Manapság rengeteg kitűnő autót gyártanak világszerte. Sőt, kis túlzással azt is állíthatjuk: nagyrészt kitűnő, kényelmes,erős, minden elképzelhető és elképesztő extrával felszerelt autókat kínál a világpiac.
Rengeteg jó autót - és nagyon kevés igazán szimpatikusat.
Ugyanis szinte minden autógyártó valamennyi típusa többnek akar látszani - és többnek akarja láttatni tulajdonosaikat is. Ez egyfajta globális márkaidentitás-válságot és általános fogyasztói zavarodottságot is tükröz. Mostanában görcsösen mindenki, mindig felfelé akarja pozicionálni magát - és járművét. A skodás volkswagenesnek, a volkswagenes audisnak vagyik. A Ford hűtőmaszkja az Aston Martinra hajaz, a Mazda egyre finnyásabb és luxusmárka akar lenni, a Seat meg spanyol Volkswagen.
Szinte csak egyetlen üdítő és szimpatikus kivételt tudnék megnevezni a globális autópiacon, ez pedig az utóbbi idők globális sikertörténete: a Dacia.
A Dacia ugyanis Dacia.
A Dacia felextrázott Stepway verziója is Dacia.
Háromféle korrekt, takarékos motor, józan extrák, méltányos ár, szimpatikus forma, praktikus részletek.
De semmi túlzás. Semmi menőzés, semmi görcsös fölfelé törekvés.
A legmegdöbbentőbb - és legígéretesebb - a Dacia németországi sikere.
Abban az jóléti államban az egyik legsikeresebb a Dacia, ahol az emberek döntő többsége bőségesen vehetne menőbb, előkelőbb autót.
Mégsem teszi.
A Dacia visszahozta az autóiparba a decens, jó és korrekt minőséget, a tisztességes árat, a maradandó formát. A vásárlók pedig szimpatikusnak találták ezt a törekvést. Sőt talán egyfajta nosztalgiával gondoltak vissza azokra az időkre, amikor a Peugeot, a Citroen, a Mazda, a Volkswagen is ilyen volt.
A Dacia ára korrekt: nem is adnak belőle 10-20-30 százalékos mutyikedvezményeket - viszont a listaár önmagában is elfogadható.
A Dacia minősége korrekt: korszerű motorok, strapabíró futómű - olyan autó, amely normális használat esetén valószínűleg kitart akár egy-két évtizedig is.
A Dacia nem menősködő, sznob presztizsautó: ezért aztán nem is kell cserélgetni - nem ciki belőle a facelift előtti változat sem.
Régen az autók legnagyobb része szimpatikus, jópofa volt, csak kevés volt közöttük az igazán jó és megbízható. Mára - ahogy posztom elején már utaltam rá - ez gyökeresen megfordult.
Szinte minden autó jó, menő, dögös, kényelmes - de szinte egyik sem szimpatikus. Sok az átverés, a túlelektronizáltság, a szerelhetetlenség, az irreális amortizációs költség.
Talán egyetlen kivétel: a Dacia.
Amely márkát, vagy ha úgy tetszik brandet, csupán egy veszély fenyegeti: ha túlságosan szoros versenyre akar kelni a konkurensekkel és ugyanolyanná akarna válni, mint a többiek: úlextrázottá, túlbonyolítottá, túldizájnolttá. Ezáltal túlamortizálódóvá, túl magas fenntartású költségűvé, túl rövid életciklusúvá.
Amig azonban ilyen szimpatikusan puritán, kedvesen praktikus és racionálisan takarékos autókat gyártanak, addig a Dacia bizonyosan a világ messze legkörnyezettudatosabb autója marad.
Akkor is, ha van néhány, a Daciáknál alacsonyabb károsanyag-kibocsátású, igazán menő és trendi zöld imázsmodell is a világpiacon.