Lehet más a politika?

2011.02.11. 17:36 - vancat

"Az LMP-s képviselők többségének tényleg nincs autója, sőt jogosítványa sem. Nekem sincs egyik sem. Általában tömegközlekedéssel vagy kerékpárral járok, mint ahogy a többiek is. Lehetnek mások a parlamenti képviselők közlekedési szokásai is.

Karácsony Gergely LMP"

Nemrégiben a Vagyonbevallást imitálnak című posztomhoz érkezett képviselő úrtól ez a komment, ami egyik oldalról természetesen örvendetes. Hiszen, ha vannak olyan parlamenti képviselők - bármilyen pártiak legyenek is - akik gyalog, kerékpáron, esetleg vonaton is hajlandóak utazni (úgy, mint mi többmillióan), akkor ők jó példával járnak elöl, ráadásul olyan problémákkal, véleményekkel is találkozhatnak jártukban-keltükben, amelyek létezéséről a jól szigetelt Audi utasterek elzárnák őket.

Ettől függetlenül én nem esnék rögtön hasra Karácsony úr bejelentésétől, hiszen egy országgyűlési képviselőnek, ha hisz valamiben - mondjuk abban, hogy kevésbé környezetszennyező és pökhendi módon is meg lehetne oldani a politikusok utazásait -, akkor (a jó példa megmutatása mellett) érdemes lenne képviselőként is tennie ezért.

Segítsük ezt a munkát! Álljon itt néhány kérdés, javaslat, felvetés, amelyek nem az én, hanem kedves kommentíróim szellemi termékei, és amiket ezúton felkínálnék nemzetgazdasági hasznosításra.

Két kérdés Karácsony képviselő úrhoz (és azt gondolom, minden olyan magyar politikushoz, akinek nem az az egyetlen hivatása, hogy minél sumákabb módon, minél nagyobb autót intézzen magának):

1. Parlamenti pártként, frakcióként tesztek, vagy terveztek-e tenni valamit annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen elhazudni, ha valaki - bár papíron nincs autója - hétvégén, magán- és családi programjai során is közpénzen vásárolt és fenntartott luxusautókkal pöffeszkedik?

2. Volt, van vagy lesz-e olyan törvénymódosító indítványotok, amely meghatározza, hogy közpénzből finanszírozott intézmény, személy legfeljebb hány g/km széndioxid-kibocsátású autót használhat? (Javaslom a 120 g/km-es plafont.)

Egy javaslat arra, hogy a jövőben ne tudjanak hazudni azon - jelenleg túlnyomó többségben lévő - parlamenti képviselők, akik papíron nem rendelkeznek autóval, a valóságban viszont az adófizetők pénzéből (kormányon, párton, sportegyesületen, közalapítványon és ki tudja még hányféle más fedőszerven keresztül) ingyen közlekednek luxusautóval, ráadásul úgy, hogy az autó szervizköltségét, amortizációját és benzinszámláját is közpénzből állják:

Két részből kéne állnia a vagyonbevallásnak: a/ Magántulajdon és annak jövedelmei, önbevalláson alapulva. Ha valaki ebben a részben hazudik, azt a szabad média feladata felfedni. b/ A Magyar Köztársaságtól kapott juttatások. Ezt egy független (tudom, ez most szitokszó) pénzügyi szervezetnek kellene kiadni, és az szerepelne benne, amennyibe az adott képviselő kerül bruttóban (szuper, hiper, nem érdekel: ÖSSZESEN!) az államnak. Szankcionálandó a tévedés és a szándékos hazugság is, és kötelezzük az ügyészséget vagy akármilyen más felügyelő szervet, hogy az előző pontban megfogalmazott szankciókat érvényesítse.

Végül - a kedves kommentelők ideidézett javaslatai után - nekem is lenne egy javaslatom Lázár János képviselő úr felé, aki nemrégiben bejelentette: visszaadja Audi S8-as környezetpusztító luxusautóját, mert rájött, hogy nem teljesen áll meg az az érv, hogy akit 70 százalékos többséggel választanak meg, az ilyen autóval járhat. (Hiszen eszerint azokon a kisebb településeken, ahol nemritkán 80-90 százalékos többséggel választottak polgármestert, ott minimum Bentleyt kellene venni.)

