Vezeklési technikák ökológiai bűnözőknek

2011.04.21. 07:16 - vancat

Magyarországon szinte minden úgy működik, hogy - ha tehetjük - először gátlástalanul megszegjük a szabályokat, áthágjuk a törvényeket, aztán egy kicsit vezeklésül - vagy imázsjavításból - utóbb kicsit kompenzáljuk korábbi vétkeinket. Kitűnő példa erre a - nemzetgazdaságilag egyébként valószínűleg tényleg hasznos és fontos - győri Audi-gyárbővítés, ahol a természetvédelmi, környezetvédelmi szabályok totális leszarása mellett egy Natura 2000-es területen fognak a németek építkezni, miközben a magyar hatóságok, a kormányzat szinte még biztatja is őket a zöld korlátozások teljes körű figyelmen kívül hagyására.

Törvénysértésükben kérlelhetetlenek és - ha csak nem sikerülne egy többszázezres tüntetés összehozni ellenük - nyilván tántoríthatatlanok is. Viszont azonnal bejelentették, hogy Győr környékén több tízezer fa ültetésével erdőt telepítenek, ráadásul őshonos tölgyerdőt.

Mint kiderült, még környezetvédelmi menedzsere is van az Audinak, úgy hívják: Vagdalt László. Vagdalt László ráadásul precíz ember és magas szakmai színvonalon műveli tevékenységét; mint maguk az Audik. Érzékelhetően alaposak környezetvédelmi ismeretei: nyilván pontosan tudja, hogy a gyárbővítéskor súlyos törvénytelenségeket követnek majd el, de ő éppen azért van, hogy ezeket feledtesse a bájos és szakszerűen elültetendő kis tölgyfacsemetékkel.

Ami részben sikerülhet is... Ugyanis hiba lenne lebecsülni az ökológiai bűnök utáni vezeklések ökológiai jelentősségét! Az Audi ugyanis tényleg erdőt telepít, ráadásul állítólag még egy komoly kísérletet is elvégeznek: a fákat nemcsak hagyományos formában ültetik el, hanem úgynevezett koncentrikus körhalmazban is. Az autógyár által finanszírozott tudományos kutatás ugyanis arra is választ szeretne kapni, mi az a faültetési mód, amely a legjobban megköti a szén-dioxidot. (Azt a széndioxidot, amivel éppen az ő autóik is fullasztanak bennünket, nap mint nap.)

Mindentől függetlenül én csak biztatni tudom az összes környezetpusztító disznót, levegőszennyezőt, hogy - az Audihoz hasonló magas színvonalon - vezekeljen bűneiért egy kis faültetéssel. Ugyanis, ha minden ökológiai bűnös ültetne vezeklésül egy-egy erdőt, valószínűleg tényleg érzékelhető javulás állhatna be környezetünk állapotában.

A fontos csak az, hogy legalább az ökológiai vezeklés során ne hazudjanak: ha faültetést ígérnek, tényleg ültessenek, és gondoskodjanak is arról, hogy valaki a gondját is viselje a cseperedő kis erdőnek. Sajnos volt ugyanis példa arra, hogy nem így történt. A politika pöcegödrében lassan talán elmerülő Kiss Péter - ha emlékeznek még rá - kancelláriaminiszterként például azt ígérte, hogy az állami cégek vezetői által az államkasszába visszafizetett prémiumaikból befolyt pénzt erdőtelepítésre használják. Hát nem használták arra, magyarán hazudtak. Igaz, ők nem (ökológiai) bűnözők, rajtuk ilyen apróságokat úgysem kér senki számon.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr372844129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fogash 2011.04.21. 10:54:14

Ez az építkezés tőlünk kevesebb, mint egy kilométerre zajlik. A vonatkozó terület 50 évig katonai lőtér, illetve a laktanyához tartozó, de használaton kívüli erdő-mező volt.

Az Audi 1993ban megvette a Rába által félig megépített 100.000 m2-es csarnokot. Ide épített még vagy 250.000 m2-t, ezzel gyakorlatilag el is fogyott a Rába/1-es út/Honvédség/Bp-Bécs vasút által határolt terület. Itt most kb 5000 ember dolgozik (+beszállítók), ez a világ második legnagyobb kapacitású motorgyára (nem csak a VW-birodalomban, hanem globalice). Mellesleg a gyárépítések mellett kiépítette Győr-Kelet villamos energiahálózatát, úthálózatát, kitömte pénzzel a győri sportot (kézilabda, foci), művészetet (balett), egyetemet (könyvtár, tudásközpont),a péri reptérből nemzetközi repteret csináltak, hogy csak a nagyobb tételeket említsem.

Ugyanez az Audi azt mondta, adna munkát még 1800-2000 embernek, csak kőne főd. Hát kapott. Ott ez a natura2000-placc, amin van pár bodobács meg kankalin, pakoljátok át máshová, aztán építhettek.

Az Audi a tőle megszokott profizmussal fogott neki. Csak egy példa: a kankalin nem telepíthető, amikor virágzik, amikor meg nem virágzik, nem lóg ki a fűből. Ezért virágzáskor GPS-sel bemérték a virágokat, ősszel meg visszamentek, és csak az erre a célra készített traktorokkal 3x1m területű, 40 centi vastag "gyeptéglákat" vágtak ki, ezeket vitték új helyre.

Igen, (gyk.: irónia következik) valóban jobb lenne, ha nem lenne ITT egy tiszta gyár, ami közvetlenül alkalmaz 7000 embert, meg áttételesen legalább ugyanennyit. Jobb lenne egy halódó iparvárosnak lenni (Kihaltak/haldokolnak: Rába, Graboplast, Rábatext/Leonell/Uniontext, Győri Keksz, Tungsram Kisalföldi Gépgyára, Budalakk, Budaflax, Lenszövő, Philips, Ringa...), ahol nincs ott a csúnya autógyár, mi?

