Nem várt, önkéntes segítőtársat kapott a magyar gazdaságpolitika alakításához Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - ráadásul nem akárkit: egy igen jeles kortárs magyar költő, a magyar irodalom egyik legfontosabb szakmai szervezetének, a Magyar Írószövetségnek az elnöke, L. Simon László sietett alkalmi szaktanáccsal Matolcsy segítségére.
Igaz, a kitűnő tollforgató - egyelőre - csak egy meglepő, de abszolút nem mulatságos módosító indítvánnyal jelölt új utat a gazdaságpolitika számára: az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz, a zárószavazás előtt, drámai hirtelenséggel benyújtott indítványa a bioetanol (E85) jövedéki adójának emelését akadályozná meg - pontosabban, tenné jelentéktelenné.
A jeles lírikus indoklása szerint "az E85-ös üzemanyag a Szabadegyházán működő Hungrana Kft. terméke, amelynek a piacon maradása számos helyi munkahely megóvásához járul hozzá." Érve tehát igen prózai és elvben méltányolható is, hiszen munkahelyeket megőrizni valóban igen szép és nemes cselekedet. A drámai csak az a történetben, hogy a bioetanolgyártás köztudottan nemcsak igen rossz energiamérlegű, de rendkívül kevés hozzáadott szellemi értéket és szakmunkát generáló tevékenység, így munkahelyteremtő hatása bőven ellentételeződik gyártásának környezetpusztító következményeivel.
Magyarán, munkahelyet alig teremt, viszont kurvára szennyez.
Egy költő, aki történetesen nem polihisztor, mindezt persze nem tudhatja: ő talán csak segít, ahol tud. Legutóbb például Velencén sietett a munkahelyteremtők segítségére, amikor a Gyurcsány generálta sukorói kaszinóveszély elmúltából éppen csak felocsúdó tópartiak (fideszesek, jobbikosok, lmpsek, mszpsek és pártsemlegesek egyaránt) a következő megalomán terv, az úgynevezett Velence kapuja projekt ellen próbáltak kétségbeesetten tiltakozni. (Amely úgy teremtene munkahelyet, hogy minél teljesebb mértékben kibetonozná ezt a sokat szenvedett szegény kis tavat.) Ezzel ugye nemcsak a helyszínen, de a környék cement- és mészüzemeiben is nőhet majd - átmenetileg - a foglalkoztatás, hiszen a sok betonhoz sok alapanyag is kell.
L. Simon László szakmai ártalomként valószínűleg annyira hozzászokott a szürreális metaforákban való gondolkodáshoz, hogy félreértelmezte a kormány több tagjának korábbi kijelentéseit, amelyek szerint minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadni a munkahelyteremtésre. Attól félek, hogy ez a nyilván jó szándékú képviselő legközelebb a személyi sérüléssel járó balesetek számának emelését fogja indítványozni, hiszen akkor sokkal több orvosra, szakápolóra, mentősre lenne szükség, amivel újabb és újabb munkahelyeket teremthetünk.
Tudom, mindez hülyén hangzik, de lássuk be, a jeles poéta furcsa preferenciáira nem nagyon van más épeszű magyarázat, mint az, hogy különlegesen szürreális verseinek bűvöletében élve olykor-olykor elhagyja a realitásérzéke, és ezeket a különleges létélményeket törvénymódosító indítványokban fogalmazza meg. Más lehetőség tényleg nem nagyon van.
Hacsak... Hacsak az nem, hogy személyében - a lírikus álarc alatt - egy kőkemény lobbistát igazolt a magyar bioetanol-lobbi. Aki nagyon is prózai módon néz hülyének mindenkit, azt hinné: csupán egy hiányosan tájékozódott/tájékoztatott bohókás filosz jobbító szándékű magánmanővereinek lehet tanúja a parlamenti munka részletei iránt még érdeklődő, olvasni tudó közönség. Ezesetben L. Simonnak semmi más dolga nincsen, mint, hogy a Magyar Írószövetség után szépen iratkozzon fel a parlamenti lobbisták listájára, tegye transzparenssé tevékenységét. Így a választók három év múlva eldönthetik majd: a jövőben parlamenti bioetanol-kijáróemberként vagy alanyi költőként látnák szívesebben.