Szóval: Lázár képviselő úr - mondjuk egy önálló képviselői indítványban, hogy gyorsan menjen és egyszerű legyen - tegyen javaslatot egy vizsgálóbizottság felállítására, amely áttekintené, hogy az elmúlt húsz évben hogyan, kiknek a közreműködésével és haszonélvezete mellett, valamint mekkora kárt okozva sózta rá erőltetett menetben a Porsche Hungária az államra, az állami vállalatokra, a pártokra és az állami pénzből működő egyéb önálló intézményekre Audijait, Volkswagenjeit, Seatjait, majd az utóbbi években - a takarékosság jegyében - mind nagyobb arányban Skodáit.

Ha pedig véget ért a vizsgálat, Lázár képviselő úr - aki egy kitűnő és éles eszű ember, ráadásul tudtommal jogász is - nyilván tudni fogja, hol és melyik szervnél kell megtenni a feljelentést, függően attól, hány civil és hány hivatalos személy érintett az ügyben.

· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr902654379

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alfa Romeo: Biztonságos? 2011.02.12. 07:18:06

Azt mondod, biztonság? Én meg azt mondom: gyermekülés!!!

Trackback: Az LMP-t alkotmányozásba csábítja a Fidesz? 2011.02.11. 22:58:27

Az ökopolitikai párt vezető testülete szombaton megvitatja, visszatérjen-e a Fidesz által erőltetett alkotmányozási folyamatba.Az LMP véleménye, hogy nincs szükség új alkotmányra, bár a húsz év tanúságait érdemes levonni néhány alkotmánymódosítással. K...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lumieres 2011.02.12. 07:56:48

Aki ezek után nem vágja le mit kell tenni azzal nem kell foglalkozni.

TV-hez kell vonulni!!
Megvan a bizonyíték!!

Lumieres 2011.02.12. 07:57:31

Jogunk van lekapcsolni a propagandagépezetet.

Lumieres 2011.02.12. 07:58:12

Sőt továbbmegyek. Kötelességünk!!!!!

Lajosforras 2011.02.12. 07:58:14

még jó,hogy nem audi TT a hivatali autó a " magyar termék támogatása" címszó alatt..:)

kaqkkfioka 2011.02.12. 07:59:48

@Lumieres: Kérdés:
Ki?
Miért?
Mikor?

igényes 2011.02.12. 08:08:10

Nagyon tetszik az írás! Vannak itt más dolgok is, amik figyelemreméltóak.

1. Napidíj (Külföldre távozik a miniszter felveszi a napidiját, miközben reggelizik a repülön, vagy a szállodában, meghívják ebédre, majd vacsorára, közben pedig tárgyal.
2. Ajándékot a d a Pápának orbán, aándékot kap a Pápától az öt Orbán gyerek, kinek a pénzéből kapja vajon a Pápa az aranyérméket?
3. A ruhapénz kérdése.
4. Szabadság megváltás kérdése, mint Lézer s ugye felvett vagy 20 milliót, gondolom képviselőként, de polgármesterként is szerintem.
5. Kósa 16 testvérvárossal, Lézer 14 testvérvárost birtokol, hát ezek az utak családdal, hatörténnek megint érdekesek.

Lumieres 2011.02.12. 08:13:36

Nekünk a Népnek!!
Mert HAZUDNAK!
MOST!

Lumieres 2011.02.12. 08:14:14

Követeljétek a tájékoztatáshoz való JOGOTOK!!!

különvélemény 2011.02.12. 08:48:58

@igényes:
Valóban ezek az ország legégetőbb problémái... :D

Lumieres 2011.02.12. 08:50:01

@különvélemény: például itt vagy mindjárt TE mint probléma!!

