Atomfelhő Magyarország fölött

2014.01.17. 14:30 - vancat

A helyzet viszonylag világos: Orbán és aggasztóan átláthatatlan, de bizonyosan nemcsak transzparens módon beazonosítható politikusokból álló köre Moszkvában meglépte azt, amit a nemzeti érzelmű, zöld érzelmű, józan gondolkodású ember legrosszabb rémálmában sem mert elképzelni. Rapid megoldással, hirtelen felindulásból, de nyereségvágyból elkövetett államközi szerződéssel Magyarországot

1. eladósították,

2. kényszerpályára helyezték,

3. megváltoztatták nemzetközi politikai-gazdasági orientációját,

4. elvették az esélyét a zöld modernizációnak.

Mindeközben, a Fideszben:

1. mindenki remegve, beszarva hallgat, mint szar a fűben,

2. csendben még bízik e rettenetes atomcsapás elkerülhetőségében,

3. már sütögeti a paksi pecsenyéjét,

4 finoman célozgat egyet nem értésére.

(Ez utóbbiból mindösszesen kettő van: Deutsch Tamás, aki Lázárnak üzent, és Hegedűs Zsuzsa, aki nemrégiben egy Heti Válasz interjúban nyilatkozta azt, hogy szar dolog Paks bővítése, de Orbán dönt.)

Orbán döntött? Nem tudjuk. Ki döntött? Pontosan azt sem tudjuk. Kit avattak be - vagyis ki felelős a döntésért?Csak sejtjük.

Ami biztos: aki ezt a megállapodást parlamenti képviselőként szentesíti majd igen szavazatával, az környezetvédelmi értelemben tényleg hazaáruló - még akkor is, ha ezt Mesterházy mondta (rá mindjárt visszatérek).

Továbbá: azoknak, akik ezt az államközi egyezményt a parlamentben megszavazzák, valami frekventált helyen, jó nagy betűkkel egy márványtáblába kell majd belevésni a nevüket. Hogy nukleáris baleset esetén világos legyen, kik a gyilkosok.

Kik léphetnek fel Paks bővítése ellen?

- Felléphetne az unió a megújulóenergia-termelés érdekében és a orosz (vagy lassan újra szovjet) befolyás elkerülésére. De az unió tele van korrupt, hiteltelen politikusokkal, akiket lehet, hogy Putyinék már rég lefizettek/megfélemlítettek.

- Felléphetne a magyar ellenzék:

Bajnai: egy szerencsétlen, aki bár össze vissza beszél - Paksról is -, de súlytalan.

Gyurcsány: bármikor felépítene öt új Paksot is, mint ahogy újra közénk is lövetne. Az, hogy most tiltakozik az Orbán-Putyin paktum ellen, csak múló szeszély.

Fodor Gábor: oké, oké... túl szomorú témáról van szó ahhoz, hogy viccelődjünk.

Mesterházy: ahogy egy igen éleslátású blogger kolléga megírta a minap, Mesterházyval sok baj van, de a legnagyobb az, hogy egésze egyszerűen nem szimpatikus. Nem bizalomgerjesztő, nem jóarcú ember. Ettől függetlenül, mint az ellenzék vezetője felléphetne egy Paks-ellenes, de egyúttal zöldebb, a megújuló gazdaság fejlesztését és innovációját a fejlődés motorjává tevő gazdaságpolitikai programmal. De valószínűleg nem teszi.

Vona: már rég megvették. Mielőtt - egy-két éve - Pakson járt, még pedzegette a Jobbik a megújuló energiákat, de az atomerőműben tett látogatása óta egy közleményben világossá tette, hogy le vannak fizetve. Ezért atompártiak.

És a civil társadalom? Puzsér Róbert költői képét parafrazeálva, képes a kést rászorítani ezügyben a politika torkára? Nincs sok esély rá, de nem lehetetlen. Szerveződött már ebben az országban néhány évtizede egy lealjasodott, korrupt, hazaáruló és gyilkos politikai rendszert megborítani képes milliós zöld civil mozgalom.

Egy biztos. A jelszó nem lehet más, mint két legnagyszerűbb nemzeti ünnepünké:

- Ruszkik haza!

- Itt az idő, most vagy soha!

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr645764972

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Holnap tüntetés Paks kapcsán... 2014.01.24. 07:23:47

Imádom a zöld propagandát. A szélerőmű, naperőmű valóban remek eszköz pár apróságot leszámítva. Ilyen például az elfoglalt terület, az ezek kapcsán kiirtandó erdők, a rendszer felépítése, az energia tárolása kapcsán keletkező veszélyes hulladék, a rend...

Trackback: Sok pici atomtudós 2014.01.18. 12:35:33

Kétségkívül a hét egyik legnagyobb híre az volt, hogy hazánkban ismét atomerőművet építenek, mert... mert. A blogoszféra és a publicisták persze azonnal lecsaptak a hírre, csakúgy, mint a kommentelők, és hozták a jól megszokott formát - azaz politikai ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2014.01.18. 18:20:04

@ARAGONIT: Lehet azt mondani, hogy szerencse kérdése volt, hogy nem lett nagyobb gáz, azon az alapon, hogy fogalmuk se volt, mi történik és nem volt különösebb befolyásuk az eseményekre. Viszont azon az alapon, hogy ténylegesen mi történt, valójában nem a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb baj, hanem egyszerűen csak nem lett.

Gera 2014.01.18. 18:20:53

@Gera: De egyébként nem erről volt szó, hanem valami elhallgatásról.

Bertalan Kiss 2014.01.18. 18:21:20

@873ujr3rk: Miről beszélsz – idióta! Fordulj orvoshoz a rémálmaiddal!
Tényleg? Szigetelésre? Milyen kis okos vagy, a zöldfülű barátaiddal együtt! Itt rögtön rendelkezésre áll 3000 milliárd ugye? – tudtommal 30 évi kölcsönről van szó! Évente mennyit tudnánk szigetelésre költeni? Hány lakásra, családi házra lenne elég? A többiek meg addig csak nézelődjenek, míg rájuk kerül a sor! Számolhatunk persze egy jó kis meteorittal, akkor pláne ne építsünk atomerőművet! Műveletlen faszfej vagy!

Lordofearth 2014.01.18. 18:23:48

@jet set:
Jópofa vagy, ahogy szokták mondani, jól pofán kéne vágni.
Most mire válaszoltál?? Atomellenes vagyok. Minden "olyan" ellen küzdök, ami eléget valamit azért, hogy energia keletkezzen.

Áhhh, ennyi, Schnitt.

Bertalan Kiss 2014.01.18. 18:25:18

@zaferfal: Nézelődjél már a mérnöki világban, ne csak marhaságokat firkáljál! Na, meg utána az orosz függőség - ne mán - ha utálod a Fideszt, vagy Orbánt - azt írd meg - de ne hátulról gyere!

Bertalan Kiss 2014.01.18. 18:27:18

@Lordofearth: Nem az első eset, hogy olvasom az idióta hozzászólásaidat!
Ritka egy elmebeteg vagy!

Gera 2014.01.18. 18:27:54

@Bertalan Kiss: Az állam mondjuk minden további nélkül támogathatja a hőszigetelést hitelből. Tény, hogy ez gyrsabban megtérülne, mint egy atomerőmű. A probléma nem itt van, hanem ott, hogy az áramfogyasztás ettől érdemben nem csökkenne, Paksot viszont ugyanúgy be kéne zárni. Ezért tök hülye az, aki hőszigetelést emleget, amikor az atomerőmű a téma.

jet set 2014.01.18. 18:28:03

@Lordofearth: Az atomerőmő mit éget el, te nagyeszű? Attól, hogy kiégett fűtőelemnek hívják, még nincs ott égés. Az égés az, hogy te létezel ennyi agysejttel. Tekerd otthon a dinamót, abból csinálj áramot.

