta a környezet- és természetvédelem fékeit és ellensúlyait.
Ezzel egyidőben pedig szabad utat engedett - és állami támogatást adott - a legbarbárabb, leggusztustalanabb, vadászatnak csúfolt, hobbiként űzött nagyüzemi szabadtéri állatmészárlásnak. Meg persze a zöldszempontokat cinikusan figyelmen kívül hagyó ipari és beruházáspolitikának.

Vagyis lényegében a környezet-, természet- és állatvédelem, valamint a megújuló energiagazdálkodás területén nyíltan és cinikusan szembeköpött, sőt inkább ráhányt minden európai normára, alapértékre. Ez lett volna az az üzenet, amely elérhetné az egykori német környezetvédelmi minisztert, a német atomerőműveket bezárató kancellárasszony, Angela Merkel ingerküszöbét.

Csak egy nagy baj van: az egész fent emlitett gyalázatos környezetpolitikai folyamatot már Hornék, Medgyessyék, Gyurcsányék, Bajnaiék is megkezdték - igaz, sokkal kevesebb tudatossággal és sokkal kevésbé céltudatos brutalitással, mint azt végzi jelenleg Orbán. Ráadásul korántsem csak Semjén Zsolt - a jelenlegi kormány miniszterelnök-helyettese - hirhedt arról, hogy civilben, hobbiból állatokat gyilkolászó beteglelkű szarházi.

De sajnos a "demokratikus ellenzék" soraiban is igen szép számmal lapulnak vadászok, atomlobbisták, akik - sajnos - a szivük mélyén inkább csodálják, mint elítélik Orbánéknak a természeti, környezeti értékekkel szembeni primitiv és brutális gátlástalanságát.

Kaposvár, Siófok, Székesfehérvár, Komárom.

Négy magyar nagyváros, amelynek polgármesterei, képviselőtestületei, országgyűlési képviselői súlyos, indokolhatatlan és méltányolhatatlan mulasztásban vannak. Ezen települések ugyanis abban hasonlítanak egymáshoz, hogy végpontjai két rossz állapotban lévő, de jobb, sokkal jobb sorsra érdemes vasútvonalnak. Amelyeket, ha záros határidőn belül nem sikerül fejleszteni, hamarosan, funkciótlan, antagonisztikus torzóvá változnak a magyar kötöttpályás távolsági közlekedésben.

Mint ismeretes, Magyarország komolyan vehető vasúti fejlesztéseket csak és kizárólag EU-s forrásokból képes megvalósítani. Hazai forrás erre nincs. (Ami kevés esetleg lenne, az legfeljebb minimális beruházási önrészekhez, maguknak a fejlesztési projekteknek a megtervezéséhez elegendő. Efeletti vasútfejlesztési források a magyar költségvetésben egyszerűen nincsenek, vagy ha lennének, azt a politikai elit már hosszú ideje szisztematikusan szőrén, szálán ellopja.)

Marad tehát a sokat szidott uniós pénz. Vasútfejlesztés esetében pedig csak két, kizárólag két esetben ad erre a célra pénzt Magyarországnak Brüsszel.

1. Fontos európai személy- és teherszállítási kötöttpályás közlekedési tranzitfolyosók fejlesztése,

2. elővárosi kötöttpályás közlékedési fejlesztés.

Vagyis a két említett vonalnak (nem lévén fontos nemzetközi tranzitfolyosó részesei) lényegében egyetlen esélyük van a - túléléssel felérő - fejlesztésre. Ha fontos, integráns részeivé válnak Komárom, Székesfehétvár, Siófok, Kaposvár agglomerácisó tömegközlekedésének. E négy város polgármesterének, kistérségi vezetőinek, országgyűlési képviselőinek, helyi képviselőtestületeinek lenne a feladata (mi több: kutya kötelessége) az erre vonatkozó koncepciók, tervek, számítások elkészíttetése. Majd ezekből - kormányzati támogatással - uniós pályázatok készítése és megnyerése.

Tulajdonképpen nem is ez lenne a feladatuk, hanem ez lett volna - már réges-régen.

Csak éppen szartak rá: Molnár Attila komáromi, Cser-Palkovics András székesfehérvári, Szita Károly kaposvári polgármesterek talán még életükben nem ültek a Kaposvár-Siófok, Komárom-Fehérvár vonatokon. Vagy ha esetleg mégis, szolgálati luxusautóik folyamatos használata már réges-régen feledtették esetleges vonatozós emlékeiket.

(Siófokon egy kicsit más a helyzet: a Siófok-Kaposvár vasútvonalra, de a takarékos közpénzgazdálkodásra és sok minden egyébre is magasból szaró fideszes Balázs Árpád nevű polgármestert 2014-ben az alapvetően fideszes többségben lévő választópolgárok konkrétan elküldték a jó kurva anyjába. Utódjáról - aki kampányában egyébként Balázs disznóságainak feltárását és a politikusbűnöző felelősségre vonását ígérte - Lengyel Róbertről a polgármesteri székbe kerülése óta eltelt idő rövidsége miatt egyelőre még nem lehet tisztességgel kifejteni semmi biztosat.)

Magyarán e 3 + 1 (Kaposvár, Fehérvár, Komárom, + Siófok) dunántúli nagyváros választott vezetőit súlyos felelősség terheli amiatt, hogy kísérletet sem tettek e fontos állami-önkormányzati kezelésű közvagyon-tárgyaknak számító vasútvonalak megmentéssel, megőrzéssel felérő fejlesztésére. Nem írtak koncepciókat, nem végeztek számításokat, nem próbálták összefogni a kistérségüket, a civil szervezeteket annak érdekében, hogy megszervezzék ezeknek elővárosi közlekedésbe kapcsolását és - uniós pénzek igénylésével - biztosítsák jövőjüket. Meg persze a körzetben élők biztonságos, környezetbarát kötöttpályás közlekedési lehetőségét.

Vádolom tehát e polgármestereket közpénzekkel elkövetett politikai, gazdasági gondatlansággal - vagy csúnyábban, de világosabban szólva: dilettantizmussal és nemtörődömséggel. Siófok, Kaposvár, valamint Komárom, Fehérvár és környékének választott vezetőt ezen felül hazugsággal is. Hiszen a jelenleg kormányzó Fidesz megyei közgyűlési, országgyűlési és helyi önkormányzati képviselői ezen vasútvonalak megmentésének és fejlesztésének hazug ígéretével kampányoltak.

Mára világossá vált: pofátlanul hazudtak.

És ezért szégyellhetik a pofájukat.

Ps. Mielőtt azonban kedves vasútbarát, baloldalhívő olvasóim túlságosan belemelegednének e hazug és becstelen fideszes vezetők - jogos - szidásába, soha ne felejtsék el: az említett vasútvonalak (Komárom-Székesfehárvár, Siófok-Kaposvár) közül az előbbit két rohadt gazember: Gyurcsány és Bajnai bezáratta, utóbbit ugyanezek csak mindenáron be akarták, de végül nem sikerült nekik.

Szóval túl sok jót ezek jogutódaitól és különböző formációkba szétszéledt követőitől se várjanak vasútügyben.

A nagy tekintélyű, óangol What Car című magazin olvasóinak szavazásán, amelyen azt kérdezték, melyik új modellt várják leginkább 2015-ben, a hamarosan érkező Honda HRV (Japánban Vezel) kapta a legtöbb voksot.

Bár nem vagyok egy tipikus What Car-olvasó, ezügyben lényegileg osztom a lap fanjainak véleményét. Én is nagyon kíváncsian várom az új HRV-t, mert az utóbbi időben szinte minden új Honda (Civic, CRV, Civic kombi stb.) decens, igényes, minőségi, és elég környezettudatosra is sikeredtek. Úgy tűnik, nem lesz ez másként az év közepén érkező HRV esetében sem: egy igazán letisztult, európai szemnek is kedves, jó autó lesz, amely - nem az első, de újabb - bizonyíték lesz arra, hogy egy SUV-nak nem feltétlenül kell benzinfaló, nagy és elnagyolt, fennhéjázó, tulok autónak lennie.

Szóval várom és tetszik is a HRV, de én azért - a What Car-olvasókkal ellentétben - sokminden mást is nagyon várok, várnék a Hondától 2015-ben.

Azt, hogy mi mindent? Ha kedves olvasóim rápillanatanak a poszthoz mellékelt ábrára, azon nagyjából mindet megtalálják: városi villanyautó, villanymotor, napelemes park-green töltőrendszer, egy univerzális villany-hajtáslánc, amelyre bármilyen jellegű kasztni ráhelyezhető.

A közös bennük, hogy:

1. mind-mind a Honda globális - és nagyszerű - zöld fejlesztései,

2. a magyarországi környezetvédelem, villanyautó és megújulóenergia-ellenes gazdasági, politikai légkörben vélhetően soha nem fogunk velük találkozni.

Magyarán: Magyarország egyelőre bizonyosan kimarad mindazoknak a példaértékű zöld fejlesztéseknek a gyümölcseiből, amelyeket a Honda globális boszorkánykonyháiban kikevernek - a világ környezetbarát paradigmaváltásra nyitottabb felének.

Múltkor kisétáltam a Hajógyári szigetre, és végignéztem az egykori Vizoviczki-birodalom romjait.

