Politikusi vagyonbevallások idején titkon mindig azt várom, hogy egyszer úgyis akad majd egy, legalább egy szál őszinte, igaz ember köztük. Már az sem lenne igazán fontos, hogy melyik pártból. Csak mutatóba jönne egyvalaki, aki megtöri ezt az ócska, mocskos, összparlamenti nagykoalíciós kollektív megtévesztést. Lenne egyvalakinek annyi becsülete, hogy nem az ajándékcsokikat és -viszkiket, a régi könyveket és utánfutókat vallaná be, hanem azt, hogy hogyan, milyen juttatások igénybevételével él.
Ami jelenleg zajlik, az ugyanis már annyira cinikus, hogy néha úgy érzem, ennél még mindig tisztességesebb lenne megszüntetni ezt az egész vagyonbevallás-imitációt. Természetesen nem arra gondolok, hogy a politikusok vallják be, kiktől mennyi kenőpénzt kaptak, hol és melyik külföldi bankban helyezik el zsebbe kapott különjuttatásaikat, és milyen EU-n kívüli országban vannak titkos ingatlanjaik. Ezt nem várhatjuk el, ezt adott esetben a rendőrség, a nyomozóügyészség, és - nem utolsósorban - az oknyomozó újságírók dolga kideríteni.
Annyit viszont igazán megkövetelhetnénk, hogy - ha már a törvény nem teszi, legalább a közvélemény révén -, hogy ne csak a tulajdonukban, de a használatukban lévő járművekről is be kelljen számolni. Merthogy. Vona Gábornak nincs autója. Lázár Jánosnak sincs. Szijjártó Péternek sincs. Mesterházy Attilának csak motorja van, az is tízéves. Az LMP frakció tagjai közül talán, ha egy-két embernek van.
És mégis mivel járnak ezek az emberek? Tömegközlekedéssel? Tudjuk jól, hogy nem. Vona egy Chevrolet Lacettivel, a többiek pedig fullos Audikkal, amiket a pártjuk, egy sportegyesület, vagy éppen a magyar állam fizet. Mélységesen és reménytelenül tisztességtelen, hogy ezeket egyszerűen elhazudják a politikusok. (Függetlenül attól, hogy van-e ilyen rubrika a vagyonbevallásban, vagy nincs.)
Ellenben akkurátusan bevallják 15 éves Opel Corsáik egynegyedét és más, a közvéleményt hamis illúzióban tartó filléres használati tárgyakat. Ez tényleg nem más, mint a megtévesztésben tartás tipikus esete, és ami a legmegdöbbentőbb, hogy bárhogy próbálom kidekázni, melyik párt képviselői hajlamosabbak erre az álszent módszerre, nem tudom. Ugyanis ez egy szégyenteljes összparlamenti attitűd, amelyhez az újonnan bekerülők olyan gyorsan alkalmazkodnak, mintha már évtizedek óta így hazudnának ők is.


Rengeteg embert ismerek, aki váltig állítja: nem azért jár négykerékhajtású, emelt hasmagasságú autóval vagy kifejezetten terepjáróval, mert - egyéb erények híján - ezzel akar macsóbb, feltűnőbb, férfiasabb és menőbb lenni, hanem kifejezetten praktikus okokból. Például, mert olyan helyen dolgozik/lakik, ahol rossz, esetleg télen kifejezetten alig járható utak vannak. Közülük is rengetegen jobbára egyedül, maximum ketten használják az autót, és száguldozni sem szoktak, vagyis bőven megelégednek a 130-as megengedett sebességgel. Mégis egy többezer köbcentis batárral közlekednek, amelynek fogyasztása, szervizköltsége tök fölöslegesen magas, nehéz vele parkolni és - soha ki nem használt teljesítménye miatt - magasak az adói.
Mélységesen egyetértek a mopedautók ellenzőivel - és támogatóival egyaránt. Igaz, én nem azért szeretem ezeket a közúti törpéket, amiért a fanok többsége - és nem azért utálom, amiért gyűlölőinek nagyrésze. Sőt, meggyőződésem, hogy akkor lehetne a jelenlegi állóháború után béke és boldogság mopedautófronton, ha mindenki feladná jelenlegi támogató és ellenző érveit, és új alapokra helyeznék a problémát. Ennek első szimbolikus lépése az lehetne, hogy ezt a bugyuta nevet, hogy "mopedautó", egyszer és mindenkorra elfelejtenénk. Annyi negatív konnotáció tapad ugyanis hozzá, hogy már a név maga egy torz, félrevezető üzenetet hordoz.
