Ingyen áramot a népnek?

2010.10.05. 08:21 - vancat

Megkezdődött a szervezett parasztvakítás: Dr. Marie-Theres Thiell asszony, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke egy éppen európai körúton járó Tesla Roadsterrel pózol, ingyenes villanytankolási lehetőségüket népszerűsíti cégük Váci úti székházánál. Az elműs hirdetések elvesztésétől rettegő sajtó meg birka módjára ünnepli a hölgyet, és eszük ágában sincsen feltenni neki bizonyos alapkérdéseket.

Például: mitől környezetbarát üzenet egy, egyébként kitűnő és dögös, viszont nagyon jelentős villamosenergia-felhasználású sportkocsival száguldozni, és ingyen tankolni? Azt az igen alattomos üzenetet sugallva, hogy az áram az valami olyasmi, amivel nem kell takarékoskodni, aminek nincs ára, vagyis nyugodtan használjunk belőle annyit, amennyit csak kedvünk tartja. (Ezt annak idején már eljátszották a benzinnel, azért tartunk most itt...)

Vagy: miért használják tudatosan és megtévesztően az ingyen kifejezést - miközben, ha valakik, ők aztán ismerik az öreg Rockefeller idevonatkozó tényállítását, hogy tudniillik ingyen ebéd nincs, de ingyen áram meg aztán főleg nincs... Különösen addig, amig a környezet súlyos terhelésével (szén-, gáz-, atom- és egyéb erőművekben) állítják azt elő.

Ha már ingyenreklámot akar Marie-Theres Thiell asszony csinálni a gazdálkodását és profitképzését tekintve átláthatatlan, az áramlopások költségét a tisztességesen fizető fogyasztókra hárító, szóval erkölcsileg, szakmailag, ökológiailag egyelőre ezer sebből vérző cégének, miért nem egy napelemtábláról, megújuló energiával tölthető ingyen villanykutat létesítettek? És miért nem egy kis áramfelhasználású, takarékos villanyautóval menedzselik magukat?

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy ha hagyjuk, hogy - most éppen - az ingyen árammal sokkoljanak azok, akik konkrétan telibe szarják a környezet védelmét, néhány év múlva iszonyatos áramfogyasztású elektromos autóinkkal ugyanazokat az ökológiai problémákat fogjuk újratermelni, amelyektől a benzinkorszak alkonyán éppen csak megszabadulni próbálunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr32345759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Izo 2010.10.05. 10:01:21

Alapvetően egyetértek abban, hogy nem túl jó üzenete
van annak, hogy ingyen osztogatnak pénzbe kerülő,
ráadásul környezetszennyező dolgot.
Még szerencse, hogy addig lesz csak ingyen
áram, amíg olyan drága az elektromos autó, hogy
ingyen árammal sem jön ki olcsóbbra, mint a
benzines.
Bár beindult a fantáziám, nem lehetne-e valahogy
hazavinni az ingyen áramot? :)

Netuddki. 2010.10.05. 10:03:43

Bakker, te még a kakában is csomót keresel?

Szó sincs ingyen áramról! Arról van szó, hogy Budapesten az elmü 1, azaz egy db villanykutat csinált amiről fel lehet tölteni a villanyautódat és x ideig nem kell érte fizetni. Ennyi.

Mellesleg el lehet képzelni mekkora kockázatot vállalt magára ezzel az elmü. Biztos nem fogják kitankolni a vagyonából, mivel nem lehet sok elektromos autó a csatlakozó közelében. Elektromos sportkocsi meg pláne nem.

Netuddki. 2010.10.05. 10:04:58

@Izo: "Bár beindult a fantáziám, nem lehetne-e valahogy
hazavinni az ingyen áramot? :)"

Ungarische wirchaft? :(

venszivar 2010.10.05. 10:18:24

Ez CSAK !!! reklám,abból is a legszarabb. Nulla értéke van.Talán a diri kap egy ilyen autót,ami minimum háromszor drágább,nem autónak való s az előállítása s az üzemeltetésekor ,összességében több kárt okoz !!Ez most divat s trendi.A többit elhallgatjuk.nem publikáljuk."Mi" modernek,zöldek s gazdagok vagyunk,ész nélkül.

Aszi 2010.10.05. 10:21:48

Nagyon jelentős fogyasztású? Ennek az autónak a fogyasztása annak felel meg, mintha 2 liter benzint fogyasztana 100 kilométeren. Árban is kb. ennyi, mivel kb. 13,5 kilowattórát fogyaszt 100 km-en, ennek az ára kb. 540 Ft (40 Ft/kWh-val számolva).

Ez nem nagyon jelentős fogyasztás, hanem nagyon alacsony fogyasztás.

Az meg, hogy ez mennyire környezetszennyező, egyedül attól függ, hogy milyen erőműben állítják elő az áramot. Ha atomerőműben, akkor ez nagyon tiszta technológia. Ha hagyományos tüzelésűben, akkor is tisztább, mint a benzines autó, mert legalább nem a városban keletkezik a légszennyezés, azonkívül az erőmű hatékonyabban használja fel az üzemanyagot.

Nem értem, mi a posztíró problémája.

