Semjén autója veri a pápáét

2013.07.24. 06:49 - vancat

Rövid regnálása alatt másodszor adja föl a teológiai-erkölcsi leckét Ferenc pápa a krisztusi szegénységben, szerénységben és az Isten teremtményei iránti tiszteletben az egyébként bűnrossz világátlagnál is gyengébben teljesítő magyar kereszténydemokratáknak.

Először akkor kerültek - erkölcsileg legalábbis - kellemetlen helyzetbe a KDNP-sek, amikor a Szentatya már a Ferenc név választásával is jelezte: példaképe nem más, mint Francesco di Pietro di Bernardone, vagyis Francesco, akit később Assisi Szent Ferenc néven ismert meg a világ. Francesco még így nyolcszáz év távlatából is kínos figura: hiszen aki őt követi, annak az életében például szóba sem jöhet állatok céltalan öldöklése, vagyis a vadászat. Magyarán a magyar parlament KDNP-frakciójának egy jó része erkölcsileg-emberileg-teológiailag már itt elvérzik - gyorsan hozzáteszem, hogy mindazokkal a hazai főpapokkal együtt, akikkel szégyenszemre szintén szabadidős program gyanánt gyilkolják kedvtelésből Isten kedves kis teremtményeit, az állatokat.

(Fontos megjegyezni: Semjén és politikus haverjai nem vadgazdálkodók. Ők igazi szenvedélyből gyilkoló hobbivadászok.)

Aztán nemrégiben jött az újabb csapás. I. Ferenc pápa rögtön világossá tette: ha krisztusi szegénységet nem is, de legalább némi szerénységet elvár papjaitól és követőitől, például nem nézi jó szemmel drága telefonok vagy divatos órák vásárolgatását.

Ráadásul I. Ferenc szerint az autóválasztásban is sokkal szerényebbnek kellene lenni. Ezirányú elképzeléseit példás egyszerűséggel foglalta össze: "Az autó sokszor szükséges, hogy minél többet tudjunk elvégezni a rendelkezésünkre álló időben, de mindenkit arra kérek, válasszon szerényen." Ferenc választása egy Ford Focus - gondolom, ezzel az autókategóriával akár Semjén, Pálffy és a többiek is beérhetnék - mégcsak nem is lévén pápák vagy próféták. De nem érik be, hiszen például a KDNP-frakció nemrégiben még egy városi terepjárót is vásárolt, valószínűleg azért, hogy ők is "minél többet tudjanak elvégezni."

Vadászni azonban nem ezzel járnak, oda az Opelnél komolyabb terepjárók kellenek. Azt, hogy milyenek, csak ők maguk tudnák megmondani, vagy azok a vadásztársaik, akik manapság egyenesen helikopterekről lövöldözik a szerencsétlen állatokat. Igaz, lehet, hogy csak én gondolom erkölcsileg megrendítőnek a Pápa rendkívül szimpatikus elvárásai és a magyar kereszténydemokraták közötti óriási kontrasztot. I. Ferenc Focusszal, Semjén egy vadonatúj luxus Superbbel, Pálfy meg - legalábbis egy jó ideig - Jaguárral jár.

Ráadásul manapság egy kóbor farkas sorsa nem úgy rendeződne, ahogy Szent Ferenc idejében Assisiben: nem enni kapna a polgároktól, hanem néhány sörétes golyót a testébe Semjén valamelyik vadásztársától.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr925422471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2013.07.25. 13:45:39

@Gera:
Egyik az infrastruktúra másmilyensége, meg a törpulyázás lehetősége, a másik meg az, hogy az állattenyésztésnél te gondoskodsz az abrakról/legelőről, míg a vadgazdálkodásban viszonylag büntetlenül felzabáltatod a másét.

bigmax 2013.07.25. 13:45:43

@Ad Dio: akkor romantikázz rajta.......

Ad Dio 2013.07.25. 13:46:28

@rabelais:

"kurvára elvakult kis szaralak vagy."

Újabb gyönyörűséges gondolatszilánk ész istennő követőjétől.

bigmax 2013.07.25. 13:46:41

@Gera: ja kérem érteni kell az állatszaporulat szabályozáshoz......

Ad Dio 2013.07.25. 13:47:01

@bigmax:

Nem fáj ám a gondolkodás. Próbáld csak meg.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.25. 13:47:31

@rabelais:

"a legtöbb ember, aki elítéli a kommunizmust, eme megnyilvánulásai miatt ítéli el, és ezt találja empirikus igazolásának annak, hogy a kommunizmusban valami rossz"

Ez azonban téves hozzáállás. Ha Marx elvei igazak lettek voltak, s ma marxista társadalomban élnék, akkor azt mondaná azt átlagember "hát igen, sajnos meg kellett ölni X számú gonosz kapitalistát, papot, s más retrográd alakot, de cserébe íme a tökéletes társadalom".

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.25. 13:51:53

@Ad Dio:

Pontosan. Ez olyan, mint a vízi állatoknál, csak ott kevésbé látványos a kontraszt.

Én mindig azt szoktam mondani: te mit választanál:
- szabadon kóborolsz egy nagy erdős területen, eszel amit akarsz, majd lelőnek,
- élsz egy farmon, mozoghatsz átlag 10 métert (jó esetben), étel az amit a gazda ad, majd kapsz egy áramütést és levágnak.

bigmax 2013.07.25. 13:54:10

@gigabursch: ezzel mit akarsz bizonyítani ,hogy nem bírjátok önállóan kiszámolni és ezért rossz a szabályzás vagy a gátlástalanság mértékére akarsz egy számszerű példát?

min 2013.07.25. 13:54:52

sportvadász...pff már a kifejezés is eszméletlen.. Lassan ideje lenne valósággá váltani az "Éhezők viadala " filmet eme drága sportvadászok főszereplésével..

bigmax 2013.07.25. 13:54:56

@Gera: célzott fogamzásgátlásról nem hallottál még?

gigabursch 2013.07.25. 13:55:13

@bigmax:
A legrosszabb kártyát vetted elő az utolsó pár mondatoddal.

