Életveszélyesen és névtelenül megfenyegették szegény Csákovics Gyulát, zamárdi polgármesterét és családját, azt követelve, hogy ne merje még egyszer engedélyezni a település területén zajló Balaton Soundot.

Nem, semmiképpen sem cinizmusnak szánom a szegény jelzőt. Egészen őszintén úgy gondolom, hogy nem korrekt, nem polkorrekt és nem bátor eljárás a hetvenes évek harmadosztályú horrorfilmjeinek mintájára, újságokból összeollózott névtelen fenyegetésekkel kinyilvánítani akár még egy abszolúte méltányolható véleményt, követelést sem.

Merthogy azért azt szögezzük le gyorsan, hogy Zamárdiban a helybéliek döntő többsége a háta közepére nem kívánja a Balaton Soundot, és az eddig egyébként csendes, de azért úgy tűnik, egyre hangosabb többséget jogosan irritálhatja az, ahogy Csákovics Gyula polgármester viszonyul a Sound-kérdéshez. Zamárdi első embere ugyanis megmásíthatatlan tényként, valamifajta örökidőktől örökidőkig tartó szerzett jogként tekint Gerendai Károly ide telepített zajos bizniszére, és a legmélységesebb tabuként kezeli még a halk és udvarias kérdésfelvetést is, hogy tudniillik jó-e, kell-e ide bármilyen Sound?

Csákovics leginkább akkor leplezi le magát végérvényesen, amikor egy-egy tévés nyilatkozatában lényegében nem is a település első embereként, hanem a Sound harcos védelmezőjeként, és a Sound körül kialakult problémák elsimításának garanciájaként jeleníti meg magát. Csákovics úgy tekint a Soundra, mint valami ősidőktől itt lévő, érinthetetlen, szigorúan védett műemlékre, amely esetében legfeljebb csak az lehet kétséges, hogy hányan, mennyiért és mikor látogathatják. De a léte fátum, a nemléte tabu.

Ráadásul Csákovicséhoz kísértetiesen hasonló Gerendai másik vállalkozásához, a budapesti Sziget fesztiválhoz az itt illetékes Tarlós István főpolgármester és Bús Balázs óbudai polgármester hozzáállása. A problémákról nem is nagyon kell beszélni, azokat megoldjuk. Ha maradnak mégis, azokat is megoldjuk, ha gond van, közbelépünk, ha sok századszorra is túl nagy a zaj, majd megint lehalkíttatjuk. Ha tönkreteszik a parkot, majd rendbetetetjük. Szóval mindenre van gyógyír, csak valaki fel ne vesse: kell-e, jó-e, szabad-e, hasznos-e, korrekt-e a Sziget fesztivált a hajógyári szigeten megrendezni.

A Fidesz közel három és féléves kormányzása során tényleg tabuk sorát döntötte le egyik pillanatról a másikra.
Ki merték húzni az alvilág lába alól a legjelentősebb bevételi forrásukat, a játékgépeket, el merték venni a legvéresebb szájú kommunisták nyugdíjkiegészítését, adót mertek kivetni a bankokra, és - hogy azért mondjak bátor környezetvédelmi intézkedést is - be merték vezetni a kamionok kilométerarányos útdíját és intenzíven dolgoznak a rendszerváltáskor a multik nyomására egyik pillanatról a másikra szétzilált betétdíjrendszer visszaállításán is.

Szóval e néhány kiragadott példa is illusztrálja: bár sok rosszat el lehet mondani az elmúlt három évről, azt semmiképpen sem, hogy ne mertek volna belekezdeni öröknek hitt dolgok megváltoztatásába. Gerendai vállalkozásai úgy tűnik kivételt jelentenek. Tarlós, Bús, Csákovics: három eltérő habitusú, vérmérsékletű, politikai befolyású, kaliberű ember, de közös bennük, hogy akár saját választóikkal szemben is hajlandóak Soundot, Szigetet feltétlen védelmükbe venni.

Miközben lefogadom, hogy akár Óbudán, akár Zamárdiban egy gitározó utcazenészt is azonnali hatállyal megbüntetnének és örökre eltiltanának a további zavaró zenéléstől, ha bármely, helyi rendeletben foglalt szabályt egyetlen egyszer is megszegne.