Lordofearth 2014.01.18. 18:34:58

@jet set:
Ki a büdös bráner beszélt itt atomerőműről az égés kapcsán??
Te nem vagy normális haver, szedd össze a tyúkok tápját azt etesd meg őket. Szólj anyádnak, hogy olvasson fel neked esti mesét, mert még nem érted el a gyp első osztályát sem értelmileg.

Lordofearth 2014.01.18. 18:36:17

Az, beletaláltál, elmebeteg. De mennyire az. De te vagy Magyarországon, nem én. Te vagy az igazi elmebeteg. Menj és sírj Orbánnak, hogy adjon enni, mert agyilag leépültél.

Bertalan Kiss 2014.01.18. 18:37:25

@dr kíváncsivagyok: Ha már itt nyomod a bolsi-libsi propagandát, legalább ne hazudoznál. Bezzeg, ha liberálnáci barátaid tennék ugyanezt, tapsolnál hozzá! Te legfeljebb lódoktor vagy, ecsém! Abból is a szarabbik fajta!

nagyfeszültség 2014.01.18. 18:46:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mindig mindenki csak az árról beszél. Pedig a környezetterhelés és az egészségi kockázatok is számítanat - talán...

ARAGONIT 2014.01.18. 18:48:06

@Gera: Igen. És éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy mennyire vannak a biztonsági előírások kidolgozva és betartva.
Egész egyszerűen "költséghatékonyak" akartak lenni és súlyosan hibáztak Siemens-ék.
Ha tartják az eredeti orosz technológiát semmi gond nem lett volna. Mert az oroszok Csernobil ide, vagy oda tényleg jók ebben a sportágban.

És bár az atomenergia fajlagosan a leghatékonyabb energiaforrás számos tekintetben, de elég egyetlen "esemény" és évszázadokig tartó hatása van a környezetre. Sajnos az emberi tényező mindig jelen van még a legjobban felügyelt rendszereknél is.
Nem egy alkalommal tapasztaltunk a kollégákkal súlyos mulasztásokat igen veszélyes technológiai rendszereknél az elmúlt években, pedig az előírásaik jók voltak csak a betartással voltak gondok. Főként a karbantartáson spórolnak még a legnagyobb cégek is.

Mindettől függetlenül a jelenlegi közhangulatot elsősorban nem az atomkapacitásunk bővítése, hanem annak kormányzati szinten előadott módja borzolja.

Nemzeti Dohányos 2014.01.18. 18:55:19

@ARAGONIT: Elég volt olvasni a kijelentésed.

Nemzeti Dohányos 2014.01.18. 18:58:22

@Lordofearth: Azt tudod hogy a napelemeidtől többen halnak meg, mint atomenergiától? :)

Nemzeti Dohányos 2014.01.18. 18:59:51

@nagyfeszültség: Na végre valaki! Ezért éri meg igazán atomerőművet építeni.

Bertalan Kiss 2014.01.18. 19:01:19

@mioporfeszosz: Milyen jó, hogy van egy ilyen bölcs, nemes hozzáértőnk, aki megmondja a tuttit! Ecsém, az ilyen emberek, min te a titánok! Bizony, elküldhetünk valahová – „ti tán tudjátok használni” üzenettel! Idióta!

Bertalan Kiss 2014.01.18. 19:05:00

@I beg your pardon?: Igazán nagyszerű, hogy volt pénzed rá! Na, nekünk nincs - uszkve 2 millió kéne hozzá - bankbácsi ad is, kamattal dupla-tripla annyit kifizetsz! Közben akár éhen is halhatsz! Na, itt kezdődik a probléma - a nálunk gazdagabb (minket is kizsákmányoló) nyugati barátaink álságossága!

mdee 2014.01.18. 19:08:35

csak nekem tűnik hihetetlenül nevetségesnek egy vitában érvként felhozni az átlagpolgár véleményét akármilyen témában?

az, hogy az ország nagy része ellenzi vagy támogatja-e az atomenergiát, szerintem teljesen irreleváns annak a tükrében, hogy a polgárok hány százaléka érettségizett egyáltalán fizikából. én ezt olyan 3-4%-ra saccolom, és lehet, hogy optimista becslés.

Bertalan Kiss 2014.01.18. 19:10:51

@Lordofearth: Lordságod idiótasága már a választott nick-nevedből is következik – habzó szájjal nyomod a liberálnáci szövegedet! Te, ecsém, kint is –már ha tényleg ott vagy – lumpen proli vagy, akárhogy is nézzük! Seggfej!

gatto nero 2014.01.18. 19:14:07

@mdee: akkor viszont az analfabéta cigányok ne szavazhassanak parlamenti, önkormányzati választáson. Sőt azok se, akik nem végeztek politológia szakon.

Helyszíni zsemle 2014.01.18. 19:17:55

"Atomfelhő Magyarország fölött"

Hat azert egy majdan megepulo atomeromurol, ugy beszelni, mintha az maris felrobbant volna az talan azert egy leheletnyi tulzas.

Nemzeti Dohányos 2014.01.18. 19:18:03

@nagyfeszültség: mindennapi.hu/cikk/vilaghir/tuntetes-kinaban-halakat-pusztit-egy-napelem-gyar/2011-09-19/7537

De nem csak a messzi-meszsi Kínában halnak kicsi sárgák, a háztetőről is potyognak a szakik. Ez a cikk világszerte 100-150 hasonló halálesetet vár évente:

motherboard.vice.com/blog/whats-the-deadliest-power-source

És veszélyesebb, mint szenet bányászni:
asiancorrespondent.com/54571/green-deaths-the-forgotten-dangers-of-solar-panels/

A napelem külön hátránya, hogy míg egy beomló szénbánya esetleg egy két perces hír a híradóban, ha nincs szerencséd lehet épp a te házadról potyog le egy szerelő.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.18. 19:18:50

@Lordofearth: "Okay, tudod mit, hagyjuk"

Dehogy hagyjuk, válaszolj, ha már szóba hoztad.

"nem lényeges, tök mindegy"

Azt elhiszem, hogy a szürkületi termelése elhanyagolható.

ARAGONIT 2014.01.18. 19:21:05

@Nemzeti Dohányos:
Azért mert eddig nem szóltam, azért hosszú ideje látom a különböző fórumikon a hozzászólásaidat. 99%-ban válaszolsz...azaz rátámadsz valakire elég ordenáré kioktató stílusban. Hidd el ezt is elég csak látni.
És most sem szóltam volna, csak hát nekem jöttél.

Tudod 14 évet dolgoztam eddig az energiaszektorban kivitelezőként és műszaki ellenőrként egyaránt. Lehet, hogy (szerinted) 0 a tudásom, de azért elég nagy cégek hívnak dolgozni minket. Pedig a konkurenciához képest bevallottan drágábbak vagyunk. És mégis... Mindegy, ők is hülyék csak te vagy mindenek felett álló ultra-észkombájn :)

mdee 2014.01.18. 19:22:12

@gatto nero: ez már meredekebb téma, de jó kérdés, hogy a zsákfaluban élő marinéni - aki nyolc általánost végzett, és akinek a politizálás kimerül abban, hogy megnézi a közszolgálati híradót, aztán négyévente szavaz egyet megszokásból - szavazata miért ér ugyanannyit, mint a témával aktívan foglalkozó, internetről tájékozódó értelmiségié/szakmunkásé.

a megoldást én sem tudom. azt nyilván nem csinálhatjuk, hogy majd egy bizottság eldönti, hogy ki segghülye és ki értelmes, aztán majd súlyozzuk a szavazatokat.

gatto nero 2014.01.18. 19:25:41

@mdee: szerintem meg csak logikus továbgondolása annak, ha paks jövőjébe nem avatkozhat az atomtudományokhoz nem értő ember

Hajdú Peter 2014.01.18. 19:30:32

Egyetértek az mszp-vel, egyetértek a népszavazással.
Igenis kérjük ki a szabolcsi, babkonzervért megvásárolható putris cigányok véleményét, atomerőmű ügyében.
Mert nem kétséges, hogy értenek a nukleáris technikához, számtalan atomtudós él köztük roppant szerény körülmények között.

