Hol vannak a fideszes vasútvédők?

2013.04.08. 21:36 - vancat

2010-ben, a parlamenti választásokat megelőző kampány időszakában korábban soha nem látott politikai vasútvédő mozgalom indult Magyarországon. Egy környezetvédő számára igazán bizsergető, abszurd, szimpatikus, de szürreális és persze felettébb gyanús volt ez az egész időszak, hiszen vasúti szárnyvonalakon vélhetően soha nem közlekedő, jómódú jobboldali politikusok vették harcos védelmükbe azokat a leromlott vasúti szárnyvonalakat, amelyekről sokan úgy gondoltuk, valójában már mindenki levette a kezét.

Két fontos gócpont köré csoportosult a Fidesz akkori képviselőjelöltjeinek/képviselőinek, polgármestereinek és polgármesterjelöltjeinek, közgyűlési képviselőinek/elnökeinek/alelnökeinek harcos küzdelme. Az egyik Somogy megye: Latinca Sándor egykori rémtetteinek helyén, Koppány vezér szállásterületén Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke, Gruber Attila országgyűlési képviselő, Móring József Attila voltak a Siófok-Kaposvár szárnyvonal megmentésének és fejlesztésének élharcosai. Néhány választási ígéretük: megmentik a vasútvonalat, a kis piros vonatokon fogják a képviselői fogadóóráikat megtartani, feljavíttatják a pályát, Siófok és Kaposvár (a két végpont) vonzáskörzetében bevonják az elővárosi tömegközlekedésbe a vasutat, megszüntetik a Volánnal a párhuzamosságokat, ezzel is javítva a vonal versenyképességét és bevezettetik az ütemes menetrendet.

A másik fontos fideszes vasútvédő gócpont Komárom vonzáskörzete, a nagy múltú Komárom-Székesfehérvár vonal megvédése, majd a Bajnai-kormány általi felszámolása és szétlopási kísérlete után a felelősök megbüntetése, a vonal újraindítása (ez megtörtént) és a fejlesztés, északon Érsekújvárig, lefelé pedig bármeddig, egyfajta észak-déli vasúti folyosó megnyitásával. Utasbarát menetrend, a pályasebesség növelése, a Volán buszpárhuzamosságok felszámolása volt még ígéretük.

A történelmi precizitás kedvéért ez esetben is idézzük fel Komárom fő (vasút)védőit név szerint: Völner Pál, egykori megyei közgyűlési elnök, ma államtitkár, Molnár Attila, korábbi komáromi önkormányzati képviselő, ma polgármester, Udvardi Erzsébet egykori és mai kisbéri polgármester.

De mi is történt az elmúlt három évben? A Komárom-Fehérvár vonalon igazán szégyenteljes a helyzet: ha lehet egy vasútvonalat megmentve megalázni, nos akkor ezt itt megtették: napi két vonatpár. Egy reggel, egy este. Közte még kora délután se.

Érzéketlenül és sután még arra se figyeltek, hogy az a néhány diák, dolgozó, aki reggel bejönne vonattal a környékről iskolába, munkába, ügyet intézni Komáromba, az legalább délután egyszer haza tudjon menni. Mindezt úgy, hogy az illetékes államtitkár (Völner), a két végállomás polgármestere, Molnár Attila (Komárom) és Cser-Palkovics András (Székesfehérvár) + a vonal középpontján Kisbéré Udvardi Erzsébet mind-mind 2010-es vasútvédő fideszes.

Kicsit hosszú lesz, de muszáj ideidéznem a Fidesz kormány megalakulása és a vonal - kétségtelen tény - Fidesz általi újraindítása után elhangzottakat:

"Június 26-án délelőtt 11 órakor a komáromi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatót Dr. Völner Pál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, a komáromi választókerület országgyűlési képviselője, Dr. Molnár Attila komáromi országgyűlési képviselő, Czunyiné Dr. Bertalan Judit a kisbéri választókerület országgyűlési képviselője, és Dr. Udvardi Erzsébet Kisbér polgármestere.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Orbán-kormány döntése értelmében újraindul a személyi közlekedés öt, korábban a Bajnai-kormány által bezárt vasútvonalon, így a Székesfehérvár-Komárom szakaszon is. Dr. Molnár Attila elmondta, a kormány döntésének köszönhetően több száz, a körzetben élő ingázó munkavállaló és diák közlekedése oldódik meg. Dr. Völner Pál beszédében utalt rá, hogy minden európai ország a vasút fejlesztésére törekszik, egyrészt annak gazdaságossága, másrészt a környezetszennyezés csökkentése okán. Épp ezért érthetetlen, hogy az előző kormány miért épp a vasúti személyforgalom felszámolásában látta a megoldást. A Fidesz a következő években egy európai léptékkel mérve is korszerű, kényelmes és elérhető árú vasúti személyforgalom kialakítására törekszik.

Czunyiné Dr. Bertalan Judit mint a kisbéri körzet országgyűlési képviselője hozzátette, számára különösen fontos a helyiek érdekének védelme. Bármerre is járt, a korábbi fórumokon a lakosok mindig külön rákérdeztek a vasúti személyfogalom visszaállításának lehetséges időpontjára. „Mindannyiunk számára nagy öröm, hogy a választási ígéretünk nem egész két hónap alatt valóság lett" – fogalmazott a képviselőnő. Dr. Udvardi Erzsébet, Kisbér polgármesterasszonya elmondta, a Bajnai-kormány határozata politikai döntés volt, sem gazdasági okok, sem az ésszerűség nem indokolták azt. „Mindnyájunk életében gyásznap volt, mikor az utolsó személyvonat elhagyta Kisbér városát. Most azonban ismét van okunk ünnepelni. Július 3-án virágokkal feldíszített nosztalgiaszerelvény zakatol majd Székesfehérvárról Kisbér érintésével Komáromba, mely nemcsak a pályaszakasz fennállásának 150. évfordulójára, de a személyi forgalom újbóli megindulására is emlékezetet majd minket".

