Hogy hívjuk a zóna 30-at?

2010.08.12. 10:15 - vancat

Érdemes lenne a sokszor és sokak által démonizált "zóna 30" néven futó forgalomcsillapított terülek új, vonzóbb elnevezésére ötletpályázatot kiírni. Különösen itthon, Magyarországon ugyanis nagyon erős a kollektív gyűlölet ezekkel a táblákkal és az általuk határolt területekkel szemben. Brüsszelben a minap az egész belvárost, "zóna 30"-asították, Grazban több mint egy évtizede fejti ki áldásos hatását a 30 km/órában maximált sebességű belváros - és más európai városok százait hozhatnánk fel jó példaként ezügyben.

Itthon a többség mégis gyűlöli, szidja, anyázza - annak ellenére, hogy talán nálunk van a legkevesebb belőle. Valószinűleg azért van ez így, mert itthon eddig túl kevesen és túl keveset beszéltek áldásos hatásairól. Ezért sokakban csak a bűvös és felháborító szám, a 30 km/h marad meg, amivel "lehetetlen haladni", "nem lehet felkapcsolni négyesbe" "dögunalom az autózás" stb. Arról viszont senki nem beszélt, hogy a "zóna 30" ügyében a legkevésbé fontos a 30-as szám...

Nem arról van ugyanis szó, hogy mondjuk Graz belvárosában, amely szinte egy nagy összefüggő 30-as zóna, soha senki nem megy negyvennel, vagy urambocsá ötvennel, egy rövid ideig. Csak éppen az emberi természetet ismerve pontosan lehet tudni, hogy ha "zóna 50"-ek lennének, akkor viszont túl sokan mennének egy kicsit hatvannal, hetvennel, nyolcvannal, ahogy - legyünk őszinték - nagyon gyakran, nagyon sokan teszik ezt ma Budapesten.

Jó esetben a "zóna 30" tehát nem egy szimpla sebességkorlátozó tábla, hanem egy nyugodtabb, csendesebb, biztonságosabb, ezáltal élhetőbb városi életstílus. Ami nagyon ráférne Budapestre, és ami egyáltalán nem zárja ki a nyüzsgést, a bulizást - csak az indokolatlanul gyorsan haladó, ezért túlságosan veszélyes és feleslegesen sokat fogyasztó autókat. Szóval - bár ez itt egy poszt és nem letölthető pályázati anyag - azért ha valakinek lenne jó ötlete arra, mi lehetne az új, rövid, szimpatikus és vonzó elnevezése a 30-as, csillapított zónáknak, az ne fogja vissza magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr522216404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dukeekud 2010.08.12. 11:53:25

"Ezért sokakban csak a bűvös és felháborító szám, a 30 km/h marad meg, amivel "lehetetlen haladni", "nem lehet felkapcsolni négyesbe" "dögunalom az autózás"

Eloszor is aki szorakozasbol szennyezi a levegot azt jol pofan kell ruuugni, nem kicsit nagyon. Ezt jo volna ha a Kreszbe is rogzitenek.
Szerintem nevezuk zona 25 -nek. Az meg mindig boven eleg.Budapesten az atlagos haladasi sebeseg 22-25 km/h. Vagyis stabil 25-el pont annyi ido alatt jut el A-bol B-be, mint ha 0-tol 180-ig gyorsulgat, kb 10-szer annyi uzemanyagot elegetve.
Termeszetesen ez csak a gepjarmuvekre vonatkozna.

midnight coder 2010.08.12. 12:03:51

Először is, a városban nem csak a közlekedés szennyezi a levegőt. Másrészt aki ide jön az azért jön ide, mert a nagyobb szennyezésért cserébe magasabb a jövedelem - és érdekes módon a várható élettartam is mint vidéken. De ha valaki nagyon a 25-ös zónába vágyik költözzön ki nyugodtan az Alföld közepébe, ott nem fogja zavarni a közlekedés.

gatsy 2010.08.12. 12:08:04

A fent látható táblával együtt szerepelve ennek a területnek a neve: Lakó vagy pihenő övezet.
A 30-as zóna hivatalosan 'korlátozott sebességű övezet"

A "zóna 30"-at szerintem nem azért kell megváltoztatni, mert benne van a 30-as, hanem mert nem magyarul van.
Lehet 30-as övezet, vagy lassú övezet, vagy bármi más, csak magyaros (nem paprika+hagyma) legyen...

