Miénk itt a tér

2015.06.03. 06:20 - vancat

espace.jpgRégi különleges történet jut eszembe a most bemutatott, új és vonzó, ötödik generációs Renault Espace-ről.

Például az, hogy ha annak idején, a nyolcvanas években a Peugeot-Citroen csoport egy kicsit nyitottabb, innovatívabb, ma minden egyterűek ősatyja, az Espace nem Renault, hanem Peugeot vagy Citroen márkájú lenne.

A korábban sportautóiról (is) híres francia Matra nevű cég túlzás nélkül zseniális Espace (tér) nevű egyterű ötletét ugyanis először a Peugeot-Citroennek ajánlotta fel, ám az azóta kínai kézbe került, szebb napokat látott cég irányítói már akkoriban is féltek az újtól - vagy nem egészen értették, mit jelent azt.

Nem így a Renault, amely - sok minden más mellett - bevállalta a Matra sokak által őrültnek titulált egyterű ötletét is.

1984-ben sorozatgyártásba küldte az immáron ötödik generációját taposó és kétségtelenül minden idők legemblematikusabb családi-sportos egyterűjévé vált konstrukciót.

Érdekes, hogy a különböző vállalati kultúrák milyen erősen predesztinálják egy-egy márka sorsát, hiszen a Peugeot-Citroen sajnos azóta is sikertelenül konzervatív, míg a Renault mindmáig kreatív, nyitott és sikeresen különleges - vagy ha úgy tetszik, különlegesen sikeres. Az Espace mellett a Twingo, a Zoe, a Twizy,a Capture is különc, avantgard, de népszerű típusok, amelyek sok más márkánál talán az életnagyságú prototípusig sem juthattak volna.

Apropó Matra.

A Francia Mécanique Avion TRAction annakidején a számomra visszataszító hadiiparral kezdte, majd legendásan sikeres, de nem túl környezetbarát sportautókat készített, de ma már a világ egyik legigényesebb villanybringagyártója.

Változnak az idők, változnak az igények - szerencsére.

Így változott a Matra által kitalált, de a Renault által sikerre vitt Espace is.

Amelynek most bemutatott ötödik generációja megint visz azért egy szellemes csavart a koncepcióba: az Espace 5 ugyanis valójában nem csak sportos, családi egyterű, de egyúttal SUV, vagyis városi terepjáró is - igen tetszetős külsejű és belterű kivitelben.

Környezettudatosaknak javaslom, kerüljék a dízelt. Válasszák az 1.6-os TCe jelzésű, benzines Euro6-is változatot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr407513776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xvb 2015.06.22. 15:46:15

Szép az Espace-sztori, de mi szükség manapság egy ilyen teljesítményű autóra? A blog a benzinest ajánlja, ami 200 lóerős, 215 km/h a végsebessége és 8,5 alatt van százon. A CO2-kibocsátása pedig 140 g/km! Ha hét ülés kell, akkor hatékonyabban lehet járni egy új VW Tourannal (1.2 TSI, 110 LE, 124 g/km) vagy Peugeot 5008-cal (1.2 PureTech, 130 LE, 118 g/km), de leginkább a Toyota Prius+-szal (136 LE, 95 g/km)! Egy No Emisszió című blognak ezek közül nem a legnagyobb emissziójút illene ajánlania.

xvb 2015.08.05. 09:42:15

"a benzines kíméletes hajtással is 10 liter feletti tesztfogyasztást hozott": www.autonavigator.hu/teszt/renault_espace_1_6_tce_initiale_paris_teszt-15119


süti beállítások módosítása