Mindezek után, immáron hosszú ideje napi két szellemjárattal szégyenítik meg a vonalat, amelynek - ilyen hozzáállás mellett - az egyetlen esélye a hosszú távú túlélésre a teherszállítás szempontjából - viszonylag - előnyös fekvése. 

A komáromi vasútvédők egyébként szervezetten - és nyílván tudatosan - agyonhallgatják a 150 éves vonal helyzetét és problémáit: gondolom úgy vannak vele, hogy igazán szó nem érheti a ház elejét, hiszen a vonat jár, igaz, csak napi kétszer, ezért aztán rossz kihasználtsággal, de mindegy: megszüntetve nincsen, a többi meg részletkérdés. A legrosszabb ráadásul az az egészben, hogy a vonal korábbi, MSZP általi megszüntetése és szétlopási kísérlete miatt igazából még arra sincsen esély, hogy politikai szinten valaki számon kérje Völnerék nagyívű ígéreteit, hiszen a korábbi baloldali vasútmegszüntetők - a mai MSZP, a Haza és Haladás, meg Gyurcsány pártja - jó hosszú távon politikai és erkölcsi hullává váltak a megyében.

Más a helyzet Somogyban. Gelencsér Attila például elég sokszor és sokat intézkedik somogyi vasútügyben a Parlamentben: alakul a Budapest-Kaposvár vonal felújítása, előkészületben a Fonyód-Kaposvár szakasz megújulása, és bár a Siófok-Kaposvár vonalon se történt semmi nagy volumenű, azért legalább reggel-délben-este megy a vonat. De ami a legfontosabb: civil-vasutas összefogással szépítgetik, fejlesztgetik az állomásokat és érzékelhető: Somogy fideszes vasútvédői legalább még emlékeznek és olykor maguk is emlékeztetnek arra, mit ígértek 2010-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr595212447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

osztrák piktor 2013.04.09. 08:19:52

Nem kötözködésből, de tényleg érdekelne, hogy mit jelent egy vasúti szárnyvonal "szétlopása"? Azt nehezen tudom elképzelni, hogy az MSZP frakció, Bajnai és Gyurcsány vezetésével égeti a kábelt, vagy szedegeti fel a síneket...de komolyan mi módon lehet pénzt csinálni egy szárnyvonal felszámolásból (a megspórolt működési költségeken kívül)?

dennisthemenace 2013.04.09. 08:31:34

Sebaj, majd megepul a Felcsut mellett is elhalado, semmire sem jo vasutvonal Tatabanya es Cegled kozott.. Talaljuk ki, ki is fogja epiteni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.04.09. 08:32:44

@osztrák piktor: Hatástanulmányokat lehet íratni haverokkal, sógort felfogadni tanácsadónak, projektet kiírni rá gigaprémiumokkal, sikerdíjakat felvenni.

MACSKANŐ 2013.04.09. 08:41:24

@osztrák piktor:

Két gyönyörű vonalról van szó.
Ha másra nem turisztikai látványosságnak biztosan működőképesek lennének. Erdőkön, hegyeken, gyönyörű tájakon haladnak, még őzikéket is lehet látni útközben.

nagyfeszültség 2013.04.09. 08:47:20

@osztrák piktor:

Talán nem emlékszel, de a komárom-fehérvár vonalon fel akarták szedni a váltókat és egyéb vasúti berendezéseket. Völner akkoriban feljelentést is tett, nyomozás is indult. Aztán furcsa módon később Völner mondott valami olyasmit, hogy most nem ezzel kell foglalkozni.
Egyébként volt egy nagyon tisztességes
mszp-s vasútvédő is: komárom korábbi polgármestere Zatykó János, aki parlamenti frakciójával is szembemenve akarta megvédeni a vonalat
(merthogy országgyűlési képviselő is volt.)
A szerző kifelejtett még egy fontos fideszes vasútvédőt Vitézy Dávidot, aki szintén ott sertepertélt a komárom-fehérvár vonal megmentésén,
de azóta ő sem foglalkozik az üggyel.

csárli hárper 2013.04.09. 08:51:13

tényleg elhittétek, hogy érdekli őket a vasút? tényleg elhittétek, hogy fidesz oldalon nem a saját pecsenyéjük sütögetése a legfontosabb, hanem a köz érdeke? szarnak ezek magasról mindenkire...

osztrák piktor 2013.04.09. 08:54:40

Azt beszélik, hogy a szárnyvonalak kihasználtsága a jegyeladások alapján nagyon alacsony, de ez nem tükrözi a valós helyzetet, mert a vonaton a kalauz saját zsebre dolgozik...hasonlóan a buszvezetőkhöz.
A hatástanulmány és a tanácsadói szerződés viszont tényleg nagy üzlet. Örökségvédelmi vonalon volt hozzá szerencsém (sajnos nem a bevételi oldalról)

gatto nero 2013.04.09. 08:59:43

@csárli hárper:

Szégyen, nem szégyen (jó) néhányan elhittük...

gatto nero 2013.04.09. 09:00:20

@osztrák piktor:

Addig nem is korrekt kihasználtságot és utaslétszámot számolni, amíg nincsen korrekt menetrend.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.09. 09:08:58

ha meg csak egy kis-kerulet nagysagu varosok fele nem hasznalnak a vasutat a politikusok!!!
az elmerogyant Cser-Palkovics meg a Hérvár-Budapest vonalon sem hasznalja

gatto nero 2013.04.09. 09:16:23

@csárli hárper:

Naív voltam, most meg őszinte vagyok-:)

VT22 2013.04.09. 09:44:50

"Azt beszélik, hogy a szárnyvonalak kihasználtsága a jegyeladások alapján nagyon alacsony, de ez nem tükrözi a valós helyzetet, mert a vonaton a kalauz saját zsebre dolgozik..."

Ezt így eléggé hamis vádnak érzem.

