Költőt igazolt az etanollobbi?

2011.07.06. 10:50 - vancat

Nem várt, önkéntes segítőtársat kapott a magyar gazdaságpolitika alakításához Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - ráadásul nem akárkit: egy igen jeles kortárs magyar költő, a magyar irodalom egyik legfontosabb szakmai szervezetének, a Magyar Írószövetségnek az elnöke, L. Simon László sietett alkalmi szaktanáccsal Matolcsy segítségére.

Igaz, a kitűnő tollforgató - egyelőre - csak egy meglepő, de abszolút nem mulatságos módosító indítvánnyal jelölt új utat a gazdaságpolitika számára: az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz, a zárószavazás előtt, drámai hirtelenséggel benyújtott indítványa a bioetanol (E85) jövedéki adójának emelését akadályozná meg - pontosabban, tenné jelentéktelenné.

A jeles lírikus indoklása szerint "az E85-ös üzemanyag a Szabadegyházán működő Hungrana Kft. terméke, amelynek a piacon maradása számos helyi munkahely megóvásához járul hozzá." Érve tehát igen prózai és elvben méltányolható is, hiszen munkahelyeket megőrizni valóban igen szép és nemes cselekedet. A drámai csak az a történetben, hogy a bioetanolgyártás köztudottan nemcsak igen rossz energiamérlegű, de rendkívül kevés hozzáadott szellemi értéket és szakmunkát generáló tevékenység, így munkahelyteremtő hatása bőven ellentételeződik gyártásának környezetpusztító következményeivel.

Magyarán, munkahelyet alig teremt, viszont kurvára szennyez.

Egy költő, aki történetesen nem polihisztor, mindezt persze nem tudhatja: ő talán csak segít, ahol tud. Legutóbb például Velencén sietett a munkahelyteremtők segítségére, amikor a Gyurcsány generálta sukorói kaszinóveszély elmúltából éppen csak felocsúdó tópartiak (fideszesek, jobbikosok, lmpsek, mszpsek és pártsemlegesek egyaránt) a következő megalomán terv, az úgynevezett Velence kapuja projekt ellen próbáltak kétségbeesetten tiltakozni. (Amely úgy teremtene munkahelyet, hogy minél teljesebb mértékben kibetonozná ezt a sokat szenvedett szegény kis tavat.) Ezzel ugye nemcsak a helyszínen, de a környék cement- és mészüzemeiben is nőhet majd - átmenetileg - a foglalkoztatás, hiszen a sok betonhoz sok alapanyag is kell.

L. Simon László szakmai ártalomként valószínűleg annyira hozzászokott a szürreális metaforákban való gondolkodáshoz, hogy félreértelmezte a kormány több tagjának korábbi kijelentéseit, amelyek szerint minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadni a munkahelyteremtésre. Attól félek, hogy ez a nyilván jó szándékú képviselő legközelebb a személyi sérüléssel járó balesetek számának emelését fogja indítványozni, hiszen akkor sokkal több orvosra, szakápolóra, mentősre lenne szükség, amivel újabb és újabb munkahelyeket teremthetünk.

Tudom, mindez hülyén hangzik, de lássuk be, a jeles poéta furcsa preferenciáira nem nagyon van más épeszű magyarázat, mint az, hogy különlegesen szürreális verseinek bűvöletében élve olykor-olykor elhagyja a realitásérzéke, és ezeket a különleges létélményeket törvénymódosító indítványokban fogalmazza meg. Más lehetőség tényleg nem nagyon van.

Hacsak... Hacsak az nem, hogy személyében - a lírikus álarc alatt - egy kőkemény lobbistát igazolt a magyar bioetanol-lobbi. Aki nagyon is prózai módon néz hülyének mindenkit, azt hinné: csupán egy hiányosan tájékozódott/tájékoztatott bohókás filosz jobbító szándékű magánmanővereinek lehet tanúja a parlamenti munka részletei iránt még érdeklődő, olvasni tudó közönség. Ezesetben L. Simonnak semmi más dolga nincsen, mint, hogy a Magyar Írószövetség után szépen iratkozzon fel a parlamenti lobbisták listájára, tegye transzparenssé tevékenységét. Így a választók három év múlva eldönthetik majd: a jövőben parlamenti bioetanol-kijáróemberként vagy alanyi költőként látnák szívesebben.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr873043845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gergice 2011.07.06. 12:15:59

Jó ez a blog. Újra és újra kijönnek ezek a bioetanol ellenes cikkek, a kommentelők újra és újra bebizonyítják hogy bullshit az egész, de azért nem adják fel :)

Emlékeim szerint ezt hívják agitációnak, vagy propagandának, addig mossuk hülyeséggel az emberek fejét, amíg el nem hiszik. Nem akarok persze panaszkodni, mert hasznos ez a blog, ha nem is a posztjai, de a kommentjei miatt mindenképpen. Tök sok mindent tudtam meg, hogy miért jó a bioetanol, ér remek vitákat folytathattam az ide látogató olvasókkal.

