Motorpiac: kicsi, de izgalmas

2013.04.21. 15:34 - vancat

honda másik kép.jpgMég mindig nagyon kicsi, de már normális és idén rendkívül izgalmas a magyar motorkerékpárpiac - legalábbis a múlt évi statisztikai adatokból ez, és még néhány más következtetés is levonható. Például az, hogy szinte teljesen eltűntek a magamutogató, idióta, a motorosok között csak szervdonornak titulált alkalmi száguldozók, akik tavasszal megvettek egy méregdrága sportmotort, aztán nyár közepére már oda is vágták magukat az aszfalthoz - addig viszont százak életét, testi épségét kockáztatták, nyugalmát zavarták.

A vásárlók között megjelent egy jómódú, igényes és egyre rendszeresebben motorozó réteg: ők abszolút minőségi márkákat választottak, például Hondákat (2012-ben 850 darabot), BMW-ket (146 darabot), Piaggiókat/Vespákat (130 darabot) vásároltak.

Európa legnépszerűbb robogója - ahogy azt egyik ősrégi posztunkban megjósoltuk - szintén hallatlanul népszerű ezen a miniatűr hazai piacon is. De 2011-el ellentétben 2012 már nem ez, hanem a Honda elérhető árú, sportos luxusmindenese, az NC 700XA vitte a prímet: 68-an fáradtak be valamelyik szalonba egy vadonatújat vásárolni belőle. Egyébként a szó klasszikus értelmében vett országos kereskedő- és szervizhálózata is csak a Hondának maradt Magyarországon. Hogy ez egyik oka vagy az egyik következménye elsöprő mértékű sikerüknek, nos, azt nehéz lenne megmondani. De annyi - szintén a 2012-es adatokból - szintén bizonyos, hogy egyre nagyobb igény van a mindennapos használatra, városba, országútra, kirándulásra, kiruccanásra, egy és kétszeméllyel, szóval abszolút mindig és mindenre használható igényes motorra Magyarországon.

honda monkey.jpgEzt bizonyítják a listavezetők: Honda NC700XA, BMW R 1200 GS, Yamaha XJ 600, Suzuki DL 650, Triump Tiger 800XC stb. Magyarán szólva, manapság már motorosok vesznek igényes, drága új motort, és nem magukat száguldó motorral mutogató marhák. Ez azért is jó hír, mert sokkal nagyobb számban fognak kulturáltan, igényesen közlekedni nagyobb motorokkal, és jó idő esetén vélhetően köztük rengetegen váltják majd ki kétkerekűjükkel a városi, de akár a hétvégi autóhasználatot.

Ami pedig az idei, elérhető árú izgalmakat illeti, abban megint a Honda viszi a prímet: a kor követelményeinek, de a legendás típus hagyományainak egyszerre megfelelve újjáélesztették a Monkey-t, ami MSX 125 néven májustól kapható. Praktikus és kultikus, környezetbarát és bájos. Ha mindenben követi majd elődje, a mára kultusztárggyá vált ős-Monkey nyomdokait, akkor évek múltán, a használt piacon talán ez is többet fog érni, mind amennyibe most, ú jkorában kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr365237653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2013.04.21. 19:35:39

Akkora legenda nem lesz, mint az "ős-monkey", de nagyon klassz kis városi és üdülőhelyi gép. Egyébként meg ki tudja: amíg gyártották, a Monkey-t is sokan legnómozták, meg kinevették. Csak később, mostanában lett ilyen kultikus tárgy.

MACSKANŐ 2013.04.22. 07:45:30

Nekem a PCX a kedvencem, fehérben.

gatto nero 2013.04.22. 08:23:34

@nagyfeszültség:

szerintem az igazi legenda az Innova 125-ös, körváltós társai, amelyek motorizálták ázsiát, afrikát és dél amerikát.

DataHouse 2013.04.22. 13:00:32

Újra egy fizetett hirdetésként funkcionáló anyag, mely sajnos elég komoly téves és félrevezető részt is tartalmaz.

