Tisztán látszik, hogy teljes az emberek bizalma az atomenergia békés célú hasznosításával kapcsolatban, és az is világos: minden alapja megvan ennek a bizalomnak, hiszen megnyugtató az a transzparencia, amely az energiatermelés e területét - különösen annak logisztikáját - övezi Magyarországon.

Itt van például a múlt heti, Magyarországon keresztülhaladt atomvonat esete. Az uránium-dioxidot szállító vagonokat hálókocsiknak álcázták, azokat gépfegyveresek őrizték, ráadásul az éj leple alatt teljes titokban közlekedő vonat útvonala államtitok volt, mint ahogy az is: jár-e valamifajta kockázattal az, hogy ilyen és ehhez hasonló szerelvények rendszeresen róják hazánk sinpályáit.

Tisztán látszik tehát: semmi titkolnivaló sincsen a Paksi Atomerőmű nyersanyagellátásával és használt fűtőelemeinek elhelyezésével kapcsolatban. Annak ellenére sem, hogy az atomenergia társadalmi elfogadottságát firtató közvéleménykutatások egyértelműen bebizonyították: utoljára talán 1919-ben, Szamuely Tibor és Cserny József Lenin-fiúinak páncélvonatait tartották olyan életveszélyesnek a vasútvonalak környékén élők, mint a mostani paksi atomszerelvényeket.

Miközben teljes titokban különböző atomvonatok sunnyognak Magyarországon, addig egyébként mi, állampolgárok tényleg rengeteg hasznos információhoz juthatunk a "jövő energiáját" termelő Paksi Atomerőműről. Fizetett televíziós hirdetésekben például rendszeresen nyilatkozik Atom Anti arról, milyen nagyszerű az általa irányított paksi sportélet, míg az atomerőmű tájékoztatóközpontjában is számos kedves-hasznos ismeretet szerezhetünk az erőműről, amelynek - világosan látszik - semmi titkolnivalója.

Igaz, nem kell az atomvonatok menetrendjéről érdeklődni, elég néhány, az atomerőművel kapcsolatos húsbavágóbb kérdésről érdeklődni Pakson ahhoz, hogy elkomorodjanak az egyébként mézes-mázos keep smilingra idomított hivatásos atomkommunikátorok. Mert továbbra sem lehet tudni például, kiket és mennyi pénzzel támogat az atomerőmű, kiket és milyen tanulmányutakra visznek gyakran egzotikus célpontokra.

Nem lehet tudni, hogy a parlamenti képviselők közül kik az atomerőmű közvetlenül vagy közvetve fizetett lobbistái. Nem lehet tudni azt sem, mely Paks környéki vadászatokon, milyen körben dőlnek el az atomenergia magyarországi hasznosításának jövőbeli projektjei, vagyis kik a spiritus rectorai és kik a haszonélvezői a nagy magyar atomerőmű-projektnek.

Tartok tőle, ha ez utóbbira legalább részben fény derülne, akkora lenne a közfelháborodás és meglepődés, hogy igazából nem lenne több probléma azzal: mikor és miért járkálnak titokban atomvonatok a magyar települések között. Onnantól valószínűleg csak nyilvános menetrenddel közlekedő nappali kirándulóvonatok közlekednének a bezárt Paksi Atomerőmű helyén kialakított múzeumkomplexumba.