Európa- és Amerika-szerte a taxitenderek reneszánszát éljük. De micsoda különbségek vannak taxitender és taxitender között! Milánónak és Londonnak például a Volkswagen az idei év végén bemutatkozó miniautó-családjának elektromos változatait ajánlja, arculatában a két metropolis hangulatához és hagyományaihoz illő tetszetős és praktikus autókat. Az Egyesült Államokban több komoly autógyártó is ringbe szállt a villanytaxi-koncessziókért, és ebből a harcból nagyon jópofa prototípusok születtek: a Ford Tranzit Connect Electric nagyszerűségére már korábban többször felhívtam a figyelmet, és - érintőleg - már a Nissan NV 200-ról is írtam, amelyből egy egész különleges yellow cab-parafrázist készítettek a japánok. (Közben a Nissan NV 200 megérkezett Magyarországra is, áprilistól ráadásul már nem csak teher, de hétszemélyessé alakítható személyszállító változata is elérhető lesz, igaz - egyelőre - csak dízel és benzines változatban; viszont azok legalább takarékosak.)
Mielőtt már a bevezetés pillanatában elszúrnák a budapesti dugódíjat, érdemes egy kicsit áttekinteni, mit változtattak a már meglévő rendszeren most januártól Londonban, ahol annak idején a világ nagyvárosai közül elsőként korlátozták ezzel az eszközzel a belváros autóforgalmát. (Budapesti politikusoktól, polgármesterektől, szakértőktől és egyéb döntéshozóktól különös figyelmet kérnék: ha ezt a rövid kis posztot elolvassák, nem kell majd húszmillióért dugódíjtanulmányt rendelni. Ígérem, hogy rövid leszek, közérthető és ingyenes... )
Arra, hogy miért környezetpusztító, valamint élelmiszertermelés- és biodiverzitás-ellenes rendszer a bioetanol gyártási folyamata és használata, számos érvet fel tudnék sorolni. Most viszont megpróbáltam utánaérdeklődni, hogy vajon mi a jó benne? Nem a bioetanol-gyárak tulajdonosainak, befektetőinek, meg az általuk korrumpált döntéshozóknak, mert azt tudom: sokféle áttekinthetetlen állami támogatás, könnyen leírható és ellenőrizhetetlen költségek, olcsó előálltás, jövedékiadó-mentesség, gyerekcipőben járó állami kontrolling, szóval jól jövedelmező sunyizássunyizás hátán...
Ha minden olyan autóipari technikai újdonságról, modellváltozatról beszámolnék, amely a kisebb fogyasztás-kibocsátás elérése érdekében valóban hatákony műszaki megoldásokat vonultat fel, naponta akár többször is frissíthetném a blogot. (Azok a kedves kommentelők pedig, akik azonnal "fizetett reklámot" kiáltanak, ha egy kategóriájában takarékosabb modellt a tisztelt olvasók figyelmébe ajánlok, minden nap többször is kimondhatnák a megfellebezhetetlen tételt: reklámcikk!)
A példák szinte a végtelenségig folytathatóak lennének, és mindegyik páros ugyanazt a kérdést veti fel: hogyan férnek meg az autógyárak álltólagos egyértelmű környezetvédelmi elkötelezettsége, és az ennek megfelelő modelljei mellett olyan típusok, amelyek tipikusan a zöld szempontok totális és látványos leszarásáról szólnak. A Wankel-motorral szerelt RX-8 nemcsak benzinből, de olajból is annyit fogyaszt, hogy egyszerűen érthetetlen, hogy fért meg egy olyan autógyár kínálatában, amely meghirdette és 2-es modelljén meg is valósította a súlycsökkentés forradalmian zöld koncepcióját? A magát előszeretettel a legzöldebb autógyártónak kikiáltó Toyota hogyan képes a Ford F150-nél is nagyobb, idióta pick-upot gyártani, totálisan telibeszarva mindazt, amit ők maguk beszélnek folyamatosan fenntartható fejlődésről, takarékosságról, természettiszteletről.
Miközben az Egyesült Államok több városában az elektromos taxik számára kiírt tenderen villanyváltozata küzd a győzelemért, itthon 1,5-ös dízel és 1,6-os benzines motorral szeretné elnyerni a vásárlók kegyeit a Nissan NV200.
