Irigylésre méltó, példaértékű finnyásság az, ahogy a Norvég Állami Olajalap reagált a magyar olajtársaság, a MOL körüli híresztelésekre. A közismert nevén Norvég Alap - informálisan bár - jelezte a magyar olajtársaságban lévő - egyébként kevesebb mint 2 százaléknyi - részvényének esetleges eladási szándékát, etikai okokra hivatkozva. A világ egyik legnagyobb állami befektetési alapjának szabályzata ugyanis tiltja, hogy korrupciógyanúba keveredett vállalatba befektetésük legyen.

Valljuk meg őszintén: nem lehet könnyű dolga a Norvég Alap etikai ügyekért felelős vezetőjének, amikor figyelmét egyszerre kell rajta tartania azokon az európai és azon kívüli vállalatokon, ahol kisebb-nagyobb pakettel rendelkeznek és - gondolom én - azonnal jeleznie kell, ha valahol korrupciógyanú esete áll fenn és vissza kell vonni a befektetett pénzt.

Kérdés persze, miként definiáljuk a korrupciót, egészen pontosan mit is tekintünk annak. Aki olajkitermeléssel foglalkozik - mint a Norvég Állami Alap tulajdonosai - azoknál jobban bizony senki nem tudhatja: míg Európában a korrupció általában ígéretek, szívességek, kenőpénzek kilátásba helyezésével és átadásában nyilvánul meg, kint a "végeken", Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában bizony ennél radikálisabb formái is előfordulnak. Mondjuk, ha az őslakosság esetleg tiltakozik egy-egy tengeri, vagy őserdei olajlelőhely kiaknázása ellen, pedagógiai okokból például bérgyilkosokkal agyonlövetik a hangadóikat, majd a bekussoltatott megfélemlített embereket rabszolgamunkával kényszerítik saját egykori lakhelyük feldúlására és évezredek óta életet adó erdeik felégetésére.

Jó, tudom, ez nem igazi korrupció, de azért abban nyilván egyetérthetünk, hogy ez sem annyira etikus cselekedet.

Ettől teljesen függetlenül, még véletlenül se keltve azt a látszatot, hogy ujjal mutogatnék valakikre, azt javaslom, érdemes lenne a Norvég Alapnak felülvizsgálni a Shell olajtársaságbeli invesztícióit is. Persze nem sürgős, majd elég lesz csak akkor, ha ezt a MOL-ügyet már sikerült megnyugtatóan lezárni.

De hagyjuk is a távoli kontinenseket, térjünk vissza Európába. Oda, ahol nem gyilkolnak, nem fenyegetnek.
Legfeljebb kérnek, mosolyognak. Ha nem megy, még jobban kérnek, még többet mosolyognak és - a kéréstől persze teljesen függetlenül - támogatásokat helyeznek kilátásba.

Ezt tette például egy másik cég, amelyben a Norvég Alapnak pénze csücsül. Ők a Volkswagen. Kérte, kérlelte Merkel kancellárasszony pártját, halasszák már el az autók széndioxid-kibocsátásának száz gramm/kilométeres érték alá szorítását, mert arra úgymond még nincsenek felkészülve. Mit ad Isten, Merkel kancellár asszony már választási kampányában azt hangoztatta, hogy "nehogymár az európai bürokraták mondják meg mennyi legyen az autók széndioxid-kibocsátása".

Majd újraválasztása után be is jelentette, hogy nem egyeznek bele ebbe a "borzalmasan radikális", "tarthatatlan" célkitűzésbe. (Csak a tényszerűség kedvéért: egy B kategóriás Ford vagy Renault már ma képes a 100 gramm alatti értéket produkálni.)

De hagyjuk a németeket, érkezzünk vissza Magyarországra, a MOL hazájába. A Merkel pártjának megpuhítását is könnyedén abszolváló Volkswagen itteni helytartói és forgalmazói, a Porsche Hungária vezetői mosolyogva elérték, hogy állami önkormányzati közbeszerzéseken, közpénzeken szinte kizárólag a cég termékeit (Skoda, Audi, Volkswagen, Seat) vásárolják. Mindez nyílt titok, mindenki tudja, hogy úgyis mindig a PH győz. Sőt, mintha az önkormányzatok, állami szervek, minisztériumi háttérintézmények kötelességüknek éreznék, hogy újabb és újabb - egyébként egyre átlátszóbb - indokokkal vásároljanak újra és újra PH-s termékeket.

Korrupció lenne mindez? Ilyet nem állíthatunk. Legfeljebb néha együtt ebédel egy-egy állami vezető és a Porsche Hungária főnöke egy elegáns bekamerázott étteremben és beszélgetnek, mosolyognak. Valahogy úgy, ahogy egyszer azt állítólag Hernádi Zsolt és Ivo Sanader tette.