Lumieres 2011.02.12. 08:51:16

@Lumieres: Ignorance.... Tudatlanság....

különvélemény 2011.02.12. 08:55:48

@Lumieres:
Igen, én probléma vagyok minden Lipótmezőről szabadultnak.

nagyfeszültség 2011.02.12. 09:27:16

Szerintem a kommentelők javaslatai alapján simány lehetne alkotni egy olyan törvényt, amely tisztába tenné ezt az autóhasználat ügyet - ha akarnák...

szmoker (Homo Trollicus) 2011.02.12. 09:44:52

Lézer János képviselőt "úrnak" titulálni?
Persze a szart is lehet virágnak nevezni...

Lumieres 2011.02.12. 09:54:16

Agyhalott ez fórum vagy mialófasz??

igényes 2011.02.12. 10:17:03

Valószínűleg Lézer Jani vesz egy saját kocsit, és kiszámlázza a Fidesz-Kdnp-nek, meg Hódmezővásárhelynek, meg felveszi a lakás pénzt, meg a földbirtokaira is rászámolja. Nagyon jól kifog jönni ebből a történetből anyagilag.

Lumieres 2011.02.12. 10:24:17

Na úgy látom az m2 kezd kapcsolni...
hu.wikipedia.org/wiki/Tartuffe

3 rétegen át jön az igazság....

Lumieres 2011.02.12. 10:25:53

Micsoda bátor utalás a cenzúrára... Ki lesz még ítt rúgva valaki... ;) Annamáriának feldobom, hogy az m2 lázítja a népet

Lumieres 2011.02.12. 10:27:04

Ez generációs forradalom.

Lumieres 2011.02.12. 10:28:16

Szibarita... ;) az kell a népnek...

Lumieres 2011.02.12. 10:29:38

Ez, kérem, egy magánőrültekháza!
"...how wild the mountains stare / as they guard our everyday..."

Lumieres 2011.02.12. 10:30:59

A brit birodalom szilárd alapjai.... ;) Hahahaha...
Na mit mond a sok vén szenilis szervilis?

Lumieres 2011.02.12. 10:31:54

Én meg gondoltam, hogy BESZÓLOK az állami televízóba, hogy kapcsoljanak már át a BBC-re!!!!!

Lumieres 2011.02.12. 10:34:44

Engem az m2 meggyőzött...
A belső emberek is érzik a cenzúrát....

A gyógyulásunkra!!!

Lumieres 2011.02.12. 10:35:26

Megcsináljátok bentről a TakeOvert-t vagy kell külső segítség?

Lumieres 2011.02.12. 10:36:59

Darvas Ivánért!!!! Tegyétek meg és hősök lesztek holnap!

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.12. 11:12:52

"Az LMP-s képviselők többségének tényleg nincs autója, sőt jogosítványa sem." Ellenben, sábeszdeklije a legtöbbjüknek van...

Lumieres 2011.02.12. 11:19:07

Na kábé kaptatok egy kis ízelítőt hogyan kell használni a blogot.
Holnap jövők és megnézem bejött-e ide az mTV-ből az ügyeletes faszkalap!!!

Addig meg nézem a BBC-t.

Lumieres 2011.02.12. 11:20:16

@Fot L' Mondó: Nektek is szóltam LMP akitvisták! UTCÁRA!!!!

Lumieres 2011.02.12. 11:23:36

Mit kíván a Magyar Nemzet?

1. MÉDIASZABADSÁGOT!!!!!!!

domingor 2011.02.12. 11:28:08

Az LMP-sek nem is tudják mennyire magukra haragítottak egy csomó autóst, amikor a Lázár ügy farvizén evezve a lézerblokkolók tiltását követelik, kissé népszerűség hajhász mellékizzel.
Lázárnak és a többi politikusnak úgysincs baja a gyorshajtással, mert őket a képviselői mentesség védi.
Jópár ezer magyar autós nem azért használ radar előrejelzőt, vagy lézerblokkolót, mert ámokfutó
Azért teszi, mert a rendőrök az elmúlt pár évben egyszerűen átmentek pénzbehajtóba és nem ott mérnek, ahol balesetveszély lenne ( iskolák-ovodák plázák környékén, ahol össze vissza futkorásznak az emberek, ki látott már mérést), hanem kintfelejtett tábláknál, egyenes belátható szakaszokon. Nem a balesetelháritás motiválja őket, hanem a pénzgyűjtés.