Biztosan sokkal jobb lenne, ha lenne egy koszos kínai gyár (az jó messze van), ami gyárt koszos-szennyező autókat, nem a lehetőségekhez képest tiszta és környezet"barát" autókat.

(irónia vége). A gond az, hogy bármennyire is tűnik luxusnak az erdőtelepítés-kankalinköltöztetés, és bármennyire is bőkezű szponzora az Audi a városnak, ez még mindig SOKKAL OLCSÓBB neki, mintha a hatályos törvények szerinti helyi és országos adókat kellene neki megfizetnie.

Nekünk ebben az a jó, hogy az Audi pénzéből a MI városunk lesz szebb, a központi adókból meg cigányokat akarnának integrálni, vizet gereblyézni, szelet hajlítani, vagy csak nettó ellopnák.

Azokat a virágokat meg konkrétan leszarom, az utóbbi ötven évben élő ember nem kirándulhatott közöttük. Ha most egy szó nélkül lebetonozták volna az egészet, akkor se történt volna semmi gond...

Gratulálok, ez a blogbejegyzésed megint egy ordas nagy baromság. Miért nem abba kötsz bele, aki szarul csinálja a dolgát?

nagyfeszültség 2011.04.21. 11:10:30

Az Audi valóban még a legrendesebb gecik egyike. Igényesek a termékei, komolyan veszi a műszaki fejlesztést stb..
Ettől függetlenül én azért kíváncsi leszek arra a
négykarikás tölgyfaerdőre, de drukkolok, hogy valóban megvalósuljon.
Az pedig, hogy a Kiss Péter nevű kivénhedt korrupt
komcsi zsirdisznó hazudik, tényleg nem értem miért hírértékű:)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.04.21. 12:16:54

látszat vezeklések helyett íme a quadosok, akiket minden "szuperzöld" eredendő ellenségnek kiált ki, pedig a négykeréken porolók valóban környezetvédők - ellentétben a sok aktatologatóval:

www.sportmotor.hu/motoros_kepek/motoros_talalkozo/?dr=52242

labi 2011.04.21. 12:17:40

Eh, mindenki egy köcsög, aki gonosz gyárakban készült alkatrészekből összerakott számítógépet vesz, ráadásul be is kapcsolja igénybe véve a főellenség erőművek energiáit. Én is.

Zölderdő Béla 2011.04.21. 12:21:06

Az a terület nem konkrétan egy-egy védett növény miatt volt értékes, hanem egészében. Paradox módon, éppen azért, mert lőtér volt, válhatott értékessé: nem tették tönkre mezőgazdasággal, így szépen tudott rajta fejlődni valami homoki-gyepi kultúra vagy mi a szösz, növénytársulások, ilyesmi. Ezen nem segít 1-1 különösen védett növény arrébbültetése (a szokásos mérnöki nagyképűség a GPS-ezéssel nagyon látványos, csak éppen valójában nem nyújt megoldást), főleg, ha az újabb területen nem képes majd megtelepedni (nem véletlenül nő ott, ahol). Az pedig, hogy fákat ültetnek máshol, hát a kedvenceim egyike. Sajnos egy fa alapból nem egyenlő másik fa, egy komplett növénytársulás kiirtására pedig végképp nem nyújt megoldást egy erdő ültetése (amit az Audi amúgy is megtehetne, nem csak hamis kompenzációként). Az őshonos tölgy hangoztatása mellébeszélés, a CO2-hatékony ültetési kutatásra való hivatkozás meg színtiszta cinizmus. A törvénysértés pedig törvénysértés.

gatto nero 2011.04.21. 12:26:33

Ha mindenki csak 3 fát elültetne és örökbe fogadna, gondozna, nevelne már tisztább és szebb lenne a világ.
Egyébként meg kíváncsi lennék, hogy a Kiss Péter csak hazudott és nem ültettek fákat, vagy el is lopták a faültetésre beszedett pénzt.
Sajnos az utóbbira tippelek.

Bambano 2011.04.21. 12:28:30

az is ökoterror, amit ezen a blogon művelsz..

citrix 2011.04.21. 12:35:07

@Zölderdő Béla: Nem tudom miért pont az Audi által megvásárolt,amúgy elhanyagolt terület fáj neked.Biztos jártál már Győrnél messzebb is hazánk tájain,és amit a patakok,tavak partján,erdők mélyén,utak szélén táthattál(ha nyitott szemmel és orral járkálsz),nos az a hulladéktömeg nem zavar egy picit?Pont az Audi ilyen aljas,hogy az ország legeslegszebb zöldjét elfoglalta,annyi a kankalinnak és néhány hangyabolynak.Szörnyű csapás.Engem sokkal jobban bánt a szemeteszsákok,petpalackok,nejlonzacskók,gumiabroncsok és miegyéb mocsok tömege az erdők mélyén,patakok partján.Nem,azt biztos nem az Audi hordta oda,hanem a jónép aki arra kószál.Jóféle magyar szittya ember.

stofilol 2011.04.21. 12:36:17

@fogash:

oh a győri audi.... egész más képet látok a témáról.

gusztustalan ahogy az inglostadtti rendszámú audik kresz ismeret, minimális odafigyelés vagy egyáltalán bármi nélkül fröcsögnek győrben, büntetlenséget élvezve (értek ezalatt bárhol parkolást és bárhol bármilyen sebességel-módon való közelekdést stb, bicskanyitogató...)