Az, hogy ingyen adják, nyilván reklámfogás. Ha elterjednek az elektromos autók, természetesen nem ingyen lesz az energia. De sajnos attól még messze vagyunk, főleg, hogy a képen látható autó ára kb. 20 millió forint.

venszivar 2010.10.05. 10:40:13

@Aszi: Az,hogy vásárláskor HÁROMSZOR ! olyan drága a kocsi,nos az mikor térül meg ??? Mire TALÁN megtérülne ,addigra cserélni kell az aksikat !! Az elektromosan megtehető 40-50 km-er , nagyon gyenge teljesítmény.Azok kik nem családi házba,saját garázsba tölthetik,nos CSODA ESETBE !! azok a százak,netán EZREK ! a legszuperebb esetbe egy Budapesten 10-15-20-25-30 000 darab autó HOVA ÁLLNA áramot tankolni éjjelente !!??? Nappal ??? Ez oly lehetetlen,hogy beszélni is nevetséges róla,de ha adnak havi nettó 222 222 Huf/hó fizut én is beállok közétek s ontom a baromságoz,mert ez a trendi,költsétek rá pénzt s 5-10 000 fő jól meg él belőle.Vegyetek be engemet is !! Éljenek az elektromos autók, HIDROGÉNEN !!! No ezzel mi van ??

Aszi 2010.10.05. 10:47:39

@venszivar: Az autó ára nyilván idővel le fog menni, ha elterjed a technológia. Minden technológia nagyon drága eleinte. És természetesen ki kell még építeni az elektromos feltöltőhálózatot, hogy praktikus legyen használni. Nyilván ez még megoldandó probléma.

A Tesla Roadster 393 km-t tud megtenni egy feltöltéssel, ami azért már bőven jó.

2010.10.05. 10:50:42

@venszivar: azért már 2-300km-nél is tartanak tudtommal... biztosan javul ez még, az utóbbi idők fejlődése szerintem figyelemreméltó...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.05. 10:53:33

Az alap dolgok:
- amíg Orbán és Gyurcsány ténykedik , nincs béke a hazában!
- a tényleges kétharmad nem szavazott a fideszre, nem akarta azt!
- ezért nagyon szánalmas forradalomról és nemzeti egységről hazudozni!
- a fideszen belül is nagyon erősödik az orbánt leváltók köre!
- a nagy hazugságait / debreceni stadion, szegedi híd, pécsi 6-os elkerülő út..stb/ miből fogja megvalósítani. A 20 év múlva mese már nem hiteles
- felcsúti és alcsúti -nem kell a fidesz és orbán- szavazás szépen jelzi, hogy a saját, szűk hazájában sem szeretik!
- Esztergom a nemzeti összefogás városa, így kell taccsra rakni az erőszakos Fideszt!
- kormányon belül is kezdődik a válság, Matolcsy után a Tasnádi a barátja Pintér lesz a következő!

A szocik és a fidesz után csak új jöhet!!

Trisi · www.alphawing.hu 2010.10.05. 10:59:02

Az irány nem rossz, támogatandó, de elgondolkodnék mennyire környezetszennyező is az elektromos autózás.
Az áramot erőművek állítják elő, amelyek rettenetesen szennyezőek. Az atom reaktor fűtőelemei pláne, sőt azok ezer évekig szennyeznek.
Nos, ha megtankoltad a kocsit árammal, az abban lévő akku egy idő után gyengülő teljesítménnyel szolgál ki. Tehát cseréled másik akkukra... viszont ezek az akkuk biza lítium polimer vagy ezzel egyenértékű anyagokból épülnek. Amelyek ismételten veszélyes és mérgező anyagok. Bár tisztább lesz a levegő, de mit csinálunk a kidurrant akkuval? Mi történik egy balesetben, ha mondjuk zárlatos lesz alattam az 500 MAh teljesítményű akkumulátor?
Ha már látott valaki 4000 mAh teljesítményű akkut zárlatba kötve és felrobanva akkor el lehet képzelni mit okoz..
Ugyanebben a balesetben az akku szanaszét szóródott darabjaival mi fog történni?
( természetesen a benzines autóknál is megvannak ezek a veszélyek )

LongJohnHolmes 2010.10.05. 11:05:47

Ha már elég sok villanyautó lesz az utakon, akkor felállítok egy autómentő és hazahúzó szolgálatot :)
Szerintem abból bőségesen tudom majd tankolni a Ferrari istállómat :)

radnaughty 2010.10.05. 11:09:12

@kovi1970:
"wirchaft"?!?!
holy shit!
ha nem ismered az idegen kifejezések helyesírását, annyit könnyűszerrel megtehetnél, hogy nem használod, vagy legalább írnád magyar helyesírás szerint...

venszivar 2010.10.05. 11:13:43

@Aszi: Most láttad a TV-ben s ettől el ájultál !? A roadster kell a népnek ! A feltölthető helyekkel sem foglalkoztok,csak ez nektek annyira tetszik,hogy el olvadtatok s bele szerettetek.Nagyon trendik vagytok,csak ez kevés!!Be ne szarjatok a nagy akarásba,még csak nyögésnél tartotok,nem működtethető,nem kivitelezhető !

midnight coder 2010.10.05. 11:16:34

A benzinmotor veszettül szar hatásfokú. Leginkább hővé alakítja az energiát. Ennél még a hőerőművek is bőven jobbak.