Az LMP-nek inkább első körben az efféle rendőri viselkedés ellen kellene fellépni és csak ezután a lézerblokkolók ellen.
Tudom-tudom, nekik nincs is autójuk, meg utálják is az autósokat, de gondoljanak már az autósokra is kicsit.

Lumieres 2011.02.12. 11:36:09

@domingor: Fiatalok... Tuggyák mijaza fészbuk, meg a twitter...100 ezer!!!

Lumieres 2011.02.12. 11:37:01

Hétköznapi ember... Mint TE!! Ez a civil...

Lumieres 2011.02.12. 11:39:00

Civil war meg az amikor leszámolnakal a civilek. a zsarnokkal. Élőben adta a CNN. Ezek a hülyék is látták hogy jön be a képernyőre...." Breaking News".... De fapofával hazudták végig az egészet.

igényes 2011.02.12. 11:40:22

2007-ből egy hazug hír! Ma azt mondja, hogy 7000km.t vezet havonta.

Gyorshajtás miatt megállították péntek reggel Lázár János fideszes országgyűlési képviselőt. Hódmezővásárhely polgármestere a Független Hírügynökségnek szombaton elmondta: a rendőrök szakszerűen intézkedtek, megkérdezték, akar-e élni mentelmi jogával, de a képviselő erről lemondott.

Hírlevél feliratkozásÉrtesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.

Milyen a legutóbbi hírlevél?

Gyorshajtás miatt megállították péntek reggel Lázár János fideszes országgyűlési képviselőt. Hódmezővásárhely polgármestere a Független Hírügynökségnek szombaton elmondta: a rendőrök szakszerűen intézkedtek, megkérdezték, akar-e élni mentelmi jogával, de a képviselő erről lemondott.Lázár János elmondta: Hódmezővásárhelyről igyekezett Budapestre a Fidesz frakcióelnökségi ülésére. Késésben volt, valószínűleg ezért vezetett a megengedetnél gyorsabban, amikor Budapest belterületén megállították a rendőrök. Jogosnak tarotta az intézkedést, ezért sem kívánt élni mentelmi jogával. Hozzátette: a legtöbbszőr sofőrrel utazik, idén először vezette ő az autóját.

Lumieres 2011.02.12. 11:42:06

Na ezért húzzon el az egész CSAPAT!! Átállunk a televízióról az internetre és bezárjuk a magyar Televíziót!!! Múzeum lesz. Propagandamúzeum....

És ezt most borítékolom...

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.12. 11:42:54

@Lumieres: Na most, Te ki a f...aszom is vagy? Hogy még szöveget értelmezni sem tudsz? Fussunk neki még egyszer! Olvasd már át újra!

Lumieres 2011.02.12. 11:43:12

@igényes: Folyamatosan hazudnak... A propagandagépezet nem kapcsolt ki soha... Most láttunk egy Lekapcsolást.... REMÉLEM LÁTTÁTOK...

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.02.12. 11:46:29

@Lumieres: Látom, a tegnapi speeded még most is hat... Relax, a pörgés ideje a dizsiben van, most szombat dél van... Lazíts! LMP-s gizda barátom, lazíts!

Lumieres 2011.02.12. 11:48:29

Következő hülye kérdés?

Lumieres 2011.02.12. 11:49:27

@Fot L' Mondó: Lehet válaszolni névvel is.

Lumieres 2011.02.12. 11:51:23

Köszönjük hadsereg... ;)
m1

Lumieres 2011.02.12. 11:52:22

Ez most jó.. Modern hadsereg....
Hülyegyereknek..........

political ideology 2011.02.12. 11:53:01

EZ A KÉRDÉS VAGY MÁR A VÁLASZ?

Lumieres 2011.02.12. 11:53:13

Megjött Tuskó Hopkinsz

Lumieres 2011.02.12. 11:53:46

M1-t nézek éppen
HALAT

Lumieres 2011.02.12. 12:01:12

Köszönjük Buday!!!

