Minden elismerésem az új kormánynak, amiért nem sokkal megválasztásuk után öt, korábban bezárt vasúti szárnyvonalon, jelképes menetrenddel visszaállították a személyforgalmat és jelezték: ezt hamarosan további szakaszokon is meg fogják tenni. Szimpatikus és bátor döntés ez, hiszen lássuk be: igenis szólnak - hamis bár, de jól hangzó és szakmainak tűnő - érvek amellett, hogy ezeket a kis forgalmú vasutakat egyszer és mindenkorra el kell felejteni. Az ősz közeledtével elismerésem azonban egyre növekvő aggodalomba kezd fordulni: a napi két-három, esetleg négy vonatpár ugyanis nem vasúti személyszállítás, hanem szimbólum.
A szándék szimbóluma, de menetrendileg szinte értelmezhetetlen, hibahatáron belüli vonatmozgás a vaspályán. Ahhoz, hogy ezek a szárnyvonalak ne csak az ínyenc vasútbarátok hétvégi játékszerei, és a társadalom többsége szemében lesajnált, lúzernek tekintett, más lehetőség híján hétköznap ezzel kényszerközlekedő kevesek utazási kényszereszköze legyen, szeptembertől menetrend, év végéig pedig valamifajta jövőkép kellene.
Az idő szorít, több esély ugyanis nem lesz. A MÁV menedzsmentjének néhány kártékony tagja ugyanis valószínűleg már dolgozik nem is nagyon titkolt, aljas forgatókönyvén: húzni-halasztani a versenyképes menetrendet, altatni a jövőkép kidolgozását, aztán a megfelelő pillanatban újra és immáron végérvényesen bebizonyítani, hogy senkinek sem kellenek és semmire sem jók ezek a száz-százötven éve, ükapáink által épített vasútvonalak.
Egyetlen esély van: ha kikényszerítjük, hogy gyors, pontos, logikus menetrenddel működő hasznos közlekedési eszközzé, sőt akár trendi és könyezetbarát tömegközlekedési eszközzé varázsolják ezeket a szárnyvonalakat. Hétvégenként pedig a hazai és külföldi kirándulók, vasútbarátok fellegvárai lehetnének. Csak így lehet megmenteni a kihalástól - és a MÁV luxusautókkal közlekedő, munkaidőben golfozó, teniszező, vitorlázó és a vasutat súlyosan lesajnáló vezetőitől - ezeket a néhol mesés szépségű tájakon haladó kis vaspályákat.