Páran érvet vártak tőled, én csak egy szemfelnyitó számolást. Összesen fél órát kéne rászánnod és még a kugli is a barátod.
Egyiket sem tetted meg, ehelyett a létező legrosszabb módon próbálsz kifarolni. Csak azért mert ez egy lehetőség, attól az még nem járható út. És ezt a te érdekedben mondom.

Amúgy meg álljon előtted Hunyadi János egyik bölcsessége, amit Újlaki Miklós nádornak szegezett - talán a Vaskapui-csatában -:
- Ha a magyar folyton az ellenségeit számolná, nem lenne ideje harcolni.

Emeld fel a tekinteted, ne rettenj meg sem az úttól, sem a kiszámolható eredménytől.

bigmax 2013.07.25. 13:56:20

@tyuntyika: ja ha nem használod az eszed csak kiöntöd az erdő közepén persze hogy nincs szelekció!kérdezd meg medve anyád ,hogy ő hogy csinálna.......

gigabursch 2013.07.25. 13:58:13

@bigmax:
Egyikre sem.

Csak arra, hogy te is számolj! Nem szégyen. Az eredmény megdöbbentő, a tudat. hogy végigszámoltad, felemelő.
Ha ez nem megy, akkor hogy fog menni egy családi költségvetés belépő (lakás)hitellel, kilépő rezsirészekkel? Jövő-menő-felnövő gyerekekkel?

tyuntyika 2013.07.25. 13:58:20

@bigmax:

Bakker, te nagyon nem vágod ezt.

Neked tulajdonképp az a bajod, hogy lelővik az állatokat, vagy csak rühelled a vadászokat, vagy nem tudom.

Tényeket nem fogod fel, értelmetlen hülyeségeket beszélsz.

A vágóhíd, meg a hormonkezelt, antibiotikumozott állattartás az fasza, persze gondolom nem láttál még vágóhidat, ahol árammal elkábítják az állatot, hogy a szíve verjen, mert úgy vérzik ki, fellógatják egy sínre, szúrják-vágják, közben néha még kicsit rázzák árammal, hogy jól kijöjjön a vér. Mindezt szépen sorban állva, ahol hallják, érzik, mi is fog történni.

Nem tudom, én ha választhatnék, inkább egy lövedék, békés csámcsogás közben.

Bár lehet, te voltál a full vega, amit megint marhaságnak tartok.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.07.25. 13:58:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Ha Marx elvei igazak lettek voltak, s ma marxista társadalomban élnék, akkor azt mondaná azt átlagember "hát igen, sajnos meg kellett ölni X számú gonosz kapitalistát, papot, s más retrográd alakot, de cserébe íme a tökéletes társadalom"."

abból, hogy te ezt akár csak hipotetikusan is fel tudod tenni, látszik, hogy milyen hülye vagy, és nem gondoltad át a dolgot.

történelmi léptékben nincs olyan, hogy van egy alapjában igaz eszme, és véletlenül meg kellett ölni egy csomó embert a megvalósításához.,

ha az eszme megvalósítása emberek megölését szükségelteti, vagy a történelem során emberek tömegeinek megölésével járt együtt, az eszme nevében, akkor az nem valami véletlen, hanem az az eszme rossz.

ez gaz a marxizmusra, igaz a nácizmusra, és ugyanúgy igaza a keresztény és más vallásokra is.

bigmax 2013.07.25. 13:58:54

@gigabursch: felesleges kiszámolni fajonként a szaporulatot ,mert nem ez a lényeg hanem hogy gátlástalan trógerek ölik pénzért az állatokat holott lenne más megoldás is az állomány minőségének szinten és mennyiségi stabilitására.

bigmax 2013.07.25. 14:01:44

@tyuntyika: a te dolgod lenne hisz neked van róla valami sajtpapírod .belőled minden hiányzik amiért rád lehetne bízni bármilyen állomány szabályzását.

gigabursch 2013.07.25. 14:01:58

@bigmax:
Felesleges több időt rászánnom arra, hogy felismerhesd, hogy a Természet hogyan működik.

A természet, melynek eleme maga az ember is, mégha oly sokszor erősen kivetkezik magából és elfelejti hová is tartozik valójában.

bigmax 2013.07.25. 14:03:04

@gigabursch: erről véleményem van mivel vagy elhiszem vagy nem amit állítasz.

tyuntyika 2013.07.25. 14:04:00

@bigmax: Értem, tehát te faszásul meg tudod mondani, hogy xy koca és zw kan dugásából majd eléggé gyenge állomány születne???

Tudom, a nanotechnológus-biológus haverok megoldják.

Medve anyám, farkas apám ezt úgy oldották meg, hogy jól megkergették őket és amelyik a legkönnyebb préda volt, azt elkapták, megölték és megették. Ilyen k egyszerű ez.

Fogamzásgátó... Te figyi, az nem az úr ellen való vétek????

gigabursch 2013.07.25. 14:04:14

@tyuntyika:
Ketten próbáltuk @bigmax-ot jó útra terelni, holott szerintem még csak nem is egy oldalról nézzük a világot, de egyikünknek sem sikerült.
A negatív eredmény is eredmény.

bigmax 2013.07.25. 14:04:25

@gigabursch: nálad jobban ismerem a természet működést .na erre mérget vehetsz.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.07.25. 14:05:49

@rabelais: bocsánat, pontosítok. ártatlan emberek tömegeinek megöléséről van szó. egy igaz eszmének nyilván meg kell védenie magát a rá erőszakkal támadóktól.

bigmax 2013.07.25. 14:07:09

@tyuntyika: ja nem vagy képben ,hogy egy fajon belül hogy is javítják a génállományt.......tényleg sok még a tanulni valód.a puskád helyett inkább könyvet kapj elő ,hogy legalább derengjen már valami a fejedben ha már "szakember" vagy.

Gera 2013.07.25. 14:09:42

@gigabursch: Persze ez világos, én az olvtárs szempontjából gondoltam, mert ugye többször kifejtette, hogy neki nincs baja a nagyüzemi állattenyésztéssel, mert hát hús az kell, de a vadászatot valami irtózatosnak tartja. Erre mondom, hogy nem értem, mitől jobb az állattenyésztésnek az a módja, hogy egy dobozban felnevelem az állatot, aztán kinyírom, annál, hogy az erdőben hagyom kóborolni és aztán nyírom ki. Persze az előbbi nyilván gazdaságosabban bánik az erőforrásokkal és ezért messze több állatot lehet úgy termelni, ez nem is vitás, de hogy melyik a humánusabb, az se kérdés szerintem.

