A fejlett iparú társadalmak különös, speciálisan visszaeső klímabűnözői, a benzin és gázolaj kitermelői, forgalmazói és az őket kiszolgáló politikusok, kártékonyságukat tekintve kisstílű besurranó bolti szarkák Brazília úgynevezett megújuló energiákat előállító érdekcsoportjaihoz képest. Legalábbis ezt állítja Corey Bradshaw ausztrál biológus, aki szerint a bio-energiahordozókkal - élükön a cukornáddal - az egyetlen probléma az, hogy - bár valóban újra és újra lehet őket termeszteni, és ilyen értelemben megújulnak - gyakorlatilag felszámolják a biodiverzitást, elveszik és elszennyezik a vizeket, az irdatlan műtrágya-felhasználás miatt pedig egy pont után egyszerűen megmérgezi az amúgy is kizsigerelt termőföldet. Magyarán: szépen, lassan, csendben felszámolják vele az élelmiszertermelés, majd pedig a normális emberi létezés természeti feltételeit.
Így aztán - szégyenszemre és megdöbbentő módon - egy 179 ország ökológiai mérlegét vizsgáló tanulmányban Brazília áll az élen - a legnagyobb ökodisznók rangsorában. Így aztán a riói karneváljáról, őserdeiről és jó seggű nőiről világhíres dél-amerikai ország végül valószínűleg azzal írja majd be nevét a történelembe, hogy hogyan semmisítette meg csodálatos növény- és állatvilágát - egy kis "környezetbarát" autózásért cserébe.
Brazília példája jól mutatja: még csak igazán fejlett ipari társadalom sem kell ahhoz, hogy végletesen - és lassan visszafordíthatatlanul - szétverjék az ökoszisztémát egy kis trendi, megújuló energiatermeléssel. Egyszerűen csak elegendő ember kell, aki bioetanollal autózik, vígan, mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül.
Nálunk, itt Európában persze korántsem ilyen aggasztó a helyzet. Itthon szigorúan csak a parlagon maradt földeken termesztenek energianövényeket - elvileg, egyelőre. Pontosan addig marad ez így, amíg meg nem jön az igazi étvágy. Amíg nem gerjed annyi igény a bioetanolra, hogy suttyomban egy-egy haszontalanabb erdőt, teljesen értéktelen, lápos területet, néhány bozótost is beültessenek energianövényekkel.
Azt, hogy ezeket más néven mondjuk vizes élőhelyeknek, természetes, őshonos erdőnek hívják, le se fogják szarni. Mindig lesz néhány korrupt tudós - ha van rá büdzsé, még akadémikus is -, aki mindezeket a "hamis vádaskodásokat" majd kategorikusan megcáfolja.
Az ausztrál biológus, Bradshaw szerint a legnagyobb ökodisznók tehát a dél-amerikai energianövények termesztésének működtetői és haszonélvezői. Tökéletesen egyetértek vele. Véleményéhez hozzáfűzni legfeljebb annyit lehet, európai - és magyar - tanítványaik se kutyák. Aki ugyanis lelkiismeretlenül elautóztatja az emberekkel a megmaradt természetet, pont most, amikor talán felcsillant a remény, hogy hamarosan egy kicsit kisebb károkozással tudjunk közlekedni elektromos autókkal, ezek elterjedéséig pedig mondjuk takarékoskodással, esetleg gázhajtással csökkentsük a pusztítást, az tényleg igazán nagy disznó.
Ráadásul a brazil őserdőpusztító bioetanol-apologéták magyar tanítványainak erejét jelzi, hogy míg itthon, Magyarországon szinte minden parkolóházra ki van írva, hogy robbanásveszély miatt gázhajtású autóval behajtani tilos, a bioetanol káros mellékhatásairól sehol semmifajta korrekt, közérthető tájékoztatás nem elérhető.
Szintén érdekes jel, hogy bár - mint arról több kedves olvasóm tájékoztatott - több megkeresés is érkezett a mindig szigorú és igazságos elszámoltatási kormánybiztoshoz, Budai Gyulához az ügyben, hogy nézze már meg: kis és mennyit kaptak megépült és meg nem épült hazai etanolgyárakra közpénzből az utóbbi tíz évben, munkatársai ezt kategorikusan visszautasították. Az öreg balos filozófusokat vonatjegyeik és párizsi dorbézolásuk miatt szenvedélyesen - és lehet, hogy helyesen - vizsgáló Budai-stáb olvasómnak azt tanácsolta, ezirányú kérdésével forduljon a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Magyarán: kérdezzék meg a kecskét, hol a káposzta... Tiszta Dél-Amerika...