E-communityvel az e-mobilityért

2011.06.19. 08:56 - vancat

Nincs több késlekedés, nincs több kifogás, megkezdődik az elektromos autózás korszaka Magyarországon! Legalábbis azok szerint, akik megalakították az e-mobilityt, amelynek nyomán létrejött az e-community.

Elnézést, de most kivételesen hosszú leszek, mert itt, ennél a pontnál, az elektromos autózás nyitányánál azért érdemes egy pillanatra megállni. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha száz évvel ezelőtt néhány alapkérdést sikerült volna időben tisztázni, a robbanómotoros autózás nem juttatta volna az ökológiai csőd szélére a világot. Hosszú, unalmas idézet következik, amely a nyugalom megzavarására ugyan nem alkalmas, de sok minden más aljasságra igen:

"Az e-mobility Magyarországon is a figyelem középpontjába fog kerülni, ugyanis a nyugat-európai változások várhatóan hazánkat is elérik: az elektromos járművek (EV) és a hálózatról tölthető hibrid elektromos járművek (PHEV) száma Nyugat-Európában 2020-ra várhatóan eléri a 10 milliót. Számos nagyvárosban, mint például Londonban vagy Amszterdamban már zajlanak az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos pályázati kiírások, emellett több ország a legkülönbözőbb módon szubvencionálja az elektromos autózás elterjedését. A technológia gyors fejlődésével egyidejűleg szükség van nagyobb hatótávolságú és nagyobb kapacitású elemekkel rendelkező megbízható járművekre a piacon, a mindenki számára hozzáférhető infrastruktúrára a gyorstöltés biztosítása érdekében, valamint az ezeket támogató szabályozásra. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport vezető áramszolgáltatóként megtette az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges első lépéseket. 2010 szeptemberében székházunk előtt felállítottuk az első nyilvános töltőállomást, és ez év végéig további öt töltőállomás felállítását tervezzük. Továbbá, eltökélt szándékunk az e-mobility terjesztésének támogatása, ennek érdekében kezdeményeztük az e-community létrehozását. Az e-community platformként szolgál azon vállalatok számára, amelyek úttörő szerepet kívánnak vállalni az e-mobility terén. A 2011. június 14-én hivatalosan megalakuló e-community rendes tagokból (ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport, ABB, SAG, Észak Budai Zrt.), támogató tagokból (Ernst & Young, GA Magyarország), stratégiai partnerekből (Citroën, Mitsubishi, Peugeot), valamint vendégekből (Fővárosi Vízművek, The Boston Consulting Group, PricewaterhouseCoopers, BDK, City Taxi, ARVAL, FABRICOM, HOFEKA) áll. Kezdeményezőként az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport fogja a közösséget koordinálni. Ahhoz, hogy Magyarországon a figyelem az e-mobilityre irányulhasson, kulcsfontosságú egy elektromos autókból álló flotta közúton való szerepeltetése. Ebben segítségünkre lesznek rendes tagjaink, akik elektromos járműveket vásárolnak majd, és az ELMŰ-ÉMÁSZ csoporttal közösen felépítik a töltőinfrastruktúrát. Az ELMŰ-ÉMÁSZ 2012 végéig ehhez ingyenesen biztosítja mindezen tag számára a járművek üzemeltetéséhez szükséges villamos energiát. A tagok az elektromos járműveket stratégiai partnereinktől vásárolják, azoktól az autógyártóktól, akik sorozatgyártású elektromos járműveket kínálnak a hazai piacon. A tapasztalatcsere az e-community egyik központi témája. Egyrészt arra törekszünk, hogy a közösség tagjaival együtt tapasztalatokat gyűjtsünk a járművek és az infrastruktúra napi használatával kapcsolatban, másrészt valamennyi partnerünkkel közösen kívánunk hozzájárulni az elektromos mobilitás népszerűsítéséhez a politikai döntéshozókkal szembeni közös lobbitevékenység, illetve az elektromos mobilitással kapcsolatos általános trendek és fejlődési irányok elemzése révén. Erőfeszítéseink azonban mit sem érnek, ha nem beszélünk róluk. Ezért kívánjuk a sajtót az e-mobility és e-community aktuális eseményeiről és az újításairól folyamatosan tájékoztatni, amelyhez különböző kommunikációs csatornákat fogunk igénybe venni. Terveink között szerepel egyebek között a téma kiállításokon és rendezvényeken történő aktív kommunikációja, valamint egy e-mobility-honlap elindítása."