Ókori kelet 2010.08.12. 12:13:16

Esetleg: Kor-zó-na? :D

cso zsi 2010.08.12. 12:14:19

Nem probléma a 30, ha lehet haladni is. Dugóban mindegy mekkora a sebességhatár, nem lehet haladni. Ahol azért van dugó, mert a megemelt sebességhez nem társul több sáv, ott meg natúr környezetszennyezés. Az alapjáraton döcögő, vagy gáz-fék-gáz-féket használó szennyezőbb, mint aki folyamatos haladásra képes. Valahol 70-80 környékén van az optimum, de 30 alatt, és 140 fölött már rosszabb a hatékonyság.
Anno, amikor 60-ról levették a sebességet 50-re, ugyanilyen tiltakozások hallatszottak, de azért működik a dolog.

@dukeekud: "Budapesten az atlagos haladasi sebeseg 22-25 km/h."
Ez mely időszak átlaga, mekkora területet lefedve?
Feltúrások, és idióta lámpabeállítások nélkül jól autózható a város napközben, is, és a délutáni csúcs levonulása után is. A 2x3 órán kívül akad még 18 óra normálisan közlekedhető idő.

A név maradhat Belváros, amire rá lehet húzni az este 8-ig parkolást, és a 30-at, így nem kell külön számolni vele.

V8 2010.08.12. 12:56:06

@cso zsi: Valamint akkor sem probléma a 30, ha lehet tényleg annyival menni.

Nálunk sajnos az a szokás, hogy kiraknak akkora fekvőrendőröket, amiken lépésben lehet épphogy átmenni, ezért előttük mindenki fékez, utánuk meg gyorsít, és nyilván nem 30-ig. Ha viszont olyanok lennének a fekvőrendőrök, hogy a 30-at betartva lassítás nélkül át lehessen rajtuk menni, akkor mindenkinek sokkal elviselhetőbb lenne...

Amúgy Graz-ot szokták a legautóellenesebb városként emlegetni, pedig sokkal jobban használható autóval szerintem, mint BP, pl a forgalomszervezés miatt.

immobull 2010.08.12. 13:31:36

A 11. kerület pár hónapja egy „elit lakópark” mellett nyitott egy ZÓNA 30-as utcát (Menedékes utca), következmények:

- eddig nem járt ott autó, most percenként elhúz egy, ugyanis mindenki kerülőútnak használja...ennyit a forgalomcsillapított övezetről

- az autósok zöme nem tartja be a 30-at, különösen éjszaka nem

- forgalomcsillapítót (fekvőrendőrt) a 11. ker környezetszennyezőnek ítéli, ezért nem rak le...a vicc az, hogy minden kapcsolódó utcába már lerakott, de ide nem kell

- az autósok nagy része nem ismeri az üresben gurulást, még ilyen benzinárak mellett sem fedezte ezt fel, bár tudja, hogy 20m múlva kereszteződés lesz és 30-as tábla van, de csak azért is nyomja neki kettesben, majd fék, majd megint nyomja neki, hadd szóljon, nem érünk rá, nehogy már lekéssük a maónika sót

- egyik becsatlakozó utcában van zóna 30 tábla másikban nincs, így roppant egyértelműre sikerült a kitáblázás, és persze emiatt büntetni sem lehet…na nem mintha a következő 10 évben bármikor sebességet mérnének majd itt

Mindezekre a 11. kerület fél éve magasról szarik...olyan szinten, hogy ki sem megy a helyszínre, sablonlevelekkel lepattint mindenkit…szerintük ez nem rájuk, hanem a rendőrségre tartozik. A terület értékesítéséből befolyt pár milliárd persze jobban érdekelte őket. Csak tudnám minek az adófizetők pénzéből fenntartani közlekedési osztályt egy önkormányzatban, ha pont a közlekedéssel nem akarnak foglalkozni.

