Halottról jót vagy semmit, tartja a mondás, amely egyfajta erkölcsi parancsolat is. Ezt betartva nem is minősítem azt az üllői nyugdíjas munkásőrt, aki talán még a rossz emlékű erőszakszervezettől átmentett - illegálisan tartott - maroklőfegyverével lőtte le feleségét, fiát, három golyót eresztett anyósába, egyet annak szemébe, majd végzett magával is.

Csupán a meglehetősen titokzatos ügy egyik háttértörténetére hívnám fel tisztelt olvasóim figyelmét. Az öregúr a környékbeli tanúk elmondása szerint előszeretettel lövöldözött állatokra, különös örömét lelte macskák gyilkolászásában. Ez köztudott volt róla, a szomszédban lakó tinilányok is rögtön ezt említették, amikor arról kérdezte őket a média, mit tudnak a halott gyilkosról.

Szögezzük le: az ilyen tragédiák ritkák és talán elkerülhetetlenek. Arra nincs recept, ha valaki hetvenegynéhány év után bekattan és gyilkol. Ebben az esetben azonban napnál világosabb, hogy nem erről van szó, hanem egy kifejezetten notórius erőszakos emberről, aki - a szomszédban lakó idős hölgy határozott és senki által nem cáfolt állítása szerint - rendszeresen verte a feleségét.

Vagyis egy olyan alakról, aki a ma hatályos törvények alapján már régen kiszűrhető és a társadalomból kiemelhető, majd annak szemétdombjára, a börtönbe helyezhető lett volna. Macskákra lövöldözésért ma már - szerencsére - nyugodtan lehet akár letöltendőt adni, mint ahogy testi sértésért is.

Csak sajnos megtűrjük magunk között a macskákra lövöldöző szarháziakat:

Aztán csodálkozunk, hogy ezek, a maguk logikája szerint logikusan és természetesen, embereket, akár nőket is vernek, gyilkolnak. Akit nem hat meg egy védtelen macska szenvedése, azt nem hatja meg egy kiszolgáltatott emberé sem. Ha "ideges", vagy "depressziós" lesz szegény, fogja és lelövi azokat is.

Néha persze magával is végez, de ez nem vigasztal senkit: sem a lelőtt macskákat, sem a meggyilkolt embereket.