Divat lett hibridet fikázni

2011.08.24. 09:38 - vancat

Divatos, sőt trendi-öko lett a hibrid autókat fikázni. "Túl sok energiát emészt fel az előállításuk, túl sok helyről kell - rengeteg széndioxid-kibocsátással - szállítgatni a különböző, hozzájuk szükséges nyersanyagokat és alkatrészeket, túl nehezek, túl magas a fogyasztásuk és egyáltalán: humbug, átbaszás az egész", stb.

Egyrészről helyeslem mindezt, hiszen végre nem az történik, hogy valakik, valahol kitalálják valamiről, hogy az zöld, majd ezt az emberek kritika nélkül elfogadják és gondolkodás nélkül megveszik, amit eléjük tesznek. Másrészt én magam is kifejezetten rühellem a képmutató hibrideket: S osztály, 7-es BMW, Lexus GS és egyéb környezetpusztító szörnyetegek, amelyekbe beleszerelnek egy villanymotorkát, kiszámolják, hogy ezzel mennyivel csökkent a fogyasztásuk - ami általában a gyakorlatban még csak nem is igaz -, és eladják őket környezettudatos autónak. (Így vásárolt az előző kormány környezetvédelmi minisztere, Szabó Imre egy több mint húszmilliós luxus Lexust, mondván: tarthatatlan állapot, hogy egy zöldminiszter ne hibriddel járjon.)

Szóval teljesen egyetértek: legyünk kritikusak, akár egészen az intrikusság határáig is. Mégis fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Ne higgyük azt, hogy ha fikázzuk a hibrideket, akkor már automatikusan nagyon tudatos környezetvédőkké avanzsáltunk. A hibridekkel kapcsolatos - jogos - ellenérvek döntő többsége ugyanis áll a nem hibridekre is. Készültek megdöbbentő számítások arról, hogy például a Nissan bizonyos, abszolút nem hibrid típusainak alkatrészei hány kontinensen keresztül utaznak oda-vissza, mire végre kikötnek a fogyasztóhoz legközelebbi kereskedésben.

Ezek az autók már életciklusuk megkezdése előtt időzített ökológiai bombák. Annyi energia, széndioxid és nyersanyag kell az előállításukhoz, hogy néha évek használata alatt nem szennyeznek annyit, amennyit gyártásuk és szállítgatásuk idején. Ugyanakkor egy kisebb hibrid használata - mint a Honda Jazz, vagy a most érkező új Toyota Yaris, a Honda Insight vagy a hamarosan bemutatkozó, konnektorról is tölthető Prius, amely beéri 2-3 liter benzinnel - azért nem hiszem, hogy a legördögtől valóbb ökológiai bűn lenne.

Különösen városban, ahol előjönnek a vegyes hajtás előnyei - ahol lehet szennyezés nélkül araszolgatni, megállni, elindulni és ott nem szennyezni, ahol egyébként a legtöbbet ártanánk vele. Szóval, nem akarok én a hibridek apologétája lenni, de azt javaslom: senki ne nyugtassa meg a zöld lelkiismeretét azzal, hogy a hibrid úgy, ahogy van szar és kész. A legkörnyezettudatosabbnak én azt tartom, aki 1. nem jár autóval, 2. ha muszáj neki, akkor a lehető legkisebbel, a lehető legkevesebbet, és 3. a lényeg: igazán környezettudatos az, aki nem cserélgeti az autóit, hanem akár évtizedekig megtartja, szervizeli. Tehát nem megy bele a lecserélgetés ostoba, szánalmas konzumidióta, reklámok által gerjesztett attitűdjébe. Legyen az hibrid, benzines, dízel vagy akár egy villanyautó.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr523175311

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tilosban parkolás már a gyermekkorban kezdődik 2011.08.24. 12:18:15

Az Elvarázsolt Kastély üzemi bejárata előtt, amelyen keresztül többek között a Döglött Béka étterem alapanyagait szokták szállítani, ma órákon át tartó fennakadást okozott egy gazdátlanul hagyott, szabálytalanul parkoló autó. A Mercedes gyártmányú hibr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the cat 2011.08.24. 10:45:46