Lóf*szt nem ér a Zóna 30-as tábla, kirakhatod bárhova a többség le se szarja, ha nem húzol ki szögesdrótot senki nem fog lassítani, a magyarok képtelek kultúráltan közlekedni és a másikra figyelni, ez nem tábla kérdése, ez itt nem Ausztria, ez vadkelet, minél jobban dübörög az autód, minél nagyobb terepjáród van, minél gyorsabban száguldasz, annál nagyobb király vagy.

"nyugodtabb, csendesebb, biztonságosabb, ezáltal élhetőbb városi életstílus" ??? ... na persze

V8 2010.08.12. 13:53:27

@XABI: "az autósok nagy része nem ismeri az üresben gurulást, még ilyen benzinárak mellett sem fedezte ezt fel"

És nagyon helyesen. Az injektoros autók ugyanis motorfék üzemmódban 0 üzemanyagot fogyasztanak, míg üresben gurulás üzemmódban nem 0-t.

Egyébként a fekvőrendőr akkor jó, ha kényelmetlenség nélkül át lehet rajta menni a megengedett sebességgel. Ha lassabban lehet, akkor az frusztráció, és sok extra gyorsítás/lassítás.

immobull 2010.08.12. 14:10:13

de biztosan kevesebbet, mint folyamatosan a gázt nyomva és a motort bőgetve...arra akartam kilyukadni, hogy minek a motort bőgetni, ha úgyis meg kell állni pár méter múlva, motorfék vagy üresben, de ne bőgesse

a környező utcákban tűrhető a forgalomlassítók kivitelezése (egy széles de alacsony buckát építettek) , és szépen lehet folyamatosan haladni, és lassan, de nem azért mert 30-as tábla van, hanem mert fekvőrendőr van...de amint elérnek egy forgalomlassító nélküli utcába, mindenki nyomja neki, hogy az előző utcákban elvesztegetett időt behozza...pedig ott is ZONA 30. Szóval itt szépen látható, hogy a gyakorlatban hogy működik a ZÓNA 30, csak ilyen táblákat kirakni felesleges, ettől nem lesz semmelyik utca sem élhetőbb sem nyugodtabb, sem csendesebb, kombinált megoldás kell.

ZöldMarci 2010.08.13. 08:49:55

Jó ötlet a névadás.
Szerintem valamilyen olyan irányba kell keresni, ami kifejezi a zóna előnyét.
Néhány tökéletlen ötlet:
-Lakó-zóna (bár máshol is laknak..)
-Csendes-zóna
-Nyugodt-zóna

Körömcsiga 2010.08.24. 09:01:15

Majd kiváncsi leszek Graz környezetszennyezettségi adataira télen. A 30-cal az a baj, hogy jellemzően nagyon alacsony hatásfokkal tartható sebesség. Az autókat nem erre tervezték. Akkor legyenek az autók városra tervezve és legyen vagy 8 sebesség rajtuk, hogy ne kelljen üvöltve 1-2-esben vagy fulladozva magasabb fokozatban haladni.