-7000 munkahely, igen 7000 minimálbéres munkahely, 4 műszakban. ahova sok borsodi meg keleti puttó embereket hordják saját munkásszállókra (tehát azt a semmi pénzt is visszahordja és neki költi el.)
-mérnökként szóba sem állnak veled, ha igen, kezdő vagy és behajtanak gályamunkára tizedannyi pénzért mint a németeket-osztrákokat közvetlenül melletted.(ami még mindig jó pénz itthon,de a szar nem mértékegység...) idősebb-tapasztaltabbként esélyed nincs.(persze perfekt német-angolt kérnek, eleve amivel nem itthon leszel)
-csak gázt vesz -abból is a technológia miatt- arányában elenyészőt, és oldja meg erőművel villany-hőellátását, az irreális haza energia ár miatt.
-villamos energia hálózat,és úthálózathoz semmi közük nemvolt, unós beruházás önkormányzati saját tőkével.
stb stb stb

lényeg, magyar viszonylatban még ennek is hálásak lehetünk...

Zölderdő Béla 2011.04.21. 12:56:58

@citrix: ez relativizálás. az Audi eljárása (a háttérben csöndben segédkező magyar állammal) még nem lesz szebb attól, hogy máshol a lakosság (és mindenféle más cég) szennyez(nek) lelkesen (mellesleg, az ezzel való foglalatoskodás megintcsak állami feladat lenne).

Cpt. Flint 2011.04.21. 13:07:16

Remélem írsz egy cikket arról is, hogy hogyan zajlott Magyarországon a Natura 2000-es területek kijelölése. Megérne egy szép nagy misét a tulajdonosokkal/gazdálkodókkal való egyeztetés és a korlátozások miatti kompenzáció totális hiányának mintapéldája. Ez igazi, államilag támogatott ökoterrorista húzás volt; ilyet és így semelyik nyugati országban nem lehetett volna meglépni. Csak az erdőterületek tekintetében ismerek adatokat; ott a hatalmi szóval, rendelettel kihirdetett Natura 2000 területek aránya meghaladja az összes erdőterület 1/3-át!
Az erdőgazdálkodók várnak a kompenzációra, és több esetben pert indítottak a kijelölés felülvizsgálatára. (Arról is nagyon sok pletykát, híresztelést hallani, hogy gyakran szakmailag is teljesen hibás, ötletszerű, érthetetlen kijelölések történtek.)

Adrian Mole 2011.04.21. 13:10:10

@fogash: @citrix:
Gratulálok a logikátokhoz! Ezek szerint ugyanis inkább mindent le kellene betonozni a picsába, az lenne az igazi, mert még a szemetet is könnyebb észrevenni és eltakarítani, valamint betonon könnyebb minél több munkahelyet létesíteni. Ha mégsem így gondoljátok, akkor gondolkozzatok el azon, hogy a Natura 2000 terület pont azt jelzi, hogy ha már minden mást igen, de azt talán nem kellene lebetonozni, tönkretenni. Okos, hozzáértő emberek kitalálták, berajzolták térképen, hogy itt vannak azok az élőlények, élőhelyek, amikből jó lenne, ha minél több megmaradna. Például, hogy kezdjen valamit a CO2-dal, hogy lehessen pihenni, ne adj' isten, még kaját is termelni rajta.

Adrian Mole 2011.04.21. 13:11:47

@Cpt. Flint:
Röviden: a kommunikációval baj volt, igen, a végrehajtással is komoly gondok vannak, igen, de a kijelölések szakmai szempontból elég nehezen kezdhetők ki.

Cpt. Flint 2011.04.21. 13:17:05

@Adrian Mole: te biztos többet tudsz erről; jól tudom, hogy az ország TELJES területének kb. 20-25 %-a Naturás? Mennyi ez, ha termőterületre (plusz a vízfelületekre persze) vetítjük?
Nem sok ez egy kissé egy olyan országban, ahol azért a termőterületek legalább 80 %-án valamilyen kultúrállomány található???

Cpt. Flint 2011.04.21. 13:18:45

@Adrian Mole: óriási szántóterületek (nagyüzemi növénytermesztéssel) Natura 2000-be vonását mi indokolja szakmailag?

Cpt. Flint 2011.04.21. 13:19:48

@Cpt. Flint: "ahol azért a termőterületek legalább 80 %-án valamilyen kultúrállomány található??? "
Igen, ebbe az erdő is simán beleértendő.

citrix 2011.04.21. 13:27:30

@Adrian Mole: Szó sincs róla,éppen ellenkezőleg.Semmiféle un. zöldterület lebetonozását nem tartom jónak,ha van már a környéken bezárt iparterület.Ennél sokkal,de sokkal fontosabb a még meglevő erdők,mezők,tavak,hegyek-völgyek megóvása a magyar lakosság azon részétől aki oda hordja a mocskát-piszkát.Aki derékban vág ki erdőket,dögtemetőnek és sittlerakónak nézi az árokpartot.Aki a vegyszeres hordókat a tavakba dobja,az olajos flakonokat,petpalackokat a folyókon leúsztatja.Pénzt,fáradtságot nem kímélve el kellene kapni minden ilyen gazembert és milliókra bírságolni alkalmanként.Akkor talán lenne esélye a következő generációnak is tiszta,zöld környezetben élni.Mint igen negatív tervet ide jelezném az unios bürokraták Duna meder szabályozási (lebetonozási) tervét,aminél aljasabb ötletet még keveset hallottam.Remélem nem lesz rá pénz soha.

fogash 2011.04.21. 13:31:26

@stofilol: ha nem tetszik, hagyd ott őket....

Az ingolstadti rendszámokkal igen gyakran magyar bunkók közlekednek (Fuhrparkos autók). Nem olyanok, akiknek a pozíciójához jár a céges autó, hanem akinek hétfőn ki kell mennie Ingolstadtba, de már vasárnap felvette az autót. Aztán jól megmutatja a haveroknak, rokonoknak. Szintén kategória az audis titkárpunci, aki a főnök kocsijával kiugrik a városba valamiért. A maga módján. Meg persze onnét is küldenek bunkót, ez is tény.