Nemzeti Dohányos 2014.01.18. 19:36:59

@ARAGONIT: Egy dolog az energetikai tudás, és nagyon más a (reaktor)fizikai. A stílusom meg nem kezdettől ilyen, csak tapasztalatom szerint az indexes kommentelők 99%-a ostoba troll, akikért kár erőlködni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.18. 19:37:24

@873ujr3rk: Hazudsz, épp nem dúsító építését írtam:

"Mert az oroszoktól jelenleg olcsóbb venni. Ha nem lesz olcsóbb, akkor máshol vesszük vagy magunk bányásszuk ki és máshol finomíttatjuk. "

A MÁSHOL finomíttatás mióta jelent ITTHONI dúsítást?

Morgan kapitány (törölt) 2014.01.18. 19:40:37

Egyetlen demokratikus megoldást látok az ügyben. A posztoló alakítson egy pártot, nyerje meg a választásokat és mondja fel a szerződést.

ARAGONIT 2014.01.18. 19:48:46

@Nemzeti Dohányos: Természetesen tiszteletben tartom a véleményed, még ha nem is értek egyet.
Magamról nem állítottam azt, hogy atomfizikus volnék ha jól emlékszem. Pakshoz is csak egyszer volt közöm munka szintjén alvállalkozó alvállalkozójaként egy kiegészítő technológia esetében. Mindenesetre bizonyos szakmai múlt és referenciák nélkül az sem lett volna lehetséges.

A kommentelők pedig jellemzően 99-100%-ban magyar emberek, akik ha esetlegesen nem is mindig abszolút hozzáértéssel, de véleményt nyilvánítanak különböző témákban. És ez messze jobb, mintha totális nihilistaként csak hallgatnának és hagynák, hogy bármilyen dolog szó nélkül történjen a fejük fölött.

Hofi mondta: "Magyarországon az egy főre jutók száma kettő."
Ez így téged igazol.

Viszont ugyancsak tőle: "...mert ugatni még szabad!"

Ez meg minket, a 99%-ban ostoba trollokat :)

Orszag 2014.01.18. 19:49:14

@Allesmor Obranna: Azt ugye tudod, hogy a németek újraindították a reaktoraikat? Nézd meg a NAÜ oldalát, mondjuk.

ARAGONIT 2014.01.18. 19:50:26

@ARAGONIT: Javítva:

Hofi mondta: "Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma kettő."

röhögő 2014.01.18. 19:53:18

@ARAGONIT: "Bár pár éve nem sok mindenen múlt, hogy Paks legyen az új Csernobil, csak hallgattak róla "odafenn".
- Ez hazugság. Paks reaktorfizikai okokból sosem lehet Csernobil. Gondolom fingod sincs a reaktorfizikáról. Nincs pozitiv üregtényező, nincs C+H2O reakció, továbbá nem lehet Pakson a védelmi mechanizmust kiiktatni, mert nem fér hozzá a reaktor operátor.
HAZUDSZ.

röhögő 2014.01.18. 19:55:18

@ARAGONIT: Ne nagyon ragozd ezt tovább, mert letöltendővel járó rémhírterjesztés.

zorki 2014.01.18. 19:56:04

@Morgan kapitány: Még nem történt parlamenti döntés az ügyben. Addig mindenki -teljesen demokratikusan- lobbizjat az ügyben akár ellene, akár mellette.
Egyébként ha lehetett népszavazás népegészségügyi és oktatási ügyben, miért ne lehetne az atomenergia ügyében?
Teljesen vállalható lenne, csak meg kell lépni.

röhögő 2014.01.18. 19:56:43

@ARAGONIT: Ha pedig ilyen jól értesült vagy akkor gondolom a csernobili baleset reaktorfizikai okait is le tudod írni.

Orszag 2014.01.18. 20:00:29

@Patrick Bateman: A bronzkori "kegyelmi idő" alatt meg még attól is melegebb volt.

kvadrillio 2014.01.18. 20:13:38

HMM....OROSZOK ÉPÍTETTÉK, OROSZ SZAGEMBEREK ÁLLÍTOTTÁK HELYRE A 2003-AS SZARTERVEZÉSŰ TISZTÍTÓTARTÁLY MIATTI HŰTŐKAZETTA MEGHIBÁSODÁST...

2003. április 10-én éjszaka a műszerek radioaktív nemesgáz megjelenését észlelték a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjánál. Az azonnali vizsgálatok megmutatták, hogy ennek forrása a francia-német cég, a FRAMATOME ANP által ideiglenesen odatelepített, a fűtőelemek tisztítására szolgáló tartály, amely a reaktor melletti aknában helyezkedik el. Nem mindig tűnt ki a tudósításokból, hogy sem reaktorbalesetről, sem a blokk berendezéseinek üzemzavaráról nincs szó. A tisztítótartály fedelének leemelése előtt a bekövetkezett eseményt a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálán a 2. fokozatba sorolták az atomerőmű szakemberei, amelyet jóváhagyott a hatóság is. A fedél eltávolítása után új ismeretek birtokába jutottak, amelyek alapján a besorolást 3. fokozatúra, súlyos üzemzavarra módosították. Megállapították, hogy a tartályban tisztított harminc üzemanyag-kazetta megsérült, deformálódott, a továbbiakban már nem használható. A nukleáris biztonság az üzemzavar teljes ideje alatt, és azt követően is szavatolva volt. Statisztikai adat, hogy az elmúlt 10 évben a világon összesen 29 hasonló besorolású üzemzavar történt különböző nukleáris létesítményekben, vagy radioaktív anyagok használata során.

Az Országos Atomenergia Hivatal és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egybehangzó értékelése szerint az üzemzavart tervezési hiba okozta. Az ezzel kapcsolatos felelősség a tisztítótartályt tervező, gyártó és működtető francia-német céget terheli. Mindkét jelentés megállapítja azonban, és ezzel az atomerőmű képviselői is egyetértenek, hogy a paksi szakembereket is felelősség terheli az ellenőrzések hiányosságai miatt. Ebből a tapasztalatból okulva az atomerőmű vezetői intézkedéseket tettek olyan munkakörnyezet létrehozására, amely biztosítja, hogy üzemzavar még külső vállalkozó hibájából se fordulhasson elő többé.

„Az üzemzavar egyik legfontosabb tapasztalata, hogy azt is megmutatta, milyen kiemelkedő szerepet játszik a Paksi Atomerőmű a hazai áramellátásban, és mekkora kiesést jelent a kapacitás bármilyen csökkenése " - hangsúlyozta Dr. Kocsis István. A 2-es blokk reaktora ugyan nem sérült, de mivel a tisztítótartály a fűtőanyag-szállítás útvonalában áll, ezért a szakemberek keresik a biztonságos és műszakilag is legmegfelelőbb megoldást a blokk újraindítására.

Az üzemzavar elhárítására és a helyreállításra kiírt pályázaton a szakértők az orosz TVEL cég megoldását találták a legbiztonságosabbnak és legmegfelelőbbnek."""
..HÜMM..., HÜMMM.., HÜMMMMMM....MIRŐL IS MESÉLGETTEK ITTEN ?? A PIROSKA ÉS A FARKASRÓL ?? :o)))))

ARAGONIT 2014.01.18. 20:14:49

@röhögő: Szó sem volt arról, hogy pontról pontra ugyanaz történhetett volna meg, mint Csernobilban. De ugyanúgy meg volt a veszélye egy olyan balesetnek ami hosszútávú negatív környezeti hatásokkal járt volna, nem mellékesen üzemszünettel.

Csernobilról pedig elég jelentős irodalmat találsz a világhálón. És amennyire leszűrtem még mindig nem egyeztek meg a szakavatott atomtudósok sem a baleset konkrét lefolyásának verzióiban. Ott számos technológiai hiányosságot még megfejeltek egy szakszerűtlenül végrehajtott teszteléssel. Ennyi amiben mindenki megegyezik. A többit pedig talán jobb, ha te közreadod, hiszen te biztos értesz hozzá :) Mi meg tanulunk tőled (is)...

