Állatgyilkosok a parlamentben

2014.01.25. 13:41 - vancat

Kétségbeejtő, hogy miközben ma Magyarországon kutyákat, macskákat ezerszámra gyilkolásznak, kiránduló, lovastúrázó embereket pedig fegyverrel fenyegetnek a hazai erdőkben a vadászok, addig a magyar állatvédő mozgalom céljait újra és újra egy agyhalott celeb, Tornóczky Anita jeleníti meg a nyilvánosság előtt. Vele sajnos már foglalkoztunk, amikor beszámoltunk arról, hogy állatvédelmi díjjal tüntette ki akkor éppen aktuális barátját, a Playboy főszerkesztő Pantl Pétert.

Most pedig, amikor több kutyás, macskás szervezet, de legelsősorban a Tolvajkergetők című nagyszerű Facebook oldal rendszeresen leplezi le a szadista, kifejezetten élvezetből állatokat gyilkoló és embereket fegyverrel fenyegető vadászokat, ismét a D 209-es Medgyessy Péter nevelt lánya lép színre:

Tornóczky "zárt ajtók mögött" tárgyalt a vadászkamarával.

A nagyjából egy rosszabb képességű ízeltlábú értelmi színvonalán mozgó hölgy ezt követően úgy nyilatkozott, hogy: "...mikor hallottam a hírt, elegem lett, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Évente több tízezer kutyát, macskát lőnek ki. Mi lenne, ha valamelyik kutyám is így végezné?! Az Állatvédnökség képviselője vagyok három éve, s azért hívtuk társaimmal tárgyalni a vadászokat, hogy meg­oldjuk ezt a helyzetet."

De vajon hogyan és mikor is alakult ki ez az áldatlan helyzet? Mikor és kik döntöttek arról, hogy Magyarországon egy vadász kutyákat, macskákat és gyakorlatilag bármilyen állatot halomra lődözhet kedvteltetésből? A kutya-macska kilövést lehetővé tevő törvénymódosítást még - a Loppert Dániel által annak idején találóan csak hazaárulónak becézett - Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt készítette elő a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium. A zárószavazás már - a közbeszédben csak szemkilövetőként emlegetett - Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt volt. A végül elfogadott törvénymódosítás tervezetét meg lehet nézni itt:

parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=37&p_izon=11050

Hogy kik szavaztak igennel a kutyák, macskák lelövésének engedélyezésére, vagyis név szerint kik felelősek az elkóborolt vagy elárvult állatok mérlegelés nélküli meggyilkolásának magyarországi engedélyezéséért, arról pedig az alábbi dokumentum tanúskodik.

parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2004.10.04.18:17:57&p_szavkepvszav=I&p_ckl=37

A kényelmesebbek kedvéért álljon itt is, a kutyák, macskák szabad legyilkolását engedélyező törvénymódosításra igennel szavazók listája:

Arató Gergely MSZP
Dr. Avarkeszi Dezső MSZP
Dr. Baja Ferenc MSZP
Dr. Bakonyi Tibor MSZP
Balogh József MSZP
Dr. Balogh László MSZP
Dr. Balogh Miklós MSZP
Bán Imre MSZP
Dr. Baráth Etele MSZP
Dr. Bóth János MSZP
Botka Lajosné MSZP
Csabai Lászlóné MSZP
Dr. Csákabonyi Balázs MSZP
Dr. Csicsay Claudius Iván MSZP
Csige Tamás MSZP
Dr. Csiha Judit MSZP
Csizmár Gábor MSZP
Csontos János MSZP
Dr. Czinege Imre MSZP
Dr. Dávid Gyula MSZP
Devánszkiné Dr.Molnár Katalin MSZP
Doszpot Péter MSZP
Ecsődi László MSZP
Érsek Zsolt MSZP
Dr. Faragó Péter MSZP
Farkas Imre MSZP
Fedor Vilmos MSZP
Filló Pál MSZP
Fogarasiné Deák Valéria MSZP
Földesi Zoltán MSZP
Dr. Füle István MSZP
Gál J. Zoltán MSZP
Dr. Gál Zoltán MSZP
Dr. Garai István Levente MSZP
Gazda László MSZP
Dr. Géczi József Alajos MSZP
Godó Lajos MSZP
Gőgös Zoltán MSZP
Göndör István MSZP
Gráf József MSZP
Gulyás László MSZP
Gúr Nándor MSZP
Gy. Németh Erzsébet MSZP
Gyárfás Ildikó MSZP
Hagyó Miklós MSZP
Hajdu László MSZP
Halmai Gáborné MSZP
Hárs Gábor MSZP
Dr. Havas Szófia MSZP
Herbály Imre MSZP
Dr. Hiller István MSZP
Horn Gyula MSZP
Horváth Csaba MSZP
Dr. Horváth Klára MSZP
Iváncsik Imre MSZP
Dr. Jánosi György MSZP
Jauernik István MSZP
Dr. Józsa István MSZP
Juhász Ferenc MSZP
Juhász Gábor MSZP
Dr. Juhászné Lévai Katalin MSZP
Káli Sándor MSZP
Dr. Kálmán András MSZP
Kapás Zsolt MSZP
Dr. Kapolyi László MSZP
Karakas János MSZP
Kárpáti Zsuzsa MSZP
Dr. Karsai József MSZP
Dr. Katona Béla MSZP
Dr. Kékes Ferenc MSZP
Dr. Kékesi Tibor MSZP
Keleti György MSZP
Keller László MSZP
Kis Péter MSZP
Kiss Péter MSZP
Kocsi László MSZP
Dr. Kolber István MSZP
Korózs Lajos MSZP
Kósa Ferenc MSZP
Kovács László MSZP
Dr. Kovács László MSZP
Kovács Tibor MSZP
Dr. Kozma József MSZP
Dr. Kökény Mihály MSZP
Kránitz László MSZP
Laboda Gábor MSZP
Dr. Lamperth Mónika MSZP
Lénárt László MSZP
Lendvai Ildikó MSZP
Dr. Magda Sándor MSZP
Mandur László MSZP
Márfai Péter MSZP
Dr. Mester László MSZP
Mesterházy Attila MSZP
Molnár Albert MSZP
Molnár Gyula MSZP
Molnár József MSZP
Molnár László MSZP
Dr. Nagy Imre MSZP
Nagy Jenő MSZP
Nagy Nóra MSZP
Dr. Nagy Sándor MSZP
Németh Erika MSZP
Dr. Németh Imre MSZP
Nyakó István MSZP
Dr. Nyul István MSZP
Dr. Orosz Sándor MSZP
Pál Béla MSZP
Pál Tibor MSZP
Papp József MSZP
Pásztohy András MSZP
Podolák György MSZP
Puszta Béla MSZP
Rózsa Endre MSZP
Dr. Schvarcz Tibor MSZP
Dr. Serfőző András MSZP
Dr. Simon Gábor MSZP
Dr. Soós Győző MSZP
Sós Tamás MSZP
Stipkovits Pál MSZP
Szabados Ákos MSZP
Szabados Tamás MSZP
Szabó György MSZP
Szabó Gyula MSZP
Szabó Imre MSZP
Szabó József MSZP
Szabó Lajos MSZP
Szabó Vilmos MSZP
Dr. Szanyi Tibor MSZP
Dr. Szili Katalin MSZP
Szitka Péter MSZP
Szűcs Erika MSZP
Tatai-Tóth András MSZP
Dr. Tittmann János MSZP
Tóbiás József MSZP
Dr. Tompa Sándor MSZP
Tóth András MSZP
Tóth Gyula MSZP
Dr. Tóth István MSZP
Dr. Tóth József MSZP
Tóth Károly MSZP
Tóth Sándor MSZP
Török Zsolt MSZP
Dr. Ujhelyi István MSZP
Dr. Vadai Ágnes MSZP
Vadász István MSZP
Varga László MSZP
Vargáné Kerékgyártó Ildikó MSZP
Vári Gyula MSZP
Varju László MSZP
Dr. Vastagh Pál MSZP
Dr. Veres János MSZP
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi MSZP
Vitányi Iván MSZP
Dr. Vojnik Mária MSZP
Dr. Wiener György MSZP
Zatykó János MSZP
Zuschlag János László MSZP
Dr. Hargitai János Fidesz
Nógrádi László Fidesz
Steinerné Vasvári Éva Fidesz
Dr. Bőhm András SZDSZ
Dr. Fodor Gábor SZDSZ
Gulyás József SZDSZ
Gusztos Péter SZDSZ
Dr. Hankó Faragó Miklós SZDSZ
Horn Gábor SZDSZ
Jüttner Csaba SZDSZ
Dr. Kis Zoltán SZDSZ
Dr. Kóródi Mária SZDSZ
Kovács Kálmán SZDSZ
Kuncze Gábor SZDSZ
Dr. Magyar Bálint SZDSZ
Mécs Imre SZDSZ
Dr. Mézes Éva SZDSZ
Dr. Pető Iván SZDSZ
Szalay Gábor SZDSZ
Dr. Világosi Gábor SZDSZ
Dr. Wekler Ferenc SZDSZ
Dr. Csáky András MDF
Dr. Csapody Miklós MDF
Fülöp István MDF
Karsai Péter MDF
Németh Zsolt MDF
Pettkó András MDF
Pichler Imre László MDF
Püski András MDF
Sisák Imre János MDF

Mindez természetesen mit sem változtat a jelenleg kormányzó Fidesz-KDNP, és különösen a vadászbűnözőket előszeretettel és különös perverzitással babusgató Semjén Zsolt felelősségén, de azért a tényszerűség és a történelmi hűség kedvéért érdemes minden jóérzésű embernek áttekinteni a díszes társaságot. A magyar állatvédő mozgalomnak pedig érdemes lenne visszavonni a tűzvonalból Tornóczkyt, mert amíg egy ilyen szintű figura jeleníti meg a nyilvánosság előtt az állatok védelmének nagyszerű ügyét, nem csak a vadászbűnözőkkel és politikai támogatóikkal, de minden jobb érzésű, jobb ízlésű magyar ember ellenszenvével is meg kell majd küzdeniük.

Ps. 1. Ezúton köszönöm kedves kommentelőim nagyszerű, figyelemfelhívó hozzászólásait, amelyek nélkül ez a poszt nem jöhetett volna létre.

2.Amikor annak idején arról írtam, hogy Tornóczky Anita állatvédelmi díjat adott szeretőjének, Pantl Péternek, megkeresett e-mailben az egyik bulvárlap újságírója, hogy ő is írni szeretne erről a botrányos ügyről. Majd néhány nap múlva újra jelentkezett és elújságolta: mégsem lesz cikk, mert Pantl Péternek sikerült őt leállíttatnia a főszerkesztőjénél. Cserébe Pantl azt ígérte: hogy ha nem írják meg róla ezt a történetet, elárulja, ki lesz a Playboy következő címlapja, ami sokkal nagyobb szenzáció.

A bejegyzés trackback címe:

https://noemisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr825780875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2014.01.25. 15:05:52

A cikk szerzőjének értelmi képességei Tornóczky Anitához viszonyítva egy elütött csigához hasonlíthatóak - ez a propagandacetli pedig minden mással foglalkozik, csak éppen az állatokkal nem.

Típusos jobboldali gányolódás a választásokra időzítve. Van benne minden primitív felütés, ami megkülönböztet egy értelmes embert egy jobboldali segglyukvadásztól.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2014.01.25. 15:07:16

Ezek a szocik nagyon utálhatják a cicusokat...

☉ ☾ 2014.01.25. 15:08:40

Ez egy 2004-es hír kommentje - elképesztően primkók vagytok.

nagyfeszültség 2014.01.25. 15:10:59

Nekem szívemből szólt, csak hát fájdalmas az igazság....

alf (törölt) 2014.01.25. 15:12:53

Úgy általában felfordul a gyomrom a hobbi-vadászattól, de még ha találnék is egy-egy mentő indokot a létezésére (nem egyszerű), akkor sem fér a fejembe, hogy:
1. Hogyan használhat bárki éles lőfegyvert ott, ahol kirándulók, erdőjárók, turisták vannak..?!
2. Hogyan lehetséges, hogy a vad (áldozat) előrébb való házi kedvenceinknél..?! (Mert ugye az az indok a kutya kilövésére, hogy "űzi a vadat"...)

Kérdem ezt pl. azért, mert ha mondjuk egy rendőr vagy bárki más fegyveres testület tagja éles lőfegyverrel civil személyt veszélyeztet, akkor bizony nagyon csúnyán meghurcolják. De a vadász, aki civileket veszélyeztet (úgy egyébként a rendőr maroklőfegyverének tűzerejét sokszorosan meghaladó vadászfegyverrel!), akkor semmi törvényellenest nem követ el..?! Márpedig ha ott vadászik, ahol civilek is a "pályán" vannak, akkor ezt teszi!!!