Eddig az idézet, de sajnos továbbra sem ígérhetek mást, csak vért és könnyeket, ugyanis kivételesen didaktikus leszek. Szóval: kik alakították az e-mobilityt, és miért pont ők? Mi közük például levitézlett könyvvizsgáló cégeknek ehhez az egész ügyhöz és egyáltalán: miért nincs valami magyarázat arra, hogy kik és milyen kritériumok alapján lehettek tagjai ennek a nemes grémiumnak? Hol vannak a többiek? Azért, ha elektromos autózásról beszélünk, talán a Renault, a Ford, a Fiat, Smart, a Mini, az Aixam, valamint a hozzá tartozó Mega, a Ligier és a Piaggio is helyet kaphatna az e-mobilityben meg a communityben.

(Csak csendben jegyezném meg, hogy például a pontederai székhelyű mini áruszállítókat gyártó cég az egyik legfejlettebb széria-villanyhajtású mini áruszállítót kínálja a piacon, de a Ford Tranzit E-Connectje vagy a Renault E Kangooja, a villanyhajtású Smart is elég jól reprezentálja a jelenleg elérhető legmagasabb elektromos hajtású műszaki színvonalat.)

Azért fontos mindez, mert jelen formájában az e-mobility-community úgy tűnik, mintha csak az lenne a cél, hogy a Peugeot-Mitsubishi - egyébként szintén jövőbemutató kisautóiból - elsózzanak néhányat, elsősorban közműcégeknek, majd még sütkérezhessenek néhányan a környezetbarát csávó szerepében is.

Miért ingyenes az áram? Elképesztő cinizmus és a környezetvédelem jól látható leszarása ingyen árammal marketingelni. Ingyen áram ugyanis köztudottan nincs. Ugyanúgy nincs, ahogy ingyenebéd sincs. A kérdés csak az, ki fizeti, hol és mikor? Ingyen áram még akkor sem lenne, ha tisztességes, a környezetet a lehető leginkább kímélő módon megújuló forrásból állítanák elő a villanyt. De amit az Elmű-Émász itt ingyen kínál, azt nagyrészt a Paksi Atomerőműben állítják elő, jelentős környezetterhelés és aggasztó rövid- és hosszútávú kockázatok árán. Szóval ingyen árammal kampányolni igazán gusztustalan, ráadásul éppen ellene hat a környezettudatos magatartás első és legfontosabb alapelvének, hogy tudniilik minden energia érték, és a lehető legtakarékosabban kell azt felhasználni.

Jellemző és érthető módon az e-mobility/community létrehozóinak eszükbe sem jutott a takarékosság, a mértékletesség népszerűsítése, hiszen az alapító cégek vezetői éppen abban a nagyvállalati kultúrában szocializálódtak, ahol mindez látványosan le volt - és mind a mai napig le van - ejtve. Egyébként ezért tartunk itt, ahol...

Mi van a megújuló energiával? Semmi? Szintén jellemző, hogy egy büdös szó nem esik a megújuló energiák fontosságáról. Mutatóban sincsen az alapítók között egy szél- vagy napenergiával foglalkozó vállalkozás, egy park-green rendszert, vagyis napelemes parkoló-töltőállomásokat fejlesztő cég. Holott mindenki pontosan tudja, hogy az elektromos autózás legnagyobb kihívása éppen az: miből állítjuk majd elő azt a hamarosan sokszázszorosára növekvő villanyáramigényt, amit a villanyautók terjedése generál.

Végül álljon az e-moblitiy tárgyában született egyik első seggnyaló reklámcikk képaláírása: "Buszsávhasználattal és ingyenes parkolással illene segíteni a kevésbé környezetszennyező autók terjedését az önkormányzatoknak és az államnak, de a hatalmasságokat nemigen foglalkoztatja a környezetszennyezés csökkentése elektromos autózással." Csak azért citáltam ide, a végére ezt a magyartalan mondatot, mert itt aztán kibújuk a szög a zsákból: ingyen buszsávhasználat, ingyen áram, legalábbis a "környezetvédelem iránt elkötelezett" cégek és közszolgáltatók vezetőinek.