Nekem a véleményformáláshoz az adott alapot, hogy számos ipari balesetről látom/hallom a médiában a "hivatalos" közleményeket és sok esetben tudom mennyire nem a valóságot adják le. Pl. 2010 Csepel, 5000-es tartályrobbanás. Én ezekre az elferdített dolgokra céloztam elsősorban, nem pedig reaktorfizikai kiselőadásra vállalkoztam :)

kvadrillio 2014.01.18. 20:16:43

@ARAGONIT: TUDOOOOD: BEÜTÖD A GOOGLE-BA-BE PAKSI ATOMERŐMŰ.....MEG BEÜTÖD, HOGY 2003-AS PAKSI ATOMERŐMŰ KAZETTA DEFORMÁLÁS...OCCT MINDEN TISSSSZTA ! :)

kvadrillio 2014.01.18. 20:18:04

@kvadrillio: MEG MÉG A TUDATOD IS TISZTUL...NEM CSAK AZ ORRODAT TISZTÍÍÍCCSA ! :)))

Patrick Bateman 2014.01.18. 20:20:53

@Gera: A dolog céljában én nem gyanítok ilyen altruisztikus elemeket, szerintem egy jobb technológia egyszerűen eladja magát - akkor is, ha sokáig drágább, mint a bevett. Egy teljesen elektromos meghajtású autó előnyei (egyszerűbb szerkezet, közvetlen erőátviteli mechanizmus, egyszerűbb kenés, hűtés, szinte zajtalan működés stb) például annyira nyilvánvalóak, hogy nemigen kellene becsomagolni. Én inkább attól tartok, hogy az egész mögött az áll, hogy stigmatizálni szeretnének bizonyos technológiákat, kiszorítva a piacról a fejletlenebb ipari bázissal rendelkező, feltörekvő oszágokat.

ARAGONIT 2014.01.18. 20:29:07

@ARAGONIT: Nem mellékesen a vörösiszap katasztrófa előtt néhány héttel az illetékes "nemzeti" hatóság pont ellenőrzést tartott a tároló tárgyában. És papíron (ezúttal is) minden rendben volt. Holott a helyi dolgozók és a környékbeliek szerint évek óta szivárgott a műtárgy és csak toldozták-foldozták.
Aztán megtörtént a baj. Pár ember meghalt, egy csomó házat elvitt az áradat és sokáig nem lesz a legtöbb termőföld úgy használható, mint eddig. De elég hamar vissza tud állni az élet a rendes kerékvágásba.

Ha viszont egy atomlétesítményben történik komolyabb hiba, akkor messze nem ez a helyzet.
Persze gondolom mindenki hülye azokban az országokban is amelyek a japán katasztrófa után leállítják az atomlétesítményeiket. Vagy csak mérlegelték a helyzetüket.

I beg your pardon? 2014.01.18. 20:34:18

@Bertalan Kiss: hitelből történt/történik. És kifizetődik, ennyi. Mivel arányosan kevesebbet fizetek a villanyszámláért.
kérdézhetnéd, hogy mennyiben kapcsolódik a mostani témához?
úgy hallottam, hogy egy kisebb hitelösszeget Mo. is fel akar venni az atombővítésre...
miért ne lehetne ezt az összeget a megújulóra fordítani?
az én példámból kiindulva, ami műxik kicsiben miért ne működhetne nagyban.
nem feltétlenül arra gondoltam, hogy minden háztartásnak ilyen beruházást kell tennie. De ez sem kizárt, sőt ezt külföldön nagyon erősen támogatják is. Ennyi.

Gera 2014.01.18. 20:36:11

@Patrick Bateman: Nem gondolom, hogy altruizmus lenne a vezérlő elv, inkább arra gondolok, hogy ez a problémakör azért elég komoly nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz.

röhögő 2014.01.18. 20:39:14

@ARAGONIT: A csernobili irodalmat betéve tudom. A baleset okai tiszták, Wigner Jenő hanfordi tevékenysége óta ismert. Megfutásos baleset sosem volt a csernobilin kívül. Paks pedig nyomott vizes reaktor, ráadásul bórsavval fékezik jórészt a primer körbe adagolva, vagyis az operátor nem tud minden fékezést kiiktatni. Pakson elmegy a víz, a reaktor megáll. Nincs pozitív üregtényező. Ráadásul kémiai robbanás is csak elenyésző lehet, továbbá nincs ami égjen.
Tehát Pakson egy csernobili méretű katasztrófát vizionálni, szabályos rémhírterjesztés.

I beg your pardon? 2014.01.18. 20:42:03

valójában a probléma, hogy nincs a döntéshozó politikusaink háztetején néhány napelem...
megtapasztalhatnák, hogy valóban működik.
Szerintem egy-két napelem-gyártó grátisz installálhatna néhány vezető politikus háztetejére napelemeket, cserébe tutti, hogy lenne egy-két belépési pont számukra;)
Például a Parlament tetején, múzeumok tetejére, pártszékházak, politikusok házainak tetejére napelemeket, stb. szóval elég nagy a kihasználatlan felület;)))

röhögő 2014.01.18. 20:42:42

@ARAGONIT: "A többit pedig talán jobb, ha te közreadod, hiszen te biztos értesz hozzá "
- csak azt tudom, ami nyilvánvaló.
Az egyik hasadvány a Te135, ami I135, majd az Xe135-é alakul.

röhögő 2014.01.18. 20:48:15

csakhogy a Xe135 befogási hatáskeresztmetszete óriás termikus neutronokra, több mint egymillió barn.
Így egy neutron zabáló. Ha leáll a reaktor, nincs neutron ami fogyassza, így felhalmozódik. Majd lassan Cs135-é alakul.
Ezért tilos egy reaktort több órás állás után két hétig újraindítani!!
Csernobilban többet álltak mint kellett volna, a reaktorfizikusok már hazamentek, a reaktor operátorok pedig minden védelmet kiiktattak és minden rudat kihúztak, hogy újrainduljon a reaktor.
Csakhogy az nem akart elindulni. Azonban a Xe135 lassan lebomlott, a reaktor kritikus lett, a keletkező neutronok azonnal megkajálták az összes Xe135-öt - pozitív visszacsatolás és a reaktor ami 3 GWt-re volt tervezve, néhány másodperc alatt 100 GWt-re ugrott. Ehhez jött még a pozitiv üregtényező, a grafit víz reakció, majd a H2-CO kijutása után a kémiai robbanás.
PAKSON ILYEN NEM LEHET!!! LE-HE-TET-LEN!

ARAGONIT 2014.01.18. 20:49:39

@röhögő: Amennyiben félreérthetően fogalmaztam, úgy szíves elnézésedet kérem.

De ha mondjuk egyből így nyitsz és nem úgy, ahogy az előbb sokkal elfogadhatóbb lenne. Más stílus. Igaz akkor más az ember is...

És nem katasztrófa vizionálásról szól ez az egész, hanem arról, hogy az atomtechnológia összehasonlíthatatlanul nagyobb veszélyfaktor technológiai balesetek esetén, terrorcselekmények esetén, stb, mint bármely más energiatermelő egység. Tökéletes rendszer pedig nem létezik.
Tehát inkább történjen meg 100 "tervezési hiba" egy fosszilis energiahordozót használó erőműben, mint egyetlen egy atomlétesítményben.

Persze ha van aki személyesen garantálja, hogy ilyesmi nem történhet meg. Mondjuk te..:)

röhögő 2014.01.18. 20:54:08

@ARAGONIT: Nézz utána mennyi az egy TWh-ra jutó halálozások száma az atomerőműveknél és mennyi a szénerőműveknél!
A stílust meg hagyjuk, mert elegem van a sok Csernobilt vizionálóból, reaktorfizikáról sosem hallott emberből.

ARAGONIT 2014.01.18. 20:56:08

"PAKSON ILYEN NEM LEHET!!! LE-HE-TET-LEN!"