Zedder 2014.01.25. 15:13:39

És ezt most így, sok-sok évvel az esemény után, aktualitását vesztve? Ellenben hogy-hogynem választási évben, kampányidőszakban, amikor köztudottan a fidesz-kdnp sorai tele vannak vadászokkal? Miért nem inkább arról a botrányról írsz, hogy a fideszes "urak" közpénzből vadászgatnak, és semmiért nem fizetnek? Éljenek a dzsentrik, a parasztok meg dolgozzanak, ugye?

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2014.01.25. 15:13:54

Ja, persze, a "Tolvajkergetők című nagyszerű Facebook oldal", ahol pénzjutalmat helyeznek kilátásba az oldalon képpel névvel megnevezett ember súlyso bántamazásáért.

Idézek az oldalról: "100 ezer forint jutalom jár annak, aki ***ról olyan képet készít, amelyen súlyos sérülésekkel fetreng a bozótban."

Ezek szerint te is felvállalhatónak tartod az efféle módszereket?

Köszi, inkább nem kérnék az efféle zöld politikából...

gatto nero 2014.01.25. 15:15:19

@☉ ☾:

Attól még alapigazságokat tartalmaz.

Például azt, hogy:

- Tornóczky segghülye
- a komcsik állatgyilkosok
- Semjénék szintén azok
- Meggyessy hazaáruló
- Gyurcsány szemkilövető őrült
- szégyenteljesen szar a hazai állatvédelem

Szerintem egy posztban ennyi nagyszerű igazság azért nem kevés....

Bogas 2014.01.25. 15:17:55

@Zedder: Mile Lajos, Rubi Gergely, Herbály Imre, Szekeres mind nem FIDESZ-KDNP-s vadászok. Hagyó sem az volt. Medgyessy sem.

GöTi 2014.01.25. 15:20:22

Haggyá máá' !

Ha egy falusi gazda szétcsapja baltával egy kutya fejét, azonnal kitör az országos hiszti. A hal az más - nem tud olyan bánatosan nézni, nem csóválja a farkát (?), a fene se szereti simogatni, nem ad ki hangot, ha fáj neki valami.

Az állatvédelmi tv tiltja, hogy halat gömbakváriumban tartsak.
Megszavazták ezt olyan alakok, akik egy gömbforma külső felületén élnek. Mindegy nekik, hogy a gömbakvárium 4literes, 40literes, vagy 4 köbméteres. Tilos és kész.

Törvényesen működnek viszont horgász egyesületek, horgász újságok, tematikus televízió műsorok, amelyekben bemutatják a csuka horgászatát kishallal. A kishal hátán a gerinc alatt akaszd át a horgot, dobd vízbe, had vergődjön. Amíg lassú és fájdalmas haláltusáját vívja, felhívja magára egy ragadozó hal figyelmét, ami rákap, meg akarja enni, és annak a szájába akad a horog, ha elég ügyes a horgász. Ha nem elég ügyes, akkor a belébe akad a horog.

MINDEZ SPORT BAZDMEG!

Államelnökünk is büszkén műveli.

Gratulálok ügyészségünknek, bíróságainknak, akik a gerinces állatok védelméről szóló törvényünket ilyen laza értelmezésben képesek végrehajtatni.

alf (törölt) 2014.01.25. 15:22:01

@Bogas: Mindazonáltal a jelenlegi hazai hobbi-vadászat emblematikus figurája nem más, mint a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt.

És ez az egész állandó visszamutogatás azért is álságos, mert éppen 4 éve van módja és lehetősége a jelenlegi rezsimnek helyes mederbe terelni a dolgokat.
Megtette?
Nem.
Akkor édes kevés a visszamutogatás, a 4-8 évvel ezelőtii böszmeség a legkevésbé sem menti a mostani böszmeséget.

Zedder 2014.01.25. 15:27:51

@gatto nero: köszi, szép gyűjtés, jó látni, hogy azokról a díszpintyekről is volt szó. Csak ezzel a mostani írással nagyon kilóg a lóláb (időzítés), még ha jelentős részben egyet is értek.

Egyébként:

444.hu/2014/01/06/lazar-janos-vegul-szakitott-ezzel-a-plebejus-vonallal/

☉ ☾ 2014.01.25. 15:28:15

Állatkínzás tekintetében a FideSS-nél nincsen hatékonyabb szervezet, a kutyaadó parlamenti elfogadtatásával.

Eger Megyei Jogú Város Fideszes Közgyűlése ki is adta a határozatot, hogy "ki kell lőni a gazdátlan kutyákat".
FIDESZES!

Eger Megyei Jogú Város polgármestere: Habis László FIDESZ-KDNP nem felejtjük el a nevét. Telefon: 06-36/523-70. email: habis.laszlo@ph.eger.hu

bridget jones 2014.01.25. 15:28:47

Egy pontosítás: Pantl Péter nem az állatvédők, hanem az emberiség és a férfinem szégyene.
Egy igazi rezsiző kivert kutya, ahogy éjszakai körökben nevezik: kamumilliárdos haverjai fizetgeik, piáltatják ezt a szerencsétlen nyüzüge flótást, mert segít nekik nőket találni a playboyon keresztül.

gatto nero 2014.01.25. 15:32:07

@☉ ☾:
Ezt senki nem is kérdőjelezte meg.
Mondok más példát:
Jakab Ferenc, Foktő többszörösen büntetett előéletű polgármestere (Semjén vadásztársa) rendszeresen macskákra lövöldözik.

☉ ☾ 2014.01.25. 15:33:11

@gatto nero: "Attól"? Mitől? Itt az állatvédelem csak apropó a politikai tematizálásra, amire néhányan persze - képességeik csökkenő fénye miatt - észre sem vesznek.

McKinney 2014.01.25. 15:36:36

hehehe, jó a cikk, szívjanak csak a köcsög vadászok minél többet. Felháborító, hogy a rohadt vadjaik amiket kikergetnek az útra baleseteket okoznak, kárt tesznek a járművedben, és nem csak hogy nem kapsz kártérítést, mert "kint volt a tábla" de még a húst se viheted el, mert az is a köcsög vadászoké bazdmeg.
Mindig jólesik a hír amikor egymást lövik le a faszok.

gatto nero 2014.01.25. 15:37:43

@Zedder:

Ne haragudj, hogy megint kopizgatok, de ez a poszt is korrekt módon a jelenlegi szégyenteljes helyzet rövid leírásával végződik:

"Mindez természetesen mit sem változtat a jelenleg kormányzó Fidesz-KDNP, és különösen a vadászbűnözőket előszeretettel és különös perverzitással babusgató Semjén Zsolt felelősségén"

Crystah Mastah (törölt) 2014.01.25. 15:39:40

Tipikus hülye sötétzöld cikk.. mondjuk kitérhetnél arra is, hogy a kedves kóbor cicák hogyan és mennyire irtják a védett madárak állományát.
Mondom ezt, mint macskabarát.

És azt is tudjuk, hogy minden politikus segghülye. A poszt tolójával (aki mindenhez ért, állatvédő, energetikai szakember, politikai megmondóember, etc.) egyetemben.

A tízmillió reneszánsz tudós országa lettünk, haj. :)

nagyfeszültség 2014.01.25. 15:44:23

@gatto nero:

Tudjátok mi a legkeményebb?
Tornóczky hazaáruló, ügynök, beszédhibás nevelőapja jelenleg a Fidesz kínai lobbistára kurvasok pénzért.

Zedder 2014.01.25. 15:45:23

@gatto nero: olvastam, láttam, köszönöm. Csak annyit jegyeztem meg, hogy érdekes egy ilyen régi eset felemlegetésének az időzítése.

alf (törölt) 2014.01.25. 15:48:01

@Zedder: Igen, és mint már sokadszorra hívom fel a figyelmet, Semjén "fővadász" Zsolt regnálása idején! Ugyanis a vadászat ennyire legalizáltan embertelen ("állattalan"..?) még a büdös életben nem volt Magyarországon!
Nem akkor, nem régen, hanem itt és most!

gatto nero 2014.01.25. 15:54:42

@Zedder:

szerintem mi alapvetően egyetértünk, de azt is leírja vancat, hogy az előző posztjának egy kommentelője hívta fel erre a figyelmet.
Ha érdekel, nézd vissza:

"1. Ezúton köszönöm kedves kommentelőim nagyszerű, figyelemfelhívó hozzászólásait, amelyek nélkül ez a poszt nem jöhetett volna létre.

noemisszio.blog.hu/2014/01/24/szelektalatlan_szemet

Démonmac1 2014.01.25. 15:59:01

engem is hozzáírhatsz a listához, mert egyetértek vele.
(főleg amikor az elkóborló kutya nekiáll, és betör a kertbe, és gyilkolja a baromfit, nyulat, macskát is - jártunk már így.

midnight coder 2014.01.25. 16:03:00

@McKinney: A hús nem a vadászoké. Amúgy az sem, amit ők lőnek le, hanem a vadásztársaságé. Kb. mint amikor horgászol egy horgásztóban, ott is megveheted az általad kifogott halat.

midnight coder 2014.01.25. 16:09:05

@GöTi: Igazából a természetben ritkán végzik az állatok humánus körülmények között be az életüket. Lásd amikor az oroszlánok kb. 5 perc alatt végeznek egy bivallyal - és ez elég hosszú öt perc lehet neki. Még vígan él amikor az oroszlán szedi ki a beleit. És ez nem holmi hal, minimális idegrendszerrel, hanem emlős. De hasonlóan csúf véget érnek a kutyák által széttépett szarvasok, őzek is.

A macsek pedig a legnagyobb tömeggyilkos ami az állatokat illeti. Legyen az kisemlős vagy madár, ami belefér a levadászható mérettartományba azt ő levadássza.

midnight coder 2014.01.25. 16:11:45

@☉ ☾: Minden városi kutya után legalább havi 10 ezer forint adót fizettetnék. Egyből kevésbé lenne tele kutyaszarral a város.

gatto nero 2014.01.25. 16:14:48

@GöTi: @midnight coder: azért nyugodj meg: ellopják és hazaviszik.

alf (törölt) 2014.01.25. 16:15:54

@midnight coder: Ebben neked teljesen igazad van.
De ez megint csak nem mentség a hatalmas tűzerővel szaladgáló, kizárólag az ölésért rajongó (persze tudom, természetszeretet meg minden, rossz duma, a hobbi-vadász hatalommániás ölni vágyó, semmi más!) emberszerű lény számára. Annak a számára, akinek mindegy, hogy mit lő le, ha nincs vadkan vagy akár csak egy őzsuta, akkor jó lesz a kislány mellett boldogan szaladgáló szeretett vizsla. (Szíve szerint persze a kétlábúba is belelőne, de azért büntetnek, ugye...:()

dukeekud 2014.01.25. 16:23:20

EGYETÉRTEK, felháborító, hogy fegyveres ámokfutók szabadon ölhetnek embert állatot az erdőkben, csak azért, hogy kényük kedvük szerint, zavartalanul gyilkolhassák a vadállományt.
Kóbor állatot sem kell megölni, dehogy emberek mellett pár lépésnyire sétáló kutyát lőnek le, majd utána elmenekülnek a luxus terepjáróikkal, az ELFOGADHATATLAN.

Elképesztő, hogy a szórakozásból állatokat gyilkolászó elmebetegek miatt, senki nem érezheti magát biztonságban az erdőkben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 16:27:45

@midnight coder:

"ami belefér a levadászható mérettartományba azt ő levadássza"

Természetes szelekció. A vadászat nem az.

monddazigazatmar 2014.01.25. 16:28:48

@alf: "1. Hogyan használhat bárki éles lőfegyvert ott, ahol kirándulók, erdőjárók, turisták vannak..?!"
Sehogy. Ha vadászat van, akkor kitiltják a turistákat az erdőből.

2. "2. Hogyan lehetséges, hogy a vad (áldozat) előrébb való házi kedvenceinknél..?! (Mert ugye az az indok a kutya kilövésére, hogy "űzi a vadat"...)"
A te házi kedvenced legyen a házadnál. Vagy vigyázz rá. Kutyából macskából van egymillió Budapesten, rétisasból meg háromszáz a világon. Vagy aranysakálból, vagy akármiből.
(Most ne menjünk abba bele, hogy a sas elrepül-e a kutya elől, a macska meg tudja zabálni a fiókákat)

monddazigazatmar 2014.01.25. 16:32:49

@dukeekud: "Elképesztő, hogy a szórakozásból állatokat gyilkolászó elmebetegek miatt, senki nem érezheti magát biztonságban az erdőkben."
Igen, bazmeg, ez egyszer előfordult az elmúlt 10 évben.

