Vasúti szárnyvonalsirató, ismét

2011.04.17. 09:01 - vancat

Emlékeznek még, amikor Völner Pál a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnökeként börtönbe akarta küldeni a MÁV vezetőit, mert titkos utasítást adtak a Komárom-Székesfehérvár vonal biztosítóberendezéseinek szétlopására? Emlékeznek még, amikor Gelencsér Attila a Somogy megyei közgyűlés elnökeként ütemes menetrendet ígért a Siófok-Kaposvár vonalon? Emlékeznek még, amikor Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivőjeként bűncselekménynek nevezte a vasúti szárnyvonalak elsorvasztását?

Szerintem simán emlékezhetnek, hiszen nem volt olyan régen, legfeljebb két-három éve történt mindez. Szép idők voltak. Ugyanis a Komárom-Székesfehér szárnyvonalon valóban szét akarták lopatni a biztosítóberendezéseket, a Siófok-Kaposvár vonalon tényleg jó lenne egy ütemes menetrend, a vasúti szárnyvonalak elsorvasztása pedig valóban bűnös cselekedet.

Azóta bizonyos dolgok megváltoztak. A MÁV akkori vezetőinek nagy része ma is ugyanott pöffeszkedik, ahol akkoriban, amikor éppen lopni készültek. Sőt, nem csak ugyanott, de ráadásul szinte ugyanúgy: nemrégiben a Déli pályaudvaron - ahonnan utazni készültem - belefutottam egy komolyabb vasutas ünnepségbe. A szélső peronon ott sorakoztak ezeknek a disznófejű mávos nagyuraknak a szolgálati luxusautói: ugyanis annyira stlustalanok és tahók, hogy a vonatra felszállók előtt állítatták sorba sofőrjeikkel az adóinkból vásárolt és fenntartott autóikat. Hogy honnan érkezte a Délibe? Gondolom, a MÁV központból, a Keleti pályaudvartól, ahonnan egyébként kb. 12 perc lenne átmetrózni - és ez még öltönyben sem egy különleges kihívás...

Az ünnepség szónoka Völner Pál volt, aki mára egész jól elvegyült a menedzsment tagjai között. Gelencsér Attila a kormány megalakulás óta érdemben egy szót sem mondott a Siófok-Kaposvár vasútvonal jövőjéről. Sőt, paradox módon a nagy vasútvédő somogyi választási kampány után hónapokig pótlóbuszok jártak a vonal egyik szakaszán, mert elmosta a töltést az eső. Így az eleve csigalassúságú vonal használata gyakorlatilag egy túlélőtúrával felérő kihívássá változott.

Cser-Palkovics András polgármester lett, mégpedig Székesfehérváron. Úgy szarja le a Komárom-Fehérvár vonalat, mind fideszes párttársa, Komárom új polgármestere a túlvégen, aki egyébként elődjét kutyapicsázta, amiért az "nem állt ki teljes mellszélességgel Gyurcsányékkal szemben" a szárnyvonalért.

Lassan egy éve kormányoz a Fidesz, és még mindig egymással versenyeztetik a vasúti szárnyvonalakat a Volán járataival. Igaz, fair play a küzdelem, hiszen a busz és a vonat egyaránt ritkán jár és koszos. Ez tízmilliárdokat emészt fel, ráadásul egy teljesen abnormális, áttekinthetetlen állapotot eredményez, aminek a végeredménye az, hogy aki csak teheti, továbbra is kocsival közlekedik.

Miből állna Komárom és Fehérvár között csúcsidőben óránként vonatpárokat közlekedtetni, a buszokkal pedig a környék kisebb településeiről ezekre ráhordani az utasokat? Semmiből, csak egy kis odafigyelésből, szervezésből, átgondolásból... "Kevesebb mint egy év alatt nem lehet csodát tenni" - szokták mondani, és igazuk van. Igazából nem is a tettek hiánya, hanem a szándék elpunnyadása aggaszt. Az, hogy ma megint ott tartunk, mint Bajnai vonatbezárásai előtt.