Gondolom a németek is arra jutottak, hogy náluk is lehetetlen ILYEN, de egy csomó MÁSMILYEN viszont lehetséges ami hasonló következményekkel járhat.

Lehet, hogy a németek is mind hülyék, de azért én megértem őket.

Gera 2014.01.18. 20:59:44

@ARAGONIT: Igazából ez nem feltétlenül igaz. Itt van például az említett súlyos üzemzavar Pakson. Na, annak a tartálynak a biztonságára annyi energiát nem fordítottak a tervezéskor, mint egy villanybojlerére és mégse történt nagyon komoly baleset :) Komoly vegyi üzemekben történtek már ennél kisebb hibákból is több száz halálos áldozatot követelő katasztrófák. Én nem mondanám a radioaktivitást feltétlenül veszélyesebbnek számtalan különféle mérgező/tűzveszélyes anyagnál, ami körülvesz minket, sok tekintetben akár könnyebben kezelhető.

röhögő 2014.01.18. 21:00:05

@ARAGONIT: A németek népszavazáson döntöttek róla.
Ma meg már más a helyzet. :-)) Csak te nem vagy képben.

www.iranynemetorszag.com/hirek/1167-nemet-atomreaktorok-sorsa.html

Német atomreaktorok sorsa

Német atomreaktorok sorsaA német kormány még nem döntött arról, hogy mi lesz a sorsa a fukusimai katasztrófa nyomán március közepén ideiglenesen leállított régebbi atomreaktoroknak.
Angela Merkel német kancellár március 15-én jelentette be, hogy Németország három hónapra lekapcsolja az energetikai hálózatról az 1980 vége előtt üzembe helyezett hét atomreaktorát.
"Kötelezettséget vállalunk minden atomerőmű biztonsági felülvizsgálatára" - mondta akkor a kancellár a sajtónak, miután találkozott az atomerőművekkel rendelkező tartományok miniszterelnökeivel. A felülvizsgálat egyik következménye, hogy "az 1980 vége előtt üzembe állított reaktorokat leállítják a moratórium idejére" - tette hozzá.
A hét érintett reaktorból egy Schleswig-Holsteinben, egy Alsó-Szászországban, kettő Hessen tartományban, kettő Baden-Württenbergben, egy pedig Bajorországban található. Leállításuk négy nagy, atomerőműveket is üzemeltető energetikai céget érint: a Vattenfall nevű svéd csoport egyik leányvállalatát, az E.ON és az RWE német magántársaságokat, valamint az EnBW állami regionális szolgáltatót.
A német kormány tavaly döntött úgy, hogy az ország összesen 17 nukleáris reaktorának a működési idejét átlag 12 évvel meghosszabbítja, felülírva ezzel a megelőző kabinet döntését, amelynek értelmében 2021-ig bezárták volna valamennyit. (MTI) Fotó: DPA

ARAGONIT 2014.01.18. 21:02:13

@röhögő: Tudom, tudom. A repülés is sokkal biztonságosabb statisztikailag a többi közlekedési formánál.

De azért ha leáll a kocsim menet közben az mégsem ugyanaz, mintha leállna a hajtóműve a repülőgépnek amin több száz ember utazik.

És zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták, mint tudjuk...

Nézd meg mit tudnak tenni a japánok a sérült erőműnél? És mik a kilátások a jövőre? Az is egy MÁSMILYEN probléma volt...van...lesz...pár száz évig még.

Gera 2014.01.18. 21:05:39

@ARAGONIT: Akármit mondasz, az ember igenis statisztikai alapon dönt egy dolog veszélyességéről. Legalábbis az értelmes ember :)

röhögő 2014.01.18. 21:08:22

@ARAGONIT: Nincs semmi különleges Fukusimában. A környékbeli extradózis 31 banán megevésének felel meg évente. A Fukusima Daito mellett extradózis 3.1 mikroSievert évente, míg egy banán 0,1 mikroSievert.

röhögő 2014.01.18. 21:10:28

@ARAGONIT: "És zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták, mint tudjuk..."
Az hogy fosnak tőle a tudatlanok, ez nem túl erős műszaki érv.

ARAGONIT 2014.01.18. 21:11:28

@röhögő: Fejlesztést persze nem terveznek, mint a mi kormányunk.
A működési idő meghosszabbítását pedig mindössze az tette lehetővé, hogy az időközben megtörtént új politikai átrendeződés kisebb ellenzéki zöld nyomást jelent a kormányra.

ARAGONIT 2014.01.18. 21:15:13

@röhögő: Azért nem javasolják a visszaköltözést a környékre. A japánok is hülyék :) Vagy nem szeretik a banánt...

röhögő 2014.01.18. 21:19:39

@ARAGONIT: Aha, szóval te is beismered hogy politikai döntés volt. :-))

A japcsik pedig hülyék, mert Fukusimát nagyon elbaszták az ügyetlenkedésükkel és rátartiságukkal.

Nekem meg a tököm tele van a sok hülyeséget terjesztővel.
Valamelyik majom linkelt egy képet, hogy a radioaktív szennyezés hogy érte el az amerikai partokat. Aztán alaposabban megnéztük, az adatok centiméterben voltak, és kiderült a cunami magassága volt. :-))

gatto nero 2014.01.18. 21:35:51

@kvadrillio: inkább a kecskéről és a káposztáról...

nagyfeszültség 2014.01.18. 21:38:13

@ARAGONIT: maradjunk annyiban, hogy japánt mentálisan és gazdaságilag is hazavágta fukusima.

ARAGONIT 2014.01.18. 21:58:22

@röhögő: Azt hiszem kezdünk konszolidálódni:)

Igen. Politikai döntés volt a leállításról szóló előzetes döntés is és a következő módosító kormányhatározat is.
Más kérdés, hogy amint kissé enyhült a zöldpárti nyomás máris változott a helyzet a gazdasági lobbi érdekei szerint. Ez a legfőbb baj a politikai döntésekkel.

Persze nem mellékes, hogy az említettekkel párhuzamosan Németország folyamatosan bővít az alternatív energiaforrások területén.

Itthon sem magával az atomenergiával van baja sokaknak, így nekem sem. Hanem pont azzal, hogy kimarad a szakmai egyeztetés, kimarad a valódi érdemi döntések valóban hozzáértő szakemberek megkérdezése.
Mert ez legalább akkora hülyeség a kormánytól, mint amit Fukushimával kapcsolatban emlegetsz. És ez tud elvezetni egy permanens veszélyhelyzethez újra Pakson is.
A minimum, hogy szkeptikus vagyok.

ARAGONIT 2014.01.18. 22:01:42

@nagyfeszültség: Igen. Mi meg már amúgy is ott tartunk...

Kis adalék még elvileg szakértői vélemyének alapján:
hungarian.ruvr.ru/2013_10_20/Szakertoi-velemeny-a-Fukushima-helyzete-olyan-hogy-nemzetkozi-riadot-kell-fujni/

Jó éjt!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.18. 22:34:26

@ARAGONIT:

"De azért ha leáll a kocsim menet közben az mégsem ugyanaz, mintha leállna a hajtóműve a repülőgépnek amin több száz ember utazik."

Nagyon OFF, de ha nem az óceán fölött áll le a hajtómű, akkor azért nincs olyan nagy baj. Egy mai korszerű utasszállító is kb. 10-szer akkora távot tud megtenni vitorlázó repülésben, mint amilyen magasan van. 10 km-es utazómagasságor feltételezve Európában gyakran akad egy repülőtér 100km-en belül.

Gera 2014.01.18. 22:54:26

@ARAGONIT: Mit akarsz egyeztetni azon, hogy atomerőmű legyen vagy gázerőmű? A probléma az, hogy a zöldlobbi úgy adja elő, mint ha egész csomó alternatíva lenne a nagy alaperőművünk helyettesítésére, miközben nincs.

röhögő 2014.01.19. 08:29:02

@Gera: Pontosan. A zöldek sosem vázolnak fel műszakilag megvalósítható, hálózati szintű megoldást.

gatto nero 2014.01.19. 11:43:20

@röhögő:
de ez nem is a zöldek dolga. nyugodtan lehetne már egy szer a kormány a zöld. figyeljenek ők oda arra, hogy minél nagyobb teret nyerjen a megújuló energia.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.19. 12:38:57

@gatto nero:

"de ez nem is a zöldek dolga."