Mesélj, a kóbor macskával ami zabálj a rigótojást mit kellene csinálni?
Befogni, menhelyre tenni? Menj be egy állatorvosi rendelőbe, akármelyikbe, ki van függesztve egy tájékoztató. Egy pár macska, az élete alatt 20millió utódot tud létrehozni. (fél évente szaporodik, meg a kölykei is.)

alf (törölt) 2014.01.25. 16:35:37

@monddazigazatmar: Aha. Tehát akkor aranysakált ölni az normális?
Aki egy több ezer J torkolati energiájú fegyverrel gyilkolászik egy erdőben, az valójában semmiféle jelzővel nem illethető, az emberi söpredék legalja. Egy kifacsarodott világ erkölcsi nullája. És csak mert teheti (uram bocsá' törvényi felhatalmazása van rá) még a legkevésbé sem szépíti cselekedetét.
Ha meg még annyira primitív is, hogy tettét ragadozó állatokéhoz hasonlítja, netán őseink létszükségletéhez, akkor meg még... :( De hagyjuk, mert az ilyen fajta "ember" úgysem érti ezt, ahogy éppen csak az ostobának nem lehet mondani, hogy ő ostoba.

GöTi 2014.01.25. 16:36:15

@midnight coder: Az oroszlán természetes környezetében, éhségtől hajtva öli le áldozatát. Nem sportból kínozza a kishalat. A horgászat a halfogás legprimitívebb módjainak egyike.

Egyébként az elkóborolt, elvadult, legyengült kutya, macska veszélyes a szabad természetben, ezek megfelelő mérlegelés után történő kilövésével egyetértek - akármit kapok is a fejemre a többi kommentelőtől.

A lehetőségeivel visszaélő gazember vadász, aki a gazdája mellől lövi ki az egészséges, láthatóan jól tartott állatot viszont büntetendő. Általánosítani, politikai oldalak harcát belekeverni pedig nem helyes.

Démonmac1 2014.01.25. 16:38:39

@GöTi: "lehetőségeivel visszaélő gazember vadász, aki a gazdája mellől lövi ki az egészséges, láthatóan jól tartott állatot viszont büntetendő. Általánosítani, politikai oldalak harcát belekeverni pedig nem helyes. "

ilyen egy esetvolt, és az se teljesen kerek, mert nem a gazda mellett volt az a kutya. (és vadászat alatt)

eöeöe 2014.01.25. 16:39:05

Azt a 11 nemmel szavazót a kényelem kedvéért hagytad le gondolom, pedig nem hiszem, hogy leesne bárkinek a dolog.

funfun 2014.01.25. 16:39:15

Ebben az elfogulatlan szakcikkben, amelynek elsődleges célja az állatvédelem, miért nem lehet arról olvasni, Tömjén Zsóti a védett madárkákra szeretett volna lődözni, mert már uncsi Afrikában vadászgatni? Meg arról, a Lázár-féle úri muriban miért kellett magukat arisztokratának képzelő dzsentriknek lelődözni közel 1000 fácánt? Meg arról, nem csak a vörös komcsik szerettek vadászgatni, hanem a jobbos és keresztény urambátyámok is imádják eme nemesi sportot.

alf (törölt) 2014.01.25. 16:42:38

@GöTi: Egyetértek. És az elkóborolt, veszélyes kutyát, a túlszaporodott vadállományt kilőni nyilván kell, ezért létezik az erdész, vadőr, erdőőr. mezőőr, neki szakmája. Ahogy egy állatorvos is elaltatja az arra a sorsra érdemes jószágot.

De hatalomvágyból, gazdagság fitoktatásból, ölni vágyásból gyilkolászó emberek viselkedése semmi módon nem magyarázható. Úgy sem, hogy esetleg mert éppen az őfélék vannak hatalmon (nem csak most, mindig is), törvényesítik cselekedetüket.
Élvezetből nem öljük Isten semelyik teremtményét!

monddazigazatmar 2014.01.25. 16:47:42

@alf: Te nem tudsz olvasni ugye?
Épp azt írtam, hogy kutyából macskából van egymillió, vadállatból néhány száz, erre a hozzád hasonló hülye felteszi a kérdést, hogy "hogy lehet, hogy a vadállat előbbrevaló mint a kedvencem"
Mondjuk azért kell kilőni a picsába a kóbor macskát, hogy ne zabálja fel az összes madár fiókáját, te ostoba.

Ja, csak hogy okosodj. Egy pár macskának az élete alatt 20 millió utódja lehet! Természetes ellensége meg nem nagyon van errefele.
Szóval ki szereti az állatokat, te, aki nyivákolsz a macska miatt, vagy az aki kilövi a macskát, és ezzel megmenti a fél erdő vadállományát?

monddazigazatmar 2014.01.25. 16:52:19

@alf: Tudod, az meg úgy van, hogy Jóska szeret vadászni. És ezért fizet, nem keveset, hogy durrogtathasson. Jóska lelő 5 fácánt, ezért kifizet egy csomó pénzt. Ezzel mindenki jól jár.
Jóska azért mert vadászott. Az erdész azért, mert nem neki kellett dolgoznia. Az erdészet, meg vadgazdaság pedig pénzhez jut, és ebből tudnak télen etetni, orvvadászok ellen fellépni, stb.

alf (törölt) 2014.01.25. 16:54:38

@monddazigazatmar: Gondolom a matematika nem túlságosan nagy erősséged.
Egy pár macskából élete alatt húsz millió macska... Akkor ha most úgy 2 millió házicica él Magyarországon (becsült adat) kb. 10 év múlva 2000 milliárd macska lesz csak Magyarországon..?!
Már meg ne haragudj, de ez az ostobaság olyan foka, amit inkább le sem írok.
Ahogy szerinted a vadász a vad védelme érdekében lövi ki a házi kedvencet...?! Tényleg..?! Szalad az a szegény biggle az erdőben és a vadász halálra rémül, hogy szegény veszélyeztetett vadkan (amiből egyébként tényleg óriási a túlszaporulat) netán szívinfarktusban összeesik?

Uram atyám... :(

alf (törölt) 2014.01.25. 16:57:43

@monddazigazatmar:
Igen, tehát a pénz.
A hobbi vadász fizet, tehát ölhet.

Mint írtam, akár jogi értelemben is szabad ezt.
De erkölcsileg, etikailag ettől még... egy nagy nulla. És csak mert hasonlóan hatalommániás haverjai körében nem konfrontálódik ezzel, attól még az.

De hát sok embernek látszó tárgy él körülöttünk, közöttünk, máskülönben a világ se így nézne ki. Mondjuk jobb lenne. Nélkülük.

kód 2014.01.25. 17:04:17

A vadzöld posztolóval ellentétben én tényleg járok erdőbe. Ezért elárulhatom neki, hogy még egyetlen vadász sem fenyegetett meg sosem. Sőt, volt velük jó tapasztalatom. Ellenben minden második hosszabb túra alkalmával van konfliktusom az erdőben szabadjára engedett kutyákkal.

kód 2014.01.25. 17:07:47

@alf: Attól hogy vadzöld vagy, még gondolkodhatnál. A vad egy bizonyos részét mindenképp ki kell lőni. A hobbi vadász azért fizet, hogy ő legyen az, aki kilőheti. Egyetlen vaddal sem lőnek ki többet azért mert valaki fizet érte...

alf (törölt) 2014.01.25. 17:08:38

@kód: Még engem sem ért inzultus, pedig igen sokat túrázom. Sőt, kutyával túrázom. Igaz, én nem engedem el a pórázról a kutyát, mert féltem a fentebb említett fajtától. De csak mert még nem ért inzultus, nem gondolom, hogy a probléma nem létezik.
Ahogy vezetés közben sem felejtem el, hogy mondjuk évente közel ezren meghalnak az utakon. Pedig még koccanásnál nagyobb balesetem nem volt.
De csak mert nekem nem volt, még nem gondolom, hogy nincs is, vagy akár bármikor velem is nem történhet meg!

alf (törölt) 2014.01.25. 17:09:56

@kód: Látom nem érted, hogy mi a bajom a "hobbi-vadásszal", de ez van.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 17:21:30

@Démonmac1: Faszom a kerítésedbe. Nincs rá pénzed hogy megcsináld?

Kelly és a szexi dög 2014.01.25. 17:23:36

Sajnos a maszoposok az emberekkel szemben is követtek el bűnöket...

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 17:24:34

@dukeekud: A helyzet az hogy sok puskás fasz kimegy az erdőbe, de béna, béna a kutyája is, nem tud semmit lőni, hát lelövi az első kutyát a köcsög barma, mert neki lőhetnékje van. Aztán persze beszarik hogy jön a felbőszült gazda, akire ha fegyvert fog akkor lőttek az engedélyének, ha nem akkor meg szét lesz kapva a szája, hát gyáván bepattan a kocsijába és elhúz.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 17:26:28

@monddazigazatmar: Maraggymá te idióta, az erdőkben alig van macsek.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 17:29:06

@kód: Mert fosol a kutyáktól azért. Én is rendszeresen járok az erdőbe, sok kutyával és csak azokkal van baj akik fosnak a kutyáktól. A többire ügyet sem vetnek. Csak a majrés majmokkal van a baj, mert a kutya ezt észreveszi és érdeklődik hátha zsákmány. Mennyé pszichiáterhez!

csak egy néző 2014.01.25. 17:34:20

vanvat
Igaza van az első kommentelőnek.@☉ ☾:
"A cikk szerzőjének értelmi képességei Tornóczky Anitához viszonyítva egy elütött csigához hasonlíthatóak - ez a propagandacetli pedig minden mással foglalkozik, csak éppen az állatokkal nem.
Típusos jobboldali gányolódás a választásokra időzítve. Van benne minden primitív felütés, ami megkülönböztet egy értelmes embert egy jobboldali segglyukvadásztól."
Szerintem ez az idióta vancat el sem olvasta ezt a válsztások idejére előrángatott 10 éves törvényt, pusztán csak hatásvadász célból ad ilyen aljas címet az irományának. Megkérdeznélek idióta, hogy hol olvastál te bármi ilyent a törvényben??

"Mikor és kik döntöttek arról, hogy Magyarországon egy vadász kutyákat, macskákat és gyakorlatilag bármilyen állatot halomra lődözhet kedvteltetésből? "
Nem, hogy megengedő a törvény, hanem egyenesen szűkítette a szabadon gyilkolászás lehetóségét.
"Az új szabályozás az alkotmánybírósági indokokat figyelembe véve szűkíti a természetes vadállományt veszélyeztető kutyák és macskák vadászterületen való elfogásának, illetve elejtésének lehetőségeit, és csupán a vadat űző kutya esetében, továbbá akkor engedi meg az elfogást illetőleg elejtést, ha az a másként el nem hárítható támadás vagy fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében történik, és a kutya vagy macska tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség. A törvényjavaslat-tervezet az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben foglaltakkal összhangban szabályozza a kérdést."
"Vadvédelmi szempontból csak a kutya és a macska kilövésének megengedettsége indokolt. Mindkét állatfaj ragadozó életmódot folytat, ezért a természetbe kiszabadulva jelentős károkat tudnak okozni a vadon élő állatfajokban. Egyéb házi, illetve kedvtelésből tartott állat elvadulása, a természetes élőhelyeken való megjelenése – bár állategészségügyi szempontból komoly problémákat okozhat – nem jelent a vadon élő állatfajokra olyan veszélyt, amely indokolná elpusztításukat."

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 17:39:06

Na az MSZP csinált azért valami jót is.

Ha annak idején ezt nem szavazták volna meg, mára az lenne ami a románoknál, kutyafalkák.

Amúgy jellemző, kénytelen volt a hsz-ben Orbánfikát is vegyíteni, különben nem indexcímlap.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 17:41:56

@csak egy néző: Inkább te vagy egybites, ugyanis a csóka elég jól láthatóan nem jobboldali, hanem csak nagy kutyabarát.

Nem ajnározza a ballibsiket,, jobbos. Különben is, mondd már meg, pár magadfajtán kívül ki a lófasz ajnározza a ballibsiket? Meg amúgy is, mire fel? Arra a kurva nagy adóssághalmazra amit összehoztak, a tetejébe egy kibaszott nagy IMF hitel?

szivar 2014.01.25. 17:42:18

@gatto nero: Tudomásom szerint nem teljesen fedi az állításod a valóságot, J. Ferenc Főméltóságú úrral kapcsolatban. Még nem ítélték el.

