A Dunakanyar kellős közepén, a nagymarosi partokon a helyi polgárok kiadták a jelszót, és aláírásokat is gyűjtenek hozzá: strandot a strandra!

Mármint arra a területre, amely vagy száz éven át a marosi polgárok kedvenc fürdőző helye volt, politikai rendszerektől függetlenül - egészen addig, amíg a rendszerváltást követően, jelképes bérleti díj fejében egy sportegyesület kizárólagos birtokába nem került. Noha a kezdeményezést már mintegy 600 aláíró támogatja, az ügy nem éppen a megnyugtató végkifejlet felé tart.

A nagymarosi partról lélegzetelállító panoráma tárul elénk, a természet és az épített környezet, a történelem és a kultúra harmonikus egysége, a szentendrei sziget-spicctől a Prédikálószékig, középen Visegráddal, a Salamon-toronnyal, a visegrádi sziklákkal, és fenn a magasban az ország egyik jelképével, a várral.

A marosiak persze nemcsak a túloldalt figyelik; kedvelik saját városukat is, és rajongva szeretik a Dunát, főleg nyáron. A korabeli képeslapok tanúsága szerint már az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején is nagy volt itt a strandélet - pontosan a visegrádi várral szemben.

A hagyományos strandkultúra feltámasztására, ugyanezen a területen, a hetvenes években a kor szellemének megfelelő medencés strandot álmodtak meg a városvezetők. A partra támfalat építtettek, a fal mögötti részt feltöltették, hogy ott - a folyó szintje felett - lehessen létrehozni a strandot. Medencére már nem futotta a tehetségből, de annyi pénz még maradt, hogy egy hosszú, falazott kabin-sorral válasszák el a strandot a mögötte kígyózó 12-es úttól.

Noha a kabinokat sok-sok évi szolgálat után lebontották, a terület a mai napig „strand” bejegyzéssel szerepel az ingatlan-nyilvántartásban. A Helyi Építési Szabályzat a strandot különleges területként határozza meg, amely - a motoros sportok kivételével - elsősorban a vendéglátás és a vízi sportok létesítményeinek elhelyezésére szolgál.

Ennek ellenére az egykori strandon fokozatosan éppen egy motoros sport képviselői vertek gyökeret - már amennyire a motorcsónak-tartás, -tárolás és vízrebocsátás sportnak tekinthető. A motorcsónak-tulajdonosok ugyanis létrehoztak egy sportegyesületet, ami szerény bérleti díj ellenében (63.500 Ft/hónap) kizárólagos használatba vehette az ország egyik legszebb pontján fekvő, köztulajdonban lévő, több mint 500 négyzetméteres területet, gyakorlatilag az előtte és alatta húzódó partszakasszal együtt, ahol pontonkikötőket létesített.

Az a fás-parkos terület, amely bármely magyar vízparti város gyöngyszeme lenne, csúcsidőben 50-60 motorcsónak szabadtéri raktára lett.

A marosiak közben alkalmazkodtak a pontonokkal megszórt partrész és a strand életében bekövetkezett változásokhoz, és évek óta közvetlenül a strand feletti Duna-szakaszra járnak fürödni, akár tiltják ezt a hatóságok, akár elnézik.

A fürdőzés tiltása a marosi strand magasságában azért van érvényben, mert a közelben jelölték ki a teherszállító hajók veszteglőhelyét – a képviselőtestület erősen lobbizik, hogy legalább ezt fél kilométerrel feljebb helyezzék, így mégis lehetne kijelölt fürdőhelye a városnak, az igazi strandtól alig száz méterre.

A városvezetés elképzelését (adjuk vissza a Dunát a nagymarosiaknak) felkarolta egy helyi fiatalok által alapított és működtetett civil szervezet, a Kerekegylet Közhasznú Egyesület. A fiatalok már számos sikeres kezdeményezést valósítottak meg, beindították a helyitermék-piacot, rendbe hozták a teljesen elhanyagolt Hunyadi sétány parti részét, öltöző kabint, hintákat, padokat állítottak, homokozót, strandfoci-pályát építettek.

A Kerekegylet azzal a korántsem meglepő ötlettel kapcsolódott rá a városatyák elképzelésére, hogy ne csak a Dunát, de a strandot is kapják vissza a marosiak. Sőt: ők akár vállalnák is a strand létrehozását és nonprofit működtetését még úgy is, hogy magasabb bérleti díjat fizetnének az önkormányzatnak, mint a motorcsónakosok.

De általános meglepetésre visszapattantak a képviselő testületről.

A jelek szerint ugyanis a nagymarosi strand területét a Motorcsónak SE paradox módon az önkormányzat kifejezett támogatásával használja, hiszen a meglepően alacsony bérleti díj mellett (ami jachtonként mindössze havi ezer forint körüli összeget jelent) helyi egyesületként megkapta a területen lévő épületek (büfé, klubhelység, öltözők) ingyenes használati jogát is.

A városban és a környéken a motorcsónakok tárolásának piaci ára ennél minimum tízszer-tizenötször magasabb – ezt a helyiek által jachtklubozásnak becézett gazdasági vállalkozást nehezen lehet sporttevékenységnek nevezni, így a bérbeadó önkormányzatiak a közpénz rovására finanszírozzák kevesek luxuskedvtelését, vagy éppen extranyereségét (miközben épp a bevételek fontosságáról papolnak más frontokon persze).

És bár a Kerekegylet kezdeményezését rövid idő alatt több mint félezren támogatták aláírásukkal, és a szavak szintjén a képviselők többsége is egyetért az elképzeléssel, a terület funkcióváltását valahogy „nem tartják időszerűnek.”

Persze hogyan is tartanák annak – amikor a polgármester jachtja is ott pihen, és a helyhatósági választások közeledtével a legbefolyásosabb vállalkozókat sem lenne túl időszerű arra emlékeztetni, hogy immár fizetni is lehetne a hajótárolásért a város valamelyik üzleti alapon működő jachtkikötőjében.

A strandosok elképzelésével szemben néhányan abbéli aggodalmuknak adnak hangot, hogy számos motorcsónakosnak nem lesz pénze a drágább kikötésre, az önkormányzat nem tud alternatívát kínálni nekik, és így nem lesz hova menniük. Hát tényleg megszakad az ember szíve. Vajon van-e még egy olyan város az országban, amelyik szociális intézményt tart fenn a szupergazdagoknak?

Természetesen a városban és a környező településeken féltucatnál is több tárolási lehetőség van, piaci árakon – emlékezteti az aggódókat a civil közhasznú egyesület. Ráadásul a dunaparti város szinte összes lakója kertes házban él, átlagban 200-250 méterre a folyótól, így sem a tárolás, sem a vízrebocsátás nem jelenthet megoldhatatlan gondot. De ha gond is, semmiképpen nem a nehéz helyzetben gazdálkodó közösség gondja.

A Kerekegylet és az elképzelést támogatók még nem adták fel, harcolnak az igazukért. Tudják, hogy egy kisvárosban, ahol szinte mindenki mindenkit ismer, esetleg napi kapcsolatban is áll a másikkal, minden konfliktus kellemetlen, minden érdekellentét tisztázása a fennálló egyensúly elkerülhetetlen megbontásával és újrateremtésével jöhet csak létre, de szilárdan bíznak benne, hogy előbb-utóbb a képviselőkkel együtt a szélesebb közösség érdekeinek képviseletére hivatott polgármester is melléjük áll. Remélhetően előbb, mint utóbb. Hiszen őszi újraválasztásában komoly érdemeket szerezhet túramotorcsónakja is. Ha majd talál neki máshol helyet.