A zöldeknek állítólag kiváló szakembereik vannak, akik megmondják, mi miért nem jó. Ugyanezen szakembereik egyszer azt is megmondhatnák, mi a jó. Persze kellően alátámasztva műszaki és gazdasági számításokkal.

Fikázni könnyű, alkotni nehéz.

gatto nero 2014.01.19. 12:59:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

egyetértke, de csak ismételni tudom: végre egyszer az állam, állampénzen is kidolgozhatna zöld alternatívát. és akkor nem is kellenének, nem is lennének "zöldek".

teddybear01 2014.01.19. 17:14:00

@gatto nero: A jelenlegi zöld alternatíva: Semmit sem szabad építeni, ami bármilyen hasznot hoz az embereknek, de akármilyen változást hoz.

Ami pedig a tervezést illeti, a zöld szakemberek többnyire maximum második osztályúak, azaz szakmailag nem a legjobbak. Mondjuk rögeszmékkel terhelten nem is lehet tárgyilagos elemzést végezni.

gigabursch 2014.01.21. 16:08:57

Személy szerint itt és ebben látom az egyetlen használható megoldást.

www.hajocsavar.hu/Letoltheto-dokumentumok/?sw_17_item=1466

Kéretik kellő figyelemmel és értelemmel olvasni, ugyanis a jövő kulcsa van benne és nem csak hajózási szempontból.

gigabursch 2014.01.21. 16:30:48

Halkan jegyzem meg:

Nem az energiatermelést kéne fokozni, hanem az energiafelhasználást csökkenteni.

Csak egy életszerű példa:
Személy szerint olyan felhasználói programmal még nem találkoztam napi munkám során, ami erősebb gépet igényelt volna
1,5 GHZ-nél, 1 GB RAM-nál. Ez a plafon.
S az átlag júzereknek ez is bőven sok, ami nagyjából a felhasználók valahol 95-99%-át érintheti
Ehhez képest ma már olyan gépek olyan elborult teljesítménnyel rendelkeznek, hogy az abnormális.
Dettó szórakoztató elektronika.

Továbbá nem lehet engem arról meggyőzni, hogy ne inkább egy jó konstrukciójú használt autót tartsunk sokáig karban.

Legyünk őszinték:
Aki ma érdemben többet használ egy wordben, mint amit a 6.0-ban használt volna, vagy épp egy csilli-villi zsír új kocsiban, mint amit egy 10-15 éves kocsiban (amit esetleg nem is drágán bele lehet tenni - pl. navi, klíma), az igen ritka.

Bármilyen hihetetlen de azok a PC-k, amik 2005 körül kerültek forgalomba és megy rajtuk az XP - egyszerűen tartós fogyasztási cikké váltak.
Megdöbbentő, de tény.
Nem is csoda, hogy BillyBoy mindent megtesz azért, hogy otthagyják ezeket, mert nem tudja eladni az új szarját, ami semmi olyannal nem tud többet, amire egy átlagfelhasználónak valaha is szüksége lesz.
Megdöbbentő, de tény.

5XVIII 2014.01.21. 17:13:16

Gigabursch-nak teljesen igaza van. Amióta Wndows 7-et használunk kevesebbet tud a gépünk, viszont nagy helyet foglal a pár program, ami rajta van, és nem is értem, mitől.
Az a véleményem erről a 3000 ezer milliárdos hazaárulásról, hogy megannyi tudós élete végéig szórakozik semmirevaló hülyeségekkel, ahelyett, hogy erre az energia-problémára találna megoldást. Ma hallottam a rádióban, hogy hajszálnál vékonyabb szálat már eltalálnak lézerrel, például. Én mindent elhiszek, ha a rádió mondja, meg annak az ellenkezőjét is. De azt nem hiszem, hogy ha nyugaton szabadulni akarnak az atomerőművektől, akkor nálunk kell bővíteni azt. Orbán vagy nem tájékozódik, vagy leszarja a nép nyomorát.

gigabursch 2014.01.21. 19:50:44

@5XVIII:
"Orbán vagy nem tájékozódik, vagy leszarja a nép nyomorát."

Tudod egyszer hallottam Pap Gábortól egy előadásában egy nagyon értékes gondolatot, amiben a politikai helyzetet értékelte.
S ezen a ponton a fenti gondolatod jól összevág VanCat másik cikkével (noemisszio.blog.hu/2014/01/19/lilu_koko_hajdu_peter#comments), csak nem teljesen kerek, de az alábbiak tükrében kerek egésszé tehető:
"A háttérhatalomnak teljesen mindegy, hogy EZEK közül ki győz a választásokon. NEKIK nem mindegy!"

fidusz 2014.01.29. 04:51:17

A ZPOK riportere megkérdezett néhány OGY képviselőtől, hogy mit gondolnak a paksi paktumról:
„Csak nem gondolja, hogy ezt én kommentelem?!"
www.youtube.com/watch?v=HrEppPzZFG4

Kaszáspók 2014.01.31. 10:29:12

A poszt író mérhetetlenül bornírt, és cinikus. Elôször is, ami a népszavazást illeti, ebben a kérdésben nem Jancsi bácsik és Mari nénik kompetensek. Nem a népnek, hanem szakembereknek kell dönteni a bôvítésrôl.
A másik, ha a poszt író nem lenne ilyen elképesztôen ostoba, nem írna le olyan hülyeséget hogy szélkerékkel meg naptükörrel kellene kiváltani az atomenergiát. Minden normális ember tudja, hogy 2 GWh energia kb. 5.000 db. propelleres generátort igényelne (azt a fajtát ami Kulcsnál van) naptükörrel meg le lehetne fedni Bács-Kiskun megye teljes területét.
Harmadjára cask annyi, a paksi atomerômû kb. 6000 embernek ad munkát. A baloldalnak és a (sötét)zöldeknek ùgy látszik az a cél, hogy minél többen veszítsék el a megélhetésüket. Gratulálok...

mzperx0007 2014.02.09. 15:24:21

@Nemzeti Dohányos:
“The World Health Organization study in 2005 indicated that 50 people died to that point as a direct result of Chernobyl. 4000 people may eventually die earlier as a result of Chernobyl, but those deaths would be more than 20 years after the fact and the cause and effect becomes more tenuous.

There have been 4000 cases of thyroid cancer, mainly in children, but that except for nine deaths, all of them have recovered. “Otherwise, the team of international experts found no evidence for any increases in the incidence of leukemia and cancer among affected residents.”"

Ez magáért beszél.
Nem is értem, hogy miért nem épül egy nagyváros Csernobil helyén, ha ez ilyen biztonságos.

A wikipédia
en.wikipedia.org/wiki/Chernobyl_disaster#Human_impact
4000-985,000 a balesethez köthető halálesetről ír.

Érdekes, hogy itt a minimum 4000-re való hivatkozás szerepel.
Ez azt hiszem bőven elég ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy nem objektív az atomenergiára közölt szám!

Eleve, amikor MINDEN ORSSZÁGBAN, ahol atombaleset történt, igyekeztek eltitkolni, az esetet elbagatellizálni, hogy ne alakuljon ki a lakosságban pánik vagy nagyobb atomellenesség, ami az atomlobby üzleti érdekei ellen való,
hogyan képzelhető el, hogy a megadott adatok hitelesek???

Mi a garancia arra, hogy a közölt adatok, nem egyoldalúan torzítottak?