Szerintem a macskákat sem rendszeresen lövi le, csak akkor, ha találkozik egyel, nem látja senki sem és van nála fegyver is...

De az, hogy én mit gondolok a fentebb emlegetett semmirevaló parikajancsiról - az meg az én dolgom. De valótlant állítasz és kész.

afalujegyzője 2014.01.25. 17:48:31

Nem késett 10 évet ez az írás?
Ja, hogy kampány van...

csak egy néző 2014.01.25. 17:48:32

@♔bаtyu♔:
Baromarcú komm!
Tőled nem is vártam más hozzászólást.
Tipikus fidióta barom vagy, ez a te szinted "mit keres Oszkó a Wizz Air-ban?"

kód 2014.01.25. 17:52:28

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: tényleg stresszes leszek a kutyáktól, különösen azoktól amelyek üvöltve rohannak nekem.

Viszont ha ezt ilyen jól tudod, és mégis csinálod, akkor te egy úgynevezett pszichopata vagy, és bizony neked kell pszichiáterhez menned.

Nekem majd akkor, amikor azt veszem észre, hogy nem a hátiszákzsebben tartott, hanem kézben lóbált viperával és "nem kell félni, nem ütök" szöveggel üdvözlöm a szabadjára engedett kutyák tulajdonosait.

egy REALM fan 2014.01.25. 17:52:32

EZ a tipikus demagógia.
A mindenkori kormánypárti többségnek az a dolga hogy bármit amit elé terjesztenek megszavazza.
Ez eddig is így volt ezután is így lesz.

afalujegyzője 2014.01.25. 17:53:12

@♔bаtyu♔: "...egy kibaszott nagy IMF hitel?"
Most bezzeg mennyivel jobb, hogy az adósság semmit nem csökkent, csak most nem az IMF-nek, hanem másnak fizetjük. Olyannak, aki nem pofázik bele, hogy mire költjük, így nem muszáj beruházásra, fejlesztésre felhasználni, ami egyszer majd megtérül, és lehetővé teszi a törlesztést, hanem egyszerűen el is ihatjuk az egészet, aztán majd lesz valami :O
(Ezzel nem azt mondtam, hogy az államadósság nem az MSZP alatt ment vissza 80% környékére ;)

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 17:54:15

@csak egy néző: Mi van te ostoba. Nem azt írtam, amit te olvasni szeretnél?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.01.25. 17:57:29

@monddazigazatmar:

nehazudjmár:

"Ha vadászat van, akkor kitiltják a turistákat az erdőből."

Kivéve, amikor nem. Különben hogyan történhetett volna az utóbbi időben is jópár halálos "baleset", amikor is civileket öltek meg vadászok. Pl. nemrég egy kocogó nőt. Akkor sem volt meghirdetett vadászat.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 17:57:49

@afalujegyzője: Te ezen elgondolkodtál amit írtál?

Kurvára nem mindegy, hogy egy hitelt azért veszel fel, mert csak így tudod elkerülni a csődöt és természetesen kemény feltételeket is szabnak. Ráadásul (jogosan) bele is buksz.

Vagy pedig egy atomerőművet finanszírozhatsz belőle, amit egyébként mindenképp bővítened kell.

tintatartó 2014.01.25. 17:59:50

Ritka nagy barmok akik bedölnek ilyen primitív propagandadumának. És igen vagyunk néhányan akik igenis kéjes örömmel lövöldözünk szegény kutyuskákra melyek megvadult idős embereket tanítanak móresra akik elvetemültségükben képesek tejért kenyérért boltba menni.
Az se normális, akim ilyen cikket ír!
Útálok minden zöldet, mert a természetre ők jelentik a legnagyobb veszélyt!
Föld és emberellenes valamennyi!

egy REALM fan 2014.01.25. 18:00:17

A kibocsájtott állampapír nem hitel?
Csak amíg az 8-10 százalék addig az IMF 2-3%

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:00:33

@afalujegyzője: Mellékesen vágod ugye, ha még mindig a GDP 54%-a az adósságunk és az IMF hitelt sem kellett volna visszafizetni, egészen más adósság terheket kellett volna 2010-2014 között finanszírozni.

Nehogy már Orbánék legyenek a felelősek, mert ők kényszerülnek visszafizetni Gyurcsányék hiteleit. Reklamálj náluk.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:02:55

@egy REALM fan: Az IMF egészen biztosan nem 2-3%, másrészt azt Gyurcsányéknak mindenképp fel kellett venniük a csőd elkerülése miatt.

Orbánék már megtehették, hogy alternatívát keresnek. Egyébként nyilván te is vágod, ha Gyurcsányék nem vettek volna fel ilyen mértékben hiteleket, Orbánéknak a felét sem kellett volna felvenniük.

midnight coder 2014.01.25. 18:06:45

@GöTi: Na most, az a zsákmány szempontjából nem teljesen mindegy, hogy milyen indíttatásból ölik meg ? Mert ugye állatvédelemről beszélünk, ahol a halacska szempontja számít nem a szemforgató farizeusoké.

csak egy néző 2014.01.25. 18:09:26

@♔bаtyu♔:
Te baromarcú!
Tőled nem vártam mást, neked teljesen mindegy, hogy miről is szól a cikk, te mindenhova a baromságaidat hányod. De hát elnézzük neked, mert ennyi tellik tőled. Javaslom ne menj vadászat idején erdőbe, csalitosba, mert rád és a hozzád hasonló kreténekre nincs tilalom.

huhhhu 2014.01.25. 18:09:36

"Állatgyilkosok a parlamentben."

Nahát... azt hittem semjén és lázár a főszereplő, ezzel szemben özönvíz előtti szarságokkal traktálod a nagyérdeműt. Bizony, mindent össze kell kaparni, mert nagy a baj. Itt már a rezsicsökkentés is nudli.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 18:17:24

@kód: Egyrészt az én kutyáim a legmagasabb engedelmességi vizsgával rendelkeznek, bármikor visszahívom őket, másrészt a viperádat meg eltöröm rajtad kisköcsög. Ha egy kutyától félsz, akkor egy gyáva kis szar vagy, ne a kutyától félj hanem a gazdájától az én esetemben. Ha meg egy kutya rohan feléd, akkor meg kell állni és másfelé nézni. De ha ilyen kis fosógép vagy akkor nyilván fogalmad sincs a kutyákról és hogy hogy kell viselkedni velük.

egy REALM fan 2014.01.25. 18:17:28

@♔bаtyu♔:utána néztem pontosan:
az induló 1.09
ez emelkedik 3.09-4,8 re maximum.
Az állampapír ennek a duplája.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.25. 18:19:17

@kód: A viperával meg rábaszol, mert a jog nem engedi a hordását, úgy hogy nekem lesz önvédelem az ügy.

Dr.Bio74 2014.01.25. 18:25:46

Nem értem a postot. Aki írta, az nem ártana, ha a gondolatait visszarángatná a földre. Már ha vannak neki ilyenjei.

A vadász nem kedvtelésből lövöldözi a kutyákat és macskákat, hanem mert nem az erdőbe valóak. Megjegyzem szerintem is azt kellene előbb lelőni aki kiengedi ezen "játékos" állatkákat a szabadba.
Mérlegelés nélküli gyilkolászás? Tökön szúrom magam, ez már az agyhalott szindróma. Mit kellene csinálnia a vadásznak, erdőkerülőnek akikek az erdő honos vadállományának a megóvása a feladata. Ccccc kiscica, kutyulú-mutyulú gyere ide, keresünk neked gazdácskát? Basszus tessék kimenni az erdőbe oszt gyűjtögetni ezen állatkákat.
Szegény Fekete István de jó, hogy nem olvashat ekkora ökörségeket.
Ha viszont csak a politikai felhang volt a lényeg, akkor meg ne keverd ennyire a állatokat, elég ha csak a politikusokkal foglalkozol.

kód 2014.01.25. 18:26:34

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: Úgy látom valamibe nagyon beletrafáltam. Látod milyen érzés az amikor egy idegen unalmában idegesít. Te ugyanezt csinálod a kutyáiddal. Amúgy nem kell szégyenkezned azért mert pszichopata vagy, valamennyire minden emberben benne van. Hát benned egy kicsit több van a kelleténél.

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:28:13

@csak egy néző: Szar ügy mi? Ki nem szarja le öreg:)

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:29:34

@egy REALM fan: Jó, akkor most a feltételek. Amibe egyébként Gyurcsányék konkrétan belebuktak. Gordonnal együtt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.01.25. 18:32:22

@kód: Kutyakiképző vagyok. A jogot is ismerem ezzel kapcsolatban.

1, viperát nem hordhatsz. Ha azt lengeted, a jelenleg hatályos törvények szerint a másik fenyegetve érezve magát önvédelmi helyzetben van.
2, Egy ilyennel hadonászás eleve kiváltja egy kutya támadását.
3, Egy kiképzett kutyával, de egy átlagos nagytestűvel szemben sem mész semmire viperával, mert rövidet ütve azt fel sem veszi a kutya, a széles nagy ütés elől pedig elugrik. Aztán letépi a karod.
4, Plusz egy ember, az esélyed zérussal egyenlő küzdelemben és bármelyiknek baja esik komoly esélyed van egy letöltendőre.

Szóval te fasz, inkább menj haza és bújj el egy sarokban!

Bogas 2014.01.25. 18:32:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Megöltek egy kocogó nőt a vadászok? Mikor? Hol? Forrás? Bírósági ítélet?

Dr.Bio74 2014.01.25. 18:33:10

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku:

Tegyük fel, hogy a fiam felé száguld egy kutyuli, oszt a fiam (4 éves) nem néz félre. Akkor tehát ő az oka, hogy a kutya neki esik. Sőt ő az oka annak is, hogy szétkapom a blökit és ha még futja erőből a gazdit is. Mert hát a blökinek papírja van arról, hogy ő jól nevelt, meg hát a gazdája is kurvára otthon van minden szituációban.

Dr.Bio74 2014.01.25. 18:34:19

@Bogas:
Biztos bundában kocogott.

kód 2014.01.25. 18:36:57

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: Vicces amikor a jogszabálysértő kutyatulajdonos a saját jogira hivatkozik :)

Vagy az eszembe se jusson, hogy
1. tudod milyen jogszabályok vonatkoznak a kutyatartásra,
2. tudod, hogy erdőben kutya nem lehet póráz nélkül,
3. be is tartod.
Ja nem, te nem tartod be, az már kiderült.

egy REALM fan 2014.01.25. 18:36:59

@♔bаtyu♔:

Egy biztos.
Visszafizetni azért volt sürgős hogy ne legyen senkinek kívülről beavatkozási lehetősége.
Úgy a gazdasági mint a monetáris politikánkba.

а nagy hohohorgász 2014.01.25. 18:37:07

@Dr.Bio74: talán vedd fel a fiadat. Én a helyedben meg gyerekkel, nem állnék neki egy kutyával meg a gazdájával emberkedni. Neked is sok eszed van. Sajnos gyereke bárkinek lehet, ahhoz nem kell engedély.

Bogas 2014.01.25. 18:37:32

@alf: Koncentrálj már te egysejtű! Az aranysakál nem védett, akkor miért ne lehetne rá vadászni?

Több ezer Joule energiájú fegyverek? Tanulj meg olvasni! A törvény írja elő, hogy minimum 2500 Joule energiájú fegyvert KÖTELEZŐ használni bizonyos fajok vadászatánál.

а nagy hohohorgász 2014.01.25. 18:38:08

@kód: De kutya lehet erdőben póráz nélkül, ha vadászkutyáról van szó. Nézz utána!

Bogas 2014.01.25. 18:39:09

@Dr.Bio74: Bundában. Kongóban. 1948-ban. Szürkületben. Röfögve. :D

а nagy hohohorgász 2014.01.25. 18:39:48

@kód: Gondolod véletlenül írta hogy akutyáinak minden engedelmességije megvan? Vadászkutyáknak és őrző védőknek szokott ilyen lenni. Mindkét esetben rábaszol.

xxyati 2014.01.25. 18:41:34

Látom gyűlnek a beszari, kutyáktól rettegők, akik aztán ezt a pánikot még a gyerekeiknek is átadják. :-))

♔bаtyu♔ 2014.01.25. 18:42:21

@egy REALM fan: Ebben pedig mi a gond? Te mit tennél hasonló helyzetben saját céged hiteleivel?

A lehető leggyorsabban visszafizeted, alkalmazottak fél fizetés, viszont lassan, konfliktusokat is vállalva vissza szerezve a berendezést esélyed van újrakezdeni.