Lassúhajtás 2010.09.20. 21:09:22

Ha valóban a károsanyag kibocsátás csökkentése a cél akkor az elnevezés talán másodlagos. Fontosabb lenne valóban hatékony lépéseket tenni az ügy érdekében látszatintézkedések helyett. Évtizedek teltek el, de a zöldhullám még mindig ábrándnak tűnik sok olyan főútvonalon ahol ez megoldható lenne (mellékutak forgalma elhanyagolható) és akár 70km/h az engedélyezett sebesség. A legnagyobb környezetszennyezést autókkal úgy lehet elérni, ha minden lámpánál pirosat kapnak (több főútvonalon gyakori eset) ennek ellenőrzésére elég a pillanatnyi fogyasztásmérő értékeit figyelni.
50-es tempónál 4. sebességi fokozatban vagy 70km/h-nál ötödikben folyamatosan haladva a fogyasztás kb. 4-6l/100km.
Piros lámpától indulva az autót újra mozgásba kell hozni (gyorsítani) 1-ben a fogyasztás kb. 25l/100km! 2-ban kb.16l/100km 3-ban kb.12l/100km és mire felváltanánk 4-ig újra állhatunk meg a következő pirosnál és kezdődik elölről a többszörös károsanyag kibocsátás. Az olyan főútvonalon ahol este/éjszaka zéró a gyalogosforgalom különösen bosszantó és értelmetlen is egymás után 5 piros lámpánál megállni, ahelyett hogy sárgán villogna illetve a gyalogos nyomógombbal jelezhetné átkelési szándékát, valamint a mellékutcákból érkező elhanyagolható autós forgalom érzékelőkkel aktiválná a lámpaváltást. Szerintem téves az a megközelítés, hogy emissziót csak a forgalom lassításával lehet elérni, inkább arra kellene törekedni hogy folyamatos legyen a haladás, ahol ez megoldható. Bár nem kapcsolódik a 30-as zónához, a teljesebb kép kedvéért megemlíteném hogy országúton ahol 90km/h a megengedett sebesség és valaki 50-nel vagy 60-al halad és indokolatlanul lassan hajt (telefonál, nem tud vezetni stb) egész kocsisorokat képes feltartani jelenleg büntetlenül. Amerikában helikopterről figyelik a forgalmat indokolatlanul feltartó vezetőket a lassúhajtást ugyanúgy büntetik mint a gyorshajtást. Tisztában vagyok vele hogy ez nem Amerika, mégis jó pár dolgot sikerült már (több kevesebb sikerrel) külföldről átvennünk. 1989-ben jártam először Spanyolországban, akkor itthon sokan elmaradott országnak tartották: szamárral járnak stb. Madrid körül 3 körgyűrű van koncentrikus körökben, kanyarok bedöntve a jó irányban (nem kifelé lejt ami életveszélyes) Budapestnek van egy körcikke amit körgyűrűnek neveznek. Jó hír hogy lesz 3. sáv a déli szektorban (mindenhová kellene) talán nem kerül még egyszer (egy baleset miatt) 6 és fél órába egy Pesterzsébet-Érd oda vissza. Balesetveszélyesnek tartom ha egyenes útba útburkolati jelekkel kanyarokat raknak, sokszor olyan éles szögben hogy egy pótkocsis teherautó jobb hátsó kereke (jobb kanyarban pl. Nagykőrösi út) az útpadkán pattog. Következmény fél méteres kátyú az útpadkán a pótkocsi nyomvonalán: látszatintézkedés egy aszfaltpaca az út mellé! Ha a szembejövő autót is egy hasonló szlalompályára kényszerítik, azt tapasztaljuk, hogy a szembejövő autók egy rövid ideig frontális ütközőpályára vannak állítva, este kölcsönösen elvakítják egymást (az aszimmetrikus világítás nem erre van tervezve) ilyenkor már elég egy megcsúszás, rutintalan vezető stb. és a baleset kockázata valamint a bekövetkező kár mértéke többszöröse annak mint ha az út vonalvezetése egyenes maradt volna. Az egyenes útba rakjunk kanyarokat "mozgalom" tervezőinek figyelmét felhívnám arra, hogy vegyék figyelembe az ország éghajlati adottságait is (négy évszak, tél, hó latyak ami elfedi az íróasztal mögött megálmodott kacskaringókat) és a közvilágítás minősége is lehetne fontos szempont a szlalompályák kialakításánál valamint fényvisszaverők prizmák alkalmazása ahol szükséges. 26 éves jogosítvány

Lassúhajtás 2010.09.22. 00:23:15

... kevesebb emissziót ...


süti beállítások módosítása