A felsoroláshoz még hozzátenném a Honda CRZ-t. Nagyszerű kis hibrid sportkupé, normális vezetési
stílus mellett 4-5 literes fogyasztással.
Ráadásul kényelmes és nagyon relax.
Rendszeresen megjárom vele Svájcot és
hosszútávon is tökéletes.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.24. 12:47:21

Egyelőre lehet, hogy a hibrid autó teljes (a bányától az újrahasznosításig) káros anyag kibocsátása magasabb mint egy nem hibridé, azonban két fontos dolgot nem szabad kihagyni.
A benzin/dízel, ha teljesen el nem is fogy, az olcsón kitermelhető készletek biztos megcsappannak. Aztán marad a mélytengeri bányászat meg az olajpala a mai árak sokszorosáért. Tehát kell valami alternatíva, hogy a mai mobilitást fenntartsuk.
A másik dolog pedig a fejlesztés. A mai hibridek igazából még csak jó nagy teszt flották. Lehet finomítgatni, fejleszteni, kiszűrni, hogy mi a zsákutca. A belsőégésű motor már jó 100 éves, kiforrott technológia, de még mindig tudnak rajta fejleszteni. Akkor képzeljük el, hogy a villamos hajtás/energiatárolás hol tart. Ha most vesszük a hibrideket, a gyártók tanulnak belőle, és mire elfogy az olaj talán lesz egy olcsó alternatíva.

ezekallatok 2011.08.24. 15:22:43

A kis hibrideknek igenis van értelme városban! a Mercedes S400 Hybridnek sehol sincs értelme - tényleg áll hibrid és még regadó kedvezmény is van rá, nem is kicsi!

Aldo Ra1ne 2011.08.24. 15:57:28

A Lexus GS hibrid nem pici, hanem 200 lóerős elektromotor van benne. Azért az nem a 17Kw-os BMW hibrid.... És még jó is valamire.

w a s d 2011.08.24. 16:06:54

"...igazán környezettudatos az, aki nem cserélgeti az autóit, hanem akár évtizedekig megtartja, szervizeli. Tehát nem megy bele a lecserélgetés ostoba, szánalmas konzumidióta, reklámok által gerjesztett attitűdjébe. Legyen az hibrid, benzines, dízel vagy akár egy villanyautó."

Azért ez, ahogy mások is meg szokták jegyezni kommentjükben ebben a témában, nem teljesen igaz. Mert attól, hogy aki teheti, 4 évente vesz új autót, még nem feltétlenül dobja ki a régit, hanem azt valaki, akinek "csak" arra telik, vagy akinek elég, vagy kifejezetten jobb is a 4-5 éves használt, még tovább használja azt akár 10-15 évig, vagy csak másik 4-5 évig, mikor lecseréli egy másik párévesre, az öregebb meg megy egy szinttel "lejjebb".
Ha mindenki az autó végkimerüléséig használná azt, akkor nem lehetne épkézláb használtautót venni, mindenkinek időnként be kellene menni a szalonba egy újért.

Earendil 2011.08.24. 16:13:54

Az autók gyártásakor az energiaigény és a COzwei kibocsátás kevesebb, mint 10% jelentkezik. Ez igaz a hibridekre is. A "cserélgetési mánia" pedig a munkáltatómnál _kötelező_, mert 200.000 km felett az autók üzembiztonsága rohamosan csökken, vegye meg használtautóként az, akinek nem baj, ha néha lerobban. Az új autó gyors lecserélése nem jelenti azt, hogy a 3 éves autókat bezúzzák.
Az emberek nem használják 30 évig az autójukat, mert egyszercsak az autót alkotó alkatrészek összértéke átlépi az autó értékét, a fenntartási költsége pedig elviselhetetlenné váli, és így a bontósnak jó üzlet megvenni, szétszedni, eladni. Ettől még az autó megintcsak nem kerül "kidobásra", hanem reinkarnálódik 52 másik autóban.

w a s d 2011.08.24. 16:14:55

A hibriddel meg az a baj, hogy hiába kell a másik autó alkatrészét is körbeutaztatni a Földön, egy hasonló méretű hibridben ott van plusz alkatrésznek a hagyományos autóhoz képest az akku pl., amit még pluszban kell előállítani, szállítani.
Mindenesetre azért a crz kicsit megnyugtató, mert mutatja, hogy kézi váltóval is lehet a hibridhajtást párosítani (ami lehet, már létezett korábban is, de itt kezdte a reklám is hirdetni, szélesebb körben ismertetni a kombináció létezését).