Hagyod, hogy a hitelezők eldöntsék, ráadásul a külföldi tanácsadókhoz, ilyen-olyan, tevékenységed mézesebb részét lenyúló külföldi cégekhez nem nyúlhatsz.

Ja és 4 évente a dolgozók eldöntik, te maradsz a tulaj, vagy inkább más legyen.

kód 2014.01.25. 18:44:06

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Stílusod alapján nem te tanítod a kutyákat, hanem fordítva. Ugatni és őrjöngeni már tudsz is. Ha ismered a jogszabályokat akkor volnál kedves leírni a kutyás haverjaidnak, hogy hogyan kell erdőben kutyával közlekedni? Mert ezt pont elfelejtetted a nagy őrjöngés közepette.

tapolcai evolucionista 2014.01.25. 18:47:05

@kód: Ha jól olvastam vissza a vitát, egyelőre te akarsz viperát lengetve sétálni, ők csak kiakadtak egy ilyen gyengeelméjűn, mint te. :-))
Az erdőben pedig sétálhat szabadon engedett kutyával, ha az képzett vadászkutya. Nézz utána az erdészeti törvénynek!

Anagramma 2014.01.25. 18:48:00

Ismét egy ostoba és gyűlöletkeltő blog...
Kanapé-állatvédelem helyett esetleg ki lehetne menni az erdőbe és segíteni a vadászoknak: szemétgyűjtés, erdővédelem, takarmányozás, vadvédelem stb.

kód 2014.01.25. 18:48:32

@Disintеgrator Rising: igen, a vadászkutya póráz nélkül lehet az erdőben vadászaton. Csakhogy az itt hisztériázó kutyások nem vadászok. Stílusról meg lehet őket ismerni.

Dr.Bio74 2014.01.25. 18:48:35

@Disintеgrator Rising:

Ész tekintetében nem állnék veled le versenyezni az már biztos.

Másrészről több esetben megtörtént már, hogy mire a gazdi odaért, addigra már régen megtörténhetett volna a komolyabb csetepaté is. Ha pedig felveszem a fiam, vagy mint megtörtént az unokaöcsémet, abszolút kiszolgáltatottá válunk. De természetesen ez egy tökéletes megoldás, majd próbáld ki milyen az ha a gyerekkel kell forgolódnod.
De érdekes, hogy ez neked emberkedés. Ha neked esik egy blöki, akit egyszerűen nem tud visszahívni a gazdája, és nem kíván a papirosán leírtak szerint jól viselkedni, akkor az emberkedik aki esetlegesen ellenáll? De jó, hogy ezt is tudom már.

egy REALM fan 2014.01.25. 18:49:26

@♔bаtyu♔:

Ok .nem szeretnék adok kapok-ba belemenni.
Nem a stílusom amit eddig beszélgettünk abból egy értelmi hogy mindketten a másik oldalon állunk.
Illetve én nem mellette, hanem valami ellen, ami nekem nem szimpatikus. (már)
Viszont legalább nem anyáztuk egymást.
(Így is lehet)

tapolcai evolucionista 2014.01.25. 18:49:56

147. Veszélyeztetés kutyával

193. § (1) Aki a felügyelete alatt álló kutyát

a) a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja,

b) természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen - a vadászkutya és a triflakereső kutya kivételével - póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja,

kód 2014.01.25. 18:50:50

@tapolcai evolucionista: "Ha jól olvastam vissza a vitát, egyelőre te akarsz viperát lengetve sétálni,"

nem jól olvastad.

tapolcai evolucionista 2014.01.25. 18:53:22

@Dr.Bio74: Szerintem hülyék mindenütt vannak. Hülye kutyatartók is. De a kutyatámadások jelentős része abból van hogy az illető elkezd sikoltozni, csapkodni. Valóban, az olyan aki nem tudja visszahívni a kutyáját, az ne engedje szabadon. Csakhogy itt egy barom viperát akar lengetni, amire a felelős kutyatartók joggal akadnak ki. Egy rohanó vizslára emeljél csak viperát és az utána jövő vadász esetleg indulatból beléd is durrant egyet, aztán elkapar az erdőben.

tapolcai evolucionista 2014.01.25. 18:55:21

@kód: Ezt írtad.

"Nekem majd akkor, amikor azt veszem észre, hogy nem a hátiszákzsebben tartott, hanem kézben lóbált viperával és "nem kell félni, nem ütök" szöveggel üdvözlöm a szabadjára engedett kutyák tulajdonosait. "

- szóval hazudsz.

gatto nero 2014.01.25. 18:59:55

@α Ursae Minoris: pedig hatékony a rohadt állatgyilkosokkal szemben...

gatto nero 2014.01.25. 19:01:48

@Anagramma: vagy vadászni! Vadászokra-:)

gatto nero 2014.01.25. 19:03:58

@Dr.Bio74: fekete istván ma vuk és nem a simabőrűek pártján állna...

Anagramma 2014.01.25. 19:05:52

@gatto nero:
Mi ez a városi vadászgyűlölő népszokás? Most komolyan...ahányszor állatvédelemről van szó, máris a vadászutálás lepi el a hozzászólásokat, ahelyett, hogy valami hasznosat csinálna az úri közönség...

Bogas 2014.01.25. 19:07:42

@gatto nero: Látszik, hogy csak a Vuk-ot ismered, de azt is csak a tv-ből. Ajánlom figyelmedbe a "Kutya, macska meg a szürkevarjú" című írását is, ha kibírod agyvérzés nélkül.

Dr.Bio74 2014.01.25. 19:08:16

@tapolcai evolucionista:

Ez így van.
Amin kiakadok, hogy az ebeket felesleges magasságokba emeljük. Azaz ha valakit szétkaptak a kutyák akkor valójában az ember a hibás, mert miért volt ott, miért viselkedett úgy és különben is a kutya jól nevelt volt, egyetemre járt és egy légynek sem ártott. A kutya tényleg csak teszi amit a természet épp súg neki, de ne legyen már hibás az aki nem tanulmányozta tíz évig a kutya pszichológiát főállásban.
Egy rohanó kutyától én nem ijedek meg, sőt elé állok ha kell, mert van valaki aki nem képes megvédeni magát, de a legkevésbé sem hiszem, hogy egy vadász vizslája ilyet megengedne magának.
Ha viszont már a posztnál vagyunk, a jó isten mentse meg azt a túrázót aki belebotlik egy 4-6 kutyából álló elvadult, vagy ridegen tartott falkába.

Bogas 2014.01.25. 19:09:15

@Anagramma: a vadászutálás meg a rohadtszemétgyilkossemjénezés. Az utóbbi a lényeg inkább.

gatto nero 2014.01.25. 19:09:17

@szivar: le vagy maradva. Ferikét már kétszer is elítélték. Tény, hogy harmadszor még nem.

midnight coder 2014.01.25. 19:09:59

@Bogas: A gond alapvetően az, hogy az állatvédők 99.9%-a csak a Disney rajzfilmekből ismeri az állatokat.

kód 2014.01.25. 19:11:32

@tapolcai evolucionista: Most vagy nem tudsz magyarul vagy ezek freudi elszólásaid voltak és te vagy "gyengeelméjű" vagy te "hazudsz". Nem tudom eldönteni melyik.

Dr.Bio74 2014.01.25. 19:12:22

@gatto nero:
Fekete István mindig az állatok pártján állt csak nem volt kicsavarva az elméje, mint sok "állatvédőnek", és egymás mellé tudta tenni az embert , mint ember és az állatot, mint állat.

Bogas 2014.01.25. 19:14:05

@midnight coder: Erről jut eszembe, hogy olvastam ifj. Fekete Istvánnak az édesapjáról írt könyvét. Leírja, hogy F.I. alapvetően nem szívesen mondott rosszat senkiről, írókról meg végképp. Egy kivétel volt: Felix Salten. Ha szóba került, Fekete István soha nem tudta megállni hogy el ne mondja, hogy mennyire utálja :)

kód 2014.01.25. 19:16:17

@tapolcai evolucionista: "Egy rohanó vizslára emeljél csak viperát és az utána jövő vadász esetleg indulatból beléd is durrant egyet, aztán elkapar az erdőben."

Na ne röhögtess. Pont nem a vadászokkal és a kutyáikkal van a probléma. Egy vadász a helyén kezeli a kutyáit.

bloodhound v2.0 2014.01.25. 19:25:47

index főoldalon az év eddig egyik legprimitívebb írása, legostobább fröcsögése, mindjárt egy alapvető tárgyi tévedéssel:

a vad védelméről, a vadászatról és a vadgazdálkodásról szóló 1996. évi LV. törvény 36. §-a 1997. március 1. napján az alábbi szöveggel lépett hatályba:
"36. § (1) A jogosult a vadállomány védelme érdekében a vadászterületén elpusztíthatja:
a) a gazdája hatókörén (irányításán és ellenőrzésén) kívülre, de attól legalább kettőszáz méterre került, vagy az egyébként vadat űző kutyát, valamint
b) a legközelebbi lakott épülettől kettőszáz méternél távolabb kóborló macskát."

2004-ben történt meg a posztíró által 10 éves lemaradással sérelmezett módosítás, amely a mai napig hatályos:
"30. § (3) 69 A vadászterületen a vadász a vadállomány védelme érdekében - a vad elfogására, elejtésére megengedett vadászati eszközzel - elfoghatja vagy elejtheti
a) a vadat űző kutyát, ha a vad sérelme másként nem hárítható el, illetve
b) fertőzés továbbterjedése vagy másként el nem hárítható támadás megakadályozása céljából a kutyát vagy macskát, ha a tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség."

még sokat finomodott is a dolog 2004-ben, miután az Alkotmánybíróság - a tulajdon védelme érdekében és nem holmi eget beborító sötétzöld fergeteg agyakra szállása miatt, ellentétben ezzel az elb@szott poszttal - megsemmisítette a 36. §-t.

egyébként ha megmondanád kedves posztíró, hogy mi a tököm késztet arra, hogy ilyen szarral traktáld a népet? legalább minimálisan néznél utána annak, amiről véleményt formálsz... meg mi a tököm készteti az indexet is arra, hogy ilyen szemetet tegyenek főoldalra, vagy mindegy a szint, a lényeg, hogy minél többen kattintsanak?

ja, és igen, kutyának, macskának semmi keresnivalója egyedül odakinn, mert igenis veszélyes a vadon élő állatokra, mondom ezt úgy, hogy nem vagyok vadász, és nem is lőnék állatra kedvtelésből sosem.

nu pagagyí 2014.01.25. 19:26:31

Csak hogy tudjuk miről van szó:

"„(3) A vadászterületen a vadász a vadállomány védelme érdekében – a vad elfogására, elejtésére megengedett vadászati eszközzel – elfoghatja vagy elejtheti
a) a vadat űző kutyát, ha a vad sérelme másként nem hárítható el, illetve
b) fertőzés továbbterjedése vagy másként el nem hárítható támadás megakadályozása céljából a kutyát vagy macskát, ha a tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a felismerhető jellel ellátott, rendeltetésüknek megfelelően alkalmazott vadászkutyára, valamint a vakvezető kutyára.”"

Mi a baj ezzel a törvénnyel?

A blogíró valószínűleg nem is olvasta a törvényt, csak kellett valami ürügy, hogy személyes ellenségéről fröcsöghessen valamit és persze nyálas puszit adhasson a legfennségesebb segglyukra.

gatto nero 2014.01.25. 19:28:14

@funfun: szerintem szért, mert szinte minden héten ír egyszer a fideszes vadászbűnözőkről.

egy REALM fan 2014.01.25. 19:33:49

@bloodhound v2.0:A lényeg nem a poszt volt, hanem a mögötte rejlő---
erről is a GYurcsány kormány tehet volt..

gatto nero 2014.01.25. 19:35:16

@Anagramma: szerintem fog...az úri közönség néhány bevállalósabb tagja úgy tele fog vágni néhány nagypofájú, agresszív hobbivadászt, hogy egy kicsit el fog gondolkodni a vadásztársadalom az úri közönség kritikus észrevételein.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.25. 19:38:18

nincs kedvem a blogot túrni, de azért megkérdezném, amikor Illés beszólt a házban annak a képviselőasszonynak, ugye felháborodtál...most meg izeltlábúhoz hasonlítasz itt egy nőt?
eléggé undorító tempó ez na.
a vadászok olyanok amilyenek, de a kóbor macska százával öli a védett madarakat...az nem baj mi? mert olyan kis cukipofa.

kutya vacsorája 2014.01.25. 19:42:06

utálom a vadászokat. de attól még tomcatet sem kell
kedvelnem, ugye?

csak egy néző 2014.01.25. 19:45:09

@bloodhound v2.0:
Mert ennek a blog irónak valaki elkűldte ezt a törvényt, amit ez a blogger el sem olvasott,(helyette bekopiztam, hogy pont szigorított a törvény) és sikerült neki kitalálni ilyen idióta címet, javára legyen mondva, hogy nem olyan rég Lázár Jankó mészárlását is szóvá tette. Egyébként ez egy tipikusan idióta, hangulatkeltő, értelmetlen cikk volt.