Rendhagyó módon most nem olvasni-, hanem elsősorban látnivalóval szeretném megörvendeztetni a kedves vendégeket. Azt gondoltam ugyanis, hogy az alábbi képgaléria az autóipar egy fontos mérföldkövét dokumentálja: a Ford, amely a T-modell óta több alkalommal meghatározta a világ autóiparának trendjeit - közbe persze voltak mélypontjai: néhányszor majdnem csődbe ment, egy ideig élen járt a környezetpusztításban és a gyári hibák eltussolásában - most ismét egy olyan modell bemutatásához érkezett, amely tematizálni fogja az autógyártást.




Érti ezt valaki? Vagy legalább tudja követni? Mi a franc zajlik itt az Európai Uniós elnökségünk autóbeszerzései körül, és ki mozgatja a szálakat?
Néhány évvel ezelőtt, amikor bejelentette a Smart, hogy elkészítette a Fortwo mikrohibrid változatát, még fel sem vetődött bennem, hogy esetleg csúnyán át akarnak baszni és "mikrohibrid" néven nincs is szó semmiféle hibrid rendszerről, csak egy tudatosan megtévesztő elnevezésről, amely a dízelmotort és a hozzá tartozó start-stop rendszert takarja. Később persze utánanéztem és konstatáltam, hogy ezek bizony kajakra hazudnak. Egyszerűen a semmit nevezték el mikrohibridnek, gondolom, arra gondolván, hogy a "hibrid" szó talán jól cseng majd a környezettudatos vásárlók fülében, és úgyis elenyészően kevesen lesznek, akik - nemcsak környezettudatos, de tudatos vásárlóként - konkrétan rá is kérdeznek, hogy tulajdonképpen mi itt a "mikro" és mi a "hibrid". 
A négyszáz forintra emelkedett benzinár híre, úgy tűnik, kitűnő marketingeszköznek bizonyult az egyelőre nagyrészt áttekinthetetlen tulajdonosi háttérű hazai bioetanol-gyártók és -forgalmazók számára ahhoz, hogy harsányan népszerűsítsék placebó gyógyszerüket a motorizáció valóban súlyos betegségeire.
"Ennél már nincs lejjebb, innen már bizonyosan felfelé vezet az út a gödör mélyéről" - siránkoznak és imádkoznak a hazai motorkereskedők és importőrök, miután
Lankadni látszik az oligarchák ellen éppen csak nemrégiben megkezdett kormányzati küzdelem. Sőt, a légügyi törvény suttyomban áterőltetett módosításával éppen a - nyilván egyetlen offshore céggel sem rendelkező, talpig becsületes, nem a spekulációk, hanem a termelő munka világában szocializálódott üzletemberekből álló - hazai helikoptertulajdonosoknak sikerült egy igazán nagyvonalú gesztust tenni; és mellesleg adni a környezetvédelemnek egy jókora nagy nyaklevest.
"Ne nyissunk ablakot, még rövid szellőztetés erejéig sem, gyerekek, idősek és krónikus betegségben szenvedők ne menjenek utcára" - hangzanak a különböző hatóságok jótanácsai így ünnepek előtt és alatt, annak kapcsán, hogy nem lehetett tovább hazudozni: be kellett vallani, hogy súlyos, egészségre ártalmas szmog van. Ráadásul nemcsak a szokott helyen, Budapesten, de Miskolcon, Várpalotán, Székefehérváron és több más hazai kisvárosban is. Szóval nemhogy fehér karácsonyunk nem lett, de az ünnepek kifejezetten feketére, mocskosra sikeredtek.
Immár nemcsak benyalós riportokban ünnepelteti magát, de árvíznél és iszapkatasztrófánál jótékonykodik, miniszterek körül sündörög és - mily meglepő - érzelmes nemzeti húrokat is egyre gyakrabban megpendít Wáberer György kamionflotta-tulajdonos, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapító vezére, aki több más magyarországi közúti szállítmányozási nagyvállalkozóval együtt nemcsak a száz leggazdagabb magyar között, de a száz legnagyobb környezetpusztító klubjában is előkelő helyet kaphatna.
Különleges, szimpatikus és a mai mezőnyben kifejezetten különutasnak számító kísérletbe kezdett a Honda autógyár a környezetbarát(abb) autózás népszerűsítésére - meg persze nyilván és első sorban piaci pozíciója erősítésére. Nemrégiben majdnem egyszerre mutatták be Euro5-ös, faceliftes benzines, hibrid és tisztán elektromos hajtású Jazzüket. Vagyis 2011-ben ez a bájos és praktikus kisautó lesz az első a világon, amely egyszerre van jelen belsőégésű, vegyesüzemű és tisztán elektromos hajtáslánccal nagyobb példányszámban a világpiacon.