A minimálbér ma magyarországon bruttó 78.000/hó. Az audiból a fizikai melósok is 120körüli NETTÓT visznek haza havonta. Akkor miért is gondolod, hogy minimálbért fizet? Minimálbér pl. a Pannon-baromfiban van, ahol az alapbért kapod meg, ha épp fizetőképes a cég a hó végén...

mérnökként annyira szóba állnak veled, hogy jelenleg azokat is veszik fel, akik nem beszélnek nyelvet. Aztán kezdésnek a cég fizeti a munkaidőben töltött iintenzív nyelvtanfolyamukat, hogy valamire jók legyenek.

szerinted az Audi tehet róla, hogy a magyar bérszínvonal a dél-németnek 1/7-e? Amúgy meg miért ne használná ki ezt? Drága pénzen otthon is dolgoztathatna. (törököt, az IG Metal szakszervet által gúzsba kötött módon)

az energia-vásárlásról nincs aktuális infóm, de a hálózatfejlesztést alaposan megfizették ők is, sőt az egész fejlesztés onnét indult, amikor 97ben az Integrál Audival szemközti építésénél egy markoló ügyesen elkanalazta azt a tápkábelt, ami az akkori egész gyárat ellátta árammal. utána indították a másik irányú betáp fejlesztését/kiépítését, amiből Szentiván nem kicsit profitált.

De ismétlem: ha nem lenne Audi, akkor a városban lenne 7-10ezer munkanélküli (arányítsd ezt egy 130ezres város aktív korú lakosságához!), lenne egy lepukkant belvárosunk, századrangú sportcsapataink. Lehet ellene nyüsszögni, de a gonosz kapitalista azért jött ide, mert NEKI megéri. Ha ebből visszaoszt nekünk, annak lehet örülni. Vagy lehet mást keresni. Én is ott hagytam őket két év után, és nem bántam meg, bár jó ugródeszka volt.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.04.21. 13:32:05

Sötétzöld blog, sötétzöld posztoló.

gatto nero 2011.04.21. 13:35:05

Nem tudja valaki hol lesz pontosan
ez a híres négykarikás tölgyerdő?

nagyfeszültség 2011.04.21. 13:40:51

Ezt olvastátok?
Ezek tényleg nem tudják hol a határ....

"Egy Audi A8-as, és három A6-os és három A4-es sorakozik mostantól a győri városháza parkolójában. Az önkormányzat nagyon jutányos áron, havi nettó 666 ezer forintért kapta meg a kocsikat. A legnagyobb természetesen a polgármesteré, Borkai Zsolté lesz.

Egy hét autóból álló flotta bérletére kötött szerződést a napokban a győri önkormányzat. A kisalföld.hu azt írja [1], hogy fekete hivatali Audik között egy új A8-as, három A6-os és három A4-es gépjármű kapott helyet, a kocsik dízelmotorjai az Audi győri gyárában készültek.

Domanyik Eszter, a városháza szóvivője szerint a kocsikat rendkívül kedvező feltételekkel bérli a város a Porsche Hungáriától. A megállapodást egy éves próbaidőre kötötte az önkormányzat. „Az önkormányzat gépjárműparkjában több mint 10 éves autók is vannak egyelőre. A város azért is döntött az újítás mellett, mert ezeknek az autóknak az éves szervízdíja lassan több költséget emésztetett fel, mint a valós értékük" – magyarázta a bérleti megoldást Domanyik Eszter.

Győrnek havonta 666 ezer forint plusz áfát kell fizetne a bérlésért. „Ez a konstrukció a piaci árakat tekintve rendkívül kedvezményes, hisz egyetlen A8-as havi lízingdíja 1 millió forint plusz áfa jelenleg" - közölte a lappal Vérten Sándor, a Porsche Hungária kommunikációs igazgatója."

nagyfeszültség 2011.04.21. 13:42:32

Ezt olvastátok?
Ezek tényleg nem tudják hol a határ....

"Egy Audi A8-as, és három A6-os és három A4-es sorakozik mostantól a győri városháza parkolójában. Az önkormányzat nagyon jutányos áron, havi nettó 666 ezer forintért kapta meg a kocsikat. A legnagyobb természetesen a polgármesteré, Borkai Zsolté lesz.

Egy hét autóból álló flotta bérletére kötött szerződést a napokban a győri önkormányzat. A kisalföld.hu azt írja [1], hogy fekete hivatali Audik között egy új A8-as, három A6-os és három A4-es gépjármű kapott helyet, a kocsik dízelmotorjai az Audi győri gyárában készültek.

Domanyik Eszter, a városháza szóvivője szerint a kocsikat rendkívül kedvező feltételekkel bérli a város a Porsche Hungáriától. A megállapodást egy éves próbaidőre kötötte az önkormányzat. „Az önkormányzat gépjárműparkjában több mint 10 éves autók is vannak egyelőre. A város azért is döntött az újítás mellett, mert ezeknek az autóknak az éves szervízdíja lassan több költséget emésztetett fel, mint a valós értékük" – magyarázta a bérleti megoldást Domanyik Eszter.

Győrnek havonta 666 ezer forint plusz áfát kell fizetne a bérlésért. „Ez a konstrukció a piaci árakat tekintve rendkívül kedvezményes, hisz egyetlen A8-as havi lízingdíja 1 millió forint plusz áfa jelenleg" - közölte a lappal Vérten Sándor, a Porsche Hungária kommunikációs igazgatója."

fogash 2011.04.21. 13:44:14

@Adrian Mole: dehogy!

viszont nézd meg ezt:
maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wl&q=ma

Az Audi Hungaria Motor Kft-t északról a Kardán utca határolja, annak túloldalán a laktanyát látod. Nyugatról beépített terüet van, délről a Bp-Bécs vasút zár. Keletről üres mező, kb 1500m után meg Győrszentiván, ami Győr csatolt települése. ERRE a területre építkeznek most, (pontosabban egy részére csak), illetve ez az a csodaszik, ahol (ipartelepekkel, autópályával, vasúttal, faluval körbevett 800m sugarú kör) a páratlan ökoszisztéma kifejlődött. He?!