A többi tisztelt olvasó ha kicsit visszanéz korábbi bioetanolos cikkekre, akkor megtalálja a kommentek között, hogy miért nem szennyező a bioetanol, hogy miért éri meg gyártani, hogy miért nem emiatt lesz éhezés, hogy miért nincs baj az energiamérlegével, hogy miért satöbbi, satöbbi, én már hadd ne írjam le még egyszer :)

grpower 2011.07.06. 12:22:47

Valóban nagyon épületesek ezek a bejegyzések, igazán „költőiek”. Miféle etanol lobbiról beszélünk? A (már rövid ideig tartó) olajkorszakba visszarántó E85 jövedéki adó kivetése csak az olaj lobbiról szól. Ugyanis a MOL jogi tanácsadójának (aki „véletlenül” Fideszes képviselő) javaslatára született az E85-öt ellehetetlenítő törvénymódosítás. Most persze örülhet az a pár ember, akinek ez jó (MOL érdekszféra), de sajnos az ország érdekeivel ez teljesen ellentétes. A környezetvédelmi vállalásainkat nem tudjuk teljesíteni, növekszik kiszolgáltatottságunk a keleti országoktól, hazai munkahelyek vesznek el (számítások szerint akár 30.000), növekszik az eladhatatlan terményfelesleg mennyiség (csak pár kiragadott példa).
Mostanában a médiát különösen elárasztják az etanol ellenes írások (például ez) kvázi hátteret és indokot biztosítva a módosító javaslatnak. De ezektől függetlenül és józanul gondolkodva a fenti okokat mérlegelve beláthatjuk, hogy szükség van a kőolaj alternatívájára, amire – minden támadás ellenére – a bioetanol az egyik legjobb jelölt. Ha nem így lenne, vajon miért állna ki mellette következetesen az Európai Unió? Őket nem lehet megtéveszteni a cikkben leírt demagógiával.

erdomester 2011.07.06. 12:36:15

A posztoló - ez az írásain világosan látszik - csak egyike azoknak a megélhetési bértollnokoknak, akik gombnyomásra árasztják magukból a demagóg idiótaságokat. Nem lennék meglepve, ha a levegő munkacsoport (direkt kisbetűvel) vagy valamelyik mérsékelten szélsőjobbos médium szimpatizánsa / tagja / seggnyalója lenne.
Mennyit kér azért, hogy pozitívat írjon etanol ügyben? Mennyinél kell többet mondanunk?

Goompah 2011.07.06. 12:38:43

"a bioetanolgyártás köztudottan nemcsak igen rossz energiamérlegű, de [...] munkahelyteremtő hatása bőven ellentételeződik gyártásának környezetpusztító következményeivel."

Köztudottan... Ha ennyire köztudott, akkor a posztoló igazán megadhatna pár EROEI adatot is. Vagy netán keveri a bioetanolt a biodiesellel? Persze környezetpusztítási adatokkal együtt.

A helyzet az, hogy a biodiesel energiamérlege nálunk (hiszen itt nincs pl. pálmaolaj) valóban siralmas, de a bioetanolé nem annyira. Sőt a legújabb, fényhasznosító baktériumos eljárás az eddigieknél is sokkal jobb. Persze nagyban függ a felhasznált anyagoktól és eljárástól.

gatto nero 2011.07.06. 12:52:44

@erdomester:

Én nem tudom ki a fasz írja ezt a blogot, de az biztos, hogy olyan keményen, mint itt, még sehol nem olvastam például a Levegő Munkacsoport rohadt korrupcióiról cikket.
De le lett itt már baszva a dilettáns jobbik, a barom korrupt kommunisták és a képmutató Fidesz is.
Olvass, mielőtt írsz!

