Több dologban is nagyot tévedtem.

Először is, miután az index.hu nagyszerű oknyomozó újságírói alaposan ledokumentálták, hogy Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumi elnöke állami despotákat megszégyenítő módon villamossínen, buszsávon át sofőrrel hurcolásztatja magát egy állítólagos gyerekmentő autóban, és kirobbant az amúgy is hírhedt alapítvány körüli botrány, meggyőződésem volt: hamarosan előzetes letartóztatásba helyezik a rákos gyerekek pénzén élősködő vén szarházit.

Továbbá bizonyos voltam benne, hogy végre elkezd tisztulni a szemetek világa, és ennek a százmilliókat számlákon parkoltató büdös alapítványi főgazembernek az ügyéből kiindulva elindul egy általános, tisztázási, majd tisztulási folyamat az alapítványi-jótékonysági szférában.

Mert hát, akik kicsit is ismerik ezt a szférát, pontosan tudják: bár tényleg Balogh az egyik címeres parazitája ennek a világnak, azért rajta kívül még százszámra vannak a beteg gyermekek, idős emberek gyógyítása, a környezet-, természet- és állatvédelem területén Baloghéhoz mérhető kártékonyságú, bár kétségkívül egy-két nagyságrenddel kisebb összegeken élősködő jótékonysági hiénák.

Azt mindenki pontosan tudja, hogy a politikusok korruptak, az orvosok hálapénzt követelnek, az autóvezetői vizsgán csak kenőpénzért lehet átmenni, és még mindig túl sokszor lehet helyben elintézni a szabálysértéseket.

Azzal viszont az átlagmagyar valószínűleg egyáltalán nincsen tisztában, hogy - természetesen tisztelet a kivételeknek - micsoda aljas pénzlopodává és látszattevékenységekkel kábító megélhetési bűnözéssé silányult a magyar alapítványi-jótékonysági szféra egy jelentős része.

Az ősbűn valahol az egykor volt Szabad Demokraták Szövetsége által kierőszakolt egyszázalékos törvény körül keresendő: a magasztos cél - hogy tudnillik az emberek majd eldöntik, milyen jótékony célra adják adójuk egy százalékát - kábítása mögött a törvény elfogadása után azonnal beindult egy a legkorruptabb állami, kuratóriumi civil pénzosztó rendszernél is mocskosabb marketingbűnözés. Amelynek lényege eleinte csak az volt, hogy aki országos médiát (+ nagy reklámügynökséget) tudott maga mögé állítani, az nyelte le az egy százalékok döntő részét.

A második - még elborzasztóbb - lépés az volt, hogy ezek a naggyá nőtt alapítványok gyorsan rájöttek: az effektív munka nagy részét is érdemesebb lecserélni média- és marketingtevékenységre.

Ugye, kedves olvasóm, dereng már valami?

Az RTL Fókusz című műsora telis-tele van - nagyrészt megrendezett - állat-, gyerek-, hajléktalan-, idősember-mentéssel, -segítéssel. Közben éppen most olvasom az indexen, hogy nem lehetett Budapesten egy rohadt állatvédő egyesületet találni, amikor egy szerencsétlen kismacskát valami tetű kidobott az autójából a Flórián téri felüljárón. Végül a tűzoltók mentették meg, és az index szerkesztősége juttatta orvoshoz.

Ha a Facebookon bejelölgetjük a fontosabb állatvédő egyesületeket - hogy a példánál maradjunk -, napi többszáz édesbús posztot kaphatunk, amelyben - virtuálisan, a gép előtt punnyadva - meggyőződhetünk Budapest pezsgő, nagyszerű állatvédelmi civil életéről. Ha viszont bajban van a Flórián téri felüljárón egy kölyökcica, nincs, aki kórházba vigye - hacsak egy semmilyen alapítványhoz nem tartozó jóérzésű ember meg nem teszi.

De, hogy kicsit tovább bonyolítsam - és árnyaljam - a képet, szintén maradva a megkezdett állatvédelmi példánál: vannak állatvédő egyesületek, amelyek évente többszáz macskát mentenek, gyógyítanak, ivartalanítanak, és semmilyen állami, önkormányzati, uniós vagy adóegyszázalékot nem kapnak. Viszont vannak olyanok, akik évente csak néhány tucat macskán segítenek, viszont százmilliós nagyságrendben kapnak uniós, egyszázalékos, ömkormányzati és egyéb pénzeket.

Ön szerint, kedves olvasó, van összefüggés egy alapítvány médiajelenléte és az elvégzett munkája között?

Van. Mégpedig általában fordítottan arányos. Akik sokat szerepelnek, keveset tesznek, sokat lopnak.

(Kedves olvasóim, tegyenek egy próbát. Ha találnak egy sérült állatot, hívják fel a legismertebb hazai állatvédő alapítványokat. Akik marketingeseinek a pofáját már jól ismerjük a kereskedelmi tévék műsoraiból. Ajánlják fel, hogy még hozzá is járulnak az állat gyógykezeléséhez, csak jöjjenek, segítsenek. Tényleg próbálják meg. Meg fognak döbbenni. Aztán nézzenek utána, hogy az önöket hülye indokokkal elutasító vagy éppen elérhetetlennek bizonyult állatvédő alapítványok mennyi közpénzt, mennyi egyszázalékot kapnak évente. )

Ön szerint, kedves olvasóm, vannak alapítványok, ahol magáncélra használnak sokmilliós alapítványi autókat, telefonokat és 6-8 vagy akár még több főállású semmittevő van sokszázezres fizetésekkel? Vannak alapítványok, ahol rendszeresen családdal utazgatnak külföldre, kapcsolatépítésre, konferenciákra?

De vannak ám! Nem is kevesen.

El tudja képzelni, kedves olvasó, hogy van olyan alapítvány, ahol minden befizetett száz forintból legfeljebb 2-3 jut a szorosan vett jótékony célokra, a többi a marketing, rezsi és bérköltség? Nem akarok senkit sokkolni, de az alapítványok nagyobb része ilyen arányok mellett működik.

Aztán persze vannak a tisztességesek. Róluk általában keveset hallani. Ők dolgoznak, nem Facebookolnak, ők egy állat, egy beteg gyermek, idős ember, zöldterület megmentésével nem várják meg az RTL kameráit. Csak teszik a dolgukat - gyakran saját pénzből, saját szabadidejükben, munka mellett.

Ők, ez utóbbiak, maguk a remény.

Remény arra, hogy Balogh után azért egyszer lebukik majd ennek a marketingalapúvá silányított jótékonysági szférának az összes parazitája.

Remény arra, hogy egyszer nem a megélhetési bűnözés, az adómentes gyarapodás egyik legaljasabb - mert ráadásul érzelmekkel manipuláló - területe lesz a jótékonysági ipar.

Addig azonban még a gyermekrák első számú vámszedőjén kívül az állatvédelem, a természetvédelem, a gyermekélelmezés, az idősgondozás legrohadtabb alapítványi bűnözőinek is le kellene bukniuk. Akik lehet, hogy nem vitetik magukat villamossínen gyermekmentő autóval, de ettől még csalók, tolvajok, börtönbe való gazemberek.