Keresztülgázoltam az egykori diszkók romos épületein, a rohadó, széttöredezett, színes-giccses álmennyezetek, törött óriástükrök között, és arra gondoltam: milyen szürreális is az, hogy Hadrianus római császár helytartói palotájának, Széchenyi István egykori hajógyárának helyét ma, egy pitlák, primkó szarházi bűnöző maga után hagyott szara csúfíthatja.

Múltkor megnéztem az egyik tévécsatorna bűnügyi magazinját, ahol egy kis madártestű, okoskodó, de szavaiból jól kivehetően agresszív és primitív, fejét papírlappal eltakaró figura valami olyasmit motyogott a jelen lévő fotóriportereknek, hogy "szégyelljék magukat, amiért kattingatnak, miközben nem járult hozzá magáról fényképek közléséhez, és azt kívánja mindannyiuknak, hogy kerüljenek ugyanebbe a helyzetbe."

Ez a megtört, nevetséges kis feketeöltönyös bohóc volt Vizoviczki László - testőrök, luxusautók, korrupt főrendőrök nélkül, pőrén - a bíróságon.

Ettől a figurától rettegett egy város, de talán egy egész ország. Erről a figuráról szóltak városi legendák, és ezt a figurát lengte körül fortélyos félelem, több mint egy évtizeden keresztül Magyarországon.

Ezt a prosztót nevezték az éjszaka császárának, maffiafőnöknek, az alvilág urának Budapesten.

Tudják, kedves olvasóim, végül mi vezetett Vizoviczki vesztéhez?

Szégyenszemre nem az, hogy embereket terrorizált, veretett, dobatott ki a diszkóiból, egyezkedett dílerekkel és tartott rettegésben sokakat, csalt, lopott, hazudott, vesztegetett, és ki tudja még mi minden törvénybe ütközőt tett.

Mindez nem volt elég ahhoz, hogy Vizoviczki oda kerüljön ahová való, - és ahol most van - a börtönbe.

Vizoviczki vesztét a periratok tanúsága szerint az okozta, hogy éppen egy olyan magas rangú rendőrnek, belbiztonsági vezetőnek kérkedett rendőrkapcsolataival - és azzal, hogy folyamatosan megkapja a róla szóló lehallgatási anyagokat, jelentéseket -, aki e jelentések készítője volt.

Ez a rendőri vezető végül széles körű nyomozást indíttatott, és a rendőrség nem korrupt részének segítségével felgöngyölítették ennek a bűnözőnek az üzelmeit.

Ez volt Vizoviczki: egy betegesen hiú, primitív, gátlástalan - és pancser - figura.

És ez volt Magyarország: hosszú évekig, sőt, több, mint egy évtizedig egy olyan hely, ahol egyetlen polgármester, miniszter, rendőr, parlamenti, önkormányzati képviselő sem próbálta megfékezni, megfékeztetni ezt a gátlástalan, veszélyes bűnözőt.

És sajnos lehet itt maffiabaloldalazni, de a helyzet az, hogy a fideszes politikusok, polgármesterek, ugyanúgy asszisztáltak - ha mással nem, hallgatásukkal - ennek a bűnözőnek, mint mszp-s társaik város- és országszerte.

Ha van Vizoviczki büntetőügyeinek tanulsága, az csak annyi: érdemes lenne olyan Budapestet és Magyarországot építeni, amelyet nem tarthat terrorban hosszú évekig az egész politikai elit szeme láttára egy olyan bűnöző, akinek minden józan logika szerint már réges-régen börtönbe kellett volna ülve.

Gondoltam, csak a tisztánlátás miatt érdemes lenne címszavakban, különösebb magyarázatok és példázatok nélkül, taxatíve felsorolni az előző és a mostani Orbán-kormány, hét környezet- és természetvédelmi főbűnét.

Viszont méltányosnak gondolom, hogy ha e hét főbűnt felsorolom, tegyük mellé Orbánék három legfontosabb, helyes és pozitív zöld lépését is - hogy jelezzük, furcsa bár, de ilyenek is vannak. 

Az Orbán kormány 7 fő ökológiai bűne:

- a természet- és környezetvédelmi hatóságok, a zöld jogszabályi környezet teljes szétzüllesztése,

- a gátlástalan, vérengző, a klasszikus természetvédelmi típusú vadgazdálkodás szakembereivel köszönőviszonyban sem lévő, vérszomjas hobbi-vadászbűnözők törvények fölé helyezése,

- az atomenergia, a bioetanol erőltetése és közpénztámogatása, a megújuló energiák terjedésének pofátlan akadályozása, gátlástalan sarcolása,

- erősen környezetterhelő multicégek jogtalan, erkölcstelen előnybe hozása, beruházásaik támogatása, körükben többszáz milliárd forint közpénz szétosztása,

- a környezet- és természetvédelem ideológiai inszinuációja,

- a közúti lobbi, a közúti áruszállítás rejtett támogatása, ezzel párhuzamosan a vasúti áruszállítás ellehetetlenítése,

- a környezet-, természet- és állatvédelem politikai képviseletének teljes megszüntetése.

És a három erény:

- következetes küzdelem a GMO-mentes Európáért,

- lépések a vasúti, különösen az elővárosi személyszállítás versenyképességének növelésére, technikai fejlesztések,

- helyi termelők, régi magyar állat- és növényfajták támogatása, a hazai génbank és a hungarikumok védelme.

Tudják, kedves olvasóim, miben hasonlít leginkább Orbán Viktor kormánya a vámpírokhoz? Abban, hogy mindketten rettegnek a napfénytől.

Rettegnek, mert tudják, ha jön a napfény, azonnal végük van.

Igaz, mindketten másként védekeznek ellene: a vámpírok lehetőség szerint pirkadat előtt visszabújnak koporsóikba, az Orbán-kormány pedig termékdíjat vet ki a napelemekre, mondván, azok - teljes életciklusukat tekintve - veszélyes hulladékként szennyezhetik a környezetet.

A legabszurdabb ebben a történetben ráadásul az, hogy ez utóbbi érv egyébként igaz. Adott esetben - elég hosszú - életciklusuk végén, a napelemek, több évtizedes megújuló és környezetterheléstől mentes energiatermelés után, ha kidobják őket, még szennyezhetik is a környezetet.

Csakhogy Orbánék szájából - akik éppen az atomerőművek veszélyes hulladékaiként többezer évig sugárzó kiégett urániumkazettáknak építenek tárolót a Mecsekben - nem éppen hiteles megnyilvánulás a napelemek életciklusának egészéért aggodalmaskodni.

(Mindez körülbelül olyan, mintha egy vámpírtól kérnénk tájékoztatást a napfény esetleges káros hatásairól.)

Viccet, cinizmust félretéve: természetesen nem környezetvédelmi aggodalmakról, meg az újrahasznosítás megszervezéséhez szükséges források biztosításáról van itt szó.

Sokkal inkább arról, hogy technológiában, árban, népszerűségben lassan tényleg ott tart a nap- és szélenergia, hogy lakossági alkalmazásuk kezd veszélyt jelenteni a hatalomra. Ha ugyanis valaki napelemekkel, napkollektorokkal, szélkerekekkel megoldja áram- és melegvízellátását, meg esetleg villanyautójának, elektromos bringájának, rollerének, robogójának töltését, akkor egyetlen szempillantás alatt véget ér a rezsimágia.

Soha többé nem kell atyáskodó rezsibiztosoknak hálálkodni, amiért olcsóbbá változtatták a közterheket, kicsit megregulázták a közműszolgáltatókat. Ilyenek ugyanis egy megújuló energiára épülő világban nincsenek.

Vagyis a modern kori politikai hatalom legerősebb gazdasági erejét, a rezsi, az alapvető megélhetés árának szabályozását veszítik el a napelemek elterjedésével.

Ettől vannak beszarva Orbánék - és persze mások is. Ha ugyanis győz a világban a napenergiára, szélenergiára, háztáji gazdálkodásra épülő néma forradalom, az rövid idő alatt egyszerűen elsodorja az Orbán-, Csányi-, Gyurcsány-, Putyin-féle figurákat, a MOL-hoz, az ELMŰ-höz és a hozzájuk hasonló, környezetpusztító gengsztermultikkal együtt - egyszer és mindenkorra.

Szóval csak ezért félnek úgy a hatalmak a fotovoltaikus energiától, mint vámpírok a napfénytől.

Jól tudják ugyanis: ma már nem születnek napkirályok.

Ma nap- és szélenergiaalapú demokráciák vajúdnak a megszületésért.

Megvallom őszintén, kicsit haragszom Juhász Péterre, az Együtt? PM? - vagy mi a túró - Budapest belvárosi önkormányzat képviselőjére.

Az ambiciózus fiatalember ugyanis az utóbbi időben annyi mocskos, erkölcstelen - és vélhetően törvénytelen - ügyletet tárt fel az V. kerületi önkormányzat korábbi, Rogán Antal vezette időszakából, hogy munkássága nyomán lassan az a hamis látszat keletkezik, mintha a fideszes vezetésű Belváros valamifajta korrupcióval különösen, speciálisan fertőzött kerület lenne.

Márpedig ez bizonyosan nem így van.