KopaszMercis 2013.07.25. 14:10:26

@min:
Megkerdeznem a szarvast arrol, hogy mennyire sport a vadaszat. Kivancsi vagyok mi lenne a velemenye...

tyuntyika 2013.07.25. 14:11:58

@bigmax:

Kérlek, világosíts meg!

Komolyan érdekel?
Bár a magam részéről sokkal sokkal nagyobb barbárságnak vélem pl géntechnológiai úton belenyúlni a dolgok menetébe.

De tényleg érdekel, hogyan gondolod. Mi itt ketten is megtiszteltünk azzal, hogy tényeken alapuló, világos gondolatokat írtunk le.

Te eddig csak homályos vagdalkozásig jutottál.

Tessék, fejtsd ki világosan, közérthetően kérlek!

bigmax 2013.07.25. 14:15:27

@gigabursch: ez szerinted a jó út ahogy ti gondoljátok......nos ez a szakmai hozzá nem értéseteket mutatja,mert egy van nektek az ölés mint megoldás.......sajnállak benneteket de inkább az országot akik rátok bízza ezt a fontos feladatot......inkább sétálnátok az erdőkben csak semmihez se nyúljatok az lenne mindenkinek a legjobb.

bigmax 2013.07.25. 14:17:41

@tyuntyika: mit?hogy miként lehet javítani egy faj génállományát?talán a kocsma helyett olyan emberek társaságát kellene keresned akik valamit konyítanak a nemesítéshez,ezer éves dolog mifelénk.......

bigmax 2013.07.25. 14:19:07

@tyuntyika: kevered a szezont a fazonnal........

tyuntyika 2013.07.25. 14:22:43

@bigmax:

Nem járok kocsmába
Világos érthető, tényeken alapuló gondolatokat kértem, de megint csak homályos vagdalkozás a válasz.
Vaddisznó nemesítés vadon tartott állománynál...

Hagyjuk.

bigmax 2013.07.25. 14:27:25

@tyuntyika: most komolyan kérdezem :normális vagy?szerinted ez a fórum egy ilyen téma részletezéséről kell hogy szóljon?
el vagy tájolva........

tyuntyika 2013.07.25. 14:36:27

Ha már ilyen szépen belementünk és lehülyéztél minket, pedig csak tényeket közöltünk veled, amiről fogalmad sem volt, se a számokról, se a miértekről, de semmi gond, a reakcióidból látszik, hogy csak játszod az okost és semmiféle tárgyi tudás nincs mögötte, ezért van csak homályos utalgatós vagdalkozás.

Továbbra is mondom, írj valami más konkrét utat a dologra, de ne szerepeljen benne az olvass, kérdezz utána kifejezés, ha kérhetem :)

bigmax 2013.07.25. 14:41:31

@Ad Dio: köszi nekem megy, majd mesélek neked milyen is megoldani egy problémát.

gigabursch 2013.07.25. 14:52:21

@bigmax:
Örömmel tölt el, hogy nem csak én vagyok megelégedve magammal.

Amúgy elég erős kényszerképzetek alakultak ki benned velem és a munkámmal kapcsolatosan, de engedd meg - nem világosítalak fel sem téged, sem mást magamról. Aki meg ismer személyesen, az emg úgysi tudja amit tud.
De még egyszer mondom és utoljára.
Nem erölködöm azzal,. hogy megpróbáljam felnyitni a szemét, mert úgy látom esélytelen.

@tyuntyika: @Gera:
Kár erölködnötök. Ellenben büszke lehet rá, hogy övé az utolsó szó. Igaz, az is sértődött és meg nem értett. De ehhez le kell vegyen néhány szemellenzőt.

Nem tudom látni, hogy mit nem lehet megérterni azon, hogy populáció, populációdinamika, populációszabályozás, élettér. Nyilván hihetetlenül komoly dolog, akárcsak a négy alapfokú művelet a matematikában.
Biztos van érettségije a gyereknek, de minek, ha egy hótt primitív Fibonacci-sor is kifog rajta.
Sőt lehet, hogy még értelmiségi is lesz/van, bár ez utóbbi még rosszabb helyzet, mert sajnos rámutat arra, hogy nemcsak a vadlétszámot.

gigabursch 2013.07.25. 14:54:01

@gigabursch:
(...) hogy nem csak a vadlétszámot, hanem a felsőoktatási keretszámokat is masszívan kéne apasztani.

bigmax 2013.07.25. 14:56:45

@tyuntyika: :D
látom nem elég hogy képtelen vagy igazán újat kitalálni vagy befogadni esetleg elgondolkodni rajta.....csak az megy neked ami rutinból tudsz már és mellé képtelen vagy a normális gondolkodásra hisz fogalmad nincs mikor kell a részletekbe belemenni és mikor elég ha irányokat adsz meg azért ,hogy a logikád fonalát a másik is követni tudja.
téged egy természettudományi egyetemen a ruhatárig se engednének be.
te az ölést mint egyedülit tartod jónak és képtelen vagy felfogni ,hogy esetleg lehet más megoldás is.azért mert azt tudod amit neked tanítottak régen,elavult tudású emberek azon egy kor után túl kellene lépni és kételkedni illik és feltenni a kérdést ,hogy biztos igaza volt a tanárnak........
ha rajtad múlna még mindig gyertyával világítanánk.
amúgy ha jól emlékszem előbb kértem tőled a részleteket a műszaki terveidre ,hogy miként lennél képes megvalósítani mindazt amit a mai technológia biztosít számodra de te elkezdtél személyeskedni viszont tőlem részleteket várnál arra amit elképzelni se tudsz........
többet kellene forgolódnod olyan emberek között akik képesek nyitottan és ha kell kétkedve szemlélni a világot.
tudom nem vagy tudós de legalább próbálj meg értelmes ember benyomását kelteni egy ismeretlenben ha már az leáll veled beszélgetni.
én tényleg jó szándékkal írtam ,hogy tanulnod kellene.

