Kezd mindennapjaink normális üzemmenetének részévé válni, hogy halálra kínzott, fára felakasztott kutyák, macskák és mellettük pózoló szarháziak fotóit nézegetjük - lassan, ha akarjuk, ha nem. Facebookon, e-mailen, bulvárlapokban és ki tudja még hány helyről ömlik felénk ez a gusztustalan, sokkoló vizuális aljasság.

A szövegkörnyezet persze leggyakrabban a megdöbbenésé: legtöbben pont azért küldik tovább, osztják meg, teszik közzé ezeket a fotókat, hogy példát mutassanak arra, milyen szinten aljasodott le az emberiség egy része. Csakhogy a végeredmény valójában nem az elrettentés lesz. Sőt, a fotókon pózoló degeneráltaknak szinte kihívássá válik egy-egy állatkínzós fotóval bekerülni a köztudatba. Aztán lehet ellenük hajtóvadászatot folytatni, felkutatni őket, vagy - általam egyébként megengedhetetlennek ítélt módon - veréssel megleckéztetni őket.

Hosszadalmas jogi eljárás keretében meg lehet próbálni törvényesen felelősségre vonatni, esetleg a jobbérzésű nyilvánosság pellengérjére állítani őket, de úgy tűnik, mindezek a módszerek külön-külön és együtt is tökéletesen alkalmatlanok e társadalmi borzalom kezelésére. Ugyanis, akik önbíráskodnak az állatkínzókkal szemben, előbb-utóbb börtönbe kerülnek, és végülis áldozatot/sértettet csinálnak ártatlan állatokat halálra kínzó semmirekellőkből. A nyilvános megszégyenítés csak a jóérzésű emberek körében hat, és könnyen lehet, hogy ezek a szörnyetegek még büszkék is lesznek magukra, amiért felkeltették maguk iránt az érdeklődést. A büntetőeljárás szégyenszemre könnyen cinikus kabaréba fulladhat, hiszen ha megtalálják és kihallgatják "ezeket", könnyen mondhatják:

1. Nem ők voltak, csak egy fotó erejéig pózoltak,

2. olyan régen csinálták, hogy már elévült.

Magyarán, úgy tűnik: a jelenlegi magyar Btk. alkalmatlan annak a tökéletesen elfogadhatatlan és durván társadalomellenes magatartásnak a szankcionálására, amelynek keretében embernek látszó lények megkínzott állatok fotóival pózolnak, egyre gyakrabban, egyre nagyobb nyilvánosság előtt.

Ha pedig ez így van, az össztársadalmi közbotrány. Mert ma, amikor a közterületen üldögéléstől az emberek közötti hangos szóváltáson át egy csoki elcsenéséig szinte minden téves/hibás/bűnös magatartásformát lehet büntetőjogilag szankcionálni, akkor - számomra - elképzelhetetlen, hogy ezt a rettenetes galádságot ne lehessen. Nem vagyok jogász, de talán abból lehetne kiindulni, hogy egy fotón, felakasztott állattal pózoló gazember esetében nem azt kellene a tényállás alapjaként vizsgálni, hogy miként és mikor pusztult el az állat. Magát a halott-megkínzott állattal pózolást kellene büntethető tényállásá tenni.

Nem tudom, hová férne bele... szerény jogi ismereteim szerint talán a garázdaságba. Hiszen - többek között - garázda az, aki "kirívóan közösségellenes magatartást valósít meg", "másokban riadalmat kelt" stb. De nem lévén jogász, tényleg nem akarok jogászkodni. Inkább azt kérem: világ (jóérzésű) jogászai, jogalkotói egyesüljetek, és találjatok ki minél gyorsabban valamit. A jelenség ugyanis sajnos korántsem csak Magyarországon ölt egyre elviselhetetlenebb mértéket.