A négyszáz forintra emelkedett benzinár híre, úgy tűnik, kitűnő marketingeszköznek bizonyult az egyelőre nagyrészt áttekinthetetlen tulajdonosi háttérű hazai bioetanol-gyártók és -forgalmazók számára ahhoz, hogy harsányan népszerűsítsék placebó gyógyszerüket a motorizáció valóban súlyos betegségeire.
Mindenkihez van egy jó, biztató - de hamis tőmondatuk. A spórolósoknak arról beszélnek, milyen olcsó hajtóanyag a benzinhez képest az E85. Arról már nem, hogy milyen technikai kockázatokkal - majd többletköltségekkel - jár tartósan ilyen üzemanyagot tankolni. Arról sem, hogy annak a néhány gyártmánynak az esetében (Peugeot, Ford, Volvo, Saab modellek), amelyek gyárilag kifejezetten alkalmasak bioetanol tankolására, milyen értékvesztésre számíthatnak a tulajdonosok benzines és dízel társaikéhoz képest.
Mint ahogy azt az evidenciát sem említik, hogy a bioetanol esetleges széleskörű elterjedése esetén az állam majd természetesen egy új jövedéki adó formájában azonnal hozzá fogja igazítani a benzin árához az etanolét - ugyanúgy, ahogyan azt a gázolaj árával tette, amikor szélésebb körben elterjedtek a személyi használatú dízel gépkocsik.
Ennél sokkal nagyobb disznóság azonban, hogy a környezet védelméért felelősséget érzőket súlyosan és többszörösen megtévesztik a bioetanolisták. Ma már szinte mindenki elfogadja azt a tényt, hogy a belsőégésű motorizációnak, ha nem is a napjai, de az évei meg vannak számlálva. Valószínűleg hosszabb távon a - remélhetőleg - döntőrészt megújuló energiából származó elektromos hajtás fogja felváltani a benzint és a gázolajat.
Addig három dolgot lehet tenni: minél kisebb fogyasztású és károsanyag-kibocsátású autókat gyártani és vásárolni, tökéletesíteni az elektromos rendszereket és az akkumulátorokat, valamint - jónak tűnő átmenetként és kompromisszumként - terjeszteni a gázalapú hajtást, amely legalább valóban tisztább és olcsóbb a benzinnél.
Ebbe a viszonylag tervezhető és pozitív jövőképbe rondít bele a bioetanol-biznisz, amikor azt hazudja: zöld alternatívát kínál az előbb felvázoltakkal szemben. Holott a baj éppen az vele, hogy sokkal sokrétűbben, áttekinthetetlenebbül és beláthatatlanabbul pusztít, mint a legtöbb más energiaforrás. Nemrégiben magyarul is megjelent egy - egyébként színvonalas - energianövény-termesztésről szóló szakkönyv, amely szenvtelenül elmagyarázza, hogyan lehet a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban kihasználni egy földterületet arra, hogy különböző etanol-alapanyagokat termesszünk rajta.
Azt azonban még a könyv bioetanol-párti szerzője is megjegyzi: csak az emberi felelősségtudat és józan belátás szabhat majd határt annak, hogy erdők és az élelmezés szempontjából fontos termőterületek ne essenek áldozatául az etanolláznak. Képzeljük csak el, amikor valakiknek - akikről hangsúlyozom: azt sem tudjuk, kik, nem tudjuk, magyarok vagy külföldiek, bankok vagy olajsejkek - a felelősségtudatára van bízva, hogy aktív mezőgazdasági termőterületet és értékes erdőt semmiképpen se vonjanak etanol-alapanyag termesztés alá. Meg amikor ugyanezeknek az ismeretleneknek a felelősségtudatára van bízva, hogy csak vasúton és ne kamionokkal szállítsák majd a megtermelt alapanyagot a feldolgozóüzemekbe....
Szóval könnyen belátható, hogy ha az állam egyszer szabadjára engedi a bioetanol-bizniszt, akkor ott nagyon nehéz lesz utóbb megálljt parancsolni az eddigieknél is eszetlenebb természetpusztításnak. Arról már nem is beszélve, hogy - akár még a bioetanol környezeti kockázatának tudatában is - hány környezettudatos fogyasztó lesz, aki nemet mond a jelenleg még valóban sokkal olcsóbb bioetanolra, ha azt folyamatosan reklámozzák és kínálják számára? Megmondom, nem sok... Érdemes lenne megkérdezni mondjuk egy nagyobb terepjáró tulajdonosát, aki éppen teletankolja E85-el az autóját: tisztában van-e azzal, hogy most éppen annyi termőterületet tarolt le, amely egy ember egyévi élelmezéséhez lett volna elegendő...
