Akarja-e ön, hogy még legalább 20 évig (ismét) ne lehessen értelmes/érdemi társadalmi vitát folytatni a vízenergia hasznosításáról, szerepéről és - remélhetőleg - egyre fontosabb jövőbeli szerepéről? Nos, ha a válasza erre a kérdésre igen, akkor nincsen más dolga, mint sok-sok interjú- és nyilatkozatlehetőséget adni Szalma Botondnak, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnökének.

Igaz, mostanában még különösebb protekció sem kell Szalmának a szerepléshez: a rendkívül aggasztó és a mezőgazdaságot, a hajózást egyaránt sújtó apály ürügyén amúgy is egyfolytában csak beszél és beszél. Eleinte, összeszorított fogakkal bár, de viszonylag kulturáltnak tűnően ecsetelte tévében, rádióban, újságban, interneten a hajózási helyzet súlyosságát. De nem kell sokat provokálni, hogy végre azt és úgy mondja, ahogy szokta és szereti: durván, leegyszerűsítve. Lekutyapicsázva minden környezetvédőt, azonnal három magyarországi dunai vízlépcsőt követelve, habzó szájjal...

Szinte sóvárogva várja, hogy végre valamelyik öreg Duna-körös felfigyeljen rá, visszautasítsa, petíciót írjon, aláírást gyűjtsön, tüntetést szervezzen, szóval végre újra úgy legyen, mint régen: hogy vannak a vízlépcsőpártiak, meg a vízlépcsőgyűlölők, és ők egymást lehazaárulózzák, lekomcsizzák, leügynöközik. Szalma láthatóan újra és újra ezt a régi, szánalmas csatát szeretné megvívni: nem zavarja, hogy - stílszerűen szólva - ez a hajó már elment.

Ma már nem vízlépcsőpártiak és vízlépcsőellenesek küzdenek egymással. Ma már hajópártiak, vasútpártiak, vadászatellenesek, vízenergiapártiak, állatvédők és természetvédők küzdenek befolyásos közúti fuvarozó érdekcsoportok, együtt vadászgató korrupt atomlobbisták, állami pénzből garázdálkodó bioetanol-bűnözők ellen. Ráadásul ma már minden józan ember elismeri, és minden kicsit is jobban informált ember tudja: annakidején, a Bős-Nagymaros vitában mindkét táborban bőséggel akadtak ügynökök, szarháziak, rezsizők, és mindkét oldalon "küzdöttek" tisztességes, meggyőződéses emberek....

Szóval én az utóbbi napokban már a hajósok védőszentjéhez, Szent Nikolauszhoz imádkoztam, essen végre egy kis eső: ezzel nemcsak a természet könnyebbülne meg, de mindazok is, akik a hajózást, a könyezetvédelmet, a vízenergia hasznosítását egyaránt féltik a Szalma Botondhoz hasonló erőszakoskodóktól. Ugyanis Szalma végre nem kapna lehetőséget annyit nyílvánosság előtt beszélni, ez pedig már önmagában is sokat lendítene a hajózás, a környezetvédelem és a vízenergiahasznosítás ügyén.

A hajósokat egyébként nem értem: miért, milyen megfontolásból választottak egy mondandójától függetlenül tökéletesen vállalhatatlan embert a szószólójuknak. Pont a hajósok, akik nemritkán képesek voltak alapvetően befolyásolni a történelem fontos pillanatait: Vörös Erik bátran és eltökélten felfedezte Amerikát, Giuseppe Garibaldi nagyvonalúan és bölcsen egyesítette Itáliát, Jókai arany embere, Tímár Mihály megmutatta, hogy tenger nélkül is zseniális hajós egy magyar.

Nekünk meg maradt Szalma Botond, aki verbálisan ugyan agresszív, de érdekes módon egyúttal kórosan konfliktuskerülő - vagy ahogy mifelénk mondják: gyáva - is. Nagyon érdekes, hogy ez a rettenthetetlen hajós érdekvédő még egyetlen egyszer sem szólalt meg a vízi áruszállítás - valljuk be - ramaty állapotát javítandó, érdemi ügyben. Nem hallhattuk a közúti, kamionoslobbi érthetetlen és felháborító kormányzati befolyását kritizálni.

Pedig ennek igazán egyenes következménye az, hogy az elmúlt évben újabb hat százalékkal csökkent a vízi szállítás részaránya, míg szárnyalnak a kamioneladások. Nem hallottam még Szalmát amiatt számonkérni a kormányt: miért hazudta azt a programjában, hogy megépítik a hajózás és a mezőgazdaság érdekében igazán fontos Duna-Tisza csatornát és ezzel egyúttal felveszik a harcot az Alföld elsivatagosodásával. Nem hallottam arról beszélni mi a franc van például a Gönyűnél oly nagy csinnadrattával megépített és átadott vízi-vasúti logisztikai központtal.

Vagyis öreg, lerottyant dunakörösöket fenyegetünk, Wábereréknek, maffiózóknak és hazudós kormányzati hatalmasságoknak meg bekussolunk? Ezzel a mentalitással nem lehet nagy tetteket véghezvinni. Ha így viselkedett volna Vörös Erik, Amerika helyett valószínűleg legfeljebb Grönlandig jut, és Garibaldi is legfeljebb a szicíliai királyságot hozta volna létre Olaszország helyett...

Szóval, ha Szalma Botondba szorult egy kis bölcsesség, vagy legalább önkritika, akkor a csapadék - reméljük mihamarabbi - megérkezésével szépen csendben félreáll és átadja a helyét egy elegáns, úri hajósnak. Egy olyan nagy formátumú, megnyerő modorú és fess külsejű embernek, aki képes arra, hogy végre hatékonyan képviselje a dicső múltú, jelentéktelen jelenű és bizonytalan jövőjő magyar folyami hajózást. Meg persze a vízenergiahasznosítást, a Duna-Tisza csatornát, a kamionközlekedés vasútra-hajóra terelését és mindezek mellett, vagy után - akár - egy-két komolyabb vízerőmű létesítésének lehetőségét Magyarországon.