seagull 2011.07.06. 12:58:08

@Goompah: ugyan már, konkrét adatokat, , esetleg linkeket vársz még pluszban egy ilyen (ismét) alaposan körüljárt, minden oldalról adatokkal, szakmai hivatkozásokkal, számításokkal alátámasztott, pro és kontra érvekkel színesített, gondosan kidolgozott poszt mellé?:) Csak azt nem értem soha, hogy ezek a Blikk színvonalat alulról súroló posztok miért no emisszió név alatt futnak. Mintha direkt provokáció lenne...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.07.06. 13:04:27

Mielőtt még Simon László-t teljesen a mocsárba taposnánk, azt kell, hogy mondjam kivételesen egy politikus aki a munkáját végzi. Amennyiben a fröcsögés előtt sikerült volna a sajtóhíreket végigolvasni, akkor kiderült volna, hogy a fent nevezett úr pontosan az adott kerület országgyűlési képviselője. Vagyis neki kutya kötelessége volt, hogy a választó körzetében munkahelyeket őrizzen meg. Ez most valószínűleg nem sikerült, hiszen az adóemelést elfogadták.

gatto nero 2011.07.06. 13:15:28

@AttilaBS:

opp pardon, valóban: LMP - ha jól emlékszem, ők is kaptak, amiért csak dumálnak és hazudoznak arról, hogy biciklivel járnak, közben képviselőként bugyanolyan mutyisták, mint a többiek....

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.07.06. 13:15:38

Komolyan: Várt valaki másmilyen intézkedést azon kívül, hogy ezen a héten is adót emelnek, vagy megőrzik a saját kutyájuk kölyke érdekeltségét?

nagyfeszültség 2011.07.06. 13:18:22

@chipanddale74:

Nem értek egyet.
Szerintem L Simon költőnek szar, írószövetségi elnöknek jelentéktelen, politikusnak tisztességtelen és sunyi, embernek pedig igazán visszataszító, igénytelen és gusztustalan.

erdomester 2011.07.06. 13:22:26

@gatto nero:

Ismered a Piszkos Fred-hatást? Akit utál, azt a többiek szeretik. Minél jobban utálja, annál jobban szeretik a többiek...

Csak ez itt igen gyengécske, mert messziről bűzlik az izzadtság-szag.

Gerry Bean 2011.07.06. 13:48:27

@nagyfeszültség:
... valamint a női körülmetélés egyik formáját méltatja az egyik linkelt versében. Sajnos nem találom a megfelelő szavakat.

Égő Ákos · http://etanolblog.hu 2011.07.06. 14:13:48

"Nem várt, önkéntes segítőtársat kapott a magyar gazdaságpolitika alakításához Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - ráadásul nem akárkit:"
a MOL-t!

A MOL sikere az ország sikere!

nagyfeszültség 2011.07.06. 15:39:14

@Gerry Bean:

Nem véletlenül, nem elfogultságból, nem gyűlöletből, nem írigységből írtam: L Simon tényleg egy igazán gusztsutalan, tehetségtelen, pervez alak, akinek ráadásul az arca tényleg a lelke tükre...
Ilyen egy parlamenti etanollobbista-:)

gatto nero 2011.07.06. 15:46:50

@Égő Ákos:

Azért szerencsére nem csak a Mol, az atomenergia
és köztetek lehet választani - mert nagy bajban
lennék ki a legsimlisebb: a hozzátok hasonló etanol átalakítók, a Mol-hoz hasonló nemzetközi gazdazági maffiózók és ökológiai bűnözők, vagy esetleg az atomerőműveket üzemeltető félállami, közigazgatási, önkormányzat, befektetői maffia.
Sokan - sőt talán egyre többen - vagyunk,
akik egyikből sem kérünk.

Zozzancs · http://fitprogramokregivel.hu/c9 2011.07.06. 16:00:43

@Gergice Csak az a baj, hogy sokan nem jutnak el a kommentekig, addig meg simán működik a demagógia :S

opel16v · http://www.e85power.hu 2011.07.06. 16:21:04

Tisztelt vancat!

Látom még mindig nem sikerült elválasztani a szád a seggedtől... biztos motivál ennek a helyzetnek a fenntartásában a mol által fizetett hozzájárulás. Azért ha végigolvasod a posztjaidhoz fűzött kommenteket, számodra is világos lehet, kevés ember veszi be ezeket a hazug és alaptalan fröcskölődéseket, amiket van képed leírni.

Üdvözlöm Aradszkaja haverodat, aki a mol képviseletében adta be a jövedéki adós törvénymódosítást... hol is működik akkor a lobbi? Ezt szerintem te jobban tudod, hiszen te is benne vagy ebben a körben... ahogy nézem az elhivatottságot, elég jól is fizetnek érte.

