Igaztalanul vádolják sokan azzal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget és a mögötte álló kormányokat, hogy a japán atomkatasztrófa után elvégzett úgynevezett stressztesztek nem érnek semmit, és nem lehet belőlük komoly következtetéseket levonni. Nekem viszont kifejezett meggyőződésem, hogy ezek még annál is komolyabb és mélyrehatóbb vizsgálatok, mint ahogy azt egy laikus egyáltalán el tudná képzelni.
Más kérdés, hogy - vélhetően - nem azt lehet megtudni belőlük: bizonságos-e egy adott atomreaktor földrengés, szökőár és egyéb természeti csapás esetén. Erre ugyanis egészen pontosan tudjuk a választ: nem. Ha egy ilyen súlyos természeti katasztrófa bekövetkezik, és a közelben atomerőmű van, nos, az annyit jelent, hogy az áldozatok számát még nyugodtan megszorozhatjuk kettővel-hárommal, de adott esetben akár tízzel-hússzal. (A megnyomorított, megbetegített emberekről, az elpusztított élővilágról, földről, tengerről, folyóról pedig jobb nem is beszélni.)
Az atomerőművek stressztesztje tehát nyilvánvalóan nem erre vonatkozik: sokkal inkább - persze ki nem mondva - a közelben lévő atomerőmű által okozott emberi stressz nagyságának mérésére. Pontosabban arra, hogy politikailag még keresztülerőltethetők-e a nukleáris beruházások? Elviselik-e az emberek még mindig azt a méltatlan és indokolatlan stresszt, hogy valakiknek az érdekében, a közelükben bármikor atomszennyezés történhet?
A nemzetközi atomerőmű-stresszteszt első eredményei egyébként már meg is jöttek, Németországból, Olaszországból és legutóbb Japánból. Ezekben az országokban az emberek kikényszerítették az atombizniszhez ezer szálon kötődő politikai elittől, hogy az kimondja: hosszú távon nem tartható fenn az atomerőművek bővítése, működtetése.
Itthon még elemzik a stresszteszt hatásait. Annyi bizonyos: a környezetvédelemért felelős államtitkár, Dr. Illés Zoltán, aki ellenzéki politikusként népszavazást ígért Paks bővítéséről, most konzekvensen hallgat, mint szar a fűben. Közben láthatóan húzzák-halasztják Paks tervezett bővítésének időpontját, mert még nem tudják felmérni, milyen mozgalmakat aktivizálhat egy túl gyorsan kierőszakolt munkamenet.
Ezalatt az MVM szépen, sunyin, elsősorban fesztiválok nagylelkű szponzoraként - a megújuló energiákkal egy helyen - próbálja szimpatikussá, vagy legalábbis szalonképessé tenni a nukleáris energiát. Hátha le lehet redukálni az ellenzők táborát arra a szintre, amennyit szükség esetén az államhatalom akár még szét is verethet. Szóval, jobb, ha tudomásul vesszük: abszolút nem kamu az atomerőművek stressztesztje. Nap mint nap, folyamatosan zajlik, és abszolút a bőrünkre megy. Itt az idő, hogy megmutassuk: az állítólagosan szuperül földrengés- és szökőárbiztos Paksi Atomerőművel szemben nekünk nagyon is rossz a stressztűrő képességünk. És ha nem hajlandóak végre komolyan foglalkozni a megújuló energiákkal, és - a Japánban történtek ellenére - cinikusan tovább erőltetik az atomenergiát, az garantáltan kellő mennyiségű embernél kiveri majd a biztosítékot.