Szityu 2011.08.24. 16:15:47

Azért szerintem nem teljesen valós képet fest az író. Szerintem bizonyos nagyobb teljesítményű hibrideknek igenis van értelme. Például a GS450h városban eljár 10 literrel, amely bizony megfelel, sőt még talán kevesebb is mint az azonos teljesítményű bmw vagy audi dízelek. Ugyanakkor ahhoz kétség sem fér, hogy kevésbé terheli a környezetet mint a dízelek, ráadásul a prémium szegmens vásárlóit is meg kell valamivel nyerni a technológiának, őket pedig crz-kkel igencsak nehéz lenne. Azzal persze egyetértek, hogy a s400 meg társainak semmi értelme, ahol egy nevetséges elektromotorral próbálják a hibridség látszatát kelteni.

w a s d 2011.08.24. 16:20:03

Még valami: a pár 10- en- 20-on kW- os elektromotor is elég lehet ahhoz az "ál"- hibridekben, hogy továbbgurítsák az akár 2-2,5 tonnás autót az araszoló kocsisorban pl.

nagyfeszültség 2011.08.24. 16:34:18

Taxiknál például kifejezetten előnyös a hibrid hajtás: sok város, sok dugó, megállások, elindulások.
Jó lenne több Insight és Prius taxit látni Pesten...

vjalle76 2011.08.24. 16:36:22

A hibrid egy nagy atveres. Sokkal dragabb mint barmi mas, kb ugyanannyit, de inkabb tobbet eszik, mint egy dizel, az eloallitasa pedig annyi kornyezeti karral jar, hogy talan az egesz eletciklusa alatt nem hozza be a hatranyat a sima benzineshez kepest.
Miert nem csinalnak vegre jo dizel hibridet?

gatto nero 2011.08.24. 16:37:11

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

Valóban a hibridhajtást úgy is fel lehet fogni, mint az
autóba való villanymotork fejlesztését-tesztelését.
Ráadásul szerintem mind a villanymotorok, mind pedig az aksik elég jól teljesítenek: nem nagyon hallani meghibásodásokról. Ráadásul a hibrid Hondák és Toyoták a legmegbízhatóbb autók között vannak -
világviszonylatban is.

phaszfej 2011.08.24. 16:42:06

Leszarom magasról a környezetvédelmet. Pusztuljon a föld!

isti77 2011.08.24. 16:51:14

@vjalle76: én is elgondolkodtam már azon, hogy miért csak benzines-elektromos hibrid van, dízel-elektromos miért nincs.

the cat 2011.08.24. 16:53:06

@ezekallatok:

Eleve szégyen és költségvetési pancserség, hogy
egy luxusautóra adókedvezményt adnak.

the cat 2011.08.24. 16:54:40

@Szityu:

Lehet, hogy a Lexus jó hibridet gyárt, de a
környezetvédelmi miniszter akkor se járjon Lexussal.
Meg egyik miniszter se....

