Ilyen legyen az állami autó

2011.08.12. 11:53 - vancat

Javasolnék egy kitűnő autót az államigazgatás, a közigazgatás és a többi, felsorolhatatlan mennyiségű állami szerv, hivatal, intézmény, hatóság, megszámlálhatatlanul nagy számú közpénzből fizetett vezetőjének. Tudom, valójában hülyeség "javasolni", hiszen egyrészt az autóbeszerzés nyílt közbeszerzési eljáráson, kemény árversenyben dől el. Másrészt meg, úgyis mindig mindent a Porsche Hungária nyer... Csupán az nyújt némi változatosságot, hogy éppen a takarékosság jegyében az Audikat cserélik-e Skodákra, a bizonság jegyében a limuzinokat terepjárókra, vagy a nagyobb Skodákat, Volkswageneket, Audikat kisebbre, majd ugyanezt fordítva.

De nem baj... Ki tudja, mit hoz a jövő? Lehet, hogy egyszer végre kirobban egy vaskosabb balhé, és kiderül, miért működik ez a fura állam-Porsche Hungária szimbiózis, kormányoktól függetlenül lassan húsz éve ilyen gördülékenyen. Vagy esetleg egyszer bebizonyíthatnák: szó sincsen előre lejátszott autóbeszerzésekről.

Természetesen én egy olyan autót javasolnék, amely kellően kényelmes, gyors, biztonságos - viszont, a jelenleg futó kormányzati autóknál lényegesen környezetbarátabb. Emellett pedig egy kicsit legalább szimbolikusan ki is fejezné, hogy a környezet védelme igenis szempont a kormányzati, igazgatási munkában. Választottam nem más, mint a Honda Insight. Nem tudom, a Honda milyen flottakedvezményt lenne hajlandó adni nagyobb mennyiség vásárlása esetén, viszont annyi bizonyos: átlagfogyasztása 4,5 liter, széndioxid-kibocsátása pedig 110 g/km alatti. Jól felszerelt - eleve automata váltós - típusa pedig még mindig lényegesen olcsóbb, mint a most - a takarékosság jegyében - megrendelt és az A6-os Audikat megszégyenítő luxussal felszerelt Skoda Superbek.

Őszintén kell beszélni persze az Insight lehetséges hátrányairól is. Valószínűleg az Insighttal sokkal rosszabbul lehet a budapesti nagyberuházásokat ellenőrizni - ezzel a szemtelen hazugsággal vásároltatott velünk, adófizetőkkel annak idején Demszky Gábor húszmilliós Audi All Road Quattrót. Valószínűleg az Insighttal nem lehet komoly bűnszervezeteket felderíteni és elfogni - ezzel az erősen sántító indokkal vásárolt az - egyébként a bűnüldözésben valószínűleg ténylegesen fontos szerepet játszó - Terrorelhárítási Központ (TEK) húszmilliós Audi Q7-eseket.

Valószínűleg az Insighttal nem lehet olyan hatékony operatív felderítő munkát végezni, ahogy - az egyébként helyes szigort alkalmazó - ügyészség által most vásárolt húszmilliós Q5-ösökkel lehet. És persze nyilvánvalóan egy Insighttal nem lehet egy olyan komoly, nagy frakció munkáját összefogni, mint Lázár János korábbi Audi S8-asával - amit azóta Demszky kedvencére, szintén egy A6 All Road Qauttróra cserélt.

A Honda Insighttal valószínűleg csak közlekedni lehet: viszonylag csendesen, elég takarékosan, és talán a pöffeszkedő luxus Audiknál egy kicsit jobban kifejezve azt, hogy költséghatékonyan, a környezetet kímélve intézik az állam vezetői a mi ügyeinket, a mi pénzünkön.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr783148261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2011.08.12. 13:39:19

Szívesen olvastam volna arról is, hogy ez a kocsi mibe kerül, akár összevetve azokkal, amiket most használnak ilyen célokra.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.08.12. 13:40:08

Mert persze az összes Q5-öst és Q7-est a terepen dolgozók használják és nem a felsővezetők, akik az iroda - otthon -politikusok háromszögben autóznak...

shushu2 2011.08.12. 13:46:10

Üssetek meg, de szerintem ez az autó vagányabb és szeebb mint a fentebb felsorolt kormányautók.

Anyámasszony_sanyija 2011.08.12. 14:01:06

Ha én lennék a miniszterelnök, mindennt Suzukira cserélnék. Lehetne választani a swift és az SX4 között.
Én pedig a jó példa kedvéért maradnék a biciklinél és a BKV-nál.

szekőcei 2011.08.12. 14:15:59

szivesen olvastam volna azt is, hogy az akkumulátora milyen élettartammal bír, illetve azok előállítása mennyire környezetbarát - asszem ez utóbbi esetén lehet lenne itt szájtátás.