Sokat járok vonattal, sok isten háta mögötti mellékvonalon megfordultam már, de sehol sem láttam még saját zsebre dolgozó kalauzt.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.04.09. 09:50:26

@VT22: Nem Neked adja saját zsebre, hanem annak a, akit amúgy ismer, minden nap lát. Te nem is fogsz róla tudni.

gatto nero 2013.04.09. 09:51:21

@VT22:

Egyébként én sem.
Sőt ezeken az "isten háta mögötti" szárnyvonalakon általában kifejezetten korrektek, kedvesek és segítőkészek a vasutasok.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 09:56:16

@VT22:
Én is utaztam elég sok szárnyvonalon, de nem láttam én sem ilyesmit, buszoknál viszont tényleg nagyon gyakori, még helyi viszonylatban is, kistelepüléseken helyközin pedig hétköznapos, ami szomorú, mert emiatt ezek a járatok szépen lassan megszűnnek.

@gatto nero:
Meg nincs korrekt menetidő. Én elég gyakran utazok az országban keresztirányban, és még elég korán indulva szóba sem jöhet a vonat, buszozás van, de egy 150-200 km körüli útra olyan 15 körüli általában (viszonylattól függően) az utolsó busz, ezután vonattal lehet menni 150 helyett 350-et Budapest felé, vagy kétszer annyi idő alatt 200-250 km körüli távolságot sűrűn átszállva, rossz esetben éjszakai idegen vasútállomáson maradva. Közben sok esetben van logikus vasútvonal, csak éppen szörnyű állapotban.

Ha tegyük fel nekiállnának a modernizálásnak, ami rengetegbe kerülne, akkor is nyilván az utasszám növekedéséhez legalább egy évtized kellene, szóval ami biztos, hogy nem érné meg anyagilag a beruházás. Szóval nehéz helyzet-

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 09:58:14

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
Buszjáratoknál turistaként is próbálkoztak velem, úgy hogy nem ismertek, vonaton ilyennel még nem találkoztam. Egyébként van szárnyvonalon kalauz ismerősöm, ő nem kockáztatna ilyesmit, mert nem csak a lebukás veszélyes, hanem ezzel hozzájárulna a vonal leépítéséhez.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 10:04:50

@MACSKANŐ:
A Veszprém-Győr vonal is gyönyörű, talán az egyik legszebb az országban, és mikor meg akarták szüntetni, ugyanez felmerült. Ott nem csak arról van szó, hogy vonatról szép a látvány, hanem vannak megállók, ilyen Porva-Csesznek és Vinye, amelyek busszal csak nagyon neccesen közelíthetőek meg, ugyanakkor nagyon jó helyek kirándulásra, túra kiindulópontnak vagy célnak. Éppen ezért rengeteg szervezett túra indult a forgalom növelése céljából. Azóta persze ezek elkezdtek elhalni, mert 4 fal között nagyon sok ember osztja az észt a természet szépségeiről, de sajnos a töredékük látogatja rendszeresen az erdőket, ez országosan így van, a turista utak mindenütt panganak, ezt a viszonylag olcsó kikapcsolódási módot nagyon kevesen kedveljük igazán.

bögöbö 2013.04.09. 10:13:53

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
"Hatástanulmányokat lehet íratni haverokkal, sógort felfogadni tanácsadónak, projektet kiírni rá gigaprémiumokkal, sikerdíjakat felvenni."
Bizonyíték? Volt tárgyalás? Budai hol volt közben? Levegőbe beszélel-e?

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2013.04.09. 10:16:28

A Siófok-Tab-Kaposvár vonalon régen volt olyan forgalom, hogyha nem személy, akkor teherszállítás ment. A személyszállító vonatok is volt, hogy három kocsival (piroska) mentek, és dupla vagy 2,5x ilyen sűrűséggel, mint most. Teljesen leamortizálják a vonalat, és vesznek ki járatokat úgy, hogy aki pestről menne Siófokon át, annak délelőtt nincs is átszállási lehetősége, ha nem a kakassal (vagy előtte) kel. Ráadásul régen rendes tempóban mentek a vonatok, most meg már jó, ha 10-zel zötykölődnek egyes szakaszokon. A korábban 15 perces menetidő is megnőtt a duplájára, miközben a jegyárak a többszörösek.

nagyfeszültség 2013.04.09. 10:21:27

@mykee:

magyarán: a somogyi fideszes vasútvédők is linkek...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.09. 10:24:04

@Zabaalint: szerintem sem kozcakztatjak meg ezt az aranyallast feladni...

"Szerencsi tanfolyam

Boros O. Tibor mozdonyvezető írása

Szerencsen húsz mozdonyvezető részére jegyvizsgáló tanfolyamot indítottak. Az Abaújszántó és Hidasnémeti között közlekedő szóló Bz-n kellett volna gépi jegyet kiadnunk. A tanfolyam első órájában kiderült, hogy nemcsak a gép kezelésére tanítanak meg minket, hanem teljes értékű jegyvizsgáló vizsgát kell tennünk.

Az első szünetben felhívtuk a Mozdonyvezetők Szakszervezete Központját, ahol gyorsan intézkedtek, s három óra leforgása alatt vége lett a tanfolyamnak, délben már a bankettet is megtartottuk.

Pályaőr 1997. május 26. oldal."

kennyking 2013.04.09. 10:26:40

Sajnos szándékosan rossz menetrendeket készítettek ezekre a vonalakra.Természetesen nem utazott senki vonattal, így nyilván olyan kicsi lett a személyforgalom, hogy be lehet csukni a bótot.Pár éve a VEKE készített az egész országra egy ütemes menetrendet ( ami még a szerelvényeken is spórolt) de az nem kellett az államnak ( mint megrendelőnek).Mert ők egy Kft.- től rendeleik a menetrendet ( VPE. kft, ha jól tudom a nevét)...a biznisz az biznisz.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2013.04.09. 10:28:21

@nagyfeszültség: egyértelmű volt már akkor, amikor emlegették, hogy kampányfogás volt mindössze, baromira nem érdekelte őket, hogy mi lesz. Ha a vonal olyan rossz, hogy jó, ha nem gumikerekeken megy a vonat, akkor is visszanyitották, mert ez volt az egyik ígéret. Azt nem ígérték, hogy felújítják, vagy ha mégis, akkor mikorra... Csak azt, hogy a bezárt vonalakat visszanyitják. De a feltételeket már nem. Ott már ködbe vész.
Szóval lehet, hogy a teljes felújításig még jobb is lett volna, ha zárva maradnak a vonalak, és pótlóbuszok járnak, minthogy így "járjanak" a vonatok.