Ennek ékes bizonyítéka egy Csipak Péter nevű vádlott ügyében jelenleg is folyó büntetőeljárás, amelynek perirataiból világosan kiderül: a budai hegyekben, természetvédelmi területen luxusvillát építő, magát korábban "veszélyes maffiózónak" , majd "befolyásos üzletembernek" beállító szarházi környezetpusztító üzelmeihez (és azok eltussolásához) komoly támogatást kapott a II. kerület önkormányzatának vezetésétől.

Igen, már megint a második kerület jól ismert jómadaráról, a "hiú köpcösről", Láng Zsoltról van szó. Arról a polgármesterről, aki nevét nem csak a Csipak-féle bűnözők természetkárosító ügyleteinek fedezésével írja be Budapest történetébe, hanem azzal, hogy hosszú évekig válogatott alantas közigazgatási eszközökkel - sikeresen - akadályozta a Budai Fonódó Villamoshálózat megépítését.

Láng fiatal kora ellenére egy igazi újgenerációs tavaris: a beosztottai által róla készített fotókat retusálni kell, hogy karcsúnak és sportosnak tűnjön a fiatal kora ellenére is elhízott, punnyadt Fidesz-fiú, akinek kétes ügyleteiről azonban tizedannyi hír, cikk, leleplezés sem szól, mint a korábban Rogán Antal által irányított Belvárosról.

A második kerületnek ugyanis nincsen Juhász Pétere: a második kerületnek csak egy Lánggal évtizedek óta nagyszerű szimbiózisban működő MSZP-s Horváth Csabája van, aki majd hülye lesz, jobboldali váltótársát bármivel is hírbe hozni. Sőt, jól láthatóan, ellenzékből is igyekszik elkerülni, hogy bármilyen módon a közbeszéd részévé váljanak Láng Zsolt ügyei.

(Horváth Csaba a második kerületben pont olyan, mint amilyen a Belváros évtizedekig regnáló ravasz, minden hájjal megkent, sokat látott, sokat kereső és mélyen hallgató Steiner Pali bácsija volt.)

Most azonban valami változni látszik: a Csipak Péter és társai elleni büntetőeljárásból világosan kiderül, hogy - kizárásos alapon - ,vélhetően Láng (is) fedezhette a korábban a belvárosban garázdálkodó (Fashion street) vádlottat természetvédelmi területen megkezdett illegális építkezése során.

Reméljük, hogy a mostani Csipak elleni büntetőeljárásban az ügyet feltáró tanúknak, szakértőknek nagyobb lesz a civil kurázsija, igazságérzete, mint a Lángéktól, Horváthéktól való félelme. Így végre világosan kiderülhet, hogy mindaz, ami Rogán alatt Budapest Belvárosában történt, - sajnos - nem egy kirívó, botrányos eset. Csak pont olyan, mint máshol, más fővárosi kerületekben: a dolgok évtizedek óta tartó normális, aljas nagykoalíciós korrupt üzemmenete.

Legfeljebb - egyelőre - sok helyen nincsen, aki feltárja ezeknek a korrupciós ügyleteknek a százait, ezreit.

Ps. Abban, hogy Csipak Péter és legalább bűntársainak egy része bíróság elé kerülhetett, valamint abban, hogy most esély van annak feltárására: milyen szerepe volt ebben a Csipak féle "ökológiai bűnszervezetben" Láng Zsolt polgármesternek, az index.hu oknyomozó cikkeinek és a büntetőfeljelentést megtevő Bodor Zoltán második kerületi önkormányzati képviselőnek elévülhetetlen érdemei vannak.

Hol terror van, ott terror van - parafrazeálhatnánk Illyés Gyulát. De igazából parafrazeálni sem muszáj, hiszen a terror is a zsarnokság egyik fajtája.

Ráadásul a terror ellen nagyjából ugyanúgy kell küzdeni, mint a zsarnokság ellen: szigorral és szókimondással egyszerre.

Néhány dolgot tehát talán érdemes - szókimondóan - leszögezni legalább most, amikor Párizsban tombol a gyilkos őrület.

Mostantól azonban nemcsak jó válaszokat, de helyénvaló kérdéseket kell feltenni, ha nem akarjuk, hogy egy idő után majd csak az életveszélyes káosz és az élhetetlen, diktatórikus rend között választhassunk.

Ezért aztán szeretnék néhány dolgot leszögezni:

- Gyűlölöm a gyilkosokat, de őszintén szólva nem szeretem az öncélú és folytatólagos vallásgyalázókat sem. Hiszek a média és a szólászabadság elengedhetetlen fontosságában, de azért nem tennék egyenlőségjelet a szólásszabadság és három-négy világvallás szisztematikus, lényegében mindenfajta szellemesség és valódi humor nélküli, ordenáré gyalázása és e két alapérték között.

Továbbá: nem hiszem, hogy valamifajta végzetes önkorlátozásnak minősülne egy olyasfajta társadalmi megegyezés, amely szerint lehet szidni keresztényeket, zsidókat, muzulmánokat, hindukat, meg bárkit, de folytatólagosan és feleslegesen nem űzünk gúnyt az ősi világvallások szentségeikből.

- Hiszek az élet szentségében, de hiszek abban is, hogy többszörös gyilkosoknak, terroristáknak nem néhány évtized börtön, hanem gyors és világos társadalmi üzenetet hordozó halálbüntetés járna.

- Meggyőződésem, hogy nagyon helyes Magyarország minden rendű, rangú vezetőjének, köztisztviselőjének és polgárának részvétet nyilvánítani és elítélni a Franciaországban most tomboló iszlám terrorizmust, de ideje lenne a saját szintén súlyos problémáinkkal is nyiltan foglalkozni.

Nem hiszem például, hogy Rogán Antal fideszes politikusnak most az lenne a feladata, hogy az európai városok közötti terrorellenes feladatairól kezdeményezzen konferenciát. Sokkal inkább az, hogy megmondja: milyen bűnözők lopták szét Budapest Belvárosát V. kerületi polgármesteri regnálása alatt.

Általában sem hiszem, hogy magyar politikusoknak túl sokat kellene a francia helyzeten rugózni. Viszont meggyőződésem, hogy sokkal többet kellene foglalkozni Magyarország ilyen jellegű problémáival.

Például azzal, hogy bár bűnös módon eltussolják, de lassan hazánkban is migrációs vészhelyzet van: Budapesten sok területen működnek például illegális afrikai bűnszervezetek, akik drogot, autót csempésznek. Illegális kínai maffiaszervezetek, akik lényegében azt csinálnak, amit akarnak.

Továbbá jó lenne végre inkább arról beszélni, hogy itt Magyarországon is folyamatos, sok-sok halálos áldozatot követelő terror van. Amit nem ítél el, és ami ellen nem lép fel senki.

Vidéken, elsősorban kelet-magyarországi kistelepüléseken, jobbára dizájnerdrogoktól szétcsapott tizen-, huszonéves cigány fiatalok tartanak terrorban falvakat, városrészeket és rabolnak, ki, gyilkolnak meg idős embereket - köztük természetesen védtelen és ártatlan cigány embereket is.

Ezekkel a "fiatalokkal" sem a szüleik, sem a cigány közösség, sem a hatóság nem tud mit tenni: fékevesztettek, fékezhetetlenek és lényegében bármire képesek. És rikárdózhat, cigányozhat, meg rasszistázhat itt a korábban terroristák stílusában a tömegbe lövető Gyurcsány Ferenc, ez a probléma akkor is létezik és kezeletlen.

Magyarországon vadászterror is van. Hiába nyilatkozik sületlenségeket Semjén Zsolt a vadászat egykori méltóságáról, mert ma Magyarországon döntőrészt büdös rohadt, alkoholista, gátlástalan és perverz hobbivadászok tartják rettegésben az erdők mezők élőlényeit: rókától, macskán és vakvezető kutyán át emberig mindenkit. Életveszélyes ma Magyarországon egy erdőben sétálni, mert könnyen lehet, hogy minden különösebb ok nélkül megver, lelő vagy terepjáróval áthajt rajtunk egy rohadt részeg vadász.

Ezek a terrorizmus magyar problémái. Vagy ha úgy tetszik, Magyarországon ez ma a terrorizmus.

Korrupció, migráció, cigány-, politikus- és vadászbűnözés.

Lehet persze minderre rasszistázni, rikárdózni, meg "egymillióan ki tudja mi a lófaszért" Facebookon like-huszárkodni és trollkodni. Mindez a valóságon és annak súlyos következményein semmit nem változtat.

A "mi Párizsunk" folyamatosan, folytatólagosan, sokkal több áldozatot követel, mint ezeknek az eszement francia-algériai terroristáknak a mostani őrült-gyilkos ámokfutása.

Nem lehetne, hogy Magyarország kormánya adjon valami értelmes, a munkaköri leírásához kötődő elfoglaltságot Hende Csabának? Mert sajnos ez a hadsereg nélküli országban regnáló, már külsőleg és megnyílvánulásaiban egyaránt igazi balfék honvédelmi miniszter, úgy tűnik, nagyon unatkozik.

Mostanában ugyanis az átlagnál is nagyobb hülyeségeket beszél, sőt, valószinűleg immáron teljesen megkettyent: éppen háborúsdit játszik.

Szombathely országgyűlési képviselőjeként harcol az ellen, hogy január elsejétől kb. havi négyszáz, vagyis évi ötezer forint értékben matricát kell vásárolni a 86-os út Szombathelyt elkerülő szakaszára. Az eredetileg Dávid Ibolya szoknyája alól előkászálódott, a hadgyakorlatot védőkupakkal lezárt távcsőben kukkoló elmeháborodott egyébként megígérte: ha kell, akár a kormány elé viszi ezt az ügyet.