MACSKANŐ 2011.08.12. 14:17:37

Nekem tetszik, jöhet!:)

shushu2 2011.08.12. 14:18:38

@szekőcei: Akkor azt valahol máshol olvasd , mert a postban van egy apró utalás arra, hogy lehet nem elektromos a kocsi

"átlagfogyasztása 4,5 liter, széndioxid-kibocsátása pedig 110 g/km alatti." ilyet nem szoktak az akkumlátorral rendelkező autókról írni ....

Asztalos Gábor 2 2011.08.12. 14:29:08

@szekőcei:
És a hagyományos autók által elhasznált üzemanyagot mennyire környetzetszennyező módon állítják elő és finomítják?
Mondjuk egy 50 kg-os hibridautó aksi áll szemben 5000 kg benzinnel, amivel többet egy hagyományos autó az élettertalma alatt elhasznál.

Helótageci 2011.08.12. 14:39:12

@Asztalos Gábor 2: Hibrid és van benne akksi....
Amúgy a poszt jó lenne ha nem egyoldalú demagógiával lett volna megírva - ahogyan a cikkek többsége is. Sajnos.

Szóval amikor a kormánynak vásárolnak autót akkor lehet jönni q7 és társaival csak kérlek ebből mutassatok olyat amiből van páncélozott is és megfelelő teljesítménye az esetleges meneküléshez.

Aztán a skodák és a hibrid honda üzemeltetési kölségeit is jó lenne látni annak ellenére, hogy az utóbbi kevesebbet üzemanyagot eszik.

Spermahajder 2011.08.12. 14:40:27

@shushu2: Az Insight hibrid autó, tehát kombinált üzemű, benzin-elektromos hajtású, akkumulátort is tartalmaz rendesen.

Viktus 2011.08.12. 14:42:21

Ez ám az igazán környezetszennyező csotrogány míg a szép nagy aksikkal megpakolják ...

ö...mikó? 2011.08.12. 14:57:47

Olyan jó lenne, ha már ilyen blogokat írsz, ha egy picit, csak egy icipicit értenél az autókhoz. Akkor nem írnál ilyen blődségeket...

Russell Coutts 2011.08.12. 15:02:42

Volt a környezetemben. Gyakorlatilag városban annyit eszik benzinből, mint egy 1,3-as kis tádé gázolajból. És kábé akkora is, és úgy is megy. Egyszerűen nem éri meg. A Prius jobb hatásfokú, most az van helyette.
Majd az Opel Amperára leszek kíváncsi. A Chevrolet változata ígéretesnek tűnik.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.08.12. 15:31:40

@Viktus: A "környezetvédő"maffiának is meg kell élni valamibőlmiből.azzal ,hogy elhitetik a birka néppel,hogy a 4-500 kg nyi akkumulátor környezetbarátabb mint a benzin égéstermék,jól keresnek hibrid eladásokból mert most ez lett a nagy divat,ezt lehet jól eladni az álkörnyezetvédő majomnak.!!

szekőcei 2011.08.12. 15:33:46

@Asztalos Gábor 2: ebbe nem kell benzin, egy csepp se. :) Nem olyan környezetbarát ez - csak annak tűnik!

@shushu2: mint lejjebb írták: Insight II= Honda Priusa...;)

Laciii 2011.08.12. 15:42:40

"ebből mutassatok olyat amiből van páncélozott is és megfelelő teljesítménye az esetleges meneküléshez"
Kovács Pista politikus-köztisztviselő csak ne menekülgessen, mert jó esetben csak egy fára csavarodik fel, rossz esetben legázol pár gyalogost a járdán.
Nagyon kevés ember van akire annyira kell vigyázni, hogy páncélozott autó kelljen neki profi sofőrrel.

qwertzu 2011.08.12. 15:50:17

Ha már olcsósítani akarunk akkor Suzuki. Állami beszerzéseknél illik előnyben részesíteni a hazánkban gyárral rendelkező cégeket.

Viktus 2011.08.12. 15:51:30

@Laciii:

Na azoknak meg egy modern dízeles kocsit kell venni ami elmegy 4-5 liter körüli gázolajjal ... na annál környezetkímélőbb nincsen jelenleg.

nagyfeszültség 2011.08.12. 16:15:39

@MACSKANŐ:

Illés Zoltán - úgy tudom - Honda Civic Hybriddel jár, az se lenne rossz kormányzati autóknak.

nagyfeszültség 2011.08.12. 16:18:16

Bőven elég lenne, akár a minisztereknek is...

igényes 2011.08.12. 16:19:17

Az lenne a minimum, hogy a rendszámról tudhatnánk:
Ezt az autót én, a választó fizetem.