vasgyuszi 2013.07.25. 15:01:35

Á, nagyon egyszeru a dolog: köpönyegforgató, képmutató faszfej az összed kádéenpés.

bigmax 2013.07.25. 15:03:37

@gigabursch: látom az önelégültségednél csak a primitívséged nagyobb.bármikor kiszámolnám a feladványod de mint írtam felesleges lenne.
bár ha annyira akarod számolhatunk együtt ,én adok neked egy fizika feladatot amit egy átlagos képességű mérnök is kibír számolni (egy fizikus szintűt nem mernék adni hisz az megalázó lenne számodra mivel egy szót se értenél belőle)és addig én is elvégzem a te hatalmas szellemi kihívásod.:D

Ad Dio 2013.07.25. 15:07:45

@min:

Van mit innod? Mert ha igen, akkor egy moskos szemét kizsákmányoló burzsuj vagy, akit remélem élve esznek meg az afrikaiak.

Olyan szép dolog az irigység. Meg konstruktív is.

bigmax 2013.07.25. 15:13:54

@tyuntyika: és te?bizonyítani tudod ,hogy mérnök vagy?
milyen mérnök,mit ismersz a fizikából?klasszikus mechanika megy?elektrodinamika vagy termodinamika?estleg modern fizika:kvantummechanika ,kvantumtér elmélet?
mesélj mihez értesz?

bigmax 2013.07.25. 15:18:01

@tyuntyika: @gigabursch: na mi van fiúk ?fizikussal versenyeztetek már hogy ki tud jobban számolni?nem?:D

Ad Dio 2013.07.25. 15:19:53

@bigmax:

Nem vagy egy bonyolult lélek, de ilyet azért nem vártam még Tőled sem.

A vadászatot kiveséztük, ha akarod megérted amit a logika mond, ha nem akarod, nem érted meg és maradhatsz abban a hitben, hogy hambizabáló ragadozóként magad vagy a megtestesült ártatlanság, hisz a nagyüzemi módon tenyésztett állatok ipari lehentelése (abszolut hozam-maximálás mellett) bocsánatos dolog, míg a vadászok barbárok amikor vadon tartanak állatokat, amiket elejtenek és a húsukat hasznosítják. Nem érdekel hogy ennek a tevékenységnek az erdő mint természetes közeg számára milyen hozadéka van, igen demokratius módon ejtesz arra hogy adót a vadászok is fizetnek, leszarhatod a tevékeységüknek GDP növelő hatását, ejthetsz arra hogy ezzel hazánk sajátos természeti adottságait használjuk ki közben, így turizmus, országimázs (jé, mennyi szép táj van nálatok) stb. Szóval ezeket leszarhatod, hiszen mindenki hülye aki szembejön az autópályán :-). Asszem jogodban áll hülyének lenni.

De hogy a zsidókat nem kéne idekeverni abban azért bizonyos lennék. Igazándiból kijárna egy bocsánatkérés a részedről a magyarok és a zsidók felé, akiket simán kollektíve leszóltál bizonyos ostoba sztereotípiák mentén.

N48 2013.07.25. 15:27:30

@rabelais:
a lényeg, hogy ez ne csak puszta hit vagy remény legyen, hanem a tapasztalat és a racionális gondolkodás mondassa veled, nem?

bigmax 2013.07.25. 15:28:27

@Ad Dio: már a számolási verseny folyik,jössz te is?
én tartom magam a véleményemhez és ha elolvasod meg is indokoltam miért és ,hogy ez helyett mit is kellene ebben az országban csinálni .a zsidókat azért vettem a számra mivel ebben az országban a pénzéhségük miatt nem szeretik és ennyi volt,nekem semmi bajom a zsidókkal ,a jó ember az lehet bármely náció tagja nem azon múlik,hogy minek született hanem felnőttként milyen ember lett.én kérjek bocsánatot mert üzletszerűen ölik az állatokat?ha ezt várod akkor baj van nálad.

Ad Dio 2013.07.25. 15:31:49

@bigmax:

A Te fejedben nem szeretik a zsidókat,nem ebben az országban már meg is bocsáss. Kérlek ne általánosítgass,ne azonosíts magad a nemzettel.

A számos játékod meg hasonlít az 3-5 éves korú gyermekek dominancia-játékára. Értelme ugyan nincs, de hangosan lehet körülötte kiabálni.

Hajrá. :-)

bigmax 2013.07.25. 15:37:51

@Ad Dio: lehet nem ugyan abban az országban élünk?vagy te élsz bezárkózva?
látom nem sikerült értelmezned amit írtam:semmi bajom a zsidókkal!a fejemben köszi minden rendben van.
a versenyt nem én erőltettem a fiúkkal,ők akarják vagyis akarták egy ideig......már nincs kedvük.ha nem figyelted hogy ki is kezdte miért szólsz bele és milyen jogon minősítesz engem.okos ember előbb gondolkodik és megvizsgál és utána dönt és ha kell minősít.
ha nincs kedved ,ne gyere versenyezni,nálam semmi se erőszak.

a Vakond 2013.07.25. 15:38:38

Bigmax, olvastam anno egy cikket, ami arrol szolt, hogy miert tartjak az emberek a farkast veszelyes allatnak, mikor az utobbi 200 evben Europaban talan 4-5 olyan tamadást jegyeztek fel, ami gyaníthatóan farkas műve.
aztan a szerző visszament kicsit az időben, és meglepődve tapasztalta, hogy 4-500 éve mikor még nem volt kiirtva a farkas, meg a medve, bezony sokan estek áldozatul, értelemszerűen méretükből adódóan főleg gyerekek/nők.

innentől kezdve adódik a kérdés, miért nyafoghatnak városi bölcsészek a farkas kiirtásán, azért, mert az ősapjuk, aki reális veszélyként élte meg, hogy a falubeli gyerekeket elviszik a kertből, bezony fogta az aktuális ölőszerszámot, és
hosszútávra megoldotta a problémát...

ha az erdőkben érdemi mennyiségű nagyragadozó élne, akkor nem lenne többet gombaszedés, meg erdőben kirándulás puska nélkul, ilyen egyszerű..