Újra van szárnyvonal. Nagy és megkérdőjelezhetetlen érték, de - mindenki tudja - ebben a formában nem jó semmire. Ráadásul ez a fajta sorvasztott állapot a legveszélyesebb. Mert legalább azt, aki bezárja a szárnyvonalat, lehazaárulózzák, megdobálják, leváltják. Viszont azt, aki sorvasztva hagyja, nos, az leginkább fel sem tűnik. Egyszerűen csak szép lassan végleg leszokunk a használatáról, ha látjuk menni, megcsodáljuk, megmosolyogjuk.

Egyelőre nem tudom megállapítani, hogy Völner, Gelencsér, Cser-Palkovics és a többiek miért nem teszik a meg az általuk is jól ismert szükséges lépéseket a vasúti szányvonalak valódi működése érdekében. Három verzió lehetséges: 1. Töketlenek hozzá. 2. Csak választási kampánycélokra volt jó a szárnyvonalvédelem, azóta meg szarnak rá. 3. Szépen lassan, csendben be fogják bizonyítani, hogy - "bár mi megpróbáltuk" - a szárnyvonalak mégsem kellenek az embereknek, és egy újabb nemzeti konzultáció eredményének tekintve azok kihasználatlanságát, szépen ők is bezárják azokat - mint elődeik tették.

Van más ötlet?

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr732832845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nándusz 2011.04.17. 13:42:33

Szerintem mind a három verzió lehetséges. Ki-ki az érdeke, szakmai tudása szerintit alkalmazza.

zsoci 2011.04.17. 14:12:11

Ismét ostoba vagy.
1 a MÁV központja nem a keletinél van , sosem volt. A népliget mellet van, régen az Andrásy úton volt. A keletinél forgaloirányitó op. központ, és VBB ( meg pár egyébb szervezti egység ) van.
Azt meg vicnek szánod, hogy normális ruhában metro-ra szállni, ugye ?
2 Jó dolog a szárnyvonal, csak fizesdd is ki , ha ennyire szereted. Mert azoknak a fenntartása, a rajta vló vonatforgaolm rengetgbe kerül, és nincs rá valós igény. vonatonkét 5-10 utasnak erős luxus. Ennyiért minden utast taxi is vihetne.Ezek sajnos tények.
3 Te milyen biztositó berendezésekről beszélsz ? Mellékvonalon ? Neked ártott a nap ! Még a fővonalaokn is alig van használható, nem hogy a melléken. Azt sem tudod mi az a biztber !

Ma magyaroszágon kb. 3500 km reálisan fennatrható vasútvonal van. Azt viszont nagyon kéne fejleszteni, költeni rá. A mellékvonalat meg tessék önkormányzati vagy magán formában fenntarani, mert úgy van esélye, de ne az adófizetők ( tehát mindannyiunk ) pénzéből. Én nem szánok erre évi 50-100 ft-ot az adómból.

apc 2011.04.17. 14:21:58

Nem vagytok Ti komenyisták? Most az altokmányozás az első. majd jönnek a sarkalatos törvények a 2/3-ad adta felhatalmazással örökös államfőt és örökös kormányfőt választanak a zemberek, Majd utána foglalkozunk a sínbohócokkal, oszt jó napot.
Zsoci az adódra meg ne legyen gondod, jó helyen lesz.

nagyfeszültség 2011.04.17. 14:25:14

@zsoci:

Kicsit elvesztél a részletekben.
Szerintem ez a poszt arról szól, hogy

1. a rohadék tolvaj MÁV vezetők többsége továbbra is a helyén van, bár azt ígérték, hogy börtönbe csukatják
őket a disznóságaikért.

2. A Fidesz a kampányban azt ígérte, hogy újranyitja (ezt részben betartotta) és felfejleszti a szárnyvonalakat. Ez
utóbbira tényleg nagyon úgy tűnik, hogy egyre magasabb ívben szarik.
Ez itt a probléma, nem az, hogy váltót akartak e
lopnio vagy biztosítóberendezést? Hogy, hol a MÁV központja és lehet-e öltönyben metrózni?
(Mellesleg lehet...)