.mő. 2011.02.12. 12:35:44

@Lumieres: nézni? Elhiszem. De érteni egy szót sem fox érteni belőle.

torró 2011.02.12. 12:37:52

Köszönjük "Lumieres"! Azért remélem jól vagy?DDDDD. Mondjuk, így legalább nem kell vitatkozni senkivel. Úgyis mindenki csak kekeckedik! Nem? DDD .Na, én megyek kajálni!

igényes 2011.02.12. 12:38:05

@Lumieres:
49
Megosztás

Megosztás a Twitteren

Orbán Mubaraknál: középpontban az arab-magyar kapcsolatok újjáépítése
2011. január 24.

A magyar-arab kapcsolatok újjáépítéséről és a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködésről is tárgyalt egymással hétfőn Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Az egyiptomi látogatáson tartózkodó magyar kormányfő a találkozó után magyar újságírók előtt – utalva Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök korábbi nyilatkozatára – azt mondta: Magyarország néhány évvel ezelőtt elveszítette az arab világ jóindulatát, amikor „idétlen megjegyzésekkel a terrorizmus és az iszlám közé egyenlőségjelet tettünk”. Azóta dolgozik a magyar diplomácia azon – folytatta –, hogy Magyarország visszaszerezze a jó kapcsolatok lehetőségét a térségben, és miniszterelnökként az EU-elnökség átvétele után ezért tette éppen Kairóban az első olyan látogatását, amely az Európai Unión kívül van.

A Mubarakkal folytatott megbeszélésről Orbán Viktor úgy fogalmazott: „a jövőről tárgyaltunk, az elnök optimista”. Szó volt arról, hogyan lehetne az arab-magyar kapcsolatokat, azon belül is az egyiptomi-magyar kapcsolatokat magasabb szintre emelni elsősorban a gazdasági együttműködés területén – ismertette.

OPTIMISTA VOLT MUBARAK! DE JÓ, HOGY ORBÁN BENYALT!

.mő. 2011.02.12. 12:40:28

@igényes: szeretett Egyesült Államod még egy hete is benyalt Mubaraknak.

igényes 2011.02.12. 12:40:53

Nem volt gyanús Orbánnak, hogy csak a Kósa barátkozik az Alexandriai tstvérvárosi kapcsolatok miatt a Műbarakos rendszerrel. Nyaralni persze kell!

Zsoo 2011.02.12. 12:41:17

Az LMP egy nagy nulla!
Karácsony is!

.mő. 2011.02.12. 12:41:29

@igényes: nem is Kubában, mint D-209 és a fókafejű.

igényes 2011.02.12. 12:43:40

@.mő.: Pont rosszul tudod! Az amerikai titkos szolgálatok már 2010-ben figyelmeztették Barack Obama elnököt, hogy veszélybe kerülhet az egyiptomi stabilitás, állítja a Reuters. "Nem tudtuk, hogy mi váltja ki a folyamatot" - idézik Stephanie O'Sullivant, a CIA egyik munkatársát.

Pont azért volt ez a forgatókönyv, hogy a hadsereg ne szóljon bele, ne legyen polgárháború!

.mő. 2011.02.12. 12:46:25

@igényes: attól még nyaltak neki, olvass újságot, amíg be nem tiltja az a minidúcse!

samer 2011.02.12. 12:49:00

@igényes: mégis a hadsereg döntött, és ismerve USA-t, ez jó neki, inkább ez mint a muzulmán testvériség, akikkel az új IRÁN születne meg...

samer 2011.02.12. 12:51:10

Komolyan a liberálisok olyan mint Lumieres? Akkor inkább a jobboldal...

.mő. 2011.02.12. 12:51:34

@samer: így van.
M. el-Baradei piszkosul elszúrta.

igényes 2011.02.12. 13:04:38

@samer: Természetesen a hadsereg döntött, mert ez egy támaszpontja az USA haderejének, mindenki az USA területén kapta a kiképzést, folytatta tanulmányait. Orbán létrehozott egy Terror elhárító Központot a gépkocsivezetőjével, és ennek feladata lenne a miniszterelnököt figyelmeztetni, ugyan ne menjen oda. Azért központ, mert ide futnak be a külföldi partnerektől az információk, tehát az egyiptomot érintőek is. Igaz angolul.