Schmit Pál és bandája MK-0001
Orbán bandája és családja MK-0010
stb.

Esetleg kötelezném az államot, hogy a kocsi oldalára, elejére, hátuljára írják fel! Közpénzből Magyarország érdekében használom.

Avatar 2011.08.12. 16:21:36

@szekőcei: Ez lassan miden postnál előjön... Az első generációs Priusok simán szaladgálnak még ma is a gyári aksijaikkal tizenegynehány évesen is.

@Viktus: @alibaszna de bamba: a hibrid autókban kb 50 kg-os akksik vannak, nem nagyobbak.

Egyébként az Insight helyett én a Jazz Hibridet javasoltam volna, az még olcsóbb... :)

nagyfeszültség 2011.08.12. 16:40:59

@Avatar:

Pont erre gondoltam én is.
A Jazz is elég lenne. Tökéletes kis autó.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.08.12. 16:51:26

@Avatar: Nagyon okos vagy.
A sógorom 3000ccm es hibrid lexusában 350 kg akkumulátor van,neki külön gyártottak ezexerint!?
El tudom róla képzelni,hogy plusszz rendelt bele,hogy kitűnjön a tömegből!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.12. 18:57:02

@nagyfeszültség: Na ilyen Civic még nincs. Az akksik minimálisan 1 mázsánál kezdődnek, ami ennél kisebb az csak ceruzaelem. Az Insight egyébként egy nagyon jó autó, de nem rendes hibrid, mert tisztán elektromos üzemben nem használható. Annak is igaza van aki azt mondja, hogy a kormányzati autóknak meg kell felelni bizonyos kritériumoknak. Rendben van. A többiek pedig közlekedjenek Sanderoval és Dusterrel. Akiknek ezekbe derogál beülni, azok ne menjenek közigazgatási pályára.

amatőr 2011.08.12. 19:32:32

Remélem lesz belőle bioetanolos változat is, hátha akkor megüti végre a guta a szerzőt :)

speci78 2011.08.12. 20:08:23

azért a témát jobban is ki lehetett volna fejteni. és mindenkit megnyugtatok, jövőre érkezik a hibrid A6. nagyon ígéretes technikával.

subidoux 2011.08.12. 20:14:09

Egyszerűen nem értem ezt a hibrid őrületet! Mit jelent ez a néhány kormányzati hibrid a buszok, kamionok füstje mellett. Amúgy a hibrid drágábban előállított, sokszor magasabb árú, elektromosan nem használható, azonnal benzinre vagy dízelre váltó szemfényvesztés. A 110-es kibicsátás ma meg már nem nagy csoda. Amúgy egy normális flottába nem egy-két típus kell, legyen az Jazz vagy Insight, hanem a kicsitől a nagyik több változat. Ezt meg hibridből nem olcsóbb beszerezni.

spinat 2011.08.12. 20:25:28

csak én érzem úgy, hogy ez egy reklámblog?

Helótageci 2011.08.12. 20:30:15

@Laciii: gondolom te fogyatékos lehetsz. Olvasd el mégegyszer amit írtam. Kovács Pista.

explorer68 2011.08.12. 21:52:00

@alibaszna de bamba: Te is nagyon okos vagy! Azért rohadtul nem mindegy, hogy mekkora autóban van az akksi és milyen teljesítményre van kitalálva. Ne hasonlíts össze egy több 220-327 kW-os teljesítmény egy kis autó teljesítményével. Ugyan is a Lexus RX450h-nak 220 kW a hibrides teljesítménye a az LS600h-nak meg 327 kW. Nem találtam adatot de a Honda Insight közel sem képes ezekre a teljesítményekre ergo nincs is szüksége akkora akksira.

Tibi88 2011.08.12. 22:24:23

@explorer68:

Az a rendszer összteljesítménye. Ami 299 lóerő. Ebből a 299ből 249 a 3,5 literes benzinesből jön elő, a maradék pedig az akksiból. Az LS600ban meg egy 5 literes motor van. Az elektromos és a benzinmotor összege amúgy nagyobb adatot adna, mint amit a gyártók leírnak, mert amikor egyszerre működnek nem tudják hozni az előírt teljesítményt együttesen. Tehát egy 250 lovas meg egy 100 lovas akksi nem 350, hanem kb 320 lóerő. Egy insight 88 lóerő. (65 kW, de a kilowattokat autóbuzik nem használják sűrűn :)
Az insight fogyasztása pedig 6 liter, amit egy diesel superbbel simán hoznak. Az alapára egy skoda superbnek 6,9 millió. Egy honda insightnak 5,2 millió. És az alapverzió is bőven a honda szintje felett van. Pedig utálom a skodákat, de ez tény.