hackbard.celine 2011.08.24. 17:22:21

a szerző ismét elvakult, ráadásul önmagának mond ellent:
"igazán környezettudatos az, aki nem cserélgeti az autóit, hanem akár évtizedekig megtartja, szervizeli"
- a zöldidióta hybrid konzumer épp csak azt nem veszi észre, hogy az 1.6-os benzines hez képest autója 300 kg többlet tömeggel jár
- a zöldidióta konzumer nem veszi észre, hogy az Li-ion akku pack véges számú töltés-kisütési ciklust bír, 6 év után többe kerül mint az autó (étvizedekig használható mi?)
- a zöldidióta konzumer ugyancsak nem veszi észre, hogy egyetlen fontos komponens, nevezetesen a töltésvezérlő és elosztó elektronika javíthatatlan. Egy négy éves Prius ára csak ez az egység. Jelöletlen IC-k, még a márkaszervizek számára is beszerezhetetlen kapcsolási rajzok (na nem mint ha értenének hozzá).
Vegyen mindenki hybridet kétszeres áron az azonos méretű és középkategóriáshoz képest, mert az a t. blogger szerint jobb mint a bioetanolkamu.
Ismét röhögnöm kell.

záporjózsi 2011.08.24. 17:31:19

A mai fetrengési pont:
"Annyi energia, széndioxid és nyersanyag kell az előállításukhoz"
A CO2 szállítását nagy tételben, rövid határidőre vállalom.

victor vacendak 2011.08.24. 17:35:20

@Aldo Ra1ne: ja, a GS450h városban 10-et fogyaszt. Tényleg k..va jó. A nagy hibrid mint csak adócsalás.
Aki igazán aggódik a városok levegője miatt, az nem vesz dzelt. Ennyi. Már is megmenti emberek ezreit a tüdőráktól.

vjalle76 2011.08.24. 18:06:35

@victor vacendak: legujabb kozvetlen befecskendezeses benzinesek ugyanugy "fustolnek" (reszecske-kibocsatas), mint a dizelek. Az Euro5-ben ugyanaz a limit vonatkozik rajuk.
europa.eu/legislation_summaries/environment/air_pollution/l28186_en.htm
"Csak" NO2-ben rosszabbak, cserebe fele a CO2 kibocsatas.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.24. 18:53:21

@victor vacendak: Ezt a hibrid Lexus dolgot kétféleképpen meg lehet közelíteni. Az egyik, hogy a kurva anyját, hogy zöldnek tetteti magát, mert jóval többet eszik, mint egy VW Polo. A másik oldalról viszont, ha azt vesszük, hogy az illető nem VW Polot akar venni, hanem egy felsőkategóriás autót, akkor az adott kategóriából környezetkímélőt választott. Persze az adózás az más, nyilván nem hibridség, hanem fogyasztás/káros anyag kibocsátás alapján kéne környezetvédelmi osztályba sorolni, úgy tisztább lenne a kép. Akkor igazságos lenne a dolog, lehetne mutogatni, hogy itt egy felsőkategóriás autó ami egy középkategóriás autó kibocsátásával bír (és aszerint is adózik). Az autógyárak mérnökei meg majd eldöntik, hogy benzines, dízel, turbós, kompresszoros, szívómotor, hibrid, vagy csak start-stop rendszerű, a részletek lényegtelenek, mi jön ki a kipufogón, környezetvédelmi adó aszerint.

victor vacendak 2011.08.24. 19:23:32

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: de nem környezetkímélőbb, mint a póló...Abban egyetértek, hogy hülyeség rákényszeríteni mindenkire egy törpeautót. Én is a luxust választanám, ha tehetném. De az az adókedvezmény, amit a 10-12 liter fogyasztást produkáló GS450h kap, nevetséges, ha környezetvédelmi indokok mögé bújtatják...

victor vacendak 2011.08.24. 19:28:13

@vjalle76: ennek azért járj utána légyszíves még egyszer. A dízel égésfolyamatainak melléktermékei ég és föld a bezinesekhez képest. Főleg, ha a benzines turbó. A dízel sem a csak füsttel öl (sőt, a régi füstös sokkal nagyobb méretű, de kisebb felületű kormot lövell, mint a modern - ugye a Toyota D4D reklám a tiszta füsttel mekkora hazugság -, így a az emberben nem egyből a vérbe kerül, hanem jó eséllyel csak a tüdőbe :-), hanem a láthatatlan részecskékkel, amire szűrő még vagy 10 évig nem lesz.
A jogalkotásra hivatkozni...hát nagy melléfogás. A CO2 semmi ahhoz képest, hogy hány nem dohányzó ember hal meg tüdőrákban a nagyvárosokban a dízel szmognak köszönhetően.