+ a gazdagok esznek vadhúst témához egy kérdés, ha a 60 kg-s vaddisznónak mondjuk fele hús, és a vadász kap érte 200-250 forintot /kg, akkor a hipermarketek miért árulják
a "pörkölthúst" értsd max 5 dkg-s cafatok 1500 Ft/kg áron ?

Ad Dio 2013.07.25. 15:39:20

@bigmax:

"én kérjek bocsánatot mert üzletszerűen ölik az állatokat?"

Nyilván a gépi vágohidakról beszélsz. Neked kell tudnod hogy bocsánatot kell-e kérned. Ha erkölcstelennek tartod a hústermelés üzemi módját, ámde nem tudsz lemondani az így szerzett húsról, akkor az kelthet bizonyos lelkiismereti problémát, így jogos lehet a bocsánatkérés.

De ha ez a helyzet, akkor tényleg javallom a vega életmódot, mert a folyamatos lelkiismeretfurdalás előbb-utóbb testi problémákhoz vezethet.

nagyfeszültség 2013.07.25. 15:41:58

Egyébként Semjén Kalocsa környéki vadásztársai jobbára mszp-s vagy éppen ex mszp-s komcsik, gazdasági bűnözők stb.
Remélem egyszer elcsúszik valami banánhéjon és oda kerül, ahová való. Börtönbe - aztán pokolra.

Ad Dio 2013.07.25. 15:43:36

@bigmax:

"lehet nem ugyan abban az országban élünk?vagy te élsz bezárkózva?"

Az én ismerőseim nem utálnak egyetlen népet sem. Sem cigányokat, sem zsidókat sem magyarokat. Mifelénk békibe élnek az emberek. Azt gondolom rossz társaságba jársz ha körülötted ez dívik.

bigmax 2013.07.25. 15:48:12

@Ad Dio: látom még mindig nem bírsz különbséget tenni a vadászok üzemi állatirtása és a direkt élelem miatt tenyészett vágóállatok között.igen a nap elején már írtam ,hogy a csirke miatt is van sajnálatom de szükségszerűség miatt bocsánatosabb bűn az ilyen állatok húsát megenni mint egy szórakozás végén hazavinni annak az állatnak a húsát akinek nem kellett volna meghalni mivel van olyan fehérjeforrás ami feleslegessé teszi az ő halálukat.
ha te ezt nem érzed így az a te dolgod,én így érzem és nem tudom elfogadni se.

bigmax 2013.07.25. 15:51:21

@Ad Dio: ha már adott a net számotokra is akkor érdemes lenne kilépni a ti paradicsomi településetekből legalább virtuálisan és olvasni a híreket és azokból levonni a megfelelő következtetéseket.
amikor a strucc homokba dugja a fejét addig számára se létezik a világ......te ember vagy,ne légy strucc.

bigmax 2013.07.25. 15:56:20

@bigmax: még valami?csak ,mert 48 órája nem aludtam,most megyek ha nem baj........

Ad Dio 2013.07.25. 16:01:59

@bigmax:

"én így érzem és nem tudom elfogadni se."

Ez a kulcsa a problémának. Az érzésed nem rímel a racionalítással. Ez egy fontos felismerés, bár van ilyen az életben. Ha pszihomókus lennék, most ebbe belemennék, de nem vagyok az, így nem teszem. Érzzésem szerint van egy rendezetlen kapcsolatod a halállal - jelen esetben az állatok halálán keresztül. Ezt kellene feloldanod és akkor az érzéseid nem mondanának többet ellent a logikának.

A vadász NEM a fájdalom/szenvedésokozás kedvéért ejti el a zsákmányt, hanem mert mint mindenevőt, az öszönei ebbe az irányba viszik. Vadászik. Ennek egy pici része csak a ravasz meghúzása. Amikor lő, akkor sem öl, pláne nem hentel. A vadász zsákmányt ejt. A zsámányát pedig megtiszteli: gyors halállal, minél teljesebb felhasználással és egy sereg apró gesztussal. A húsevés egy komplex dolog. Nem a hús bepanírozásával kezdődik és nem az elropogtatással végződik. A húsevés lényegi része az állat tenyésztése, levágása, feldolgozása is. Az egyes állat baromira nem tehet róla hogy üzemi marhának, vagy özbaknak születi-e. Egyikel sincs több jogunk durván bánni. A vadnak akit a vadász elejt, sokkal jobb élete van, mint a nagyüzemi marhának.

Ad Dio 2013.07.25. 16:06:38

@bigmax:

Épp azért mondom amit mondok, mert van netem.

Ráadásul nem csak a magyar netet olvasom, hanem más országokét is.

Mindenhol amerre olvasva jártam, van egy kicsi de hangos réteg, aki ilyen-olyan népcsoportot vagy vallás(okat) gyűlöl. Magyarországon is. De semmivel sem több mint máshol. Éppen ezért kikérem magamnak a "magyarok utálják a zsidókat" típusú általánosítást. Nem így van. Mint minden országban, itt is van egy hangos kissebbség, aki utálja a zsidókat. A többségnek azonban semmi baja a zsidókkal.

krausz2 2013.07.25. 16:09:03

Nagyon zagyva ez a cikk és leginkább gyűlölködésről szól.

Piti vallásellenes manó agyváladéka.

nagyfeszültség 2013.07.25. 16:13:20

@krausz2:

Vallásellenes?

Na itt a lényeg: amikor Semjén kritizálása vallásellenesség, az maga a létező szocializmus.

Semjén nem vallás: Semjén az elit egy ritka visszataszító tagja.