Ez pedig: "Egyébként a szó klasszikus értelmében vett országos kereskedő- és szervizhálózata is csak a Hondának maradt Magyarországon."

Ez konkrétan nem igaz, hiszen éppen egy másik Japán gyártónak még nagyobb is a működő márkakereskedői és szerviz hálózata!

Egyébként meg nem azért vesznek Hondából többet mint más márkából, mert annyira minőségi, hanem mert Európában itt árulják őket a legolcsóbban. A hazai piac folyamatos csökkenése miatt a Honda is évről évre kevesebb motort ad el.

harasta 2013.04.22. 13:47:50

A 0%-os hitelek eltűnése sokat javított a helyzeten. :)

De nem szeretem az ilyen rejtett hirdetéseket.
Meg egyébként is KAWÁM van.

lobster thermidor 2013.04.22. 14:25:07

@gatto nero:

Az leginkább a lemezvázas Super Cub, és annak a különböző mutánsai, abból is az 50, 70, 90, 100 köbcentis változatok.
Loncin, Hyosung, Singer, stb...

Szyl 2013.04.22. 15:13:38

@MACSKANŐ:
PCX jó majdnem olyat vettem csak egy hajszálon múlt :) de végül S-Wing lett kis szerencsével :)

gatto nero 2013.04.22. 16:13:40

@DataHouse:

Szerintem az nem fizetett hirdetés, hogy szuper jó motor a Honda. Az tény.

nagyfeszültség 2013.04.22. 16:14:41

@DataHouse:

Én nem látok különösebb árkülönbséget a négy japán között...

nagyfeszültség 2013.04.22. 16:15:58

Ja és a világ legjobb kétkerekűje - szerintem - az SH 300.

Plumper 2013.04.22. 18:04:36

olyan kicsi lett a magyar újmotor piac, hogy szinte név szerinti fogadást lehetne tartani azoknak, akik új motort vesznek.

vegyétek csak, mert mi, a többiek úgyis 8-10 év múlva nézünk vissza a használt motorokra. de vigyázni ám rájuk, mert vacakot nem veszünk! :-D

hackbard.celine 2013.04.22. 18:47:47

"jó idő esetén vélhetően köztük rengetegen váltják majd ki kétkerekűjükkel a városi, de akár a hétvégi autóhasználatot"
A noemisszió blognak láthatóan fogalma sincs arról, hogy a motorkerékpárok fajlagos (sőt abszolút) emissziója is magasabb, mint az autóké.
Egy középkategóriás 1.6-os Euro3/4 autó sofőrrel, utas nélkül a maga kb. 1.5 tonnájával összességében feleakkora emisszióval jár, mint egy 500-as motorkerékpár, ami sofőrrel együtt legfeljebb negyedakkora tömeget mozgat.
A cikkben felsorolt, a hazai eladásokat vezető motorok mindegyike nagyobb ennél.
No emisszió? Gratulálok.

MACSKANŐ 2013.04.22. 18:53:49

@Szyl:

Azért az más kategória. A PCX nekem azért tetszi, mert ilyen kicsiben, ilyen korrekt áron nyújtja a "luxusrobogó" feelinget. Ráadásul tényleg nagyon takarékos és a motorja úgy duruzsol, hogy szinte dorombol, mint egy cica.

Gera 2013.04.22. 19:23:24

@hackbard.celine: A fajlagos emisszió egy érdektelen szám, mert az ember nem a jármű tömegét szeretné elvinni A-ból B-be, hanem saját magát. A valóság úgy néz ki, hogy ha a Mazda6-ommal megyek,akkor 7 liter dízelt füstölök el 100 km-en, ha az SH125-ömmel, akkor meg 3 liter benzint.

nagyfeszültség 2013.04.22. 19:47:02

@Gera:
A sokat emlegetett PCX-el pedig 2 liter - tapasztalataim szerint.

hackbard.celine 2013.04.22. 19:58:17

@Gera: azért nem mindegy a fajlagos emisszió (tömegre vetítve), mert a mazdáddal 5 humanoidot tudsz elvinni A-ból B-be, a robesszal meg max 2-t. Egyenlő fajlagos emisszió esetén már messze az autó nyerne.
De ahogy írtam, az abszolút emisszió is magasabb, szóval innentől inkább azzal kéne foglalkoznia a blognak, hogy a motorkerékpárok körüli mítoszokat eloszlassa, nem pedig az agyatlan és alaptalan marhaságokkal.