Ráadásul az áramot elő lehet állítani atomból is, ami egyrészt sokkal tisztább (a sugárzó hulladékot el lehet rakni olyan helyre ahonnan 1000 évig garantáltan nem jön elő, a CO2-t viszont nem igazán). Ráadásul az atomtechnológiában bőven van mit fejlődni, a jelenlegi technológiával a kinyerhető energiának a nagy része elvész (illetve jó sokáig sugároz). De létezik megoldás arra, hogy egy fűtőelemből a jelenleginél sokszorta több áramot nyerjünk, és ráadásul a kiégett fűtőelem nem csak kevesebb, de rövidebb ideig is sugároz. Csak hát, hála a grínpísznek, az atomtechnológiában nem sok fejlesztés történt az elmúlt 30 évben, és a hülyébb országok (Pl. németek) leginkább azon filóznak hogyan lehetne végleg megszüntetni.

Plusz, áramot lehet még termelni Pl. napenergiából is. Egy M2 napelem kb 100W. Csak jelenleg marha drága - de ez is leginkább annak köszönhető, hogy nincs belőle valódi tömegtermelés.

LongJohnHolmes 2010.10.05. 11:23:53

@Aszi: Gondolj a svédekre, ha megvesznek egy ilyen Tesla-t. Kint mínusz 20 fok van és 30 centis hó. Bekapcsolod a fűtést és a jó melegben nézed a műszert, hogy visszaérsz e még a 10 kilométerre lévő szomszéd faluból, vagy félúton fogsz e megfagyni :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.10.05. 11:30:12

Egyébként a Tesla egy nagyon hatékony hajtásláncot használ. A megtehető út arányaiban majdnem a duplája, mint más gyártók elektromos kocsijainál és ez nem csak a kisebb tömegből adódik. Egyébként majdnem le is lehet menni a Balatonig elektromos kocsival, hiszen már Székesfehérváron is van egy ingyenes elektromos kút. Az pedig, hogy a technika sokkal olcsóbb lesz sajnos csak álom, hiszen az akksi gyártáson Kína és India tartja rajta a kezét és ők egyre pénzéhesebbek.

marykutya 2010.10.05. 11:30:30

Az elektromos autó akkumlátorokkal halott koncepció! Sokkal környezetszennyezöbb mint a mostani benzines verzió. Honnan
és miböl mármint nyersanyag fogunk csinálni néhány milliárd autó akkut ? A naprendszerbe nincs annyi nyersanyag hozzá !
Arról nem beszélve , hogy mennyire káros az egész gyártási folyamat ,és mi lesz a döglött akkukkkal? Meg kéne már érteni ennek a kibaszott gögös fehér ember "civilizációnak " néhány alapvetö tézist ,ingyen nincs semmi ,az energia is valamiböl lesz , a villany is , az egyetlen tényleges energia forrás a plussz oldal az a Nap és semmi más ,minden a Nap teremtménye ,csak esetlegesen sokszorosan transzponálva .

- Az egyetlen út a csökkenés ,visszafejlödés ,kisebbé válás , örök növekedés ebben a kozmoszban csak a közgazdászok meg a mohó tözsdegecik agyában van .

Slowdown , vagy beledöglik mindenki de nagyon hamar .

Trisi · www.alphawing.hu 2010.10.05. 11:35:50

Ha mondjuk a benzines és dízel motorok hatásfokát sikerülne 90% körülire felhozni az már sokat jelentene.
A napelemek hatásfoka jelenleg 10% körül tart, de azok már annyira drágák, hogy például a katonák használják. Ha azok hatásfoka növekedne, na az már élhetőbb megoldás lenne. A gond csak az, hogy a napelem is megdöglik egyszer és az sem környezetbarát.

A Co2 elnyeletésre már vannak megoldások, ha jól tudom. Viszont ha elnyeletjük az összes co2 gázt az ugyancsak gond lesz ám. Nem mellékesen... az élő szervezetek is kibocsátanak magukból, tehát 1 milliárd emberrel kevesebb kibocsátó ismét változtatna a levegő összetételén.

Hurri Kán 2010.10.05. 11:51:05

Elektromos autó jelenleg parasztvakítás. Sajnos.

Netuddki. 2010.10.05. 12:04:54

@radnaughty: Nem az a lényeg hogy írtam. A lényeget kell megértsd. Vagy azt nem akarod érteni, mert te is csak tolvaj ;) vagy.

yahoo12 2010.10.05. 12:05:35

Az ELMŰ mennyen a k..va anyjába.