Vagyis miután a kilencvenes évek kigyúrt, kopasz, dögláncos bűnözőit kellő szigorral és megfelelő sűrűségű kamerarendszerrel nagyjából sikerült kiszorítani a buszsávokból, most majd megjelenhetnek ott azok az öltönyös menők, akik immáron teljesen legálisan, sőt a környezet védelmének élharcosaiként pöffeszkedhetnek ott, ahol semmi keresnivalójuk sincsen.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr732996665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2011.06.19. 13:39:46

Azt nem tudom, mire számítottál: a Peugeotra?
Aki a legfőbb propagálója a tüdőrákot okozó
dízel autóknak?
A Mitsubishire? Amelynek kínálata mind a mai napig környezetpusztító terepjárókból áll?
Mindkettőjükre?
Akik a legnagyobb támogatói a legkörnyezetpusztítóbb rallyversenyzésnek?
Az ELMÜ-re? Ugye őket egyetlen áramfogyasztónak sem kell bemutatni...
Ezeknek egyvalami számít: az exel tábla. Minél több bevétel minél kevesebb kiadással.
Most éppen ezt a kis elektromos szarjukat akarják
rásózni minél több cégre - közel negyvenezer euroért.
Szerintem egyébként ha olyan cég vásárol Peugeot
iont, amelyik részben vagy egészben közpénzből
gazdálodik, az konkrétan megvalósítja a hűtlen
kezelést.
(Csak összehasonlításképpen: a kicsivel egyszerűbb kivitelű Renault Twizy 6990 euro)
Egy szó mint száz: az e mobiliti elmehet a picsába!

Barnabas_UK 2011.06.20. 11:35:57

Sok bejegyzést elolvastam már, ebben a blogban is, mert érdekel a téma. Nem dolgozok egyik álltalad fröcsögve utált autógyártónak sem, amikor tehetem bringázom, amikor nem akkor egy kisteherautót használok a munkámhoz. Nem értelek, a Fordot isteníted?? Az európai gyártmányai (amik legnagyobb tömegben az általad nagyon kírívóan utált Peugeot 1,6 hdi motorjával vannak szerelve), közel sem kompenzálják, az amerikai ámokfutásukat. Egy kis történeti kitekintés: a PSA és VW gyártotta az első (igaz kis szériás) sorozatgyártású elektromos autókat (Partner, Berlingo, 106, Saxo, GOLF3)
Szerintem az embereket az autóról nem lehet már leszoktatni, ha 1% vált ilyen vagy olyan elektromosra, márt Te is és Én is nyertünk.... Be kell látni, hogy kevés az olyan ember aki nem hogy felelősen, hanem csak GONDOLKODNI tud...

Gera 2011.06.20. 11:50:57

"majd még sütkérezhessenek néhányan a környezetbarát csávó szerepében is"

Az egész elektromos autó biznisz erről szól, mert hát ugye gazdasági racionalitása a dolognak jelenleg zéró.

Goompah 2011.06.20. 12:10:35

"Meggyőződésem ugyanis, hogy ha száz évvel ezelőtt néhány alapkérdést sikerült volna időben tisztázni, a robbanómotoros autózás nem juttatta volna az ökológiai csőd szélére a világot."

Persze, akkor mostanra léteznének olcsó és megfelelő kapacitású akkumulátorok vagy üa-cellák. :P

gatto nero 2011.06.20. 12:19:06

A Peugeot, a Citroen, a Mitsubishi a rallye legnagyobb támogatói. Na annál feleslegesebb környezetpusztító szemétládaság nem nagyon van.
Úgyhogy ezek a cégek jobb ha nem mondanak semmit környezetvédelemről..

nagyfeszültség 2011.06.20. 12:23:14

@Goompah:

És rengeteg takarékos elektromos autó lenne, amelyeket napelemmel lehetne tölteni...

nagyfeszültség 2011.06.20. 12:24:42

@Barnabas_UK:

Tök egyetértek: a Ford is abszolút megéri a pénzét. Európában "védi a környezetet", Amerikában pusztítja.