Vajon az orosz korábbi eseteket figyelembe vették-e számításokban?
Azért ott is atomerőművek üzemeltek, nem is kevéset, és áramot is termeltek a létesítmény fenntartásához.

www.keptelenseg.hu/vicc-szoveg/az-eltitkolt-csernobil-79253

“The 10 most dangerous jobs
Occupation Fatalities per 100,000
Timber cutters 117.8
Fishers 71.1
Pilots and navigators 69.8
Structural metal workers 58.2
Drivers-sales workers 37.9
Roofers 37
Electrical power installers 32.5 [also, solar power related]
Farm occupations 28
Construction laborers 27.7
Truck drivers 25″

Vajon az atomerőmű szerelés során történő balesetek figyelembe vannak-e véve, ha már a napelemeknél, ennyire beleszámítottuk a tetőről való leesést?

Nézve a cikk megjelenésének dátumát, 2011.03.13 és a Fukushimai baleset időpontját 2011.03.11, nem nagyon valószínű, hogy Fukushima járulékos hatásai az adatokban benne lennének.

Különösen gyanút ad a cikk objektivitására, a cikk bevezetője:
“I wrote this back in 2008 and with one new death that is somewhat nuclear energy related (a death at one of the japanese nuclear plants following the 8.9 earthquake) the statistics are not changed. Japan should have had sealed backup diesel generators or updated some of their designs. However, nuclear still compares very, very well to the other energy sources. ”

Kissé szerecsenmosdatásnak tűnik.

nextbigfuture.com/2011/03/deaths-per-twh-by-energy-source.html

“In regards to tallying deaths per terawatt hour, including deaths for mining uranium for nuclear weapons would be like adding in the deaths from falls from roofs even if they were not installing or maintaining solar panels against solar power. ”

nextbigfuture.com/2011/03/health-problem-of-uranium-miners-was.html

Érdekes, hogy az nem jutott eszébe az cikk írójának, hogy pl. az orosz robbanófejek nagy része, az USA atomreaktoraiban, mint fűtőanyag kötött ki.
Gondolom, az USA-SZU leszerelés során, USA robbanófejek is ott hasznosultak.
Ergo miért ne lehetne beleszámolni?

Szóval vigyázni kell azokkal az adatokkal, amik azt hozzák ki, hogy az atomenergia mennyire biztonságos, mennyire olcsó, mert sokszor manipulált adatokra hivatkoznak.

mzperx0007 2014.02.09. 15:37:41

@Nemzeti Dohányos:
"A szél meg tényleg drágább, akkor is, ha nem érted miért. Elég összehasonlítani a német és francia árakat. Nagy vonalakban: sok területet igényel, amit ki kell vonni a termelésből"

Nem tudom láttál-e már szélerőművet?
Van egy "lábnyoma", amin a szélerőmű oszlopa áll.
De alatt azért vígan nőnek a haszonnövények, lehet használni a területet pl. mezőgazdasági művelésre.
Az off-shore szélerőművek meg bőven elférnek a tengereken, senki sem zavarnak, a hajók max kikerülik.

mzperx0007 2014.02.09. 15:51:45

@Gera: "Érdekes, én azt látom, hogy iszonyú lassan, szinte semennyire se fejlődik az akkutechnológia. "

Te így látod, ők meg másképpen.

Az atomenergia alternatívájaként szó volt a napelemekről és az energiatárolásról.
Itt egy cikk az akkumulátoros energia tárolásról. Az árak hasonlóan csökkennek , mint a napelemek árai.
Vajon hol lesznek 9-10 év múlva, amikor még simán lehetne Paks2-ről dönteni, mert az idő nem sürget?
Mennyire lesznek versenyképesek, ha a jelenlegi ütem folytatódik?

“Ramez Naam, author of The Infinite Resource: The Power of Ideas on a Finite Planet, recently explained that lithium-ion batteries have a fifteen year history of exponential price reduction. Between 1991 and 2005, the capacity that could be bought with $100 went up by a factor of 11. The trend continues through to the present day.

SolidEnergy calculates that its materials could be used to make battery packs that cost $130 per kilowatt-hour, in line with U.S. Department of Energy goals for making electric vehicles affordable. Battery pack costs are typically kept secret, but estimates range from $250 to $500 per kilowatt-hour for packs in commercial electric vehicles.

The 85 KWh battery pack for a Tesla S would go from $20,000 to $40,000 down to about $11,000.

Lithium ion could get even cheaper (if only from economies of scale from factories that are ten times larger in China).
Lithium Sulfur batteries are getting close to commercialization. They have the potential to drive costs to about $60 per KWh. This would be about $5000 for a Tesla S battery pack.


nextbigfuture.com/2014/01/will-there-be-battery-singularity-by.html

www.computerworld.com/s/article/9234200/DOE_wants_5X_battery_power_boost_in_5_years

mzperx0007 2014.02.09. 16:41:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Versenyképes akkor, amikor éppen süt a nap.

Ha neked megfelel, hogy csak akkor van a lakásodban villany, ha süt a nap, akkor OK."

Senki se mondta azt, hogy nem kell alaperőmű a rendszerben,
De például a nyári csúcsok (klíma), például pont akkor vannak, amikor a nap is süt.

Kell tartalék erőmű a rendszerbe, de ha ez pl. gázerőmű ( sokkal kisebb kezdeti beruházási költség, nagyobb üzemanyag költség, mint az atomerőműnél), akkor sok gázt is spórol a működő naperőmű, ergo csak este, vagy borús időben kell használni.

Egyébként arról nem szól a fáma, hogy mi, hogy az atomerőművet se lehet nagyon szabályozni, ergo, ha kisebb az energiaigény, akkor vagy export (kérdés az ár ugye, emiatt lehet hogy veszteséges lesz), vagy más magyar erőművek leszabályzása.

Szóval az atomra is kell tartalék erőmű, nem csak a naperőműre, a mértéken lehet vitatkozni.

mzperx0007 2014.02.09. 16:43:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Az áram fogyasztói ára soha nem lesz negatív. Ez csak a rendeszerüzemeltetők közötti kereskedésre vonatkozik. "

És ők mint kezdenek a negatív áron megszerzett árammal, a hajukra kenik?
Nem, fogják el valahogyan tovább passzolni?

mzperx0007 2014.02.09. 16:51:47

@Nemzeti Dohányos:

"Továbbá a metán/metanol gazdaságos nagyüzemi szintetizálása sem oldódik meg, amivel felhasználható az atomerőművek felesleges termelése, csúcsidőszaki gázerőműveket meghajtva, téli fűtést biztosítva, nulla orosz importtal? "

Jó hogy írod, a figyelőben volt egy interjú tavaly decemberben Oláh Györggyel.

Működő, geotermikus energiával hajtott metanol üzem van Izlandban. Állami támogatás nélkül, nyereségesen, exportra termelve.
Oláh szerint minden adott nálunk is egy ilyen rendszer létrehozásához.

Aztán, az hogy naperőmű árama is hajtja a rendszert, az szerintem a metanol üzemanyagcellát ne fogja érdekelni.
Ugye az energia tárolás, egy már most is működő modellje.

mzperx0007 2014.02.09. 16:59:20

@Bertalan Kiss:
Hogy egyesek mekkora gyökerek, a hozzászólásaik alapján.
Látszik, hogy nem volt gyerekszobád, ez nem a Mandiner, hogy csak ok és érvek nélkül fröcsögni kell.

mzperx0007 2014.02.09. 17:03:46

@gatto nero:
"szerintem meg csak logikus továbgondolása annak, ha paks jövőjébe nem avatkozhat az atomtudományokhoz nem értő ember "

Persze, persze, de a hátrányokat, az ő is elszenvedheti, az demokratikus joga, ugye?

A hitelt fizetheti, kamatostul, a korrupcióval, költségtúllépéssel egyetemben, az esetleges egyéb kockázatokról nem is beszélve.

Egy kissé elitista hozzállás, a véleményük nem, de az adóforintjaik az kéne?

mzperx0007 2014.02.09. 17:13:04

@röhögő:
"Nézz utána mennyi az egy TWh-ra jutó halálozások száma az atomerőműveknél és mennyi a szénerőműveknél!"