30-06 2013.07.25. 16:46:28

Rég olvastam ennyi marhaságot a vadászatról.
Vadászoknak nem megengedik, hogy mennyi vadat lőjenek, hanem a vadászati hatóság előírja, hogy mennyit kötelező.
Vadgazdálkodási üzemterv van. Az uj törvénnyel 20 éves távlati tervezés indul.
A vadállomány viszont mindenhez alkalmazkodik és szaporodik.
A vadmalacokat elvitte a tél és az utána jövő árvíz. Erre mi történik? a kocák bebúgnak és idén már ismét fialtak. tele van a terület csíkos hátúval.
Az ember csak követi a természet törvényeit, de át nem hághatja.
Persze nagy a különbség a vadásztársasági vadász és a többi puskás ember között. Aki társaság tagja az felel a területért. A mezőgazdasági termelőknek a vadkárért, az autósoknak az ütközésekért illetve a hatóságnak a vadgazdálkodásért.
Védi a vadat takarmányozással az éhezéstől. Biztosítja az utódai felnevelését ( vadászati tilalommal) és óvja a vadat a nem természetes ellenségeitől ( falkában vadászó kóbor kutyáktól)
És ezzel a vadnak összehasonlíthatatlanul jobb életet biztosít a vadász, mint a születésétől haláláig zárt helyen tartott, mesterségesen etetett és megtermékenyített haszonállatoknak valaha is kijut.
A vegatáriánus egy régi indián kifejezés.
Azt jelenti: rossz vadász

bigmax 2013.07.25. 16:50:43

@Ad Dio: rossz a megérzésed de nagyon,tényleg nem vagy pszichológus és talán fel is kellene hagynod az ilyen tippelésekkel.semmi bajom a halállal.mint fizikus talán jobban értem az élet valódi értelmét és okát ,valamit a halál funkcióját és szerepét.Nem kell meggyógyítanod ,mert nálam biztos ne vagy racionálisabb.
hibás a vadász érvelésed mivel arról a vadászról akiről te képzeleksz azok nem most hanem a múltban éltek,akkor még nem volt egyéb fehérjeforrás ezért vadászott az ember.
Nem érted azt amit a szükségszerűségről írtam.a baj a te készülékedben lehet.senki se állítja ,hogy mindenkinek úgy kell viszonyúlnia az állatokhoz mint ahogy én teszem,én tisztelem őket ahogy pl az indiánok is tisztelik a bölényt és a szelleméhez imádkoznak ,mert szükségszerűség miatt kellett leölnie ,mert nem volt más választása.a mai vadászoknak van más választásuk ,hogy egészséges életet éljenek.
ha ebből se érted akkor feladom.....jó akkor te ne szeresd és ne tiszteld az állatokat......az is téged minősít.
Én a vágó és a vadállatokat is tisztelem,te mag azt csinálsz amit akarsz,ha van lelki ismereted akkor majd számolj ezzel a felfogásoddal el neki ,nekem nem kell.
zárjuk ezt a témát.

Teragigamega lélek 2013.07.25. 17:00:22

Ki az a Semjén? Csak nem az a hangos törpepárt feje, aki szdsz-szerűen létezik, bár ők még meg se próbálják az indulást a választáson...?

bigmax 2013.07.25. 17:02:50

@Ad Dio: a net elég nagy ,lehet rossz helyekről informálódsz.
a feltételezésed ,hogy mindenhol marginális a hagoskodó ,gyülölködő kisebbség ,nos az nem állj meg a helyét......komplett országok utálnak egyes nemzeteket.
pl:arab-zsidó konfiktus ,hogy csak a legnagyobbat említsem de itt a japán -kínai vagy koreai-japán gyűlölködés is.
afrikában nemrég volt egy szégynelets népírtás .....ha nem ismerős nézz utána.
szóval nem értem ,hogy te hol élsz.......
most a magyarországi helyzetbe inkább nem megyek bele....ha érdekel nézz utána hogy kik miért utálják egymást.nekem nem tisztem téged felvilágosítani a világban lévő ellentétekről.az sem tisztem ,hogy a törtélemből hozzak neked példát arra hogy miért is igaz amit írtam:ajánlom a magyar történelem 1942-44 időszakát a figyelmedbe.......ha nem érettségiztél nem is tudhatod mi történt akkor és kikkel és miért....most ha lesz kedved fedezd fel ezen időszakát a történelmünknek.
a világot és ezenbelül a pénzvilágot egy népcsoport irányítja és ez tény,azt derítsd ki te melyik is ez hamár kikérted magadnak a kijelentésem és ehhez kapcsold hozzá az aktuál politikát és már minden világos lesz......bár veled kapcsolatban fenntartásaim vannak ez ügyben de ugye a lehetetelnt is érdemes megpróbálni.......:D
remélem végeztünk egymással.:D

MACSKANŐ 2013.07.25. 17:33:23

Semjén és az állatok küzdelmében én nagyon drukkolok az utóbbiaknak.

Ad Dio 2013.07.25. 18:05:08

@bigmax:

"mint fizikus talán jobban értem az élet valódi értelmét és okát ,valamit a halál funkcióját és szerepét.Nem kell meggyógyítanod ,mert nálam biztos ne vagy racionálisabb."

Attól sajnos nem lesz racionálisabb az ember hogy papírja van róla. Nincs bajom Veled, de ha azt gondolog hogy humánusabb nagyüzemi körülmények közt vágóállatokat termelni és hentelni mint vadgazdálkodást folytatni vadászattal, akkor egyszerűen nem vagy racionális ebben a kérdésben.

Ettől még lehetsz jó fizikus, de ebben a kérdésben irracionálisab gondolkodsz. Ha nem a rendezetlen halál-képed miatt, akkor valami más skrupulus van a szisztémában.

kewcheg 2013.07.25. 18:07:18

Mint katolikus írom, hogy a kdnp egy vicc.A legtöbb politikusuk,persze minden más ogy. -ben jelenlévő pártról is elmondható: moral insane....Nekem ezek az emberek nem képviselőim,az én képviselőm a Szentatya, ezek a "politikusok" szaremberek...

Ad Dio 2013.07.25. 18:07:41

@bigmax:

Ebbe a kérdésbe nem mennék bele. Egyfelől mert nem ismerem a hátteret, maásfelől mert off.

Annyit pontisítanék a Neked adott infókon, hogy angol, amerikai és német közösségi oldalakat látogatok, a tapasztalataim ezekről zármaznak.

ezekkel az országokkal nyugodtan össze lehet vetni Magyarországot. Semmi rendkívüli gyűlölködést nem tapasztalok.

nagyfeszültség 2013.07.25. 20:38:46

A közel négyszáz komment nagyrésze egyvalamit jól illusztrál: az állatokat gyilkoló Semjént majdnem mindenki utálja és megveti. Jobboldaliak, baloldaliak, kommunisták, hívük és talán megkockáztathatom, minden normális ember. A kérdés csak az: Orbánnak mire kell ez a huszadosztályú politikai pojáca?