OK, a szentivániak kerítése ne legyen határos az Audival, de ez azért nem a Hortobágy itten, sőt a kihalás szélén álló fehér oroszlánok se kószálnak erre. Nem fáj az, ha itt gyár lesz. Inkább az a baj, ha mindenáron naturázni akarunk ott, ahol semmi különös nincs.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.04.21. 13:44:44

most akkor örülni kell az alamizsnának?

fogash 2011.04.21. 13:44:48

@gatto nero: lásd előbbi hozzászólásom

fogash 2011.04.21. 13:46:34

@nagyfeszültség: hát, a lézerjani S8-asa egymaga volt 600e. Ehhez képest itt ingyen jár mellé hat másik ódi. :)

Cpt. Flint 2011.04.21. 13:51:51

Arról se feledkezzünk meg, hogy mondjuk ősgyepet erdőtelepítéssel kiváltani elég hülye dolog.
És erdőmérnök létemre azt kell mondjam, hogy bár én imádom az erdőt és minden négyzetdeciméternyi telepítésnek borzasztóan örülök, mégis tisztában vagyok vele, hogy az ország (világ) ócska általános és környezeti állapottyán nem az erdőtelepítés fog (elsősorban) segíteni.
Az erdőtelepítés nagyon kiváló a gazdaságosan másra nem hasznosítható területek termelésben tartására, hosszú távú befektetésnek, rekultivációs, rekreációs és talaj-, táj-, település- stb. védelmi funkciók elleátására... de a zoxigént tudtommal nagyrészt a tengeri algák, moszatok termelik és a környezetszennyezés sem marad az erdőn kívül.

fogash 2011.04.21. 14:49:18

@Cpt. Flint: Jártam párszor Ausztria dimbes-dombos vidékein. Egyfelől mindig meglep, hogy az ottani népek mennyire rendben tartanak mindent. (porták, utak, földek, erdők). Nincs hivalkodás, de nincs putri sem.

A teóriám ez mögött: a hegyi (vagy északi) népek pár ezer év alatt megtanulták, hogy:
- a tél nem viccel
- nyáron kell előre gondolkozni télre
- nem kell feleslegesen dőzsölni,
- ami kell, arra viszont muszáj áldozni

Ebből simán lejön, hogy az ilyen népek "hangya" típusúak, előre gondolkoznak, ha valaminek nekiállnak, azt RENDESEN csinálják, nem a látszat miatt. Ez - mivel évszázadok óta a gondolkodásmódjuk alapköve - mindenre érvényes, ezért működik a német autó, ezért működik a svéd, és ezért van rendben minden vízelvezető árok Ausztriában.

(ugyanezért van szarban minden olasz-francia, hogy a Földközi-tenger túlpartjáról ne is beszéljek. Ha ott valami szar, az nem baj, mert éjjel akkor se fagy meg, a tenger akkor is könnyen ad neki enni, a gyümölcsök akkor is teremnek --> "tücsök" típusú népek).

Ennek a tetejére még rá lehet húzni, hogy Ausztriában jogfolytonosság és több/kevesebb következetesség van az ország irányításában, így a népek tudják, hogy egy ma ültetett erdőt:
- nem fognak lerabolni jövő karácsonyra a tücskök (ha mégis, akkor a megfelelő irányú és mértékű retorzió/kárpótlás érvényesül)
- 30 év múlva is meg tudnak élni a fűrészüzemből, amit most üzemeltetnek az öregapjuk által ültetett erdő kivágásával.

Ezzel szemben nálunk:
- ha a tücsök lerabolja az erdőt, akkor a hangyát büntetik meg önbíráskodásért
- évente 2x változik a szabályozás, így a ma ültetett erdő jövőre lehet, hogy kiesik a támogatott körből, nem lesz vele érdemes foglalkozni (ilyen alapon kivágattak már nálunk gyümölcsösöket, szőlőket, tejhasznú szarvasmarhákat, sertésállományt...).

Egy ilyen rendszerben "természetes", hogy mindenki egy éven belül akarja a befektetése megtérülését, és az élet minden területén rablógazdálkodás folyik.

Ennek ellenére üdvözlendő minden erdőtelepítés, mert amilyen picit javít a CO2 helyzeten, olyan picit javít talán a szemléleten is: így is lehet csinálni.

Itt a megyében amúgy van annyi ártér, susnyás, kaszáló és hasonló ökoszisztéma, hogy a gyár által elfoglalt 1km2 gyakorlatilag semmit nem változtat az összképen. Még ha néhány zöld ezt máshogy is akarja beállítani.

Zölderdő Béla 2011.04.21. 15:06:00

Mindig van szempont, ami fontosabb, mint néhány fűszál vagy ízeltlábú (vagy éppen jogszabály, előírás, ami csak addig volt érdekes, amíg pl. az EU felé fel kellett mutatni valamit). A kérdés, hogy hol a határ. Mert ebben a megközelítésben az mindig arrébb kerül.
Nem lehet a kerecsensólyom (merthogy a kerecsensólyom "már tényleg védeni való") fészkét úgy védeni, hogy a fészket megtartom, de körülötte mindent elpusztítok.