1kwh = 20ft

mire elér hozzám 50ft!!!!!

szénbányászati hozzájárulás vagy mi a szösz??????

arconfosom 2010.10.05. 12:07:37

Nagy átverés ez, mint a Hybrid autók

Kétszer annyi káros anyagot bocsátanak ki működés közben, mint amennyit a gyártó hazudik - ezt tesztekkel igazolták autós újságok

És akkor még nem beszéltünk a drága akkumulátorok előállításáról, veszélyes hulladékként való megsemmisitésük közben fellépő környezetszennyező hatásokról

Ha környezettudatos akar lenni valaki, akkor járjon kis lökettérfogatú robbanómotoros kisautóval inkább, mint v6-os hibrid terepjáróval, ami háromszor annyi károsanyagot juttat a levegőbe, hozzá járulva rendesen a környezetében levő élőlények pusztulásához

Szar hibridesek - buták egytől-egyig

poisonborz 2010.10.05. 12:21:56

"iszonyatos áramfogyasztású elektromos autóink"

Ha-ha. Az elektromos autók lételeme hogy keveset fogyasszanak. A feltöltés eseti alkalom, és jé, a bemeneti anyagot (áram) bárhogy - környezetbarát módon - is előállíthatod. Így közvetve akár napsütéssel, akár széllel iskolába fuvarozhatod a gyerekeket.

A benzint csak környezetszennyező gyárthatsz.

ne most 2010.10.05. 12:36:33

Nagyon helyes, a célközönség árammal is fűt otthon.
Milyen szívmelengető vizió, mikor a városban papa és mama ilyennel jár és mosolyognak. Hétvégeken pedig elektromos autóval kirándul a család.

Rocko- 2010.10.05. 12:40:47

jó post, tetszik. egyetértek.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.10.05. 12:41:30

"az áram az valami olyasmi, amivel nem kell takarékoskodni, aminek nincs ára, vagyis nyugodtan használjunk belőle annyit, amennyit csak kedvünk tartja."

Ez majd 30-40 év múlva, ha elterjednek a fúziós reaktorok, talán nem is lesz olyan távol a valóságtól...

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2010.10.05. 12:46:02

Az se normális, aki áramot ebédel, még ha ingyér van is. Külömben is légnemü, ha jól tudom, és nehéz befogni.

Vincenzo testvér 2010.10.05. 12:47:13

@yahoo12: az áramtolvajok díját fizetjük meg a 20 és 50 közötti különbségben

midnight coder 2010.10.05. 12:47:14

@marykutya: Akkumlátor gyártási technológia sem egyfajta létezik. És legalábbis a jelenleg használt akksikban lévő anyagok elég drágák ahhoz, hogy érdemes legyen őket újrahasznosítani.

Egyébként az elektromos autóknak valóban az akksi a gyenge pontja, mivel az élettartamuk eléggé korlátozott és az áruk csillagászati. De hála a mobil technológiának (telefon, laptop) ezen a téren is elég gyors a fejlődés.

A sötétzöldek sugallta merjünk kicsik lenni gondolat meg azért emeletes baromság, mert hiába közlekedsz magyarországon gördeszkán ha a világ másik oldalán 10 kínai átül a bicikliről autóba. Márpedig átül, és ezt nem fogja tudni megakadályozni sem a grínpísz sem semelyik másik csapat naiv idióta.

@arconfosom: ez nettó marhaság. minden belsőégésű motornak megvan az a nagyon szűk fordulatszám tartománya amin belül valamennyire is hatékony. A gond ott kezdődik, hogy a motorok életük során igen ritkán tartózkodnak ebben a tartományban. Nos, ezen segíthet a hibrid. Persze ez függhet a körülményektől is. Más a helyzet autópályán ideális körülmények közt (és dörzsölt vezetővel aki tudja hogy mikor ideális a kocsija fogyasztása) és más egy városban ahol 2 percenként meg kell állni egy lámpánál vagy épp dugóban araszolva.

Amúgy anno az előző Opelemben (Kadett) még volt olyan okosság hogy pillanatnyi fogyasztásmérő, ami segített abban hogy mikor milyen sebességfokozatban érdemes tartani a kocsit ahhoz hogy keveset zabáljon. Ez vajon a mostani kocsikból miért hiányzik ?

tisztajovo.hu 2010.10.05. 13:10:19

Ingyen áram soha sem lesz, de környezetbarát igen is lehet. Ha az elektromos autókhoz szükséges áramot közvetlenül egy Megawattos szélerőmű, vagy napelem farm állítaná elő, akkor a környezetkárosítás minimális lenne. Persze jöhetnek az okos gondolatok, hogy azokat is le kell gyártani, szállítani, de a benzin előállításához képest még mindig elenyésző. A megmaradt olajat meg nem az autókhoz kellene elhasználni, mert a hatásfokuk tényleg "nulla" az ipari felhasználáshoz képest.

Aszi 2010.10.05. 13:54:51

Hát ha az a cél, hogy nulla energiát fogyasszunk, akkor kövessen el kollektív öngyilkosságot az emberiség. Más megoldás nincs.

marykutya 2010.10.05. 14:00:24

midnight coder * ne haragudj ezt nem értem , " anyagok elég drágák ahhoz, hogy érdemes legyen őket újrahasznosítani. "

Miiiiiiii ? elég drága ahhoz , hogy recycláljuk ?
Hát ez nekem már Monthy Python innen . . . . . . .

+1 gondolat még ehhez az egészhez , hogy is néz ki es most politikai korrektség nélkül megfogalmazva ?