gatto nero 2011.04.17. 14:37:45

Nemrég Kósa Lajos nyilatkozta azt, hogy tarthatatlan
helyzet és iszonyatos közpénzt pazarlás a Volán buszokat versenyben tartani a vasúttal szemben.
Nekem Völner nyilatkozatai viszont elég meggyőzőek,
bár valóban mostmár történhetne valami -komoly.
Cser Parkovics vagy az új komáromi polgármester -
a nevét sem tudtam megjegyezni - nyilvánvalóan
szarnak a vasútra, mint ahogy szerintem lényegében mindenre, ami nem a közvetlen karrierjüket érinti.
Cser Palkovics ráadásul egy igazán vissszataszító, gusztustalan külsejű figura, akiből az égegyatta világon semmi jót nem nézek ki.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.04.17. 15:14:05

Most tényleg arról a MÁVról beszélünk, aminek az áraival még a közel 5 literes V8am is versenyképes, két ember esetén pedig konkrétan olcsóbb? Valamint a menetidő lényegesen rövidebb, ha autóval megyek?

Szárnyvonalakat bezárni a picsába, helyette busz, kisbusz. Fővonalakat és járműparkot felfejleszteni legalább nyomokban nyugati színvonalra, hogy mondjuk ne 70-80al ügessen az IC helyenként, hanem mondjuk 200al.

Ja, és a MÁV szociális fogllkoztató szerepét igencsak átgondolni, mert értem én hogyn em lehet utcára tenni az egész bandát hipphopp, mert mi a fenét csináljon, de dolgoztatni se lehet a végtelenségig, ha egyszer nincs szükség ennyi vasutasra.

tvsc 2011.04.17. 18:50:48

@Hooshee:

Azért nézz utána a tényeknek! A MÁV csoport létszáma 2000 óta egy harmaddal csökkent. Ilyen nagy leépítés máshol (Volán, Malév) nem volt. Mellékvonalakon már csak 1-2 állomáson van szolgálat, jegypénztárakat megszüntették, az említett Kaposvár-Siófok vonalon van, hogy a kalauz tekeri a sorompót (megáll a vonat az átjáró előtt, letekeri a sorompót a kaller, átmegy a vonat, újra megáll, feltekeri a sorompót, majd felszáll). Tehát nincs már hova csökkenteni a létszámot. Egyedül a vezetőséget lehetne csökkenteni, azt se nagy mértékbe, de megyénkénti szétválasztott önálló vezetőségek kb. a mostani létszám 90%-ával meg tudnák oldani és ezerszer hatékonyabb lenne, ha nem Budapesten döntenének arról, mennyi pénz kell egy somogyi vonal fenntartására.
Ha hatékonyabb helyi Pft-k lennének, sokat lehetne spórolni. Ma Siófokra Dombóvárról jönnek ki egy égőt kicserélni. Vagy a MÁV közbeszerzéseinek köszönhetően egy seprű 5000 Ft-ba kerül. Itt mennek a nagy lenyúlások. A Pft-knek nincs semmi pénzük, minden munkát meg kell rendelni, ma egy külsős cég egy talpfa cseréjét 20.000 Ft-ért vézi.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.04.17. 22:32:03

@tvsc: Én mindent értek, meg elhiszek, ettől függetlenül az van, hogy a külsős szemlélő úgy látja, hogy a MÁV egy baromi vízfej. Én se a mozdonyvezetők meg effektív munkások számára gondoltam, hanem arra, hogy az adminisztratív szekció durván nagy.

És utalnék ismét a hozzászólás második felére: olyan árak mellett veszteséges a vasút, amihez képest egy NAGYON gazdaságtalan üzemeltetésű személyautó is versenyképes, és cserébe nincs plusz: nem gyorsabb, és nem kényelmesebb. Ha TÉNYLEG ennyire futja ilyen jegyárak mellett, akkor szántsuk fel és hintsük be sóval.