.mő. 2011.02.12. 13:07:18

@igényes: kínos olvasni ezt a magarázkodást... :(

2011.02.12. 13:17:39

A címben feltett kérdésere a válasz: NEM!

Kedves kommentelők, akik Egyiptomot éltetik (és OV-ral szeretnének párhuzamot vonni): majd tessenek a nagy sikernek, szabadságnak, stb. örülni, ha a "diktatúra" után az egyiptomi hadsereg lép a képbe. Még az iszlám fordulatot sem zárnám ki.

igényes 2011.02.12. 13:31:01

@tálca nélküli miniszter: Magyarország nagy bajban lenne, ha a Honvédségre szükség volna. Körülbelül 26 500 fő, ebből vannak külföldön, az irodákban, meg az erdőgazdaságokban, hogy az miért a honvédségé ki tudja? Sejteni azért lehet. Talán csak a Rambó János fötörzsörmester a bevethető jelen pillanatban, ha felépült már a gerincműtét után.

Lumieres 2011.02.12. 13:59:08

@igényes: Azért volt ott, hogy átvegye a "modellt". 30 évre akarja bebetonozni magát. Rendkívüli állapot 30 évre. A UD meg a magánhadszerege. Benne vannak a kiskirályok is (oligartchák)

De most úgy tünik Orbán Viktor volt az utolsó politikus aki élőben látta Mubarakot. Fénykép is van róla.

igényes 2011.02.12. 14:02:15

@Lumieres: @tálca nélküli miniszter: @Zsoo: @.mő.: @samer: Mert ilyen rendesek vagytok meghívlak benneteket. KKözel száz kézműves magyar gazda gasztronómiai remekeit kóstolhatják végig azok, akik február 11-13-a között kilátogatnak a Millenáris B épületébe a Magyar Kézműves Ízek Vásárára.

Magyarországon most először egy helyen, egyszerre lehet végigkóstolni a kézműves magyar ízeket, azaz a sonkákat, kolbászokat, sajtokat, csokoládékat, mézeket, aszalt gyümölcsöket, kézműves borokat valamint pálinkákat. A hazai termelők mellett idén a vásár díszvendége Erdély lesz.

A kiállítók ingyen mutathatják be ízeiket, a rendezők ugyanis ezzel szeretnék segíteni a hazai kistermelőket.

A Kézműves Magyar Ízek Vására fővédnöke Schmittné Makray Katalin, szakmai védnöke Dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, a rendezvény háziasszonya pedig Borbás Marcsi televíziós szerkesztő-műsorvezető.

A belépést követően kóstolófalatkákkal és egy pohár borral, míg a Vásár ideje alatt főzőshow, beszélgető sarok, Kézműves Magyar Ízek Versenye mellett a családosoknak gyereksarokkal, játszóházzal, bábszínházzal, 12 éves korig ingyenes belépéssel kedveskednek a szervezők.

A Vásár hivatalos díszvendégei Erdély legkiválóbb termelői.

Helyszín: Budapest, Millenáris közpénzből van, valaki nagyot kaszál az biztos.
port.hu/pls/fe/festival.festival_page?i_festival_id=8462&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44

igényes 2011.02.12. 14:08:04

@Lumieres: Nevetni fogsz, de ez a nyakkendő, amit viselt Mubaraknál, az már Dzurinda idejében megvolt neki, majd leette még Merkelnél, Putyinnál, a Pápánál leitta, Sárközinél nem evett semmit.

Lumieres 2011.02.12. 14:17:54

@igényes: Na jó röviden a trükk:

a legszegényebbeket jól megszorítja (ellehetetleníti az életkörülményeiket) majd amikor a kilátástalan élet körülményeik miatt lázadnak leveri őket a hadsereggel. Bevezeti a szükségállapotot és vége 30 évre a demokráciának. Közben ellop 70 milliárdot.
És mehet az antiszemitizmus, a cigányok elleni gyűlöletkeltés.
Ez a program.
Mr Káosz majd lekapcsolja az internetet is ha "veszélyes" a gyerekekre...