- Elkényeztetett dagadt fasz nyugati pedofil pöcsök megvesznek mindenféle ujabbnál ujabb szart ,/ auto ,mp3,design cuccok blablabla / amit keleti rabszolgák csinálnak nekünk hitelbe ,kurvára becsomagoljuk öket , körbevisszük a Föld túloldalára ,ott megvesszük hitelbe ,majd kicsomagoljuk és jól kidobjuk a szemétbe ,de mi öntudatos ZÖLD nyugati faszok vagyunk ,itt nem szemetelünk , tehát hajóra rakjuk ismét és visszavisszük a Földgolyó túloldalára ,hogy az a sok rabszolga szétszedje az élete árán is .
-Na ennyi alényeg ezt lehet ragozni trendi pc modón . . . . . . . .

LongJohnHolmes 2010.10.05. 14:01:45

Robbanómotorok nélkül még mindig újkor lenne és földutak, ahol lovakkal húzatnánk a hintókat. Nyaranta jókat kaszálnánk kalákában, és valószínűleg nem írogatnánk a számítógépeinken. Nem járnánk kirándulni messzire.
Az robbanómotor volt és most is fejlődés kulcsa és nem a villanymotor.
Amíg lesz üzemanyag a robbanómotorokhoz, addig a személykocsikhoz is lesz. De ha nem lesz a személykocsikhoz, akkor a haszonjárművekhez sem lesz. Ha lesz áram a személykocsikhoz, a haszonjárművekhez akkor sem lesz és ez komoly éhezéshez és gazdasági visszaeséshez vezethet.
(Olyan mezőgazdasági gép, amit áram hajt az a fűnyíró. Van akkumulátoros is. Képzeld el milyen lehet a mélyszántás )
Nem azzal van a baj, hogy el tudunk e ugrani egyet shoppingolni Bécsbe, hanem az, hogy a paraszt tud e annyit betakarítani, hogy a panellakók tudjanak maguknak venni kaját a piacon.
Ha a fent írt állapot létrejönne, akkor az emberek többsége nem az új elektromos autókatalógust bújná, hanem járná a vidéket kaja után biciklivel.
Mivel lassan fog elfogyni az olaj, így lesz ideje az embereknek újra eloszlani a vidéken, ahogy régen élnek, csak most már 6x annyian vagyunk.
Én azt már nem érem meg, viszont legalább elmondhatom magamról, hogy egymillió kilométert vezettem balesetmentesen jó és erős autókkal :) Szép nők akkor is lesznek, de izomautót csak a közlekedési múzeumból lehet csak lopni:)

DDD3 2010.10.05. 14:07:41

Kicsit OFF:
Az atomerőmű elhasznált fűtőelemeit miért nem lövik bele a Napba? Nem lenne sokkal olcsóbb, mint jól szigetelő "bunkerokat" fenntartani évszázadokig?

marykutya 2010.10.05. 14:13:29

LongJohnHolmes * - az érdekes lesz amikor a városi trendi
bölcsészek mennek harcolni a betevö kajáéert meg vízért . . . .

a blogmotor édesem nem tud ekét hajtani ,heheheheheheheh

borisz 2010.10.05. 14:15:27

most pontosan mi a retekről szól ez a post?

- nagyjából 4 db villanyautó van jelenleg az országban, attól kettő az elműé. ez az akció pont azt a célt szolgálja, hogy kikerüljön ez az ágazat a "nem veszek autót, mert nincs is töltőállomás - nem építünk töltőt, mert nincs is autó hozzá" ördögi köréből
- nem hiszem el, hogy azt nem érted, hogy jobb lenne, ha legalább a kipufogógáz nem szennyezne a városokban, nem?
ááá, mindegy, nem is értem mit a farkat akartál pontosan mondani...

(arról nem is beszélve, hogy számítógépet, netet használva az elektromos áram előállításának szennyező voltáról sikítozni hát, kicsit.... béna)

LongJohnHolmes 2010.10.05. 14:18:15

@marykutya: Víz lesz (eső) Az említett értelmiségiek valószínűleg különféle törvényekkel elcsalják a plebs elől a kaját. De az első éhséglázadáskor ezeket az elhízott bölcsészeket ennék meg :)

Hurri Kán 2010.10.05. 14:22:42

@borisz: lehet hogy erről szól. De az elektromos autó jelenleg széles körű használatra alkalmatlan.
Meg ha átvennék a belső égésű motorral hajtott járművek szerepének jó részét, akkor jelentős mennyiségű többletáramot kell termelni. És innentől nem biztos hogy sokkal előrébb vagyunk.

midnight coder 2010.10.05. 15:16:37

@marykutya: Üdv a való világban. Eddig azt gondoltad, hogy az újrahasznosítás csak azért van, hogy a zöldek önkielégítsenek ? Lúfütty. Azért van, mert az anyagok újrahasznosítása jó üzlet. És egyre jobb lesz. Gondolj bele, egy szeméttelepen mennyivel nagyobb koncentrációban vannak hasznosítható nyersanyagok mint bárhol máshol a természetben.

"Elkényeztetett dagadt fasz nyugati pedofil pöcsök".
Ebben azért pár dolgot nem értek.
1. Miből gondolod hogy nyugaton több pedofil van mint keleten ?
2. Mára azért az ipari vidéken élő kínai sem él rosszabbul mint a magyar átlagpolgár. És a legtöbb autópályát a kínaiak építik.

