Schobert Norbi és fanjai első hallásra akár még örülhetnének is: cukorhiány és ennek nyomán jelentős cukorár-emelkedés jelentkezett Európában, Magyarországon pedig még az átlagnál is magasabbra szöktek az árak, és a hiány is jelentősebb. A Norbi-rajongókat azonban sajnos ki kell ábrándítsam: sajnos mindez nem az Update-módszer kormányra kerülésének első jele. Itt a cukorhiány nem cél, csak tünet.
Magának a hirtelen jött áremelkedésnek és cukorhiánynak az oka ugyanis egy szimpla, egyszerű történet. Az utóbbi időben Brazíliából kevesebb cukor érkezett az Unióba a megszokottnál, mert a cukornádtermés egy kicsit nagyobb részéből készült bioetanol. Lehet, hogy az utóbbi hónapokban többet - vagy többen - autóztak Dél Amerikában, ezért brazil barátaink úgy döntöttek, inkább feldolgozzák üzemanyagnak, mintsem hogy elküldjék nekünk édesítéshez. Így aztán itt a szégyenszemre már Brazíliának is egyre kiszolgáltatottabb öreg kontinensen keletkezett egy cuki kis cukorválság.
Most azon nem érdemes siránkoznunk - vagyis érdemes talán lenne, de felesleges - hogy kik és mit csináltak Magyarországon az elmúlt húsz évben a cukorgyárakkal, a cukorrépa-termelőkkel. Magam iránti kíméletből azt sem szívesen számolgatnám, mennyi a széndioxid-kibocsátása annak a cukornak, amelyet a magyar alföldön egykor termett cukorrépa helyett, az Amazonas kiirtott őserdeinek helyén termesztett cukornádból nyernek és utaztatnak többezer kilométert, mire a konyhánkba kerül.
Inkább csak azon gondolkodnék el egy kicsit: valójában kinek az érdeke ennek a gazdaságilag irracionális, ökológiailag jóvátehetetlen, és lassan, de egyre gyakrabban magukat a fogyasztókat is konkrétan megkárosító őrült bioetanol-biznisznek a működtetése. Ugyanis az teljesen bizonyos, hogy nem megszeretjük, hanem valakik, ha akarjuk, ha nem, megszerettetik velünk a bioetanolt; ráadásul a rendkívül erőteljes propaganda ellenére is csak több-kevesebb sikerrel.
Legutóbb például Németországban tört ki botrány abból, hogy az autósok nem akartak eleget vásárolni a rájuk erőltetett, bioetanollal kevert üzemanyagból, hanem helyette inkább a hagyományos szuperbenzint részesítették előnyben. Kinek a megrendelését teljesíti például az Európai Bizottság, amikor az üzemanyagokra vonatkozóan tavaly alkotott egy új rendeletet, amely szerint az olajtársaságnak új benzin- és gázolajtípust kell forgalmaznia, ami 90 százalékban benzin, 10 százalékban pedig etanol?
Kérdések, amelyekre jó lenne - és jogunk lenne - választ kapni, de egyre gyanúsabb, hogy mennyire nem kapunk. Nem akarnék összeesküvés-elméletekbe bocsátkozni, de megdöbbentő volt egy kedves olvasóm e-mailje, amelyben elküldte nekem a Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak címzett beadványát. Annak vizsgálatát kérik, hogy az előző tíz évben, de különösen a Gyurcsány-kormányok idején kik és miért kaptak, valamint mire fordították a bioetanol-gyárak létesítésére folyósított állami pénzeket? Budai munkatársai elhajtják őt: az egykori Magosz-vezér számára érzékelhetően kellemetlen a bioetanol- és közpénzösszefüggések feszegetése. Jellemzően gyanús az is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a cukorhiány okának kiderítésére - amelynek okát mellesleg pontosan tudni lehet - vizsgálóbizottságot hoz létre, és sokat sejtetően annyit már el is árultak, hogy galád felvásárlók állnak a dolog mögött.
Nem a magyar cukoripar felszámolása, nem a bioetanol irreális térnyerése, hanem néhány sötétben bujkáló galád felvásárló. Régi, bevált kommunikációs elterelő hadművelet. Az ötvenes években, ha felütötte a fejét egy kisebb-nagyobb éhínség, felakasztottak néhány "árdrágítót" és "feketézőt", így megnyugodtak a kedélyek, és nem kellett magyarázatot adni arra, hogy miért gyapotot termesztünk ott, ahol inkább búzát kéne.
