Javaslat motorleállításra

2011.03.15. 06:50 - vancat

Minden jel szerint végre itt a tavasz, és a jó - vagy legalábbis jobb idő, így elérkezett a megfelelő dramaturgia pillanat javaslatom megtételére: Budapesten és a nagyobb városokban (legalább) tiltsák be az autók motorjának indokolatlan, hosszú egy helyben járatását. Ennél cinikusabb és feleslegesebb környezetszennyezés ugyanis talán tényleg nincsen, ráadásul ez a tiltás kitünő ötlet a benzintakarékosságra is.

A javaslat persze a legkevésbé sem az én szellemi termékem. legutóbb Londonban döntött úgy a polgármester, hogy megtiltja az autók felesleges járatásáát, de számos osztrák, svájci településen is tilos mindez - ráadásul a rendőrség ellenőrzi és be is tartatja. Ez a zöld ötlet egyébként az a ritka eset, ahol egy jó célt az autógyártók műszaki eszközökkel már ma is igyekeznek elősegíteni: egyre inkább terjed a start-stop, vagyis 3-4 másdperces várakozás után automatikusan üzembe lépő motorleállító rendszer, amely pont ezt a célt szolgálja: legalább a tökfelesleges károsanyag-kibocsátást és zajszennyezést próbáljuk meg elkerülni.

Egyébként meg rendkívül sajnálatos, hogy ezzel a javaslattal itt és most én állhatok elő - soha senki nem előzött meg.... Nem volt egy szál polgármester, környezetvédelem iránt elkötelezett politikus, aki esetleg valamelyik közpénzen finanszírozott tanulmányútja során látott volna ilyet, magáévá tette volna, majd a közjó érdekében bevezetésre javasolta volna. Sok-sok volna... pedig, ha még ennyit sem vagyunk képesek megtenni magunkért, akkor tényleg megérdemeljük az egyre gyakrabban visszatérő szmogjainkat, szállóporkoncentráció-emelkedéseinket. Csak sajnos azok is szenvednek mindettől, akik józan megfontolásból, vagy akár zöld meggyőződésből, mindenfajta rendelet vagy törvény nélkül is leállítják az autójukat, ha annak motorja feleslegesen jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr592740456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.03.15. 09:32:11

Mire gondolsz mint felesleges motorjáratás? Mert pl piros lámpánál nem célszerű leállítani, tekintve, hogy a hagyományos és a start-stop rendszerrel szerelt autók között kicsit több a különbség, mint, hogy Robot Józsi szórakozik a gyújtáskulccsal, amíg nem figyelsz oda. Egy nem erre kialakított jármű nem bírná ezt a terhelést. A hosszú ideig zárva tartó sorompó határeset, ha meg valaki megáll negyed órára akkor úgyis leállítja a motort. Szerintem...

Rocko- 2011.03.15. 10:06:11

még mielőtt azt hinnéd, hogy te szartad a spanyolviaszt:
totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/02/23/ejjel_csakis_szazzal_a_varosban/

magyarorzságon - de legalábbis budapesten - dielettánsok szervezik a forgalmat, tele piroshullámokkal. amire meg a sötétzöldek mutogatnak, hogy mennyire szmog van, meg az autók pöfögnek. hát bazz, akkor talán nem kéne minden sarkon megállítani őket, meg abba kéne hagyni ezt a minden sarokra felszni zebrát elvet.

gatto nero 2011.03.15. 11:51:00

Én azért sok példát tudnék arra, hogy félórákig feleslegesen járatják a motort és bebüdösítenek egy egész utcát.
Igazán gusztustalan, antiszociális magatartás. Nem véletlen, hogy jobb helyeken már tiltják...

vizsla_barat 2011.03.15. 17:01:03

es ha ezaltal megno a kukara ment olomaksik szama? akkor majd megint kitalalsz valamit?

fogash 2011.03.17. 10:29:16

Ez is mekkora ötlet...

Azt tudtad-e, hogy egy benzinmotor beindításához (még üzemmelegen is) több üzemanyag kell, mint amit fél perc alatt alapjáraton elhasznál?

Azt tudtad-e, hogy egy önindítózás kb. annyi energiát vesz ki az akkumulátorból, amit 10-15km kocsikázás tölt vissza?

Azt tudtad-e, hogy egy start-stop elektronikával használt autó aksijának élettartama kb. fele egy ilyent nem használóénak? Hova teszed a sok döglött, savas ólomakkumulátort?

Azt tudtad-e, hogy amíg jéghideg az autó, addig nem lehet vele ablakot párátlanítani? Hogyan indulsz el, ha a hideg motor miatt nem tudod lefújni a párát a szélvédőről?

Azt tudtad-e, hogy egy korszerű dieselautó alapjáraton, illetve lassú közlekedés közben olyan kevés hulladékhőt termel, hogy sok típusban gyári kiegészítő fűtés is van, ami nélkül 15-20km kellene a bemelegedéshez?

Azt tudtad, hogy a start-stop elektronikák csak meghatározott esetekben (üzemmeleg motor, nem túl meleg motorolaj, nem túl forró turbó (minden diesel!!!)) működnek, hogy lehetőség szerint védjék a motort is?

Ami viszonylag céltalan, az a reggeli indulás előtti járatás, szívatóval, bőgő motorral. Az utóbbi 20 évben ilyent nem állítottak forgalomba. Ahol járatási tilalom van, az inkább egy sötétzöld elhajlás, semmint valós műszaki/környezetvédelmi indok.


süti beállítások módosítása