Hende Csaba, a legfőbb magyar hadúr tehát ennyire érzékeny választókerülete, Szombathely és környéke problémáira: egy havi négyszáz forintos kérdés miatt is kész mindent félredobva háborúba menni - akár saját kormánya ellen is.

Vagy tényleg hibbant, mint amilyennek kinéz - vagy nagyon-nagyon tisztességes és karakán fickó.

Ha esetleg - feltéve, de meg nem engedve - ez utóbbiról van szó, akkor viszont bizonyosan más, a havi négyszáz forintos pluszkiadásnál még sokkal felháborítóbb társadalmi problémák ügyében is bizonyosan hajlandó lesz - akár a kormánnyal szemben is fellépve - szót emelni.

Csak ötletszerűen megemlítek egy-két ilyet - a sok tucat közül.

- Valószínűleg Hende Csabának is feltűnt, hogy ma Magyarországon a ralis és terepralis maffia, amely komoly rendőrségi, hatósági és kormányzati kapcsolatokkal is rendelkezik, gyakorlatilag szabadon pusztíthatja hazánk természeti értékeit, flóráját, faunáját és emberek életét is veszélyezteti. Biztos vagyok benne, hogy ez feltűnt Hendének is, hiszen éppen őt ölte meg kishíján egy illegálisan, rendőrségi kapcsolatokkal lefedezve, közutakat lezárva száguldozó, büdös ralis bűnöző. Várom, Hende mikor megy a kormány elé a ralisporthoz kötődő köztörvényes és gazdasági bűncselekmények - természetpusztítás, korrupció, irdatlan mértékű áfacsalás - azonnali megfékezésére.

- Gondolom Hende Csabához is eljutott a hír arról, hogy talán éppen az ő, hőn szeretett Vas megyei választókörzetében egy büdös részeg - és főállásban polgármesterként héderező - hobbivadász, nemrég tettleg bántalmazott egy nőt, tajtrészegen lövöldöző társainak degenerált hahotázása közepette. Kérném Hendét, lépjen fel az elviselhetetlen mértéket öltő magyarországi vadászbűnözés ellen, amely immáron nem csak az ország flóráját és faunáját, de az emberek testi épségét is folyamatosan veszélyezteti.

Szóval bízom abban, hogy ha Hende, ennek a lassan káoszba sodródó, közrend, közbiztonság, törvényesség és hadsereg nélküli országnak a honvédelmi minisztere végre megharcolja a 86-os út szombathelyi elkerülő szakaszának évi ötezer forint-mentesítését - és még mindig semmi dolga sem akad miniszterként - rátér végre az említett két súlyos társadalmi probléma kormány elé vitelére.

Ps. Ja és majdnem elfelejtettem: még azt szeretném kérni Hendétől, hogy ha lehet, a jövőben, a szombathelyi Fidesz politikusai közül minél kevesebben kokainozzanak és kurvázzanak közpénzen. Ha ezt elintézi, talán még azt is elnézik majd az emberek, hogy fizetni kell évi ötezer forintot a 86-os úton.

Nem szokásom és nem stílusom gépek születésnapját ünnepelni, most mégis kivételt teszek, az idén ötven esztendős Ford Transittal. A világ legnépszerűbb, 2015-ben fél évszázados, Európában és Európának született világautó, megkockáztatom: legalább akkora legendája az autóiparnak, mint a magyar Galamb József által tervezett Bádog Böske, a - szintén Ford - T Model.

Nem ékeskednék idegen tollakkal, aki a Transit részletesebb történetére kíváncsi, nagyszerű összefoglalót talál a kisteherautó típusról, itt.

Típus? Valójában több annál: neve, az évtizedek során valójában szinonimájává vált az egész járműkategóriának világszerte.

Igazi legenda.

Ez utóbbi tulajdonsága teszi alkalmassá arra, hogy egy környezetbarát közlekedéssel foglalkozó blogon is megemeljük képzeletbeli kalapunkat a Transit története előtt.

Az autóiparban, különösen a haszongépjárművek között csak azok a modellek válhatnak igazi legendává, amelyek képesek néhány, egymást elvben kizáró tulajdonságot egyesíteni. Ezek a tartósság, takarékosság, formásság, jó ár-értékarány.

A Transit minden generációja kifejezetten jó formájú jármű volt, takarékossága, tartóssága szinte páratlan: nem véletlen, hogy még két-három generációval ezelőtti modelljei is százezerszámban róják az utakat és dolgoznak, olcsón, takarékosan.

Fontos mindezeket kihangsúlyozni, hiszen mostanában, az eldobható tárgyak reneszánszának korában kevés szó esik arról a tényről, hogy igazán környezetbarát csak olyasvalami lehet, ami tartós. Hiába könnyű és takarékos egy jármű, ha nem tartós, nem tekinthető környezettudatos megoldásnak.

Hiába megbízható és tartós egy jármű, ha nem elég jó formájú, nem lesz elég népszerű, így nem vásárolják meg, és hiába környezetbarát, ha senki vagy kevesen használják.

A Transit 2015-ben ötven éves sikertörténete éppen abban rejlik, hogy újabb és újabb generációinak tervezői mindig minden felsorolt tulajdonságot egyszerre igyekeztek érvényesíteni.

Mondok egy példát a közelmúltból: a most futó, és 2014 elején immáron az amerikai Eciniline-okat is leváltó, igazi világautóként bemutatkozott hatodik generációs Transit legnagyobb, leghosszabb, Jumbo verziója korántsem tekinthető mezőnyének legkisebb önsúlyú és legkisebb fogyasztású modelljének.

Van viszont egy nagyszerű tulajdonsága: legtöbb konkurensével ellentétben bőségesen elbír a rábízott terhekkel, karosszériája nem csavarodik, ebböl következően tolóajtói nem vállnak használhatatlanná. Bőséges tartalékerővel rendelkező motorja pedig nem megy tönkre - rendszeres karbantartás esetén - hosszú évtizedekig sem. Magyarán: hiába tűnik vonzónak egy könnyebb, takarékosabb konkurens kisáruszállító - ha az hamar tönkremegy, elhasználódik és újat kell vásárolni.

2005. július 18-án, Southamptonban legördült a gyártósorról az ötmilliomodik Transit, melyet a gyár egy angol jótékonysági szervezetnek adományozott.

Szép gesztus.

Ennél azonban egy sokkal meghatóbb történet füződik a Ford Transit magyar importőrének és legnagyobb kereskedőjének, a Ford Hoványnak a nevéhez.

Amely egyúttal a Noemisszio blog történetének egyik leglátogatottabb és legtöbb - pozitív - olvasói érzelmet kivátó posztja is volt egyben.

A bőség zavara. Folyamatosan ezzel küzdöttem, miközben megkísérletem az idei év sajátos és - bevallom - inkább őszinte, mint szeretetteljes összefoglalását adni azzal, hogy kiválasztom 2014 leghányingerkeltőbb magyar közszereplőit.

Nehéz volt a szelekció. Sok a jelölt, kevés a hely - hiszen nem élhetek vissza kedves olvasóim megtisztelő türelmével és nem sorolhatok százszámra neveket, tetteket, amelyek - vélelmem szerint - nem csak bennem, de a magyar társadalom többségében is hányingert keltettek 2014-ben.

A megszámlálhatatlanul sok jelölt közül szelekcíóm során azokat a különös, speciális gennyládákat igyekeztem sorra venni, akik folyamatosan, tudatosan és különösen speciális módon viselkedtek, cselekedtek ordenáré, mocskos módon az idei évben - vagy éppen hosszú évek, évtizedek óta. Természetesen csak és kizárólag országosan ismert közéleti emberekről lehetett szó, akiknek személye és ténykedése az egész magyar társadalom előtt ismert - és egyértelműen kártékony. Vagyis egyáltalán nem zárható ki, hogy egy-egy régió, megye, város, falu helyi közéletében az alábbiaknál vannak még sokkal gyomorforgatóbb gazemberek - ezúton kérem, javaslom is olvasóimnak, nyugodtan írjanak nekünk - róluk.

Mondok egy példát: Jakab Ferenc Foktő hírhedt - és idén meg is bukott - polgármestere, eddigi munkásságával bizonyosan méltán kiérdemelné, hogy helyet kapjon a gennyládák országos toplistáján, de sajnos nem tehetem rá, hiszen az ország nagy része számára ismeretlen gazemberről van szó.

Vigyázat! Szókimondó tartalom, minimum 16-os, de inkább tizennyolcas karika!

Továbbá: a lista korántsem teljes, tetszes szerint - sajnos - hosszan bővíthető.

Balázs Árpád, Siófok volt polgármestere

Siófok idén csúfosan megbukott kétes hírű polgármesteréről többször értekezett már blogunk:

Ahogy már korábban fogalmaztunk, ha csak egy tizede igaz mindannak, amit Siófokon Balázs viselt dolgairól állítanak, bizonyosan hosszú évekre börtönben lenne a helye. Igazi rosszarcú, sunyi figura, aki nem mellesleg egy zseniális túlélő - volt eddig.