Ad Dio 2013.07.25. 20:53:24

@nagyfeszültség:

Érdekes. Nekem úgy tűnt, hogy a közel négyszáz komment 95%-a nem is foglakozik Semjénnel.

Tartalmas beszélgetés volt, de nem politikai természetű. Talán épp ezért is volt izgalmas...

nagyfeszültség 2013.07.25. 21:05:17

@Ad Dio:

A téma brutalitása ellenére valóban rendkívül és sokszínű kultúrált volt a társadalmi párbeszéd...

gigabursch 2013.07.25. 21:10:45

@Ad Dio:
Nekem tetszett, amíg volt mit hozzáadnom, de utána...
,,,mérhetetlenül belefáradtam.
Az, ha valaki ellenvéleményen van - tudomásul veszem,
de ha értetlen és ragozza a semmit, az nagyon nem esik jól.

Ilyenkor azért elmerengenék a bloggazda helyében, hogy kellően arról szólt-e az írása amit akart, vagy rést adott arra, ahová a kommentek vetődtek.
Persze ez nem feltétlen baj, de sok blognál alakul ki ilyen jelenség..

Mindenesetre a második és igen hosszú hozzászólásom - eltekintve az elgépelésektől - remélem sok ember számára ad néhány megszívlelendő támpontot a későbbiekre.

Jó Éjt Mindenkinek!

Ad Dio 2013.07.25. 21:12:40

@nagyfeszültség:

"A téma brutalitása"

Ha ez a téma brutális, akkor az emberi _lét_ maga brutális.

Számomra cseppet sem volt az.

Ad Dio 2013.07.25. 21:21:21

@gigabursch:

Nálam nagyon betalált a dolog. Fixaideám, hogy a modern társadalmak egyik legnagyobb rákfenéje az, hogy a egyének úgy élnek bizonyos dolgokkal, hogy halovány lila fogalmuk sincs azoknak a keletkezéséről, előállításáról, ennek energia és egyéb igényéről, körülményeiről, feltételeiről. Röviden: úgy élnek, hogy nem vetnek számot a létezésük következményeivel.

Ennek külön pikáns jelensége az a fajta álszentség/ál-ártatlanság, ami ebben a kérdésben is megmutatkozott. Nem egyedi téma egyébként. Vö a gyilkosság-abortusz, vagy az atomenergia-megújuló energia kérdéesivel, de akár olyan egyszerű dologgal is, mint az építészeti statikai előírások vs fenntartható/egyetemesíthető volta.

gigabursch 2013.07.25. 21:22:20

@gatto nero:
Tévedés!!!

Ez a Csányi nem az a Csányi.

Ez a Csányi a SZIE gödöllői docense (vagy már prof).

Ahogy a színész Csányi is egy másik Csányi...

Persze ettől még van aki utálja mind a hármat és van aki elismeri mond a hármat és van még néhány kombináció

Ad Dio 2013.07.25. 21:32:19

@gigabursch:

Hagyd. Azért jött ide szegénykém hogy ezt elkiabálja. Tegye. Joga van hülyének lenni.

gatto nero 2013.07.26. 11:34:00

@gigabursch:

Csak azt ne mond,hogy a bankárbűnöző Csányi nem vadász. A Földművelési minisztérium vadászati osztályán kezdte a karrierjét. És most is éppen afrikai állatok mészárlásából tért haza, mielőtt sajtótájékoztatót tartott a disznófejű nagyúr.

nagyfeszültség 2013.07.26. 11:39:29

@gatto nero:

A bankár Csányi szerintem mostanában inkább a vagyonának kimentésével van elfoglalva és valószinüleg Semjénnek sem a legfontosabb elfoglaltsága a vadászat: az atomerőmű bővítést intézi, meg próbálja menteni a bioetanol beruházásokat, amiket közpénzen kimutyizott Kalocsa környékére.
Foktői polgármester barátja például már többszörösen büntetett előéletű.

Földvári Attila 2013.07.26. 16:31:16

Srácok (srácok, mert nyilván ifjú, lelkes városi forradalmárok, online-harcosok vagytok)! Hadd segítsek nektek, gyerekek, baráti tanáccsal, mert szemmel láthatóan olyan zöldek vagytok, mint a blogotok.

vadaszunk.blog.hu/2013/07/26/micsoda_e_misszio

tyuntyika 2013.07.26. 20:20:16

@MACSKANŐ:

Miről drága?

Arról, hogy vadászatra, mint tevékenységre igenis szükség van, vagy a politikai vonal a kérdéses?

nagyfeszültség 2013.07.26. 22:29:45

@Földvári Attila:

Arra gondolsz, hogy javítja az állatok gyilkolászásának imidzsét az, ha szerencsétlen kivételes tehetségű bolond Latinovics, meg a renszerváltást elszabotáló néhai Antall József (Isten nyugosztalja) is vadászott?
Ha erre gondolsz, szerintem nem javítja.
Semjén egyébként vélhetően súlyosan korrupt is (bioetanol -foktő, paks stb) csak ezt nehéz lenne bizonyítani.
Viszont az szikár tény, hogy kereszténydemokrata létére állatokat ölő hobbigyilkos.

MACSKANŐ 2013.07.27. 09:11:13

@tyuntyika:

Nem kétlem, szükség van vadászatra, de azt űzzék hivatásszerűsen szakemberek. Ne egy politikus
hobbiból. Csak annyit öljenek, amennyit nagyon muszáj, ne amennyit jól esik....

gatto nero 2013.07.27. 09:32:45

A poszt egyik legfontosabb üzenete szerintem az, hogy míg Ferenc pápa megelégszik egy négymilliós Ford Focussal, ez a retek Semjén - közpénzből - több mint tízmilliós autóval járkál - és a keresztényértékekre hivatkozik.
Ezt hívják farizeuskodásnak.
Jézus állítólag nagyon utálta az ilyen figurákat.

tyuntyika 2013.07.27. 11:15:10

@MACSKANŐ:

Épp erre próbáltunk itt hárman is, hol közérthetően, hol nagyon professzionálisan rávilágítani, hogy a vadászat meglehetősen szigorúan szabályozott keretek között zajlik, szó sincs arról, hogy "amennyi jól esik"

Megértem, hogy egy kivülállónak ellenszenves lehet a dolog, de sajnos -amint az itt is világosan kiderül a posztból és a kommentekből- hiányos ismeretek, félinformációk és eleve negatív előítéletek alapján állítjátok be mészárosnak az embert.
Semjén ide, vagy oda.