@LongJohnHolmes: Nem. Fejlődés kulcsa a lovak voltak, és nem a robbanómotor. Lovak nélkül ma nem lenne itt mezőgazdaság, és még mindig kőbaltával hajkurásznád a mamutokat. :-)

>Olyan mezőgazdasági gép, amit áram hajt az a fűnyíró.
>Van akkumulátoros is. Képzeld el milyen lehet a mélyszántás
Ez tisztára az akkumlátor kapacitásától függ. Jelenleg még az akksik elég drágák és gyorsan tönkremennek. De elég nagy fejlődés volt ezen a téren az elmúlt 10 évben energiasűrűség tekintetében, és már a piacon van olyan modell is, ami nem fárad annyira mint az eddigi akkumlátorok. A jobb laptopokat már azzal szállítják. De még ezen a területen sok-sok fejlődésre van szükség. Addig viszont a traktor szépen elmegy repceolajjal is.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.10.05. 15:22:22

Ha ingyen lehet villanyautót tankolni, akkor miért nincsen ingyen az elektromos áram?

Gondolom, hogy a tankolás költségeit az alaptalanul lopással megvádolt fogyasztókkal akarják megfizettetni. Sok jelző jut most eszembe az ELMŰ kapcsán, de egyik sem túl pozitív...

sanyix 2010.10.05. 15:53:51

felejtsük már el azt hogy a villanyautó fú de környezetszennyező építéskor...
Miből is áll jó esetben? 4db AC motorból, ami pár kiló réz, mágnes, és valamilyen burkolat, egy vezérlő, egyenirányító, inverter elektronikából, és néhány db nimh akksiból (ami nem ni cd, mivel ilyet alig kapni már vagy 10 éve, és az volt a szennyező, meg a savas akksik), kormánymű, felfüggesztés, karosszéria.
Nincs sebességváltó, nincs bonyolult erőátviteli rendszer, nincs több tíz liter olaj.
Ez volt a megépítés, és most jön a használat:
80%+-os hatásfok (egy jó benzines örül a 30%-nak), regeneratív fék (gyak csak a légellenállástól veszít energiát, mert).

jaaj de a zerőmű fú meg hú... mert a benzin csak úgy terem a benzinkúton? Nem kell több ezer méterre lefúrni, elszállítani, majd finomítani, majd megint szállítani, majd eladni, majd a kocsiba tölteni?

Ellenben egy erőmű milyen? Lehet atom ami kb semmit sem szennyez, de lehet szén is ami még mindig jobb mivel nagy mennyiségről van szó vonattal szállítják (ami kibocsájtás/tonna szállításban alaposan agyonver minden más eszközt), ezen kívül a modern erőművek elég nagy hatásfokkal dolgoznak, és nagyon durva szűrőik vannak.
Tehát még szénnel termelt áram+ villanyautó is sokkal környezetbarátabb és olcsóbb fenntartású mint egy olajos.

Az más kérdés hogy baszott drágán adják a villanyautókat, de nem azért mert drága az előállítása, hanem mert kaszálni akarnak, és főleg azért mert a legtöbb gyártó alapon benzines autókra van állva, így nincs érdekükben az olcsóság, de ez szép lassan változni fog.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.05. 16:06:42

Én sem értem mi a kiakadás tárgya. Ez egy reklám és .. most komolyan, minden reklámba belekötsz?

A villamos energiáról: ennek az az előnye, hogy lehet csaknem teljes környezetbarát módon termelni és folyak a kutatások(lásd fúziós erőmű), hogy ez tovább fokozódjon.

A benzines autók jelenleg valóban környezetszennyezők és még akkor is sokkal inkább azok lesznek, ha pl Magyarországon az energia jó részét hőerőművekből szedjük.
Az atom viszont teljesen környezetbarát technológia.

@DDD3: Most direkt tettél fel ilyen hülye kérdést és csak viccelsz, vagy komolyan kérdezed...
Semmin nem lepődök már meg, úgyhogy sóhajtva válaszolok. Utána tudsz nézni, hogy mennyibe kerül bármit is "belelőni" a Napba.
Nem, nem éri meg.

Amúgy nem olyan drága és nem olyan nagy dolog "őrizni" a radioaktív hulladékot, ráadásul sok üzemben újrahasznosítás is folyik.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.05. 16:08:44

@sanyix: +1. Tisztelet, hogy fáradtál leírni mindezt. Én lusta voltam..

arconfosom 2010.10.05. 16:34:43

@midnight coder: Ehhez nem kell hibridnek lennie
Azokban az autókban, amikben robotizált a váltó, az elektronika elvégzi. Nem kell ehhez fogyasztásmérő, vagy váltásra figyelmeztető lámpa