Amúgy azt nem vettétek észre, hogy
- a volán árakat a vonatokhoz igazították, hogy ahol a vonat nem volt biztosítható, buszok járjanak
- jött a fidesz és visszarakta a vonatokat, majd a volánt nyirbálták meg, hogy szokj át a vonatra (még ha muszájból is)
- ezután jól megemelték a vonatjegyek árát és pár szolgáltatást (ld. retúr) megszüntettek

¿Qué tapas hay? 2013.04.09. 10:58:44

Nomost, komolyan gondolja-e valaki, hogy ezeket a vonalakat, az 1910-es évek szintjén álló infrastruktúrájával, az 1960-as évek szintjét tükröző járművekkel, az 1970-es évek személyzeti igénye mellett, az 1980-as évek munkamoráljával a kétezertizes évek bér- és energiaköltségei mellett ésszerű áron fenn lehet tartani.

Tessék elmenni Ausztriába a StLB-hez jól működő közúti-vasúti közös üzemet tanulmányozni. Persze egy ilyen üzemhez az kell, hogy a vasútüzemi berendezéseket "szétlopják" (t. i. egyszerűsített üzemvitelre alkalmassá tegyék), és hogy a mozdonyvezetőknek ne essen le az aranygyűrű az ujjáról, ha jegyet kell árusítani; illetve a környék jámbor népe a személyzet nélküli állomások berendezéseit ne hordja haza (illetve a MÉH-be).

VT22 2013.04.09. 11:01:03

@mykee:
"- jött a fidesz és visszarakta a vonatokat, majd a volánt nyirbálták meg, hogy szokj át a vonatra (még ha muszájból is)"

Tevedes, a volánok minimális járatcsökkentést kaptak csak nagyobb városok között. Cserébe több helyen a kiúzott vonatok helyére indítottak új buszjáratot. Részletes kimutatás található ennek a cikknek a végén.

itf.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=97:nop&catid=36:itf&Itemid=41

Regionális forgalomban a kormány nem számol vasúttal. 2012 áprilisában gyakorlatilag a 2007-es majd 2009-es vonalbezárásokkal kezdődött folyamat folytatódott csak, a vasút egyoldalú nyírbálásával.
A párhuzamos buszjáratok kihúzásáról terv sincs, még olyan helyen, ahol a vasút jó minőségben, sűrű vonatközlekedést tart fent, településközpontok között: pl. Tatabánya-Oroszlány

Captain Caveman 2013.04.09. 11:18:53

Hát egy szóval eztet híjják populizmusnak...van még kérdés?

nagyfeszültség 2013.04.09. 11:25:05

@kennyking:

Azért a VEKE - és egykori szóvivője Vitézy - sem túl aktív ezeknek a szárnyvonalaknak a tényleges megmentésében és fejlesztésében.

Bloodscalp 2013.04.09. 11:26:34

@¿Qué tapas hay?: húhúhú:)))múlt héten mentem az ÖBB-vel, ne kezdjünk ilyen vad összehasonlításokba! Az egy másik kontinens másik országa. Ember nem gondolná hogy a szomszédban van. 150 km-t egy sima railjet 90 perc alatt megtett, vagyis egyszeri átszállással tettem meg-evidens volt némi várakozás&csatlakozás is. Ilyet szerintem se IC se más nem tud megtenni itthon.

nagyfeszültség 2013.04.09. 11:32:32

@Bloodscalp:

A szomorú az, hogy ha Pozsony és Dunaszerdahely között közlekedsz Szlovákiában, ott is elcsodálkozol a - magas - színvonalon.
A Komárom-Fehétvár vonalnak egyébként Érsekújvár-Fehérvár között lenne igazi létjogosultséga - természetesen ütemes menetrenddel - ahogy régen a (nagy) Magyarországon.

Bloodscalp 2013.04.09. 11:39:34

@nagyfeszültség: a legkátyúsabb utak mintájára simán lehetne csinálni egy "hol a legszarabb/leglassabb de akár legszínvonaltalanabb a kiszolgálás" összehasonlítást is. Lenne harc az első helyért az biztos.

nagyfeszültség 2013.04.09. 11:42:09

@Bloodscalp:

De lehetne a mérőszám az egy vonalszakaszra eső lassújelek száma is....

Fertőtlenítés a faluban 2013.04.09. 12:01:59

@osztrák piktor: Berendezések (pl.: jelzők, sorompók, fénysorompók) leszedése

átlátó 2013.04.09. 12:09:02

A múltkor ülök a vonaton, Sárbogárdon átszállva egy IP-ről, egy IC-re... szóval, az IC-n kérdi a kalauz, hogy hol vettem a jegyet, - pedig hát látnia kell a pöcséten...na, mindegy, kérdem, mi a ba? Azt mondja, hogy ez a jegyforma, már nincsen forgalomban és elmosolyodik... szóval, a MÁV-nál mindenki lop, de a valóban operatív gondolkodók, - a Kóka jut eszembe, helikopterrel járnak, a posztban érintett fideszes nemzetes asszonyok és nemzetes urak pedig éppen segget nyalni vannak...

rockjano 2013.04.09. 12:12:41

Hát akinek kétsége volt azzal kapcsolatban hogy az egész csak egy demagóg politikai vircsaft a Fidesz részéről az most nézzen körül.

Nem tudom meg kell-e szüntetni vasutakat vagy nem ez egy szakmai kérdés de az egészet politikailag így kihasználni és ezt kihasználni hagyni az sokat mond el országunkról, a hatalmon lévőkről és az ellenzékről...

gatto nero 2013.04.09. 12:26:05

@rockjano:

Kíváncsi lennék a posztban néven említett politikusok magyarázataira.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.09. 12:32:41

Gyönyörű PR cikk volt.