gigantomán 2011.04.18. 08:02:11

@Hooshee: Meglátásom szerint szinte mindegy, mi történik, a mellékvonalakkal, mindegyik mód költséges. Fenntartani a szárnyvonalakat is X költség, viszont felszámolni, rekultiválni pedig X+Y költség. Hagyni az enyészetnek viszont szvsz egyszerűen meggondolatlan tahóság. Ugyan a fővonalakon sokkal nagyobb bevétel jön be, viszont fenntartásuk is sokkal költségesebb, de azokat meg aztán főleg nem lehet felszámolni ilyen okkal. A gördülőállomány már min. 20 éve elavult, és közel sem költséghatékony, hogy ilyen szép modern szóval éljek.
A vízfej-probléma vitathatatlan, és szükséges lenne érdemi!! átalakítás, mind szerkezetileg, mind vezetését tekintve, mert az elmúlt jónéhány évben gyakorlatileg vetésforgóként működött a vezetés, ugyanazok az emberek időnként más-más helyeken tűntek fel - és vették fel a többmilliós prémiumokat és végkielégítéseket. A szerelvények meg 30 éve ugyanazok, leszámítva az új elővárosi/vidéki motorvonat-beszerzéseket (Desiro, Usgyi, Talent, Flirt).
Utazási költségeket tekintve az lehet, hogy egy V8-as kocsi kevesebbet fogyaszt benzinből/dízelből, mint amennyibe egy teljesárú jegy kerül, viszont az autót meg is kell venni, biztosítást, teljesítményadót fizetni stb., míg a vonatot/buszt "nem veszed meg". Ezt sokan sokszor kihagyják a számításból.

Sir Gombóc 2011.04.18. 10:59:25

@zsoci:

"Te milyen biztositó berendezésekről beszélsz ? Mellékvonalon ? Neked ártott a nap ! Még a fővonalaokn is alig van használható, nem hogy a melléken. Azt sem tudod mi az a biztber !"

Szemmel láthatóan neked nincs fogalmad arról, mi a biztosítóberendezés. Mellékvonalon is van olyan. De, nem mellesleg, a Fehérvár-Komárom az fővonal, és elég jó kihasználtságúak a vonatok még ezzel a nem túl jó menetrenddel is.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.04.18. 11:11:53

@gigantomán: Azért nincs is értelme belevenni a számításba, mert ugye a cél (legalább részben) az lenne, hogy átültessenek embereket a vasútra. Namost ilyen árak mellett hogy? Mert ok, nekem sokba van egy ilyen autó, csak egyfelől azt másra is hasnzálom, másfelől meg vehetnék 100eért egy olyan autót, ami fogyaszt 5öt, adminsztratív költségei évi 30nál nem többek, és gurul, a vonatjegy árának a töredékéből. Nem szt mondom hogy ezzel is konkurálni kell, de míg azt erősen meggondolnám, hogy Pécsre mondjuk autóval menjek-e, ha gyorsabban leérek vonattal, addig így, hogy lassabb ÉS drágább, fel se merül.

fogash 2011.04.19. 13:49:58

@tvsc: persze, a kaller száll le sorompót tekerni. De van egy mozdonyvezető, van egy kalauz, (tán csak ennyi), azért, hogy 2 utast elvigyenek, akik közül az egyik diák, a másik meg nyugdíjas.

Hányan dolgoznak a pályavasútnál? A karbantartásban? Az adminisztrációban? Lehet, hogy mozdonyvezetőket rúgtak ki, de a vízfej nem csökkent.

Szakmailag koncepciótlan az egész bagázs (akár csak az egész blogbejegyzés). A megoldás pedig egyszerű:

VALÓS utasszámlálás alapján ráhordó buszok/kisbuszok indítása a kis falvakból a gyűjtőpályaudvarokra, a vasutat meg a fővonalakon tartani, valódi ütemes menetrenddel. Ami attól ütemes, hogy reggeltől estig MINDEN óra 22 perckor van egy vonat az állomásomon X irányba. Így kiszámítható a közlekedése. ha "7-10 között minden óra 20kor, aztám 10-13 között minden páros óra 32-kor, aztán stb" az NEM ütemes menetrend, bármennyire is annak akarják eladni...

Ja, és a vasúti szent teheneket levágni. Pl. a mozdonyvezető műszakbeosztása, a vonat/vagonok törzsállomása NEM lehet prioritás a menetrend előtt. A repülő sem megy este haza, ha épp Hong-Kongban végez, akkor a pilóta ott marad és egy másik hozza vissza másnap reggel. A vasútnál ez nem így van... :(

törzsmókus 2011.04.29. 12:14:19

@fogash:
> De van egy mozdonyvezető, van egy kalauz, (tán csak ennyi), azért, hogy 2 utast elvigyenek, akik közül az egyik diák, a másik meg nyugdíjas.

+ 15 felnőttet saját zsebre.


süti beállítások módosítása