Don Quixote de la Ferko 2014.01.25. 19:47:08

Szerencsétlen orbánista zombirka.

Ha valóban az állatok sorsa lebegne a narancsos ködben úszó zavaros szemed előtt, akkor egy 10 éves cikk előásása helyett megkerested volna a képviselődet, akit megválasztottál, és beadtál volna egy kérelmet, hogy a kétharmad szavazza meg a neked tetsző törvényt. Tudod, mint ahogy egyszemélyes döntéssel lehet 30-40-50 évre eladósítani az oroszok felé az országot, úgy ezt is egy tollvonással elintézhetik. Ja, hogy ők nem érted és az országért vannak. Hááááát, rajtad múlik, áprilisban eldöntheted, hogy támogatod az ország további kirablását, vagy leszavazod a kegyeltjeidet a trónról. orbánnnak is fájni, fog, az senkit nem érdekel, neked is fájna, hiszen a diliházba nem engednének be hozzá minden nap segget nyalni, de az élet kegyetlen, találsz magadnak másikat.

gatto nero 2014.01.25. 19:49:35

@kutya vacsorája: kedvelni semmiképpen sem kell, de szerintem azért el lehet ismerni, hogy kreatív srác.

csak egy néző 2014.01.25. 19:50:17

Javasolnám ennek a derék blogírónak, hogy csináljon már egy riportot ezzel a barom, álattal.
www.facebook.com/media/set/?set=a.562550620504089.1073741850.301953549897132&type=1

gatto nero 2014.01.25. 19:52:29

@FILTOL: csak tornoczky intellektuális képességeiről írt. Szerintem azt pedig még túl is dícséri.

monddazigazatmar 2014.01.25. 19:59:26

@alf: "ondolom a matematika nem túlságosan nagy erősséged.
Egy pár macskából élete alatt húsz millió macska... Akkor ha most úgy 2 millió házicica él Magyarországon (becsült adat) kb. 10 év múlva 2000 milliárd macska lesz csak Magyarországon..?!"
Na, te ökör. Figyelj. Szaladj le BÁRMELYIK állatorvosi rendelőbe, ki van függesztve az infó, hogy mik az ivartalanítás előnyei. Olvasd el, ott van, kiadta a Magyar Állatorvosi Szövetség. De te 16 éves hülyegyerek nyilván okosabb vagy mindenkinél.
Az ELVI lehetősége megvan, érted??? A macska él 20 évet, és fél évente szaporodik. 5 ös alommal számolva évente 10 utód - akik szintén szaporodnak.
Nem, senki nem mondta, hogy kétmilliárd macska lesz, nem él mindegyik 20 évig, és nem is szaporodik mindegyik.
Viszont, ha kiteszed az erdőbe, ott természetes ellensége nincs.
Tanulj, okosodj, aztán fikázz kis sötétzöld

monddazigazatmar 2014.01.25. 20:05:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"nehazudjmár:

"Ha vadászat van, akkor kitiltják a turistákat az erdőből."

Kivéve, amikor nem. Különben hogyan történhetett volna az utóbbi időben is jópár halálos "baleset", amikor is civileket öltek meg vadászok. Pl. nemrég egy kocogó nőt. Akkor sem volt meghirdetett vadászat.

A kocogó nőt nem a férje ölte meg? Mi volt az a jópár? Én egyről hallottam, ott egy kutyát lőttek le, a gazda mellől.
Ha meg nem volt meghirdetett vadászat, akkor miről beszélsz? Orvvadászni ugyanúgy törvényellenes, mint lopni. Igen, vannak akik csinálják, de az eleve tilos, szóval nincs olyan törvény, hogy ha már tilosban lövöldözöl, akkor mit hogyan kell. TETSZIK ÉRTENI? A bankrabló sem tép sorszámot a bankban, hiába kötelező.
Ne keverjed már a szezont a faszommal.

egysmás 2014.01.25. 20:07:41

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: Ha egy idegen kutya felém rohan és _szerintem_ fenyegetően lép fel, akkor az az idegen kutya el fog pusztulni...

Szar ügy, de így van...

Anagramma 2014.01.25. 20:11:20

@gatto nero: Attól tartok, hogy félreértettél...attól sem a kutyáknak, sem a szarvasoknak nem lesz sem jobb, sem rosszabb, hogy néhány barom baromként viselkedik.
A kutyákat a hülye gazdáik sokkal jobban veszélyeztetik, mint a vadászok, talán ezen kellene gondolkodni...

Larry Silverstein 2014.01.25. 20:12:02

Szerenscére Magyarországon ez a probléma, mármint a kóbor állatokkal való bánásmód megoldott.

Legalábbis én csak szarabbat láttam itt KKE-ban.

dr Smittpálelnökúr 2014.01.25. 20:15:08

A posztoló felsorolhatná a találóan felcsúti bugrisnak nevezett hazaáruló sleppjét név szerint, akik 4 év alatt nem voltak képesek módosítani ezt a törvényt.

Egyébként a törvény jó, csak a vadászok NEM tartják be, csak erre hivatkoznak. És mivel nincs ellenük bizonyíték, megùsszák.

gatto nero 2014.01.25. 20:21:18

@Anagramma:

Égyetértek. Sőt továbbmegyek: legalább annyi az agresszív, hülye kutyás, mint az agresszív hülye vadász.
De azt látnod kell. bizonyosan nem mehet a végtelenségig, hogy terrorban tartsák az erdőben sétálókat vagy az erdőbe tévedt állatokat. Kutya kötelességük lenne mindig a lehető leghumánusabb módon eljárni ilyen "vadrendészeti" ügyekben.
Sokan közülük nem teszik: agresszyvek, fenyegetőznek, össze vissza lövöldöznek. Megerősődnek a puskájuktól.
De ennek bizonyosan vége lesz. nem azért mert én mondom. Azért, mert nem fogja eltűrni a társadalom.
Vérmérséklettől függően büntetőeljárásokat fognak sokan indítani, egyre több lesz a bizonyító erejú fénykép az aljas állatkínzásaikról.
Néhányan pedig a bibliát parafrazeálva bizonyosan úgy fognak dönteni, hogy puska által vesszen, ki puskát ragad.

torró 2014.01.25. 20:23:53

Szeretném kérdezni a vadászgyűlölőket, hogy a rallyisokat nem kéne eltiltani a versenyektől? ugyanis ha megnézzük a statisztikát, ők sokkal több ember halálát okozták, mint a vadászok.
Amúgy vadászok mindig is voltak és lesznek, mert rájuk is szükség van. És a kutyák is elég sok embert támadtak már meg, sőt volt amelyik a saját gazdáját. Persze lehet, hogy a gazdi is hunyó volt valamilyen okból kifolyólag.
A törvényt meg el kell olvasni a kutyatartónak is, mert soknak fogalma sincs róla.

Larry Silverstein 2014.01.25. 20:26:10

@gatto nero: Eleve ott kezdődik hogy a vadászok a kutyát nem fenyegetik, kolerában többen halnak meg mint vadászbalesetben.

Ennek megfelelően az ügy nem ügy.

gatto nero 2014.01.25. 20:26:59

@Don Quixote de la Ferko:

Ne örjöngj!

Inkább olvass Orbánt és Semjént fikázó posztokat.
Az majd megnyugtat -:)

noemisszio.blog.hu/2014/01/09/vadaszbunok_kozerkolcsok

noemisszio.blog.hu/2013/12/08/vadaszbunozes_madarmergezes

noemisszio.blog.hu/2013/10/22/ruszkik_haza

noemisszio.blog.hu/2013/09/20/ferenc_r4-ese

noemisszio.blog.hu/2011/11/29/gyilkolni_es_gyilkolni_hagyni
noemisszio.blog.hu/2012/01/17/kire_bizna_a_magyar_vadallomany_szelekciojat

monddazigazatmar 2014.01.25. 20:27:13

@dr Smittpálelnökúr: Jézus.
Szóval a rohadt mszp megcsinálta a törvényt, a rohadt orbán meg nem módosította. Egyébként a törvény meg jó, csak nem tartják be.

Hallod, hülyeségért neked sem kell a szomszédba menni.

gatto nero 2014.01.25. 20:32:24

@monddazigazatmar:

Igen, a rohadt vadászgyilkosok nem tartják be a törvényt és a rohadt orbán és a rohadt mszp leszarja a rohadt vadászbűnözők törvénytelenségeit.

gatto nero 2014.01.25. 20:41:01

@Bogas:

Akkor védetté kellene tenni az aranysakált, hogy ne lődözhessék ezek a degenerált barmok.

deflorator 2014.01.25. 20:49:40

Szerintem egyre többen félreértik az állatvédelem lényegét, ami nézőpontom szerint az, hogy a vadon, természetes környezetükben élő állatokat kell megmenteni a kipusztulástól, hogy az unokáink se csak a könyvekben lássanak zsiráfot meg orrszarvút, stb.
Kutyából meg macskából sokkal több van, mint amire szükség van, a kipusztulás a legkevésbé sem fenyegeti őket. Mekkora a kutyák és macskák ökológiai lábnyoma? Hány vadon élő állattól veszik el az életteret a puszta létükkel? Mert hát enniük ugye nekik is kell. Vajon hány veszélyeztetett faj kipusztulásához járulnak hozzá?
Ha valaki állatot tart, gondoskodjon arról, hogy az állat a számára megengedett helyen tartózkodjon. Az a legkevesebb, hogy az elkóborolt állatokat be kell gyűjteni, vagy elpusztítani. Nincs szükség kóbor kutyákra.

nagyfeszültség 2014.01.25. 20:51:36

@deflorator:

A be kell gyűjteni és az el kell pusztítani között pont annyi a különbség, mintha téged begyűjtenének vagy elpusztítanának...

2014.01.25. 20:53:21

A kommenteket elnézve, a kutyások és a vadászok között is van elég idióta barom...

"Ha az erdőben mersz sétálni, megérdemled, ha lelőnek"
"Ha kutyával sétálsz az erdőben, jogos, ha lelövik"
"Minden kóbornak tűnő állat egyben vérszomjas gyilkos"
vs.
"Ha gyerekkel sétálsz az erdőben, megérdemled, ha rátámad a kutyám"
"Ha kilősz egy kóbor kutyát, dögölj meg"
"Aki ártatlan macskákat akar bántani, annak nincs szíve"

A poszt tartalmától függetlenül azonnal habzó szájjal "politizálásba" kezdő retardáltakról már nem is beszélve :)

nagyfeszültség 2014.01.25. 20:54:11

Egy dologról itt senki nem beszél, nem vitatkozik, pedig nagyon helyesen kérdezi a poszt szerzője is:

Miért tart ott a magyar állatvédelem, hogy egy Tornóczky nevű szerencsétlen nyomoronc jelenítse meg a nyílvánosság előtt?
Ez egy komoly kérdés, komoly probléma.
Ugyanis amíg egy ilyen celebnek is szarral azonosítják az állatok védelmét, ne csodálkozzunk, hogy például a vadászok ilyen szemtelenek és nagypofájúak.

nagyfeszültség 2014.01.25. 20:57:37

"Kétségbeejtő, hogy miközben ma Magyarországon kutyákat, macskákat ezerszámra gyilkolásznak, kiránduló, lovastúrázó embereket pedig fegyverrel fenyegetnek a hazai erdőkben a vadászok, addig a magyar állatvédő mozgalom céljait újra és újra egy agyhalott celeb, Tornóczky Anita jeleníti meg a nyilvánosság előtt."

