Amióta világszerte társadalmi és politikai elvárás az, hogy minden nagy cég rendelkezzen valamifajta komolyan vehető környezetvédelmi stratégiával, az autóiparban is mindenki felvértezte magát ilyenekkel. És zavarba ejtő a zűrzavar.

Egyre több a játék a szavakkal, a számokkal és az ígéretekkel. Minden nagyobb autómárka élen áll valamiben, ami köthető a környezet védelméhez, a zéró emisszióhoz, a fenntartható fejlődéshez. Mindenkinek van egy adata, mérőszáma, prototípusa, amivel igazolni igyekszik azt, ami az esetek döntő többségében abszolúte igazolhatatlan: azt tudnillik, hogy megtett minden elvárhatót a természet kíméletéért, az autógyártáshoz szükséges nyersanyagok és energia takarékos felhasználásáért, és a legyártott járművek viszonylagos tartósságáért.

Vannak persze olyan szereplői is a globális motorizációnak, akiknél azért sokkal több, mint szómágiával körített marketing a környezettudatos termékfejlesztés és modellkínálat. Kétségtelen például a Renault elkötelezettsége az elektromos autók mihamarabbi sorozatgyártásában, vagy éppen a Hondáé a megújuló energianyerő berendezésekkel együtt fejlesztett villanyhajtású két- és négykerekűek elérhetővé tételében. De ugyanígy elismerést érdemel a Fiat, amely egyelőre ugyan nem jeleskedik a - széria - villanyautó-fejlesztésben, viszont tényleg merész lépéseket tett a belsőégésű motorok ésszerűvé kicsinyítésében és széndioxid-kibocsátásuk csökkentésében. Immáron hatodik éve vezetik a legkisebb átlagos kibocsátást produkáló autógyártók világranglistáját.

A hangsúly itt az átlagoson van, hiszen - éppen az említett marketinges zöldmágia részeként - kifejezetten alacsony károsanyag-kibocsátású modellje kivétel minden gyártónak van. Olyan autógyárak, amelyek személy- és kisáruszállító kínálatuk döntő többségét kifejezetten környezetbarátnak számító modellekből rakják össze, viszont nagyon kevés. A Fiatnál van két motor, a kilencszázas, benzines, kéthengeres twin-air, amelynek létezik turbós, és még takarékosabb, tartósabb, turbómentes változata, valamint az ezerhármas JTD turbódízel, amelyekkel lényegében lefedhető a kínálat nagy része. Panda, Punto, 500, 500L, 500 XL, a készülő 500 X SUV, Qubo, a Dobló, a Panda Van, a Punto Van, Fiorino, Linea, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nem is beszélve a földgáz/benzin kettős üzemű twin-air motorról, amelynek 86 g/km-es kibocsátását még egy elektromos autó is megirigyelheti. Ráadásul a Fiat másfél évtizede hisz a gázüzemben rejlő lehetőségekben, és kínál számos modelljéhez gyárilag gáztöltési lehetőséget, amivel nagyon régóta piacvezető a világban.

Ezeket a pragmatikus és nagy szériákat érintő környezetvédelmi lépéseket én sokkal többre becsülöm, mint amikor egy márka végighaknizza a világsajtót egy-egy elektromos kocsi prototípusával vagy éppen kisszériás modelljével, miközben tömegmodelljei az elvárhatóan szükségesnél sokkal többet szennyeznek.

Végül, de nem utolsó sorban a Fiat volt az egyik olyan gyártó, amely kimondta azt a sokak számára kellemetlen igazságot, hogy az autóvásárlók vezetési stílusa jelentősen befolyásolja a jármű környezetterhelését.
Így Földünk pusztításában vagy megóvásában a felelősségünk tényleg mindennapos és egyetemleges.