Szemet kinyitni.
Ez is csak egy kampányfogás.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.04.09. 12:40:40

Te komolyan veszed, amikor kampányidőszakban az ellenzék valami miatt ellenkezik? Elmúltál már 18?

schwung 2013.04.09. 12:42:03

Korrekt vizsgálat csak korrekt menetrend esetén, és egy adott időszak után játszik, ami az utas számot illeti.
A környéken sokan felháborodtak a vonal bezárásán.
Amikor visszanyitották a (Szfvár- Komárom) vonalat nagy felhajtás közepette (nagyon örültünk neki), akkor utána jött a feketeleves: 2 pár vonat. Majd szép csendesen csináltak belőle 7 párat, ami nem baj De. Olyannyira csendben történt a menetrend módosítása, hogy sok helyi lakosnak csak jóval később tünt ez fel, pl. ha valaki megemlítette nekik. Nem baj, még jobban örültünk, gondoltuk, hogy ebből talán már nem lehet baj, de jó is lesz nekünk, hiszen van szép piros szóló Bz-nk, még szebb sárga csíkkal az oldalán, és jön is kvázi 2 óránként, kivéve azt a bizonyos "mellékvonali délelőtti lukat", a semminél így is jobb, bizakodóan tekintettünk a jövőbe, hátha...de a rossz előérzet megmaradt. Nem véletlenül. Eltelt vagy másfél év, lassan, de biztosan gyarapodott az utasszám (saját tapasztalat!!!), erre megint jött a feketeleves: elveszik a vonatokat.
Keresztkérdés így a gondolatok közepette, méghozzá kettő: Miért is nem lehet bérletet venni, csak Fehérváron és Komáromban? Nem való elvárni egy mondjuk Bodajk- Kisbér viszonylaton napi szinten közlekedő iskolás kölyöktől, hogy havonta bevonatozzon a végállomásra bérletet vásárolni, ha amúgy semmi dolga arrafelé. Ugyanígy persze említhetem a felnőtteket is, hiszen manapság ki a sz@rt érdekelnek ugye a diákok, mit is képzelünk mi, hisz csak visszük a pénzt...(ez utóbbi nem saját gondolat...), mindenesetre kár, hogy nem lehet bérletet venni kalauztól. Másik, magánvélemény: én nem hinnék az utasszámlálási adatoknak kritika nélkül. PONTPONTPONT (!)
Teherforgalmat azt bonyolít a vonal. Reggel 6 és este 6 között........
Hallani olyat, hogy V0 elkerülő vasútvonal. De miért kell bevinni a Vértesbe?

nagyfeszültség 2013.04.09. 12:42:50

Egy igazán rendes környezet, természet és vasútvédő ült a parlamentben ebben a ciklusban: Bödecs Barnabás, de már ő is lemondott a mandátumáról és inkább a bakonyvasút védelmével foglalkozik. Talán igaza is van.

schwung 2013.04.09. 12:44:25

@átlátó: " szóval, a MÁV-nál mindenki lop"
A Világegyetem kiflicsücsökből való extrapolálása Zaphod Beeblebrox módra....

nagyfeszültség 2013.04.09. 12:54:45

@schwung:

Teljesen egyetértek: a Komárom-Fehérvár vonal valójában felfogható lenne Komárom és Fehérvár
elővárosi járatának.
Egy kis reklámmal, a volán párhuzamosság megszüntetésével és egykorrekt bérletrendszerrel működne is.
Ez már önmagában "eltartaná" a vonalat.
Ráadásul itt a Siófok-Kaposvárra ellenetétben,
szerencsére nincs annyira rossz állapontban a pálya.

átlátó 2013.04.09. 12:59:54

@schwung: Kivételek biztos vannak, :) de ezek épp úgy nem érdekesek, ahogyan a tapasztalati úton kialakult tapasztalatok... próbáld meg valaki az alumínium létrát úgy a tetőcsomagtartóján tartani a falu főutcáján, ahogyan a Dankó Pista utcában sem tartható éjjel... ha lelakatolja sem, mert akkor másnap reggelt az autósboltban kezdi a felhasználó, autót is venni... :D
Nézem a látens labancoknál, hogy a létrák mind fönn vannak hagyatkozva a tetőcsomagtartókon, csak a gumipók fogja...mert az azért a haladás közben lényeges közlekedés biztonsági szempont.

¿Qué tapas hay? 2013.04.09. 13:04:17

@nagyfeszültség: "Ez már önmagában "eltartaná" a vonalat."

Már amennyiben tudnánk, hogy mennyibe kerül a vonal egy kilométere évente, illetve mennyibe kerül egy férőhely-kilométer a vonalon.

nagyfeszültség 2013.04.09. 13:14:19

@¿Qué tapas hay?:

Jogos. Pontosan fogalmazva: bizonyosan közelebb hozná az önköltség kitermeléséhez, amelyről valóban nem tudjuk valójában mennyi és mit számítanak bele.
Ez is a tudatosan fenntartott vasútügyi pénzügyi homály része.

nagyfeszültség 2013.04.09. 13:16:58

@gatto nero:

Lehet, hogy kiváncsi lennél, de ők tudatosan továbbra is hallgatni fognak, mint szar a fűben. Mondani ugyanis nem sokat lehet minderre a teljesítményre.

schwung 2013.04.09. 13:20:13

@nagyfeszültség:
Nem költik rá a világ pénzét............Tulajdonképpen jelenleg minimális ráfordítással üzemelnek ezek a vonalak...
Az infrát meg vagy fenn kell tartani, vagy elvileg rekultiválni, ha ténylegesen felszámolnak egy vonalat, nem csak "takarékra teszik".
A vonalon napi szinten van helyi teherforgalom. Nem tudják másfelé megoldani, szvsz nem is akarják, mert egyes cégek nem kis tételben fuvaroznak, nem kis távolságokra...

schwung 2013.04.09. 13:22:39

Ne keverjük össze az infrastruktúra üzemeltetési költségeit (pályavasút) a vállalkozó vasúti társaságok (akik használják a pályát) kiadásaival vagy bevételeivel. Külön tészta. EU...

