Szinte minden tekintetben reneszánszát éli a lovaskultúra Magyarországon. Több kitűnő lovasmagazin és internetes portál működik, a lovas turizmus fejlődik, a lovakat egyre gyakrabban vonják be sérült gyerekek terápiájába, és számos más szimpatikus megnyilvánulása - és bizonyítéka - van annak, hogy mi magyarok azért nem felejtettük el, honnan és mivel jöttünk.
Természetesen óhatatlanul megjelentek a lovasbusiness visszataszítóbb jelenségei is, mint a senkiházi celebeket futtató Nemzeti Vágta, és jóhéhány, még a szükségesnél is sokkal sznobabb lovaspólós és díjugrató nyálverő rendezvény, de mindez nem tudja elrontani a lovak és emberek újra egyre közelebbi és bizalmasabb viszonyát Magyarországon.
Van viszont néhány terület, ahol mintha megfeledkeztünk volna arról, hogy ismét nyugodtan lehetne a ló a leghűségesebb - ráadásul egy autónál sokkal megbízhatóbb és hasznosabb - társunk. Néhány évvel ezelőtt még kuriózumszámba ment, amikor Nagyvázsony akkori polgármestere lovaskocsin vitta az ételt a falu nyugdíjasainak. Amikor Komárom-Esztergom megyében újraindult egy lovas postakocsijárat és az, hogy ilyenkor nagy tél idején előkerülnek a még megmaradt régi nagy szánok és nem (csak) nosztalgiából, hobbiból, de józan döntés alapján is egyre többen határoznak úgy: valamilyen lovas fogatra cserélik az autót.
Szintén jó példa, hogy több helyen rendőrök, polgárőrök, mezőőrök, erdészek cserélték a drága, büdös, zajos terepjárókat lovakra. Az egyik legutóbbi és legszimpatikusabb ilyen kezdeményezés a Nyírerdő Zrt-é, ahol a Natura 2000-es oltalom alá eső területeken nem terepjárók, hanem lovak dolgoznak együtt az erdészekkel.
Mondanunk sem kell: nemcsak olcsóbb, csendesebb, hatékonyabb, de az erdőgazdasági munka során a talaj felső rétegét is kímélő módon lehet így ellátni az erdészeti feladatokat. Előbb-utóbb talán az ökogazdálkodást folytató mezőgazdasági kisvállalkozások is ráébrednek: nem lehet igazán öko terméket előállítani úgy, hogy minden talajművelési és növénytermesztési feladatot gépek kipufogógázainak felhőjében végeznek.
Ugyanígy az egyébként rendkívül áldozatos munkát végző tanyagondnoki szolgálatot ellátók is áttérhetnének erre a nagyon ősi, rendkívül szimpatikus és abszolút kézenfekvő logisztikai megoldásra. A lovak, akik az egyik legcsodálatosabb és legősibb társaink és munkatársaink, a XXI. században is mellettünk állnak tehát. Ha átgondolnánk, mi mindent lehetve még velük - és autók nélkül - elvégezni... hová (mindenhová) lehetne velük eljutni, akkor lassan egy régi világ nagyszerűsége tárulna fel újra előttünk. A civilizáció és a technikai fejlődés mindenesetre kezd eljutni abba a zsákutcába, ahonnan célszerűbb - és egyébként nemesebb is - lenne autók helyett lovakkal kikecmeregni.