Adrian Mole 2011.04.21. 15:47:43

@Cpt. Flint:
Miért zárná ki az (akármilyen) természetvédelmi oltalmat az, ha egy területet "használnak"? A Natura 2000 nem rezervátumszerű védelmet jelent, "csupán" azt, hogy adott faj, élőhely előfordul a területen, és ennek a gazdálkodás segítségével fenn is kell maradnia. Ennyi.
Majdnem 21% a Natura 2000, ez nem is annyira sok.
Szántó esetében faj válogatja, hogy miért került bele. Vannak szántóföldeken, vagy legalábbis annak szegélyében élő-táplálkozó jószágok. Itt nyilván nem az élőhely az izgalmas (kivéve az esetleges szegélytársulások, zárványok). A kijelölési kritériumoknál szerepel többek között az élőhelyek összefüggőségére és koherenciájára vonatkozó elvárás is. Például gyepek, mint élőhely miatt kijelölt területen a feldarabolódott gyepfoltokat összekötő szántók is bekerültek, mert csak így biztosítható a terület koherenciája.

Adrian Mole 2011.04.21. 15:55:35

@fogash:
Nos, ezzel a kommenteddel csak azt bizonyítottad, hogy tök homály vagy a természetvédelemhez (és még finom voltam). Kérkedhetsz vele, de ne várd, hogy igazat adjak.
Ellenben ajánlok neked néhány működő linket:
geo.kvvm.hu/tir/_scileirasok/hufh20009.html#
natura2000.eea.europa.eu/Natura2000/SDFPublic.aspx?site=HUFH20009
natura.2000.hu
Tanulni soha nem szégyen.

fogash 2011.04.21. 20:54:12

melyikre gondolsz? a 14:49-esben nem is akartam a környezetvédelemről beszélni, csak Flint hosszú távú befektetésére reagáltam.

A 13:44-esben írtakat meg egészen komolyan gondolom, bárhogy is ítéled meg. Naponta járok arra, nem lakott ott kerecsensóéyom, egy elhanyagolt susnyás volt, szigetszerűen, minden nagyobb réttől elvágva autópályával, vasúttal, gyárral. Nagyvad nem élt ott, csak pár hüje bogár meg virág, ami az őslakos emberek 99,7%-a számára is csak gaz, értéke a pitypangéval vetexik.

Cpt. Flint 2011.04.22. 09:29:30

@Adrian Mole: Kezdjük ott, hogy a Natura 2000 NEM VÉDETT, hanem védelmi rendeltetésű terület. Tudtommal kb. azt jelenti, hogy kiemelt jelentőségű madárvédelmi vagy TERMÉSZETI terület.. Sem a szántók, sem a faültetvények nem tekinthetők természeti-, hanem csak kultúrterületnek. Nem képviselnek önállóan fenntartható ököszisztémát; amelyben bármely védett faj tartósan és természetszerűen fennmaradhatna. A legalább őshonos fafajú, de nem természetes szerkezetű erdőkön, meg a kultúrgyepeken (amelyeket tehát művelnek; mesterségesen fenntartva ezzel bizonyos - nem egyensúlyi - állapotot) már nyilván lehet agyalgatni; bár szerintem azokból is túl sok került Naturába.
Az a probléma, hogy szántók esetében pl. ha nem is a szántót akarják védeni, akkor miért arra (v. arra miért) érvényesítik a korlátozást??? Kicsit visszakanyarodva a poszt témája felé: Natura 2000-es szántókon (és gyepeken, de az egy fokkal érthetőbb) 7 éven át nem lehetett EU-s támogatást kapni az erdőtelepítésre. Tavaly változtatták úgy meg a jogszabályt, hogy a természetvédelmi hatóság egyedileg bírálja el ezeket a kérelmeket. De pl. energiaültetvényt most sem létesíthetsz naturás területen; miközben lehet, hogy ott van mellette 100 hektár akácos, ami szinte semmivel nem jobb.
Amúgy 21%-a ... minek? Mert ezt nem írtad, pedig fontos. Az ország területének, vagy a termőterületnek? Baromira nem mindegy. És ha csak a termőterületnek is: szerintem egy ország termőterületének 1/5-ét természetvédelmi célú korlátozás alá vonni, szerintem elég durva.
Nem tudsz véletlenül adatokat más országokból?

Amúgy nézegetem a www.natura.2000.hu-n Győrt és környékét és nem látom, hogy az ominózus terület naturás lenne...

Adrian Mole 2011.04.22. 11:22:26

@fogash:
Jól van, a tudatlanság sok mindenre gyógyír.

Adrian Mole 2011.04.22. 11:46:15

@Cpt. Flint:
Nézegesd jobban azt a honlapot, minden kérdésedre ott a válasz.

De akkor dióhéjban.

Ismételni tudom magam. Nem írtam, hogy védett terület (bár van jelentős átfedés védett és Natura 2000 között) a Natura 2000. Egy másik védelmi kategória: (EU) közösség számára fontos, védendő területek. Más az alapelv, mint a védett területeknél: adott jelölőfajok vagy élőhelyek (bizonyos mennyisége) előfordul (fészkel, táplálkozik, szaporodik, átvonul, pihen, stb), ennek alapján bekerült a hálózatba. Nem természetességi kategória alapján, hanem, hogy adott fajok, élőhelyek előfordulnak-e. A fő kritérium, hogy ezek a fajok és élőhelyek fennmaradjanak, illetve az ottani emberi tevékenység a fajok és élőhelyek fennmaradását (is - például gazdasági és társadalmi célok teljesülése mellett) szolgálják. Ha valamilyen területhasználat által (mezőgazdaság, erdészet, rekreáció, stb), akkor azzal.