nagyfeszültség 2013.04.09. 13:28:01

@schwung:

Jó lenne ha jönne a Komárom-Fehérvár vonalra egy "vállalkozó vasúttársaság", mondjuk akár a gyesev és indítana egy tisztességes, pontos, tiszta és megbízható vasúti szolgáltatást ebben a régióban.

schwung 2013.04.09. 13:48:19

Gondolom, személyszállításra gondolsz itt elsősorban...

nagyfeszültség 2013.04.09. 13:59:40

@schwung:

Igen + nyáron mehetnének balatoni fürdőjáratok,
+ tavaszi, nyári, őszi kirándulójáratok +
persze a belföldi és nagyobbrészt nemzetközi teherszállítás.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 14:07:39

@Bloodscalp:
"Ember nem gondolná hogy a szomszédban van. 150 km-t egy sima railjet 90 perc alatt megtett, vagyis egyszeri átszállással tettem meg-evidens volt némi várakozás&csatlakozás is. Ilyet szerintem se IC se más nem tud megtenni itthon. "

De a railjet Magyarországon is megteszi, ha éppen nem késik, Budapest Keleti - Győr 71 perc/140 km, sima IC-vel 76 perc (forrás: MÁV menetrend).

A gond nem ezekkel a vonalakkal van, hanem ahol 30-as átlaggal közlekedik a vonat, az elszállás meg vagy nem jön össze, vagy sok órás várakozás van.

Persze ezeket nem a railjetekkel kellene összevetni, pl. tipikus ÖBB szárnyvonal Bécs-Deutschkreutz, 83 km és 1:22 a menetideje. Összevetésként Veszprém-Győr 79 km és 2:10. Na ez az óriási különbség, mert ez esetben hasonlót vetettem össze hasonlóval, meg persze a kocsik színvonala is más.

Egyébként az osztrák és a német vasút között is van egy nagy ugrás menetidőben, mert Ausztriának igazából nincsen gyorsvasútja, túl kis ország, hogy értelme legyen a legjobb vonalai a Győr és Budapest között lévő legnagyobb sebességű szakaszokhoz hasonlóak, tehát 140-160 km/h-val tud haladni a vonat, míg Németországban van ahol 250-el.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 14:11:57

Amúgy sokan említették a Komárom-Fehérvár vonalat. Igazából ha a Fehérvár-Sárbogárd vonallal együtt néznénk, akkor hasznos vonal lehetne, ha jobb állapotban lenne, mivel Győr és Dél-Dunántúl között Budapest érintése nélkül képezne egy értelmes útvonalat. Már ha nem 30-al döcögne a kispiros, hanem jó állapotban lenne a vonal. Akkor talán többen is utaznának rajta.

gatto nero 2013.04.09. 15:39:02

Mostmár tényleg megszólalhatnának az egykori vasútvédő fideszesek és megígérhetnék,
hogy újra vasútvédők lesznek-:)

notib 2013.04.09. 15:42:27

Vancat: rossz a kérdés !!!

hol vannak az MSZP-s vasútvédők, ugyanis a vasút védelme mindig csak ellenzékből történik...

schwung 2013.04.09. 15:57:19

@nagyfeszültség:
Más részről jó lenne új "lendületetet" adni az infra üzemeltetésének...:S

Walter Hartwell White 2013.04.09. 15:58:44

Mindent belengettek, amivel ellentmondhattak az akkori kormánynak, a hatalomátvétel után viszont mindjárt nem fontosak az ígéretek. Elvégre ők Audival járnak...

schwung 2013.04.09. 15:59:37

@Zabaalint:
Székesfehérvár és Komárom között stabil 80 km/h, kevés lassújel van, de azok se hosszúak, és nem is a 20 km/h kategória...

bögöbö 2013.04.09. 16:02:58

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):
"Jaj.. Csak nem beletenyereltem valami érzékeny pontodba? .-) "
Ja, szerszámtervezőként kibaszottul érintett vagyok a kormányközeli mutyikban... :)

Csak azt nem bírom, ha Bajnaira próbáljátok ráhúzni a vizes lepedőt, légbőlkapott vádaskodással... Nem hiszem, hogy Budai kihagyott volna ilyen ziccert, de szemlátomást két éves munkával sem sikerült neki fogást találni, pedig az egész POlt-ügyészség a zsebében volt...

schwung 2013.04.09. 16:07:27

@Zabaalint:
Bécs-Deutschkreutz, 83 km és 1:22 a menetideje. Összevetésként Veszprém-Győr 79 km és 2:10.

Székesfehérvár - Komárom (ja, mellesleg fővonal) 82 km, 1:23 perc jelenleg, ez menetrendben megtekinthető, az már nem, hogy van benne tartalék azért.

vladimir964 2013.04.09. 16:13:50

Előbb fejleszteni kell az infrastruktúrát, utána lehet csak elvárni hogy az emberek rászokjanak valamire is. Ha Pécs-Bp. közötti (vasúton) közel 4 óra helyett mondjuk 2 óra alatt tudnám megtenni nem teleokádott büdös vécékkel, sem retkes padlóval meg ülésekkel, ha a Pécs-Nagykanizsa 140 km-es távot nem 3 óra 20 perc alatt tenné meg a vonat (sík terepen!), ha Pécsrő Győrbe nem Budapesten keresztül vinne a leggyorsabb közlekedési útvonal, akkor bizony hajlandó lennék a jelenleginél is több pénzt fizetni a kényelemért.
Jellemző példa (nem egyszeri eset, de ez volt a legdurvább): Railjet fedőnevű vonat. Győrbe 2 perccel a menetrend előtt (!!!) érkezett meg Ausztriából, cserébe Tatabányáig sikerült beleverni 20 perc (!!!) késést. Vagyis szar szolgáltatásért ne várják, hogy verekedni fognak az emberek a vonatért.
És akkor még a teherszállítói üzletág (minden vasútnál az aranytojást tojó tyúk) lezüllesztéséről nem is beszéltünk.

