Kevés olyan belsőégésű motorral hajtott autó létezik, amelyből annyi kis manufaktúra készített már villanyhajtású változatot, mint a Fiat 500-as. Az egyik villanyfiat-átirat, a milánói székhelyű Castagna luxusvillany Fiat 500-asa ráadásul nemrégiben be is írta magát a világtörténelembe. A líbiai felkelők a világsajtó nyilvánossága előtt rekvirálták egyik példányát az akkor még élő Kadhafi tábornok autógyűjteményéből.
De a Castagna mellett legalább fél tucat más, nem gyári, kisszériás villanyhajtású Fiat 500 létezik. Tulajdonképpen lassan csak maga a Fiat volt, amelyik nagy durcásan ellenállt, mondván: nem jött még el a villanyautók korszaka. Most, az olasz szaksajtóban megjelent kémfotók tanúsága szerint valamicskét változott a helyzet, hiszen immáron zártpályás tesztköreit futja a Fiat saját készítésű, úgymond gyári villanyhajtású 500-a, hivatalos munkanevén a Fiat 500 EV.
Miután a Fiat lényegében utolsóként készített villanyautót saját modelljéből - igaz, tartsuk fenn a jogát annak, hogy esetleg ez a gyári változat lesz a legjobb - újabb csavar a történetben a kémfotó helyszíne: az ugyanis nem Mirafiori, Pomigliano vagy valamelyik olasz tesztpálya, hanem az amerikai Chrysler központ... Szóval, úgy tűnik, vérbeli amerikai autó születik, amit stílszerűen egyébként a Detroiti Autószalonon fognak bemutatni a nagyközönség előtt.
Ettől függetlenül azért nem gúnyolódnék... Egyrészt az új Fiat 500 - akárhol is találták ki - minden idők egyik legnagyszerűbb és legbájosabb kisautója, kéthengeres, kilencszázas Twin Air benzinmotorjával pedig egy igazán takarékos, kellemes kis autó. Ráadásul manapság, amikor komoly európai gyártók simán tesznek kínálatuk részévé számos, egyszerűen átmatricázott japán modellt (lásd például az igen illúzióromboló Mitsubishi-Peugeot érdekházasságot), nos, akkor igazán megbocsátható egy ilyen olasz-amerikai koprodukció.
Mindenesetre komoly emocionális lökést adhatna az elektromos autózás ügyének, ha egy ilyen csábító külsejű kisautóba, mint a Cinquecento, mihamarabb bekerülne gyárilag - és persze elérhető áron - egy jó kis villanymotor.