Egyes autókban, pl Audi pedig megtalálhatók a fokozat nélküli váltóművek, amik majdnem ugyanolyan lapos teljesítménygörbét adnak, mint az elektromotor
Az elterjedésüket hátráltatja maga az ember, akit zavar a furcsa hang, a folyamatos egyhangúság. E miatt aztán bele avatkoznak mechanikusan, hogy a fülnek úgy tűnjön, mintha váltás történt volna

midnight coder 2010.10.05. 16:50:10

@arconfosom: Kétlem hogy az automatizált váltó tudna (gazdaságosan) túl sokat kezdeni egy olyan helyzettel mint Pl. a dugóban araszolás, vagy egyáltalán a városi üzemmód. A robbanómotorral az első gond mindjárt az hogy vagy ahhoz kell egy kalap energia hogy alapjáraton menjen a motor, vagy (bár jóval kevesebb) ahhoz hogy újraindítsd. Az meg hogy a fékerőt visszatáplálja szóba se jöhet. Márpedig városban kb. 20-500 méterenként általában megállsz. Ennél sokkal jobb megoldás hogy ha megy minden akksiról, aztán ha lemegy a töltés akkor szépen feltölti a rendszer az ideális fordulatszámon.

anarch 2010.10.05. 16:51:18

@arconfosom: Hmm, szerintem tudunk találni két embert akik meg tudnák oldani, hogy a döglött akkumulátor ne számítson veszélyes hulladéknak. Jelentős referenciákkal rendelkeznek...

is 2010.10.05. 16:52:01

110 eve ugyanez volt a benzines auto. budos volt,
draga volt, lassu volt, mindenki utalta. most itt tart az elektromos auto. azt kell megvalaszolni, hogy ha csak ez a ket lehetoseg van, akkor maradjon a benzines, vagy inkabb fejlesszuk ezt tovabb. nekem egyertelmu, ez a jovo, fejleszteni kell tovabb minden szegmenseben: olcsobb energiaeloallitas (tisztabb az atomnal nincs), kevesebb fogyasztas, olcsobb, tisztabb aksik.

aksi ugyben egyebkent nezd meg a mobilokat: 10 eve hatalmas aksi 3 orara, most meg joval kisebb 12 orara vagy meg tovabb. es tobb milliard, aki ezt leirta, erre nem gondolt? ilyen tempoban 10 ev mulva boven jo aksik lehetnek.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.10.05. 16:59:55

Azért abba is bele kéne gondolni hogy a olaj honnan jön és az áram honnan jön???
szóval nem mindegy hogy a paksi áramból autózunk vagy az orosz kőolajból.

Allin(HUN)Gary 2010.10.05. 17:00:19

Komolyan a poszt írónak nem tudom mi a baja.
Ez lesz anjövő, valahogy el kell kezdeni. A benzines világ is olyan motorokkal indult ahol mindenkinek 3-4-12 literes motorja volt.. itt sem lesz másképp...
csak nyugi..amúgy sztem senki nem gondolja hogy ingyen van, max a kedves blogbejegyző.. :) (komolyan ezt a hülyeséget..mi az ami ma ingyen van? - ha elmegyek szarni a klotyóra akkor azért is fizetek, akár otthon akár a melóhelyen...)

ca2 2010.10.05. 17:06:15

Van a posztban némi igazság, bár azért sztem árnyaltabb a kép.
A "hú de zöldek, meg elektromosak, meg hybridek vagyunk és ezért mi pénzt is áldozunk" duma sztem is parasztvakítás.
Az elektromos és hybrid autók fejlesztése egy nagyon hasznos és jó kísérlet, de egyenlőre nem több mint kísérlet. Habár jelentős a haladás e téren, egyenlőre azt senki sem tudja pontosan, hogy mi lesz a jövő általánosan elterjedt meghajtása.
Mindenki próbál kísérletezni valamivel- hybriddel, tiszta elektromos hajtással, szuper-kisfogyasztású dízellel, hatodik hatványra emelt turbófeltöltővel, biodízellel stb- és hát nyilván eközben mindenki azt állítja, hogy ő már megtalálta a tutit és azt jó drágán szívesen el is adja nekünk, mert hát ugye az öko tudat megér ennyit...
Ennek persze a logikája nem más mint, az, hogy mindenki próbálja a kísérletezés költségeit a vevőre terhelni, azzal a dumával, hogy ez aztán a tuti öko...
A nagy igazság közben az, hogy ha minden tényezőt figyelembe veszünk, akkor igazából jelentős össz-emisszió (gyártás, üzemeltetés, utóhasznosítás) csökkenést még egyik szuper módszerrel sem sikerült elérni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez nem is fog sikerülni, csak hát a kísérleteket akkor addig is valamiből finanszírozni.
Az autógyártók számára nyilván a legpraktikusabb ha ez a "valami" a vásárlók pénztárcája. Ehhez kell a megfelelő ökomaszlag és az ilyen "ingyen áram" reklámok.

tuner1 2010.10.05. 17:11:27

Az ELMŰ/RWE megtette azt a kezdeti lépést, amit természetesen követni fogja a jobban és környezettudatosabban átgondolt második lépés. Én helyeslem ezt a gondolkodást, magát az ingyen tankolást már mások is kitaláltál - Ausztriában, vagy éppen Szófiában a bolgárok 50 helyen a városban. Én a magam részéről
helyeslem és kommunikációban nem a nem magyar fejekhez történő "illesztést"

tuner1 2010.10.05. 17:12:44

a kommunikáció nem volt annyira szerencsés - a magyarok szeretnek kritizálni, ha drága miért drága, ha ingyen van, akkor miért van...ez egy rossz szokás...