Bloodscalp 2013.04.09. 16:29:01

@Zabaalint: de ugye tudod hogy jön ki ez az idő? a többi alacsonyabb prioritású vonatnak várnia kell.

az igazán dühítő az hogy én Barcsról indulva akartam -volna-Bécsbe menni. Corvinus IC volt nincs-miért?Mehetek gyakorlatilag Pest felé-komolyan a rendszer szerint, vagy Szombathely-Sopron, akarod tudni mennyit utaztam, vagy megnézed elvirát?Ebben annak is szerepe volt hogy nemzetközi jegyet se tudtam volna venni ott. A fura az volt mikor Szombathelyen jegyet vettem, és a nő azt mondta hogy csak returt tudok venni bécsbe...ezt hogyan? Jöttem én vissza is...de megyek ugyis hogy csak oda megyek. RÖhej.

Makkasz 2013.04.09. 16:30:08

A feleslegesen MÁV-ba tolt 270mrd adófizetők pénzéből nem elég? Mit akarsz még?

A MÁV-ot be kell zárni, megszüntetni, vagyonát kötelezettség nélkül eladni.

schwung 2013.04.09. 16:32:26

@vladimir964: "Előbb fejleszteni kell az infrastruktúrát "
Ez igaz. Jó is lenne.... Csak költeni kellene rá, és ÉSSZEL.... momentán nem is keveset. Mert mindig az volt, hogy "jóóazmég". Ez kb olyan, mintha egy lakást nem tartunk karban, berendezésekkel egyetemben, és akkor minden egyszerre romlik el...

schwung 2013.04.09. 16:34:40

@vladimir96: azért előfordul a fordítottja is, hogy Győrben a vonat külföldi késése miatt kellett várnom a vonatra...Na sag schon.....

schwung 2013.04.09. 16:45:27

Érdekes, hogy megint eljutottak a kommentek a vonatkésés témához. A fenti cikk nem épp ezt taglalja....Ja, Szfvár- Komárom. Minden nap arra jártam, járok most is gyakran. Oda-vissza. Elég ritka a késés...

Ez annyira magyar...már rég nem az eredeti témáról van szó.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 17:03:05

@schwung:
Oké, nem ismertem, meg sem néztem a Fehérvár-Komárom vonalat, én a "folytatását" a Fehérvár-Sárbogárd vonalat ismertem, ami nem tudom mennyire gyors, de ami biztos, a vele párhuzamos buszközlekedés jobb, mert azzal utaztam anno, hogy Sárbogárdon felszálljak az IC-re.

Ettől még összekötő szerepet nem tud betölteni a vonal, mivel ritkák a járatok, rosszak az átszállások.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 17:07:03

@vladimir964:
Mikor én legutóbb utaztam a railjeten, akkor éppen Ausztriában szedett össze 30 perc késést, emiatt majdnem lekéstem az átszállásomat Pesten.

Amúgy igazad van. Azért vicc, hogy Pécs és Sopron között a napi egyetlen közvetlen járatot is veri a közel kétszer annyi km-t megtevő IC-s átszállás Budapest felé. Ahol meg nincs is közvetlen járat...

schwung 2013.04.09. 17:12:22

@Zabaalint: Értelek. Nem kötözködés, csak megemlítem, nem igazán folytatása, bár lehetne olyan viszonylatú vonat, mint ahogy utaztam én még Győr- Pécs vonattal, nem volt az kihasználatlan..... A Szfv-Kom. az 5. vonal, a másik a 45-ös, ami Börgöndön ágazik ki a 44-esből....azaz ez utóbbiban nem tudom, hogy most mi az aktuális, ebben a kérdésben igazából teljesen mindegy.
Szóval ja. Egy időben volt IC csatlakozás Bogárdon. Asszem megszüntették, el is pártoltak az emberek. :(
HOgy mi hova csatlakozik, menetrend kérdése...sztem meg lehetne oldani, csak szerintem nem akarják egyesek valahol "fönt"... :(

brumeszkosz 2013.04.09. 17:13:09

Menjetek az anyátokba fideszbérenc seggsalók. Ott a vezíretek segge azt nyaljátok a vasúttól meg coki!!!

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 17:13:47

@Bloodscalp:
Ismerem azokat a vonalakat, mert Pécs és Sopron között gyakran utazok. Régen volt a Corvinus IC, aztán lett belőle Corvinus nemzetközi gyors, mára maradt belőle egy sebes vonat Pécs és Sopron között(utána meg átszállhatsz ha Bécsbe mész), ami Pécs és Gyékényes között minden fánál megáll, amúgy meg a közepesen elhanyagolt síneken meglehetősen lassan döcög, Gyékényestől már némileg gyorsabban halad.

Amúgy amíg volt a Corvinus nemzetközi gyors, addig Pécstől Sopronig 5:45 alatt ért papíron, valójában olyan 6:15. Az átszállásos megoldás (Szombathelyen), amikor épp nem volt jó a napi egyszeri járat, olyan 6:40 körüli idő alatt ért oda. Kelenföldön átszállva meg 5 óra alatt... Na ez a vicc...

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 17:20:37

@schwung:
Én azért neveztem csak "folytatásának", mert amikor arra utaztam, akkor volt Komárom-Sárbogárd járat.

Én azért jártam arra, mert Veszprém és Pécs között utaztam hetente, és a 15 órás közvetlen buszjárat nekem túl korán volt, így 17:45-ös busszal mentem Fehérvárra, onnan busszal Sárbogárdra, majd felszálltam az utolsó IC-re, ami 22:46-ra ért menetrend szerint Pécsre. Mindez pusztán vonattal nem lett volna megvalósítható, mert a Komárom-Sárbogárd járat, amire felszállhattam volna Fehérváron, 5 perccel az IC előtt élt Sárbogárdra, így rossz esetben ott éjszakázok (van egy kis szálloda a vasútállomás mellett, szerintem nem véletlenül...), mert nyilván IC nem vár meg személyvonatot.