Égő Ákos · http://etanolblog.hu 2011.07.06. 17:38:57

@gatto nero:
Hú ez tök jó, egyre több a fényevő :)

Goompah 2011.07.06. 17:43:55

Eléggé nehéz helyzetben lehetnek a "környezetvédők". A fosszilis energiahordozókat érthetően nem szeretik, de kezdettől fogva fújnak az atomerőművekre, nem jó a bioetanol, a napelemek gyártása erősen terheli a környezetet, a szélerőművek a madarakat gyilkolják, a vízierőművek rombolják a tájat és tönkreteszik az élővilágot, a geotermikus energia messze nem elég és rossz hatásfokkal aknázható ki - na de akkor lépjünk vissza a középkorba?

gatto nero 2011.07.06. 19:42:48

@Égő Ákos:

ha nem is fényevés, de a fotovoltaikus energia
már egész szimpatikus :)

gatto nero 2011.07.06. 19:46:10

@opel16v:

Azt állítod, hogy vancat elhivatott.
Ez a magyar nyelvben azt jeleti, hogy valamit meggyőződéssel, teljes erőbedobással csinál.
Te meg írod, hogy le van fizetve. Most akkor melyiket gondolod?
Nekem egyébként a posztjainak a 80 százaléka a
szívemből szól -
mint ahogy ez is....

Goompah 2011.07.06. 20:31:02

Úgy bírom, amikor valaki több nickkel is hozzászól, hogy támogatottabbnak mutassa a véleményét.

opel16v · http://www.e85power.hu 2011.07.07. 00:48:34

@gatto nero:
Ha valakit jól fizetnek, az általában elhivatottá válik az adott témában, amiért megfizetik. Ehhez nem kell túl sok sütnivaló, hogy belásd...
Azt látom hogy baromira tájékozatlan vagy a bioetanol témában, és simán elhiszed ezeket a hülyeségeket, amit itt olvasol. De a valóságot ne itt keresd, csak jótanács...

mrZ (törölt) 2011.07.07. 10:47:56

Hi vancat

Nagyon nagyon jó.

Így tovább.

Adrian Mole 2011.07.07. 15:21:38

@Goompah:
Cicafiú!
Szerintem te kevered a biodízel és a bioetanol (helyesen mindkettő agro- előtaggal) energiamérlegére vonatkozó számokat. Itthon a dízel lehet nyereséges ebből a szempontból, az etanol egyelőre nem. Csak pénzügyi trükkel (dotáció) működik L. Simon szíve csücske is (a jövedéki adó ugye ezzel ellentétesen, a piacon keresztül dolgozik). Etanolt + energiamérleggel a trópusokon, cukornádból állítanak elő ipari (!) méretben.
Nálunk tényleg nincs pálmaolaj, de van repce és napraforgó. Kis léptékben (farm szinten) működőképes, pozitív energiamérlegű. Mondjuk MOL méretben már kérdőjeles.

Goompah 2011.07.07. 17:23:13

@Adrian Mole:

Vakondka!

A kurva anyádat cicafiúzzad. :) Ugye érted?

Aztán ha kimásztál a föld alatti járatodból, a napfénynél - OK, tudom, az igazság elvakítja a vakondokat - próbáld értelmezni, amit írtál. Bár ahhoz nem lesz elég az a két agysejted, ami csak a bemagolt szövegeid szajkózására elég.

Adrian Mole 2011.07.08. 08:09:09

@Goompah:
:)))
Vicces vagy cicafiú! Kinek kéne itt értelmezni, mit? Ki böfög (rosszul) bemagolt szöveget? Ki írt hülyeséget? Van értelme az anyázásnak? A milliárd agysejtedet használd ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.11. 09:21:05

Bazmeg! a németeknél lassan a benzin 10%-nak bioetanolnak kell lenni. Itt meg megy a fasznyálazás.

Posztoló! Ha akkora zöld vagy bazmeg, akkor ne írj blogot, mert addig amíg olvassuk, megy a veszteséges és környezetszennyező vértesi erőmű.

Adrian Mole 2011.07.11. 15:07:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"németeknél lassan a benzin 10%-nak bioetanolnak kell lenni" - v.ö "egymilliárd légy nem tévedhet, együnk szart"

Green Tech Castle 2011.07.17. 12:54:18

@Égő Ákos:
DE utálom ezeket a kifejezéseket, rühellem a MOL-t, nekem a MOL egyenlő a környezetpusztítással...


süti beállítások módosítása