A legutóbbi időkben jobb híján már Orbán Viktor miniszeterlnök bizalmasának akarta beállítani magát, így biztosítva érinthetetlenségét.

Most elszámolta magát: az idei önkormányzati választásokon csúfosan megbukott. Esetleges büntetőjogi felelősségre vonása korábban rendőrként dolgozó utódjának, Siófok új polgármesterének, Lengyel Róbertnek és a nyomozóhatóságnak lesz a feladata.

Országosan ismert polgármesterek között, Demszky bukása óta nem nagyon volt nála visszataszítóbb figura - vagyis egy azért igen, de róla később.

Balogh István a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumi elnöke

Igazából az összes itt felsorolt jómadárról, így természetesen Baloghról is elmondható: érdemes megjegyezni ezeket a tekinteteket. Ha az arc tényleg a lélek tükre, bizonyosan borzalmas alakokkal állunk szemben - Balogh esetében is.

Ami a legmegdöbbentőbb: amíg Baloghot az index.hu nagyszerű oknyomozó újságírói idén le nem buktatták, a hazai politikai és gazdasági körök kegyeltje volt. Szívesen mutatkoztak vele politikusok, cégvezetők, nagyvonalú szponzorok: a Citroen magyar importőrének végtelenül ostoba - vagy korrupt? - vezetői például néhány évvel ezelőtt például még egy vadonatúj Citroen C4-est is ajándékoztak alapítványának az áldozatos gyógyító munka elősegítésére.

Balogh legnagyobb és megbocsáthatatlan bűne az, hogy megingatta a tisztességesen működő alapítványokba vetett bizalmat is. Viszont ügye legalább rámutatott: nem csak a politikában, az alvilágban, de az alapítványi szférában és szép számmal tevékenykednek köztörvényes bűnözők.

Kiss Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök

Kiss Rigónak jogerős bírósági papírja van arról, miszerint semmi sem igazolja, hogy a pártállam, a gyilkos Kádár-rezsim besúgója volt, ezért ilyesmit mi sem állítunk. Isten ments!

Továbbá - ahogy Szanyi Tibor szocialista és Pálffy István KDNP-s képviselő esetében, így - Kiss Rigónál sem viccelődünk olyan, bizonyosan nem bizonyítható megállapítással, hogy esetleg idült alkoholista lenne.

Azt viszont tényszerűen leszögezhetjük: Kiss Rigónak - saját bevallása szerint - a foci mellett egyik legkedvesebb elfoglaltsága - ahogy Assisi Szent Ferenc fogalmazott - "Isten kis teremtményeinek" halomra gyilkolászása. Vagyis a vadászat.

Isten szolgája létére jódolgában vadászgat az Isten barma.

Gyurcsány Ferenc politikus, gyakorló elmebeteg

Magyarország egyik - méltán - leggyűlöltebb figurája, aki miután családjával együtt szétlopta a közvagyont, tönkretette az országot, emberek közé lövetett, mostanság leginkább azzal van elfoglalva, hogy a korábbi tolvajok nevében hergeli a szegényeket a mostani tolvajok ellen.

A Fidesznek, hatalomra kerülésekor nyilván alapvetően három lehetősége lett volna:

1. Megállapíttatni, hogy beszámíthatatlan elmebeteg,

2. börtönbe csukni,

3. megtartani az MSZP rendszer mementójaként, udvari bohócnak, hogy el ne felejtsük, milyen figurák irányították egykor az országot

Igen... sajnos a mindent túltaktikázó fiúknak sikerült kiválasztaniuk a legrosszabb, hármas verziót.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

Egy arc, egy test, egy stílus, ami a maga nevében páratlan széles e hazában. Ha Orbán Viktor zsenialitására van bizonyíték, akkor Semjén személye az: aki egy ennyire undorító, visszataszító figurával az oldalán képes választásokat nyerni, az nem mindennapi politikai képességekkel bíró személyiség. Hobbija - véletlenül - neki is az állatok eszetlen gyilkolászása, a hobbivadászat. Legfeljebb egy pszichiáter tudná megmondani, hogy a kedvtelésből gyilkolással mi mindent kompenzál ez a szemüveges kripli figura - aki szégyenszemre Magyarország miniszterelnök-helyettese.

Semjén persze mást állít: ő csak honfiúi, természetvédelmi kötelességből vadászik. Évekkel ezelőtt ezügyben feltettem egy kérdést, ami talán ma is aktuális.

Semjén, bár szakterülete a nemzeti összetartozás, nagyon is ott van, úgymond "gazdaságpolitikában" is: valószínüleg a Bibliából ő sem a krisztusi szegénységet jegyezte meg követendő példaként.

Schmitt? Smitt? Smith? vagy mi a lófasz Pál

Nem tökmindegy? Úgysem tud ő maga sem helyesen írni - talán még olvasni se nagyon.

A lényeg, hogy Magyarország doktorit, büntetlen előéletet hazudó egykori szégyenteljes köztársasági elnöke, aki megdöbbentő módon mind a mai napig élvezi a miniszterelnök abszolút védelmét, támogatását. Egy igazi gátlástalan ficsúr, akinek egyetlen szerencséje az, hogy igazából mind a mai napig nincsen igazán komoly és rendszeres oknyomozó újságírás Magyarországon. Ha lenne, már EP képviselőként nyílvánosságra kerültek volna kétes ügyei és már nem kellett volna minden idők egyik legméltatlanabb köztársasági elnöki címét bezsebelnie - nekünk magyaroknak meg szégyenkezni miatta.

Ja, és mostanában még elintéztette magának a közel havi félmillió forinttal járó Nemzet Sportolója címet, miközben vannak szegénységben, elfeledve megöregedett magyar olimpiai bajnokok, sportlegendák, akiknek lakhatási és kenyérgondjai vannak. Ezt azonban nyílvánvalóan telibeszarja az egykori vívóból lett Harley-rajongó kivénhedt műmájer.

Láng Zsolt, Budapest második kerületének polgármestere, vagy ahogy szűkebb pátriájában becézik, a hiú köpcös

Láng Zsolt az életben kövér, a róla készült fotókon sovány, vagyis olyan mint egy hiú, öregecskedő Playboy-címlapasszony: hiú és hisztis, ezért udvari fotósaitól és szűkebb környezetétől elvárja, hogy karcsúnak, jóképűnek, sármosnak mutassák a képeken: vagyis olyannak, amilyen talán sohasem volt.

De ez nem bűn, csak vicces lenyomata a Kádár-rendszer párttitkári, tanácselnöki attitűdjeivel vetekedő mai politikai garnitúra viselkedésének, stílusának.

Láng Zsoltnak konkrét, súlyos és elévülhetetlen bűne van: közel fél évtizeden keresztül megakadályozta a budai fonódó villamos építésének elkezdését.

Ha megengedik és nem tartják szerénytelennek, kedves olvasóim, idemásolom magányos küzdelmem lenyomatait a budai fonódót akadályozó Lánggal szemben, akinek - képzeljék csak - egyszer még azt is sikerült elérnie valamelyik csicskáján kereszült, hogy néhány órára levetették az egyik róla szóló posztomat.

Láng tehát mélységesen szégyellheti magát, de azért azok is, akik újra, meg újra megválasztják. (Mentségül szolgáljon, hogy alternatívaként rendszeresen csak Horváth Csacsi Csaba, az MSZP kifejezetten lüke versenyzője kínálkozik, akire szavazni - belátom - szabályos fizikai fájdalom lenne.)

Sportszerűtlen lenne nem szólnom azokról, akik éppen csak egy hajszálnyival maradtak le a fenti toplistáról, de azt mindenképpen megérdemlik, hogy legalább említést tegyünk róluk. 2014 ilyen futottak még szarházijai között mindenképpen helyet érdemel a saját bevallása szerint velejéig puritán parasztgyerek Rogán Antal és közszereplő kísérőként igen tenyérbemászó viselkedésű neje, Cecília asszony. A súlyos és sunyi bűnöző Simon Gábor. Az oligarchákat leleplező MSZP-s oligarchafeleség, Tüttő Kata és férje, a hírhedt oligarcha, Leisztinger Tamás, akit környezetében csak "ragyásképű agresszív harácsoló törpeként" emlegetnek. Vagy éppen az oligarcházó sumákoligarcha Matyi Dezső és persze nagy oligarcha-ellenlábasa, "Magyarország első számú uzsorása" - és egyik első számú állatgyilkos hobbivadásza, Csányi Sándor is.

Végül, de legkevésbé sem utolsósorban az egykor bűnrossz, perverz verseket faragó, ma állami támogatásokból gazdagodó és hülyeségeket beszélő, fenyegetőző L. Simon László. Aki mégsem ezzel, hanem a Velencei-tó egy része kibetonoztatásának barbár tettével (Velence kapuja projekt) fogja beírni bevét a magyar történelem gyűlölt figurái közé.

Muszáj lenne még folytatni: a magát reaktiváló, még mindig szabadlábon lézengő eszelős Demszky Gábor, az egykori kiflitolvaj és amerikai hadilobbista Selmeczi Gabriella, meg persze a már emlegetett segghülye Horváth Csacsi - aki minden budapesti főpolgármester-választáson biztosítja a baloldalnak a garantált bukást. Vagy éppen a Fidesz Szegeden Botka László ellen bevetett vegyi fegyvere, a vélhetően oligofrén Kodhencz János, aki az idei önkormányzati választásokon a maga alá hugyozó, szaró, a hazáját gyalázó, idült alkoholista Gerard Depardieu Szegedre hozatalával akarta elnyerni a választók bizalmát - persze sikertelenül.