Nagyjából hárman írtunk itt objektív, valós információkat a témával kapcsolatban, tessék azokat átolvasni és értelmezni.

MACSKANŐ 2013.07.27. 13:40:39

@tyuntyika: ez akkor sem lehet semjèn Zsolt miniszterelnök helyettes feladata. Akàrhogy szépitjük ő nem a vadállomány kezelője hanem egy hobbi állatgyilkos. Ha annyira elhivatott lenne,akkor nem ment volna politikusnak.

bigmax 2013.07.28. 03:21:05

@tyuntyika: profizmus és szakmaiság a te szádból nevetségesen hangzik.:D
Na mi van kiskutya ?nagyon elszaladtál amikor bizonyíthattad volna mekkora nagy mérnök vagy!:DDD
te iscsak egy vagy a sok piti pojácából akik ,mert megtanultak írni-olvasni már azt hiszik ők a teremtés koronái!pimitív és szánalmas vagy.....egy igazi tipikus agyatlan barom aki csak pofázik de ha bizonyítani kellene a tudást elfut.....
No és morálisan is egy nulla ember vagy ahogy az állatokhoz viszonyulsz.

bigmax 2013.07.28. 03:25:15

@gigabursch: Nem jöttél bizonyítani a nagy eszed kismajom!:D
nálad ez a módi ,hogy elfutsz ha valaki meg akarja mérni ,hogy valójában mennyit is érsz.mint embert nem tudnálak jellemezni ,mert ahhoz az én szememben több kell ,mint amit te letudsz mutatni!játszd csak az eszed a hozzád hasonló idiótáknak és hitesd el magaddal ,hogy bármit érsz......:D

bigmax 2013.07.28. 03:28:42

@Ad Dio: ha fogalmad nincs semmiről mi jogon kérsz ki bármit is magadnak?műveletlen és tájékozatlan vagy de bírálni azt mersz.....játssz inkább a .....az a te szinted.

fermion 2013.07.28. 06:13:57

Vajon az értelmes emberek miért nem vadásznak?talán ,mert morálisan elitélik és nincs szükségük arra ,hogy a környezetükben férfinek tartsák őket és elismerjék mindazt amit az agyukkal elértek.Értelmes emberen :műszaki végzettségű mérnök,természettudós és informatikai szakembereket értek.No és mifélék vadásznak:politikus,színész,és egyéb súlytalan ,büfé szakos senkik ......
Az államilag szabályzott vadgazdálkodásról:szánalmas az az ország ahol még mindig középkori módszerekkel intézik a vadak egyedszámának szabályozását.A 21. században illene már a korunk tudományos eredményeit is beépíteni eme gazdálkodásba.
Egy vadász majd akkor lesz férfi ha rá vadásznak és túléli!Amíg egyenlőtlen küzdelemben bizonyítják "rátermettségüket" ártatlan vadakkal szemben ,nos addig a kultúrált ember mindig el fogja őket ítélni ezen felesleges vérontásuk miatt.talán 1x ebben az országban is eléri az átlag IQ a már mérhető szintet és akkor majd tilos lesz ez a középkori barbarizmus.
A jó érzésű emberek addig is a vadaknak drukkolnak!

tyuntyika 2013.07.28. 08:25:43

@bigmax:
Szerintem sokkal sokkal különbül viszonyulok az állatokhoz és az emberekhez is nálad.

Egyszerű gimnazista matek kapcsán nem bírtál állást foglalni.

Leginkább csak trollkodsz.

Ad Dio 2013.07.28. 08:30:23

@gatto nero:

Nem. a farizeus viselkedés jellemzően nem ez. A farizeus a törvény embere. Lélektelenül, belátás nélkül teljesít minden aprócska törvényt. Ebből fakadóan erkölcsileg többnek tartja magát másnál, majd nem átallja ezt ki is nyivánítani.

Ad Dio 2013.07.28. 08:31:33

@bigmax:

Szerintem ezt nem nekem szántad. Ha mégis, akkor kérlek hívd fel a figyelmemet arra a pontra ahol kikértem bármit is... az a pont is érdekelne ahol valamit nem tudtam...

tyuntyika 2013.07.28. 09:06:26

@fermion: Nálunk biztosan másképp működik a rendszer, vagy valamit rosszul csinálunk, de nálunk zömében mérnök, orvos, autószerelő, informatikus, műszerész, asztalos, biológus kutató, ügyvéd, kőműves meg ilyesmi alkotja a vadásztársaságot.

Épp erről beszélek, hogy ti zömében a Blikk és a többi gennymédia alapján ítélitek meg az egész tevékenységet, holott pár kirakatbuzi celebtevékenysége egyáltalán nem húzható rá az egész vadásztársaadalomra.

Csak a normális többség nem szerepel a Blikkben, meg a Fókuszban, mert nem csinál semmi "érdekeset" nem lövi lábon részegen magát, vagy a társát, nem gázol ittasan, drogosan, éjjellátoval a kocsijában, stb. stb.

Az meg kit érdekel, hogy vasárnap tökig érő hóban viszik a hátukon a takarmányt??? Senkit

Ami pozitív hír a gennymédiába eljutott, az esetleg az árvíz idején történt állatmentés volt, mert az még a Fókuszban is milyen fasza, hogy a cukker bambikát csónakban viszik ki, megmentve a biztos halálból, ő meg hálásan pislog a nagy szemeivel.

Gyakorlatilag SEMMIT nem tudtok az egészről, de megköveznétek bárkit. És a legnagyobb baj, hogy meg sem hallgatjátok a tényeket...


süti beállítások módosítása