Amikor a Nissan Leaf elnyerte a 2011-es Év autója díjat, legalább annyian fanyalogtak, amennyien örültek a választásban környezetvédelmi üzenetnek. Én Halál a V6-osokra című posztommal inkább azok közé csatlakoztam, akik megelőlegezték az örömöt és a bizalmat, de mélységesen egyetértettem azokkal is, akik nem ezt tették. Ugyanis számos példát láthattunk és láthatunk azóta is az elektromos autó útján elkövetett csalásra. Gondoljunk csak a Volkswagenre, akiknél lassan egyfolytában elektromos autókat mutatnak be, miközben ezek médiasikereiben sütkérezve tovább tolják le a torkunkon arcátlanul és indokolatlanul környezetpusztító termékeiket. (Emlékeznek még, mit ígértek például, amikor Budapesten a Porsche Hungária lényegében megvásárolta a Levegő Munkacsoportot és közös sajtótájékoztatón udvaroltak egymásnak? Azt, hogy hamarosan elektromos Volswagen Golf taxik állhatnak szolgálatba Budapesten...)
Úgy tűnik, szerencsére a Nissan - és még jó néhány más gyártó - nem ezt az utat járja: környezetvédő szervezetek korrumpálása, kiállításról kiállításra hordozott demó elektromos autók reklámozása helyett inkább az Év autója díjas Leafjüket gőzerővel igyekeznek a mindennapi közlekedéshez adaptálni. Egyrészt komolyan veszik a flottavásárlásokat, amelyek - meggyőződésem szerint - a legjobb próbái lehetnek az elektromos autózásnak, amely terjedése - ideje észrevenni - nem egyszerűen technológiai, környezetvédelmi, hanem ami még ennél is perdöntőbb, megfelelő üzleti modell kérdése.
Márpedig a flottaüzemeltetésnél jobb próbapályája a világon nincsen annak, hogy kiderüljön: milyen valódi költségek, problémák, előnyök jelentkeznek az elektromos járművek nagyobb száma esetén. Kicsit irigykedve olvastam annakidején, hogy a MOBI.E nevű portugál konzorciumról, amely még múlt év végén átvette első Leaf flottáját, és különösen az tetszett, hogy a Magyarországhoz hasonló méretű állam egyfajta laboratóriumként működhet az elektromos autók számára.
Meg azt is, hogy portugál kormánytagok Leafeket tesztelnek (nem A8-as és Q7-es Audikat). Miniszterelnökük azt mondta: "Rendkívül boldoggá tesz minket, hogy bevezethetjük az elektromos autókat Portugáliába. Hároméves közös munka eredményeként, mely a kormány, a privát szektor szereplői, a MOBI.E-t kifejlesztő nagyvállalatok konzorciuma és a Nissan között folyt, felállítottuk az első országos szintű, intelligens töltőhálózatot, így az első ország lettünk, amely tárt karokkal várja az elektromos autókat. Úttörő jellegű megoldásokkal kombinálva a megújuló energiaforrások iránti elkötelezettségünket, az intelligens töltőhálózat felállítását és az elektromos autók megjelenésének támogatását, Portugália a fenntartható jövőre való átállás éllovasa lett."
Elég gáz, nem? (Miközben Magyarország legfeljebb az egy főre eső átmenő kamionforgalomban, az egy főre eső, közpénzen, a Porsche Hungáriától vásárolt autók számában képes versenyben lenni, és a legnagyobb visszahangot kiváltó hír az elektromos autózással kapcsolatban az volt, hogy az Autómentes Napon valamelyik EON-os matricás Tesla Roadsterrel gyorshajtó hülyegyerek ripityára tört egy autót.)
A Nissan Leaf gyártása - Japán után - egyébként hamarosan megkezdődik a cég legpatinánsabb európai üzemében, az Egyesült Királyságbeli Sunderlandben is, ami azt jelzi: komoly terveik vannak Európában, Európával. Ráadásul hamarosan Magyarországon is bemutatkozik a Leaf. A Nissan pedig, több céggel együttműködve, gőzerővel dolgozik a gyorsabb töltés, a nagyobb hatótáv elérésén. Szóval annyi már bizonyos: azok a félelmek és vádak nem állták meg a helyüket, miszerint a Leaf csak egy zöld imázst sugalló kirakati tárgy lesz, amelyet szükség esetén mutogatni lehet azoknak, akik a környezetvédelem iránt érdeklődnek. Várhatóan Portugáliában, Angliában, Hollandiában hamarosan a mindennapos közlekedés, a cégflottakínálat és az állami autópark része lehet. Ahogy írtam, még idén, Magyarországon is bemutatják. A többi azon múlik, hogy a vezető a magyar politikusok hajlandóak-e elfelejteni félelmeiket, rossz beidegződéseiket és kiszállni 40-50 literes fogyasztású páncélozott Audijaikból...