Nagyon ide kívánkoznak még - kollektíven - a szombathelyi Fidesz-frakció drogozó-kurvázó senkiházijai, akiket idén legalább elzavartak a jó büdös picsába a politika, a közélet közeléből.

Ok.Ok. Befejeztem.

Vagyis inkább félbehagyom.

Viszont semmiképpen sem akarom ezt az évet - és ezt a posztot - ezekkel a hányingerkeltő figurákkal zárni.

Jöjjenek - legalább egy taxatív felsorolás erejéig - azok közül néhányan, akik 2014-ben megmentették, visszaadták Magyarország becsületét itthon és külföldön.

Például Hosszú Katinka úszó, Kiss Norbi autóversenyző, állatvédő aktivista, Gyurta Dániel úszó.

Meg hát azok a százezrek, milliók: tanárok, tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédők, papok, lelkipásztorok, orvosok, mentősök, természetvédelmi őrök, állatvédők, környezetvédők, tisztességes kétkezi dolgozók, akik továbbra is méltósággal tűrik, tolerálják és nem utolsósorban eltartják ezt a fent említett, néhány reprezentánsán keresztül bemutatott parazita söpredék elitet.

Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek Zoét. Azért szeretném, hogy megismerkedjenek vele, mert önök közül nagyon sokan talán még a létezéséről sem értesültek.

Zoe igen vonzó jelenség: szemet gyönyörködtető formák, és az a fajta külcsín, amely tökéletes összhangban áll a belbeccsel - ára egy jobban felszerelt Clióé, 88 lóerős, hatótávolsága 210 kilométer.

Az a tény, hogy Zoét most és itt, nekem kell önöknek bemutatnom, nem az én - és nem is az önök hibája.

Csak és kizárólag azé a retrográd, ostoba, korrupt hazai közlekedés-, környezet- és energiapolitikáé, amely a világ egyre több olyan termékétől zár el minket, magyarokat, amelyek segíthetnének stílusosan, kényelmesen, de környezetünkkel, a minket még körülvevő természettel egy kicsit nagyobb harmóniában élni.

Becsületes és teljes nevén Renault Zoe ugyanis Európa legnépszerűbb elektromos járműve. És mint ilyen, egyike azon termékeknek, amelyek forgalmazásával gyártóik messze elkerülik Magyarországot. Európa azon szegletét, ahol lényegében tűzzel-vassal irtják, akadályozzák a megújuló-, szél- és napáramtermelést, és az ehhez szervesen-logikusan kapcsolódó villanyautózást.

Ahol az elektromos autó legfeljebb akkor kezd érdekessé válni, ha a kormányzati közbeszerzési maffiarendszer udvari beszállítójától, a Porsche Hungáriától lehet elektromos járművet beszerezni. Minden más esetben legfeljebb különc, úri huncutságnak tekinti a 20-30 literes fogyasztású, fenyegető kék szirénával felszerelt luxusautókkal flangáló magyar politikai elit a megújuló energiával működtethető villanyautókat.

Amelyekről ráadásul ezek a politikai bűnözők jól tudják: elterjedésük egycsapásra véget vetne, az ELMŰ, DÉMÁSZ, Paksi Atomerőmű, MOL és egyéb, átláthatatlan pénzmosodák és gazdasági erőszakszervezetek monopóliumainak.

Zoe ugyanis otthon, a kertben, a telken, köztereken is tölthető egy-egy napelemtető segítségével. Szennyezés, fizetés és egy multi cinikus gazdasági erőfölénye nélkül.

Takarékos, bájos és szimpatikus.

Vagyis pont az ellentéte annak a Magyarországon jelenleg regnáló bűnös módon zöldenergia-ellenes féldiktatúrának, amelyeket vélhetően nem ellenzéki pártok, politizáló civilmozgalmak, hanem a Zoéhoz hasonló termékek által fémjelzett, környezettudatos életmód gyors elterjedése fog majd egyszer - de akkor végérvényesen - elzavarni és megbuktatni.

Nem szeretnék túlságosan mélyenszántó budapesti körgyűrű-tudományi értekezésbe bocsátkozni, de néhány dolgot legalább most, a fővárost elkerülő autópályahálózat fizetőssé tétele előtt érdemes tisztázni.

Mindenekelőtt azt, hogy a Budapestet elkerülő kicsit több, mint félkör gyűrű ugyan a városon kívülre helyezte az elviselhetetlen mennyiségű, pusztító hazai és nemzetközi teherautó forgalom nagy részét, viszont a fővárosi autóforgalmat nemhogy csillapította volna, de egyenesen gerjeszti.

A helyzet ugyanis úgy áll, hogy minél több az út, annál több az autó: minél több lehetőség van autózni, annál többen autóznak - közülük rengetegen végtelenül feleslegesen.

Csak a szűk ismeretségi körömben többtucatnyian vannak, akik az elmúlt években a Budapestet elkerülő gyűrű vándoraivá váltak. Inkább kerülnek ötven-hetven kilométert a gyűrűn, mint hogy álljanak a dugóban. És mivel van gyűrű, eszük ágában sincsen elgondolkodni azon, miként lehetne a dugót metróval, villamossal, hévvel, elővárosi vasutakkal, biciklivel elkerülve, ugyanoda stressz- és szennyezésmentesen eljutni.

A körgyűrű egy részére most kiterjesztik az autópályadíjat, valamint némileg megemelkedik a legpusztítóbb teherautók és az utánfutóval ellátott áruszállítók díja. A polgármesterek egy része pedig szabályosan őrjöng.

Azok a kormánypári kerület- és Budapest környéki városvezetők, akik az elmúlt években benyeltek bármit és mindent ennek a kormánynak: korrupciót, a természeti értékeink elherdálását, törvénysértő döntéseket, agressziót, azok a polgármesterek, akik most simán benyelik a tervezett fővárosi közösségi közlekedési nagyberuházások elmaradását, a vasúti közlekedés megritkítását, a természetvédelmi területek felszámolását, a megújuló energiák népszerűsítése helyett az (orosz) atomfüggőség erősödését, azok most szabályosan hisztériáznak a körgyűrű útdíja miatt.

Még Bús Balázs, Óbuda polgármestere is tőle szokatlan vehemenciával megy neki a kormány fizetőskörgyűrű-tervének, de egy szava sincs arról, hogy a tervezettel és az ígértekkel ellentétben szarnak meghosszabbítani az esztergomi vasútig az egyes villamost.

Azok a polgármesterek őrjöngenek most magukból kivetkőzve, akik hosszú évekig szó nélkül tűrték, hogy Budapest második kerületének polgármestere, Láng Zsolt - ez a külsejét és morálját tekintve egyaránt szégyenteljes figura - szisztematikusan megakadályozza a budai fonódó villamos megépítését.

Azok a polgármesterek, akik az elmúlt években-évtizedekben szinte semmit nem tettek a Budapestet és környékét a motorizációs terror színhelyévé változtató elviselhetetlen mennyiségű autó- és teherautóforgalom megfékezésére, szigorú ellenőrzésére, embermértékűvé csökkentésére és gyilkos tempójának lelassítására - ezek most őrjöngenek, hisztériáznak az útdíj miatt.

Orbán Viktor kormányával már nagyon régóta szinte semmiben nem lehet úgy istenigazából egyetérteni, de a kormányszóvivő azon tegnapi kijelentésével sajnos nem nagyon tudok vitatkozni, hogy - talán - ez a körgyűrűdíj némi közlekedési szemléletváltozásra ösztönzi a Budapesten és környékén eszetlen mennyiségben autózókat.

Akik nem csak előidézői, de maguk is szenvedő alanyai ennek a mára már szemléletében is súlyosan túlmotorizált világnak.

Mindenesetre akárhogyan is végződik ez a körgyűrűvita, egy dolog most egyértelművé és világossá vált: miközben választott önkormányzati vezetőink képesek akár saját miniszterelnökükkel nyíltan és durván szembe menni egy szaros úthasználati díj miatt, aközben - szintén saját miniszterelnöküknél - évek óta gyáván kussolnak a demokrácia, a jogállam, környezetünk, természeti értékeink, jövőnk és egészségünk védelmét ért sérelmek sokkal sorsdöntőbb ügyeiben.

Régen királyaink, hercegeink, báróink és ispánjaink akár csatába, halálba mentek a hazáért, ezek a mostaniak, úgy tűnik bármikor képesek lennének ugyanerre - az ingyenes körgyűrűn autózásért.

Túl vagyunk az úgynevezett Vitézy-ügyön Budapesten.