Lumieres 2011.02.12. 14:20:09

@Lumieres: Ez a terrorista állam receptje. De az államfő a terrorista. És a népet Terrorizálja.

Lumieres 2011.02.12. 14:22:23

Mindannyian át vagyunk baszva. Az amcsik is... Mind egyiptomiak vagyunk. a hülye politikusfáraók és kiskirályok világában. Egyedül Semmik!

Lumieres 2011.02.12. 14:26:01

Ha nem akarsz ilyen világban élni csatlakozz! Együtt mindenhol lenyomjuk őket. Az idő fontos... Sok pénzük van és megszervezik a védelmet.... Nyomást kell gyakorolni!!! Folyamatosan. Külső és belső nyomást. Az EU és USA minket támogat nem a Mubarakokat.

Lumieres 2011.02.12. 14:27:29

@Lumieres: Ha ráteszik a kezüket a magánpénztári összegekre abból olyan hadsereget csinálnak, hogy esélyünk se lesz.

Lumieres 2011.02.12. 14:31:32

A forradalomra úgy fognak rákapni a magyarok, hogy öröm lesz nézni... Olyan mint a foci. Hajrá Magyarország! Le a mubarakokkal!! Adják vissza a pénzünket!!!!

Lumieres 2011.02.12. 14:32:28

Olyan nemzetközi hangulat lesz nesokára... Talán holnapra... Irán is bedőlhet...

Lumieres 2011.02.12. 14:33:19

Egyiptom csak a kezdet... Ki tudja hol ál meg. Most repül a nehéz kő!!!

Lumieres 2011.02.12. 14:34:32

Mivan faszikáim ennyire unalmas a téma, vagy a CNN-t nézitek?

igényes 2011.02.12. 14:35:13

@Lumieres: Orbánnak, minha 90 milliárdja lenne félretéve a költségvetésben, ha jól emlékszem, persze forintban. Mubarak 70 millája dollárban.

igényes 2011.02.12. 14:36:43

Átmentek a Vincent-re!

Lumieres 2011.02.12. 14:36:44

@igényes: Orbán Csányi, Széles és díszes oligarcha csapat, aki a politikusok farvizén lettek milliárdosok? Az egész galeri megy a levesbe...A vagyonukból meg a szegényeknek lesz iskola.

Lumieres 2011.02.12. 14:40:13

Ha felismerted az elnyomó rezsimet Isteni kötelességed Ellenálli. A szabadságot nem adják oda ingyen. A népnek kell elvenni. Addig nem lesz szabadság...

Lumieres 2011.02.12. 14:42:35

Az EU és az USA is alig várja, hogy elmozdítsa a nép Orbánt.
18 nap alatt sikerült Egyiptomban..... Terjedni fog. Aki okos előre menekül...

Lumieres 2011.02.12. 14:44:55

Nem véletlenül fosnak a wikileaks-től.
Ők csinálták a zavargásokat...

Lumieres 2011.02.12. 14:47:39

Nézzük meg hová tart a rezsim.. Infláció, gyenge forint szegénység, munkanélküliség. Csak rosszabb lett...

Lumieres 2011.02.12. 14:48:22

Csak idő kérdése mire az indulatok átcsapnak. Addigra felfegyverezik magukat.

Lumieres 2011.02.12. 14:55:14

@Lumieres: Természetesen a MI pénzünkből.

Lumieres 2011.02.12. 15:03:02

Jó kis program... Nem erről volt szó!!!!
Ki gondolja azt, hogy Orbán Viktornak menni kell?
Az ne irogasson, hanem menjen ki az utcára. A Kossuth térre. Mindig fog ott találni valakit aki ugyanazt akarja... Cserélje ki a telefonszámát vele és olvassa a blogokat!

gatto nero 2011.02.12. 17:54:30

Kicsit több szó esik Egyiptomról és Mubarakról, mint
a mi kis tolvaj politikusainkról, akik évtizedek óta a mi pénzünkön veszik és használják luxusautóikat.


süti beállítások módosítása