Tehát nem a szántót védik (te is írod, nem védett terület - bár megjegyzem, védett területen is van szántó), hanem az ott előforduló fajokat, szántó esetében kevésbé az élőhelyet. Szántóra egyébként minimális a korlátozás (nem konvertálható ipari parkká, szól az írott malaszt), és ez nem is a Natura 2000-ből fakad elsősorban, hanem egyéb, mezőgazdasági szabályokból. Olvasd el a Natura 2000 kormányrendeletet.

Ha ismernéd a hazai gyepek helyzetét, nem írnál ilyet, hogy túl sok került be a Natura 2000-be. Sajnos nagyon kevés maradt egyáltalán.

Erdőtelepítés: nagyon helyes, hogy nem lehet korlátozás nélkül (engedély nélkül) szántót konvertálni erdőre. A kultúrtájhoz (és a védendő értékeihez) hozzátartozik a szántóföld: túzok, pacsirta, apróvad állományok - mind szántótól is függenek. A szántók szegélyterületén pedig olyan bolygatott, de fontos társulások találhatók, amelyeken egy sor védett és Natura 2000 jelölőfaj gerinctelen (de gerinces is!) élőlény ott van - pontosabban ott lehetne, ha hagynának nekik teret.
Energiaerdő gyakorlatilag semmivel nem jobb egy intenzív szántónál, sőt, adott esetben (lásd fenti bekezdés) természetvédelmi szempontból rosszabb is.
Akácos problematikában egyetértünk, ugyanakkor a sajnálatos helyzet az, hogy alföldi területeken fészkelő madarak és egyéb, fás területekhez kötődő élőlények számára még az akácos is jobb, mint a papírnyaras energiaerdő. Ez viszont nagyobb részben erdészeti, kisebb részben rendészeti (falopás) problematika, nem természetvédelmi (bár az lenne, és itt jöhetne be a természetességi kategória).

21%-a az országnak. Teljes terület. Összehasonlító táblázat: natura.2000.hu/index.php?p=eu&nyelv=hun
Erős középmezőny.

Győrtől keletre ott van az ominózus Gönyűi homokvidék, Győrtől északra a Szigetköz, Győrtől délre a Rába. Azért elég erős, hogy nincs Győr körül Natura 2000.

nagyfeszültség 2011.04.22. 11:50:05

A legszebb az, amilyen vehemenciával védik egyesek
Rupert Stadler bizniszét:).
Ez olyan, mint mikor a rabszolga védi a gazdáját
azok ellen, akik fel akarják felszabadítani...

Cpt. Flint 2011.04.22. 13:07:51

@Adrian Mole: "Azért elég erős, hogy nincs Győr körül Natura 2000"
Én ilyent baromira nem írtam! Azt írtam, hogy az "ominózus terület". Az, amiről a post szólt. De amúgy megnéztem a MEPAR-ban, ott a konkrét (érintett) blokk naturásként van jelölve. Sajnos helyrajzi szám híján a rendeletben nem tudom megnézni.
"Szántóra egyébként minimális a korlátozás"; "Olvasd el a Natura 2000 kormányrendeletet"
Van vele elég dolgom, úgyhogy ha hiszed, ha nem, elolvastam. De a korlátozások messze nem csak a Natura rendeletben vannak ám. Olvasd el a többi rendeletet is! Pl. az EU támogatásosokat.
"Ha ismernéd a hazai gyepek helyzetét, nem írnál ilyet, hogy túl sok került be a Natura 2000-be. Sajnos nagyon kevés maradt egyáltalán."
Nem ugyanarról beszélünk. Te a természetes gyepekről ("ősgyep"), én meg azokról, amelyeket ültetnek, géppel művelnek, vegyszereznek, legeltetnek. Bár nyilván azok is nyújtanak - jobb híján - valamilyen életteret valamilyen élőlényeknek.
De ezen az alapon a belvárost meg a parkokat is lehet natura 2000 területnek jelölni.
"Erdőtelepítés: nagyon helyes, hogy nem lehet korlátozás nélkül (engedély nélkül) szántót konvertálni erdőre." Hát ebben tévedsz, mert általánosságban lehet, csak a védett és Natura 2000 területen kell hozzá a természetvédelmi hatóság hozzájárulása.
A túzok, a pacsirta és az apróvad alapvetően nem kötődik a szántóföldhöz, csak ott is megél (valahogy); hiszen ugyan hol volt még szántóföld, mikor ezek a fajok már vígan éldegéltek. Egy energianád szegélytársulása mennyiben más, mint egy hibridkukoricáé?
energiaerdőt amúgy nem csak "papírnyárból" (ez amúgy mi akar lenni? a nemesnyár szinonímája? papírnyír létezik, mint fafaj, de papírnyár...?)
miért jobb az akácos, mint a nyáras? nyárfán már sok nagyobb testű madárfaj fészkét láttam (nemesnyáron is), akácon még egyet sem. a nyárak rovarfaunája jóval gazdagabb az akácosénál... nyárban odú is van, az akác többnyire nem éri el azt a méretet, hogy fészkelésre alkalmas odú legyen benne. stb.
Ha az ország teljes területére vetítve 21 %, akkor az a termőterületekre vetítve meghaladja a 25%-ot, igaz?
"Erős középmezőny."
Hát, amit belinkeltél, aszerint a top 5-ben vagyunk, nem a középmezőnyben. Bár az első négy jóval megelőz minket, de vegyük talán figyelembe, hogy azon országok területe jelentős hányadában magashegyvidéki, azaz nem kultúrtáj. (Ráadásul az első három szorgalmas, friss EU-tagállam). Szlovénia az EU országok közül erdősültségében a 3., Szovákia a 7.
Magyarország 20%-os erdősültségénél csak 6 tagállamé kevesebb, azoknál viszont mindegyiknél 15 % alatti a Natura 2000 területek aránya.
www.pointernet.pds.hu/megosz/image-news/fuzet1.pdf

Megint az a fő bajom ezzel a Natura 2000-rel is, hogy átesünk a ló túloldalára.

fogash 2011.04.22. 13:29:57

@Adrian Mole: azon kívül, hogy kóstolgatsz, mondasz értelmeset is?