Erről a fontos problémáról kellene elsősorban vitatkoznunk. Addig, amig a magyar állatvédelem egy Tornoczky nevű nyomorult szintjén mutatkozik a nyílvánosság előtt, ne csodálkozzunk, ha el vannak szemtelenedve és túl vannak szaporodva a vadászok.

monddazigazatmar 2014.01.25. 20:58:11

@gatto nero: a rohadt vadászbűnözők törvénytelenségei....
Hát beszarok tényleg, hogy ennyi aggyal okoskodik valaki.
Az mszp és az orbán munkája az, hogy meghozzanak egy törvényt. Annak a betartása az állampolgárok, és betartatása a rendfenntartók szerepe.
Hogy felfogd. Betörni nem szabad. Bűncselekmény. Ha betörnek hozzád, akkor az az mszp vagy orbán bűne? Nekik kell elkapni? Nekik kéne ott állni nálad, és vigyázni, hogy ne törjenek be?

egysmás 2014.01.25. 20:59:51

@nagyfeszültség: Stohl Buci kéne oda?
Vagy László atya?
Vagy ki a faszom vállalja fel azt, hogy a háziállatnak magától értetődő joga legyen vadgazdálkodási/természetvédelmi területen felügyelet nélkül bóklászni?

monddazigazatmar 2014.01.25. 21:02:37

@Négyzetrács:
""Minden kóbornak tűnő állat egyben vérszomjas gyilkos""
Azért ez igaz. A kóbor macska nem fog elkezdeni tehenet tartani, hogy tejhez jusson, a kutya sem fog bele földművelésbe. Mindkettő ragadozó lesz ha gazda nélkül marad, esetleg dögevő.
És a macska megeszi a madarakat, a kutya meg a méretétől függően gyilkolja a vadakat.

nagyfeszültség 2014.01.25. 21:06:52

@egysmás:

Stohl Buci oda kéne, ahol részeg vadászok lelövik egymást....

Mit is értesz vadgazdálkodási terület alatt?
Az erdőket?
Ahol az emberek sétálni, kirándulni, lovagolni szoktak?

nagyfeszültség 2014.01.25. 21:08:01

@monddazigazatmar:

Ahogy mondod. Ha elszaporodnak a betörések - lásd például kelet magyarországi cigánybűnözés - az az állam és rendfenntartó szervei felelőssége és tehetetlensége.

egysmás 2014.01.25. 21:12:44

@nagyfeszültség: Jap!
Meg, ahol laknak a kis zöld óriásbizbaszok, amiket a vadászok az idényben lelövöldöznek.

monddazigazatmar 2014.01.25. 21:14:18

@nagyfeszültség:
A rendfenntartóké. A politikának max annyi, hogy ha magasabb lenne az életszínvonal, akkor valamennyivel kevesebb lenne a bűnözés. De hogy nem szűnne meg, az biztos.
Majd ha elszaporodnak az orvvadászok, akkor felvesznek több vadőrt, meg mezőőrt.
De itt ezek az ökrök keverik az orvvadászatot a legális vadgazdálkodással.

if you 2014.01.25. 21:19:28

Olvasva az irásod sajnos az első gondolatom ,ami végig megmaradt,hogy ez megint politikai pamflett (röpirat).Ezért tart itt,pl. az állatvédelem is.Az hogy, egy ismert személy,legyen az fontos,nem rajta mulik ,hogy nincs mögötte megfelelö,szakmai összefogás. Az állatvédelemnek,nincs jobb és baloldala,csak érték választás.

2014.01.25. 21:21:24

@monddazigazatmar:
Ez sok esetben így is van, de biztos vagyok benne, hogy nem légbőlkapottak azok a sztorik sem, amikor a család kutyáját kilövik mellőlük, csak mert póráz nélkül elszaladt mellőlük 20 méterre. És nem véletlenül, hanem mert vannak ilyen aljas gecik a vadászok közt (is).

www.youtube.com/watch?v=Nt6kKhlX8vU

quisum 2014.01.25. 21:24:55

Bizony így kampány idején kilóg a lóláb.

monddazigazatmar 2014.01.25. 21:32:45

@Négyzetrács:
Na, most egy darab esetből kell levonni bármilyen következtetést? Vagy legyen évi 5 hasonló eset?

Akkor miért nem vonod le a következtetést, hogy minden osztrák a lányát pincében tartja, vagy hogy bevett gyakorlat, hogy elütik a rendőrt, ha igazoltat?

egysmás 2014.01.25. 21:34:17

@Négyzetrács: Elviszi a család kedvencét egy olyan helyre, ahol tilos póráz nélkül sétáltatni, ott szabadon engedi, majd csodálkozik, ha a tettének következménye van.

Az erdő, mező, nádas NEM a kutyás felségterülete, nem a kutyafuttató.
Ott szabályok vannak, amiket be kell tartani!

Up! 2014.01.25. 21:52:20

@nagyfeszültség: "Az erdőket?
Ahol az emberek sétálni, kirándulni, lovagolni szoktak?"

Azt. Ahol az emberek a erdőgazdálkodási tevékenységet törvény szerint nem zavarhatják. Ilyen erdőgazdálkodási tevékenység a vadászat is.

(ha nem zavarják, akkor viszont a tulajdonosnak tűrnie kell természetesen)

Ráadásul lovagolni csak kiejlölt útvonalon szabad (és motorozni, autózni is az erdőben). Amiről a lovasok egy részének fogalma sincs. Ebből jön a konfliktus, ha a lovasok találkoznak vadásszal (vagy akár erdésszel). Akik közül ez utóbbiak általában ismerik a törvényt. De a lényeg úgy is az lesz: bunkó vadászok, gyilkosok...

Up! 2014.01.25. 21:55:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az internet mindent elbír, még ilyen hazugságokat is. Elég beírni egy kommentbe, aztán máris igaz lesz. Hiszen ami le van írva az igaz.

Up! 2014.01.25. 22:04:27

A posztoló, meg példát vehetne róla:

www.bellacafe.hu/2014/01/17/nincs-tobb-feleslegesen-kihalaszott-hal/

Ilyen az igazi állatvédelem.
És ezért nagyon tisztelem Hugh Fearnley-Whittingstall-t.
Szerintem példaértékű az állatokhoz/vadászathoz/állatvédelemhez/természetvédelemhez való hozzáállása.

Mellesleg tesz is érte, ahelyett hogy elintézné egyetlen uszító bejegyzéssel...

Csülök 2014.01.25. 22:27:04

Szemét politikai szándékú írás. A benne idézett törvényben (hátha senki nem veszi a fáradságot az elolvasására) ez áll:

"Az Alkotmánybíróság lehetőséget adott a jogalkotónak arra, hogy a természeti értékek védelmét szolgáló szabályozást a tulajdonjoggal összhangban megalkossa. Az új szabályozás az alkotmánybírósági indokokat figyelembe véve szűkíti a természetes vadállományt veszélyeztető kutyák és macskák vadászterületen való elfogásának, illetve elejtésének lehetőségeit, és csupán a vadat űző kutya esetében, továbbá akkor engedi meg az elfogást illetőleg elejtést, ha az a másként el nem hárítható támadás vagy fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében történik, és a kutya vagy macska tulajdonosának felderítésére nincs közvetlen lehetőség."

Ennyi!

2014.01.25. 22:46:08

"Kétségbeejtő, hogy miközben ma Magyarországon kutyákat, macskákat ezerszámra gyilkolásznak..."

Ezt még soha nem hallottam eddig. Be tudnál linkelni tanulmányokat, újságcikkeket? Jelenleg Romániában folyik kutyaellenes hisztéria, mondjuk jogosan, de nálunk ilyen még nincs. Lehet hamis állítással kezdeni egy írást?

"a magyar állatvédő mozgalom céljait újra és újra egy agyhalott celeb, Tornóczky Anita jeleníti meg a nyilvánosság előtt"

Ja, hogy ez a problémád... csak hogy ennek semmi köze az állatvédelemhez, itt neked egy személlyel kapcsolatos problémád van. Már az első mondatodban rögtön egy valótlan állítás és egy másik személy elleni támadás van.
Innentől az egész egy fröcsögés... végig. Akár egy veszett kutya acsarkodása.
Közben meg sem említed a jelenleg magas funkcióban pózoló lovas keresztény urat, aki szeretetből lövöldözi le a madarakat és egyéb vadakat.
Hiteltelen és gyűlölködő vagy, poszter. Legközelebb írj őszintén és adj a témához jól illő címet, hogy az olvasó mindjárt az elején láthassa, hogy kit utálsz.

komplikato 2014.01.25. 22:50:16

@♔bаtyu♔: "Nehogy már Orbánék legyenek a felelősek, mert ők kényszerülnek visszafizetni Gyurcsányék hiteleit."

Akarsz beszélni a röpke 15 MILLIÁRD dollár értékű kötvény kibocsátásról vagy a ruszkiktól 30 évre felvett 10 milliárd euróról ami kamatos kamatokkal majdnem ötszörös államadósság? No azt ki fogja visszafizetni???

2014.01.25. 23:07:58

@nagyfeszültség: "A be kell gyűjteni és az el kell pusztítani között pont annyi a különbség, mintha téged begyűjtenének vagy elpusztítanának... "

Rossz a hasonlatod. A fent említett tevékenységek kóbor állatokra vonatkozik, nem emberekre. Egyenlőség jelet teszel állat és ember közé? A te esetedben elfogadom.

martineden 2014.01.25. 23:41:40

@egy REALM fan: Ha meg egy kutya rohan feléd, akkor meg kell állni és másfelé nézni.......Na azert ez ugy hulyeseg ahogy van.Ha agressziv a kutya nezhetsz te akarmerre,az letepi a karod,jo estben.Rosszban pedig ott is maradsz.Persze ha ugy rohan ,hogy a fule lebeg,a farkat csovalja es meg vakkant is hozza,akkor csak a nyakadba ugrik es pofan nyal

martineden 2014.01.25. 23:49:39

@Disintеgrator Rising: talán vedd fel a fiadat....Pont azt nem szabad ha tamad a kutya.FOLEG HA A GYEREKET TAMADJA.Ha felemeled a gyereket,foglalt a kezed,a kutya pedig kikapja a kezedbol.Amugy ez egy rossz refleksz,Nem tehetsz mast mint a gyerek es a kutya koze allsz.Ha agressziv az allat es nincs ott a gazdaja,nezegethetsz akarmerre ,az neked megy.Ilyenkor csak a hatarozottsagodban,az erodben,de legfokep a szerencseben bizhatsz

besztercei 2014.01.26. 00:22:46

Előre leszögezném, hogy a vadászat nem a szívem csücske, bár a hivatásos vadászokra szükség van, mert kiirtották itthonról az összes nagyobb ragadozót és ha nincs állományszabályozás, akkor az sok gyenge, éhező, beteg vadállathoz vezethet. Ugyanakkor a "Ha pénzed van, mindent megtehetsz!" mentalitást nagyon nem csípem és azt sem, amikor valaki egy fegyvertől érzi magát nagykutyának.

Nem feltétlenül a törvénnyel van a legnagyobb gond, hanem azokkal az emberekkel, akik ezt khm "alkalmazzák". Sok felelőtlen embertársunknak köszönhetően itthon is akad szép számmal kóbor (eredetileg házi)állat és egy elvadult kutyafalka elég komoly károkat tud okozni az állatvilágban, a macskákról nem is beszélve (madárfiókák és társaik). Ismerek olyat, aki kóbor kutya miatt kapott veszettség-elleni oltássorozatot és nem élvezte, mellesleg a karján lévő seb sem volt semmiség. Normál esetben befogják a kóbor állatot, de el tudok képzelni olyan esetet, amikor ez veszélyes lehet a befogókra, ezért a kilövésre is szükség lehet. A gond ott kezdődik, amikor valaki azt hiszi, hogy "a vadat űzi és a vad sérelme másként el nem hárítható" kitétel azt jelenti, hogy ő akkor most minden élőlényre lőhet, beleértve a gazdája biciklije előtt futó agarakat és a hajtókat is.

Van néhány vadászattal kapcsolatos törvény, amit ha betartanának, akkor sokkal kevesebb sajnálatos esemény történne: töltetlen fegyver nincs, alkohol a vadászat alatt szintúgy, pontosan fel kell mérni lövés előtt a kilőni szándékozott vadat stb. A gond ott kezdődik, hogy a többség tudja, hogy ezeket sokan nem tartják és tartatják be. Addig meg maradnak az évi rendszerességgel meglőtt hajtók, vadásztársak és házikedvencek. Meg a teljes vadásztársadalom hírét rontó fegyverbuzi idegbetegek, akik mindenre lőnének, ami mozog.

2014.01.26. 00:25:10

Micsoda lista! Nem vagyok meglepve.

besztercei 2014.01.26. 00:35:40

Lenne egy kérdésem, ami akkor vetődött fel bennem, amikor az egyik kollégám nagybátyjára a saját erdejükben rőzsét szedve lőttek rá (illetve mellé) a vadászok és még nekik állt feljebb.
Mi a helyzet a kilövéssel akkor, ha a vad magánterületre téved és ott kergeti meg a kutya? Addig rendben van (illetve nem teljesen), hogy az oda tévedő vad a vadásztársaság tulajdona, de kilőhetnek egy bármilyen állatot pl. egy külterületen lévő gyümölcsösben? Nem számít birtokháborításnak az ilyesmi?