Ha a baloldalitól a jobboldali politikusokig, sajtóig, internetes hírportálokig mindent és mindenkit alaposan elolvastunk-meghallgattunk mostanság Vitézy Dávidról, a Tarlós istván budapesti főpolgármester által a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) rapid módon kirugott vezetőjéről, akkor a következő információk birtokába juthattunk vele kapcsolatosan az elmúlt napokban:

1. Vitézy Dávid túl fiatal

2. Vitézy Dávid hisztériás

3. Vizézy Dávidnak nincsenek vezetői képességei

4. Vitézy Dávid homoszexuális

5. Vitézy Dávid nárcisztikus, szereplésmániás, öntömjénező

6. Vitézy Dávid nem zseni, csak önjelölt zseni

7. Vitézy Dávid elárulta és semmibe vette a Veke-t (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület), ahonnan indult

8. Vitézy Dávid Orbán Viktor rokona, de Orbán Viktor soha nem segítette és nem állt mögötte

Ezek egyébként olyan, egyébként pletykálkodásra, politikai odamondogatásra tökéletesen alkalmas állítások, amelyek speciel bennem, az év nagy részében Budapesten élő, környezettudatos, a környezet szennyezése miatt egyre jobban aggódó magyar állampolgárban, semmifajta érzelmet, indulatot, szimpátiát és antipátiát nem váltanak ki Vitézy Dáviddal kapcsolatban.

Csúnyán fogalmazva: egyenként és együtt is pont leszarom mindazt, ami Vitézyről a nyílvánosság előtt elhangzott az utóbbi időben.

Engem a Vitézy-ügyben egy valami érdekelt volna, de az nagyon.

Azt szerettem volna valakitől, mondjuk Tarlós főpolgármestertől, vagy bárki más, kompetens embertől megtudni, Vitézy villámgyors menetésztése után milyen irányba mozdul Budapest közlekedéspolitikája?

Vitézy nevét évekkel ezelőtti kinevezésekor ugyanis kizárólag azért jegyeztem meg egyáltalán, mert úgy tűnt: egy környezettudatos, a környezetbarát, közösségi közlekedés alapú városi közlekedést preferáló, a városi motorizáció borzalmas és irreális kárait felfogó embert került helyzetbe Budapesten a személyében.

Namármost, miután ugyanazok, akik annakidején teljeskörű bizalmat szavaztak neki, most hirtelenjében jól kirúgták, azt gondolom, logikusan adódik a kérdés: Budapest vezetői, ellenzéke, intézményei, döntéshozói, polgármestere továbbra is elkötelezett-e a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés, a forgalomcsillapítás prioritásának? Vagy esetleg Vitézy személyének eltávolításával újra a jobb és baloldalon egyaránt igen erős, buta, retrográd autóslobbi veszi át újra az uralmat a főváros közlekedésfejlesztésében. Vagyis újra megkezdődik-e az a fajta motorizációs terror Budapesten, amelynek eredménye az élhetetlen nem ember, hanem autóalapú városfejlesztés prioritása.

Mert, ha ez így lesz, attól sajnos én is legalább olyan hisztériás leszek, mint amilyen - állítólag - Vitézy Dávid volt vezetőként.

Manapság rengeteg kitűnő autót gyártanak világszerte. Sőt, kis túlzással azt is állíthatjuk: nagyrészt kitűnő, kényelmes,erős, minden elképzelhető és elképesztő extrával felszerelt autókat kínál a világpiac.

Rengeteg jó autót - és nagyon kevés igazán szimpatikusat.

Ugyanis szinte minden autógyártó valamennyi típusa többnek akar látszani - és  többnek akarja láttatni tulajdonosaikat is. Ez egyfajta globális márkaidentitás-válságot és általános fogyasztói zavarodottságot is tükröz. Mostanában görcsösen mindenki, mindig felfelé akarja pozicionálni magát - és járművét. A skodás volkswagenesnek, a volkswagenes audisnak vagyik. A Ford hűtőmaszkja az Aston Martinra hajaz, a Mazda egyre finnyásabb és luxusmárka akar lenni, a Seat meg spanyol Volkswagen.

Szinte csak egyetlen üdítő és szimpatikus kivételt tudnék megnevezni a globális autópiacon, ez pedig az utóbbi idők globális sikertörténete: a Dacia.

A Dacia ugyanis Dacia.

A Dacia felextrázott Stepway verziója is Dacia.

Háromféle korrekt, takarékos motor, józan extrák, méltányos ár, szimpatikus forma, praktikus részletek.

De semmi túlzás. Semmi menőzés, semmi görcsös fölfelé törekvés.

A legmegdöbbentőbb - és legígéretesebb - a Dacia németországi sikere.

Abban az jóléti államban az egyik legsikeresebb a Dacia, ahol az emberek döntő többsége bőségesen vehetne menőbb, előkelőbb autót.

Mégsem teszi.

A Dacia visszahozta az autóiparba a decens, jó és korrekt minőséget, a tisztességes árat, a maradandó formát. A vásárlók pedig szimpatikusnak találták ezt a törekvést. Sőt talán egyfajta nosztalgiával gondoltak vissza azokra az időkre, amikor a Peugeot, a Citroen, a Mazda, a Volkswagen is ilyen volt.

A Dacia ára korrekt: nem is adnak belőle 10-20-30 százalékos mutyikedvezményeket - viszont a listaár önmagában is elfogadható.

A Dacia minősége korrekt: korszerű motorok, strapabíró futómű - olyan autó, amely normális használat esetén valószínűleg kitart akár egy-két évtizedig is.

A Dacia nem menősködő, sznob presztizsautó: ezért aztán nem is kell cserélgetni - nem ciki belőle a facelift előtti változat sem.

Régen az autók legnagyobb része szimpatikus, jópofa volt, csak kevés volt közöttük az igazán jó és megbízható. Mára - ahogy posztom elején már utaltam rá - ez gyökeresen megfordult.

Szinte minden autó jó, menő, dögös, kényelmes - de szinte egyik sem szimpatikus. Sok az átverés, a túlelektronizáltság, a szerelhetetlenség, az irreális amortizációs költség.

Talán egyetlen kivétel: a Dacia.

Amely márkát, vagy ha úgy tetszik brandet, csupán egy veszély fenyegeti: ha túlságosan szoros versenyre akar kelni a konkurensekkel és ugyanolyanná akarna válni, mint a többiek: úlextrázottá, túlbonyolítottá, túldizájnolttá. Ezáltal túlamortizálódóvá, túl magas fenntartású költségűvé, túl rövid életciklusúvá.

Amig azonban ilyen szimpatikusan puritán, kedvesen praktikus és racionálisan takarékos autókat gyártanak, addig a Dacia bizonyosan a világ messze legkörnyezettudatosabb autója marad.

Akkor is, ha van néhány, a Daciáknál alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, igazán menő és trendi zöld imázsmodell is a világpiacon.

A legkevésbé sem vagyok boldog attól, hogy igazam lett akkor, amikor - még a választások előtt - szóvá tettem, hogy gyanúsan szarni készülnek a budapesti 1-es villamos meghosszabbítására az esztergomi vasútig. 

Akkor ezt annak apropóján tettem, hogy találtam egy, azaz egy szál országgyűlési képviselőjelöltet, aki felvette a programjába ezt a környezetvédelmi, közlekedésszervezési, várospolitikai és szociális szempont szerint egyaránt fontos ügyet. Az egy szál - óbudai - képviselőjelölt Kiss László volt, aki azt ígérte: parlamentbe kerülése esetén mindent el fog követni annak érdekében, hogy meghosszabbítsák - vagy ha úgy tetszik - befejezzék az 1-es villamos vonalát és Óbudán végre ne ideiglenes, hanem egy logikus és végleges végállomása legyen a villamosnak - olyan, ahol találkozik a vasúttal, és persze az agglomerációból azon érkező utasok százezreivel.

Azóta Kiss László bekerült a Parlamentbe és - becsületére legyen mondva - ahol tud, szót emel a villamosért. Csak hát Kiss László az MSZP maroknyi képviselőcsoportjának egyik - talán egyetlen szimpatikus - tagja, így túl sok beleszólása nincsen a fejlesztésekbe.

Sokáig egyébként abban bíztam, hogy a Fidesz-többség és Tarlósék csak a dicsőséget akarják elvenni Kisstől és kivárnak, amíg elül az 1-es villamos hosszabbítási közbeszéd. Utána viszont majd ők, saját ötletükként jelentik be a hosszabbítást. Különösen azért bíztam benne, hogy bizonyosan lesz hosszabbítás, mert számos kedves, érzékelhetően Fidesz-Fidelitas-közeli olvasóm torkollt le annakidején azzal: nem is értik, Kiss László meg a Noemisszio blog mi a fenének foglalkozik ezzel az egész üggyel. Hiszen az 1-es villamos meghosszabbítása szerepel Budapest elfogadott fejlesztési tervében, így az lesz - és punktum.

Nos, mostanra kiderült: bizonyosan nem lesz.

Konkrétan leszarják.

Nem is magyarázkodnak, csak nem létezőnek tekintik.

Nem is próbálkoztak vele az uniónál. De arra sem tettek kísérletet, hogy saját, magyar, budapesti és óbudai forrásokból összerakják a költségvetését ennek a néhány kilométernyi sinnek, felsővezetéknek, biztosítóberendezésnek. Amely ugyan nem hosszú szakasz, de rendkívül fontos, hasznos mindazoknak, akik ebben a régióban nem testőrökkel, kék villogóval, lézerblokkolóval, páncélozott Q7-essel, hanem cekkerrel, villamossal utaznak.

A választások előtt a pofánkba hazudtak és megpróbálták azt az egyetlen képviselőjelöltet is lejáratni, aki - most már bizonyosan tudni, hogy jó megérzéssel - nem hitt a szépen hangzó fővárosi fejlesztési terveknek és rákérdezett:mi van, mi lesz az 1-es villamossal.