Adrian Mole 2011.04.22. 14:25:37

@fogash:
Átmehetünk offtopicba, hogy ki kóstolgat kit. Olvasd el légyszi a linkelt dolgokat. Ha van kérdésed, véleményed, várom.

Adrian Mole 2011.04.22. 15:10:07

@Cpt. Flint:
Leírtam: Gönyűi homokvidék. Fentebb a link a hivatalos adatlapjához (fogash-nak válaszolva). Térkép, kutyafüle. Ott van minden. A többit pedig azért írtam, mert Győr és környékét írtál. Túlteljesítettem a felhívást, leírtam a környékét is.

Szántókról volt szó a korlátozásoknál. Szántón Natura 2000-ből nincs művelési korlátozás. Területkonvertálási/kivonási korlátozás van. De ez sem csak Natura 2000-ből következik.
EU támogatás szántókra nincs. Olyan van, hogy AKG-ban Natura 2000 nevesítés is van, de ez nem Natura 2000 támogatás. Az csak gyepeknél van.

Ültetett gyepek: olyan indokból kerülhettek be Natura 2000-be, mint szántók. Itt már lehetnek korlátozások Natura 2000-ből (tápanyag utánpótlás, vízháztartás, munkavégzés időpontja, módszere). De erre van is kompenzációs támogatás. Hozzátenném, a jó gazda gondosságán felül nincs korlátozás. Aki gyepet intenzifikál (amit nonszensznek tartok hazai körülmények között természetvédelmi, de egyéb szempontból is), azt legtöbbször nem lehet gondos gazdának nevezni. (tudom, ezzel a kijelentéssel magamra vonom sokak haragját, de nem gazdákat fikázok ezzel a kijelentésemmel, hanem pl. birtokpolitikát, oktatást, nyerészkedő-okosban megoldó manővereket - bővebben is ki tudom fejteni, de ez ide hosszú lenne)

Erdőtelepítés: Natura 2000 területről beszéltem kizárólag.

Túzok, pacsirta, apróvad: túzoknak a szántóföld fontos a téli túléléshez, részben a költéshez. Pacsirta gyakran nagyobb számban fészkel szántón, mint gyepen. Apróvad szintén. Megint hangsúlyoznám a szegély (gyom) társulásokat.

Energianád: huh, ez nagyon hosszú lenne. Más, maradjunk ennyiben. Energianáddal nem csak ez a baj egyébként.

Energiaerdő: technológiafüggő a dolog. A két véglet az intenzív ültetvény jellegű "dolog" (semmiképpen nem erdő), a másik a természetközeli erdő (erdősítés) energetikai céllal. Előbbi semmilyen szempontból nem természetbarát, utóbbiból nem látok egyet sem. Ez is hosszú, de ha erdőmérnök vagy, ezt tudnod kell.

Papírnyár: 15-30 éves vágásciklusú "nemesnyár" bizony maximum papírnak jó, esetleg energetikai hasznosításra. Persze, ha meghagyják hosszabb ciklusúra a nyárfát (ritkán hagyják meg, mert ha már sérül, pusztul, vési a harkály, az kevésbé értékes), akkor tényleg költ rá ölyv, szarka, vetési és dolmányos varjú, utána rátelepülnek a fészket nem építő ragadozók, odúznak benne a harkályok és utánuk a többi. De a folyamatos gyérítővágás miatt ezek folyamatosan zavarva vannak, nem jó élőhely. Hol lenne egyébként piaca a nyárrönknek, az jó lenne (kitolná a vágáskort), nem tudok róla.
Az akác ennél azért lehet jobb, mert tüskés, egyben termelik le (nem nagyon szórakoznak gyérítővágással). Ezért is néz ki az akácos nagy dzsumbujnak. Addig is fészkelésre zavartalanabb élőhely.
De igazad van, ez sem jó igazából. Az ideális (Natura 2000 és általános természetvédelmi szempontból) az őshonos erdő lenne. De itt van egy csomó gond (méhészek és fafelhasználók igényei, vízháztartási és talajproblémák, szilfavész, stb és a már említett erdészeti és rendészeti kérdések), ami megint csak nagyon messzire visz.

Szerintem abszolút középmezőnyben (igaz, annak a tetején) vagyunk Natura 2000 lefedettségben. Miért hasonlítanánk magunkat Angliához, Írországhoz? Ahol gyakorlatilag nincs semmi, a híres zöld gyepen kívül (magyarul egyébként egynyári perje monokultúra, ha sarkítani akarok).
Lehetnénk még feljebb. Abba gondolj bele, hogy pl. Németországban nagy területeket jelölnek ki mondjuk a 3 db hörcsög miatt, nálunk meg mentességet kértünk erre a fajra. Csak egy példa, de végig lehetne vinni...
Miért nem érték itthon, hogy nálunk nincs tönkretéve a természet? Miért nem tudunk róla, hogy mi mindent NEM szenvedtek el a mezőgazdasági és egyéb területeink, amit a nyugatiak még mindig nyögnek (pl. DDT, amit itthon elég korán betiltottak, vagy gondolj a szó szerint 0-ra kipusztított Rajnára, Temzére, de a sort lehetne sokáig folytatni), vagy annyi pénzből hozták vissza a jelenlegi szintre, amitől a magyar természetvédelem elpirulna jelenleg.

Egyáltalán nem estünk át a túloldalra a Natura 2000-rel, csak nem működtetjük jól, nincs jól kommunikálva, stb, de ezeket már írtam.


süti beállítások módosítása