marykutya 2010.10.05. 17:19:22

is * meg a többiek is . meg kéne érteni , hogy a probléma a nagyságrendekkel van . Annak idején Benz asszony a patikába
vett Benz-int :) kb 6,2 decit , heheheh. Most 2010 ben ott van Kina -India-Mexiko- Brazilia egyebek ,a hülye mániákus fehér ember oké bevezeti az Euró 2548 szabványt ! Na és ,sporolunk fejenkent 0,0014 deci
benzint ? megszorozva az osszes Ejrópai autoval az lófasz de lófasz ahhoz képest , hogy az elöbb felsorolt országokba mindenki átül a szamárról+ bicajrol autoba ! Értve ? egyszerü matek , olyan politikus meg nincs aki azt mondja , hogy na akkor ti szoptok nincs auto ,meghat hadsereg se aki megallitani a feldühödött öntudatra ébredt fogysztani akaró kinai meg egyéb prolihadat . . . . . . .a függvény végén ott van az , hogy The End .A túlélök kezdhetik elölröl a folyamatot . . . .

dukeekud 2010.10.05. 17:33:10

@midnight coder:
"Ez tisztára az akkumlátor kapacitásától függ. Jelenleg még az akksik elég drágák és gyorsan tönkremennek."

Egy korszeru akkumlator elettartama 25-30 ev. Eleg valoszinu, hogy az emberek hamarabb cserelnek autot, mint akkumlatort. Es mire 25 eve mulva cserelni kell a akkut, addigra az akkori akkumlatorok kapacitasa, elettartama nagysagrendileg fogja meghaladni a mostani akkukat.Szoval szerintem az elettartam problema mar nem jelentos.

Buzzword 2010.10.05. 17:55:31

Nézzük sorban:
A Tesla Roadster tech. demo autó, azaz demonstrál egy elterjedés előtti technológiát. Úgy néz ki, a full elektromos járműveknek még nem sikerült átjutni az új technológiákkal szemben tanúsított túlzott elvárások (peak of inflated expectations) utáni halálvölgyön, ezért szükséges látványos, csiricsáré luxusautókkal reklámozni a rendszert. Kínai, 60 km hatótávolságú városi doboz alakú villanycsettegővel a kutyát se lehet meggyőzni.
A kocsi hatásfoka a Tesla szerint egy 2 liter körüli fogyasztású benzines autóéval egyezik meg. Ha az áramhálózati veszteségeket is hozzávesszük, 5-5,5 liter körüli értéket kapunk (az amerikai hálózat esetében). Egy hasonló benzines sportkocsi önmagában benyal 20-25 litert, amihez még hozzájön a bányászat/üzemanyagszállítás járulékos fogyasztása.
forrás: en.wikipedia.org/wiki/Tesla_roadster)

Az atomenergia NEM terheli annyira a környezetet, mint a fosszilis fűtőanyagok (ha környezeti terhelés alatt a következő generáció életfeltételeinek romlását értjük, és nem a réti nyünyükevirág jólétét). Uránércből több évre van elegendő a jelenleginél nagyobb fogyasztás mellett is, mint kőolajból, pláne ha fejlesztik az energetikai technológiákat (pl. tenyészreaktor, U238 használata, viszont a fúziós erőművet hagyjuk, gyerekmese).
Az akkumulátortechnológiára valóban ráfér némi fejlesztés, reméljük a villanyautó elterjedése jó katalizátora lesz ennek a folyamatnak (itt inkább a mainstream modellekre kell gondolni: Nissan Leaf, elektromos BMW, esetleg Tesla Model S).
Persze lehet szép nagy lóbaszó benyás terepjáróval is járni, amíg az olaj el nem fogy, sőt, visszamászni a bomló törzsi ősközösségekbe, fűszoknyában járni és koalamacikkal pettingelni. Nincs ízlésterror, lehetsz neoprimitív ősember (helló Zerzan bácsi!) meg verheted a farkad a V8-as motorra, csak hülyén néz majd ki 20-30 év múlva, ha a mainstream mást akar.

venszivar 2010.10.05. 18:05:14

@tuner1: Írj már példát rá,hogy minekünk bunkó magyaroknak mi van INGYEN ??? PÉLDÁT AKAROK,INGYEN.

dukeekud 2010.10.05. 18:13:34

@ sanyix
"jaaj de a zerőmű fú meg hú... mert a benzin csak úgy terem a benzinkúton? Nem kell több ezer méterre lefúrni, elszállítani, majd finomítani, majd megint szállítani, majd eladni, majd a kocsiba tölteni?"

Es a koltsegekhez hozzaadhatjuk az olajert folytatott haboruk koltsegeit, es kornyezeti hatasait. Meg az azt koveto terrorizmus elharitasara felhasznalt 1000 milliardokat.

nagyfeszültség 2010.10.06. 14:14:02

Én ennek a posztnak minden szavával egyetértek: parasztvakítás, szemvényvesztés, képmutatás az Elmű ócska hazug akciója.


süti beállítások módosítása