HA jól tudom nem a szénerőmű az alternatíva, hanem a megújulok (nap, szél).
Azok a TWh halálozások meg sok sebből véreznek, lásd fentebb.
A nukleáris energiatermeléshez kötött halálesetek alul vannak becsülve.
Egyébként meg ez csak egy szempont a sok közül, nem csak ezt kell figyelembe venni.

mzperx0007 2014.02.09. 17:15:51

@Gera:
"Akármit mondasz, az ember igenis statisztikai alapon dönt egy dolog veszélyességéről. Legalábbis az értelmes ember :) "

Akkor ugye Te nem ülsz autóba, és elkerülődött a városok füstös, szmogos, egészségre káros levegőét?

Nemzeti Dohányos 2014.02.12. 18:24:38

@mzperx0007: Igen, napelem is meghajtja. Csak hogy a napenergia kátos ára - kb 36 forint - meghaladja a legmerészebb paksi MEGTÉRÜLÉS alatti árbecsléseket is. És utána jön még a megtérült 40 év.

Nemzeti Dohányos 2014.02.12. 18:30:33

@mzperx0007: A 4000 az a felső szám. Ennél nagyobb szám csak non-linear threshold modellel jön ki, ami szerint akkora háttérsugárzásra, aminek többszöröse mellett kimutatható ártalmak mellett élnek Indiában emberek évezredek óta (természetes háttérsugárzás), Amerikában 100 ezer szám lesznek rákosak. Az NLT egy működő és bizonyított elmélet NAGY DÓZISOKRA, de a rákbecsléshez használt alacsony dózisú régiókban nincsenek mérési eredmények, tehát nem bizonyított, sőt, ellentétes elméletekre van több bizonyíték. Nevezetesen, hogy alacsony dózisokra a szervezet pozitívan reagál, a sugárzás hatására aktivizálódó mechanizmusok a dns egyéb sérüléseit is eredményesen javítják (hormézis). Viccesen hangzik, de összességében nem elképzelhetetlen, hogy Csernobil hatására kevesebb rákos esett lett, vagyis nettó életeket mentett.

mzperx0007 2014.02.16. 12:48:39

@Nemzeti Dohányos:
Na tehát. Elsősorban energiatárolásról volt szó a metanol kapcsán, ami ezek szerint megoldható.

A Kátos ár eléggé képzetes mennyiség, ami a szabályozóktól függ, azaz a politikától.

Amit lehet tudni, hogy a napelem magánszemélynek már belátható időn megtérülést eredményez.
Ha ott igen, akkor nem látom be, hogy nagyobb méretben, ahol a méret hatékonyságból adódó előnyök jobban kidomborodnak, miért ne lenne gazdaságos.

A nagy ellenérve az energaitárolás volt, ami a metanol kapcsán már JELENLEG is megoldható!!!
Hát még ha nem sietnénk le a beruházást, és csak akkor lépnénk, amikor szükséges, időt hagyva a technológia fejlődésnek.

Egyébként meg:

“Az OECD és az Európai Unió intenzíven érdeklődik az új típusú, úgynevezett negyedik generációs reaktorok után. A kutatási programban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói is részt vesznek: vizsgálják az úgynevezett sóolvadékos reaktorok tulajdonságait, amelyben nincs külön üzemanyag-kazetta, mint például a paksi reaktorokban, hanem a nukleáris reakció zónája és a hűtés összefolyik. Ez sok problémát megold, de legalább annyit fel is vet. Mégis ez lehet a jövő egyik útja. A kutatók áramlással kapcsolatos eredményeiket a Annals of Nuclear Energy című szaklapban publikálták.”

index.hu/tudomany/2014/02/16/soolvadekos_reaktor/

Ugye, ugye még atomenergiában is lehet jobb megoldás, ha kicsit várnánk...

“De ha még atom mellett döntenénk is, lehet, hogy akkor már egy sokkal korszerűbb atomerőmű mellett tennénk le a voksot. ””

“Transatomic Power (TAP) is developing an advanced molten salt reactor that generates clean, passively safe, proliferation-resistant, and low-cost nuclear power. This reactor can consume the spent nuclear fuel (SNF) generated by commercial light water reactors or use freshly mined uranium at enrichment levels as low as 1.8% U-235. It achieves actinide burnups as high as 96%, and can generate up to 75 times more electricity per ton of mined uranium than a light-water reactor.”

nextbigfuture.com/2014/02/transatomic-power-molten-salt-nuclear.html

"Miért rakjuk fel a magyar GDP tíz százalékát a megújulók vs. nukleáris globális meccsre az első menetben, ha a hetedikben is fogadhatunk?"

www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/25-nyugdijas/4642-hetedikmenet

mzperx0007 2014.02.16. 12:53:03

@Nemzeti Dohányos:
"Viccesen hangzik, de összességében nem elképzelhetetlen, hogy Csernobil hatására kevesebb rákos esett lett, vagyis nettó életeket mentett. "

Hát eléggé viccesen(?) hangzik, hát még ennek tükrében.

“A fukusimai atomerőművet üzemeltető japán TEPCO-t (Tokyo Electric Power Co) régóta vádolják azzal, hogy nem jelentett időben és rendesen a balesettel kapcsolatban. Most kiderült, hogy szeptember óta visszatartották a stronciumszennyezés méréseinek eredményét.

A cég múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy tavaly szeptemberben 5 millió becquerel per liter radioaktív stroncium-90-es izotópértéket mértek a talajvízben, 25 méterrel az óceán mellett. A megengedett érték csupán harminc becquerel per liter. ”

index.hu/kulfold/2014/02/16/a_tepco_eltitkolta_a_fukusimai_sugarzast/

Vajon az ilyen esetek (és járulékos hatásai) is benne vannak, a TWh-ra számolt emberi halálesetek számában?

Nagyon hibásak lehetnek azok a számolási módszerek, ahol 4000 (felső érték !!!!)-1000000 között van az eredmény.
Az óvatos becslés elve, minimum azt mondja, hogy az átlaggal számoljak, de az egyik szélsőértékkel.
Normális helyeken így szokás.
Máshol elhagyják a legszélsőségesebb értéket(értékeket).

mzperx0007 2014.02.16. 13:06:22

@mzperx0007:
"Aszódi szerint a mai rektorok 33-36 százalékos hatásfokkal működnek, azaz a nukleáris reakcióban keletkező hőből ennyi villamos energiát tudnak termelni, a sóolvadékos reaktorral ez az érték már ötven százalékot is elérhet, a sóolvadék magas hőmérséklete miatt. Másik előnye, hogy megfelelő anyagösszetétellel annyi vagy több hasadóanyagot tud előállítani, mint amennyit üzem közben elhasznál."

mzperx0007 2014.02.16. 14:37:15

A gazdaságosságról még:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezert_lehet_veszelyes_paks_2_bajba_is_kerulhetunk.575699.html

www.napi.hu/magyar_gazdasag/elkepeszto_aramdragulast_indokolna_paks_bovitese_itt_a_bizonyitek.576153.html

Egyébként meg mindig csodálkozom azon, hogy ha a napelem szóba kerül, akkor mindig felhozzák a gazdaságosság számításakor, hogy a tőkeköltséggel is kell számolni.
Ami igaz, mondjuk 10 éves államkötvény kamata - kamatadó - infláció- ország csődkockázat.

Azonban érdekes módon Paks2 gazdaságossági számításánál mintha erről megfeledkeznének.
Azaz nem veszik figyelembe azt, hogy a beruházás nem csak hitelből épül, hanem a törlesztésre fordított összegekenk is van tőkeköltsége, azaz mennyit kamatozna, ha azt nem hiteltörlesztésre fordítanánk, hanem beraknánk a "bank"-ab vagy államkötvényt vennénk belőle.

Ezt beszámítva, mindjárt tovább növekedne paks2 költsége és az "olcsó" áramár!

gigabursch 2014.05.14. 14:21:46

Úgy 50. perctől érdekes a kérdés itt.

Tud valaki valami érdemi számítást, stb mutatni?

www.youtube.com/watch?v=3z8kAg_g6LU
www.youtube.com/watch?v=DBD4BFqSCUA


süti beállítások módosítása