Szóval végül is az a helyzet, hogy ezen teljes viszonylatban van vasút, mégis buszoznom kellett, ma meg még büntetnének is Fehérvárig az emelt szintű jeggyel, mert miért nem a vonatot használom, ha egyszer van. Ja, van, csak éppen nem jutnék vele a célig.

Zabaalint (törölt) 2013.04.09. 17:23:16

Egyébként Székesfehérvár-Komárom vonalon asszem egyszer ültem életemben, még középiskolás koromban, akkor úgy félig tele volt a kispiros.

mizrolist 2013.04.09. 17:28:24

@VT22: azért ez sem teljesen pontos: hosszabb távokon irtottak a Volánoknál is. Én Szombathely és Budapest között szoktam utazni; és mivel nem vagyok hajlandó vonatozni a jelen körülmények között, ezért gyakran választottam az M1-en járó gyorsjáratot. Ezeket azóta teljesen megszüntették, és ezen az útvonalon maradt napi 1 busz mindkét irányba.

vladimir964 2013.04.09. 17:29:23

@schwung: Pontosan erre akartam kilyukadni. Itt a "felszabadulás" aztán meg a "gengszterváltás" után soha egyetlen kormány vagy rezsim egyetlen fillért sem költött új pályákra, valódi korszerűsítésre, racionális működésre (többek között a minden képzeletet felülmúló kedvezményrendszer megszüntetésére, a nemzetközi tranzitforgalom színvonalas kiszolgálására (és persze feltételeinek megteremtésére). Vagyis itt közel 70 évig csak toldozás-foldozás, szarból palacsinta csinálás folyt (mert az egész szarkupac a szerencsétlen és lenézett "kétkezi" vasutasok hivatástudata és helytállása nélkül már rég összeomlott volna).
Nem azt mondom, hogy holnaptól 300-zal száguldozzanak vasútjaink, hiszen ez lehetetlen. De ésszerű fejlesztéssel egy évtizeden belül 120-150-esre fel lehetne hozni a fővonalakat. és már ez is nagyságrendi változást hozna az ország mibilitásában. Egycsapásra lehetővé válna a munkerő akár napi szintű 2-300 km-es ingázása is, ami pedig a gazdaság érdeke is volna.

flort 2013.04.09. 18:04:30

@Zabaalint: A veszprém-győri vonal három nagy baja, hogy széles ívben kerüli el a lakott településeket (tehát mindennapi közlekedésre nem alkalmas), ahol átmegy a falun, ott sincs megálló (az eplényi kb 2,5 km-re van az utolsó háztól) és valami borzalmasan lassú.
A hétvégi forgalom pedig aligha tartja majd el. Az én kérdésem az lett volna, hogy ilyenkor miért nem lép a képbe egy olyan cég, mint a Nemzeti Park?

schwung 2013.04.09. 18:05:42

...ja, emellé és ehelyett megy a tudatos rohasztás is....

nagyfeszültség 2013.04.09. 19:58:35

A luxusautókkal közlekedő fideszes vasútvédők pedig kussolnak.

Bloodscalp 2013.04.09. 22:44:47

@Zabaalint: néztem, de csak délután megy. Pécs-Pest között ment egy időben, talán még megy is, délután elinditják azt hiszem Pécs felé a gyorsot, aztán rá jó egy órával az IC ami ugye drágább, de kb egy időben érnek Pécsre mert a "gyors" megáll mindenhol. Élelmes magyar persze a gyorssal ment.

Déli Vasúti Szövetség 2013.04.10. 17:00:17

Természetesen sehogy.
Mind a mostani mind az előző ciklus politikai szempontból vizsgálta a kérdést.
No és persze pénzügyi szempontból is. Most éppen nincs forrás (igaz a költségek nagy része változatlan) ezért sincs vonat.
Pedig kéne.

Déli Vasúti Szövetség 2013.04.10. 17:12:25

A 90-es években volt Pécs-Győr között egy gyorsvonat amely a hétvégenként dugig volt. A főiskolások nagyon szerettek vele utazni. Kisbéren,Móron,Bodajkon állt meg ott is sokan szálltak fel rá.
Volt aláírásgyűjtés tavaly augusztusban több mint 2200-an írták alá,hogy legyen több vonat mégsem foglalkozik vele senki.
Szomorú...

nagyfeszültség 2013.04.10. 17:19:13

@Svrend:

Ilyenkor hol van
Udvardy Erzsébet kisbéri polgármester,
a nagy vasútvédő?

Déli Vasúti Szövetség 2013.04.10. 17:24:09

Nem tudom.
Csak két település (Ászár és Aka) polgármestere jelezte mennyire jó lenn egy jó menetrendet csinálva visszahozni a vonatokat.

nagyfeszültség 2013.04.10. 17:46:21

@Svrend:

Ez nagyon rendes dolog, csakhát Kisbér ennek a vonalnak a két végpont utáni harmadik legfontosabb állomása és a körzet legbefolyásosabb települése. Ráadásul Udvardy Erzsébet kampányolt igen keményen azzal, hogy visszaállítja a vasúti közlekedés becsületét. A google szeritn a választások óta ehy kukkot sem szólt az egész vasút ügyről.

Déli Vasúti Szövetség 2013.04.10. 17:49:39

Egyébként jogilag meg ez a vonal fővonal rádásul a hazai viszonyok között még igencsak jó állapotban van. (Eng.seb.80km/h teljes hosszban járható.)

nagyfeszültség 2013.04.10. 17:57:05

@Svrend:

Így van + egyik fontos nemzetközi észak-déli folyosó részévé is válhatna

Déli Vasúti Szövetség 2013.04.19. 16:14:04

Tavaly augusztus óta próbáljuk a döntéshozók felé jelezni,hogy szükség lenne még néhány pár vonatra. Van tanulmány,2200 aláírás,menetrendtervezet. Még csak válasz sincs!
Két önkormányzat (Aka,Ászár) nagyon őrült a kezdeményezésnek,a többiek még csak nem is válaszoltak.
Szomorú és elkeserítő történet.


süti beállítások módosítása