Gera 2011.06.20. 12:33:21

Egyébként nem nő százszorosára a villamos energia igény, ha elterjednek az elektromos autók, ha így lenne, végképp értelmetlen lenne az egész koncepció. Pár hete kíváncsiságból megsaccoltam, az éves magyar üzemanyag forgalom villamos energiára átszámolva, az elektromos autó jobb hatásfokával korrigálva valami 8000GWh körül van, ami az ország jelenlegi éves felhasználásának kb a 20%-a. Szóval még egy atomerőművel könnyedén át lehetne állni, ha nem egy drága fostalicska lenne az összes elektromos autó. De amíg az a lehetőség áll az ember előtt, hogy vesz egy erős kompromisszumokkal terhelt, de már valamennyire használható elektromos autót 10millióért, amihez hasonlót egy jó dízellel megvehet max 5millióért, addig nem kérdés, hogy melyiket veszi. 200ezer km alatt elvileg spórolhatna az üzemanyagon mondjuk 3milliót, ha kibírna ennyit az akku, ami ennél kb többe kerül...

Goompah 2011.06.20. 12:41:11

@nagyfeszültség:

Már a tranzisztor feltalálása előtt gyártották volna a félvezetőalapú napelemeket és a most is még csak fejlesztés alatt álló nanotechnológiás akkumulátorokat. Aztán már csak kb. 50 négyzetméternyi olcsó, min. 20% hatásfokú napelemet kell autónként felállítani a kertben, hogy tűző napsütésben kb. 4 óra alatt beletolja az akkuba azt a kb. 40kWh-t, amivel egyáltalán érdemes elindulni.

Bizony, s mindez ráadásul már a 20. század első harmadában.

Izo 2011.06.20. 12:44:46

Gratulálok! Jó írás lett. Különösen az ingyen áramos rés
Nem is értem, hogy ELMŰ fogyasztóként mért nekem kell fizetni egy "jó nevű" könyvvizsgáló cég üzemanyagköltségét.
Egyetlen közötködnivalót találtam csak: a napelemes parkoló-töltőt. Ha egy autónyi felület elég lenne az akkuk töltésére, akkor ezeket az akkukat fel lehetne szerelni az autókra, akár menet közben is lehetne tölteni, és semmi szükség nem lenne a helyhez kötött napelemes töltőállomásokra. És ez nem csak technikai, hanem elvi probléma: egy autó felületére nem jut annyi napsugárzás, amennyit a hajtáshoz elhasznál.

Goompah 2011.06.20. 12:59:51

@Izo: A sokszázszorosára növekvő villamosenergia-igény sem semmi túlzás, csak arra már @Gera: reagált.

A nepelemek méretére meg én. A mostani hatásfokok mellett autónként kb. 50 négyzetméter napelem kellene tűző napsütésnél. Ha nem tűz, akkor még több. Ez még elővárosi parkolóknál is irreális lenne, nemhogy városon belül.

Izo 2011.06.20. 13:35:30

@Goompah: "A nepelemek méretére meg én." Egyidőben írtuk. :-)

Barnabas_UK 2011.06.20. 13:51:19

@gatto nero:

Nyugodtan mondhatod a többit is: FORD a Citroen-nel harcol, az első helyért, MINI, a következő versenyen már meg, VW 2012-től rally résztvevő, Fiat (S200), hopp megint Ford (Fiesta S2000), Suzuki ennyi jut eszembe most. Véleményem szerint, egyébként minden élsport (a tömegeket vonzó) terheli a környezetet, láttál már Tour De France-t a helyszinen? A sziget zárás után egy patika... Az okat a versenyzőket is oda kell reptetni, a kiszolgáló személyzettel együtt. Amstrong stábja 50 fő volt...
Az a baj, hogy nagyon nehéz megfelelő egyensúlyt találni az egész energia kérdésben, szerintem a fogyasztói oldalon lehet csak csökkenteni, illetve környezet tudatossá tenni. Egy szélerőmű sem zöld szerintem, mert le kell gyártani, fel kell állítani, és az adott szűkebb környezetét zavarja (bizonyítottan a madarak el mennek arról a területről pld...) Szerintem fogyasztani kell kevesebbet, és akkor tisztább éesz minden....


süti beállítások módosítása