DataHouse 2013.04.22. 20:02:55

@gatto nero: most is vannak jo motorjaik, de az olcson, tavolkeleten gyartott es itthon is nagyszamban fogyok, azert nem azok a Hondak, amik a Honda hirnevet megalapoztak

nagyfeszültség 2013.04.22. 20:03:27

@hackbard.celine:

De kilencven százalékban csak egyet visznek: a sofőrök magukat.

DataHouse 2013.04.22. 20:05:13

@nagyfeszültség: akkor nezd meg az arlistakat. A kozvetlen konkurens modellek 3 gyartonal kb. hasonlo arban vannak, mig a Honda modellje jelentsen olcsobb.
A vicces, hogy ekkora arkulonbseg csak hazankban van.

nagyfeszültség 2013.04.22. 20:13:19

@DataHouse:

Írj egy példát, én ezt abszolúte nem tapasztaltam.

nagyfeszültség 2013.04.22. 20:22:22

@hackbard.celine:

Egyébként a te fajlagos logikád szerint legcélszerűbb az lenne, ha mindenki mondjuk egy Ford Tranzit kisbusszal közlekedne - különösen a városban - mert abban kilenc ember elfér és a 2.2-es motor fajlagos szennyezése alacsonyabb egy robogóénál...
Azért én a környezet barátjaként mégis inkább egy kis PCX mellett voksolnék.

hackbard.celine 2013.04.22. 20:37:31

@nagyfeszültség: szó nincs erről, én magam is motorozok.
A hülyeséget kéne eloszlatni.
A motorkerékpár egyáltalán nem környezetbarát. Az abszolút CO2, NOx emissziója magasabb, mint egy modern autóé. Konkrétan leírtam, mennyivel.
Egy 125-ös korlátozottan alkalmas a közlekedésre, de ez egy másik vita tárgya, itt a a 600+ cm3 eladásokon ment az örömködés, hogy végre átülnek arra az autósok.
Ez egyszerűen sültbolondság emissziós szempontból.

DataHouse 2013.04.22. 20:48:28

@nagyfeszültség: SH125 ABS Dobozzal: 915.000,- / Xenter 125: 993.000,- . Nc700s abs: 1.880.000,- / xj6 abs 2.378.000,- . Cbr600rr: 3.158.000,- / yzf-r6r: 3.728.000,- /

nagyfeszültség 2013.04.22. 21:01:06

@DataHouse:

Köszi az adatokat, igazad van. Bár számomra - a két robogó esetében - azért még tűréshatáron belüli a különbség.
A hatszázasoknál már nem.

Gera 2013.04.23. 08:39:35

@hackbard.celine: Nem az számít, hogy hány ember tudnék még elvinni, attól nem lesz kisebb a fogyasztás arra az egyre, magamra. Természetesen nem tudja mindenben helyettesíteni az autót, ezért van autóm is. Az is világos, hogy egy nagyobb motornál már sokkal rosszabbak a számok. Meg az is, hogy egy robogó is lassan térül meg, de én igazából azért vettem, mert élvezem és keveset fogyaszt és ingyen parkolhatok. Nem érzem, hogy a 125-ös korlátozottan lenne alkalmas közlekedésre, városban persze.

Gera 2013.04.23. 08:40:52

@nagyfeszültség: Szerintem a PCX-szel is 3 literrel járnék.

lobster thermidor 2013.04.24. 10:18:46

Én most ülnék át egy 50-es Honda Today AF 67 -ről a PCX-re.
Ahogy figyelem a kínálatot, sokféle 125-ös robogó van, de úgy tűnik mind méretben, mind a fogyasztásban a PCX a legjobb választás.


süti beállítások módosítása