Politikusi vagyonbevallások idején titkon mindig azt várom, hogy egyszer úgyis akad majd egy, legalább egy szál őszinte, igaz ember köztük. Már az sem lenne igazán fontos, hogy melyik pártból. Csak mutatóba jönne egyvalaki, aki megtöri ezt az ócska, mocskos, összparlamenti nagykoalíciós kollektív megtévesztést. Lenne egyvalakinek annyi becsülete, hogy nem az ajándékcsokikat és -viszkiket, a régi könyveket és utánfutókat vallaná be, hanem azt, hogy hogyan, milyen juttatások igénybevételével él.

Ami jelenleg zajlik, az ugyanis már annyira cinikus, hogy néha úgy érzem, ennél még mindig tisztességesebb lenne megszüntetni ezt az egész vagyonbevallás-imitációt. Természetesen nem arra gondolok, hogy a politikusok vallják be, kiktől mennyi kenőpénzt kaptak, hol és melyik külföldi bankban helyezik el zsebbe kapott különjuttatásaikat, és milyen EU-n kívüli országban vannak titkos ingatlanjaik. Ezt nem várhatjuk el, ezt adott esetben a rendőrség, a nyomozóügyészség, és - nem utolsósorban - az oknyomozó újságírók dolga kideríteni.

Annyit viszont igazán megkövetelhetnénk, hogy - ha már a törvény nem teszi, legalább a közvélemény révén -, hogy ne csak a tulajdonukban, de a használatukban lévő járművekről is be kelljen számolni. Merthogy. Vona Gábornak nincs autója. Lázár Jánosnak sincs. Szijjártó Péternek sincs. Mesterházy Attilának csak motorja van, az is tízéves. Az LMP frakció tagjai közül talán, ha egy-két embernek van.

És mégis mivel járnak ezek az emberek? Tömegközlekedéssel? Tudjuk jól, hogy nem. Vona egy Chevrolet Lacettivel, a többiek pedig fullos Audikkal, amiket a pártjuk, egy sportegyesület, vagy éppen a magyar állam fizet. Mélységesen és reménytelenül tisztességtelen, hogy ezeket egyszerűen elhazudják a politikusok. (Függetlenül attól, hogy van-e ilyen rubrika a vagyonbevallásban, vagy nincs.)

Ellenben akkurátusan bevallják 15 éves Opel Corsáik egynegyedét és más, a közvéleményt hamis illúzióban tartó filléres használati tárgyakat. Ez tényleg nem más, mint a megtévesztésben tartás tipikus esete, és ami a legmegdöbbentőbb, hogy bárhogy próbálom kidekázni, melyik párt képviselői hajlamosabbak erre az álszent módszerre, nem tudom. Ugyanis ez egy szégyenteljes összparlamenti attitűd, amelyhez az újonnan bekerülők olyan gyorsan alkalmazkodnak, mintha már évtizedek óta így hazudnának ők is.