Liquid_Night 2011.08.24. 21:27:17

@Earendil: "A "cserélgetési mánia" pedig a munkáltatómnál _kötelező_, mert 200.000 km felett az autók üzembiztonsága rohamosan csökken"

Na az egyik legnagyobb "kortünet" pont itt van, észrevétlenül. 30-40 éve (nemcsak) a Mercedes tudott olyan autókat gyártani amik még ma is mennek. Megvették őket Németországban, 10 év múlva jöttek Magyarországra, utána mentek Albániába, most meg Egyiptomban és Irakban vannak, de mennek, millió kilométerrel a hátuk mögött. Valahol egyszer leírták, hogy a mai technikai fejlettséggel olyan autókat lehetne gyártani, amik 40 évig üzembiztosak. És nem arról van szó, hogy a teljesítménysűrűség nőtt meg annyira, hogy egyszerűen "ennyit bír" a gép.

Ezt pedig szeretjük ráfogni a nagy cégekre meg a tervezett avultatásra, holott a közgazdasági tény az, hogy az extrém megbízhatóságot gyártó cégek vagy a luxuspiacon élnek meg, vagy csődbe mennek. A tömegnek nem ez kell...

Ennek az autóiparnál maradva jó példája pont az említett Mercedes. Amíg olyan minőségű autókat gyártottak ami ma is etalon, addig stagnáltak, majd amikor lejjebb adták, kicsit gagyibb, kicsit csillogóbb, akkor nőttek. Ez a baj.

vjalle76 2011.08.24. 23:03:35

@victor vacendak: Tevedes, nem a tuzeloanyag kemiai osszetetele a problema, hanem maga a kozvetlen befecskendezes, es az inhomogen keverekkepzes. Ezek az uj benzinesek pont ugyanolyan koromreszecskeket bocsatanak ki, mint a dizelek. Van, hogy feketen fustolnek. (google: tfsi smoke es hasonlo kulcsszavak) Ha nem, akkor lathatatlanul gyilkol a PM10-PM5-PM2.5.

Ez a problema csak az uj benzineseket erinti. A regi, szivocsobe befecskendezos verziok koromkibocsatasa elhanyagolhato volt, sajnos a nyomatekuk is :) Az Euro5/6 csak a kozvetlen befecskendezeses benzinesekre ir elo hatarerteket, a regieket tovabbra sem kell merni.
A hatarertek dizelre es benzinre is 5mg/km, a Toyota dizel gyarilag 2mg/km-et tud. (Lehet hogy az ujabbak meg jobbak, reg neztem) Nem vagyok benne biztos, hogy ezt minden jelenlegi GDI meg TFSI meg hasonlo benzinesek be tudjak tartani... Toyotanal a benzinesek tobbsege nehany honapja csak Euro4 volt, csak a dizelek kaptak Euro5-ot!

A finompor-szennyezes kb fele fekezeskor keletkezik, a maradek jelentos reszeert a regi dizelek felelosek. Meg a benzinesek, melyek nehany 10e km alatt kipufogjak a katalizatort a levegobe, mergezo nehezfem szemcsekre egett brutal rakkelto (aromas)szenhidrogen-szarmazekok formajaban.

Ez van... Ahol gyalulnak, ott hullik a forgacs. Nekem tovabbra is a fejlett dizelek tunnek a megoldasnak, mert:
1. Nagysagrendileg ugyanannyi merget termelnek, mint a tobbi, mar nem szamitanak sokkal szennyezobbnek
2. Az eloallitasa sokkal olcsobb es kevesebb kornyezeti karral jar, mint a hibrideke
3. Elettartamuk minden motortipus kozul a leghosszabb (a ma hasznalt technologiakat tekintve)
4. Fogyasztasuk es CO2 kibocsatasuk minden ismert motortipusnal alacsonyabb, tobbnyire a benzines hibrideket is verik


süti beállítások módosítása