Egy baromság amúgy a cikk. Autókhoz egyáltalán nem értő ember próbál okoskodni, úgy hogy fogalma sincs semmiről.

nagyfeszültség 2011.08.12. 22:25:43

@spinat:

szerintem inkább brutálisan szókimondó.
Például erről az igazán mocskos Porsche Hungáriáról mindenhol csak seggnyalást olvasok, kivéve itt.

Tibi88 2011.08.12. 22:33:59

@nagyfeszültség:

Nem ért az autókhoz, ez lejön az írásból. A kormányzati autókra van egy normatíva ami alapján veszik ezeket. Nem értek egyet mondjuk a kategóriákkal, de egy ilyen autó nem fér bele. Alapból kicsi, itt kezdődik az egész. Tegyük fel hogy egy miniszter dolgozik menet közben. Hátul el sem fér kényelmesen ha mondjuk 180nál magasabb. Egy előzés is necces egy ilyen autóval.
Személy szerint egy forintot sem adnék a miniszteri autókra. Oldják meg, ahogy én is megoldom.
De nekem egy 40 centivel hosszabb autóm van amiben már kényelmesen el lehet férni hosszabb távon. Eszembe nem jutna ekkora kocsit venni.
Ha már megveszik akkor ez nem alternatíva.

explorer68 2011.08.12. 22:45:54

Itt nem a miniszterekrôl van szó hanem arról a sok csicskáról aki egyedül furikázik mindenhová, kivéve amikor a családja is vele van. Szerintem ezeknek bôven elég lenne a Honda. Egyébként arról sem vagyok meggyôzôdve, hogy a Skodák mind dízelek.

Tibi88 2011.08.12. 22:53:50

@explorer68:

Én úgy sem adnék nekik kocsit ha dolgoznak :D Minek? Ott a parlament ahova be sem járnak. Tömegközlekedni meg tudnak, ha tízmilliárdokat költenek rá évente. Ha az nem felel meg nekik, akkor vegyenek autót a fizetésükből. Mint mindenki más.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.12. 22:58:54

@explorer68: Azt azért tegyük már tisztába, hogy a beépített villanymotor teljesítményének és az akksik méretének nem feltétlenül van köze egymáshoz. Az, hogy a motor teljesítménye mekkora abból a szempontból lényegtelen, hogy mekkora akksira kötjük rá. Az akksi mérete csak azt befolyásolja, hogy az adott teljesítményű motor mekkora távot képes megtenni az akksi lemerítéséig. Természetesen az láthatóan úgy életszerű, hogy a nagyobb motor mellé nagyobb akksit társítanak. A villanymotor akkor lesz igazán jó megoldás, ha képesek leszünk hidrogén tüzelőcellával áramot termelni a számára. Meg olcsón hidrogént termelni és szállítani.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.08.13. 10:10:16

@explorer68: Akkor leírom neked,még egyszer,miért írtam az akku nagyságáról:
A "környezetvédő"maffiának is meg kell élni valamibőlmiből.azzal ,hogy elhitetik a birka néppel,hogy a 4-500 kg nyi akkumulátor környezetbarátabb mint a benzin égéstermék,jól keresnek hibrid eladásokból mert most ez lett a nagy divat,ezt lehet jól eladni az álkörnyezetvédő majomnak.!!

Ovass,értsd meg,aztán nyilatkozz!

Avatar 2011.08.13. 19:17:36

@alibaszna de bamba: A Priusok akksi csomagja 50 kg körüli.
en.wikibooks.org/wiki/Toyota_Prius
A Lexus-t nem tudom, de mivel az is a Toyota márkája, ezért feltételezem hasonló technológiájú akksikat használnak, abból viszont 7x annyi, mint a Priusban túlzásnak tűnik. De persze lehet, hogy más akku típus.

@chipanddale74: Hogyne lenne hibrid Civic! Itthon is kapható.
en.wikipedia.org/wiki/Honda_Civic_Hybrid
honda-auto.hu/honda-civic-hybrid.html

Avatar 2011.08.13. 20:04:38

@alibaszna de bamba: Lehet, hogy mégis külön rendelt nagyobb aksikat, ugyanis az alábbi doksik szerint 69 kg-os akksival szerelik az RX400-asokat és 450-eseket.
techinfo.toyota.com/techInfoPortal/staticcontent/en/techinfo/html/prelogin/docs/rx400hdisman.pdf
www.repairnetwork.com.au/PDF/Lexus_RX450h_ERG.pdf


süti beállítások módosítása