Mára bebizonyosodott: annak idején rosszul látott, hazudott vagy túlságosan részeg volt a történelem süllyesztőjében azóta nyomtalanul eltűnt Keleti György, amikor - bár senki nem kérdezte - azt próbálta bizonygatni, mennyire nincs értelme fenntartani a vasúti közlekedést a Komárom-Székesfehérvár szárnyvonalon, "hiszen azt a kutya sem használja." Kisbér és környéke egykori országgyűlési képviselője, még a Bajnai-kormány szárnyvonalbezárási terveinek - mondjuk úgy - "társadalmi vitája" során fejtette ki: teljesen jogosan akarják bezárni (majd Keleti és társai hathatós közreműködésével zárták is be átmenetileg) a Komárom-Székesfehérvár szárnyvonalat. Mint mindta: ő például személyesen is tájékozódott az ügyben, és a kisbéri állomáson azt tapasztalta, hogy szinte senki nem jár a vonattal, tehát az felesleges.
A magát korábban Horn Gyulával, Vágó Istvánnal, Batiz Andrással és más, azóta lejárt szavatosságú figurákkal reklámozó - éppen most önállósult - Saab autógyár magyar képviselete nemrégiben olyasmire ragadtatta magát, amelyre az ember még ebben a normatíve notórius hazudozásra, megtévesztésre, elhallgatásra épülő és építő autómarketinges mezőnyben is felkapja a fejét. Mint köztudott, piacra dobták új 95-ös modelljüket, amely a nemzetközi szaksajtó döntő többségének súlyosan lesújtó véleményei szerint úgy szar, ahogy van. De nem ez a baj, ez a Saabon kívül más márkák új modelljeivel is gyakran előfordul... A döbbenet az, hogy miközben köztudott: ezt az autót még gyakorlatilag teljes egészében a cég korábbi tulajdonosa, a GM - vagy fogalmazzunk egyszerűbben: az Opel - fejlesztette, gyakorlatilag nincs másról szó, mint egy kicsit átdizájnolt, átmatricázott Opel Insigniáról, elég érdekes dolgokat mesélnek róla.
Ma még az is kérdés, hogy kisautó, nagyautó, eleve villanyhajtásra tervezett új típus vagy esetleg egy ismert és közkedvelt modell villanyváltozata lesz-e az első igazi befutó. Abszolút nem vagyok próféta, de a tippjeimet azért most leírom, aztán ha esetleg bejön, majd büszke leszek rájuk... Szerintem az első igazán népszerű villanyautó egy abszolút nem villanyautó lesz. Egy olyan kis bájos jármű, amely környezetvédelmi imázsát még belsőégésűként, Fiat 500 Twin Air-ként, kéthengeres, 100 g/km alatti kilométerekénti széndioxid-kibocsátásával szerezte. A Fiat 500 egy igazi világhódító: Európában, Amerikában és most villanyban is. Lehet, hogy van nála jobb villamos technológia, van sokkal praktikusabb jármű, de bájával - és elődjének, a Dante Giacosa által tervezett régi 500-asnak a tökéletesen felelevenített és modernizált imázsával - belsőégésű után tekercselt motorral is hódítani fog.
A másik tippem a Ford Tranzit Connect villanyváltozata, amely egyébként harcban áll a New York-i Yellow Cabek, a szintén Ford gyártmányú Crown Victoriák utódlásáért vívott ádáz taxiháborúban. De nem azért, vagy attól gondolom befutónak a villany Tranzit Connectet, mert esetleg sárga taxi lesz New Yorkban. Sőt, szerintem nem a személy-, hanem a kisáruszállító változata lesz az egyik első igazán nyerő, praktikus villanyautó. Ez utóbbiban egyébként azért bízom különösen, mert ez egyúttal azt is jelentené: a városi áruszállításban hamarosan átveszi a szmog helyét a villanyhajtás.
Idén télen már
Nagy a csend a tervezett, majd többször, többek által megfúrt úgynevezett budai fonódó villamoshálózat körül. Gyanúsan nagy... Egyébként már eleve elég blaszfémikusra sikeredett a hivatalos elnevezés "budai fonódó villamoshálózat-fejlesztés". Hiszen mindössze arról van - vagyis lenne - szó, hogy végre, több, mint száz évvel a villamos feltalálása után, Óbudától Dél-Budáig átszállás nélkül, egy kicsit kényelmesebben és gyorsabban jussunk el autó nélkül, tömegközlekedve, környezetkímélve.