Bogas 2014.01.26. 07:45:25

@Viktor Mutyin: Ugye fingod sincs arról, hogy mi az az Országos Vadgazdálkodási Adattár?

Bogas 2014.01.26. 07:57:07

@besztercei: "Addig rendben van (illetve nem teljesen), hogy az oda tévedő vad a vadásztársaság tulajdona"

Ezt valaki hazudta neked vagy magadtól tudod rosszul? A vad az állam tulajdona.

Bogas 2014.01.26. 07:59:29

@gatto nero: Szerinted a kipusztulás fenyegeti Magyarországon az aranysakált?

szivar 2014.01.26. 10:48:21

@gatto nero: Hmm. A jelek szerint valóban le vagyok maradva. Meg kell hogy kövesselek.

Krampusz12345 2014.01.26. 11:11:22

Nem kéne ezt így eldramatizálni! A kutya farkastól származik. Az erdőben elkóborló kutyákban előjön az ősi ösztön. Elvadulnak rövid időn belül. Veszélyt jelentenek az erdőben a túrázókra, kirándulókra és az erdei munkásokra. Sajnos felelőtlen állattartók póráz nélkül sétáltatják a kutyájukat. A kutya meglát pl. egy nyulat és kergeti. De azután már nem biztos, hogy vissza talál. :-( Én inkább a felelőtlen állattartókat okolom. És azt is értem, hogy miért most jelent meg az írás. Talán mert jönnek a választások és valakik valakiket le akarnak járatni. Ez egyértelmű...

Krampusz12345 2014.01.26. 11:14:23

Ja és persze nem csak a háziállatokat kellene védeni annyira lelkesen, mert az védik sokan... Hanem a vadállatokat is kellene védeni. Például az elkóborolt kutyáktól!

nagyfeszültség 2014.01.26. 11:17:31

@Krampusz12345:

Meg a hobbivadászoktól.

gatto nero 2014.01.26. 11:19:08

@szivar:

Semmi gond-:)
Senki nem köteles Jakab Feri összes bűncselekményét számontartani....

gatto nero 2014.01.26. 11:19:47

@Bogas:

sok vadász hazudja ezt - és erőszakoskodik.

Krampusz12345 2014.01.26. 11:20:52

@nagyfeszültség: Próbálj meg begyűjteni az erdőben egy elvadult kóbor kutyát! Nem lesz könnyű feladat! Nincs idő mérlegelni amikor meglát a vadász egy kutyát. Ha elmegy akkor lehet, hogy napok vagy hetek múlva találnak rá újra és mi van ha az idő alatt esetleg valakit megtámad? A környékükben elvadult kutyák szétszedtek egy embert. A testrészeit széthordták. Most kérdem én. Melyik a fontosabb? A kutya vagy az ember élete?

gatto nero 2014.01.26. 11:21:40

@Up!:

Ne haragodj, te tudod, hogy az a valaki, aki ezt a blogot írja egyébként nem tesz semmit az állatvédelemért?
Én nem tudom tesz-e, de azért alapból nem feltételezem, hogy nem.

Krampusz12345 2014.01.26. 11:24:14

@nagyfeszültség: Igazad van ebbe! A hobbi vadászok is! :-(

Krampusz12345 2014.01.26. 11:30:37

@gatto nero: Lehet, hogy tesz, én nem kétlem. Ha ez igaz akkor minden elismerésem neki. Én is szeretem a kutyákat. De a gazdájukat kéne büntetni ha nem vigyázz eléggé rá. És tilos is az erdőben is póráz nélkül sétáltatni. Az ő felelőségük ha elkóborol a kutya!
De sajnos én inkább úgy látom, hogy ez politikai indíttatású oldal.

gatto nero 2014.01.26. 11:41:58

@Krampusz12345:

Sőt én azt gondolom, aki felelőtlenül elenged az erdőben egy kutyát és hagyja, hogy az vadállatokat hajtson, ugyanazat teszi, mint a hobbivadász: eszetlenül gyilkol.

gatto nero 2014.01.26. 11:54:02

@Bogas:

nem, de attól még nyugodtan vigyázhatnánk ennek a csodálatos állatnak az állományára. nem arra születtek, hogy debilek kedvteltetésből agyonlődözzék őket.

nagyfeszültség 2014.01.26. 11:57:58

@Viktor Mutyin:

A dolog ott kezdődik, hogy aki hobbiból állatokat gyilkol, az nem ember, hanem egy véglény.
Ugyanígy nem ember, aki embert gyilkol, csak egy akasztófára való szar.
A gerinces állatok pedig ugyanúgy éreznek, szenvednek, mint az emberek (némelyikek kicsivel intelligensebbek az embereknél) ezért aztán semmi ok nincsen arra, hogy e tekintetben különbséget tegyünk ember és állat között.

Krampusz12345 2014.01.26. 14:15:12

@nagyfeszültség: Senki nem az állatot ítéli el. Hanem azt az embert aki felelőtlenül elengedi az erdőben. Azokat az állattartókat kell elítélni! Sajnos az állattartók a jogaikat ismerik, de tojnak a kötelességükre! :-( Ezek az állattartók bűnösebbek a vadászoktól akik a vadállományt védik!

Bogas 2014.01.26. 18:47:56

@gatto nero: Azoknak a "csodálatos állatoknak" az állományát kell vadászati tilalommal védeni, amiket a vadászat veszélyeztetne. Az aranysakál nem ilyen, ha böngésznéd az OVA-t (vagy ha tudnád mi az), akkor te is tisztában lennél ezzel.

Egyébként némi info a csodálatos állatról:
huntingpress.eu/hu/magazin/aranysakal

Bogas 2014.01.26. 18:58:05

@gatto nero: Persze, a vadászattal kapcsolatos tévhitek azért vannak, mert a vadászok hazudnak. Nem azért, mert a legtöbb sötétzöldnek fingja sincs a témáról.

Ugyan mondd már meg, a vadászok tehetnek róla, hogy tíz évbe telt a sötétzöldeknek amíg rátaláltak a kutya-macska lövéseket lehetővé tevő teljesen nyilvános jogszabályra? Ez is azért van, mert a vadászok hazudnak? Nem inkább azért, mert az összes "állatvédő" szervezetnek együttesen nincs annyi agyi kapacitása, hogy ismerje a parlament.hu-t, a kormany.hu-t és a magyarkozlony.hu-t?

Bogas 2014.01.26. 19:02:29

@nagyfeszültség: Ha jól emlékszem egyszer azt írtad, hogy semmi bajod a rendes, tisztességes vadőrökkel, csak a "hobbivadászokkal". Jól emlékszem?

Bogas 2014.01.26. 19:14:15

@nagyfeszültség: OK, és ki fizeti a rendes, tisztességes vadőröket?

nagyfeszültség 2014.01.26. 19:27:21

@Bogas: nagy szégyen, hogy a hobbivadászok. Ugyanis innentől kezdve az sem várható el, hogy a hivatásos, tisztességes és törvénytisztelő vadőrök megfékezzék, felderítsék és szankcionálják a vadászbűnözést. Gyalázat.

Bogas 2014.01.26. 19:31:41

@nagyfeszültség: És erről a perverzgyilkos hobbivadászok tehetnek?

Bogas 2014.01.26. 19:37:15

@gatto nero: hir.ma/kulfold/izrael/veszelyesen-tulszaporodtak-izraelben-a-sakalok/183424

Szerintem írj nekik, hogy inkább vigyázni kéne ennek a csodálatos állatnak az állományára.

nagyfeszültség 2014.01.26. 20:26:01

@Bogas:
Nem ők egyszerűen csak élnek azzal a lehetőséggel, hogy fizetnek és kedvükre gyilkolhatnak. Ez pedig a politika bűne. A komcsiké, mint azt a poszt is jól illusztrálja. És persze Semjénéké, akik tovább bátorítják, propagálják a hobbivadászatot.

nagyfeszültség 2014.01.26. 20:29:17

@Bogas:

Ahogy olvasom, már dolgoznak az ügyön:

"Az izraeli természetvédelmi hatóság már az előző évtizedben megkezdte a sakálok szervezett irtását. Évente több mint ezer példányt lőnek ki. "

Bogas 2014.01.26. 20:30:24

@nagyfeszültség: Tehát akkor tilcsukbe. Tipppppikus.

Bogas 2014.01.26. 20:34:45

@nagyfeszültség: LOL, ezzel az 1000 darabbal nem mennek semmire.

Up! 2014.01.27. 01:50:23

@nagyfeszültség:

És annak az évi 1000 példánynak a szempontjából mi a különbség, hogy a természetvédelmi hatóság emberei, vagy a hobbi vadászok lövik ki?

"nagy szégyen, hogy a hobbivadászok. Ugyanis innentől kezdve az sem várható el, hogy a hivatásos, tisztességes és törvénytisztelő vadőrök megfékezzék, felderítsék és szankcionálják a vadászbűnözést. Gyalázat."

Azt pl. tudod-e hogy a magyarországi vadállomány kb. 2,2 millárd kárt okoz a gazdáknak évente?
Tudod, hogy kinek kell ezt kifizetni? A fentebb említett hivatásosok fizetéséről nem is beszélve...
Vagy az autósok is nagyon szívesen tartják a markukat, ha elütöttek egy vadat és a biztosító nem fizet (mondjuk mert nem lehet mindehol kitáblázni a vadveszélyt). Szerinted ki fizeti ki?
Nagyon jó állatvédelmi ötlet, az ilyen posztok helyett: megkeresitek a legközelebbi vadásztársaságot és támogatjátok. Ha a téli takarmányra elég, akkor már tettetek valamit? (Egyébként, azt szerinted ki fizeti ki?)

gatto nero:

"Ne haragodj, te tudod, hogy az a valaki, aki ezt a blogot írja egyébként nem tesz semmit az állatvédelemért?"

Nem haragszom. Te se haragudj, ha a posztot elolvasva, szembesülve a felkészületlenséggel, nem hiszem el, hogy valaki érdemben tud tenni az állatvédelemmel kapcsolatban. Ráadásul pont egy olyan törvény ellen kelt ki, amelyik jelentősen megkurtította a vadászok lehetőségeit.

Szomorú, de még a "perverzgyilkos hobbivadászok" is többet tesznek azért (a pénzükkel), mint a legtöbb vadászatot elutasító.

Bogas 2014.01.27. 07:08:03

@Up!: "a magyarországi vadállomány kb. 2,2 millárd kárt okoz a gazdáknak évente?"

Sokkal-sokkal többet! Ez csak a KIFIZETETT kár összege. Nincs benne az a kár amit a gazda be sem jelent vagy amit elintéz a vadásztársaság egy-két süldővel.

wadmallatz 2014.01.27. 13:31:49

remek üzlet köttetet! :D a Playboy címlapgörlje mindenkit sokkal inkább érdekel ...;)

gigabursch 2014.01.30. 20:20:03

Kedves VanCat!

Lépjünk már ezen a témán túl.
Ez így csak egyhelyben(egy helyben(?)) dagonyázás.

Ezt a vadászat kérdést jól körbejártad, de már kommentelők se tudnak újat mondani egymásnak.

De legalább többé-kevésbé megértik és tisztelik egymás álláspontját.

Az viszont megvolt, hogy Zsóti beiratkozott Sopronba valamilyen vadászattal kapcsolatos fakultásra, aztán az egyik tanár túl sok igazolatlan miatt nem írta alá a félévét, mire az eredmény az, hogy a tanár mehetett nyugdíjba?
Hozzá kell tegyem, hogy Sopronban egy átlag diák ritkán végzi el a tanulmányait a szükséges tanulmányi idő alatt (vagy épp a szükséges alatt tudja csak elvégezni - nézőpont kérdése), szóval kár volt ezen így felizgulnia és hátulról ilyen intézkedéseket kezdeményezni (valakinek).

Bogas 2014.02.04. 09:07:15

@gigabursch: "Ezt a vadászat kérdést jól körbejártad"

Milyen igaz! Hiszen voltak már itt vadászbűnözők, bűnöző vadászok, állatgyilkosok, gyilkos állatok és hobbigyilkosok is. Hát ez tényleg alapos körüljárás volt...

Állatvédő Angyal 2014.07.27. 18:48:27

Anitáé minden tiszteletem! Könnyű mocskolni a fotelból. Láttam zsákokat cipelve, kutyákat a vállán hordva, kapott verést, kúlönb Nálatok, akik mocskoljátok! Ez fáj, ugye? Ez a 2/3 ennyire erős? Még itt sem nyugszik! Magyarok? Szégyen az országunk, s az állatokat is kiteszitek ennek a szemét politikának? Szégyellem h. Magyar vagyok!


süti beállítások módosítása