Daciák az úri közönségnek

2015.04.06. 17:49 - vancat

dacia.pngHatározottan emlékszem arra az időszakra, amikor megjelentek Magyarországon az új Daciák, és megnyitottak az első, önálló szalonok.

Amelyek kis híján rögtön csődbe is mentek, mert egyszerűen senki nem akart Daciát venni. A szegények gőgből, a jobb módúak sznobizmusból.

Aztán szép lassan mégis meglódultak az eladások: elterjedt ugyanis, hogy a Dacia egy jó, takarékos és egészen pofás, ja, meg praktikus autó. Ráadásul annak is híre ment, hogy a nálunk sokkal jobb módú Németországban például egyenesen közönségkedvenccé vál egy-két modelljük.

Szóval az új, Renault-alapú Daciák, a német és francia után szép lassan azért meghódították a racionális megoldásokban gondolkodó magyar középosztályt és kisvállalkozói réteget is.

De például a hazai taxitársaságokat sokáig még ezután sem.

Valószínűleg ma már letagadnák, de a nagy hazai taxivállalatok egyenesen tiltották a Dacia modelljeit, mondván: azok nem méltóak a bérfuvarozáshoz. Aztán lettek Dacia rendőrautók, közterületfelügyelő járművek, és a kifejezetten sármos Duster végleg elfogadtatta itthon is ezt a régi-új brandet az autóvásárlók józan többségével.

A Dacia tehát először meghódította a kispénzű, majd a racionális, ezt követően pedig lényegében az összes, autóvásárláskor járművet és nem státusszimbólumot kereső ember eszét-szívét.

Sőt, a 0,9-es és az 1,2-es, benzines, TcE motorok megjelenése vélhetően a - sajnos nem túl nagy számú - környezettudatos vásárló figyelmét is felkeltette.

A román-francia-marokkói márka most pedig még tovább lépett.

Két - talán legnépszerűbb - típusukból, a személy- és áruszállítóként egyaránt bestseller Dokkerből és a nagy családi egyterű Lodgyból elkészült az úgynevezett Stepway változat, amely vonzó színeket, kényelmes belső teret, jó néhány racionális extrát (például a Lodgyban a világ egyik legjobb ülésfűtését, a Dokkerben pedig prémium szintű üléseket) tartalmaz.

Mindeközben, zseniális módon, azért árban, felszereltségben, külsőben és belsőben egyaránt megőrizték azt a józan mértékletességet, amitől a Dacia név az utóbbi években világszerte eggyé vált a vonzó racionalitással.

A már Magyarországon is kapható Dokker és Lodgy Stepway verzióval a Dacia tehát megcélozta az úri közönséget.

Amelynek tagjai persze sokat fognak hezitálni mielőtt egy kétszer olyan drága egyterű helyett Lodgyt vagy Dokkert vesznek. Sőt, egy kicsit még maguk előtt is magyarázkodnak majd.

Szép lassan azonban sok jobb módú, de racionálisan gondolkodó ember is rá fog szokni a prémium Daciákra.

Vélhetően különösen azok, akiknek társadalmi státusza nem indokolja, hogy jó anyagi helyzetükkel kérkedniük kelljen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr157344316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xvb 2015.04.07. 11:01:12

Mai reklámpostunkat olvasták.

nagyfeszültség 2015.04.07. 16:16:17

Ne írigykedj! Még neked is lehet ilyen szép Daciád-:)

SanyiSanyi 2015.04.07. 21:50:39

Ezért álszent ez a blog! Nemrég a rallyversenyek által okozott környezetpusztításról beszélt, most jó pénzért környezetszennyező dácsiákat reklámoz....

xvb 2015.04.08. 07:16:20

@SanyiSanyi: nem is pénzért, hanem néhány pogácsáért ismételgeti azt a szerencsétlenje, amit már decemberben is ajnározott, meg előtte is párszor.

nagyfeszültség 2015.04.08. 08:30:27

@xvb: milyen népszerű lett hirtelen a noemisszio rallys körökben -:)

xvb 2015.04.08. 08:50:21

Nem vagyok ralis, de az autókat szeretem, és már régóta látom, hogy bizonyos márkáknak lejt itt a terep...

nagyfeszültség 2015.04.08. 09:53:29

@xvb: nagyon helyes! nyílván a környezettudatosabb márkákat bíztatja, a többit fikázza. Rájuk is fér -a sok autós szaksajtós seggnyalás után.

xvb 2015.04.08. 10:32:33

Egy "kicsit" már feltűnő, hogy ami Dacia, Fiat, Ford, Renault, az csak jó lehet, a többi meg gonosz bűzokádó, mi? Azért ez a tevékenységed elég átlátszó. Főleg a sokadik ilyen hízelgő Dacia cikk után.

bridget jones 2015.04.08. 11:48:00

@xvb:

Nagyon helyes, lejtsen is! Amelyik márka villanyautókat készít és csökkenti a széndioxid kibocsájtási átlagait, az dícséretet érdemel.
Nem mellesleg, tudtommal ez az egyetlen magyar médium, ahol érdemben lehet olvasni a Porsche Hungária disznóságairól és korrupcióiról, ugyanis úgy, amúgy az újságírók meg vannak véve és kussolnak ezekről.
De a rallyversenyek körüli áfacsalásokról se nagyon olvastam máshol....

xvb 2015.04.08. 12:03:37

Arra, hogy mi megy a tendereknél, itt is csak sejtelmes utalgatások vannak, semmi konkrétum. De attól, hogy ilyen ügyei vannak a magyar forgalmazónak, attól még az Opelnek, VW-nek is vannak takarékos modelljei, csak éppen itt nem szeretik őket... Meg vannak véve az újságírók, persze, pont erre van pénze ma mindenkinek... ennyi erővel a Fiat meg a Renault meg ezt a blogot vette meg.


süti beállítások módosítása