Mi a teendő ilyenkor?

Nos, a helyzet az, hogy Óbudának két képviselője van a Parlamentben. Egyikük, az említett Kiss László, a másik pedig Varga Mihály. Gondolom - választási ígéretéhez híven - utóbbi is szívén viseli az óbudai tömegközlekedés fejlesztését és hajlandó is tenni érte.

Itt a lehetőség egy szép és precedensértékű összefogásra: Kiss és Varga követeljék együtt azt ,amit Budapestnek megígértek és ami mindenkinek jó: 1-es villamost az esztergomi vasútig.

Akár igen, akár nem, semmiképpen nem pazarolnám drága idejüket ennek a kommunista gyilkos gazembernek a részletes életrajzára, hiszen itt nagyszerűen össze van foglalva.

Ráadásul posztom témája szempontjából nem is az az érdekes, hogy ez a gennyláda pontosan mikor, milyen pozíciókat töltött be. Sokkal inkább az az ismert tény, ami sajnos egyetlen életrajzból sem derül ki: Czinege és szűk elvtársi körének igazán kegyetlen, barbár vadászatai még a jobb érzésű, keményvonalas kommunisták körében is visszatetszést keltettek. Czinege pofátlan dorbézolással egybekötött - nem ritkán gépfegyverrel elkövetett - rendszeres állatgyilkolászásai a Kádár-rendszer utolsó évtizedeiben kifejezetten megbotránkoztató eseménynek számítottak, nem csak az "ellenzékiek", de a párthoz és a szocializmushoz hű milliók körében is. Fogalmazhatnánk úgy is: Czinege viselkedése és vadászatai közbeszédszámba menő botrányai voltak a gyilkos kezdetek után, viselhető diktatúrává konszolidált Kádár-rendszernek.

Czinege tehát egyfajta speciálisan negatív szimbólum volt. Olyan jelenség, amivel kapcsolatosan bizonyosan ki lehetett jelenteni: na az ilyen és ehhez hasonló figurák a rendszerváltás után bizonyosan el fognak tűnni a színről - és az erdőkből.

Mára, 25 évvel a pártállam bukása után a helyzet valóban gyökeresen megváltozott.

Mára a "Czinege-stílus" megszűnt elszigetelt jelenséggé lenni. Ma Magyarországon már szinte minden nagyobb településnek vagy egy olyan helyi oligarchája, aki botrányos vadászati szokásaival akár önmagában túltesz az egykor méltán gyűlölt Czinege Lajoson.

Ha Czinege élne - és 1998 óta nem a pokolban héderezne - személye talán fel se tűnne, ki se rína egy-egy Semjénhez vagy Lázárhoz köthető rohadt helyi fideszes oligarcha vadászatain.

Czinege Lajos az állatokkal szembeni primitív kegyetlenségben, barbárságban valószínűleg csak ipari tanuló lenne egy-egy uniós földalapú támogatásból meggazdagodott fideszes, KDNP-s vadászoligarcha kegyetlenkedéseivel szemben.

Czinegéék ráadásul legalább lezárt területeken hódoltak perverz mocskos, gyilkos ösztöneiknek. De a mára tokássá, pocakossá, büdösszájú alkoholistává érett vadászgató fideszes "fiúk" simán tüzet nyitnak egy erdőben sétáltatott vakvezető kutyára vagy kezet emelnek a kegyetlen és értelmetlen állatmészárlásaik ellen szót emelő anyukára is.

Ma már mindennapos eset, hogy kutyák, macskák és gyakran emberek vannak életveszélyben a hazai politikus hobbivadász társadalom mérhetetlen gátlástalansága és agresszivitása miatt.

Czinege újratöltve. És sokezerszeresére klónozva.

Remélem, azért egyszer tényleg lesz majd rendszerváltás Magyarországon. Amikor majd vadászni csak az állomány védelmét és ökológiai egyensúlyát szem előtt tartó erdő- és vadgazdálkodóknak lehet majd, a többiek legfeljebb fényképezőgéppel célozhatnak még megmaradt vadainkra.

Az igazán elvetemült sznobokat úgyis felesleges lenne győzködni.

Mindenki másnak azonban jó szívvel ajánlható minden idők második legszimpatikusabb Jeepje, a most bemutatkozott Renegade. Az első természetesen az egykori legenda, a Willys, amelynek egyfajta jogutódjának is tekinthető a Fiat csoport kötelékébe lépett és Olaszországban készülő Renegade 2014.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy méltó utódja-e Willysnek a Renegade, de valójában értelmetlen, hiszen pontosan tudjuk: a komoly katonai érdemeket is szerzett egykori mini-jeep ugyanolyan egyszeri és megismételhetetlen legenda, mint mondjuk a Citroen Kacsa, a Mehari vagy éppen a Renault 4-es.

Az viszont kétségtelen, hogy a benzinfaló, zöld szempontokra érzéketlen és gyakran feleslegesen pazarló megajeepek után igazán örvendetes, szimpatikus és környezettudatos fejlemény a kis Renegade. Amely valójában a legkevésbé sem kicsi: éppen akkora, amekkora akár négy ember számára is kényelmes. Nem véletlen, hogy a Fiat csoport új, Euro6-os 1,4-es EcoJet benzinmotorja tökéletes párosítás ehhez a kis kompakt terepjáróhoz.

Merthogy a Renegade valóban terepjáró: nem műmájereknek való BMW X6-os, barbibaba off roadhoz készült Range Rover Evoque, és nem gazdag, frusztrált feleségeknek való Audi Q3.

A Renegade városi autó, terepjáró, családi jármű, hobbiautó vagy akár kemény munkához is alkalmas erdész, rendőr vagy éppen katasztrófavédő autó.

Igazi, régi vágású kemény játékos, csak éppen - ilyen és ehhez hasonló társaival ellentétben - még takarékos is.

Öko-Jeep?

Azért ne túlozzunk.

Fogalmazzunk úgy: környezettudatos választás azoknak, akik egy multifunkciós családi és hobbiautót, valamint egy kemény terepjárót akarnak egyszerre, egy autóba gyúrva, korrekt áron.

Amikor bort vásárolok, több, számomra igen fontos szempontot tartok szem előtt: lehetőség szerint jó minőségű, száraz, vörös, magyar, korrekt árú és visszaváltható üvegbe palackozott terméket szeretnék venni.

A jó minőséget gondolom nem kell magyaráznom, a száraz, vörös egyszerűen ízlés kérdése, a korrekt ár sem hiszem, hogy különösebb kifejtésre szorul.

Azt, hogy magyar legyen a kiválasztott bor, három, egymástól teljesen független okból is fontosnak tartom:

1. Szeretem a magyar borvidékek ízeit, zamatait,

2. szeretem a hazámat, és fontosnak tartom, hogy itthoni borászok zsebébe kerüljön a pénzem,

3. szeretném, ha minél kevesebb széndioxid-kibocsátással járna a bor szállítása. Ami itthoni, az bizonyosan közelről jön, és ilyenformán is környezetbarát(abb).

Végül, de abszolúte nem utolsósorban különös, speciális jelentőséggel bír számomra, hogy egy rengeteg energia felhasználásával készített üveget ne kevesebb, mint egy liter bor megivása után dobjunk ki, hanem palackozzanak bele újra, meg újra, megkímélve ezzel környezetünket a szeméttől és a felesleges energiafelhasználástól.

Borvásárlásaim során azonban rendre azt tapasztalom, hogy e szempontokat egyszerre szinte lehetetlen érvényesíteni.

A legmegdöbbentőbb az, hogy visszaváltható borosüvegbe - tisztelet a kivételnnek - csak a legrosszabb kannás, tablettás minőségű borokat palackozzák.

A korrekt középkategóriában elvétve, a minőségi kínálatban pedig szinte egyáltalán nem találni visszaváltható üvegbe palackozott borokat.

Ennek egyetlen logikus - és egyúttal felháborító, visszataszító - magyarázatát látom: nyilván azt gondolják a gyártók és forgalmazók, hogy legfeljebb a csórók, hajléktalanok és szegények azok, akik hajlandóak visszaváltani az üvegeket, ezért csak az olcsó és kifejezetten botrányosan szar minőségű italok esetében biztosítják a visszaválthatóságot.

Ellenben meggyőződésük, hogy a "gazdagok", akik rendszeresen, palackonként többezer forintos borok vásárlását engedhetik meg maguknak, úgyis leszarják a visszaváltást - sőt, esetleg még fel lennének háborodva a betétdíj felszámításán.

Összefoglalva: a hazai bortermesztő és borkereskedő szakma - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - leszarja a környezetvédelmet és meggyőződésük, hogy mindenki más is leszarja.

A gazdagok bizonyosan - és vélhetően a szegények is. Csak az utóbbiak - kényszerből - hajlandóak visszavinni az üvegeket a betétdíj reményében.

Szóval szégyellheti magát a sok magyarkodó és a dülők, a borvidékek, a természet romantikájáról nyilatkozgató hazai borász. Akik botrányosan leszarva a sok-sok energiával előállított borospalackok sorsát, a legkevésbé sem ragaszkodnak ahhoz, hogy legalább a visszaválthatóság kikövetelésével, ezzel az apró kis gesztussal jelezzék: nem csak szeretik Magyarországot, de tesznek is valamit természeti környezetéért.