Jetskizzünk kulturáltan!

2013.06.21. 14:13 - vancat

Környezetvédők és természetvédők, evezősök, vízitúrázók vagy a vizek partján napozni, pihenni vágyók az elmúlt években hiába emeltek szót a jetskivel, motorcsónakkal embereket, állatokat és nyugalmat veszélyeztető tahók ellen.

Blogunk tahók ellen küzdő sorozatának posztjai is leginkább a velünk egyetértők nagyszámú dicséretével, meg persze néhány, a posztokban magát felismerni vélő, dühbe gurult kedves olvasó fenyegető és káromkodó kommentjeivel egészült ki.

Eredményt azonban nem sikerült elérni.

A Noemisszio idén nyáron stratégiát vált: meglátogattuk Gerencsér Csaba jetski világbajnokot, aki a Trenddekfilm technikai segítségével, kérésünkre egy kisfilmen is elmondta: hogyan illik jetskizni - és persze hogyan nem. Csaba nemcsak rendkívül fontos gondolatokat osztott meg velünk a kulturált jetskizésről, de személyében egy igazán kedves, segítőkész embert ismerhettünk meg.

Szóval, kedves tahó módon jetskizők, megtisztelő figyelmükbe ajánljuk Gerencsér Csaba gondolatait, azzal a javaslattal, hogy csónakok felborítása, evezősök lefröcskölése, napozók nyugalmának zavarása, fenyegetőzés és más felesleges pótcselekvés helyett inkább Gerencsér Csabával tessenek versenybe szállni, sebességben, technikai tudásban, emberségben és úriemberségben.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr75371965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2013.06.21. 15:27:55

Szimpatikus csávó és okosan beszél: kérdés, rá hallgatnak-e a tahók?

nagyfeszültség 2013.06.21. 15:39:59

@gatto nero:

Szerintem ez itt most kurvára lényegtelen.

MACSKANŐ 2013.06.21. 16:54:27

Amikor Mexikóban meg Kubában versenyzett egész Magyarország drukkolt neki. Egyébként kicsit büszkébbek lehetnénk rá, nem sok sportág van a világon, amiben a tíz legjobb közül az egyik magyar.
Ráadásul tényleg szimpatikusan beszél a "tahókról" -:)


süti beállítások módosítása